Szolnok Megyei Néplap, 1963. május (14. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-11 / 108. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. május 11. $ Ahol a búra alá sem könnyű bejutni Várakozóhely az utca — Kozmetika csúcsidőben Egy garázs jövője A jászberényi lányok, asszonyok is szeretnek tetszeni. Ám van-e valami akadálya, hogy ne így legyen? öltözködésben nem. A boltok bő választékkal várják őket. A szépítőszergk beszerzése sem probléma. A gond a frizurából adódik. A városban lévő kilenc fodrászüzlet közül kettő női, a többi a férfiaké. Az egyik a Rákóczi úton van: teljesen korszerűtlen és olyan kicsi, hogy a várakozók többsége az utcán sorban állva várakozik a hívásra. Természetesen csak akkor, ainikor szép az idő. Ellenkező esetben hazulról ide-oda szaladgálva fotózza tó a szerencsét, hogy búra Tíz pályamű nyolc 1962 őszén a Művelődésügyi Minisztérium az ország közgazdasági technikumai részére pályázatot írt ki a következő feltétellel: a pályázó osztályok, KISZ-csoportok a pályaművekben adatokkal, számokkal, riportsorozattal bizonyítsák be, hogy a szocialista brigadmozgalom elevenen ható tényezővé vált az egyes vállalatok életében, mutassák be, milyen fokon áll a szocialista emberré válás folyamata. Iskolánk osztályai — másodiktól negyedikig — nagy lendülettel vetették magukat a munkába, kutatták a szolnoki vállalatok múltját, áttekintették fejlődését, közelebbről me^smerkedtek a brigádok és a brigádtagok életével, brigádgyűlésekre jártak, riportokat készítettek, fényképeztek, és grafikonokat rajzoltak. Ennek a nagy lendületnek eredményeként tíz pályaművet küldtünk be. A napokban értékelték a beküldött pályaműveket. Iskolánk nagy sikert könyvelhet el. A II. a. osztály pályaműve — amelyet a szolnoki 7. AKÖV életéről, munkabrigádjairól készítettek — országos harmadik helyezést ért el, és 1000 forintos nénz jutalomban részesült. Sikerüket növeli, hogy negyedik és harmadik osztályok között lettek harmadikok. Külön dicséretet érdemel az osztály KISZ-titkára. Polónyi-Szűcs Szilvia, Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megvei Bizottsága és a Megyei Tanács laoia Főszerkesztő: Varga József Kiadla a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lalos Szerkesztőség és kiadóhivatal • Szolnok. I. sz. Irodaház Telefon' Szerkesztőség: 20-93. 23-20 20-69. Kiadóhivafal- 20-94. Ilndex-szám: 25 06s| A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terlesztik. A tan előfizetési díja egy hóra: 11.— Ft Előfizethető bármely oostahivatalnát és kézbesítőnél. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor alá kerülhessen. Pedig a miniatűr helyiségben négyen szorgoslkodnak, megállás nélkül. A másik üzlet a Lehel vezér téren, a város szívében található. Modem, nagy helyiség, amelyben húszán dolgoznak. Ez a fodrászüzlet kozmetikai részleggel is rendelkezik. Csúcsforgalmi időben azonban sokan torpannák meg ajtajában és fordulnak vissza azzal a tudattal, hogy aznap már úgysem kerülne rájuk a sor. Az egy és „egynegyed” fodrászüzlet kevés egy 32 000 lakosú városban. Felkerestük az Általános Műszerész Kisipari Szövetkezet (?) fodrászrészlegének jutalom aki szinte motorja volt a pályamű elkészítésének. Alig marad mögöttük a III. a. osztály 2. politechnikai csoportja, amely ötödik helyezést és 600 forintos pénzjutalmat ért el. Ennek az osztálynak a tanulói három pályaművet készítettek. A IV. a. osztály hatodik helyezést ért él és 400 forint pénzjutalomban részesült. Az iskolából beküldött pályaművek általános színvonala túlnőtt az országos átlagon. Ezt bizonyítja, hogy az említetteken kívül további öt pályaművünket jutalmazták, egyenként 200 forintos pénzjutalommal. Tehát érdemes volt dolgozni! országos viszonylatban a szolnoki Vásárhelyi Pá] Közgazdasági Technikum érte él ebben a minden szempontból fontos pályázatban a kiemelkedően legjobb eredményt: a tíz beküldött pályamű közül nyolc kapott pénzjutalmat, összesen 3000 forint értékben. Fekete Agnes Szolnok Könyvtár épül Az .alattyáni könyvbarát bizottság régóta tervezgette, hogy a kölcsönzés céljára már alkalmatlan, rossz, régi könyvtárhelyiséget felszámolják és újat létesítenek. Ennék érdekében a lakosság és az illetékes szervek körében megkezdték az agitációt, melynek eredményeként már együtt van az építőanyag nagy része és társadalmi munkában is jelentős felajánlások történelnökét, Papp Pált és az iránt érdeklődtünk: történik-e intézkedés a tarthatatlan állapot felszámolására. Megtudtuk, hogy a női fodrászat „szűk keresztmetszete’’ régi problémájuk. A városi tanács már 1962- ben hozott egy határozatot, melynek értelmében még az év nyarán meg kellett volna nyitniuk egy női fodrászüzletet. Erre a célra alkalmas és felhasználható helyiséget azonban nem. tudott biztosítani a tanács Viszont nekik sem volt pénzük, melyből házat vehettek volna átalakításra. A KISZÖV-től sem kaptak anyagi támogatást; Az utóbbi hetekben sikerült végre némi eredményt elémiök. Már csak az volt a kérdés, hogy hol nyissák meg az új üzletet Ilyen szempontból leginségesebb városrész kétségtelenül az a terület; melynek tengelyében a Rákóczi út húzódik; A fémnyomó üzem és az Aprítógépgyár lakótelepei, a tanítóképző, a működő és a már épülő gimnázium mind olyan objektumok, melyeknek dolgozói a környező utcák lakóival megérdemelnek egy korszerűbb fodrászüzletet A Rákóczi úton erre a célra megszerezhető épület sajnos, nem akadt. Azonban a közeli Thököly úton lévő garázshelyiség megfelelő nagyságú, a célra tökéletesen átalakítható és legkésőbb augusztusra meg is nyílik. Ezzel egyben a fodrászversenyeken díjat nyert, most felszabaduló, ügyeskezű tanulók elhelyezkedése is biztosítva lesz. Papp Pál beszélgetésünk végén azzal nyugtatott meg, bennünket, hogy a Thököly úti megoldást nem'tekintik teljesnek. Okulva az eddigiekből, már most igyekeznek megteremteni egy újabb, nagyobb női fodrászüzlet létesítésének anyagi feltételeit. Hiszen • a jászberényi lányok, asszonyok szívesen veszik igénybe a szövetkezet nyújtotta kultúrált hajápolást, ha egyszer hozzájuthatnak. Huszár Rezső Alaityanban tek. Mindössze ötvenezer forintra lenne még szükség, azonban bíznak abban, hogy a művelődési szervek sem hagyják őket magukra és segítségükre sietnek. További tervük, hogy a könyvtárépület köré művelődési otthont emelnek. A járásban azonban egyedülálló eset, hogy kultúrkombinátból először a könyvtárat építik meg.-'ft&fjyß' meg a Niftlaft-of Mai viccünk A vegyész dicsekszik. A fiam ma kimondta az első szót: „paTaaminoarzeno-benzohidrochlorid.’’ — JÁSZALSÓSZENTGYÖRGYÖN május 12-én, vasárnap a művelődési házban nagy falugyűlés lesz, melynek rendezői a párt közreműködésével a helyi tömegszervezetek. Borsányi Jánosné, a megyei nőtanács titkára tart előadást a béke és a leszerelés kérdéséről. Az ünnepséget, melyre csehszlovák delegációt is várnak, az általános iskola énekkara és irodalmi színpada békeműsorral gazdagítja. Idővel hasonló gyűlésekre kerül sor a járás többi községeiben is. Afrikai rádióállomások nemzetközi konferenciája Genfben az ITU (Nemzetközi Távközlési Unió) székhelyén április 29-én megnyílt az afrikai rádióállomások URH (ultrarövid hullám) konferenciája. Az értekezleten tervet készítenek az afrikai állomások frekvencia beosztására az URH sávon. A konferencia megnyitó ülésén 30 I'TU tagország több mint 80 delegátusa jelent meg. Az értekezlet négy hétig ülésezik, majd rövidesen még egy kongresszust hívnak össze az afrikai rádiózás kérdéseiről. Az „Elő vászon” apjának centenáriuma Berlinben április 30-án ünnepelték a 100 éves évfordulóját annak, hogy Max Skladanowsky, „az élő vászon” apja, első ízben bemutatta „bioszkópját” Berlinben. — Negyedórás előadásban egy-két méter hosszú nitrofilm-sorozatokat vetített‘a berlini Wintergarten épületében 1500 főnyi közönség előtt. Az első filmek a következő izgalmas címet viselték: „A boxoló kenguru” és „Akrobatikus egyveleg” — Skladanowsky 6 centiméter széles filmfelvevőt készített és később, más úttörő filmesekkel együtt, a berlini hétköznapokról készített „dokumentumokat”. Filmcsere egyezmény Iaz EAK és Argentina között A bét ország megbízottai 1963. januárjától 3 évre szóló filmcsere egyezményt kötöttek, amelyben kötelezték magukat hogy kölcsönösen 15—15 egész estét betöltő filmet importálnak egymás országából. Ezehkívül dokumentációs és tudományos kisfilmek cseréjére is sor kerül. Az egyezmény kimondja, hogy a két ország koprodukciós filmek készítéséről is tárgyalásokat folytat. Charles Boyer kitüntetése Charles Boyer kapta a „Lord Pengő” című film főszerepének eljátszásáért a New York-i Dráma Szövetség idei nagydíját. Az indokolás szerint Boyer alakítása „az 1962/63-as színházi évad legkiválóbb színészi teljesítménye”. A Valladolid-i filmfesztivál díjai A spanyolországi Valladolidban az egy hétig tartó filmfesztivál első díjait, — mind az egész estét betöltő. mind a kisfilmek versenyében Franciaország kapta meg. A nagydíjjal Robert Bressont „Jeanne d’Arc pere” című filmjét jutalmazták de jutalmat kapott a nyugatnémet „Malachiás csodája” című film is. B. B. Moszkvába megy? A világszerte ismert francia filmszínésznő, Brigitte Bardot meghívást kapott a Szovjetunióból, hogy vegyen részt a július 7—21 I között Moszkvában rendej zendő III. Nemzetközi Film- I fesztiválon. — „HARC A GICCS ellen” jelszóval modern lakáskultúrát alakít ki Szolnokon az Építőipari és Javító Vállalat festőrészlege. Ebben az évben már mintegy hatvanezer négyzetméter felületen végeztek festőmunkákat a legkorszerűbb lakásdíszítés! elvek szerint. — ÜJ SZOLGÄLTATÄST vezetett be a mezőtúri kölcsőnzőbolt. Két tranzisztoros rádiót kölcsönöznek rendszeresen a város lakóinak. A táskarádiók különösen a parasztság körében vándorolnak, A határban pihenőidőben hallgatják a napi műsort, rrmm A Nap kél: 4.13 h-kor. nyugszik: 19.09 h-kor. A Hold kél: 2Í.48 likőr, nyugszik: 6.02 h-kor, IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: nyugatról előnyomuló felhősödés. Több helyen eső, zivatar. Időnként élénkebb szél. A nappali felmelegedés nyugaton csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: keleten 22— 25, nyugaton 18—21 fok között A népfrontmozgalom munkásai a Tisza Cipőgyárban A Hazafias Népfront szolnoki járási elnöksége tegnap délelőtt Martfűn, a községi tanács nagytermében járási elnökségi ülést tartott, melyen résztvettek a községi népfront bizottságok elnökei és titkárai is. A járási pártbizottságot Telek Istvánné járási titkár képviselte. Napirenden a szolnoki járás népfront-mozgalma ez évi munkatérvének megtárgyalása, valamint a VI. magyar békekongresszussal kapcsolatos teendők megvitatása szerepelt. Az eredményes tanácskozás után a népfrontmozgalom munkásai megtekintették a megye legnagyobb könnyűipari üzemét, a Tisza Cipőgyárat. A program zökkenőmentes lebonyolításáért a vendéglátó martfűieket illeti dicséret. A lotto nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Gyomán, a ligeti pavilonban megtartott lottósorsoláson a 19. játékhéten a következő nyerőszámokat húztáik ki: 13, 60, 72, 75, 88 (MTI) — SZOKOLAI ISTVÁN tsz-tag, tiszaföldvári lakos motorkerékpárján ittasan, vezetői igazolvány nélkül közlekedett. Ezért a rendőrkapitányság szabálysértési előadója 1200 forintra büntette. — A MARTFŰ Tisza Cipőgyárban megtartották a népi ülnökök jelölőgyűléseit. Az irodaháziak közül hat értelmiségi dolgozót delegáltak a járásbíróságba, aikik a nép képviseletében vesznek részt a bíráskodásban. — SZOLNOKON A MÉSZÖV székhazában május 17-én tanácskozást tartanak a földművesszövetkezeti ruházati boltvezetők részére. Megvitatják a választék bővítés szükségességét. a lakosság egyre növekvő igényeinek kielégítését. A közeljövőben közvélemény kutatást indítanak a falusi lakosság körében. — ŰJ SZAKÁGAZATTAL bővült az öntözéses szakoktatás megyénkben. Nyolcvannégyen öntözéses gépész szakból tettek szakmunkás vizsgát. Ezzel együtt kétszeresére emelkedett a képzettséggel rendelkező öntözőgépkezelők száma a megyében. — TÖBB MINT háromezer megyei fiatal csatlakozott eddig a különböző országos mezőgazdasági versenyekhez. A legtöbb jelentkezési lapot eddig — közel hétszázat — a szolnoki járásból juttatják el az illetékes KISZ bizottságokhoz. — MA BÚCSÚZIK az iskolától a Szamuely Tibor Gépipari Technikum érettségiző évfolyama. A három negyedik osztály ballagási ünnepélye délután három órakor kezdődik. — AZ MSZMP jászberényi járási, városi bizottsága és a járási tanács szakszervezete ma (május 11-én) közös szervezésben szakszervezeti napot tart, melynek propgramjában a párt- és tanácsi apparátusban dolgozók részvételével labdarúgó- és röplabdamérkőzés is szerepel. Ezt követően külön autóbuszokkal kirándulás lesz a Zagyva-parii erdőbe, ahol szalonnasütéssel egybekötött majálist tartanak. Május 11 Szombat Ferenc rr RÄDIÖ^ MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Társtalanul. Tisza: Mindennap élünk. MÁV Kultúrotthon: Malachias csodája. TÖRÖKSZENTMIKLOS Dózsa: Ezer veszélyen át. TURKEVE Nagykun: Mici néni két élete. MEZŐTÚR Béke: 49 nap. Dózsa: Kulcs a szerelemhez. Szabadság: Különös lány. KISÚJSZÁLLÁS Ady: A meztelen diplomata. KARCAG Déryné: Amikor egy lány 15 éves. * MEDOSZ: A szív labirintusa. JÁSZBERÉNY Déryné: Csendes otthon. Lehel: Séta a nárciszok körül. SZÍNHÁZ: Szolnok Szigligeti Színház: Karcag: Férjek a küszöbön. Jászjákóhalma: Haway rózsája. MŰVELŐDÉSI HAZAK Szolnok helyőrségi klub: 20 ó. Irodalmi zenés fejtörő. Karcag Déryné művelődési ház: 19 óra. Szolnoki Szigligeti Színház előadása. A SZOLNOKI RÁDIÓ MŰSORA: a 222 méteres középhullámon Szombat esti mindenféle — riportösszeállítás. Helyszíni közvetítés a Szeged—Szolnoki MTE NB III-as labdarúgó mérkőzésről. Tudósítás a Budapesti Honvéd — Szolnoki Dózsa vízilabda mérkőzéséről. TELEVlZO: J Ő.25: Újpesti Dózsa — Bd. Honvéd labdarúgó mérkőzés közvetítése. — 18.20: Hírek. — 18.25: Mi újság a Futrinka utcában? - 19.20: Hétről hétre. - 19.30: TV Híradó. -19.45: Operettalbum. — 20.25: Irodalmi műsor Nagy Lajos műveiből. Kb.: 22,05: Hírek, TV Híradó, BfK TWm Y #7r jj tmMaiMUMäm rA'DIÖ • TV« MOZI • SZÍNHÁZ