Szolnok Megyei Néplap, 1963. január (14. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-06 / 4. szám
* SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963 január 8 Nemzetközi sportmozaik Vasárnapi sportműsor SAKK Megyei esapatbajnokság V. fordulója; Szolnoki Spartacus—Martfűi MSE, Mezőtúri APC—Jászberényi Eü., Szolnoki MTE II.—Jászberényi Vasas, Kisújszállás—Karcag, Szolnoki Olajbányász—Újszász, Besenyszög—Szelevény, RÖPLABDA Szolnok városi teremkupa: TITÁSZ Vasas—Szolnoki Dózsa, Szolnok, Közgazdasági Technikum, 13.30. (Ez lesz a döntő mérkőzés az első— második helyért. 479 induló az úttörő és serdülő seregszemlén Pénteken kezdte meg a Budapesti Vörös Meteor az immár hagyományossá vált úttörő és serdülő vívó seregszemléjét a Sportcsarnokban, öröm volt látni a sok fiatal vívó készülődését, azt a hatalmas nyüzsgést, amivel a seregszemle lebonyolítása járt Ha a számokat nézzük, bizton kijelenthetjük, hogy van vívó utánpótlás országszerte. Ez alkalommal 479 vívó lépett pástra 17 fővárosi és 28 vidéki szakosztályból. Az egyes számokban igen sokan indultak, de magasan kiemelkedett az úttörő fiú tőr. Ebben 145-en jelentek meg. A többi szám résztvevőinek aránya a következőképpen alakult Üttőrő leány tőr 73, úttörő kard 40, serdülő leány tőr 55, serdülő fiú tőr 98, serdülő kard 68. Az indulók között természetesen ott voltak a Szolnoki MÁV, a Törökszentmiklósi MÁV és a Szolnoki Vasutas vívói is. Mind a három szakosztály fejlettségi fokának megfelelően állt helyt. Ezt az egyesületi pontverseny eredményeivel mérhetjük le. Az összes résztvevő 45 szakosztály között a Szolnoki MÁV a negyedik, a vidéki szakosztályok között a harmadik lett 83 ponttal. A Törökszentmiklósi MÄV 75 ponttal az ösz- szes szakosztályok között hatodik, a vidékiek mezőnyében negyedik lett. A Szolnoki Vasutas legifjabb vívói hátrább végeztek. Legjobb eredményt egyénileg Németh Ilona (Szolnoki MÁV) érte el, aki a serdülő' leány tőrben biztos pengevezetéssel, igen formás vívással szerezte meg az első helyet. Ugyanezen csoportban döntőbe jutott három törökszentmiklósi lány: Vájná Judit, Fehér Andrea és Faragó Ágnes is. A középdöntőben mutatott jó vívásukat nem tudták megismételni, s 2—2 győzelemmel az 5- 6., 7. helyet foglalták el. Váltakozó eredménnyel serdülő fiú tőrben Pákái (Szolnoki MÁV) hatodik, serdülő kardban Dókus (Török- szén tmikl ás) hatodik, úttörő kardban Fehér (Szolnoki MÁV) ötödik helyet szerzett. Az indulók nagy számát tekintve, valamennyi eredmény igen jó. Végeredményben megyénk vivői hét helyezést szereztek az összes negyvenkettőből. A Szolnoki MÁV hármat, a Törökszentmiklósi MÁV négyet. A döntőbe nem jutottak közül jó eredményt ért el az úttörő fiú tőrben Molnár (Szolnoki MÁV) és Józsa (Szolnoki Vasutas). A középdöntőbe jutás 145 versenyző közül — elismerésre méltó. A PONTVERSENY ÁLLÁSA A KÖVETKEZŐ Országos (45 közül): 1. Bp. Vörös Meteor 341, 2. Debreceni VSC 145. 