Szolnok Megyei Néplap, 1963. május (14. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-30 / 124. szám

Megyénk listavezető országgyűlési képviselője békenagygyűlést tartott a Nagy­kunsági Állami Gazdaságban Nánási László, megyénk listavezető országgyűlési képviselője kedden a Nagy­kunsági Állami Gazdasiág márialabi üzemegységébe látogatott. A délutánra ter­vezett határjárás a kedve­zőtlen Időjárás miatt meg­hiúsult ugyan, ám az esti nagygyűlésig mégsem teltek haszontalanul az órák. Ná­nási elvtárs Farkas Pál igazgató, Korolovics Lajos igazgatóhelyettes, Fazekas József főagronómus, Deme­ter Kálmán főmérnök rész­vételével rögtönzött terme­lési tanácskozást tartott, melyen a MEDOSZ megyei bizottságát Kátai Mária, a helyi szb-t Rizmann László és Zsombor József képvi­selte. A békenagygyűlésen az. üzemegység majdnem vala­mennyi dolgozója megje­lent; jószerlnt csak azok maradtak távol, kiknek munkája egy percnyi ha­lasztást sem tűrt. Képvise­lőnk érdekes tájékoztató­ban ismertette a nemzet­közi helyzetet; majd a világ-, s ezen belül a ma­gyar békemozgalam ered­ményeit méltatta. Szemléletesen érzékeltet­te, hogy a béketábor — s azon belül annak vezető hatalma: a Szovjetunió — legyőzhetetlen katonai erőre támaszkodik. Utalt arra, hogy a kommunizmus fel­építésének történelmileg közeli ideje minden haladó gondolkodású ember szá­mára különösen kívánatos­sá teszi a világbéke fenn­tartását. A nagygyűlés résztvevői békeküldöttül Takács Mi­­hályné tejházvezetőt, a gazdaság közismerten szor­galmas dolgozóját, a béke­mozgalom őszinte hívét vá­lasztották meg. Jól felkészült pedagógusokat bocsát szárnyra a Jászberényi Felsőfokú Tanítóképző Intézet Két megye tanerőellátásáról gondoskodnak — Már a falu is vonzza az új nevelőket — Az idén végzett 35 Szolnok megyei pedagógus 101 hely közül választhat r Élelmiszer áruház építését tervezik Szolnokon, a Verseghy úton Szolnokon az I. kerület­ben, a Verseghy út 11 szám alatt egy magántulajdonban lévő épületben üzeme] je­lenleg az Élelmiszer Kis­kereskedelmi Vállalat 10-es számú vegyes élelmiszer és a 75-ös számú húsboltja. A élelmiszer üzletnek nincs raktárhelyisége, így az élelmiszereket kényszermeg­oldásként a pincében tárol­ják. A két bolt korszerű­sítésére, bővítésére, új ke­reskedelmi formára való átalakítására az épület nagymérvű elhaszmálódott­­sága miatt nincs lehetőség. Ez a körülmény, valamint az I. kerület területén meg­növekedett lakosság igé­nyeinek kielégítése, ellátá­sának biztosítása egyre sür­getőbbé teszi egy új, kor­szerű üzletház megépítését. Az új élelmiszeráruház­ban a terület adottságát figylembevéve, mintegy hét­millió forintos évi forgal­mat bonyolítanak majd le. A lakosság jobb ellátása érdekében az áruházban vegyes-élelmiszert, zöldsé­get, gyümölcsöt, kenyér­péksüteményt, tejet, tejter­méket, húst és húskészít­ményeket, iparcikkeket és napi háztartási cikkeket, árusítanak majd. Az új áruház 1 600 000 forintos költséggel létesül. A program és a tervdo­kumentáció még ebben az évben elkészül. A kivitele­zésre 1964-ben kerül sor. Az új üzletházat pedig 1965. első negyedévében ad­ják át rendeltetésének. A negyedmilliós bankhitel törlesztés mellett is új be­ruházások Kunmadarason Megépült az autóbiuz váróterem — Járdafel­újítás, vízhálózat bővítés — Jelentős társadat* mi munkát végez a lakosság Ebben az évben Kunma­darason nagyjelentőségű szociális, vagy kommuná­lis beruházás. felújítás nem lesz, mert a félmilliós községfejlesztési alap je­lentős részét a korábban felvett bankhitel törleszté­se emészti fel. Ez azonban nem azt je­lenti, hogy a községben nem épül, s nem változik e téren semmi. Ha az első és a megkezdett második negyedévet vizsgáljuk, elé­gedettek lehetünk. Május elsejével átadták a 15 000 forint költséggel épített új autóbusz várótermet. A 154 négyzetméterrel bővített parkterület virág­­ellátására üvegház készült, mintegy tízezer forint sa­ját anyag felhasználással és ugyancsak jelentős társa­dalmi munkával. A közelmúltban megkez­dődött az Áchim, Széles, Völgyes, Arany, Sáros, Mi­kes utcák járdáinak felújí­tása. A költségvetés szerint az összesen 1500 folyómé­ter burkolat elkészítése 85 amee forintot vesz igénybe, — amelynek egyharmadát társadalmi munkából fede­zik. Az utcák lakói a régi járda bontását megkezd­ték, s a szlnteléshez is hoz­záfogtak. ötszáz folyóméterrel bő­vül a község vízhálózata. Sor kerül a bölcsőde mosó­konyhájának felújítására is. A tervek megvalósítá­sában nagy segítséget nyújt a lakosság aktivitá­sa. hiszen ebben az évben összesen 71 ezer forint ér­tékű társadalmi munka ke­rül felhasználásra. — t — A tanítóképző impozáns épülete a vasútra vezető Rákóczi úton, hatalmas fák őrségében emelkedik a magasba. Megkapó külsejé­nél is nagyobb hatású azon­ban a falai közt folyó pe­dagógusképzés, Ennek mint­egy összegezését jelentették a május 3—4-én megtartott — és már hagyományos — intézeti napok. Az esemé­nyen közel háromszáz pe­dagógus vett részt. Heves­ből is eljöttek. Szolnok megye tanulmányi felügye­lői kivétel nélkül ' mind­annyian itt voltak. A jelen­lévők annak hangoztatásá­val távoztak, hogy friss elvi és gyakorlati tapasztalatokkal vértezetten állnak helyt a továbbiak­ban. A megyei művelődés­­ügyi osztály pedig az elő­adások anyagát sokszorosí­tásra kérte, hogy az inté­zeti napokon résztvenni nem tudó pedagógusok is tanulmányozhassák. Ilyen tartalmú ós szín­vonalú nevelés folyik te­hát a képző falai közt. Nem csoda, hogy az előt­tük álló feladatokat illető­en nagy a végzett hallga­tók önbizalma. Szinte egy emberként rohannának a „területre” tanítani. Az egész épület izgalomban él, újságolja Krasznai Ferenc, az elosztó bizottság elnöke. Az új nevelők feszülten várják, hogy az általuk megpályázott helyre kerül­nek-e? Különösebb izga­lomra nincs okuk. Az Idén végzett 35 Szolnok megyei pedagós 101 hely közül vá­laszthat. íme néhány a 101 közül, ahol tárt karok­kal várják őket: Karcag, Törökszentmáklós, Kisúj­szállás, Jászboldogháza, Kunszentmártan, Jászárok- 6Zállás, Szajol, Szolnok, Me­zőtúr... A lista egyben cá­folat némely szülő ama ag­godalmára, hogy ha gyer­mekét pedagógus pályára engedi, eltemetődik tanyán. Ma, amikor a tanyavilág népe egészségesebb, kultu­ráltabb környezet után vágyva mind nagyobb számban és ütemben húzó­dik be a községekbe, ilyen aggodalom felesleges. A helyek megpályázásá­nál az elosztó bizottság — mélynek tagjai sorában, Krasznay elnök mellett, a tanítóképző párt- és KISZ- szervezetének, szakszerve­zetének képviselői, a Mű­velődésügyi Minisztérium képviselője, és a megyei Magyarország nyerte a párizsi vásár idegen* forgalmi Oscar-díját Párizs, (MTI) Kedden este ünnepi va­csora keretében átnyújtot­ták Vincze Józsefnek, a Magyar Népköztársaság pá­rizsi követének a párizsi vásár 1963. évi idegenfor­galmi Oscar-díját Magyarország ez évben is idegenforgalmi sátorral vesz részt a párizsi tavaszi vá­sáron. A kis magyar ki­állítás hazánk természeti szépségeit, idegenforgalmi látnivalóit, kultúráját és népművészetét szemlélteti. művelődésügyi osztály sze­mélyzeti előadói foglalnak helyet — a pályázók kívánságait figyelembe veszi. Hol van ez az elbánás emberségben is a felszabadulás előttitől, amikor a szerencsétlen ta­nító boldog volt, ha vala­melyik puszta zugában ta­níthatott. Ezzel szemben ma a helyválasztásnak még a házasság sem akadálya. A végzettek közt van Ta­kács Margit és Evenich Lajos. Tanulmányi éveik alatt megszerették egymást, egybekelnek. Rákóczifalván várja őket az iskola és a lakás. Az Intézet hallgatói kö­zött sok a paraszti szárma­zású. Bennük él a „hon­vágy” a falu után. Ugyan­akkor a falu a maga mozi­jával, könyvtárával, műve­lődési otthonával, rádiójá­val, televíziójával, sporto­lási lehetőségeivel és nem utolsó sorban • nyugalmas környezetével, elmélyültebb nevelői és önművelő tevé­kenységre ad bő lehetősé­get. Talán ez a két fő oka nem törtetnek a városok felét jobban vonzza őket a köz­ségek világa. A Jászberényi Tanító­képző idén végzett 35 Szol­nok megyei hallgatója, He­ves megyei társaival együtt túl van az utolsó tanítási napon. De már előttük az az első tanítási nap, mikor az ősz nyitó hónapjában, szeptemberben padokba te­lepszik a tavasz zsongó né­pe, s ők először haladnak végig a padsorok között, a füzet fölé hajoló emberkék még sutácska kezemozgását figyelve. Huszár Rezső Szovjet újságírók megyénkben A Budapesti Nemzetközi Vásáron résztvevő szovjet újságírók egy csoportja, valamint a moszkvai rádió magyar osztályának vezető­je az MSZBT Szolnok me­gyei elnökségének vendége­ként tegnap meglátogatta a tiszaföldvári Lenin Terme­lőszövetkezetet és a Palo­tás] Állami Gazdaságot. A vendégeket, — Alek­­szej Korzint, a Szovjet Híradó c. lap főszerkesztő­jét, Nyikoláj Zabel kint a lap főszerkesztő-helyettesét, az APN magyarországi iro­dájának vezetőjét, Jurij Zsdanovot, a moszkvai rá­dió magyar osztályának ve­zetőjét, valamint Jurij Motorint, az Inturiszt mun­katársát, — a termelőszö­vetkezetben Bódi Imre el­nök köszöntötte. Az álta­lános tájékoztatás után a vendegek megtekintették a közös gazdaságot, elbeszél­gettek a termelőszövetke­zet tagjaival. A sertéshizlalda és a ba­romfinevelő megtekintése után, a Palotása Állami Gazdaság üzemegységeibe látogattak el a vendégek. Itt Garai Lajos, a gazdaság igazgatója kalauzolta a csoportot a lucemaszárító­­hoz és a kacsakeltetőhöz. Jurij Zsdanov elvtárs a moszkvai rádió magyar osztályának vezetője a szovjet rádió dolgozóinak baráti üdvözletét tolmácsol­ta; Elmondotta, hogy tudo­mása szerint nagyon sok hallgatója van a moszkvai rádió magyar adásának; Igen sok levelet kapnak Szolnok megyéből. Nagyon örül annak is, hogy sikerült kapcsolatot és személyes is­meretséget találni a Ma­gyar Rádió és Televízió szolnoki stúdiójának mun­katársaival 1 F. L. Sürget az idő—gyorsítsuk a lucerna betakarítását Vedrődy Gusztáv megyei főagronómus nyilatkozata A májusi esők kedvezően hatottak a szálastakar­­mányfélék fejlődésére. Több a széna, különösen ha vi­gyáznak rá és idejében betakarítják. Vedrődy Gusztáv megyei főagronómusnak tettünk fel ezzel kapcsolatban kérdéseket. — Hogyan készítették elő a pillangós takarmányok betakarítását? — Először néhány szót a takarmánytermelés fontos­ságáról. Megyénk állatállo­mánya az utóbbi években számszerűen is sóikat fej­lődött. Annak ellenére, hogy a megye szántóterüle­tének 53 százalékán termel­tünk tavaly szálas és ab­raktakarmányt. a szükség­letet nem tudtuk kielégíteni — nagy volt a hiány. Éh­nek oka elsősorban az ala­csony termésátlag. Tavaly például a lucernából alig több mint 11 mázsás, a le­gelőikről csak 5 mázsás szé­natermést tudtunk betaka­rítani. — Ezért a takarmányalap megteremtését tűztük célul, mindenekelőtt a lucerna és a legelő fűhozamának eme­lését, Áprilisban a tanácsok és a tsz-ek főagronómusai­­nak bevonásával a karcagi kutató intézetben a lucer­natermelés agrotechnikai követelményeiről tanács­koztunk. Meghatároztuk a lucerna vágásának időpont­ját. kidolgoztuk a szárítási és növényvédelmi tenniva­lóit. Milyen agrotechnikai el­járásokat javasoltak? —■ A lucerna első kaszálá­sát május 10-ig ajánlatos befejezni. A tapasztalatok szerint ugyanis ekkor csa­­padékmentesebb az időjá­rás, mint május második felében. Az idén is így volt. — A korai kaszálást a nő. vényvédelem is indokolja. A zöldkártevők és az aran­ka elleni védekezést idejé­ben lehet elvégezni. — Ahol május elején Bonnba várjak Kennedyt... • (Toncz Tibor rajzaj levágták a lucernát, ott a második kaszálás nem esik egybe az aratással és elke­rülik a munkatorlódást. — Felhívtuk a tsz-ek fi­gyelmét gyors szénaszárí­tásra, hogy használják ki ágasaikat és hideglevegős szárítóberendezéseiket; — Milyen gyakorlati ta­pasztalataik vannak, hogyan halad a betakarítás? — A megyében 49 000 hold lucernát kell betakarí­tani; A tsz-ek egy részében felismerték a korai vágás jelentőségét, tudják, hogy így több lesz a takarmá­nyuk. Ezt tapasztaltuk a kunszentmártoni járásban, Jászberény, Mezőtúr és Tő. rokszentmiklós városokban. Dicséret Illeti a tiszaföldvári Lenin és Szabad Föld, és a tiszakürti Hunyadi Tsz-t. Az említett tsz-ekben ide­jében vágták a lucernát és gondoskodtak a talajerő utánpótlásról is; Öntöztek és fej trágyáztak; — Ahol idejében takarí­tották le az első termést, ott már 50 centiméteres a má­sodik sár jadás és június első napjaiban vágni lehet, — Milyen hibákat észlel­tek ellenőrzéseik során? — Sajnos a kunhegyesi, a tiszafüredi járás több tsz­­ében, valamint a karcagi és túrkevei tsz-ekben még az első kaszálnivaló is lábon áll. Különösen sok a vá­gásra váró a karcagi Lenin Tsz-ben. A tiszafüredi já­rásban a megtarmett lu­cernának csak 13, Karcagon 17 százalékát kazlazták be, — Ez a lemaradás semmi­vel sem indokolható, mert a tsz-ek elegendő betaka­rítógéppel rendelkeznek. Ezeken a helyeken egy nö­­vedékkel kevesebb ett ka­szálhatnak. A kiesés 7 má„ zsa széna, illetve 1400 fo­rint kát. holdanként, — fe­jezte be nyilatkozatát —. Vedrődy elvtárs, — m, l, -*> ' VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! f XIV. évfolyam, 134. szám. Ara 50 fillér 1963. május 30., csütörtök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom