Szolnok Megyei Néplap, 1963. július (14. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-31 / 177. szám

5ÍO1N0K At* M A MEGYE! PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIV. évfolyam, 177. szám. Ára 50 filier 1963. július 31, szerda. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! VÁLLALÁSUK: Rusk a hét végén utazik Moszkvába Washington, (MTI) Az AP tájékozott forrás­ra hivatkozva azt írja, hogy Rusk amerikai külügymi­niszter a hét végén utazik Moszkvába az atomcsend- megállapodás aláírására. Előzőleg még tájékoztatnia kell az amerikai kongresz- szus két házát a megállapo­dás részleteiről, s ő ki is jelentette, hogy ,.a szenáto­rok rendelkezésére áll” és nem akarja siettetni a sze­nátusi bizottságokban folyó tájékozódó megbeszéléseket. Ennek ellenére valószínű­nek tartják, hogy a terve­zett időpontban elindulhat és lehetséges, hogy utazásá­ra a kongresszus több tagja is elkíséri. Eddigi tervek szerint a külügyminiszterek moszkvai megbeszélése au­gusztus 5-én vagy 6-án kez­dődik. Az AP tudósításában megjegyzi, az amerikai kor­mányhoz közelálló körökben kiemelik Kennedynek azt a figyelmeztetését, hogy „senki sem tudja előre megmondani, hogy a mosz­kvai megállapodásra mi­lyen egyéb megegyezést le­het majd alapítani, ha le­het egyáltalán”. Rusk kül­ügyminiszter — teszi hozzá — hajlandó folytatni Har- riman tájékozódó megbe­széléseit . Hruscsov július 19-i beszédében tett javas­latairól. De a szövetsége­sektől arra nem kapott megbízást, hogy tárgyaláso­kat folytasson. Harriman hétfőn tájékoz­tatta az Atlanti Szövetsé­gesek nagyköveteit a mosz­kvai tárgyalásokról. A tájé­koztatás körülbelül egy óra hosszat tartott. Utána Hol­landia és a Német Szövet­ségi Köztársaság nagyköve­te újságíróknak kijelentette, hogy a megbeszélés nagyon érdekes volt. (AP) 400 hold mélyszántás Svájcisapkás fiatalember uralja az SZ—100-as trak­tort. Biztos, begyakorlott mozdulatainak engedelmes­kedik a gép, s a hozzákap­csolt eke is, amely mély barázdákat hasít a tarlón. ötven centiméter mély is van ez a szántás — néze­getjük a távolba futó feke­te csíkot. — Annyinak kell lenni, 45—50 centiméteres szán­tást rendelt a termelőszö­vetkezet — mondja a mel­lénk lépő traktoros, aki így mutatkozik be: Bíró Mi­hály. — Mikor kezdték a mun­kát? — Alig két hete. Az SZ— !.00-as traktornak most kez­dődik a szezon, s tart ad­dig, amig csak lesz szántat- lan föld. A tarló forgatása előtt néhány napig a tisza- derzsi Kossuth Tsz-ben volt munkánk, gyepet törtünk fel. Aztán, hogy az aratás előbbre haladt, visszajöt­tünk a tiszaszöllősi Petőfi Tsz-be. Ez a mi brigádunk területe, s most már lesz munka bőven. Ügy mondta a főagronómus, hogy 400 hold nyári szántást végeztet a termelőszövetkezet. Meg is egyeztem a váltótársam­mal, a 18 éves Nagy Ist­vánnal, hogy ketten vállal­juk ezt a munkát, s augusz­tus második felében be is fejezzük. — Jelenleg hol tartanak? — Eddig 70 holdat szán­tottunk fel. De most már jobban haladunk, mint az első napokban, akkor még többször adódott baj a gép­pel. Tíz holdat szántunk fel huszonnégy óra alatt. A társam most otthon pihen, este hat órakor ül a gépre. Hetenként váltjuk egymást az éjszakázásban. Most már én is gyakran csak altukban látom a gyermekeimet, mert jól eltelik az idő, mire ha­zajutok Tiszafüredre. — Kicsik a gyerekek? — A kisfiam kétéves, a lányom pedig négyhóna­pos. — Most vettem egy kis házat. De sokat kell még arra költenem, amíg rend­be lesz. Azt remélem azon­ban, hogy most sem lesz kevesebb a keresetem, mint tavaly. Akkor volt olyan hónap, hogy az ötezer fo­rintot is fölözte a fizetésem. S a prémium is kitett egy dekádban 400 forintot. Csak úgy lehet ezt elérni, ha mindig jár a gép, éjjel is, vasárnap is. — Nemcsak a kereset ösztönöz. A szavunk is arra kötelez, hogy amit vállal­tunk, annak eleget is te­gyünk. A párttaggyűlésen is arról volt szó: helytál­lást, példamutatást várnak tőlünk. Nagyon szerényen beszélt a fiatal traktoros. De sza­vaiból érezhető volt, hogy számára a pártmegbizatás és a szövetkezet kívánsága egyet jelent: időben és jó minőségben elvégezni a rá­bízott munkát. N. K. Molnár János és Fekete Pál, a jászberényi Aprítógépgyár lakatosa a Szovjet» unióban épülő tagan-rogi csőgyár részére rekuperátorokat szerel (jcumiKeveró hengermű kapcsoló nyilfogaskerekének előmunkálását végzi a karusszel esztergagépein Tyahur András A Sárga tengertől a Balti tengerig Megnyílt Vincze Lajos grafikai kiállítása A sanghaji régi utcáktól a hálófoltozó öreg lengyel halászokig visz el bennün­ket Vincze Lajos kiállítása. A művész minden évben eltöltött néhány hónapot egy-egy baráti országban az utolsó hat év alatt. Amit látott érzékletes raj­zokban vetette papírra „Riportázs rajzban” így jelölte meg a műfajt, amelynek jegyében kama­rakiállítást rendezett az úti élmények egy töredékéből. A hatvan rajzot ízléses kiállítás keretében mutat­ta be a nagyközönségnek az újságírószövetség me­gyei tagozata. A Damjanich Múzeum gondozásában ren­dezett kiállítást a Ságvári művelődési ház emeleti klubhelyiségében számos érdeklődő jelenlétében Ka­posvári Gyula, a múzeum igazgatója nyitotta meg. Méltatta a művész mun­kásságát s elmondotta, hogy ha ilyen érzékletesen meg tudja ragadni egy-egy idegen ország utcáinak hangulatát, embereinek lelki világát, bizonyára mind ő, mind más magyar művészek sok felfedezni Valót találnának még a mai magyar valóságban. Ülést tartott a törökszentmiklósi járási tanács Kedden, július 30-án dél­előtt 9 órai kezdettel tar­totta meg soron következő ülését a törökszentmiklósi járás tanácsa. A napirendi pontok előtt került sor a tanácstagok kérdéseire és bejelentéseire. A tanácsülés ezután meg­hallgatta Búzás Imre vb- elnök jelentését a végre­hajtó bizottságnak a leg­utóbbi tanácsülés óta vég­zett munkájáról, majd a tászatenyői községi tanács államhatalmi és tömegszer­vezeti munkáját értékelte. E tanácsülésen került sor az 1962. évi zárszámadás, illetve az 1963. I. félévi költségvetésben biztosított hitelek felhasználásáról, a tervek tejesítéséről és a bevételek alakulásáról szó­ló jelentés megvitatására is. Űjabb adományok a jugoszláviai földrengés károsultjainak A magyar állami és tár­sadalmi szervezetek szer­dán újabb három teher­autó adományt indítottak útnak a jugoszláviai föld­rengés károsultjainak meg­segítésére. A magyar Vö­röskereszt, a Szakszerve­zetek Országos Tanácsa, a SZÖVOSZ és más társa­dalmi és állami intézmé­nyek adományaként kór­házi felszereléseket, ágya­kat, matracokat, orvosi műszereket, oltóanyagot és különféle gyógyszert szál­lítottak Belgrádba s onnan továbbítják majd a föld­rengés sújtotta vidékre. Eredményesen teljesítette félévi tervét a Középtiszavidéfei Vízügyi Igazgatóság A Középtiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság termelési feladata az idén mintegy 18 százalékkal múlja felül az 1962. évi termelést. Tel­jesítésére már tavaly és ez év elején megtették ugyan a szükséges intézkedéseket, de az idei rendkívüli idő­járás akadályozta a mun­kát, A kemény tél, később a kialakuló — minden ed­digi méreteket meghaladó — Zagyva, Tama árhullám és a működési területük 12,5 százalékát elborító bel­víz szinte lehetetlenné tet­te a termelő tevékenység folytatását. Ennek ellenére a vízügyi igazgatóság az első félévre előírt termelési feladatát 102,1 százalékra teljesítette. A termelékeny­ségi mutató 126 százalék. A gépkapacitás kihasználá­sa 102 százalék, a bérren­tabilitás 119 százalék lett. Az önkölséget 6,2 százalék­kal csökkentették, vagyis négymillió forint többlet üzemi eredményt értek el. Ezt az eredményt megfe­szített munkával, széleskö­rű munkaversennyel sike­rült elérni. Az igazgatóság területéin 165 brigád és 15 szocialista munkabrigád dolgozott a féléves terv teljesítéséért. A második félévben fel­adatuk a termelési tervü­kön belül keletkezett ki­sebb aránytalanságok kija­vítása. az építési feladatok maradéktalan teljesítése. Az idén 105 000 hold öntö­zését tervezték. Eddig vi­szont csak 44 459 hold az a terület, amelyre eljuttatták az öntözővizet. E téren to­vábbi erőfeszítéseket kell tenniök, hogy az árvíz és belvíz okozta terméskiesé­seket az öntözés eredmé­nyeinek fokozásával ellen­súlyozzák. A Középtisza­vidéki Vízügyi Igazgatóság az idén is teljesíteni kíván­ja az élüzem szintet,

Next

/
Oldalképek
Tartalom