Szolnok Megyei Néplap, 1963. június (14. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-12 / 135. szám

IMI Június 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 PÁRBAJ A HALÁLLAL A művészet A közelmúltban tüntették ki a Parlamentben az idei árvízvédelem hőseit. A kitüntettek között volt Vékony József szakaszve­zetőt Energikus, határozott egyéniség. Barna szeme, nyílt tekintetet sugároz, napbarnított kemény arca csupa erő. csupa elszántság, csupa nyugalom. Élenjáró szakasz tagja, a Néphadse­reg kiváló katonája. Szolgá­lati Érdméremmel tüntették ki, mert az árvízvédelmi munkálatok idején meg­mentette parancsnoka. Ju­hász József hadnagy életét. Drámai párbajt vívott a halállal, s ő lett a győztes; Roham a jég ellen Márciusban történt. Juhász József hadnagy gyengén megcsókolta ifjú feleségét, majd puszit nyo. mott egyhónapos kisfia, Józsika pelyhedző hajú fe­jére és ezt mondta: — Fontos feladatra me­gyünk. Nem tudom mikor jövök vissza. — Vigyázz magadra — intette féltő szeretettel fe­lesége. — Vigyázok. Mindenki vi­gyáz. S a hadnagy, műszaki szakaszának katonáival, a Vízügyi Igazgatóság kéré­sére Tokaj és Tiszanagyfalu környékére, a kemény tél­ben beállott Tisza jégbör­tönének robbantására in­dult; Vastag, makacs jeget kellett megmozdftaniok, hogy az olvadáskor lezúdu­ló víztömeg szabad útra lel­jen. Négy kilométeres jég- torlasz előtt kellett felap- rítani a sík, mozdulatlan jégmezőt. A katonák rohamra in­dultak a jég ellen. Két csoportban dolgoztak; Az egyiket Juhász hadnagy, a másikat Vékony szakasz­vezető irányította. Elhelyezték a tölteteket, kirobbantottak hat-hat lé­ket; A robbantás után Juhász hadnagy és Vékony szakasz­vezető a lékek ellenőrzésé­re indultak. Eltűnt Juhász hadnagy! Vékony szakaszvezető magabiztos léptekkel, de körültekintő óvatossággal lépegetett a robbanás által kivetett, apró jégszilánkok­kal teli jégmezőn. Az első két kirobbantott léket meg­felelőnek találta; Már a folyó közepén járt, amikor furcsa érzése tá­madt. Nem hallott és nem látott semmi különöset, mégis ösztönösen balra pil­lantott a másik léksor felé, amelynek ellenőrzésére Ju­hász hadnagy indult el a partról; Egy pillanatra megtor­pant; A hadnagyot sehol sem látta. Pedig együtt in­dultak, ott kellene lennie a szomszédos léksor men­tén. Hová leit Juhász; had­nagy? A válasz csak ez lehetett: valami baleset történt, be­szakadt alatta a jég, vagy... Ilyenkor nem szabad talál­gatni. Minden pillanatnyi késedelem végzetes lehet. Megtorpan a végzet Vékony szakaszvezető futólépésben elindult a má­sodik léksor felé. Az ötven méteres távolság felénél járhatott, amikor kétségbe­esett, elhaló segélykiáltást hallott. Parancsnoka. Ju­hász hadnagy segélykiáltá­sát. A hangok az egyik lékből buggyantak elő erőtlenül, halálfélelemtől eltorzulva. A szakaszvezető megsza- porázta lépteit. A lék előtt néhány méter­rel ösztönösen megállt. — Megyek hadnagy elv­társi Tartson ki! Arra gondolt, nem sza­bad meggondolatlanul cse­lekednie. Hátha beszakad a jég, vagy repedés van vala­hol, amely őt is elnyeli a hadnaggyal együtt. De té­továzásra nem volt idő. Azonnal cselekedni kellett. A lék mellett megpillan­totta a hadnagy által be­vitt csáklyát. Odaugrott, felkapta, majd egy szem­villanással felmérvén a jég állapotát, félig kúszó, félig mászó testhelyzetben a lék­hez közelített és odanyúj­totta a töredező jég pere­mébe görcsösen kapaszkodó tisztnek. — Fogja meg hadnagy elvtárs! A tiszt, ereje teljes meg­feszítésével tartotta magát, a jég alatt sebesen tova­zúduló víz gyilkos sodrása elől. Tudta, hogy ha egy pillanatra elgyengül, a fo­lyó sodra azonnal a jég alá taszít j* Annikor megpillantotta a mentésre igyekvő Vékony szakaszvezetőt, majd a fe­léje nyújtott csáklyát, hir­telen felébredt benne a re­ménykedés: „Megmenekü­lök... Talán megmenekü­lök...” Hirtelen elengedte a jég szélét és görcsösen a csák- lyiáíba kapaszkodott. A halál, amely már-már berántotta a jég alá, hir­telen megtorpant. A halál kapitulál „Ki kell húzni Juhász hadnagyot!” — cikázott át a gondolat Vékony sza­kaszvezető fejében. Igen ám, de hogyan? A csúszós jégen nem tud meg­kapaszkodni, nem képes megvetni a lábát az ember. Vékony szakaszvezető összeszedte minden erejét és félig fekvő testhelyzet­ben megkísérelte a kieme­lést. Feszültek az izmai, összecsikorgatta a fogát az erőlködéstől. Kicsit ki is emelkedett a hadnagy, de a tisztes alatt megmozdult a jég. A robbanás által tódobott jégdarabkákon hir­telen ő is csúszni kezdett a lék felé. Ekkor értette meg, hogy a hadnagy is így kerülhetett a lékbe. Nem emelhette tovább parancsnokát. Kétségbe­esetten keresett valami kis repedést, vagy dudort a jégen, nehogy ő is a lékbe Minden huszadik ember pedagógus lett Heves megye egyik legkisebb falujában Heves megye egyik leg­kisebb falujában, Terpesen, érdekes adatokat tart szá­mon Krisztik Pál tanító, aki most tölti 41. évét a ka­tedrán. Harminc éve tanít Terpesen, s minden két év­re jut olyan tanítványa, aki a pedagógus pályát vá­lasztotta; Tanítványai Éger­ben» Szegeden. Budapesten és az ország más területén folytatják tanítói és tanári működésüket, többen közü­lük egyetemi katedrán is. Krisztik Pál nagyon büsz­ke arra, hogy az alig 300 la­kost meghaladó kis mátra. vidéki faluban minden hu­szadik tanítványa az ő szakmáját választotta élet­hivatásként. megszereléséért Egy gombostűt sem lehetett leejteni a TIT klub­ban, amikor Németh Lajos művészettörténész meg­kezdte előadását. A falon egymásután jelentek meg a színes képék: Nagy művészek munkái, nekünk rokon és tölünk idegen hatások egymásutánjában. zuhanjon. Most már csak arra törekedett, hogy tar­tani tudja a csáklya nyelét, amelynek végébe halálféle­lemtől görcsösen kapaszko­dott Juhász hadnagy. Tarta­ni, tartani, amíg segítség érkezik. — Segííítsééégl... Segííít- sééég! — kiáltotta a part félé. A segítség Németh Tibor honvéd személyében ekkor már úton volt feléjük. A harcos észrevette a part­ról az ádáz élet-halál küz­delmet és minden lépésnél meg-megcsúszva, de a le­hető leggyorsabb léptekkel közeledett feléjük. Még tíz lépés... Még hét... Még három... Már csak egy... és Németh hon­véd Vékony szakaszvezető mellett termett, ö is meg­ragadta a csáklyát. — Emelés! — kiáltotta a szakaszvezető. Juhász hadnagyot közös erővel kiemelték a lék je­ges örvényének gyilkos kavargásából. A halál kapitulált. Juhász hadnagyot kivit­ték a partra, lehúzták ró­la a páncélkeménnyé fa­gyott ruhát és pokrócba csavarták. Köszönöm ! Amikor a hadnagyba visszatért az élet, — első gondolata — megmentője, Vékony szakaszvezető és segítője, Német honvéd felé szállt: — „Köszönöm, fiúk... Köszönöm”. A szakaszvezető és a harcos ekkor már nem volt parancsnoka mellett. Miután Juhász hadnagyot jó kezekben tudták siet­tek vissza a lékekhez, ne­hogy az időközben mun­kába állt fiatal harcosok valamelyikének is baja történjék. A kijelölt szakaszon el­végezték a robbantást, a négy kilométeres jégtor­lasz megindult, magával vitte az olvadás közeled­tével egyre jobban fenye­gető árvízveszélyt. • Néhány nappal később, midőn Juhász hadnagy visszatért ifjú feleségéhez és kisfiához, az asszonyka boldog öleléssel fogadta. — Csakhogy megjöttél! Nem volt semmi baj? Feleségét, aki alig egy hónapja hozta világra gyermekét, meg akarta kímélni az izgalomtól. — Nem — felelte, — vi­gyáztunk egymásra. Én is vigyáztam a szakaszra, rám is vigyáztak a fiúk. Később persze elmon­dott mindent. De lénye­gében hazaérkezése után sem vezette félre felesé­gét. Hiszen tulajdonkép­pen nem történt semmi rendkívüli. Nincsen abban semmi különös, hogy két katona megmentette egy hadnagy életét. Valameny- nyien természetesnek tart­ják e cselekedetet. A pa­rancsnokukat, elvtársukat mentették meg. Bertalan István OKOS. SZELLEMES ki­csit talán túlságosan is ob­jektívista beszámolót hallot­tunk a festészet modern irányzatairól ezen az estén. Egy — a tárgyat rendkívül mélyen ismerő — magas kultúrájú ember tartott rendkívül színvonalas elő­adást, amelyen a résztve­vők rendkívül sokat gaz­dagodtak tudásban, megis­merésben, áttekintésben. Sorra került a posztimp­resszionizmustól a fauve- okon keresztül Picassoig, a szürrealistáktól a konstruk­tívizmusig mindenféle irányzat; Mit tanulhattunk ebből az előadásból? Elsősorban azt, hogy a festészet mint min­den más művészet: felépít­mény. Követi a társadalmi változásokat. Azt is meg kell értenünk azonban, hogy ez nem közvetlenül törté­nik. Nem egyértelműen és nem buktatók nélkül, ha­nem olyan bonyolultsággal, mint amilyen bonyolult maga a tudat, amelynek a művészet sajátos, elvont és absztraháló (nem absztrakt a szó ma használatos rosz- szaló értelmében!) tehát a valóságot' oldó és egyben sűrítő jellegű kivetítődése. „Minden egész eltörött’’ idézte az 1910-es évek Ady- ját az előadó és ebből a minden művészetet eltöltő érzésből vezette le az „iz­musok” keletkezésének, fej­lődésének lényegét, amíg el­jutottak a nihilig, a néhány Szolnok város zenei éle­téhez lassan hozzátartozik, megszokottá válik a Bartók Béla Állami Zeneiskola ének-tanszakának évzáró operaestje. Ezek a hangver­senyek nemcsak gondosan összeválogatott műsorukról, hanem színvonalas éneke­seikről is híresek. Az idei évzáró operaestet június 10-én este a Ságvári Endre Művelődési Házban rendezték meg az énektan­szak növendékei. Műsorukon Mozart, Verdi, Puccini ope­ráinak egy-egy részlete sze­repelt. Az est két kiemelkedő éneke ezúttal Széplaki Ka­talin és Széki Sándor volt. Széplaki Katalin különösen Verdi Traviata című operá­jából Violetta áriáját éne­kelte nagy sikerrel. Széki Sándor pedig Rigolettá Bosszú-áriáját tolmácsolva szerzett felejthetetlen él­ményt a hallgatóságnak. Mindketten minden egyes műsorszámukat mély át­éléssel, kultúrált énekléssel, abszolút zenei biztonsággal tolmácsolták. Az est közönségének erőteljes vonalból és szín­ből álló „alkotásig”, amely számunkra már nem mond, mert nem mondhat sem­mit, csak a teljes atomizált- ság, összetörtség, a kétség- beesés az egyedüllét, a szo­rongás érzetét, amely már Salvadoré Dali félelmetes és értelmetlen vízióinál is elfogja az embert. S MÉG EGY igen mély gondolatébresztő mondat: ;,Az analízist, a szétbontá­sok művészetét fel kell vál­tania egy szintetikus az összefüggéseket mélységük­ben feltáró művészetnek, amely magábaolvasztja az izmusokból a használhatót, s az emberiség mércéjével mérhetőt. Ennek a szintézis-művé­szetnek vezetője és szerve­zője az építészet, amely a reneszánsz korban töltötte be utoljára ezt a funkciót és ma indult el azon az úton, hogy szervező és sti- lusteremtő művészetté le­gyen. Értékes gondolatok ezek; S hadd fűzzük hozzá, min­den hallgatóban megindí­tottak egy gondolatsort, min­denkinek volt mondaniva­lója, s egyes vitatkozó cso­portok még éjfélkor is a hallottakat tárgyalták. Egy gondolatot szeretne e sorok írója felvetni az előadással kapcsolatban. A képzőművészeti oktatás és ismeretterjesztés ügyét. Je­lenleg ebben a kérdésben Szolnokon meglepetést okozott Hargi- tay Judit és Kűbicsek Irén énekszáma. Akik évről évre rendszeresen meghallgatják a zeneiskola növendékeinek vizsga-hangversenyét, meg­bizonyosodhattak arról, hogy mindkét fiatal énekes­nő hangilag sokat fejlődött az utóbbi esztendő alatt. Hargitay Judit Azucena áriájával, Kűbicsek Irén pedig a Manón Lescaut Ék­szer-áriájával remekelt. Az énektanszak két teno­ristája dr. Horváth József és Szabolcsi József. Mind­ketten a jövő nagy ígéretei. További szereplésüktől — természetesen további szor­galmas hangképzés, tanu­lás után — sokat várunk. Szép, színvonalas műsort hallgathatott végig az ope­raáriákat kedvelő közönség. De talán még nagyobb si­kert könyvelhetnének el maguknak a növendékek, ha az egyes műsorszámokat — s itt főként az együtte­sekre: Mozart Varázsfuvola című operájának kwintett- jére, terzettjére, Verdi Tru­badúr című operájának kwartettjére gondolunk — kidolgozottabban, zeneileg pontosabban, $ főként tisz­ta intonációval szólaltatták volna meg. Nem utolsó sor­ban pedig a kezdő éneke­seket talán helyesebb lett volna, ha dalesten mutat­ják be a szolnoki közönség­nek. Az operaesten való szereplésük, véleményünk szerint, meghaladta erejü­ket. Mindenesetre gratulálunk a Bartók Béla zeneiskola énektanszakának és gratu­lálunk Cs. Kazatsay Irén énektanárnőnek, valamint Mezriczky Lajos tanárnak, akik oroszlánrészt vállaltak magukra, hatalmas munkát . végeztek az operaest meg­rendezésében. Várjuk az énektanszak további hangversenyeit, melyek egy-egy jelentős ál­lomásai városunk zenei éle- téne'i, V. ▼. rendkívül rosszul állunk; Az iskolai oktatásban csak az általános gimnáziumok humán tagozatán van szer­vezett és tervszerű képző- művészeti oktatás. És, hogy ez mit jelent íZlésíejlesztés- ben, látókörszélesbedésben, sőt tovább megyünk: világ­nézeti megalapozottság megszerzésében, azt fé­nyesen igazolja a néhány héttel ezelőtt tartott képző­művészeti tanulmány; ver­seny. Azonban továbbme­gyünk: a tantervben és minden középiskolában megfelelő helyet kell szorí­tani a modem művészeteik kritikai és elemző oktatá­sának. Ez utóbbit különösen hangsúlyoznánk. Az úgyne­vezett nonfiguratív művé­szettel szemben semmire sem megyünk vulgáris szi­tok-átok hadjárattal, vagy „egyházi” átokkal. Meg kell ismernünk a modem művé­szet egészét ahhoz, hogy sa­játmagunk értékítéletünk­ben meg tudjuk különböz­tetni a modem szellemben dolgozó művész humánus szocialista realista alkotá­sát a kóklerságba fúló ér­telmetlenségektől. És — meg is kell szeretni a mo­dem, szocialista világot mai eszközökkel ábrázoló művé­szetet. Enélkül csak újabb teret adunk az ízléstelen giccsnek a kispolgári álszo- eialista naturalizmusnak. A FELNŐTTOKTATÁS. BAN is hasonló elvek sze­rint kell a tantervet fel­építeni. Érthető tehát a kí­vánság, hogy a tantervbe — ha nem is sokat — de né­hány órát feltétlenül iktas­sanak be mind a közép, mind az általános Iskolák felső osztályainál a modem művészet megismertetésére. Ez a kis fáradtság bőven kamatozik majd; Mind az oktatásban, mind az ismeretterjesztésben két lényeges dologra van szük­ség: Jó tankönyvre ebből a tárgykörből mélyreható marxista elemzéssel és szemléltető anyagokra. Ne rekedjen meg a reproduk­ciógyártásunk — és terjesz­tésünk —r Munkácsyná! és Székely Bertalannál; Emel­lett el kell kezdeni jó dia- filmsorozat gyártását is. A Németh Lajos féle előadás bizonyította be: a színes nagy vetített képek a meg­értés leglényegesebb segítő­társai. Az az ötven ember, aki csütörtökön késő este távo­zott a TIT-ből, nagy élményt vitt magával. A művészi megértés és ítéletalkotás nagy élményét; Ez azonban nem lehet ötven ember privilégiuma! Mielőbb, a legváltozatosabb eszközök­kel részesévé kell tenni mi­nél szélesebb tömegeket is a megismerés, az esztétikai megértés igaz emberi örö­mének; Hernádi Tibor Felújított gördülőcsapágyak GYÁRTJA: Maglódi Gépgyár és öntöde, Maglód. Rendelhető és vásárol­ható korlátlan mennyi­ségben: budapesti csapágy- üzletünkben V„ Alkotmány u. 18., az CJ ÁR 54 százalékáért MARHA LEGELŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom