Szolnok Megyei Néplap, 1963. március (14. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-14 / 61. szám
I 6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP lÄßS. március M. A Szigligeti Színház bemutatója elé Férjek a küszöbön — Ahogyan azt a József Attila Színház látssza KÄLLAI ISTVÁN jól tudja, hogy md érvényesül hatásosan a szín pádon. Annak a francia ihletésere kialakult szín játék-iskolának a hagyományait frissíti fel, amelynek reprezentánsai a legutóbbi időkig teljesen hiányoztak színpadjainkról Kállai azonban nem kizárólag frappáns fordulatokkal igyekszik megnyerni a nézőt, hanem társadalmi kérdéseiket is felvázol. A szerteágiazjó problémák bőségesebb megvizsgálására ugyanis mér csak azért sem juthat idő, mivel műfajának dramaturgiájában az ötletek a cselekmény legfontosabb mozgatói. A vá- ’ ratian fordulatok, a kacagtató bemondások viszont mindennek inkább kedveznék, mentsem az emberi jellemek és összecsapások következetes kibontásának. Pedig Kállai István darabjaiban a mostaninál jobban is kibontakozhatna a magvasabb oldaL A gyors észjárásra valló ötletzuha- ' tagok, a pergő párbeszédek mellett az is bizonyítja ezt, hogy immár másodszor gyürkőzik neki a nemzedéki kérdés feldolgozásának. Szempontjai között eredeti is akad, a bemutatás módja pedig feltétlenül mindkiét fél megértő ismeretéről tanúskodik. Csak éppenséggel az állásfoglalásig nem jut eí egyik művében sem, mert ebben a kiválasztott forma megakadályozza. Ez azért is nagy kár, mert a néhány nap múlva megyénkben is bemutatásra kerülő színműve kitűnően érzékeltethetné, hogy nem az életkor lényeges, hanem se életfelfogás korszerűsége. A nagyigényű szándékból azonban legfeljebb ha szatíra kerekedik, s ez elsősorban annak köszönhető, faagy Kállai nem hajlandó a pompásan megtalált szituációt legalább a jellem- vígjáték útján továbbfejleszteni, Ennek ellenére darabja bemutatásával megyénkben jó fegyvert kapnak a társadalmi és a magánélet maradi tormái el- 'fan küzdők, hiszen maga a színjáték végeredményben az óvatos, csak önmaga hasznát néző ember életformáját támadja. KOLLATH GÉZA éppen tervezőintézeti ellenfelén, a fiatal Seregi Ferenc mérnökön aratott bírósági győzelmét ünnepli, amikor Seregi egy ügyes csellel eltávolítja őt lakásából és közli Magdával, Kolláth feleségével, hogy férje az utóbbi másfél évben legalább hetvenöt százalékos „jenővé!í fejlődött. A hosz- szú kirohanás megingatja Magda férjébe vetett bizalmát ám másnap ugyanez történik Zsuzsával is,. csak néhány órája felesége Sereginek. Seregiek ugyanis házasságuk első hetét Feri televíziós-rendező barátjánál kívánják eltölteni s aztán jön sorra a többi ismerős — volt, akit vakbalműtétre kellett rábeszélni az üres lakás kedvéért —, amíg a fiatalok saját otthonra nem tesznek szert. Nos, Zsuzsa — aki telefonközpontban dolgozik és a korái ébresztések révén ismerkedett meg Kolláth-tal — eüsőasz- szonyi tettéként éppen az ősi haragosokat igyekszik kibékíteni. Ez talán sikerrel is járna, ha Peri nem rohanna el a televízióba, hogy segítsen összeállítani a Kolláth-ot támadó riportot. Ezalatt viszont Kolláth támadja meg őt neje előtt annyira — tapasztalatlan, izgága fickónak állítva be —, hogy hazatérése után rövidesen az ajtón kívül találja magát. Még szerencse, hogy Kolláthné is hasonlóképpen járt el férjével s így a. vetélytársal: összetalálkozhatnak a tervezőirodában. Itt hiába próbálkoznak semleges témákról beszélgetni — csak abban értenek egyet, hogy „hajrá, Fradi” — mégis minduntalan a Tulipán utcai építkezés megrepedt falainál lyukadnak ki. Talán agyon ig vernék egymást, ha Gyula bácsi, az öreg szektás portás nem vigyázna mindaddig rájuk, amíg a békességet — és némi italt — hozó féleségek felmentő csapata meg nem étkezik. Remélhetőleg a szolnoki színház nagyobb áúlyt fektet majd a szatirikus gondolatok hangsúlyozására és igyekszik a végső kibékülés közbocsánaí-hangulatának is elejét venni. Katón István rendezésében meglehetősen elmosódik a jenőség problematikája és inkábba véletlen találkozások bonyodalmai kerülnek előtérbe. A színészek alakítása is több kívánnivalót hagyott maga után. Egyértelműen csak Ráday Imre sokszínű és eredeti játékát élvezhettük — különösen a harmadik felvonásban. Bodrogi Gyula sehogyan sem tudta megtalálni a fiatal 'mérnök jellemét, így jelenetről jelenetre más figurát állít elénk, K OMLÓS JUCINAK kitűnő mozgását dicsérhetjük, a főiskolág Halász Ági azonban csak önmagát adta. Nagyon rokonszenvesen alakította viszont Budai István Sereg barátját' és Sza bó Ernő sok ta pasztalatra valló játéka is szórakoztatott, habér egy kicsit egysíkú szerepfarmálást kaptunk. A díszlet és a jelmeztervező ugyancsak nem a legszerencsésebb megoldást választotta nagypolgári miliőt árasztó belsőivel, illetve kosztümjeivel. Tompa László ítélet előtt a 161000 forintos bűnügy A iőrkszentmáklósi járásbíróság két napon keresztül tárgyalta Gál Rozáliának, a helyi földművesszövetkezeti könyvesbolt volt vezetőjének bűnperét. A tárgyalás során bebizonyosodott, hogy Gál Rozália négy éven át elkövetett sikkasztással ég hanyag kezeléssel 163.000 forintos Kulturáltabb testápolás, több egészség! Kozmetikai. kiállítás árusítással egybekötve A SZOLNOKI ALFÖLDI ÁLLAMI ÁRUHÁZBAN Ságvári Endre utca 2. Kezelést, tanácsot díjtalanul ad a főváros egyik elismert kozmetikusa. Csak március 1 9—2 1 -i g. Nyitva reggel 8—18 óráig kért okozott a fimsz-nek. Eddig még nem állapította meg a bíróság, hogy a nagyvilága élet kedvelője ebből a hatalmas összegből mennyit fordított saját céljaira, s mennyi ment veszendőbe a kezén. A bizonyítékok sorában döntő erejűnek bizonyult Bartucz Győző és Szilvágyi József könyvszakértő szskvétaGoéajna A peribeszédek során mind az ügyész, mind a védő részletesen taglalta az fins®- és MÉSZÖV -ellenőrzés fogyatékosságait, melyek késleltették a bűncselekmény-sorozat leleplezését. A Gél-perben mára. 20-án délelőtt tizenegy órakor nyilvánosan hirdet ítéletet a törökszentmiklósi járás- bíróság. — CIBAKHÁZÁN egész nap tartó díjtalan véradónapot szervezett a Vörös- kereszt az üzemek vezetőivel együttesen, melyen részig vettek Nagyrév község lakói is. A Cibakházi Gépállomás vezetői és ötver dolgozó a reggeli órákban elsőnek jelentkeztek véradásra. Nagyrévről a véradó állomás külön autó buszával mintegy negyve nen utaztak Cibakházára. (Levelezőnktől.! GÁZMÉRGEZÉST OKOZOTT EGY EGÉR A Pécsi Gáz- és Hőszolgáltató. Vállalat két dolgozója, Bertalan János tmfc- iakatos . gáznyomásos helyen dolgozott gázálarcban. Munka közben a készülőkén nem kapott elegendő levegőt és lelépte álarcát. A gázmérgezés így hamarosan bekövetkezett sőt a segítségére siető művezetője ie mérgezést szenvedett. Mindkettőjüket kórházba szállították. A vizsgálat során a légzőkészülék középső részén, a szerelvényben egy egeret találtak, amely elzárta a légzőszelepet és emiatt következett be a baleset. A gázmérgezés szerencsére nem volt súlyos. Bertalan János négy, művezetője pedig egy napi kezelés után gyógyultan hagyta él a kórházat (MTI) — A TÉLI ÜDÜLTETÉSI szezon utolsó csoportja indult el tegnap megyénk termelőszövetkezeteiből. Hévízen nyolcán, Miskolc-Tapolcán négyen töltik el megérdemelt jutalom pihenéssel a télvégi napokat. Csábító szirén — Szent ég, kisasszony, hol hagyta a ruháját? — Kint a fogason,,. Féitem, ha meglátja, rögtön nemet mond nekem., HÁROMPERCENKÉNT EGY ÖNGYILKOSSÁGI KÍSÉRLET A Parade amerikai magazin biztosító intézetek statisztikái alapján közli az alábbi megdöbbentő tényeket: Az amerikaiak átlag minden 3 percben követnek el egy öngyilkossági kísérletet és ezek közül évente 25 ezer halálos kimenetelű. A ha- ’áinemek között a 15—50 ér*es személyeknél az öngyilkosság 5. helyen áil Háromszor aranyi férfi lesz öngyilkos, raunt ahány nő; a férfiak legtöbbször fegyverrel, vagy kötéllel, a nők inkább altatókkal, méreggel, vagy gázzal vetnek véget életüknek. A statisztikákból is kiderül, hogy az amerikai öngyilkosok túlnyomó többsége fehérbőrű és legtöbbjük protestáns. Az öngyilkosok aráraystó- ffisa San Franciscóban a legmagasabb, bét és SHszer akkora, mint más városokban. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József fCisdja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, I. sz. irodaház. Telefon: Szerkesztőség: 20—98, 23—20, 20—69. Kiadóhivatal; 20—99. (Toncz Tibor rajza) — NEGYVENEN utaztak megyénkbffl a hagyományos lipcsei tavaszi vásár megtekintésére. A karcagi Szerelőipari KTSZ-ből például 12 tagú csoport tanulmái- nyozta a vásárom bemutatott gépeket, berendezéseket. — A MEGYÉNKET elborító belvíza és árvíz elől szigetekre* menekülnek az apróvaáak. Az újszászi vadásztársaság területének 75 százalékát borítja c. belvíz, a vadászok mindenütt nagy gondot fordítanak a kemény téltől megmentett vadak tavaszi pusztulásának megakadályozására. , KÉNYSZERPIHENŐRE tértek a növényvédő szolgálat megyénkben tartózkodó repülőgépei. A belvíz. valamint a repülőtérnek kijelölt területed!: laza talaja miatt lehetetlenné vált a gépek le és felszállása. Jelenleg hé? gép várja, hogy újból munkába állhasson. — EEGYVERNEKEN mozgalmat indított a szülői munkaközösség és a nőta- nács a nyolcadikos általános iskolás diákok segítésére. Tanácsokat adnak a pályaválasztáshoz és megismertetik a továbbtanulás lehetőségeit. — • A SZOLNOK megyei termelőszövetkezetek biztosítási és önsegélyezési csoportja társas külföldi utazást szervez április 10-től a Szovjetunióba. A tsz-ek arra érdemes huszonegy tagja 12 nap alatt megismerkedik Moszkva, valamint Leningrád nevezetességeivel. — TÖBB ÉRDEKES hazai rendezvényre és országjáró túrára szervez közös kirándulást az IBUSZ szolnoki irodája, A megyebeliek részesei lehetnek a soproni ünnepi heteknek, gyönyörködhetnek Eger és a Balaton természeti szépségeiben. — A KÜLFÖLDIVEL tei- jesen egyenértékű thunit műbőr-talpból az idén háromszáz tonnát gyártanak a martfűi Tisza Cipőgyárban. A rendkívül tartós talp gyártását jövőre ötszáz, 1965-bea pedig hétszáz tonnára növelik, A műbőr- talp gyártás fokozására mintegy ötmillió forint értékű beruházást irányoztak tíő. Frei dies előadás, sok ho**ás*óIás az Idei növényvédelmi feladatokról Tegnap délelőtt a megyei tanács nagytermében, került sor a mezőgazdaság! szabadegyetem március havi élőadására. Az előadót és a megjelenteket Kökény István,, a megyei pártbizottság titkára köszöntötte. Ezután tartatta meg Nagy Bálint, a Földmű vetésű gyi Minisztérium itóvényvédeimá ’ szolgálat igazgatója igen. érdekes, és sok Szolnok megyei tartalmazó eöőadáAx érdeklődésre jellemző, hogy sok kérdés & hozzászólás hangzott él. Jelentőségének megfelelően foglalkozott az előadás s » vita is a HO ezer tóid gabona vegyszeres gyomirtásával, a lucerna növényvédelmével, valamint a szórvány gyümölcsösökben végzendő növényvédelmi munkáikkal. Többen elmondották sokéves tapasztalataikat, s ez a tanácskozás i® hozzájárult ahhoz- hogy a növényvédelem köz- üggyé válj óra. Rétolö •TV»MÖ2I«SZ ÍN HÁZ A SZOLNOKI RÁDiÚ | Index-szám: 83 068 | A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési dija egy hóra: U.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál 0 és kézbesítőnél. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor MOZI: 3ZOLNOR Vörös csillag: Bérgyilkos, Tisza: Mici néni két élete, MÁV Kultúrotthon: Nincáelő- adás. TÖRÖKSVFNTMTK1 OS Dózsa; Állami Aruház. Hunyadi: Csak ketten ja tsz hatják. TÜBKEV» Nagykun: Felfelé a lejtőn. MEZŐTÚR Béke: Nincs előadás. Dózsa: Kés a vízben. Szabadság: Egy pohár viz. KISÚJSZÁLLÁS , Ady: Cirkuszművészeit. Móricz Zs.: Gerolstein! kaland. KARCAG Déryné: A fapados szerelem. MEÜOS2: Nincs előadás. JÁSZBERÉNY Lehel: Szertelen élet. Déryné: Nincs előadás. SZÍNHÁZ: Szolnoki Szigligeti Színház Kisújszállás, 19 ó: Madárijesztő. MŰVELŐDÉSI- HÁZAK: Szolnok, MÁV Kultúrotthon: Játtokásakadémlá, MŰSORA a 2S2 méteres középhullámon A ványai határban — népdalok, Új hajtás — irodalmi műsor. Előadja a szerző ...... Üszsz eáUítés. Napi krónika. Húszévesek húszperce. TELEVÍZIÓ: \ 17.40: Hírek. — 17,45: Beszélgessünk oroszul. Nyelvlecke haladóknak. — 18,05: A Magyar Hirdető műsora. —18,15: Paletta. Kisdobosok és. úttörők műsora. — 18,45: Nagy pillanatok — nagy felfedezések. Fleming és a penicillin. — 19,05: Telesport. — 19,30: TV Híradó. — 19.45: Mai vendégünk...... 19,55: A jövő hét műsora. — 20,00: A TV Mesekönyve. — 20,06: Nagy nevettetők. Max Linder. — 20,56: Fórum. A TV művészeti folyóirata. — 22.05: Külföld! vendégünk: kin Jaldati daléne- kesnö .NDK), zongora kísér: Eberhardt Rebling. — 22,20: Hl«* rek. TV Híradó / T HQ3U? ~ ‘ 2 A Nap' ÜSÖ: MARC. 8 6.00 h-kor, q a 1 17.47 ■4 I h-kor. A Hold Csütörtök I kél: 21.57 b- Matild Ikor- nyugszik: __________I 8.02 h-kor, idOjAr ásjrlent£& V árható időjárás: felhő- átvonulások, többfelé futó záporesőv&l, záporszerű havasesővel, a hegyekben hó- Záporral. Elénk, helyenként erős nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet kissé csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 4—7 fok között. — A SZOLNOKI járásban újabb négy termelőszövetkezet jelentkezett teljes létszámmal a biztosítási és önsegélyezési csoportba. Ezentúl már a kőteleki Petőfi, az újszászl Szabadság, a tószegi Dózsa és a tiszaföldvári Lenin Tsz tag. jai is részesülhetnek a szövetkezeti tagok üdültetéséből, segélyezéséből.