Szolnok Megyei Néplap, 1963. február (14. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-17 / 40. szám

I SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP sSSs február fr Fiatal írók és költők vitái a Az elmúlt héten To­iökszentmiklóson irodalmi estet rendezett az Új Írás szerkesztősége. A folyóirat részéről megjelentek között ott találhattuk Gerelye? Endre prózaírót és Bárány i Ferenc költőt, alak reszt­vettek a fiatöl költők ja­nuár végién Pécsett meg­tartott konferenciái ám is. Az olvasó itt mindjárt csodál­kozhat is, mondván, hogy mit keresett a novellista Gerelyes a költők között. Az események ismeretében azonban hamarosan kide­rül, hogy itt nemcsak azon vitatkoztak, hogy hány al- iiterádó megy még el egy­más mellett? Még az Élet és Irodalom január 19-i számában je­lent meg a Fiatal írók Munkaközössége Vezetősé­gének előkészítő nyilatko­zata. FSc a későbbiekben sok vihart kiváltó memo­randum lényegében egy el­méleti és egy gyakorlati problémakörrel foglalko­zik. Ami az eszmei meg­állapításokat illeti, ezek ab­ban összegezhetők, hogy a pártkongresszus határozatai megerősítik a fiatalok fele­lősségét a szocialista való­ságot ábrázoló irodalom és a jobb művészi kifejezés iránt Éppen sóért szeret­nének — az irodalmi egy­ség érintetlenül hagyása mellett — nemzedékké for­málódni, hogy megírhassák azt az újat amit szerintük ®sak a fiatalok láthatnak mag. Ezután pedig — le­vonván annak a következ­ményeit hogy irodalmi éle­tünkben és így a publiká­ciós lehetőségek területén is nem mindig érvényes*»; az egészséges irodalmi tae- lakció — olyan lapot kés ­nek, amely koncepciózusán képviseli őket Amint a január 25-én te 56-án megtartott pécsi kon-: lérencia azután bebizonyí­totta, a nyilatkozat koránt­sem szólott a fiatal írókés költők egész közössége ne­vében. Sőt, éppen a költők közül azok támadták leg­hevesebben a nyilatkozatot, akik annak idején a Tűz­lánc című antológiában sze­repeltek. Ez egyébként ter­mészetesnek tűnik, ha fi­gyelembe vesszük, hogy a referátum, amelyet Kis Fe­renc tartott — élesen elítél­te a demonstratív hűségű helyezkedő haszonélvezőit a szocializmusnak, miköz­ben elismerőleg nyilatko­zott a józanságra és a való­ság tiszteletére nevelő köl­tők verseiről. A vitában a szenvedélyek gyakran a személyeskedésig fajultak. Ezt Baranya szerint — aki­vel alkalmam nyílott a be­szélgetésre — elsősorban az idézte elő, hogy költőink hosszú ideig nem mondhat­ták eü a nyilvánosság előtt egyéni te művészi sérel­meiket Persze — ahogyan ezt Gerelyes Endre megjegyez­te és ebben a megállapítás­ban egyet is érték véle — az összecsapásokon azért vé^g vonult a nemzedétoi- ség problémaköre Maga Gerelyes úgy véli, hogy szükség« a nemzedékké szerveződés, hiszen mindig azofe írhatják meg legértőb- ben a kor kérdéseit, akik életük legfogékonyabb idő­szakában élték át azokat. Bár maga az Írószövetség elnöke, Darvas József is hasonlóan foglat állást, amikor magánemberként kifejtette, hogy bíz új nem­zedékek jelentkezése nem­csak biológiai, de etikai tény is, nem hiányzottak azok sem, akik védték a magyar irodalomtörténet folytonosságáit Ez a vélemény első­sorban Pámch Pál felszóla­lásában tükröződött. Ö egyébként kiállt azoknak „az ájult tehetségeknek az életrekeltése" mellett is, akik érdemét épp akkor kezdték kétségbevanm, ami­kor a Tűztánc dicsérő ma­tatása napirenden volt Amennyire tehát megítél­hetjük a tényeket, nem is annyim nemzedékiek között, mint inkább nemzedéken belül folyó harccal állunk itt szemben. A Tűztánc an­tológia közvetlenül 1956 «tán jelent meg ás az ak­kori feszült helyzetben el­sősorban politikai hasznot jelentett. A benne megje­lent versek szerzői azon­ban még a mai konszolidált helyzetben is gyakran ütik meg az akkori idők harcias hangját Ha tehát azt mondjuk, hogy a szocialista irodalomban minden mű­vészi felfogás — amely po­litikailag nem ellenséges — kiteljesedhet, a tűztánco­sofc meggyőzésire íncEtott vita indokolt. Mai irodalmi éle­tűnkben kétségtelenül oem mindig érvényesül a tehetség — és csakis a te­hetség — mércéje a publi­kációnál. A fiatalok lendü­lete az új lap gondolatának felvetésekor legfőképpen azért indokolt, mert a mai publikációs lehetőségek el­maradnak egy-egy hónap irodalmi termése mögött. Az új folyóirat csökkente­né ezt a veszélyt, de talán végre kialakítaná az ideo­lógiailag ugyan egységes, de művészileg különböző el­képzeléseiket valló írói cso­portosulások fórumait is. Tompa J ászló Ja páti szekszáló szakemberek a .Sátorhely—Bolyi Állami Gazdaságban A gazdaság baromfinemesítő telepén ritka szaktudású vendégek dolgoznak. Yamanaka te Yaginuma japán mezőgazdászok speciális módszerrel állapítják meg a napos csibék nemét. Óránként 1000—1100 csibét válo­gatnak szét 99 százalékos biztonsággal CIGÁNYVERSEK Csányi László fordításai A versek gyűjtési helye a Dél-Dunántúl, f sía* mennyi fordítás cigány eredetiből készült. LEGÉNY HÍVOGATÓ Minden este kendet várjuk, Fáná lányunk kendnek [szántuk. Az lesz majd a szép me- [nyecske, Csak ne legyen hamás kend [se! Fáná lányuk nem kell né- [kem, akadtam már szebbre régen. Az lesz majd a szép me- [nyecske, testve se találni szebbre. Az lesz enyém, akit várok, régóta már hozzá járok, a világ is kiátkozna, ha 6 bennem csalatkozna, HEJ, TE Mid He), te Mid, öltözz fel, lánykérőbe jöttek el! — Nem megyek én férjhez (még. mert fiatöl vagyok még Indulj testvér, elmehetsz, nem kellesse a Midnek, Mid helyett szakíthatott egy virágot magadnak ARRA ALÁ.., Arra alá, a kertben, a fűbe leheverten, Nászom, várom jöttödei minden este eljöhetsz, ax arcodat csókolom, Bed lesz a vánkosom, — áte, déle, duradále.-, A HOSSZ FELESÉG Diófa áli ®z út mellett, megéhezett sír a kedves. Kelj fel kedves, tégy a tűzre, elhagyott a jó szerencse. Ha tele t»a az erszényem-, jó hozzám a feleségem, de ha üres az erszényem, rám se néz a feleségem. HAJNALI VERS Ébredjen fej tüstént [az egész cigányság, teája meg mindenki, tudja [meg most reggel, tun jártál éjszaka! «- Cigány legényekkel vi­gadtam, mulattam, húgukként szerettek, mert (a jókedv • övöm Mér •ckezerreh CSAPODAa VERS Ahány virág von a kertbea» mind az éj ruhámra tettemt illatozzék, dAszdegjeo» Hej, déri, pacsiért, mvam szoknyám nem m (rég* Megcsallak, ha «torom, pénzem is van, egész vagyam ahány férfi, mindbvemton* KBlfSIdi FILM HÍR pót fdmdntettéüfc, a fisai­á m Slj! (fa m teens point) című francia—olasz —jugoszláv film két hőse: egy francia fiatalember, aki a tfe parancsolat nevé­ben megtagadja a front- szolgálatot te egy német pap, aki mint katona ők A fika cselekménye meg-'. történt eseményen alapszik bősei valóban éltek. 1948- ban bíróság elé állították őket: a partizán gyilkos pá­dét elítélték) A fcritfim Staude Autsni-Ion tömjél becsületes, szenvedte?» te bátor alkotásnak Ismeri te A két főszerepet Lámte Teraieff te Hornt Frank játssza. (Az Htimaníté bírái adja, hogy a belga Wate« •ég nagy lelkesedéssel te gadta a azenvedélyes**» ihfc borúellen ee filmet, míg Franciaországba» bteStte-. 86ki» Egy nyurga fiú lopako dott be az építkezés terü­letére, Vince volt ez a ru­galmas járású cingár ka­masz. Óvatosan lépkedett az épület zsúfolt udvarán. Felment a lépcsőkön, ide- oda bolyongott az épület asúíolt udvarán. Felment a lépcsőkön, ide-oda bolyon­gott a nagy termekben, ahol néhány munkás dolgozott. Egy ember csaknem oda lapult a mennyezethez, bal­oldalt meg hátul ketten mozaikot raktak, távolabb egy munkás guggolt moz­dulatlan, egész kicsinek lát­szott innét. Szinte zajtala­nul dolgoztak. Ez a várat­lan csend lenyűgözte Vin­cét A harmadik emeleten megállt egy munkás mö­gött, aki márvány lapokkal burkolt egy oszlopot Az ember szünet nélkül dolgo­zott, majd egy óra múlva — minthogy Vince nem mozdult el mellőle — meg­szólította. Hangja fáradt volt: — Hogy hívnak? —- Vincének! — Tán itt akarsz dolgoz­ni a kőfaragóknál? —- Igen, — mondta Vince. — Miért éppen itt? — kérdezte a munkás. — Ezt vettem a fejem­be... vagy hogy is mond­jam. De, minek is monda­nám. Nem vagyok köteles megmondani! — feleselt Vince idegesen, a két lépésit hátrált — hiába is kény- «zerge*! *— Nem kényszergetlefc én. — válaszolt az ősz hajú nagydarab ember, — de hogy kényszea-getlék. El­mondod te anélkül is... ■=- El én, sietett Vince h válasszal — máért ne mondanám? Dgyse tudja StegakacLályozni, ha egy­hogy ruhát veszek magam­oak! A kőfaragót meglepte a fiú váratlan kijelentése. Előbb értetlenül nézett rá, aztán elnevette magát, mo­soly nyűt Vince arcán is. Szereteti« méltó volt, ahogy ott állt nevetve. Két egy­másra húzott tarka puló­verének rongyai alig takar­ták be testét. — Kisebb koromban ne­kem is volt egy ruhám, — magyarázta hetykén — de az nagyon régi lehetett, ahogy visszaemlékezem. Azt hiszem, el is volt szakadva egy-két helyen. Faluról jöt­tem, Mocsarából. —' Mocsáréból? — Horniét tudná azt ma­ga, hogy hol van? Messze van az innét, túl a hegye? lsen. — Erdélyi vagy? — Az. A kőfaragó megfordult, b munkához látott. Vince mozdulatlanul figyelte a dolgozó ember kezét, ahogy ide-oda rakosgatta a fehér lapokat. Míg szeme előtt formálódott az oszlop, va­lósággal belefáradt a né­zésbe, mintha csak maga dolgozott volna. Ahogy az ember ráillesztett egy sor márványlapot az oszlopra, kettőt füttyentett élesen, mire egy fiú megjelent, s habarcsot öntött a lapok mögé. Dől gavégeztével el­ment megint. Léptei még sokéig visszhangzottak a hatalmas termekben. — Mondjad csak, *~ fcezdte megint a kőfaragó — régóta gondolsz te arra a ruhára, vagy mit is jkarsz venni? Máskülön­ben engem Bálintnak hív­nak, Bálint szakinak, vagy Bálint bá-rwk. ha úgy tet­szik... té még, — szakította félbe Vince — csak arra gondol­tam, hogy valami kéne, tán egy ruha, g nekivágtam. Annyit tudtam csak, hogy senki se tud eltéríteni a szándékomtól, — hevestke- dett a fiú. — így van ez, — mond­ta komolyan Bálint szaki — s nem is lehet máskép­pen! De, mát is lehetne tenni! Megvan, gyere ve­lem, elvitelek Popa Oyéa- hez. — A* meg kicsoda? — kérdezte Vince, ahogy te­indultak. — Brigádvezető! Ne tö­rődj semmivel, csak gyere velem. — Mehetünk! — határoz­ta el magát Vince, amint figyelmesén lépkedett Bá­lint szaki nyomában. Egy hónap múlva Vince megvette magának a ru­hát s még tíz napja sem viselte, amikor egy reggel a kapuhoz hívatták. A ka­pus bódé mögött magas, csúnya, de még fiatalos asszony rázta le szoknyá­jától a port Az anyja volt. Amíg közeledett feléje, el­nézte őt, fi jólesően álla­pította meg. hogy tőle örö­költe testének rugalmassé- C*L Vagyon MßgBtOM atfeL s valami jő otthoni meleg­ség szállta meg. — Megkaptad a levele­met? — kiáltotta már messziről Vince. — Meg, hát hogyne kap­tam véna meg? — mondta meghatódva az anyja, — ez a ruha, amit vettél magad­nak? — Ez, — vSdasaoit kö­zömbösen, de közben rápil­lantott mésztől, gipsztől et- áktelenített ruhájára) •— S viseled, mi, viseled a munkában? — fakadt ki az anyja, mit sem törődve a Kapus rosszalló pillantá­saival. Haja kibomlott. ma- gasbalendült kesével azt kezdte igazgatni) — Hagyjuk e*t! — szólt ni Vince indulatosan. Au anyja észrevette fián * szokatlan hevességet — Hagyjuk ezt, — ismé­telte — inkább azt mondja meg, miért jött? — Ide nézz, ezt hoztam netted... — kezdte megszé­gyenülve az anyja, s leha­jolt a tarisznyáért, amit Vince eddig észre sem vett; —■ Minek pirult d? *— hajolt le az anyjához Vince, hogy jobban lássa az arcát. — Ugy-e azért jött. hogy hasa vigyen? tort, anélkül, hogy a fiira nézett volna. — Haza kell gyere) — mondta ki határozottan “» apád megparancsolta, hogy ne merjek hazamenni nél­küled. Szigorúan megpa­rancsolta. — így? — kérdezte Vince. ■ idegesen Kezdett járkálni az anyja körül, — tehát így? Megparancsolta? Mondok én magának vala­mit. most azonnal. Mondja meg apámnak, hogy nem megyek! — Nem jössz haza? — csodálkozott el az anyja, szinte lustán nyújtva a szót, mintha jól esne, hogy végre akad, amin elcsodál­kozzék. Va! ólában mérges volt, halántéka kivörösö­dött. — Csomagolj, s jössz velem, de azonnal! — kiál­totta, hogy visszhangzott tőle az egész környék. A kapus, aki eddig is figyelte '«cet, hirtelen - köhögni kezdett, s behúzódott gyor­san a bódéba. — Nem megyek, — ismé­telte szüntelen Vince, s majd szétvetette a düh. Sem megyek, de hagyjuk rat! Hagyjuk ezt! — Apád megparancsolta, hogy gyere, — szólt megint az anyja felindulva, — dol­gozni dolgozhatsz, ahol akarsz, akár vele is, vagy— — Nézze. — mondta Vin­ce olyan lassan és csende­sen, hogy az anyja nyom­ban elhallgatott tőle, — nézze, — és fejével a szé­les négyszögben emelkedő épületre intett — nézze, de nézze meg jól! Az asszony felemelte te­kintetét. de jóformán meg se nézhette az épületet, Vince erőteljesen megra­gadta a karját: — Rám nézzen — kW-- iteta rvalmtm MbumI » nézze, milyen rate rogyok! — Jó, já, de ebben a ru­hában... — próbált Vota» szólni az anyja) «— Igen, ebben, eitaláhs* — mondta fojtott hamton — eltalálta! — Jó. de miért? — Ma« dezte dadogva az anyja. Néhány pillanatig bak gattafc mind a kette» majd sínánsozva megásó- lalt az asszony; —* Azt mondod, hogy nem jössz, Vincém, kedve­sem, azt mondod, hogy nem jössz? A fiú bámulva nézett as» anyjára, lehajtotta a fejét; ■ vállát vonogattö —> ó! Nőm értett meg semmit! Nem értett meg.w várjon ötkor a kapunál! —i s gyorsan elrohant — Mit tudnék én mon­dani... beszélt' volna az anyja, de elhallgatott, lát­va, hogy a fia nem figyel rá. Vince, mielőtt az épü­letbe lépett volna, megfor­dult, s visszaszól a még mindig ott álldogáló anyjá­nak: — Nem megyek, rat mondja meg neki, én innét te nem megyek! Ebben, van az én erőm! — Kezével mu­tatni akarta, de meggondol­ta magát ■— Ne álldogáljon ott, — szólt szelidebben, most elő­ször szelíden, — menjen csak, s várjon meg ötkor. Az asszony odaköszönt még a kapusnak, kiment az utcára, s lassan lépke­dett tova az építkezés hose- szú kerítése mellett Ked­vetlenül lépegetett: és csen­desen sirdogált, mintha csak valami elviselhetetlen formaságnak kellene eleget tennie. Románból fordította Fern» Lajta 3 Nieoíae Breban t | Vince------------------------------------------------------------

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom