Szolnok Megyei Néplap, 1963. április (14. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-14 / 87. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 18őS április M Műszak után történt Délután fél négy és négy között kétezernél is több ember lép ki a gyárkapun. Többségük buszhoz megy, kerékpárra ül — hazafelé igyekszik. Sokan azonban a szomszéd épület felé veszik az irányt. A négy órakor kezdődő munkásakadémia előadására készülök így sodródok be a többiekkel az előcsarnokban lévő büfén keresztül a nagyterembe. Itt derül ki. hogy milyen mozgalmas is egy hétköznapi délután a Járműjavítóban. A munkásakadémia mellett még több más „ rendezvény is van. így aztán kísérőmmel. Zsák Istvánnal, a szakszervezeti termelési felelőssel megállapodtunk, hogy mindenhova benézünk. Már megkezdődött közel ötven hallgatóval a Vili- kongresszus anyagának megbeszélése. amikor a nagyteremből átmegyünk a mozi helyiségébe. A vetítővászon előtt tábla áll, rajz, képlet sorakozik rajta. Gyors számadás — körülbelül százhúszan figyelik el- mélyülten az előadó magyarázatát. — Hegesztők, művezetők — súgja kísérőm — az ívhegesztés korszerű technikáját tanulják. Nagyon nagy az érdeklődés a műszaki előadások iránt. Újra kilépünk az oldalajtón. még utánunk szűrődik az előadó hangja, amint a szénmonoxid tulajdonságairól beszél: Rozi mama sír A színpad mögötti kis öltözőhelyiségből zajos beszélgetés hallatszik. Benyitunk — egy nagy asztal körül szorosan egymás mellett jólöltözött emberek ülnek. az asztalfön őszhajú, kedvesarcú nénike. Az asz. talon felvágott, kancsókban bor- Az 56 éves özvegy Tassi Józsefnét búcsúztatják. Nyugdíjba megy, hétfőtől már otthon pihen. Az alkalmat megragadva mellé ülök, beszélgetünk. — Furcsa lesz, hogy nem kell minden nap bejönni — mondja: — Remélem azért néha. ha a szivem idehúz, beengednek a kapun: Hegedűs Gábor szakítja félbe beszélgetésünket. Mindannyiuk nevében szeretettel búcsúzik Rozi mamától. Aztán átadja a közös ajándékot, egy nagyon szép karórát. Rozi mama sír a meghatottságtól, zsebkendőjét keresi- A hirtelen csendet búcsúzásunkkal törjük meg. Az ajtó előtt Zsák elvtárs megfogja a karom. Tudja mi a szép ebben — moíidja. — Az, hogy akiket itt bent látott az mind mérnök. technikus, adminisztratív dolgozó. És a Rozi mama pedig a takarítónőjük. Ugye érti — néz rám a félhomályos színpadon. Gyula napot tartanak A kultúrotthon igazgatójának irodájából magyarnóta hangja hallatszik. Az összhangzat után ítélve itt is víg társaság gyűlhetett össze— Gyula napot tartanak Bódi Gyula, műszaki csoportvezető névnapját — hangzik a felvilágosítás. Sajnos más szabad helyiség már nem volt, így kerültek ők ide. Szívesen látott vendégek, inkább itt, mint valamelyik rosszhírű kocsmában. A Vörös Terem sarkába ülünk le pihenni, és közben hallgatjuk a KISZ politikai kör záró előadását. Itt is, vagy ötvenen ülnek, mind fiatalok: Közben csendesen beszélgetünk. — Érdeklődésben nincs hiány a gyáriaknál — magyarázza kérés nélkül is kísérőm. Az általános iskolától az egyetemi Oktatásig akad résztvevő. Kapásból az előbb látottakon kívül vagy tíz szakmai és politikai oktatási formát el tudnék sorolni, ahol népes a hallgatóság. Most akarunk indítani például egy autogén-villanyhegesztő tanfolyamot, de túl sok a jelentkező. Nemrég a nők részére volt orvosi előadás — nem fértek be a terembe mindnyájan, annyi hallgató összegyűlt. Filmet vetítettünk a korszerű Renault gyárról, meg kellett ismételni a munkások kérésére. —'Szóval nem panaszkod. hatnak. — Az aktivitásra nem. Annál többet a helyiség gondokra. A nagy termünk, ahol most a munkásakadé- miások vannak, egyben ebédlő, tánchelyiség, sőt ezideig a birkózók, bokszolok edzőterme is volt. Kevés a helyiség A könyvtárunk amióta területi is lett, olyan zsúfolt, hogy elvesztette csendes odaillő légkörét. És ami van helyiség az is nagyon renoválásra szorul. Üjra az előcsarnokban vagyunk; Búcsúzunk, amikor jönnek befelé a kapun a színjátszók. Türelmetlenül várják, mikor szabadul fel a színpad. A kertben még utolér a tekepálya felől a jólismert kacagó hang — talált a fagolyó. Eszembe jut hányszor hallottam, hogy a munkást a műszak végén csak erőszakkal lehet a gyárkapun belül tartani. Hát itt aztán megdőlt ez a nézet. Erdélyi György Munkában az új tanács Cibakházán Megalakultak az állandó bizottságok Háromszázötven aktíva segíti a közigazgatást „Fiatalok és öregek” egymással vállvetve A községi tanács szék- házában felkerestük D. Molnár Mihályt, a végrehajtó bizottság elnökét, aki az új tanács munkájáról tájékozta, tott bennünket. Első kérdésünk ez voit: Hogyan kezdte meg mun. Icáját Cibakháza újonnan megválasztott községi tanácsa? — Az alakuló tanácsülést ez év február 24-én tartottuk meg. Ezen megválasztottuk a végrehajtó bizottságot és létre hoztuk az ál- landóbizottságokat. A hat különböző szakterülettel foglalkozó csoportban valamennyi tanácstagunk helyet kapott. Természetesen az állandóba zottségók kialakításánál az vezetett bennünket, hogy tanácstagjaink polgári szakképzettségüknek megfelelő munkában vegyenek részt. Ezek után összevont tanácskozást tartottunk, amelyen ismertettük a megelőző ciklus tapasztalatait, eredményeit, meghonosodott munkamódszereit, végül azokat a közvetlen és távlati feladatokat, a mely ele megoldásában alkotó együttműködésre van szükség. Végül a különböző állandóbizottságok külön vonulva hozzákezdtek a féléves munkaterv előkészítéséhez. Mindemellett a továbbképzésről is gondoskodtunk. Eddig már két alkalommal volt előadás és konzultáció. Beszélgetésünk során külön kitértünk az új tanácstagok munkájára is. 4 brigadéros Egyiptomba megy A kunhegyesi Vízgép észeti Vállalatnál tavaly Vincze Sándor lakatos brigádja nyerte a brigádok közötti mumkavensenyt. Az első negyedévben még csak az anyagtakarékosság kiértékelése fejeződött be, de az első helyet ebben is a lakatos brigád szerezte meg. A kiváló szakembernek, Vincze Sándornak irányító munkáját néhány hétig nélkülözni fogja a brigád, mert a vállalat által készített ' CSK 800-as szivattyúk üzembe helyezésének irányítása végett a napokban Egyiptomiba utazik. Kisasszonyok a magasban 4 Szigligeti Színház bemutatója Műfaja: zenés vígjáték. Könnyű, kellemes szórakozás és az árók dicséretére legyen mondva, nem is akartak ennél többet. Témája néhány mondatban éhnondható: négy leány, ti- zennyolcévestól negyven évesig éL egy régi lakásban és dolgozik a szülőktől örökölt órásműhelyben. A legidősebb kisasszony életcélja, hogy a férfiakat távol tartsa a házitól és megvédje a várat, azaz a vénkisasz- szonyságba merevült életformát. Csakhogy az életet nean lehet kizárni, betör egy fiatal orvos Mákjában, aki egy délután félforgatja a házat kiragadja a legkisebbik lányt és képletesen szólva, felrobbantja az erődítményt. Ki-ki megtalálja a párját, kivéve a legidősebbet, aki csendesen belenyugszik a megváltozhatat- lanba. m,. Az apróka történet nem teszi túlságosan próbára a nézők kombinálókészségét, sokkal inkább a nevetőizmokra apellál. A komikus helyzetek, a kacagtató bemondások egymást követik és biztosítják a két és félórás könnyű szórakozást. Poós Sándor rendező jól összefogta a cselekményt, különösen a második felvonás fordulatos, pergő üteme dicséri munkáját. Hibáztatni csak az első felvonás lassú tempójáért lehet. Ez egyébként az írének is hibája. Ügy érezzük. itt az ütemet szándékosan tartotta vissza. Véleményünk szerint nincs rá szükség, A szereplőgárda minden tagja kivette részét a sikerből, ha nem is egyenlő mértékben. Legjobb a Tilley-család fejének, a legidősebb nővérnek alakítója, Andaházi Margit. Vidáman komédiázik, még az érzelmes helyzetekben is gondja van arra, hogy egy pillanatra se vigye el az érzelgősség irányába a játékot. Ez az erénye különösen a befejező jelenetben domborodik ki. Az első felvonásban azonban még ö sem tudott teljesen felmelegedni. Sebestyén Éva vénkisaszszony különösein azért elülhető. mert egy pillanatra sem állt le, némajátékai éppen olyan kifejezőek voltak, mint egy-egy olyan jelenétrész, amelyben ő állt a középpontban. Egervári Klári a helyén volt a bővérű Piroska megformáláséban. Károlyi Mária kedves fiatal lányt játszott — elfogadhatóan. Molnár Miklós mint Kovács doktor rutinosan, könnyedén, rokonszenvesen játszott. Figyelemreméltóan jó alakítás Forgách Kálmán rendőrőrmestere. Kitűnő jelenete nagy sikert aratott. Pintér Gyula rövid szerepében jól szolgálta az előadást. A darab zenéje könnyed, ironikus, érzelgősségmentes. Élik a vígjáték alaphangulatához. Fehér Miklós díszlete a régi budai lakás hangulatát jól tükrözte vissza. — ht — — Űj tanácstagjaink nagy lendülettel láttak munkához. A legutóbbi tanácsülésen tizenkilenc interpelláció hangzott el. Valamennyit új tanácstag terjesztette elő. A jelölőgyűlések során a választók •— úgy látszik — sok feladattal bízták meg őket. Sőt. A lakossággal való együttműködést példázza jónéhány „friss” javaslat, kérés, követelés is. Elmondhatom, hogy a tanácsülés valamennyi interpellációt megoldásra fogadta el, köztük azokat is, amelyek beruházást igényelnek. Ezeket az 1964-es községfejlesztési terv készítésékor tekintetbe vesszük. — Hogyan segítették, s segítik őket a tanácstagi munkában? — Megítélésem szerint kezdetben hasznos volt az, hogy a végrehajtó bizottság tagjai többször ellátogattak az új tanácstagok lakására is, segítették, egyengették kezdeti lépéseiket. Nemrég voit az egészségügyi állandó bizottság ülése, amelyen a tisztasági hónap előkészítésével foglalkoztak. A bizottság tapasztaltabb tagjai beszámoltak a korábbi években végzett tevékenységükről, részletesen, szinte személyenként megbeszélték a teendőket is. Ezt a módszert általában és továbbra is alkalmazzuk. Végezetül a közigazgatási munka társadalmasításának ügyére tértünk át. — Háromseázötven aktívánk van. A körzetekben a tanácstagok fogják össze őket, igénylik segítségüket, tudásukat, tapasztalataikat. ■ Azt hiszem, harmonikus az együttműköídés, s ez igazán egész községünk nagy hasznára válik — fejezte be a tájékoztatást D. Molnár Mihály, F. P Állami hozományt kapnak a rászoruló egyiptomi menyasszonyok Kairóban különleges köl- csönprogramot dolgoztak ki, hogy a rászoruló egyiptomi menyasszonyok megkaphassák hagyományos hozományukat, amely nélkül nemigen lehet ott házasságot kötni. A hozo- mány-kölcsön hat-nyolcszáz dollárt tesz ki és részletekben fizetendő vissza. szék, hanem olyan, aki sok- 'Péter vonatja. Elnehezült a féle emeletes palotákat épít, szívem, de nem maradhat- amelyek még nem félhő- tünk együtt, mert Péter karoolók, de majdnem más iskolába került, azok... Elmúlt az év. Sokszor A következő évben gim- gondoltam barátomra, ha nazisták lettünk. Én, mert néha alig tudtam elsurran- módumk voit hozzá, ő, mert ni egy-egy szek u nda szögtaníttatására a rokonság letes árnyéka mögött, és pénzt adott öwze. amikor nyáron teláükozFEKETE ISTVÁN: Puska Ma is látom kicsit hunyorgó, okos szemét, foltos nadrágját és durva vászoningén, a kék üvegigombokat. A Passióban ő énekelte Júdást, az iskolában mindig „vigyázó” voit, és cseresznye! apáson sohasem érték. Több volt, mint én. Ezt — magamban — készségesen elismertem, de ha sor került rá, megvertem. Erősebb voltam. Ha ketten voltunk, erre az erőre nem volt szükség, mert okossága lenyűgözött, de ha fölényét pajtások előtt fitogtatta, összeverekedtünk, és aluL maradt. A pajtások — akikkel egyébként alig álltunk szóba — nekem adtak igazat, ilyenkor szégyelltem magam. Tulajdoniképpen: szerettük egymást. Fél hold földjük voit, és pár iái a szőlőhegyen, ahol senki sem őrizte a tőkék 4, és az egyik fán apró alma, mély soha nem pirosodott meg, mert olyan fájta volt. — De már érett! — mond. t> barátom. Puska Péter, és Pété* késő nyáron is kimentünk a szőlőbe, ahol aikkara pincéjük volt, mintha törpék laíktak volna benne. A kulcsot természetesen — nem kapta meg Péter, ezért mindig azt hittem, hogy a szúette, öreg ajtó mögött titkok és kincsek vannak, holott csak darazsak voltak, a temetővirágokról gyűjtötték a mézet, és mély dongásuk úgy hallatszott, mintha az orgona legmélyebb sípja szóit volna valahol' nagyon közel vagy nagyon messze. Az alma fanyar volt, mint maga az ősz és sehogy sem ízlett, mégis ettem, mert nem akartam megbántani barátom, aki mást nem tudott adni nekem. A nyárvégi nap ránk szórta puha aranyát, amint ott ültünk az almafa alatt, és' a távoli dombok olyan közel jöttek, mint álamban a mesék. Én hajóskapitány akartam lenni, ő kőműves. Nem olyan kőműves, aki apró paraszti házakat rak egyformára, mint a fecskeféŐszelő voit. A csornai állomás sürgönydrótjain álmos ökömyál lengett, és még el sem búcsúzhattunk rendesen, már becsattogott tunk, szégyelltem megkérdezni: — Milyen a bizonyítványod? — Vastag betűs voltam... — Akkor most játszunk? — Nem lehet — mondta Péter —, mert napszámba megyek. Ruhára kell: És azon a nyáron Péter kőműves mellett dolgozott. Hordta a téglát, keverte a habarcsot, és szívta a kőport, pedig erősen köhögött. A köhögés azután nem is múlt eh Én ősszel újra iskolába mentem, Péter pedig otthon maradt, mert akkor már ágyban feküdt. Nehéz dunyháik voltak rajta, és a kis szobában penészes kenyérszag úszkált. Karácsony táján aztán levelet kaptam, és a levélben Péter halálhírét. Megsirattam, de sceem felejtem el. Ha durva vászoningei láttam, okos gyermekarcot, szakadt csizmát, Péter jutott eszembe, s akkor is, ha fanyar almát ettem őszi szőlőhegyen. • És most nemrég újra megjelent előttem Péter. Levelet kaptam valahonnét, hogy olvassak fel egy délvidéki kisvárosban. „Tüdővész ellen küzdünk’* — írta többek között a levél, és én másnapra halasztottam megírni, hogy sajnálom, aligha tudok elmenni. És akkor éjjel Péterrel álmodtam. Ott ültem újra ágya mellett a dohos, nyirkos szobában, ahova soha nem sütött be a nap, és Péter után testvérei is egymásnak adták a kilincset a — temetőben; Ott ültem, és szerettem volna azt mondani, hogy meggyógyul, de nem tudtam szólni, mert tudtam, hogy nem gyógyul meg. Másnap pedig megírtam a levelet, hogy megyek felolvasni. Fél napot ültem hajón, fél napot vonaton. Alig értem oda, már rohantam vissza, minden mást elmulasztottam, de elmentem. BUmentem, mert ha újra álmodok rég elhunyt kis gyermekpajtásomról, el akarom mondani neki, hogy én is tettem valamit a szürke árnyék ellen, ami ott settenkedett mindig nyirkos, mindig sötét kis szobájukban. — Láttad volna csak, Péter! Mindenféle híres emberelv ültek ott... és tapsoltak, amit én alig hallattam, de a szemem párás lett, mert akkor is te jártál az eszemben, és senki sem vette észre, hogy az a kis írás,- amit felolvastam, neked, egyedül csak néked szólt — Péter.
