Szolnok Megyei Néplap, 1963. június (14. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-08 / 132. szám

% SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. június 8. * Megyei csúcs a beiőrőfogásban Két törzsvendéggel szegényedett a Lordok Háza Az éber úttörő esete — Az udvaron át jöttek, kibontották a tetőt, a mennyezetet. Körülbelül nyolcezer forint értékű bi­zsut, órát vittek el. Még jó, hogy biztosítva volt; úgy-e, főhadnagy elvtárs ...? — szólott múlt csütörtökön reggel a BM Szolnok járá­si és városi Rendőrkapi­tányság' ügyeletén Blau Antal. — Amit lehet, megtesz- szüík! — ígérte a rendőr­tiszt és a megyeszékhely ügyeskezű órásmestere bi­zakodva távozott. Még tízóraiját sem fo­gyasztotta él, mikor meg­érkezett hozzá a jó hír: a rendőrség hat órán belül (megyei csúcs) elfogta a betörőket. A harmincegy­éves Berta János és a har­minckilencedikben járó Szabó Márton kihallgatása során alkalmi munkásnak vallotta magát. Hol dolgoz­gattak? — Ki tudja... S hol pihengettek? — Egy- szer-egyszer a börtönben, igen gyakran pedig a Lor­dok Háziának tisztelt Nép­büfében. Legutóbbi zsák­mányukat nem ihatták el; az értékek egy szálig meg­kerültek. A két, többszörösen bün­tetett betörő elfogásában becsületes gondolkodású emberek segítették a rend­őrséget. Tisztes magatartá­sukért köszönet illeti őket. Körülbelül szolnoki kar- társaival egyidőben látoga­tott — szintén hívatlanul — a tiszafüredi strandven­déglőbe a fiatalkorú P. Já­nos. A tizennyolcadik évé­ben járó legénykén nem fogott a javító intézeti ne­velés. Elbocsátása után eszébe sem jutott, hogy özvegy édesanyját támo­gassa. Inkább betöréssel, kerékpárlopással, mértékte­len ivassal töltötte napjait. A tiszafüredi betörés után újabb elkövetésére készült, mikor egy tizenhárom éves úttörő fiúcska felfigyelt a gyanúsan somfordáló le­gényre. Nyomban értesítet­te a rendőrséget, mely el­fogta P. Jánost. Mindhárom betörőt elő­zetes letartóztatásba he­lyezték. Emberséges figyelemről tett bizonyságot Fodor Ist­ván a Tisza Filmszínház vezetője. A nagyotthalló mozilátogatók kedvéért há­rom fejhallgatót szerzett be. A készülékeik az er­kély legfelső sora fölött elhelyezett konnektorokhoz csatlakoztathatók; Azzal, hogy a hang nem a vetítő­vászon mögött működő hangszórókból, hanem köz­vetlen közelből jut a*fülbe, a készülék a nagyotthallók részére is maradéktalanul élvezhetővé teszi az elő­adást. Gyilkossági kísérlet Merénylethez vezetett jászárokszálláson az iszákosság A most huszonhétéves Faragó Béla három évvel ezelőtt kötött házasságot. Az esküvő után apósa há­zához költözött Mint eljáró munkás ritka vendég volt odahaza; ám valahány­szor volt, mindannyiszor ittasan jelentkezett. Nem­csak a maga keresetét itta meg, hanem feleségéét, aki a helyi ktsz szorgalmas sző­Miért maradt árva egy kislány ? Édesapját megmenthették volna A jászberényi Mészáros László május 19-én sikeres sportfoglalkozáson, majd banketten vett részt. A kü­lönben nem italkedvelő fia­talember aznap jócskán Ivott a sörből. Kissé becsí- petten ült a szesztől szin­tén nem tartózkodó Árvái Imre motorjára, aki haza­vitte őt. Nem sokkal ké­sőbb a barátok az újerdői házból ismét Jászberény felé indultak. A dűlőn Ár­vái leszállt a nyeregből, hogy kerékpárral rendet­lenkedő gyerekeket figyel­meztessen. Az Árváira vá­rakozó Mészáros eközben az arra motorozó Béta Já­nost állította meg, s kérte, vinné be a városba. A Pannónia nekilendült, s utasaival 40—50 kilomé­teres sebességgel robogott Jászberény felé. A sűrű ká­tyúk egyike megdobta a motort, mely ezután kisebb távon az úttest baloldalán haladt tovább. Újabb gö­dörbe zökkenve Bóta ész­revette, hogy motorkerék­párja hirtelen könnyebbé vált. Megtámasztotta a gé­pet, s elindult visszafelé, hogy utasát megkeresse. Mészáros László helyett azonban csak a fűsávon he­verő sapkájára bukkant. Ugyanekkor a nem messzi S-kanyarban feltűnt egy Trabant... Ennek láttán Bóta már nem szaladt le az árok mélyén heverő Mé­szároshoz, hanem a Pannó­niára pattanva hazahajtott. Másnap a Jászsági Álla­mi Gazdaságban munkatár­sától. Rácz Istvántól érte­sült arról, hogy az előző esti baleset ügyében a rendőrség ki óhajtja hall­gatni. A húszéves fiatal­ember megrémült, s elsie­tett — ám nem a rendőr­ségre, hanem az 1. számú postára. Édesanyja tanyai lakására címzett búcsúleve­lében megírta, hogy nagyon fél tettének következmé­nyeitől, ezért a halálba me­nekül — esetleg elrejtő­zik ... Ezt választotta. Másnap öccse, a tizenhétéves Fen városi lakásukon talált bátyjára. A higgadt gon­dolkodású, okos ipari tanu­ló megmagyarázta testvé­rének, hogy csak saját helyzetét súlyosbítja a búj- kálással. Bóta ekkor önként jelentkezett a rendőrségen, ahol őrizetbe vették. Bóta János a motorozás szerelmese. Szülei ennek tudatában vásároltak a szorgosan dolgozó legény keresményéből részére Pan­nóniát. Akkor nem sejtet­ték, hogy a drága gép egy­kor — bár közvetve — fia­talasszonyt, kétéves kis­leányt dönt mély gyászba... Mikor Mészáros Antal le­bukott a motorról, s az árokba gurult, kisebb súlyú agyrázkódást szenvedett. Arcán fekve nem kapott le­vegőt, s megfulladt. Halála aligha következett volna be, ha Bóta János az emberi méltóságból, a KRESZ elő­írásaiból egyaránt fakadó kötelességének eleget tesz, s nem hagyja cserben a baleset áldozatát. nyegszövője. A részegeske­dés miatt végülis olyannyi­ra elszakadt minden érzel­mi kapcsolat a házasfelek között, hogy Faragó május 4-én visszaköltözött szülei­hez. Egy héttel később békül- ni próbált; ám az asszony nem állt szóba a falu szé­gyenével. Ez a találkozás a a Terenyei-ház ablakainak beverésével végződött... Faragó május 13-án bu­dapesti munkahelyén azzal az indokolással mondott fel, hogy családi ügyeket kell elintéznie. Az „ügyintézés” persze italboltban, talpon­állóban történt, oly mér­tékben, hogy Faragó még a jegygyűrűjét is eladta. Ti­zennegyedikén végre haza­utazott Jászárokszállásra, ahol ismét kocsmából kocs­mába ment. Záróra után a szülei udvarán álló istálló­ban megkereste a kisbaltát, övébe dugta, s elindult a Terenyei-porta felé. A gazdasági épületek te­tejéről a háztetőre lépett; ott három cserepet elmoz­dított, s az így keletkezett lyukon kúszott a padlásra. Az éléstárba vezető meny- nyezet ajtón át előbb a kamrába mászott, majd a konyhán át halkan a szo­bába osont. Két, egymás melletti ágy­ban békésen aludt Faragó Béláné és édesanyja, Tere- nyei Alajosné. A feleség­gyilkosságra elszánt iszákos előbb asszonya fejére mért néhány erőteljes fejszecsa­pást, majd anyósára tá­madt. Az asszonyok segély- kiáltásaira azonnal a hely­színre futott Petró Béla, Sós András és Kelemen Ignác. A gyáva merénylő persze nem várta meg őket, hanem a kerten át elmene­kült. Egész nap egy búza­táblában rejtőzött, majd este szülei házához ment. Azt szerette volna megtud­ni, sikerült-e — a nyomo­zás adatai szerint a jóelőre, alaposan megfontolt — me­rénylet. Faragó Bélát a rendőrség kevéssel ezután elfogta. A tettes előzetes letartóztatás­ban van. A Lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Jászapátin, a körzeti földművesszövetkezet ven­déglőjének kertjében meg­tartott lottósorsoláson a 23. játékhéten a következő szá­mokat húzták ki: 3, 18, 20, 41, 49 (MTI) A rendőrség felhívása Ez év március 28. körül Kispesten két férfi és két nő leütött egy járókelőt, majd pénzét elvették. A rendőrség kéri a károsul­tat, hogy saját érdekében jelentkezzék a budapesti rendőrfőkapitányság vizsgá­lati osztályán: VIII. kerü­let, Tolnai Lajos u. 39. sz. alatt. Festékkel a bűnözők ellen Az angol rendőrség egy férfi után nyomoz, akinek arcát lemoshatatlan fes­tékkel jelölték meg. — Öt társával együtt egy pénz- szállítmányt támadott meg és majdnem másfélmillió shillinget rabolt. A szállít­mány egyik kísérőjének sikerült festékpisztolyából vörös festéket lövellni a támadó arcába. A lemos­hatatlan festék az angol rendőrség új fegyvere a bűnözők ellen. — MEGYÉNKBŐL rend­szeresen Indulnak a borsó­val megrakott vagonok Bu­dapestre és az ország na­gyobb ipari városaiba; Ezekre a helyekre eddig 50 vagon zöldárut küldtek a megye közős gazdaságai. — A KARCAGI Nagy­kunsági Mezőgazdasági Kí­sérleti Intézet kisújszállási telepén megkezdték, az első műanyagfóliával bélelt csatorna építését. A kísérleti jelleggel létesülő csatorna- szakaszban már a földfel­szín alá építik be a mű­anyagfóliát. — A SZOLNOKI TIT­klubban június 13-án 19 órai kezdettel a megyében folyó régészeti kutatásokról tart előadást Csalog Zsolt, a szolnoki Damjanich Mú­zeum mynkatársa. A Nap kél: 3.47 h-kor, nyugszik: 19.39 h-kor. A Hold kél: 20.20 li­kőr, nyugszik: 4.41 h-kor. IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: változó mennyiségű felhőzet, sok helyen zivatar, időnként élénk déli szél. Várható leg­magasabb nappali hőmér­séklet: 23—27 fok között. A világ öt legszebb városa? Leningrádban tartották meg a szlavisztikai nem­zetközi kongresszust. — A kongresszuson a jelenle­vők szavazással foglaltak állást abban a kérdésben, hogy melyik a világ öt legszebb városa. A „nyer­tes” városok, sorrendben a következők voltak: Rio de Janeiro, Leningrád, Prá­ga, Dubrovnik és Lissza­bon. JÚNIUS 8 Szombat Medárd Szünetel a teherforgalom a Tiszán A Tiszán évszázadok ta­pasztalatai szerint május végén jelenik meg a zöldár amikor az ártéri területek egyrésze is víz alá kerül. Az idei zöldár azonban el­maradt. Most június elején olyan alacsony a folyó víz­állása, amilyenre hosszú évek óta nem volt példa. Tiszatarján és Tiszafüred között lévő gázlónál a víz mélysége mindössze nyolc, van centiméter, így alig egy hónapos üzemelés után megbénult a teherforgalom. A mélyebb merülésű gő­zösök és uszályok egyrésze Tokajban, másrésze Szege­den vesztegel. A Tisza medrének tisztítását szolgá­ló előre markolót Vásáros- naményba kellett volna fel­vontatni, azonban Szolnok­nál megrekedt. Az alacsony vízállás az elmúlt évekhez viszonyítva másfél—két hó­nappal korábban vetett gá­tat a teherforgalomnak. A személy ha jók közlekedése egyelőre zavartalan, további apadás esetén azonban kor­látozásokra lesz szükség. w^ídíó»t MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Orvos fele­sége. Tisza: Űzött vad. Kert: Aki átmegy a falon. MÁV Kultúrotthon: Egyip­tomi történet. TÖRÖKSZENTMIKLOS Dózsa: Francia kandalló mellett. Kert: Bolondos halászfalu. TORKEVE Nagykun: Senki nem tud semmit. JÁSZBERÉNY Lehel: Amig az utolsó vendég elmegy. Kert: Aranyember. MEZŐTÚR Béke: Visszavárlak. Dózsa: Amikar egy lány 15 éves. Szabadság: Csodálatos vagy Júlia. KARCAG Déryné: Délután 5-kor Madridban. MEDOSZ: Cartauche. KISÚJSZÁLLÁS Ady: Utolsó előtti ember. SZÍNHÁZ: Szolnok Szigligeti Színház: 20 6, Jászalsószentgyörgy: Nadrág. 20 ó. Jászboldoghá- za: Doktor úr, MŰVELŐDÉSI HAZAK: Szolnok helyőrségi klub: 20 ó. Irodalmi zenés fejtörő. Szolnok Ságvári Endre Művelődési Ház: 16 és 18 6. Általános iskolások foga­dása. Karcag Déryné művelő­dési ház: 20 ó. Petőfi-kert- ben táncest. SZOLNOKI RADIO MŰSORA • 222 méteres középhullámon Szombat esti mindenféle — összeállítás. TELEVÍZIÓ: 16.55: Gyermekek sport- vetélkedője. Az Intervízió műsora Varsóból. 18.00: Hí­rek. — 18.05: A magányos nő. A lányok-asszonyok áp­rilis 27-i adásának ismétlé­se. — 18.40: Zlatyi Vojodzsi- )ev festőművész. Bolgár kis- film. - 19.00: Utazás a Föld körül. Olaszország. — 19.30: TV Híradó. - 19.45: Hétről- hétre. — 19.55: Szép álmo­kat, gyerekek! — 20.05: A csábító. Zenés irodalmi mű­sor. — 21.20: Maupassant novellái I. A gyászoló hölgy. Magyarul beszélő francia film. 14 éven felülieknek! — 21.50: Operettalbum. Hervé, Lecocq és Plannuette mű­veiből, - 22.30: Hírek, — TANULMÁNY-TERV készül a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóságcin a törökszentmiklósi szenny­vizek hasznosításáról. A szakemberek elképzelése szerint a szennyvizet meg­felelő ülepítés, derítés után mezőgazdasági növények öntözésére használják; — A HALÁSZOK az idén a szokottnál korábban hó­dolhatnak kedvenc szenve­délyüknek. Mivel a halivás már befejeződött az Orszá­gos Halászati Felügyelőség engedélyezte, hogy a Tisza egész vízrendszerében a ponty, a kecsege, harcsa és a máma fogási tilalma jú­nius 11-vel feloldódjék. — MA, AZ IDEI tanév utolsó tanítási napján több mint 70 ezer diák búcsúzik megyeszerte az iskoláktól. Az iskolai KISZ szerveze­tekben a jövő héten tart­ják meg az ünnepélyes évadzáró taggyűléseket, amelyeken többezer kitűnő tanulót díszoklevéllel jutal­maznak meg. — BALATONSZEPEZ­DEN, Balatonrendesen, Áb­rahámhegyen, Párádon és még négy helyen váltó-tá­borokat szervez a nyári idényre a megyei úttörő el­nökség. Egy-egy táborban négyszr kétheti váltásban négy—ötszáz úttörő üdül majd. Sorsdöntő percek a jászapáti strandon Ragyog a nyár. Szikrát vet a nap a lottógömbön, izzadságcseppek gyöngyöz­nek a nézőik homlokán — talán a melegtől, talán a2 izgalomtól. Még néhány perc és sorsok dőlnek el. A főnyeremény még bárkié lehet, tíz pere múlva mil­liomost köszönthetünk Jász­apátin. De nem. Forog a gömb, kopognak a számgolyók az üvegfalon, aztán Tajtl Sándor felmu­tatja a hármast. Utasi Gá­bomé egyik kezében a lot­tóbabát szorongatja görcsö­sen, másikkal számot húz. Vajon milyen érzés lehet szerencséhez segíteni máso­kat? — Negyvenkilenc ..; Bicor József a negyven­egyest emeli ki, aztán nép­szerű ember lép a gömbhöz, Gazisó József, a községi ta­nács vb-elnöke. Az apáttal« sok-sok ügyes-bajos dolgát intézte már, most szeren­cséjük útját egyengeti: lot­tószámot húz. Hiába! Jó( ha az ember sokoldalú! — Húszas! Antal Istváné az utolsó sakkhúzás, azaz a milliók fölött döntő ötödik találat kihúzása. Nos? — Tizennyolcai. Véget ért hát egy hétre a nagy játszma. Figyelem az arcokat. Az ötös, de a négyes is me­gint másé lett — ezt olva­som le róluk. Aztán meg a visszatérő bizalmat. — No, majd a jövő héten! És a műsor, a divatbe­mutató után az első lottó- árustó] megveszik az új szelvényeket. Este pedig csaknem valamennyien ott táncolnak majd a strand- park lombjai alatt — a lottóbálon. — túri — Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Mun­káspárt Szolnok megvei Bi­zottsága és a Megyei Tanács lapia Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Laios Szerkesztőséé és kiadóhiva­tal: Szolnok. I. sz. Irodaház, Telefon' Szerkesztőség- 20—93. 23-20 20-69 Kiadó- hivatal' 20—94. I Index-szám: 25 068 í A lapot előfizetésben és áru­sításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták teriesztik. A lap előfizetési dija egy hóra II - Ft. Előfi­zethető bármelv posta hl vi­tainál és kézbesítőnél. Szolnok megyei Nyomda­ipari Vállalat Felelős vezető- Mészáros Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom