Szolnok Megyei Néplap, 1963. június (14. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-06 / 130. szám
1963. június 6.J SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP S Miért fizet hatmillió forint bírságot a Tiszamenti Vegyiművek? A 3464 beérkezett, anyaggal telt vasúti kocsi összesen 15 047 órát tartózkodott a gyár területén, vagyis egy kocsi az engedélyezett 5 óra helyett, átlag 45,3 óra múlva indult vissza üresen. Ezért a gyár 5 990 840 forint kocsiállás bírságot köteles fizetni! Ez a megdöbbentő statisztika a Tiszamenti Vegyiművek 1963 május havi alapanyag ellátásának, rakodási munkájának tükörképe. Nem volt jobb a helyzet az előző hónapokban sem és sürgős, gyökere« változtatások nélkül nem várható javulás a jövőben sem A rossz tervezés eredménye a gyakorlat csődje A hiba alapvetően a tervezésben keletkezett. A nyersfoszfát raktár épülete elé beérkező teli vagonok ürítéséhoz egy 800 tonna befogadóképességű tároló árkot készítettek, amiből hat, drótkötélpályán mozgó kotróláda szállítószalagrendszerre viszi az anyagot, ami azt a raktárba továbbítja. Igenám, de az árokba maximálisan 600 tonna foszfátot önthetnek, különben a kotróládák elakadnak. Ezt a 600 tonnát pedig zavartalan üzemelés mellett is csak 20 óra alatt képes elkotorni ez a berendezés. Nehezíti a helyzetet, hogy érzékeny konstrukciója miatt gyakran romlik, szakad a drága drótkötél, így szinte többet áll, mint dolgozik. Ilyenkor aztán kézzel lapátolnak az alkalmi munkások, tízezer forintjával fogyasztva az állományon kívüli béralapot. A helyi szakemberek véleménye szerint a kínálkozó lehetőségek közül a Géptervező Iroda annakidején — 1958-ban — a legrosszabbat és legdrágábbat választotta. Miért? Mert azok a tervezők, akik elméleti felkészültségük mellett nem rendelkeznek gyakorlati tapasztalattal, szívesen bonyolítanak, ködösítenek, vagyis a nehezebben áttekinthető megoldást választják, gondolván, ez igazolja tudásukat. Pedig ez esetben a tervezés a gyakorlati életben csődöt vallott. Van, akinek semmi sem drága? A jeler. helyzet gyökeres megváltoztatására úgynevezett „vagonbuktatót” kellene létesíteni. Ez megszüntetné a kézi lapátolást. A kotróládarendszer helyett pedig a gyárban mindenütt jól bevált szállítószalagot lehet felhasználni. A vagonbuktató alkalmazásával egy munkás óránként 10 vagont üríthet ki, míg a jelenlegi módszer szerint tíz ember sem képes erre a teljesítményre. Elkészítési költségét egy havi bírságpénz is kifutná. Sajnos, mégsem olyan egyszerű a dolog. Alapvetően szükséges ehhez az eljáráshoz, hogy mintegy száz vasúti kocsi oldalára „homlokzati ajtót” helyezzenek. Ehhez viszont a MÁV, a Nehézipari Minisztérium és a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium közös megegyezése szükséges. És az az igazság, hogy ma még egyszerűbb dolog havonta hatmillió forintot az ablakon kidobni, mint a fent említett szervek illetékeseit közös nevezőre juttatni. Az is igaz, hogy a foszfát külföldről kerül hazánkba, tehát szállítása es gyors kirakása napjaink-: ban már mint KGST-prob- léma jelentkezik, így megvan a remény, hogy az ez év őszére összeállításra kerülő KGST vagon-parkban helyet kap megfelelő meny- nyiségű homlokzati ajtós vasúti teherkocsi is. Ez végleges megoldást jelenthet. A félmego'dás is valami, de kevés De mi történjen addig is? Nincs mód a horribilis bírság csökkentésére? Van, és szerencsére ezügyben a vállalat vezetői mindent megtesznek. Az elmúlt napokban sikerült jóváhagyatni azt a saját tervezésű szállítószalagot, ami remélhetően rövidesen felváltja a nehézkesen üzemelő kotróládarendszert. A 15 kw-os motorral működő szállítószalag folyamatos működése megrövidíti a kocsik állásidejét, jelentősen csökkenti az üzemköltséget. A vagonok rendezésére, tolatására Diesel- mozdonyt kívánnak beállítaná. A leírtak alapján érthető, hogy a félmegoldás is (szállítószalag beállításai szükségszerű és mielőbbi sürgető követelmény, mert csökkentheti a vasúti kocsik tartózkodási idejét,, közvetve segítséget nyújt a MÁV-nak, amelynek egyik legfőbb gondja a kocsik hiánya. Legalább ennyire fontos lenne azonban a végleges megoldás (kocsibuktató), amelynek indoklására nagyon sok érvet lehetne újra felsorakoztatni, de talán elegendő lesz megismételni a végeredményt; a Tiszamenti Vegyiművek csupán május hónapban 5 millió 990 840 forint kocsiállás pénzt fizetett ki feleslegesen, nagyrészt rajta kívülálló okokból. És ez a haí- millió forint veszteség végsősoron egyaránt sújtja a magyar vegyipart és a Tiszamenti Vegyiművek munkásait. Erdélyi Görgy Puskás István és Pánczél József főkapcsoló tábla szerelését végzik a karcagi Általános Szerelő Ktsz-ben Kétszáz itatásos borjúnevelő istállót építenek az idén A kísérleti gazdaságokban állami gazdaságokban néhány éve kísérleteznek már a borjak itatásos nevelésével, ami egyrészt a tbc-mentes tenyészállatállomány kialakítására hat kedvezően, másrészt nagy mennyiségű teljes tej, illetve tejzsír megtakarítására ad lehetőséget. Az idén első ízíben kezdenek építeni a termelőszövetkezetek számára speciális borjúnevelő istállókat. Mint a Földművelésügyi Minisztérium állattenyésztési főigazgatóságán tájékoztatásul közölték: az idén 200 új rendszerű itatásos borjúnevelő-istálló készül a közös gazdaságokban. — Ezeket az épületeket korszerű gépekkel, berendezésekkel látják el. A 200 új épületben egyszerre 20 000 borjút tudnak elhelyezni. A borjak külön itatófülkékben pasztőrözött tejet isznak. A teljes tejen kívül fölözött tejet is kapnak, s így egy-egy borjú felnevelésénél átlagosan 8—10 kiló tejzsírt takarítanak meg a gazdaságok. A 200 épületben mintegy 6000 mázsa vajnak megfelelő tej zsírmegtakarítás érhető él. Mesterséges vért állítottak elő Japánban Seikí Kimoto, a tokiói egyetem tanára egy orvos- tudományi konferencián bejelentette, hogy sikerült a hemoglobin tulajdonságaival rendelkező vér-szerű anyagot szintetikusan előállítania. s ez az anyag képes az oxigén továbbítására. Kimoto professzor a szintetikus hemoglobint úgy állította elő, hogy poliszti- rén amidazolból nyert mesterséges „globint” ökörvérből kiválasztott „hematin- nal” egyesített. „Menjünk a moziba be Vasárnap este a Vörös Csillag kertmoziba váltottunk jegyet. Egy-egy rettenetesen kényelmetlen ker- tiszóken ücsörögve türelmesen vártuk az előadás kezdetét. Lassan gyülekezett a közönség, folyamatosan megteltek a széksorok és elkezdődött a híradó. Ez azonban nem jelentette azt, hogy befejeződött a nép- vándorlás. A jegyszedők — mintha misem történt volna — vezették be a ké- sőnjövőket. Baj történt a jegyek kiadásánál is, mert egy székre két-három jegytulajdonos is volt. Ebből hangos vita támadt, mert minden néző arra a helyre akart ülni, ahová jegyét váltotta. Tudtunkkal általános rendszabály az, hogy az előadás megkezdése után a későnjövőket csak a szünetben engedik be a nézőtérre. Ezt a Vörös Csillagban is betartották eddig. A kertmoziban miért nem lehet megvalósítani ezt az intézkedést? — bé Politechnikai gyakonat a kirakatban Szolnokon, a kereskedelmi ipari tanuló iskola másodéves tanulói szorgalmaskodnak az intézet Ságvári úti tanboltjának ki rókáiban. — Talán ide mégse kon- zerveket tegyünk, hanem— — s a szemüveges kislány már oda is helyezett egy kis kosárka „édességet”. Október elsején lesz két éve, hogy a tanbolt megnyílt. Azóta is közei száz tanulót tanított meg De- mény Tibor oktató a kirakatrendezésre. — A politechnikai csoportok egy hónapot töltenek itt. Megtanulják a fakkcédulák, tablók, ajándékkosarak készítését, s a kisebb élelmiszer-kirakatok rendezését. Ez a később vidéken elhelyezkedő tanulóinknak jelent nagy előnyt, mert minden faluba nem tudunk kiküldeni kirak átrendezőt. A tanulók készítik a legtöbb kiárusítási táblát is. •Pásztor Erzsébet éppen a huszadikat festette. Szép írásával különösen elégedett a mester. — Hogy mennyire ügyesek ezek a gyerekek, azt megláthatják a Ságvári körúton lévő nyilvános gyakorlóboltunkban, ahoj csak tanulók dolgoznak. S hogy röviden Demény Tibort is bemutassuk: harmincnégy éve dolgozik a szakmában, s jeles újító. Zsemlyeadagoló berendezést és tejhűtőládát készít munkatársával, de még egy kifliadagolót is szeretne tervezni. — csis — FÉNYSUGARAK KÖZVETÍTIK A TELEVÍZIÓT Első ízben kísérleteztek azzal, hogy fénysugarak segítségével közvetítsenek televíziós adást. Az úgynevezett LASER berendezés által kibocsátott fénysugarak pótolják ez esetben azokat a hullámokat, amelyek normálisan a rádió és televízió adást lehetővé teszik. A csak nemrégiben kidolgozott LASER technika jelentősége a híradásban abban rejlik, hogy — legalább is elméletileg — egyetlen fénysugár, amelyet a LASER elektronikus műszer bocsát ki, egyszerre 160 különböző televíziós műsori, vagy 100 ezer telefonbeszélgetést tud nagy távolságra közvetíteni. Persze még sok évi kísérletezésre van szükség, mielőtt az elmélet gyakorlattá válhat. LEV ERZ EL , | SINENEMT ii OL r rzsi nénim 88 éves. Ö már régi, de új a felfedezés, hogy egyáltalán a világon van. Nyolcvannyolc évének szívós élni- akarásával kutatja a rokonokat, hogy elszáguldott életét még néhány gyenge szállal a jelenhez köthesse. Mert ő már csak a múltra gondol, Tüneményes memóriával bogozza a szerteszórt család régmúlt történetének fonalait; szinte tudományos pontossággal, adatok tömegével nyúl egyre mélyebbre a hatalmasra terebélyesedett családfa gyökereihez. A pedagógusnap előtti héten kaptam meg első, nekem szóló levelét. Meg- hatottan olvastam reszkető betűs sorait: „Dédnagyapád az 1848-as szabadságharc bukása után jött Szeghalomra tanítani, ötvennyolc évi szolgálat után ment nyugdíjba abból az iskolából, amelyikben elkezdte. De már akkor ott tanított a te nagyapád is, afó hatodik gyerek volt a tizenhat között, ö negyvenhat éven keresztül szolgálta ugyanott a népet, a falut. Dédapádnak ötvenedik szolgálati évében ünnepséget rendeztek a már deres- fejű volt tanítványai. Lélekemelő, szép látvány volt az, amikor a munkában megöregedett szülők bevonultak az ünnepségre gyermekeik élén. Már akkor csak hat fiú, öt meny, három leány és két vő kísérte őket.” tfövetkezik a gyermekek ** életének ismertetése és a kommentár: „Amint látod, a család nagy része pedagógus. A nemzet napszámosai. Munkásai. (Aláhúzva.) A múltban a tanítókat hihetetlenül rosszul fizették. 1914 előtt a létminimum: 400 forint volt egy esztendei fizetésük. Hála istennek, ma már más a helyzet, és van a pedagógusnak tekintélye is. Nincsen már éhező és rosszul öltözött tanító. A múltban igen sok volt. Nagyapád irodalmi és zenei tehetsége is a szegénységben kallódott el. Ha ma él, neves ember lehetett volna belőle” Itt aztán nagy kanyart vesz Erzsi néném emlékezete; elkalandozik a sárréti betyárvilág romantikus leírására, Ráday Gedeonra, aki véget vetett az Alföldön a szegénylegény életnek. — Talán még a nagyanyja mesélgetett róla zi- mankós téli estéken, amikor a sok gyerek riadtan bújt a kemencezugba, hogy ne hallja a dühödt szél kísérteties sikongásait. S én most, a levéllel kezemben, itt ülök egy szelíd domboldalon, farkasszemet nézve a visegrádi Dunakanyarral és gondolkozom 4 láttám a méltóságosan hömpölygő folyam, parányi fehér hajókat úsztat játékosan a hátán. Szemben a zöld erdőkkel borított hegyek, millió szín tekint rám vissza: a mély feketétől a fátyolos rózsaszínig. És én ünnepelek. Pedagógusnapot egy erdei tisztáson: nagyapámmal és dédapámmal. Nagyapámra még jól emlékszem. Megkeseredett, magába zárkózott embernek ismertem. Akkor már eltemette nagyanyámat és hatot a tizenkét gyermekéből. Ritkán oldódott fel még az unokái között is, akiket pedig nyaranként összeszedett, maga köré gyűjtött a szélrózsa minden irányából. Én voltam akkor a legkisebb unoka, a fiúk közt az egyetlen leány. Nyári estéken, kinn a félhomályos kertben a lábaihoz simultam, mert megérettem, hogy ridegsége álarca mögött mennyi a szeretet. Néha mesélt is. A csillagok világáról, a természetről. Egyszer előszedte sárospataki diákélményeit. Hogy csodáltuk akkor ezt az aprócska öreg embert, amikor színesen leírta: hogy jöttek haza télvíz idején gyalog, hogy tévedtek el a hófúvásban, mint. üldözték őket a far- Icasok. Azután elment. — Csendesen, ahogy élt. Fejfáján töredezett, alig olvasható betűk hirdetik: negyvenhat évig tanított. ötvennyolc év és negy- vanhat. Hány nemzedék nőtt fel a kezük alatt, há- nyan vít+óh m-anv1,,u'fl R7.e>*~ te a világba az első betűk megismerésének emlékét, amikre ők tanították számtalan tanítványukat? Dédapám és nagyapám. Menynyit ismerhettek a világból, a jóból — sok apró gyerek közt, az alacsony, gerendás szobában? Amennyit az ócska ládába bezárt könyvek megmutattak nekik. Amennyit az örökös gyereksírás, születés és temetés közben a hosszú téli éjszakák petróleumfényénél ismereteikhez hozzáálmodhattak. Amennyi a szegénység, le- kezeltség bűvkörének határain belül esett. MMikor nagyapám meg"■ halt, két pengőt és egy darab csokoládét találtak az íróasztala fiókjában. Ősz volt, s a csokoládé még a nyárról maradt meg, amikor a jó bizonyítványért, apró szolgálatokért egy-egy darabot beledugott belőle az unokák szájába. Maradt még egy hatalmas, egérrágta ősbiblia, egy láda könyv, meg egy üres bugyelláris. Negyvenhat évi szolgálat után ez volt a hat gyerek és négy unoka öröksége. És egy orvosságos zacskóra írt levél, amit az utolsó napon irt, mikor már nem tudott beszélni: „Ha meghalok, követelem, hogy testemet az anyiföldbe tegyétek, ne a kriptába, a gazdag rokonok közér Mennyi keserűség van ebben a néhány sorban! A szegény, nincstelen tanító házasságával szegről-végre gazdag rokonokhoz jutott. S a falusi osztályharc két pólusa: a felvilágosodott öntudat és a vagyonszülte gőg nem találkozhatott még a halálban sem. ijlök a napsütötte domb- ** oldalon. Hátam mögött viruló akácos árasztja szédítő illatát. Mellettem a szanatórium békét adó, derűs nyugalma. Távol, az utakon gyógyuló emberek sétálgatnak. Mosolyog a táj, mosolyog a Duna. Én ma itt ünnepelek, az erdei tisztáson, távol az én iskolámtól, falumtól — itt, ahol az embert a madarak köszöntik dallal, a természet virággal Amikor leballagok a szobámba, színpompás mezei csokrot találok az ágyam melletti asztalon. Itt gyógyuló munkáslányok, dolgozó fiatalasszonyok, kedves szobatársak szedtek kora reggel a réten. Gondos kézzel rakták csokorba. Nekem. Pedagógusnapi köszöntésül. Nem tudom, melyik szebb: a csokor-e, vagy a mosolyuk? Nézek és megpróbálok látni. Látni azt, ami a csokor mögött van, ami a mosolyuk mögött van. Nézek és látom. Dédapám és nagyapám helyett is. Az ő nevükben és az emlékükért. Kislak! Gyuládé
