Szolnok Megyei Néplap, 1963. június (14. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-13 / 136. szám

IMI. Június 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Beszéljük meg az emberekkel Néhány fanács az istnerefierjeszié&i iervek elkészítéséhez Lassan iskolává válik a kihelyezett osztály A karcagi mezőgazdasági technikum két A népművelési évad gya­korlatilag lezárult. Ha a hátralévő néhány előadást is beszámítjuk, az első fél­évben ezerötszázhatvanhét- szer, a második félévben kétezertöszázszor álltak az ismeretterjesztő társulat tagjai a munkások, a pa­rasztok, a kereskedelmi dolgozók, a katonák elé, hogy nékik a költészet szépségéről, az új techni­káról és fejlődő" világunk ezer más problémájáról be­széljenek. Az évad sikerre] zárult. Most már az 1903'64-es is­meretterjesztési év előké­születein kell dolgozniuk a művelődésügy munkatár­sainak. És van is mit át­gondolniuk. mert a jó szám­szerű eredményekhez még nem mindenben járult hozzá a tartalom érdekes­sége, magas színvonala. S a jó tervezéssel az évad során felmerült hibákat jórészt kiküszöbölhetjük.-1 tervezés hibái közül a legnagyobb a köz­ponti anyag mechanikus felhasználása. Bár az 1962. nyarán kibocsátott téma­terv már figyelembe vette az egyes vidékek sajátsá­gait, még mindig általános jelenségként beszélhetünk a mechanikus másolásról, az összeállítóiknak legjob­ban tetsző tárgyak gépies bedolgozásáról a helyi terv­be. Ez a hiba szorosan ösz- szefügg a másikkal; tudni­illik azzal, hogy az érde­kelt dolgozókkal alig né­hány helyen beszélték meg, tulajdonképpen miről szeretnének hallani Így esett például, hogy egy szajoli építőipari munkás­szálláson a mai világiroda­lomról kellett volna beszél­nie az előadónak, akkor, amikor a hallgatóság isko­lai végzettségének átlaga valahol a három általános körül mozgott. Elképzelhető ezek után mit értettek meg minden előkészítés nélkül a szovjet új hullám, vagy az egzisztencializmus irodalmi alkotásainak is- merteiéséből, bírálatából. A járműjavító ismeretterjesz­tési előadásai és munkás­akadémiai foglalkozásai egymás után maradtak el hasonló problémák miatt. Különösen a községekre volt jellemző, hogy a kü­lönböző szervek megbeszél­ték a terveket és annak összeállításában a TIT-en és a művelődési házon kí­vül részt vett a népfront, a nőtanács, a Vöröskereszt képvselője is. Azonban ez az együttműködés sok he­lyütt jórészt csak a tervek elkészítésére korlátozódott, a közös szervezésre, az elő­adások sikerével való törő­désre már sokkal kevésbé, különösen ha éppen nem a szóbanforgó tömegszerve­zet égisze alatt rendezték azokat. Az életközelségnek kell jellemeznie az ismeretter­jesztés anyagát. Ezért mind a társadalom, mind a ter­mészettudományi szakon a XX. század, ezen belül is elsősorban napjaink problémáival kell foglalkozni Egy lépést sem juthatunk tovább a naturalista szem­léletmód és a giccses tö­megízlés leküzdésében, ha nem iktatunk be előadá­sokat századunk művészeté­ről, irodalmáról, politikai, erkölcsi kérdéseiről. Az atomkorszakban ne a gőz­gép történetével traktáljuk a munkásakadémiák hall­gatóit, hanem a tudomá­nyok legfrissebb eredmé­nyeit ismertessük népszerű, j«faima« formában. Az ismeretterjesztés fő törekvése a termelés segí­tése. Eddig ezt is sokan félreértették. Sokan köve­telték, hogy mindig a köz­vetlen napi termelési fel­adathoz adjon segítséget az ismeretterjesztés. Egy- egy előadás ilyen módon száraz és hatástalan ter­melési agitáoióvá silányult. A tanácsok végrehajtó bi­zottságainak ipari csoport­jai az ipari tanulók szer­ződtetését 1963. június 20 án kezdik meg és augusztus 15-én fejezik be. Az ipari tanuló jelölt fiatalok jelent­kezése a munkáltatónál tör­ténik. A lányok szerződte­tésére változatlanul az Or­szágos Szakmunkás Képzési Jegyzékben közölt korhatá­rok az irányadók, amely a „Magyar Közlöny” 1961. jú­lius 30. napján kiadott, 55. szamában jelent meg A honvédelemről szóló 1960. évi IV. törvényben foglaltakra való tekintettel, az általános iskolát végzett fiúk közül azokban a szak­mákban, amelyekben a fel­ső korhatár 17 év — az Or­szágos Szakmunkás Képzési Jegyzékben közölt korhatár­tól eltérően — legfeljebb 1947. évben születettek szer­ződtethetek. Az érettségi­zett fiúk közül pedig a szak­mákra való tekintet nélkül legfeljebb az 1944-ben szü­letettekkel lehet megállapo- dát kötni. Az általános iskolát vég­zett jelentkezők közül 17 évnél (1946-ban születettnél) az érettségizettek közül pe­dig 19 évnél (1944-ben szü­letettnél) idősebb korú fiú­kat szerződtetni egyetlen szakmában sem szabad. Kivételt képeznek azok, a szakmai képzésre egyéb­ként alkalmas jelentkezők, akik testi fogyatékosság, — vagy egyéb ok miatt sorka­tonai szolgálatra nyilvánva­lóan alkalmatlanok, továbbá azok, a huszonötödik élet­évüket be nem töltött érett­ségizettek, akik tényleges katonai szolgálatuknak már eleget tettek Nem lehet Ipari tanuló­nak felvenni azokat a fia­talokat, akik középiskolába beiratkoztak, vagy valamely szakmából már szakmunkás vizsgát tettek. Továbbá szin­Ezentúl ezt is másképpen kel] megtervezni. Azt szükséges a tervek készítőinek megérteniük, hogy az ismeretterjesztés nem öncél, hanem az esz­mei offenzíva fontos front- szakasza. így lásson hozzá a munkához minden érde­kelt. (H. T.) tén nem lehet szerződtetni olyan ipari tanulókat sem, akiknek előző szerződését az ország összes ipari tanú- i ló iskoláiból történt kizárás I miatt bontották fel. 1 Az asszony olvasott. Ke­zébe i meg-megrándult a sárgafedelű könyv, ahogy az autóbusz a hullámos úton Szolnok felé haladt. Majd felgyorsult a motor és a könyv ütemesen re­megni kezdett. De az asszony olvasott. Ajka félig kinyílt, szeme tükrében gyorsan szaladt egyik sor a másik után, ar­cán elmélyült és csodál­kozó kifejezés ült. Olvasott, és nem érdekelte semmi. Egy másik világban kalan­dozott. Ebben még nincs ugyan semmi különös. Mindenna­pi látvány. Mégis írni kell róla, mert ez csodálatos, egy pillanat­ra szívem mélyéig hatol, megragad és fölemel. Mert ez az asszony a múlt nyáron még nem is­merte a betűt. Analfabéta volt. Fiatal még, alig harminc éves. És ki volt rekesztve mindeddig abból a csodá­latos világból, amit a jó könyv jelent az ember él°- j tében. Most kezdi ízlelget­ni. S látszik az arcán, hogy ! ez az új, hatalmas élmény elragadtatást kelt benne. Dumast olvassa. Olyan át- szellemülten, kifejezően, hogy a tekintetében szinte j nyomon lehet követni a há- i rom testőr izgalmas kaland­jait. Mikor először találkoztam vele, milyen riadt volt ez a most belső tüztől fűtött — örülünk a fiataloknak — mondja széles mosoly­gással Oláh József kunhe- gyesi vb-elnök. — Ök vol­tak az első fecskék, amikor két évvel ezelőtt megnyílt itt a kihelyezett osztály. Most már nemsokára gim­náziumunk is lesz. — Mit jelent a községnek ez a száz főrtyi diák? — Elsősorban a kulturális élet számíthat rájuk. Részt- vesznek az irodalmi szín­pad munkájában, de amió­ta ők itt vannak, a színház sem panaszkodhat üres né­zőtérre. S persze gyakorla­tiasabb hasznokat is hajt a lelkesedésük: sokat segí­tettek a fürdőépítésnél. Meg ezt a parkot is ők ásták fel. Oláh József a hátamögött kimutat az ablakon: gyep- sávok »között szabályos tá­volságokban rózsák. Ilyen­kor délelőtt még elnyomja illatukat a meleg. — Egyébként kapcsola­tunknál jobbat nehéz el­képzelni, hiszen Fekete László, az egyik tanár tag­ja a vébének. Tehát a tanácselnök elé­gedett. m Az országút mellett, a fák alatt kezdődik az egy­emeletes épület. Homlok­zata könnyed és meghitt. Valamikor gépállomás, volt itt, az egykori színek faaj­tói az árnyékban sorakoz­nak. Az igazgatót keresem. Ó nem, itt ilyen nincs: négy ! tanár dolgozik az időköz­ben két osztállyá szaporo­dott féltechnikumban. Kö­zülük éppen a Kovács há­zaspárt találom a tanári­ban. Szerencsére ott ül még valamilyen okból Tános Fe­renc és Lipták Péter is. Tá­nos Feri pesti gyerek, még­is megszokott itt, Lipták Péter pedig a KISZ mun­kájáról ad felvilágosításo­kat. Nézzük csak a tényeket: az első osztály az ország legkülönbözőbb vidékeiről verbuválódott. Tavaly már szempár. Alig jött ki hang a torkán. Szégyellte, hogy első osztályba akar iratkoz­ni. Akkor engedett fel egy kicsit, mikor arról kezd­tünk beszélgetni, hogy miért nem járt iskolába. Egyszerűen, szinte közöm­bösen beszélt, mint aki ter­mészetes, magától értetődő dolgokról szól. így tárult ki, s vált színtelenül kongó szavaival percről percre sú­lyosabbá, a hétköznapi drá­ma. Árvaság, mostohaszülő, sokasodó kistestvérek, ta­nya. Milyen röviden össze lehet foglalni! S mi min­den van mögötte. Egy eszes kis tanyasi lány tehetetlen vergődése a nehéz munká­ban. Egy mindentől elzárt világ, amelynek határai a ferde tanyaajtótól a távol­ban őrt álló jegenyesorig érnek. Hosszú, sötét éjsza­kák a vackon, ahol még ál­modni sem lehet, mert nincs miről. S az évek szaladtak. Férjhezment, hogy most már a maga családjára mosson, főzzön, építse az otthont, jobban segíthesse a kisebb testvéreket. És to­vább repültek az évek. Már-már úgy látszott, hogy a megszokott taposómalom­ból nincs kiút semerre. Aztán egyszer meghallot­ta, hogy lehet tanulni. Nyugtalanná vált. Mi lenne, ha ő is megpróbálná? Min­dig szerette hallgatni a szép több környékbelit vettek fel, s az idén jóformán ők teszik majd ki az induló osztály teljes létszámát. Ez­zel végre betölti az intéz­mény hivatását, hiszen a kihelyezés célja nyilván a község és a környék mező- gazdasági kultúrájának fel­lendítése volt. Most pedig már reménykedhetnek ab­ban is, hogy önálló techni­kummá alakulhatnak, hi­szen július közepén meg­kezdődik négy új tanterem építése. Ezáltal nemcsak a technikusok szaporodnának a környékbeli földeken — hiszen az iskolának nagy előnye, hogy nem ismeri az otthonukba vissszatéréstói húzódozók problémáját —, de egy kisebbfajta tudomá­nyos központ is létrejöhet­ne itt. A szakemberekkel most is élénk és baráti kap­csolatokat tartanak f<?nn a nevelők. Nyilván fokozódna az agronómusok és az ál­lattenyésztők bizalma egy jól felszerelt középiskola elméleti emberei iránt. ÜJ A termelőszövetkezetek úgy látszik tudják, hogy megtérül az általános me­zőgazdasági tanulmányokra adományozott ösztöndíj: a diákotthoniak harminc szá­zaléka, mintegy tizenöt gyerek részesül benne. S bár a kezdet-kezdeténél tart ez az iskola, máris egy sereg szemléltető eszközt készítettek tanárok és diá­kok. Persze nemcsak az it­teniek járultak hozzá a szertár gyarapításához: ott van a vágóhíd állatorvosa — Guszti bácsi, hajtogatják Kovácsék és csak nehezen jut eszükbe Lőcsei Gusztáv teljes neve — aki a prepa­ráláshoz „szállítja” az álla­tokat. a Most már hazakészülőd­nek a bentlakók. A festés­re ugyancsak ráférne a megújítás, mint ahogyan a zuhanyokból Is folyhatna már a víz. Nem tudnak még történeteket, más emberek­ről, távoli tájakról, messze városokról. Mi lenne, ha mindezeket ő maga is elol­vasná? És évekig érlelte magában a gondolatot: ta­nulni fog. Csak azt a pilla­natot halogatta valami ke­serű szégyenkezéssel, ami­kor be kell menni az isko­lába, és ott azt kell mon­dani: — Első osztályba akarok járni. Hogy is jött el? ő maga sem tudja. Hirtelenül belé­pett, meri érezte, ha most nem, akkor soha. És decemberben kitűnő­vel vizsgázott az I—II. osz­tályból. Egy zökkenőnél hirtelen felnézett a könyvből, talál­kozott a tekintetünk. Az ő szemében még mindig ál­matag révedezés, az enyém­ben meghatott öröm. 0 a könyvet csodálta, a megta­lált, új barátot; én öt, az öntudatra ébredő, új em­bert. Kedvesen rámnevetett: — Tetszik látni? Olva­sok. Mindig - zt csinálom, ha van egy kis időm. Aztán szégyellősen elmo­solyodott. — Hogy haragudtam az­előtt a férjemre, ha köny­vet vásárolt. Haszontalan kiadásnak tartottam. Most, meg térülök-fordulok, én is mindig veszek egyet. Még moziba se nagyon tud el­csalni azóta, mióta olvasni tudok. Pedig most már azt is jobban megértem. A fil­met. De jobb otthon bebúj­ni az ágyba, éjfélig se bi­éve Kunhegyesen helyben étkezni sem, pedig az erre kiszemelt helyiség általában parlagon hever. (Most éppen a három hóna­pos baromfitenyésztői tan­folyam résztvevői laknak ott.) Máról holnapra persze semmi sem megy, de a diá­koktól tanulhatnának az illetékesek: Lipták Peti új­ságolja, hogy a tavalyi nyá­ri gyakorlat fizetéséből zí- nekari felszerelést és egyéb kulturális cikkeket vettek. Olyan ez, mint amikor a diák uzsonnapénzéből vá­sárol könyveket. A megha­tó bevásárlás révén aztán sikerült eleven klubéletet létrehozni: hol a szövet­kezetek, hol a vízgépésze­tiek fiatalságával találkoz­nak. Kovács Károly kikísér. Elnézünk a furcsán kima­gasló templom felé, négy­szer ekkora települést gon­dolna köréje az ismeretlen. Kálvinista templom, bizo­nyára fázósan húzza ma­gát össze benne vasárna­ponként az a néhány hivő, aki még megmaradt. Aztán a hátam mögé nézek, a ba­rátságos épületre, s az idők változására gondolok. (T. L.) „UTAZIK“ a Csárdás* királynő Szerdán társulati ülést tartottak a Fővárosi Ope­rettszínházban. Szlovák László igazgató és Nyári László üzemigazgató részle­tes tájékoztatót adott az együttes nyári programjá­ról. A Fővárosa Operett­színház 160 tagú társulata augusztusban 12 előadást tart Olaszországban, (közü­lük négyet szabadtéri szín­padon) ezt követően hat esten lép fel Bécsben, tur­néjuk befejezéseként pedig néhány napig Pozsonyban vendégszerepeinek. Vala­mennyi külföldi előadáson a Csárdáskirálynő kerül színre. (MTI) rom letenni az olvasniva­lót. — Igen — mondtam. — Látja, most megfiatalodott. Az ember kamaszkorában érzi ezt a telhetetlen mohó­ságot, amikor minden be­tűt el akar olvasni, ami a kezeügyébe kerül. Most csak olvasson mindent! Az­tán kezdjen válogatni! Igaz is, mit olvasott el legelő­ször? — Az aranyembert. Soha nem felejtem el! Sort is akarok rá keríteni még egy párszor. Igaz, mennyi sok szép könyv van még ezen­kívül a világon. Talán ke­vés lenne egy élet ahhoz, hogy mindet megismerjük. Kevés bizony. De soha nincs késő hozzákezdeni. Az autóbusz gyorsan szel­te a kilométereket. Már fel­tűntek a távolban a szol­noki Tisza-part sötétzöld fái. Az asszony újra a könyvébe merült. Holnap már a III—IV. osztályból vizsgázik. Azután halad to­vább, mohón, mint aki tud­ja, hogy elkésett egy kicsit, de még nem végzetesen, még utólérheti a többit. Talán három év múlva már a gimnáziumban talál­kozunk vele. S a ferdeajtós tanya és a jegenyesor határolta vi­lág elsüllyed a múltban, mint egy lidérces, rossz álom. Mert az út egy más vi­lágba vezet. És nyitva van ez az út. Csak el kell rajta indulni. Kislaki Gyulán« Katona Zoltán, az Orvosi Műszergyár mérnöke és dr. Rábai Kálmán, a MÄV kórház ideggyógyásza villamos agyűri liquor hőmérsékletmérő műszert készített Tájékoztató az Ipari tanulók szerződtetéséről Az asszony olvasott

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom