Szolnok Megyei Néplap, 1963. április (14. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-17 / 88. szám
9 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 19G3. április 17. Az atomfegyverkezés ellen LONDON Hétfőn már a kora délelőtti órákban hatalmas rendőri készültség volt az angol főváros kormány- negyedében, a White Halion és a parlament környékén. Rendőrosztagok szálltaik meg a Hyde parknak azt a részét, ahol az alder- mastoná békemenet részvevői háromnapos tüntető felvonulásuk után gyülekeztek. A tüntetők az előzetes tervek szerint egy órakor több csoportra szakadva Cöllins kanonok, Michael Foot és Sidney Silverman munkáspárti képviselők és az atomleszerélésért küzdő angol szervezetek más vezetőivel az élükön elindultak a város központja felé. A Hyde-parfc kijáratánál több soros - rendőrkordon próbálta visszatartani a békeharcosokat. Heves ösz- szecsapások után több ezer atomleszerelésért küzdő tüntetőnek sikerült áttérnie, és ezután menetbe rendeződve megindultak a kijelölt útvonalon: a parlament, a miniszterelnöki rezidencia, az admiralltás épülete és a Trafalgar Square felé. A Viktória pályaudvarnál, majd később a White Hall-cn, az admh-alitás épülete előtt a rendőrség ismét megkísérelte féltartóztatni a közben 35—40 ezerre duzzadt menetet, de rövid közelharc után a tüntetőknek újra sikerült át- lűnriöfc a rsadőrsorfafert. Az összetűzések során 17 aéfeeharcost letartóztattak. A menetet az egész útvonalon végig londoniak tízezrei üdvözölték, amerre «sak elhaladtak, a járdaszéleken várakozó, integető tömeg tapsa, éljenzése elnyomta a rendőrség „oszolni”, „oszolni” parancsokat közvetítő - hangosbeszékn t. A felvonulók a hozzájuk csatlakozó -: tízezrekkel együtt a késő délutáni órákban ismét a Hyde- parkban találkoztak, hogy meghallgassák az alder- mastoni békemenetet befejező nagygyűlés szónokait. A Hyde-park zöld gyepén százezres tömeg tolongott már, amikor Michael Foot a mikrofonhoz lépett. — Csodálatos volt az idei húsvéti békémenet — mondotta, — népesebb és erőteljesebb minden eddiginél. Bár még sokan vannak ebben az országban, akik nem értenek velünk egyet, az, hogy ezen a háromnapos, nem könnyű menetelésen ilyen hatalmas sereg vonult fél jelszavainkkal, bizonyítja, hogy egyre többen megértik céljainkat, tüntető tiltakozásunkat a kormány nukleáris politikája ellen. A nagygyűlést külön üdvözölte a Düsseldorfból érkezett nyugatnémet béke- harcos-küldöttség vezetője, aki elmondotta, hogy az angol békeharcósok repülőtérig ülő-sztrájkja tette lehetővé a delegáció részvételét a menetben. Megjegyezte, hogy az angol ül 5- sztrájkolókat támogató tüntetők közül 67 nyugatnémet és dán békeharcost tartóztatott le Adenauer rend- ' őrsége. Már erősen sötétedett, amikor még mindig újabb menetoseüopok — a többi között a francia, holland, kanadai, amerikai, spanyol, portugál, török és más európai és afrikai küldöttségek érkeztek a Hyde- paricba. (MTI) BONN Nyuga t-Ném e (.országban is újabb lendületre kapott az atomfegyverkezés elleni mozgalom — erről tanúskodik a húsvéti tiltakozó felvonulások mérlege. A háromnapos menetben részvevők száma megkétszereződött az elmúlt évhez képest — 34 000-en vettek rését az ország különböző részein rendezett tiltakozó felvonulásokon, a hétfőn este tartott tömeggyűléseken pedig több mint nyolcvanezer ember tüntetett az atomfegyverkezés ellen a leszerelés és a béke ügye mellett. A nagygyűlések részvevői viharos lélkese- déssél fogadták azt a záró- nyilatkozatot, amely felszólítja a nyugatnémet parlamentet és kormányt: hallgasson a józan ész szavára és vegye figyelembe azoknak a százezreknek az akaratát, akik ezekben a napokban világszerte tüntetéseken és felvonulásokon bizonyították be: nem hajlandók megengedni, hogy a hatalom birtokosai miatt katasztrófába sodorják őket. A Dortmundban rendezett nagygyűlés résztvevői, akik zsúfolásig megtöltötték a város legnagyobb terét, hevesen tiltakoztak Günnéberg lelkésznek, a Rűhr-viöéki tiltakozó felvonulások vezetőjének letartóztatása ellen. A düsseldorfi repülőtéren, mint ismeretes, a rendőrség megtagadta a beutazást attól az ötvenegy főnyi angol küldöttségtől, amely repülőgépen érkezett, ■hogy résztvegyen a Ruhr- vidóki tiltakozó felvonuláson. A düsseldorfi béke- harcoaok rokonszenvtünte- tést rendettek az angol vendégek mellett, a rendőrség őrizétbe vette őket Güoneberg lelkésszel együtt. A tüntetés részvevőit 18 óra múlva szabadlábra helyezték, a lelkészt azonban továbbira is vizsgálati fogságban tartják és „békebontás” címén vádat emeltek ellene. Günneberg lelkész a börtönben éhségsztrájkba kezdett. Az angol vendégek közül néhánynak sikerült észrevétlenül elhagyni a repülőteret és csatlakoznia az atomfegyverkezés ellen tüntető felvonulóikhoz. A dortmundi nagygyűlés viharos tapssal üdvözölte az egyik fiatal angolt, aki beszédéiben szemére vetette a bonni kormánynak: az SS- talélkozók megrendezését engedélyem, s azokon külföldi volt SS-ek is réstt- véhetnék, az atomfegyverkezés dien tiltakozó külföldi vendégeket azonban távol akarja tartani az országtól. Folytatják a próbálkozásokat a Thresher hollétének megállapításáról New York (TASZSZ). A Thresher amerikai tengeralattjáró pusztulásának körülményeivel foglalkozik továbbra is a new yonki sajtó tekintélyes része. A lapok ismertetik a tengeralattjárót kisérő Skylark nevű hajó navigációs tisztjének, James Watson hadnagynak a haditengerészeti vizsgálóbizottság előtt tett kijelentéseit, amelyek némi fényt vetnek az Atlanti-óceánban lejátszódott tragédia okaira. Az utolsó hang, amely az elpusztult tengeralattjáróról hallatszott — mondotta Watson — „olyan hang ▼olt, mintha a hajó részekre tört volna, mintha egyik kamrája beszakadt, volna”. Néhány másodpercen át hangzottak ilyen hangok a Thresherről reggel 9 óra 17 perckor. A navigációs tiszt elmondotta, hogy 5 perccel korábban a tengeralattjáró a Skylarkkal rádión közölte, hogy „megindult felfelé és megpróbálja kifújni a ballasztott”. A Thresher lemerülésének helyén az Egyesült Államok haditengerészetének különleges egységei folytatják a kutatásokat, megpróbálják megállapítani az elsüllyedt atomtengeralattjáró helyét A kutatók hangjeleket adnak le abban a reményben, hogy a visszaverődő hangok alapján meg tudják állapítani, hol van a hajőtest. Egy amerikai tengerésztiszt szavai szerint azonban olyan vállalkozás ez, mintha valaki „egy tűt akarna megkeresni a kazalban. (MTI). Harcok a Kőedény-síkságon Vientiane (MTI)). A hírügynökségi jelentések szerint alig hogy Sou- vanna Phouma miniszterelnök visszatért Vientianeba a Kőedény-síkságon folytatott megbeszélések után, újabb harcokról érkeztek hírek. Ezek szerint Kong Le semleges erői és a semlegesektől leszakadt csapatok között hét órán át folytak harcok. Kong Le tábornok közölte, hogy a tűz alá vett csapatai kénytelenek voltak visszavonulni Ban Kosi falucskába, hat kilométerre Xieng KhouangtóL Deuane ezredes, a laoszi 5. katonai körzet, a semlegesektől leszakadt egységek parancsnoka ismételten élesen elítélte az amerikai imperialistákat és laoszi támogatóit, amiért megpróbálnak éket verni a semlegesek közé, hogy aláaknázzák Laosz semlegességét és békéjét. A nemzetközi ellenőrző bizottság indiai elnöke hétfőn délután érkezett vissza Vientianeba a Kőedénysíkság térségéből. Újságíróknak kijelentette, hogy a helyzet továbbra is áttekinthetetlen és veszélyekkel terhes. A Patet Lao rádió szerint Szufanuvong herceg helyettes miniszterelnök felhívást intézett Laosz népéhez. Emlékeztetett azokra a nagy győzelmekre, amelyeket a hazafias erők a múlt évben vívtak ki. Ezekkel a si kerekkel együtt Laosz békéje Is újból veszélybe keKitört a Chingo Guayaquil (Reuter) Kitört a hosszú ideje nem működő Chingo vulkán Isabela szigetén, a Csen des- óceá n ón, mintegy 900 kilométerre Ecuador partjaitól. Isabela sziget népszerű kirándulóhely. A kitörésnek a jelentések szerint nincsen halálos áldozata- (MTI) A két madártula?dános (VALAMI NEM STIMMEL) — Na, barátkozzatok meg egymással szépen!... Anna Frank gyilkosai együtt Bécs (MTI). Az Olaszországból megszökött és Svájcból kitoloncolt tömeg- gyilkos Rajakowitsch, Eieh- mann volt helyettese, nyomtalanul eltűnt München és Becs között. Az osztrák antifasiszták körében nagy felháborodást keltett, hogy a nyugatnémet rendőrség a „Raja" álnéven Münchenbe érkezett volt Gestapo-főnököt kiengedte csúszni keze közül, miután előzőleg tüntetőén „nemkívánatos külföldinek” nyilvánította. Bécsi vélemény sáerint a „félrevezetés tipikus esete” forog fenn, A nyugatnémet hsrtóMünchenben deklarált üres szólamai csak arra voltak jók, hogy egéréi tat nyerjen Eichmanh volt jobbkeze, akinek most „nem tudnak nyomára bukkanni” a bajorországi rendőrök. Münchenből Bécsbe érkezett információk szerint közben Rajakowitsch volt cinkosai és náci barátjai körében háborítatlanul ünnepelte a husvétot. A zsidó dokumentációs központ értesülése szerint Rajakowitsch egyebek közt segítséget kórt Wilhelm Farster-tól, Münchenben élő volt főnökétől, is, akivel az SS-ben akkor szolgált, együtt, amikor Eichmann a tömegde- portációk szakértőjeként Hollandiába küldte őt, Ra- jakowitschot. Ez a Wilhelm Farster, a hollandiai de- portációk vezérkari főnöke, egyébként beismerte, hogy Rajakowitschcsal együtt ő irányította 100 000 holland zsidó — köztük, a tragikus sorsú Anna Frank — deportálását és tömeges mészárlását Mindez nem akadálya annak, hogy ma ne legyen jólfizetett kormány- főtanácsos Münchenben és ne kövessen el mindent volt helyettesének megmentése érdekében. rült az imperialista mesterkedések miatt Nyilatkozatot adott ki április 15-én a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya. A nyilatkozat mélységesen elítéli az amerikai imperialisták mesterkedéseit és arra szólítja fel az 1962-es laoszi kérdéssel foglalkozó genfi értekezlet résztvevő államait, kísérjék figyelemmel a laoszi helyzet alakulását. Eddig egyedül az amerikai külügyminisztérium jelezte, hogy a vientiane-i kormány állítólag hozzájárult ahhoz, hogy a nemzetközi ellenőrző bizottság hetente hat ellenőrzést végezzen a Kőedény-síkságon. Ezt az ellenőrzést főleg Washington szorgalmazza. (MTI. Átalakítják a kongói kormányt Leopoldville (Reuter. AP) A Leopoldville-i rádió hétfőn bejelentette, hogy Kaszavubu kongói elnök felhatalmazta Adoula miniszterelnököt kormányának átalakítására. Az új kormány összetételét hamarosan nyilvánosságra hozzák, mihelyt a miniszterek felesküdtek. A kormány- átalakításnak az a célja, hogy kiszélesítse a kormány parlamenti támogatását, mivel az eddigi kormánynak a parlament mindkét házában komoly ellenzékkel kellett szembenéznie. (MTT) Megünnepelték Moszkvában Afrika szabadságának napját Moszkva (TASZSZ) Afrika szabadsága napjának megünneplése már hagyomány Moszkvában. Hétfőn a szovjet főváros közéletének képviselői immár ötödször tartottak ünnepi gyűlést. Ezen megjelentek egyebek között afrikai diplomaták és a Szovjetunióban tanuló afrikai diákok. — öt esztendő alatt Afrika óriási léptekkel haladt előre a szabadság útján. Történelmében új korszak kezdődött, a nemzeti államok megalakulásának és megszilárdulásának, az új élet építésének korszaka, — mondotta a gyűlésen megnyitó beszédében Mirzo Turszun-Zade költő, az ázsiai és afrikai országok szovjet szolidaritási bizottságának: elnöke; A gyűlés résztvevői egyhangúlag határozatot fogad, tak el, s abban hangsúlyozzák. hogy a szabadságukért küzdő afrikai népek mindig számíthatnak a Szovjetunió népeinek testvéri segítségére. (MTI) ESEMENYEK sorokban RÓMA 1963 február végén az olasz főváros lakóinak száma 2 291 000 volt. LONDON Húsvét vasárnap Angliában gépkocsibales^tek következtében 54 ember vesztette életét. MOSZKVA A Kremlben vasárnap szovjet—kambodzsai megállapodásokat írtak alá, — amelyek értelmében a Szovjetunió gazdasági és műszaki segítséget nyújt Kambodzsának egy 50 000 kilowattos vízierőmű építéséhez. TOKIÓ A Japán Országos Béke- tanács a hirosimai atombombatámadás egy súlyos sérüléseket szenvedett, de életbenmaradt nőáldozatát küldi Rómába, hogy egy nőküldöttség vezetőjeként "felkérje a pápát, adjon ki közvetlen felhívást az atomháború ellen. RIO DE JANEIRO A Georges Bidault volt francia minszterelnök — ideiglenesen Rio de Janei- rótól több mint ötszáz kilométerre levő Diamantian- ban, egy barátja házában telepedik le BUKAREST A román kormány meghívására U Thant ENSZ- főtitkár május 4-től 8-ig látogatást tesz Romániában. PALM BEACH A Fehér Ház szóvivője közölte: Kennedy elnök felesége augusztus második felében várja harmadik gyermekét. BUENOS AIRES Argentínában a munka- nélküliek száma — az ország történetében eddig példátlan magasra 700 000 főre emelkedett, ami mintegy 10 százaléka a dolgozó lakosság számának. LOS ANGELES Ifj. Charles Chaplin felesége megnyerte a 37 éves férje ellen indított válópert. Az ifjú Chaplin tavaly áprilisban kötött házasságot negyedik fejeségével. MOSZKVA Hivatalos látogatásra csehszlovák katonai küldöttség érkezett kedden Moszkvába , Lombsky had- seregtábomok, nemzetvé-. detail miniszter vezetéséri vei. A küldöttséget Mali- novszkij marsall szovjet honvédelmi miniszter hívta meg. KAIRÓ Amer marsall meghívására 13 tagú amerikai katonai küldöttség érkezett egyhetes látogatásra Kairóba. NYUGAT-BERLIN Kedden reggel négynapos katonai gyakorlat kezdődött a Nyugat-Béri inben állomásozó amerikai csapatok négyezer katonájának részvételével. PÁRIZS A húsvéti ünnepek alatt megnövekedett autóforgalom lebonyolítására 45 000 csendőrt és rendőrt mozgósítottak Franciaországban. Ennek ellenére mintegy 70 halálos és 400 súlyosan sebesült áldozata volt az országúti baleseteknek. CADENABBIA Brentano, a . keresztény- demokrata párt parlamenti csoportjának vezetője hétfőn újból találkozott Aden- auerrel az olaszországi Ca- denabbdában, aho] a nyugatnémet kancellár szabadságát tölti. SAIGON . Heves összetűzés zajlott lé dél-vietnami partizánok és ejtőernyős kormánycsapatok között. A jelentések szerint 16 ejtőernyős meghalt, 25-en megsebesültek. Az összetűzésre Saigontól 50 kilométernyire északnyugatra került sor. NEW YORK Az Egyesült Államokban működő békeszervezetek aláírásokat gyűjtenek egy beadványra, amely felszólítja Kennedy elnököt, minden erővel törekedjék a nukleáris fegyverkísérleteket megtiltó szerződés megkötésére. A beadványt elsőnek 29 neves közéleti melyisóg írta alá,