Szolnok Megyei Néplap, 1963. június (14. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-02 / 127. szám
1MJ Jfiníus 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s HORTOBÁGYI LÁSZLÓ: JUHÁSZ FERENCHEZ Aki Szolnokot megmutatta a, világnak ZÁDOR ISTVÁNRÓL ön állatmély szakadékban vájkált örök emberért; műve mocsár, zöld zagyva- ság, mely a holtig föl sem ért. ön a sírnál sokkal lentebb, saját tébolyába nyúlt; arra tellett csak hatalma, ami badar, durva, rút. Kedves költőnk — jó Józsefem — ma is élő mindé nség, jóllehet a gondkerekek testét 'porrá tördelték. S micsoda ön hozzá képest? Ösgorilla, négykezű; mégcsak nem is állatember, mert az pofonegyszerű. Irodalmi délután a jászberényi tan* gazdaságban A várostól 7 kilométerre lévő jászberényi tangazdaság és környéke népének tartott szombaton színvonalas irodalmi délutánt a Déryné Művelődési Ház irodalmi színpadának együttese. A távoli tanyákról is ellátogatott nagyszámú közönség előtt Szegedi János, tanítóképző intézeti tanár, a színpad vezetője beszélt a klasszikus és a mai irodalomról s az olvasás jelentőségéről. Előadását a műsor gazdag vers- és prózaszámaival illusztrálta. NÉHÁNY napjai feketébe öltözött emberek 'sokasága állta körül a Farkasréti temető ravatolozó helyiségét, hogy búcsút vegyen Zádor Istvántól. Akik közelről nem ismerték, azok szívébe is mélyen behatoltak Molnár C. Pál festőművész búcsúztató szavai, de a barátok, ismerősök szívét még jobban megmarkolták a halkan kopogó szavak: a búcsúzás szavai Zádor Istvántól, aki mint művész és mint ember mindig példamutatóan nagy volt Finom, halk szava, szerény megjelenése, bölcs mosolya mindenkit megfogott, aki csak közelébe került Művészete, rajzai, rézkarcai az öt világrész múzeumaiban, könyvtáraiban leltek otthonra. A búcsú, az elválás csak a testre vonatkozhat, de nem érintheti szelleméi, művészi alkotásait, amelyet nem temethet el a múló idő. A Szolnoki Művésztelep üdvözletét — amelynek évtizedeken keresztül törzs- taeia volt — Chiovini Felolvasói vélemény Juhász Ferenc „József Attila sírja” c. verséről. A vitatott szóáradat az Üj írás 1963. május havi számában jelent meg.) l\yomfafás nyomás nélkül Egy újszerű szabadalmazott nyomtatási eljárás lehetővé teszi a nyomtatást bármilyen sima, vagy érdes, egyenes, vagy görbe, puha, vagy kemény felületre. Úgynevezett elektrosztatikus száraz nyomtatásról van szó, amelynél a festéket száraz poralakban elektromos töltés vonzá és rögzíti arra a felületre amelyet nyomtatni ákarunk. Ezáltal írásjelek, sőt képek keletkeznek, amelyeket vegyi utón, avagy hőkezeléssel űxiroznak. Mivel az eljárás semmiféle nyomással nem jár és a nyomtatandó felületet előzőleg nem kell vegyszerrel preparálni, ezért 32 eljárás alkalmas gyümölcs, tojás, tablettás gyógyszerek stb. egy vagy többszínű felirattal való ellátására, A töíkéletesített új elekrosztatikus nyomtatási eljárás igen kevés időt vesz igénybe és állítólag rendkívül olcsó. Takarékos diákok A jászberényi általános fiúiskola tanulói május végén zárták iskolánkivüli nagy takarékossági versenyüket, mely meglepő eredményt hozott. Ä pajtások évi megtakarításának végösszege kereken 100 ezer forint. Az osztályok között igyekezetben kiemelkedik a második zeni tagozat 276 forint fejenkénti átlaggal. A második B osztály mindössze egy forinttal maradt el mögötte. A 800 főn belüli úgynevezett nagylétszámú iskolák között ez az iskola a háromnegyedévi értékelésnél első volt a megyében, s a mostani eredmény azt mutatja, hogy elsőségét tartani is akarja. Kétcentes bélyeg 41000 dollárért New Yorkban a napokban 41 000 dollárért cserélt gazdát egy kétcentes hawal bélyeg. Soha eddig még ekkora árat egyetlen bélyegért nem adtak. A kérdéses hawaii bélyeget 1851-ben bocsátották ki, főleg a Csendes-óceáni szigeteken működé misszionáriusok részére. A bélyeg az elhunyt Maurice Durrus, lausannei bélyeggyűjtő tulajdona volt, most egy hivatásos amerikai filatelista vásárolta meg. Elhúnyt a pompei ásatások vezetője Hetvenhét éves korában egy nápolyi klinikán elhúnyt Amadeo Maiuri nemzetközi hírű régész, aki a múlt század végén a Pompei ásatások ú. n. „új szakaszát vezette. Maiuri nevéhez fűződnek a legutóbbi Herculaneum-i ásatások is. Évek óta a Pompei Múzeum igazgatója volt és több nemzetközileg ismert régészeti művet irt A jászberényi Jász Múzeum új állandó kiállítása ,.A Jászság története az őskortól napjainkig” címmel alig két hónapja nyílt meg a jászberényi múzeum új állandó kiállítása, amely a címben foglalt téma köré csoportosítva mutatja be a gazdag gyűjteményanyag egy részét. Modem rendezési szemlélet, magas művészi igénnyel megkomponált elrendezés és kivitelezés, tudományos alaposság jellemzi a kiállítást, amely már az eddigiek során is több mint ötezer látogatót vonzott. E rövid írás keretében csupán néhány érdekesebb véleményt mutatunk be a kiállítás jelentőségének, népszerűségének, nevelő hatásának illusztrálására. A hitelesség érdekében legcélszerűbb ebből a szempontból a kiállítás vendégkönyvének „meg- vallatása”, amelyben egyre szaporodnak az őszinte, dicsérő szavak. Hadd idézzünk ezekből néhányat: A bejegyzések sora dr. Ortutay Gyula akadémikus, a Hazafias Népfront főtitkára elismerő szavaival kezdődik: „Boldog vagyok, hogy ezt a gyönyörű, újjászületett múzeumot láthattam.” Ezután muzeológusok, múzeumi szakemberek részéről következnek a gratulációk, majd egyre többször láthatók Jászberény dologzói is. „A kiállítás nagyon szép, méltó módon mutatja Jászberény múltját” — írja Sass János. Sándor László „...az emlékek tisztelete, a kultúra megbecsülése és a tudás továbbadásáért...” fejezi ki köszönetét. Cseh Béla, a „•..imegragadóan szép” kiállítás láttán „...mély benyomásokkal és maradandó emlékekkel...” távozott a múzeumból. Több látogató által aláírt szöveg: „Nagy megelégedéssel vettük tudomásul, hogy városunk múzeuma mennyire megszépült.” A bejegyzések sorából természetesen nem hiányoznak a tanulóifjúság pillanatnyi benyomásait kifejező egyszerű, őszinte, néha gyerekesen naiv, de kedves sorai sem, amelyek a kiállítást „nagyon szép”, „gyönyörű”, olykor némi pajkossá ggal jassz kifejezést használva „irtó klassz”, stb. jelzőkkel jellemzik. örvendetes tény, hogy egyre többen vannak, akik az esztétikus külső mellett a gazdag tárgyi anyag szépségét és tartalmi mondanivalóját Is dicsérik. Sokak véleménye alapján állapíthatjuk meg, hogy valóban jól sikerült ez a kiállítás, s a múzeum korábbi rendszertelen, raktár jellegű bemutatói után alig felmérhető nívóbeli fejlődést jelent. Tóth János Jászberény MŰVÉSZET ÉS GICCS Az érettségi vizsgák tapasztalatai AZ ÉRETTSÉGI MAGYAR, írásbeli vizsgáján ezúttal is szerepelt egy olyan tétel, amely elsősorban önálló gondolkodást kívánt meg a tanulóktól. A humán tagozatban az’időtálló művészet és a giccses „műalkotás” különbségét, kellett kimutatni, a reálo- sok pedig választott életpályájuk érdekességéről és társadalmi hasznosságáról számolhattak be. Mindjárt megmondjuk, hogy a lehető legmesz- szebbmenőkig egyetértünk az ilyenfajta tételekkel. Iskolai oktatásunk eredményessége ugyanis ott mérhető leginkább, ahol a nevelők azt vizsgálják, hogy milyen szemléletet és jellemet alakítottak ki a tanulókban. Persze válaszadás az ilyen vizsga arra is, hogy mennyire sikerült a maturánsokat kultúrált, sokirányban érdeklődő és önálló véleményű embereknek formálni. Még akkor is, ha néha a tételválasztás nem a legszerencsésebb, hiszen a reáltagozatban érettségizők idei feladata nem sokkal kecsegteti a tanárt. Más lett volna persze ugyanezt a tételt humán osztályban kiadni, ahol a művészet sokkal közvetlenebb hatást gyakorol a pályaválasztásra, mint a természet- tudományos ihletésű reálosoknál. így inkább mellébeszélésre kínálkozott lehetőség, hiszen itt még olyan művészi hajlamú tanulók sem igen akadtak, akik események leírásából vagy lelki fejlődésük követéséből kerekítették volna ki pályaválasztásuk igazolását. EZ AZONBAN EDDIG CSAK ELVONT ELMÉT,KEDÉS. Vajon hogyan fogadta az idei magyar tételeket a tanár és a diák? A tiszaföldvári Hajnóczy Gimnázium igazgatója, Ruzsin István bizony nem valami nagyon lelkesedik értük. Legalábbis, addig, amíg be nem látogattunk az érettségire készülő diákok foglalkozásaira. Fenntartásait, hogy ezek a gondolkodtató feladatok nem adnak hű képet az ismeretanyag elsajátításáról. Miket mondtak tehát a földvári negyedikesek, amikor megkérdeztem, hogy rokonszenveznek-e az ilyen — úgymondjam — „felnőttes” tétellel? Azt hi- hiszem, eléggé egyértelmű válasz erre, hogy mindkét osztályban a többség ezt választotta, de azért még idézek néhány maturánst. Kiss Rozália: „Izgalmas kaland volt egy ilyen dolgozat, hiszen ismeretlen területen kellett boldogulnom. Chiovini Péter: „Ügy éreztem, hogy ez életem első önálló alkotómunkája”. Hajnal Imre: „Igyekeztem vitaszerűen kidolgozni a témát, amikor Picassót akartam megvédeni a giccs vádjával szemben”. S a realisták közül: Nagy Júlia, egy talpraesett, jóbeszédű lány búcsúzásnak tekintette dolgozatát, hiszen összefoglalhatta benne az első boncolás gyermekkori élményét és a biológiai tanulmányok hivatásformáló erejét. Tálas Attila pedig jó alkalmat talált pályaválasztása helyességének bizonyítására. Tehát a tanulók számára nem bizonyult rakétaszerkesztésnek a feladat. De nemcsak a szokatlan lehetőségnek szólt ez a lelkesedés s a kivitelezés aztán messze elmaradt mögötte? Ennek egy másik gimnáziumban, a kunszentmártoniban néztünk utána. Itt már az igazgató sem aggályoskodik, Ferenczi László szaktanár pedig azon örvendezik, hogy amíg tavaly csak hárman választották az úgynevezett filmes témát, addig az idén tizennyolcán írtak a „giccses” tételről. S hogy ez nem jelentett a nehezebb feladatnak tűnő másik tétel elől menekvést, azt az is mutatja, hogy általában a jobbak vállalkoztak megoldására. ÉS SIKERREL, úgyhogy igaza van Ferenczi Lászlónak, amikor arról beszél, hogy keveset tételezünk fel a tanulókról. Hiszen milyen esztétikai színvonal is bukkan elő a váltakozó külalakú dolgozatok közül? Majd mindegyikük világosan látja, hogy a művészet a társadalmi viszonyokat tükrözi, bár ezt a kapcsolatot néhol túlságosan leegyszerűsítetten fogják fel. Azt persze még túlzó követelmény lenne számonkémi, hogy a bestsellert ne egyszerű giccsnek tekintsék, de az ellen lehetett volna egyetmást tenni, hogy a modern művészetet ne fogja fel némelyikük eleve értéktelennek. Elismerésre késztető műtörténeti tájékozottsággal idéznek példákat állításaik bizonyítására, s ilyen gyakorlati látásmód mellett biztosan ismerik fel a giccs jellegzetességeit. Gyermeki tisztasággal marasztalják el az anyagi indítékokat, de ugyanakkor nem becsülik le a művésziparosokat. „Mindezek ellenére a giccs nem egyszerűen rossz mű, alkotója általában gyakorlott technikájú művész és magára a műre a hatnitudás a jellemző” — írja Ge- bula Edit. Legméltóbban az egyik dolgozat szavaiban foglalhatjuk össze az érettségizők szemléletét. „Az igazi művészet tanítson és szórakoztasson, a helyes és becsületes életmódra neveljen”. Hitvallásnak is tekinthetők ezek a szavak a szocialista kultúra mellett. Tompa László renc tolmácsolta: „Szolnokról, a Tisza partjáról jöttünk el, amelyet annyira szerettél és ahol téged any- nyira szerettek.” ENNYI volt a búcsúzás. A Magyar Képzőművészek Szövetsége és a szolnoki Művésztelp és tanács képviselője néhány szívbőljövő, szívbemarkoló mondata. De ha megnézzük, hogy mi van mögötte: egy fél évszázad becsületes, emberi alkotó művészete, akkor döbbenünk rá igazán, hogy milyen nagy művész távozott el közülünk. S minket, szolnokiakat különösen érint ez a búcsúzás, hiszen alig van az idősebbek között egy ember is, aki a harmincas, negyvenes években a nyári, vagy a kora őszi hónapokban ne látta volna Zádor Istvánt, a szolnoki utcákon, a tiszai strandon pihenni, vagy munka közben. S a városról készült remek rajzait, rézkarcait ki ne ismerné? Tiszai táj, Árvíz, a Tabán, Tutajok a Tiszán, Szolnoki híd, a Zagyva-menti tanyák stb., rézkarcai örökítették meg Szolnokot az utókor számára, és ezekkel szerzett jó hírnevet a művésztelepnek a világban. Néhány évvel ezelőtt egyik szolnoki kiállításakor, amikor megkérdeztük tőle, hogy mit jelentett számára ez a város, megfiatalodva, régi kedves munkás-’ éveire gondolva ezeket írta a múzeum emlékkönyvébe: „A szolnoki művésztelepen először mint ösztöndíjas voltam, 1908-ban, majd 1914-ben mint a telep vendégtagja kezdtem el a munkát, amelyet azonban a háború kitörésekor abba kellett hagynom, s csak tíz év után, 1924-ben folytathattam. Ettől az időtől kezdve húsz nyáron át 1944-ig itt töltöttem legtermékenyebb időmet. Főleg alföldi tárgyú rézkarcaim voltak azok, amelyekkel külföldi kiállításon sikert arattam. A British Múzeumtól kezdve T.okióig 14 múzeum őrzi Szolnokon készült munkáimat.” A MÁSODIK világháború borzalmait Budapesten élte át. S az a művész, aki az első világháborúban mint hadifestő — Med- nyánszkyhoz hasonlóan — megörökítette a háború borzalmait, amikor, 1045- ben Budapestre is rázúdult a háború pokla, megrajzolta a szeretett Budapest vérző sebeit is. Ki felejti és ki felejthéti el ezeket a rajzokat, amelyekhez maga a művész azt fűzte hozzá: „Azért készültek ezek a rajzok, hogy a látók lássanak, s a még érzők borzadjanak! És majd később, ha a romokat eltakarították, a károkat helyreállították, újakat építettek, s egy új, szebb, modernebb és viruló város épül a romok helyén, mutassák ezek a rajzok, hogy amikor már nem volt kétséges a háború kimenetele, a hatalom bitorlói és azok német barátai mégis a háború prédájának dobták oda Budapestet. Ezt ne felejtsük el!” De nemcsak a pusztulást örökítette meg örök me- mentóként, hanem az újjáépítés munkáshőseit, hősi harcait is. Zádor István, a melegszívű, nagy művész már nincs közöttünk, de szelleme, művészete élő és élő is marad. Kaposvári Gyula
