Szolnok Megyei Néplap, 1963. április (14. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-27 / 97. szám

m3, április 2S. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Elüzem a Szolnok megyei Tanács Tervezőirodája A Tisza medrének titkai Harminc év után új ismeretség — A korszerű­ség igényével — Szolnokon a kutatók úszó ál­lomása A Szolnok megyei Tanács Tervezőirodája megyénk legfiatalabb intézményei­nek egyike; .alig három éves; A munkatársi gárda ez alatt az idő alatt megkét­szereződve hatvannégyre emelkedett. Tevékenységét olyan alkotások dicsérik aminő a Törökszentmik­lósi Mezőgazdasági Gép­gyár új otthona, a Vas- ipar; Vállalat székháza s a szolnoki Kossuth tér valamennyi modern épü­lete. Tegnap este az iroda dol­gozói élüzem ünnepségre gyűltek össze; az intézmény fennállása • óta először- Ki­tüntetésük jelentőségére jellemző, hogy hazánk húsz — azonos szervezésű és rendeltetésű — tervezőiro­dájának munkatársai közül most egyedül ők nyerték el az élüzem címet: Országos átlagban tervezési díj a be­ruházási összeg három szá­zaléka; a szolnokiaknál azonban ennek csak kéthar­mada. Ez egyben azt is je­lenti, hogy egy-egy felada­tot kétharmadnyi idő alatt teljesítenek, mint a többi iroda. A beruházó így ol­csóbban, hamarabb kap kész tervet, gyorsabban lát­hat munkához a kivitelező. Mindehhez kapcsolódik, hogy az Iroda szakemberei a legkorszerűbb megoldá­sok alkalmazásával ta­valy tízmillió forintot ta­karítottak meg a népgaz­daságnak. Mindezt tudva, azt hihet­ne valaki, hogy a lelkes — javarészt fiatalokból álló — tervezőegyüttes tagjainak társadalmi munkára már nem futja erejéből- Más a valóság. Társadalmi mun­kában végzett tervezéssel támogattak termelőszövet­kezetet, hozzájárultak a megyeszékhely szépítéséhez. A Kossuth téri gyönyörű szökőkutakat — például — az iroda igazgatója, Kovács József társadalmi munká­ban tervezte. A tervezőiroda dolgozói közül a tegnapi ünnepség során Kucza Ferenc felújí­tási csoportvezető minisz­teri kitüntetésben részesült; hatan kiváló dolgozó jel­vényt, oklevelet kaptak. A Szolnok megyei Tanács Tervezőirodája kollektívá­jának ünnepén részt vettek az Építésügyi Minisztérium, a megyei pártbizottság, a megyei tanács küldöttei. A megyei KISZ bizottság el­ismerő oklevelének átadása tette még emlékezetesebbé a tegnapi estét. Korszerű igényekkel már évekkel ezelőtt megkezdő­dött a teljes magyar Tisza szakasz feltérképezése. A kutató csoport jelenleg Szolnokon tartózkodik, s az országhatárig terjedő Tisza szakaszon végzi a mérése­ket. A meder üj térképére nagy szükség van, hiszen a legutóbbi 1929—31-ben ké­szült. Azóta sokat változott a folyó medre, számos új létesítmény épült a partok mentén, szaporodtak az ön­tözőberendezések, szivaty- tyútelepek. Jelentős káros mederváltozások következ­tek be ä második világhá­ború alatt is. Szegeden nemrégiben még mindig hídroncsokat találtak. A változások természetesen a régi térképen nem szerepel­hetnek, éppen ezért, ha A Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet Bertalan I.ajos úti laboratóriumába újtipusú Zetor 4011 Major elne­vezésű négyhengeres traktor érkezett. Az intézet mun­katársai megvizsgálják a traktor teljesítő képességét, majd tartóssági próbának vetik alá. Amennyiben a traktor jól vizsgázik, rendelnek belőle a mezőgazdaság részére. A képen: Madarász András csoportvezető és Baracskai László szakmunkás az új traktor működését vizsgálják majd a munka befejeződik, nagy segítséget kapnak a vízügyi igazgatóságok, álta­lában a vízgazdálkodással foglalkozó szakemberek. A Tisza összes hídjainak környezetében részletesen felkutatják és rögzítik a mederrajzot, amelynek cél­ja az, hogy megállapítsák, nincs-e olyan ismeretlen változás, amely a hidak sta­bilitását károsan befolyá­solná. Ilyen eset lehet pél­dául a pillérek alatt képző­dött üregedés. A hídkör- nyéki vizsgálatok egyelőre csak a Tiszán vannak, de az ország összes folyóin ha­sonló vizsgálatok indulnak. Az idén már a Szamos mentén is megkezdik a fel­méréseket. A mérések meghatároz­zák a biztonságos tiszai ár- vízvédelmi vonal szükséges koronamagasságát. A Tisza medrének némán őrzött titkai feltárulnak a kutatók előtt. Még ez év­ben befejeződnek az ellen­őrző vizsgálatok, s aztán megkezdődhet a tiszai me­dertérkép megszerkesztése. Úttörőkből kiszesek A hétfői taggyűlésen vet­te fel tagjainak sorába a Lenin Tsz KISZ szervezete azokat az úttörőket, akik az iskola elvégzése után is a községben maradnak. A nagy ünnepre készültek hát a tiszasülyi általános iskola nyolcadikosai. A MEDOSZ művelődési otthonban gyülekeztek a pajtások. A taggyűlésre el­jött a Lenin Tsz pártszer­vezetének titkára, s a veze­tőségnek néhány tagja. Először a felvételekre ke­rült sor, majd a szervezet immár új tagjai, letették a KISZ fogadalmat. Az ünnepélyes hangulat később vidámságban oldó­dott fel. Kitűnően sikerült a szellemi vetélkedő, amely­ből az új tagok csapata ke­rült ki győztesen. Baráth József levelező Kenyérgondok Hovatovább mindennapi gonddá lesz a kenyér. Fél­reértés elkerülése végett nem a régi értelemben vett kenyérgondok ezek, amik valamikor azt jelentették, hogy munka hiányában nem került elég kenyér az asztalra. Nem panaszkod- ■ hatunk, kenyerünk van elég. Ki mennyire szereti, annyit kanyarít belőle. S mi, magyarok, kimondottan nagy kenyérpusztítók va­gyunk. Nem is akad talán még egy hozzánk hasonló nép, amelyik annyira fp- táplálékának tartja, mint a mienk. Még olyan embert is ismerünk, aki a húsle­vest is kenyérrel eszi. Míg más népek negyedrészét sem fogyasztják a napi ada­gunknak. így szoktuk meg, mit csináljunk. Egyelőre nehezen mondunk le róla, mert szeretjük a jóízű, pu­ha, lyukacsos bélű, sült ke­nyeret. Reggel, délben, este igencsak az „étlapon” sze­repel. Kívánjuk. Azaz csak kívánnánk, mert mostaná­ban gyakran nincs rá gusz­tusunk, megfosztanak ben­nünket a kenyérevés élve­zetétől a sütőipariak. A minap a következő tör­tént. Kora reggel a szer­kesztőt kereste telefonon egy dühös férfihang. Mi­után szolnoki olvasónk be­mutatkozott, felajánlotta reggelijét a szerkesztőnek, 10 deka csabai kolbászt és fél kilogramm kenyeret. Az meglepetésében szóhoz sem tudott jutni és csak akkor ocsúdott fel, amikor a ha­ragos telefonáló többször a sütőipart emlegette, kérdez­ve, hogy a pékek vajon megennék-e azt a kenyeret, amit hajnalban szedtek ki a kemencéből, öt idézzük: „mert ez, kérem szépen, ra­gacsos, nyers, egyszóval ehetetlen”. Sajnos, a telefo­nálónak igaza volt, sületlen veknik kerültek aznap a boltokba. Ha véletlen, egy­szeri jelenség lenne, nera szólnánk érte. Bár az is nagy kár, mert amellett, hogy fölösleges kiadásba verik magukat az emberek, sokat bosszankodnak miat­ta. Ám azóta nem egyszer olyan kenyeret kapott a ke­reskedelem, hogy gombóccá lehet könnyedén formálni a belsejét. Sűrűn ismétlődik, hogy ragacsos, élvezhetetlen és főleg a háromhatvanas fehér. Nemcsak Szolnokon, utóbb Kunhegyesen is ehe­tetlen kenyeret vettünk. A községiek szerint hiába reklamálnak, nincs foganat­ja a szavuknak, sokszor rossz a kenyér és nemcsak a fehér, hanem a barna is. Aztán a szállítással is baj van. Jászfelsőszent- györgyre későn érkezik a kenyérszállítmány. Pedig most a falusi asszonyoknak más dolga is lenne, mint délelőttönként lesni, hogy mikor fut be Jászberényből a kenyeres autó. Mi nem, de a sütőipar dolgozói bizonyára tudják, miért romlott a kenyér mi­nősége. Várjuk a magyará­zatot, de még inkább a pontosan szállítót étvágy- gerjesztő, ízletes kenyeret. — lazányi —» Ismét kiválóak lettek Az Iparcikk Kiskereske­delmi V. szakszervezeti bizottsága rendikívüli ter­melési tanácskozásra hívta össze a dolgozókat, amely­re tegnap este került -sor a Költői Anna úti színház­teremben. Fodor Mihály elvtárs, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyet­tese köszöntötte a dolgozó­kat abból az alkalomból, hogy ismét elnyerték a „Kiváló Vállalat” címet. — Örömmel teszek ele­get megbízatásomnak ak­kor, amikor a belkereske­delmi miniszter nevében átadom a „Kiváló Vállalat” cím viselésére jogosító ok­levelet, és a megyei párt- bizottság, a megyei ta­nács, és Szakszervezetek Megyei Tanácsának vörös vándorzászlójét — mondot­ta. A rendkívüli termelési tanácskozás befejezéseiként átadták a városok közötti munkaverseny győztesének, a törökszentmiklósi egysé­geknek a vándorserleget, s közel százharminc dolgozó nak oklevelet és pénzjutal­mat KÉTSZER HÁROM KORMOS sapatostői tódultunk haza a Császár útján, apánk fabrikálta fatáska ficánkolt a hátunkon. Ápri­lis végefelé járta már. ré­gen mezítláb jártunk isko­lába- Szikkadt 'rögökkel dobáltuk a lányokat, azok vijjogva, visítva futottak előttünk. Akkor a kíséri út felől megdörgött a levegő. Tava­szi ájer feküdt él' a vad­vizek, meg a nyuszirejtegető vetések felett és rezonálva nagyokat csattogott,' érezhe­tően rázkódott. A Kökényes laposából pedig vascsőké­mény kúszott a dombra, füstlabdákat dobálva maga fölé, — Traktor! Nem is egy. Egymás után három. Három körmös trak­tor szaladt, futott elénk, s mj hirtelen összebékélt fiuk. lányok féltünkben le­húzódtunk az árokpartra. Felnagyult orrcimpával szagoltuk a jó büdös benzi­nes levegőt, kerekre tágult pupillát vetettünk a masi­nákra- A kerekeik meg­nyomták a füvet, letarolták, s furcsa kis ékeket hasítot­tak körmeikkel a duzzadt földbe. Mire magunkra esz­méltünk, a három traktor­nak már csak a hangját hallottuk megint, úgy el­tűntek a lapályokban: Agócs Jóska iramodott el­sőnek. Utána az egész ta­nyai diákcsapat szedte a lábát, ahogy csak győzte. Beértük a gépeket és Berci, megint rögöt kapott fel, hogy elűzze a látványtól a lányokat. De nem lehetett- Az utol­só gépein lány ült. Kék overáll valamennyiükön, kék munkásruhát viseltek a gépészek, meg kék mici­sapkát. Csak a lánynak a fején baboskendő. Fehér­pettyes piros kendő. A ke­zeslábasra is pirossal bé­lyegezték rá: „A. M. G. Jászkisér-” A piros felírás kidudorodott mellére esett a lánynak. Ezt a legények figyelték, de mi is láttuk. A legények szántogattak, gyorsan az eke szarvára csavarták a hajtószíjat és ügettek asszonyok is ki a közeli tanyákból. Koraeste lett mire haza­értünk. vonszoló fáradtan: — Merre csavarogtatok idáig? — Traktort néztünk — hoztuk a hfrt. Már nem ha­tott újságként, többen bent jártak a faluban a tanyákról élesztő­ért a boltban, petróle­umért, vagy a községházán hivatalos ügyben, s ők hordták az újságot, gépé­szek érkeztek. Azt még sen­ki nem tudta, de mindenkit érdekelt, miért jöttek, mit csinálnak majd. A konyhában vacsoráz­tunk, kenyeret, szalonnát ettünk, de nyitva a szoba­ajtó, hogy halljuk a muzsi­kát- Hallgattuk a Kossuth Rádió „Jó munkáért szép muzsikát” műsorát; Egy­szer csak mondja a szpíker: — Korsós Ilona traktoris­tát köszöntjük Jászkiséren. Korsós elvtársnö derekasan harcol azért, vetetlen ne maradjanak a földhözjutta- tottak birtokai,­Tuss. — Hűha — nevetett anyám. Nem a Korsós lányt láttátok délután? A ki csak tehette és rá­** diója is volt hozzá, mindig meghallgatta a jó munkáért műsort. Nagy ese­ménynek számított ez ak­koriban, hogy a faluban ismerős embereknek olya­noknak, akiknek köszönni is szoktunk, akiket meg is lehet tapogatni, akikkel együtt is aratunk, nótát kül­denek Pestről- Másnap reg­gel hát azzal tele a zsibongó iskola, hogy Korsós Ilonát láttuk tegnap. — Bizony isten — állítot­ta Berci — a Korsós Ilona csak nekiment egy nagy eperfának a traktorral, ki­döntötte. — Háznak is nekiment, azt is feldöntötte. Hihetetlen dolgokat talál­tunk ki, de legalább mind el Is hittük- Az iskolában Zrínyi Ilonáról, Szilágyi Erzsébetről, Dobó Katicáról, meg az egri nőikről tanul­tunk és lelkesedtünk értük. De most valamennyiük fé­nyét tompította Korsós Ilona. Nyolc órakor jött a tanító, Nándi bácsi. Zsineggel ösz- szekötött térdigérő nadrág­jában, retkes térddel állt elé a napos. Nadrágja fene­kén nagy folt éktelenkedett zsákvarrótűvel és spárgá­val ráöltögetve, azt mutatta felénk. — Tanító bácsinak tisz­telettel jelentem: hiányzik Tóth Lajos. — Ki tudja mi van Tóth Lajossal? — nézett körül Nándi bácsi? — Tanító bácsi — ágas­kodott Béla — a Tóth La­jos nem jön iskolába- Azért nem, mert újgazda az apja neki; Nándi bácsi szelíd türe­lemmel leintette. — Értelmesen beszélj édes fiam. Miért nem jön ma Tóth Lajos? — Azért nem tanító bá­csi, mert újgazdák és nekik szánt a traktor; 4B enki se figyelt a tanító szavaira aznap. Bá­multunk ki az ablakon, hátha feltűnik Ismét a traktor. A nagy iskolát drótkerítés választotta el a Császár út j ától, meg egy vízesárok- Nagyszünetben, a h / szpercesben nem játszot­tunk. hanem arról beszél­gettünk, milyen jó lehet Tóth Lajosnak, egész nap szaladozhat a traktor után. Tanítás után mind men­tünk Bélával, ő tudta, merre van a Tóth Lajosék földje. Tóth Lajos fölényesre elé­gült tekintettel loholt eli- bénk, ahogy meglátott ben­nünket. Oda mutatott a pá­ragőzt izzadó barázdasorok- rai — Azt mind nekünk szán­totta a traktor. Azt mondta, 6 is vezette, mikor a traktoros leszállt róla- Meghogy keresztül­ment a lábán a körmös ke­reke. Szét is vágta a tal­pát, azért van cipőben. Meg azt is. hogy olyan mélyen szánt a traktor, mint a kút. Álltunk megbűvölten; Agócs Jóska pityeregni kez­dett, ő nem megy haza, mert tegnap is megverte az apja. ö elmegy traktoros­nak, otthagyja az iskolát is. Mi is vele- Török Sanyl- éknál fehér csomagolópa­pírt három színűre festet­tünk ecsettel. Piros—fehér —zöldre. A fehér sávra rá­írtuk: „Jézusért és a Hazáért". O odzafából nyelet fa- rágtunk és elindul­tunk a zászlóval a gulyaie- gelő irányába- Ránkszakadt az este. A Pásztor dűlőn szarkafészkeik égtek. Hosz- szú rudakra kötözött égő szalmacsóvát tartottak a csörgőszarka fészke alá: Irtották, mert ha kikölt a szarka, elhordja a csirkét fiókái táplálására. Messzire látszott a csóva fénye, ro­pogott a fészek száraz gallyépítménye, pattanó szikrák ugráltak a tavasz­este kék magasába és az akácrügyek fanyar pörkölt illata; István bácsi, a szarka­égető ránkcsodálkozott. — Tán bezárt a tanító benneteket, hé? — Nem zárt éz. Nem azért jöttünk ilyen késő. — Megyünk kisérre gé­pésznek, István bácsi: Minek mentek tik? — De. Nekünk is less kékruhánk.­István bácsi hazatereit bennünket. Még az este megkaptuk a ruhát- Ha nem is lenszövetből, de kékült a helye. Letörtünk reggelre. Hiába újságolta Tóth Lajos, hogy az ő báttya, meg még öt pajtása már Kiséren van­nak, gépészek lesznek, kör­mös traktorral járnak majd még ebédelni is. Régen esett ez meg; Ha jól sejdítem, ezerki lenc- százmegyvenkilenc tavaszán; Emlékét is úgy kapartam már elő a rárakódó évek asztagja alól Tiszavárko- nyon a minap. Csete Lajos, az ottani szövetkezet elnöke faggatta a gumikerekes Beloruszon ülő tószegi trak­torost; — Nem tud nekünk em­bereket ajánlani? Megfizet­jük őket. — Minek az? — Ott állnak bent a kor­mosok a brigádszálláson. Nincs rájuk ember, — Kormosok? — nevetett a kerekképű traktoros. Ná­lunk, a Tószegi gépállomá­son is. Ott vannak a kor­mosok, nem akad gazdája.­1/ alóban. Három — ez is v éppen három — kör- möstraktor árválkodik a várkonyi gépszérűn, — Hiába — kesereg úti­társam, Sári Mihály járási párt titkár, — körmöstrak- torra nem szívesen ülnek már az emberek­Borzák Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom