Szolnok Megyei Néplap, 1963. június (14. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-04 / 128. szám
1963. Június 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Kajdi János okolTÍTÓ Earópa-bajnok Amikor szombaton este megtudtuk, hogy Kajdj János könnyűsúlyú versenyzőnk a moszkvai Európa- bajnokságon kiharcolta a döntőbe jutást, nagy várakozással tekintettünk az utolsó nap küzdelmei elé. A könnyűsúlyú Kajdinak a döntőben a szovjet Nyika- norov volt az ellenfele. Kajdi János igen idegesen lépett a szorvtóba, hiszen nem kisebb tét. mint az Európa-bajnokj címért folyt a küzdelem. Az ideges kezdés után a magyar fiú jól hajrázott és végül ;s sikerült a nehéz küzdelemben kiharcolni' a 3:2-es győzelmet. A délutáni versenyek során Kajdi János volt az, akinek sikerült megállítani a szovjet versenyzők győzelmi sorozatát és könnyű- súlyban a dobogó legmagasabb fokára kerülni. Tartalékos labdarúgó válogatottunk döntetlent ért el Csehszlovákia ellen Prágában játszották le vasárnap a Csehszlovákia— Magyarország nemzetek közötti válogatott labdarúgó találkozót. A magyar együttes tartalékosán vette fel a küzdelmet, így az előjelek elég rosszak voltak. Végülis sikerült a 2:2-es döntetlent kiliarcolniók. A csapat ezúttal eléggé lelkesen küzdött, különösen a második félidőben. A döntetlen eredménnyel elégedettek lehetünk. A magyar együttes góljait Tichy és Machos szerezte. A csapatból Mészöly, Rákosi és Tichy teljesítménye emelkedett ki. Kevés gól esett a megyei labdarúgó bajnokság e heti mérkőzésein Mezőtúri MAFC—Nagykunság 2:0 (1:0) Mezőtúr, 400 néző, vezette: Géczi. MAFC: Kerékgyártó — Jancsa, Tóth, Veres — Máthé, Sztankó — Gombás II., Nagy, Csete, Magyar, Gombás I. — Edző: Magyar Zoltán. Nagykunság: Szarka — Gábor, Las- kovics, Bodor — Kárpáti, Dajkó — Kun, Topodi, Dávid, Sotus, Tóth. Edző: Buka János. A választás a hazaiaknak kedvezett, így széllel hátban a MAFC játszott. A 35. percben Gombás I. lövését Bodor a gólvonalról kézzel ütötte ki: 11-es. Ezt Nagy biztosan értékesítette. 1:0. Szünet után a MAFC lendületesen támadt és sokkal jobban játszott, mint első félidőben széllel hátban. Az 52. percben Gombás II. nagyerejű gólt lőtt. 2:0. Jó: Tóth, Máté, Sztankó, Nagy, illetve: Szarka, Laskovics, Kárpáti, Topodi. MAFC ifi—Nagykunság ifi 1:0 (1:0). S. I. Rákóczifalva—Tiszaföldvár 1:1 (0:1) Rákóczifalva, 450 néző, — vezette: Baranyi. Rákóczifalva: Varczag I. — Barhács, Dósa I„ Ungvári — Komáromi, Kiss — Varczag II., Bujdosó, Perei, Hamar, Angyal. Edző: Mancza János. Tiszaföldvár: Szelindi — Kiss, Gazsó, Pete — Bállá, Sági — Molnár, Lukács, Berta, Bóka, Kávási. Edző: Fazekas László. Hatalmas küzdelem és közepes színvonal jellemezte a „rise-tise” rangadót. A nagy széltől támogatva a hazaiak támadásaival kezdődött a mérkőzés, a vendégek jól tartották magukat, sőt a 20. Támad a Szolnok A Szolnok} Dózsa—Újpesti Dózsa vízilabda mérkőzés utolsó negyedében Dózsa támadásnál Kanizsa veszélyesen lőtt Lukász kapujára. Mögötte fehér sapkában Hasznos H látható, fekete sapkában pedig Mayer, az Ü. Dózsa védőjátékosa Színvonalas atlétikai verseny Martfűn Kitűnő időben, jól előkészített pályán rendezték meg Martfűn az atlétikai egyesületi bajnokság Ili. osztályában a második fordulót. Több kitűnő ered-' meny született és az Indulóit száma is igen magas volt. Nagy küzdelem alakult ki a pontokért és a helyezésekért. A nap kiemelkedő eredményét a jászberényi Károlyi János ' érte el 180 cm-es magasugrásával. A női távol ugrásban Nagy Julia (Martfű) 492 cm-es eredménye emelkedett ki. Színvonalas verseny alakult ki a férfi 200 méteres síkfutásban. Szentesi Mihály (Martfű) 23.6 mp-et ért el. A női 800 méteres futásban a törökszentmiklósi Palócz Anna 2.38.8 perces idővel győzött. A férfi dobószámokban a veterán Porcsalmi Lajos (Szolnoki MÁV) mindkét számot megnyerte. Diszkosszal 32.95, kalapáccsal 34.35 métert dobott, A férfi hármasugrásban a kisújszállási Szőke Endre diadalmaskodott 12.73 méteres igen jó eredménnyel. A versennyel egyidőben bonyolítottak le több meghívásos és megyei serdülő versenyszámot, melyben a martfűi Száraz Irén 80 méteres gáton 12 mp, 200 méteren 26.8 mp-et futott. A serdülő fiú távolugrásban igen szoros küzdelemben a jászberényi Farkas József győzött, 555 cm-rel. A női serdülő távolugrásban kimagasló eredményt ért eQ a jászberényi Gergi Erzsébet 502 cm-es ugrásával, a serdülő fiúk 100 méterén Körmendi Sándor (Szó ITSK) 12.1 mp-el, míg a serdülő lányoknál Gergi Erzsébet (Jászberény) 13.2 mp-el győzött. A női súlylökésben Ferenczj Anna (Tiszaföldvári gimn.) 8.89 cm-rel első letfc percben Berta ügyes góljával vezetéshez jutottak. A második félidőben meglepetésre az ügyes taktikával játszó hazaiak teljesen beszorították a vendégeket. A hazaiak egyenlítő gólját Varczag II. szerezte. Jó: Dósa I., Ungvári, Komáromi, illetve: Szelindi (a mezőny legjobbja), Kiss, Gazsó. Rákóczifalva ifi — Tiszaföldvár ifi 2:1.- M Karcagi MEDOSZ— Szolnoki Honvéd 1:1 (1:1) Karcag, 200 néző, vezette: Kiss (Debrecenből), Karcag: Kiss — Tüdős, Szabados, Székely - Varga, Tárnái - Radványi, Nagy, Bóta, ör- lős, Takács. — Szó. Honvéd: Csomós — Tóth, Kovács, Illés — Bige, Borbás — Sárközi , Dikó, Halász, Bagi, Weimann. Gyenge erők küzdelmét hozta a mérkőáts. A helyzetek alapján Karcag megszerezhette volna a győzelmet. Góllövő: Dikó (19. p.), örlős (32 perc). Jó: a hazai közvetlen védelem, valamint Nagy, illetve: Kovács, Borbás, Csomós. Sz. I. Kisújszállási MÁV—Mezőtúri Honvéd 0:1 (0:1) Kisújszállás, 400 néző, ve- zete: Pálinkás. Kisújszállás: Kovács — Csizi, Márton, Sáfár — Radics, Balogh — Barabás, Gy. Nagy, Farkas I., Nánási, Farkas II. Mezőtúr: Fenyvesi — Veres, Kará- csondi, Vágner — Ifi, Gyu- ricza — Simon, Veres, Hites, Vékony, Haász. A vendégcsapat támadásával kezdődött a mérkőzés. A győzelmet jelentő gól a 10. percben esett Vékony lövéséből. Utána a hazaiak nagy akarással küzdöttek a kiegyenlítésért. A Honvéd az első félidőben teljesen beszorult, a vendégcsapat védelme nagy munkában volt. A kiegyenlítés a levegőben lógott, de a hazaiakat nem kísérte a szerencse. A második félidőben inkább mezőnyjáték folyt, mindkét oldalon a védelem remekelt. A döntetlen eredmény lett volna az igazságos. Góllövő: Vékony. Jó: Márton, Csizi. Farkas X., illetve: Hites és Vékony. Kisújszállási úttörő válogatott—Karcagi úttörő válogatott 2:2. Szolnoki Kinizsi—Jász- árokszállás 1:1 (1:1) Jászárokszállás, 1000 néző, vezette: Marsi. Mostoha körülmények között indult a Szolnoki Kinizsi Jászárokszállásra. A csapat Munkácsit és Mátyust nélkülözte. Amellett az első féldő 35. percében Szabó súlyosan megsérült. A Szolnoki Kinizsi csapatának minden játékosa nagy akarással küzdötte végig a mérkőzést és megérdemelten szerezte meg az egyik pontot. — A Jászárokszállásból Sipekit, Bagit és Kókait lehet kiemelni. A játékvezetői hármas kifogástalanul működött. Jászárokszállási ifi—Szolnoki Kinizsi ifi 2:1. G. L. Kunhegyesi MEDOSZ— Űjszászi MÁV 2:0 (1:0) Kunhegyes, 400 néző, vezette: Halmi. — Kunhegyes: Kiss — Szabó IV., Végső, Lukács — Tóta, Lévai — Szokolai, Borsós, Szabó III., Szabó II., Szabó I. Ojszász: Dancsó — Három, Kovács, Zimonyi — Molnár, Varga — Simon, Tóth, Szurmai, Farkas, Ivanics. Az első félidő csapkodó játéka után a második félidőben színvonalas, jóiramú mérkőzést vívott a két csapat. A szél segítségével játszó hazaiak az első félidőben igen sok támadást vezettek, azonban ezek nagy részét a vendégek szögletre tisztázták. Egy ilyen szögletből a 44. percben Szabó XII. megszerezte a vezető gólt. A második félidőben igen sok szép hazai támadást láthatott a közönség, de a jobbnál jobb helyzetek rendre kimaradtak. A 60. percben most már széllel szemben is Borsósnak sikerült 2:0-ra növelni a hazaiak előnyét. Jó: Borsós, illetve: Dancsó, Kovács. A játékvezető jól bíráskodott. Kunhegyes ifi—Üjszász ifi 2:0 (2:0). B. S. Jászapáti—T. Fáklya 3:1 (2:0) Szolnoki MÁV II —Jász- jákóhalma 1:0 (1:0) A SZOLNOKI VASIPARI VÁLLAI,AT autószerelő és esztergályos szak man kasokat, valamint egy fő, aeenmnlátor üzemi szakmunkában jártas technikust keres felvételre — JELENTKEZÉS a vállalat központjában: Szolnok, Hunyadi János út. 4 sz. FIGYELEM! FIGYELEM! Feltétlenül kóstolja meg ! A dolgozó nők második műszakjának megköny- nyítése céljából a FÜSZÉRT és a Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat jóminőségű, ízletes EXPRESS leves készítményekből, kóstolóval egybekötött árubemutatót rendez. Törökszentmiklóson június 5-én délelőtt 9—12-ig a Tejboltban. Szolnokon június 6-án 9—12 óráig 13-án 9—12 óráig boltban. Martfűn június 7-én lélelőtt 9—11 óráig, délután 3—5 óráig a 639. sz. Önkiszolgáló, boltban. A levesek elkészítését a helyszínen bemutatjuk. Minden élelmiszerboltba n beszerezhető: magyar gulyás, marhahúsleves, zöldségleves és rizses hús. ízletes, tápláló, percek alatt tálalásra kész. az EXPRESS leves. Az árubemutatón minden háziasszonyt szeretette] várunk FÜSZÉRT és KISKERESKEDELMI V. SZOLNOK a Tej boltban és 61. sz. önkiszolgáló A szolnoki FFASZ Énekkar sikere Hajdúszoboszlón „Dallal a békéért, a leszerelésért, a népek barátságáért” jelszóval vasárnap rendezték meg a hagyományos dalos ünnepet Hajdúszoboszlón. A seregszemlén résztvevő 14 kórus és énekkar színes felvonulásával kezdődött a gazdag eseménysorozat. A délelőtti napfényben fürdő szabadtéri színpadon több száz főnyi hallgató előtt tartotta meg Nánási László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, megyénk országgyűlési képviselője ünnepi beszédét, melvben a béke, a teljes leszerelés és a népek közötti barátság fontosságát hangsúlyozta. Az ünnepi beszéd után a résztvevő énekkarok, köztük a szolnoki FMSZ 40 tagú énekkara, a Könnyűipari Minisztérium szocialista kultúráért jelvénnyel kitüntetett Bartók-kórusa a hajdúszovátai FMSZ Ko- dály-kórusa adott nagysikerű hangversenyt. A sok tehetséges együttes között a szolnoki énekkar Budai Péter vezényletével kiemelkedő sikert aratott. Délután városnézésen voltak a vendég énekkarok tagjai, majd este részt vettek a dalosok bálján. Gyerekek a harci eszközök birodalmában Feljegyzések egy honvédelmi hemutatóról A parancsnok zászlójelzésére felbúgnak a katonai gépkocsik motorjai, az utolsó megállási helyről megindul a légvédemi tüzér üteg harci alakzata. A gépkocsik platóján egymás mellett katonák ülnek feszes rendben, kezükben fegyvert szorítanak, a kocsi után hatalmas lövegek gurulnak. Egyik tiszt ügyes riporterként hangszórón keresztül „közvetít”, magyaráz a nézőknek. Hirtelen minden zajt túlharsogó vezényszó hallatszik; — Repülő! — Deltaszárnyú gép húz el fölöttünk éles zúgással, de a repülő már messze megelőzte robaját. A nézők a célkövető ágyúkat figyelik, mert a cél már eltűnt a láthatárból. A kezelőket hátra rendelik, s a következő pillanatban az ember irányzását a műszer veszi át. Célt kutat a lokátor forgó ernyője, mozgását pontosan követik a fémesen csillogó ágyúcsövek; A harci bemutató végén a nézősereg közelebb húzódik a lövegek állásához. Az önként jelentkezők (először csak ketten, azután mindig többen) kicsit félszegen, de nagy érdeklődéssel foglaltak helyet a lövegekben. Főleg a gyerekeknek jelentett ez nagy élményt. Két iskolás kislány vállalta elsőnek az ágyúk kezelését; Egész kevés segítséggel sikerült. A kisebb gyerekek pedig körbe-körbe forgatva a löveget. mint sergőt alkalmazták. Rövid félórára ártatlan játékszerré változtak a fegyverek az ifjúság kezében. Egyszer, ha nem lesz már szükség rájuk, még játéknak sem lesznek' jók... Simon Imre Karcag, MN 4465,3 Levelezőink írásából Artézi kutat építünk Jánoshidán már évek óta nagy probléma az ivóvízellátás. A megszaporodott lakosság igényeinek kielégíté1- séhez új, bő vízhozamú artézi kút megépítése szükséges. Elhatároztuk, hogy társadalmi munkában segífcke- zünk a vezeték lefektetésé, ben. Először a helyi KISZ szervezet tagjai, és a pedagógusok, diákok fogtak ásót, lapátot, hogy megkezdjék a földmunkákat. A példamutatás hatására szombaton és vasárnap csaknem négyszáz ember végzett a községből társadalmi munkát. így mintegy 1450 folyóméter csővezetéknek készítettük él az árkot. Érdemes megjegyezni, hogy a résztvevők többsége egész héten családjuktól távol dolgozó munkásokból került ki, akik a község érdekében, feláldozták kevés szabadidejüket is. Berkó Sándor Jánoshida, Dózsa Gy. út U Csak a lámpa hiányzik Még áprilisban betonoszlopokat állítottak a fa villanypóznák helyett a Vöröshadsereg és a Temető út mentén. A, póznák tetejére annak idején higanygőzös kandeláberokat szereltek. Sajnos, hiányosan. A Temető úton három, a Vöröshadsereg útján öt lámpáról felejtkeztek meg a TITÁSZ dolgozói. Ezen a szakaszon igen sötét van éjszaka, ami — tekintettel az út nagy forgalmára — veszélyes lehet. Elsősorban a gépjármű- vezetők érdekében szeretném, ha itt minél előbb kigyulma a fény. Kálmán József Szolnok. Temető út 48. Júniusi pövidíilm bemutatók .Júniusban hat ország nyolc érdekes rövidfilmje kerül bemutatásra a mozikban. ', A „Fény és árnyék” című szovjet népszerű-tudományos film a műszaki kultúra terjesztésének szolgálatában áll. Közérthetően tárja a néző elé a különféle fotocellák működési elvét és felhasználási terüle- 1 teit. — Ifj. Tildy Zoltán, alkotása, a „Hófehér szárnyak” című színes magyar természetfilm csodálatos szépségű, költői képekben mutatja be hazai vízimadaraink egyik legszebb és igen ritka fajtáját, a nemes kócsagot. — Mai művészek jelentős alkotásait ismerhetjük meg a „Ma* román festészet” című színes, román rövidfilmben. Az NDK rövidfilmjei közül ebben a hónapban a „Vágta” (Revű V.) cimű vidám, zenés film kerül a mozik műsorára. — Minden élet egyik alapfeltételének, a -sok örömet és felfrissülést jelentő víznek körforgásáról, a csapadékmennyiség szabályozásának lehetőségeiről szól „A víz körforgása” című színes csehszlovák népszerű-tudományos rövidfilm. Egyéni látásmód jellemzi a „Balaton 1962” című színes magyar riport- filmet; amely a tó sokszínű arcát, a mellette élő, dolgozó és pihenő embereket mutatja be.