3. Szombat- helyi Haladás 91, 4. Szolnoki MÁV 83, 5, Angyalföldi Sí 77, 6. Törökszentmiklósi MÁV 75 ponttal. Vidéki (28 közül): 1 DVSC 145, 2. Szombathely 91, 3. Szolnoki MÁV 83, 4. Törökszentmiklósi MÁV 75, 5. Kaposvári Petőfi 63, 6. Tata 41 ponttal, KAPCSOLATOK Hogy milyen sokat fejlődött egy-egy ország sportja, azt elárulhatják a sportkap csőlátók is. A Szovjetunióba 1951-ben 29 csapat és küldöttség látogatott el, viszont 49 szovjet csapat vendégszerepelt külföldön. Tíz év múlva, 1961-ben 51 ország 490 együttese járt a Szovjetunióban, és 455 szovjet csapat portyázofct 51 országban. A szovjet sportolok nemzetközi kapcsolatai tehát jól fejlődtek. A LEGJOBBAN MEGFIZETETT BAKA Tommy Knox csupán egyszerű közlegény, az angol expedíciós hadseregben teljesít szolgálatot a Rajna mentén. Hetenként azonban kétszer hazarepül Angliába, és nyilván többet keres, mint ezredparancsnoka. Knox a Chelsea tagja, s ez a csapat vezet igen fölényesen a második angol ligáiban. Heti bére 30 font, s amióta a csapat első, további 25 fontot kap. A prémiumok: győzelemért 4 font, döntetlenért 2 font Egy héten tehát 59 fontot vághat zsebre, de mivel igen sokszor hétközben is játszanak bajnoki mérkőzést, a kereset 94 fontra is rúghat BAJNOKSÁG — 4000 MÉTER MAGASSÁGBAN Nem vitorlázók bajnokságáról van szó, hanem a dél- amerikai labdarúgó-bajnokságról. A szervezéssel Bolívia szövetségét bízták meg, ez pedig elhatározta, hogy a mérkőzéseket La Paz fővárosban kell megtartani. Nem lenne ebben semmi különös, ha a főváros nem egy 4000 méter magas fennsíkon feküdne. Ilyecn körülmények között Bolívia válogatottja a legnagyobb * esélyese a márciusban kezdődő dél- amerikai bajnokságnak. Brazília, Argentína, Kolumbia, Paraguay, Ecuador és Peru benevezte válogatottját. Chile lemondta részvételét, és hasonló határozatot hoz nyilván az uruguayi válogatott vezetősége is: egyelőre ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy La Paz helyett a mély völgyben fekvő Cochabamba városában tartsák meg a bajnokságot, az jobban megfelel valamennyi válogatottnak. ADÖHIVATALNOKOK MINT PÉNZTÁROSOK Chris Christensen, a középsúly volt Európa ökölvívóbajnoka az adóhivatalnokokkal hadakozik az utóbbi időben. A dán ökölvívó a napokban ezt az értesítést kapta: „Tisztelt Christensen úr, ön csak rendezzen minél több találkozót, pénztárosokról egyáltalán nem kell gondoskodnia, ők majd a mi szervezésünkben működnek, amíg adóhátralékát le nem törleszti teljesen”. Erre a dán ökölvívó szomorúan megjegyezte: — Engem nemcsak Papp intézett el a szárítóban. Ezek — az adóhivatalnokolcra gondolt — kiütik az embert, mielőtt a szorítóba lép HÁROM OKNÁL FOGVA A Real Madrid vezetősége egy nagyszabású emlékmér- kőzésen szeretné Alfredo di Stefanót elbúcsúztatni. Erre az alkalomra Madridba hívják a River Plata argentin csapatot. Három ok miatt esett erre a csapatra a választás. Az első az, hogy Buenos Airesben ennek a klubnak volt di Stefano a játékosa, másodszor a Rí vei Plata 1951-ben Madridban legyőzte a Real Madridot és ezzel a büszke spanyol csapatot megfosztotta húsz évi hazai veretlenségétől, harmadszor pedig az, hogy 1961- ben ismét a River Plata volt az a külföldi csapat, amelynek sikerült 3:2 arányban legyőznie, és ezzel a Real Madrid hatévá veretlenségére tett pontot. Tizennégy pont árnyékában Jegyzeteink között lapozgatva, kicsit meglepődve tapasztaltuk, nogy az őszi hatodik forduló után így nézett ki a megyei labdarúgó bajnokság táblázata: 1. Karcag 6 4 1 1 11: 3 9 Utána a jászárokszállás következett ugyancsak 9 ponttal. A jelenlegi első helyezett Mezőtúrt Honvéd akkor a negyedik helyen volt 7 ponttal (egy mérkőzéssel kevesebbet iátszott). Éltkor következett az a bizonyos Honvéd —Karcag mérkőzés, ahol a sok sérült, valamint a hazaialt kirobbanó játéka ellen nem volt ellenszere a vendégeknek és így 10:l-es vereséggel kellett távozniuk a karcagiaknak. A bajnokság őszi végeredményét nézzük, akkor ez a helyzet: 1. Mtúrt H. 14 10 3 1 45:10 23 7. Karcag 14 5 4 5 21:27 14 Tehát, amíg a Honvéd a hátralévő mérkőzésein 16 pontot szerzett, addig a karcagiak csak ötöt, vagyis az egyharmadát csupán a Honvéd pontjainak. De nézzük azt is, hogy az őszi Idényben egyszer sem voltak a karcagiak Ilyen helyen a tabellán. Valahol hibának kell lenni, és ezért elbeszélgettünk egy-két karcagi sportemberrel. Kitűnt, hogy nincs minden rendben a karcagiak házatáján. Először is az utolsó őszi mérkőzés óta — nem úgy, mint az elmúlt évben — a fiúk még nem voltak együtt, de a szakosztály vezetősége sem. A szakosztály vezetősége nem tett még semmit sem a felkészülés érdekében. A sérültek pedig szépen rendbejöttéit és minden remény meg lehet arra, hogy ismét jól szerepeljen a népszerű karcagi csapat. A téli időszak alkalmas arra. hogy megfelelő szakosztályvezetés mellett elkészítsék a bajnoksággal kapcsolatos terveket és megfelelően foglalkozzanak a játékosok nevelésével is. Segítséget kell adni az edzőnek é3 jól kell lelkészíteni a Játékosokat is az 1963-as rajtra. — Akkor nem lehet még egyszer olyan nagy különbség, hogy «míg a bajnoki rajt elején 6 mérkőzésből 9 pontot szerez a csapat, ugyanakkor a hátralévő 8 mérkőzésen csak ötöt. Karcagon nincs probléma az utánpótlással évek óta. hiszen a csapatot az utóbbi években mindig fiatalok alkották, akik eredményesen is szerepeltek. Ez azt mutatja, hogy az edző kellő segítséggel eredményes munkát végezhet. A segitség azonban a látékosok nevelésében és a helyes szakvezetésben is mutatkozzon meg. Megfelelő összefogással el lehet és el kell érni. nogy a bajnoki rajtra ismét egy olyan csapat álljon készen, — amely méltóan képviseli Karcag színeit. Szimpla út, dupla taksa A szolnokiak régi bosszúságát jegyezzük le. A Kossuth téri taxiállomás jelzőoszlopa azt hirdeti, hogy ott személygépkocsinak, kocsiknak kellene utasra vá- rakozmiok. Ám csak a siető ember toporog: hátha megtörténik a csoda, s valamelyik gépkocsivezető a belvárosiakra is gondol. Megítélésünk szerint a dolognak anyagi háttere van. Ha ugyanis valakinek telefonálásra is jut ideje, akkor az állomástól bármikar kaphat gépkocsit — amelynek azonban a belvárosig tartó útját is meg kell fizetnie. Ez 8—10 forint bevételi többletet jelent esetenként az AKÖV-nek. Az illetékesek e nem erkölcsös zsebbenyúlás- ról elgondolkodhatnának egy kicsit, s arról is, hogy annak az embernek, aki taxin óhajt utazni, bizonyára sürgős dolga van — s nem azt szándékozik kipróbálni, hogy milyen gyorsan ér a Moszkvics a vasúttól a Kossuth térig. — L P- — ÁLLÁS ALKALMI árurakodó munkára Szolnokon a VH. kerületből nyugdíjasokat alkalmazunk. Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalat Szolnok, Vöröshadsereg út 32. szám. AZONNALI belépésre mérlegképes könyvelőt, belső ellenőrt beosztásba keresünk. Cím a kiadóhivatalban. A SZOLNOKI Kertészeti Vállalat műszaki vezetőt keres azonnali belépéssel. Jelentkezés a vállalat VörösesUlag úti telepén. ( Tpr^hjTdétIsTk) INGATLAN CSALÁDI ház eladó, egyszoba komfort azonnal beköltözhető. Szolnok, Budai Nagy Antal út U. szám. VEGYES BLAU ANTAL órás és bizsus üzletét áthelyezte Szolnok, Beloiannisz út 44 szám alá, Sport- cukrászdával szemben. Értesítés. Hétfőn, kedden és szerdán, január 7, 8, 9-én a gőzfürdő villanyátkötés miatt szünetel, — csak a kádfürdő üzemel. Szolnoki Fürdő Vállalat. MOTORKERÉKPÁR hengerek fúrása, új dugattyúk készítése, főtengelyek görgözése és különféle esztergályos munkák: Sza- laynál, Szolnok, Mészáros Lóri ne u. 8. AZONNALI belépésre keresünk költségvetés készítésben és számlázásban gyakorlott építésztechnikust. Motorkerékpár vezetői jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Vegyesipari KTSZ, Jász- fényszaru. Divatosan akar öltözködni? Keresse fel a megye kisipari szövetkezeteinek — FÉRFI ÉS NŐI SZABÓ RÉSZLEGÉT, ahol kiváló minőségű munkát végeznek ízlésének megfelelően. Fehérnemű, ágynemű javítását és ruhák átalakítását is vállalják a szövetkezetek. GYAKORLOTT gyors- és gépírót azonnali hatállyal felveszünk. — Cím a kiadóhivatalban. A MEZŐTÚRI Sallai Termelőszövetkezet az 1963. gazdasági évre dohánykertészeket ker^s felvételre. Terület: 15 kh. Pajta rendelkezésre áll. A termelési és részesedési mód megegyezés szerint. Útiköltséget vidéki jelentkezőknek csak végleges megállapodás után fizetünk. Érdeklődni lehet: Mezőtúr, Sallai Tsz, Rákóczi út 47. Telefon: 290. PERFEKT GYORS- ÉS GÉPIRÖ- NOT NAGY QYAKOLATTAL FELVESZÜNK. — TEMPO KSZ SZOLNOK, JÁSZKURT UTCA W. TELEFON: 13—00. ADÁS-VÉTEL A KISÚJSZÁLLÁSI ;.Búzíüca- lász” Termelőszövetkezetben virágzó ciklámen kapható, cserepesen, ára 12—15 Ft-ig. VASVÁZAS szétszedhető garázs eladó. Megtekinthető: Szolnokon a Temetkezési Vállalat udvarán. Dr. Zilahi. Szeszfőzdék felújítását, javítását, karbantartását vállalja a SZOLNOK MEGYEI SZESZFŐZDE VÁLLALAT Tiszaföldvár, Kossuth utca 164. Telefon: 136. TERMELŐSZÖVETKEZETEK! TERMELŐSZÖVETKEZETI TAGOK, EGYÉNI TERMELŐK, ÁLLATTARTÓK! Változatlan átvételi árakkal, kedvezőbb teltételekkel megkezdődött az 1963. évi szerződéses sertéshizlalási akcióban a szerződéskötés Az akció keretében szerződés köthető minden meglévő jó csontozató hizlalásra alkalmas süldőre A leszerződött sertésdarabonként 150 kg takarmányt biztosítunk kedvezményes áron, a háztáji és egyéni termelők részére A leszerződött sertéseket 1963. január l-től az alábbi súlyban és árakon vesszük át: 100—120 kg súlyú fehér hússertésért ......... 15.70 Ft 12 0 kg feletti súlyú fehér hússertésért 16.50 Ft 100—130 kg súlyú hús- és húsjellegű sertésért 15.30 Ft 130 kg feletti súlyú hús- és húsjellegű sertésért ..................................... 16.20 Ft 12 0—140 kg súlyú zsír- és zsírjellegű sertésért .................................... 15.20 Ft 14 0 kg feletti súlyú zsír-, zsfrjellegü sertésért ...... ~............................ 16.— Ft 17 0 kg és ezen felüli súlyú tenyésztésbe fogott koca, vagy kan lőtt sertésért .....................................14.50 Ft Elő leg: Tsz-tagok és egyéni termelők részére sertésdarabonként 400.—Ft Termelőszövetkezetek a szerződés alapján rővidlejá- ratú hitelt vehetnek Igénybe és a fenti árakon felül a2 eddigiekhez hasonló nagyüzemi felárat is kaonak A* akció feltételeiről részletes tájékoztatást a* állatforgalmi Vállalat helyi megbízottja, vagy n helyi kirendeltség nyújt. SZOLNOK—HEVES MEGYEI ALLATFORGALM1 VAf.LAT.AT Ne felejtse el gépkocsija, motorkerékpárja, kötelező grépjármű- üzavatossági biztosi last diját januárban befizetni! ALLAMI BIZTOSÍTÓ ^IBSeaBŰÖSÖlÉr