Szolnok Megyei Néplap, 1963. január (14. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-31 / 25. szám
rrt.-CG PROLET A BJ AI SGVKSÜMETB&1 5201NOK megyei % jk t * A/efti&fi A MEGYE! PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYE! TANÁCS LAPJA SXV. évfolyam, 25, szám. Ara* SO fillér 1963, január fi, csütörtök: Felkészült az 1963. évi feladataira r r az Fii Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat 704 lakás — Két medence a Tisza ligeti strandon — Papírgyári erőmd — -Két középiskola, két kórház A hideg és fagyos szél eiűzte az épülő házak emelkedő falai mellől az építő- murakásofcat, esek . kevés munkahelyen dolgozik a rendik! vüli hidegben néhány ács, vasbetonszerelő, yiiíany- és vízvezetékszerelő. Több mint ezren fagyszabadságon vannak. Mielőbbi munkába állításuk a dolgozóknak és a vállalatvezetőségnek közös érdeke. A fagy miatt kieső termetest érték nem lehet akadálya az 1963. évi feladatok megvalósításának. bak építése kezdődik ősszeL Mintegy 442 lakás, ami 1964. első felében beköltözhető lesz. A lebontott csarnokok helyén a Szolnok megyei pártbizottság székházának, valamint Jászberényben a járási pártbizottság székházának építése Is az első félévben kezdődik. Az ősszel kerül sor a ti- szaföldvári 12 tantermes új középiskola építésére A beruházásokból az ipar sem marad kh A jelenleg folyó építések mellett országosan is jelentős a Tisza Bútorgyár ez évben megkezdődő rekonstrukciója, bővítése Az 1963-ban épülő és kezdődő beruházásokból csak a jelentősebbeket soroltuk fel, amit az ÉM. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat épít, de ebből is kitűnik az a bőkezű gondoskodás, melyet a megye lakossága életszínvonala emelésére népgazdaságunk biztosát. Schmidt Tibor KM- Szolnok megyei Állatni Építőipari Vállalat Ülést tartott a szolnoki városi tanács végrehajtó bizottsága Tegnap délelőtt tárgyalta meg a Szolnok városi tanács végrehajtó bizottsága a városi TST-nek a Kilián Testnevelési és Sport Mozgalomról szóló, 1006/1961 számú kormányhatározat végrehajtásával kapcsolaté?) jelentését Az előterjesztés adatai szerint a mozgalom megindulása óta a rázósban 4316-aai jelentkeztek részvétekre. A statisztika szerint ebből 1682- ea általános iskolai tanulók. 603-an ipán. 368-an pedig egyéb intézmények dolgozom A köv'eteimények teljesítése alapján 857 különböző fokozatú jelvényt adtai; ki, A végrehajtó bizottság megállapította, hogy a városi Testnevelési és Sport Tanács általában mindent megtett a mozgalom népszerűsítéséért, s megfelelő versenyzési alkalmat is biztosi tottMásodik napirendi pontként a város köztisztasági bizottság számos utasítást adott ki az illetékes osztályoknak. Befejezésül Csényi László, a végréhajó bizottság titkára adott tájékoztatást a korábbi vb határozatok végrehajtásánál és a két ülés közötti Időszak alatt hozott fontosabb intézkedésekről , Változás les* a MÁV meiiet= rendjében A MÁV Vezérigazgatósága értesíti az utazóközönséget hogy a személyszállító volnátok menetrendjében február 1-én, pénteken 0 órától váltó- lesz. A MÁV kéri az utazóközönséget hogy a hideg időjárásra való tekintettel csak halaszthatatlan ügyekben utazzék, egyben felhívja az utazóközönséget hogy utazása előtt a pályaudvarokon érdeklődjék- ______i Ma t Ünneprontás nélkül SZOLNOK SPORTJA «.Pék voiietm AnBwHsb&n * S&üiők, nevelők fóruma mecNvín a múzeum ÉTTEREM LSjjed, nem apád / i helyzetét vizsgáló ideiglenes bizottság számolt be tapasztalatairól, » terjesztette élő Javaslatait. A vita után a végrehajtódj vásárlási módszert dolgozott ki a szolnoki TÜZÉP Vállalat Az ÉM Szolnak megyei' Állatni Építőipait Vállalat Központjában a főépítésvezetőik, építésvezetők bevonásával, már úgy készül a program, hogy az eredeti határidők betartását a hideg elmúltával 2 és 3 műszakban biztosítsák. Ennek érdekében a tervezők és beruházók bevonásával tisztázzák a vitás kérdéseket, ellenőrzik az anyagkészletet. Ez a munka indokolt is, mert a vállalatnak 1963. évben összesen: 784 lakást, — dbfoflJ Szolnokon 577 lakást — kell átadni. Kétszer any- nyit, mint tavaly és már az első félévben 427-et. 1963-ban átadásra kerül és nagy segítséget nyújt a lakosságnak, üzemeknek egyaránt a Közegészségügyi és •lárvám-ügyi Állomás nyolcmillió forint költséggel épülő székhóza. Befejeződik a Szigligeti Színház átépítésének első üteme, a Tisza-ligeti strand két medencéjének építése. Tovább folyik a Tiszamen- ti Vegyiművek bővítése és év végére működésbe lép a papírgyár új erőműve. A tsz és háztáji baromfinevelést segíti majd a szolnoki baromfikeltető bővített üzeme, a Karcag fcsz-közi csibén evelő és az ecsegfalvi tsz baromfitelepe. Új beruházásokkal gazdagodnak az állami gazdaságok is Héken és Bánhalmán; A megye más városai, községei is több új létesítménynyel gyarapodnak, Jászberényben 12 tantermes gimnázium építése fejeződik be. Kunhegyesen új, négyszázötven főt befogadó kultúrházat, Túrkevén négyszáz személyes szélesvásznú mozit, Tiszafüreden korszerű strandfürdőt avatnak, még ez évben. A Törökszentmiklósi Gépgyár dolgozói új, a martfűi Tisza Cipőgyáré pedig egy átépített nagy csarnokban fognak rövidesen dolgozn5 Nagy segítséget jelentett Mezőtúr és környékén az a hatmillió forint költséggel épült TÜZÉP-telep, ami már hivatásának megfelelően üzemel Az újonnan kezdődő létesítmények munkálatai ötéves tervünk, még több nagy beruházásának megvalósítását jelentik. Még az első félévben építeni kezdik Szolnokon, a Verseghy úton 60 millió forint költséggel a MÁV kórházat és rendelőintézetet, Karcagon szintén kórház épül 75 millió forintért. Nagy erővel folytatódik a lakásépítés Szolnokon, a Vöröscsillag úton, a Ságvári körúton, Karcagon, Törökszent- miklóson és Martfűn is újábPostás értesítik a vásárlókat — Kilenc » tonnás teherautót állít be aa AKÖV Morvái György, a szolnoki velesládába keü bedobni. TÜZÉP Vállalat igazgatója A TÜZÉP Vállalat a szén mondotta, hogy a sorbanáil- megérkezése után postán kites megszüntetésére, a szén- értesíti a vásárlókat, hogy szállítás gyorsabbá tételére mikor, melyik nap«» fizesse új módszert dolgoztak ki. — be a megrendelt ár« tlkeoér- Minden vásárló egy sorszám- tekét. mai ellátott nyomtatványt Ezután a TÜZÉP telepek- ap. A nyomtatvány egyik ről teherautókon szállítják oldalára saját nevét és pon- ki a szenet. — Az AKÖV a tos címét írja fel. A másik gyors szállítás érdekében oldalára a megrendelendő újabb kilenc teherautót állít szén fajtáját-és mennyiségét, be, mázsákkal felszerelve. A A kitöltött nyomtatványt a házhoz szállított szánét a megrendelő iroda előtti le- helyszínen mérik le. EGY EV MERLEGE miről árulkodnak a számok az OTP megyei fiókjánál ? ez a Ez a tisztelgő látogatás a további közös munka alapja Z. Nagy Ferenc, a népfront országos elnökségének alelnökié, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettese, Szolnok megye országgyűlési képviselőjelöltje, Kóczián Mátyás, a törökszentmiklósi járási pártbizottság első titkárának kíséretében meglátogatta a Törökszentmiklósi Baromfifeldolgozó Vállalatot. A vendégeket Csizmadia István, a vállalat igazgatója fogadta és bevezetőben ismertette az elmúlt időszakban elért eredményeiket. Elmondotta, hogy üzemük teljesítőképessége 1961 óta több mint 70 vagonnal emelkedett, tojásból az 1961 évi 29 millióval szemben 1962-ben 36 milliót vásároltak és dolgoztak fel. Hasonló mértékben emelkedett termelési értékük is. Az 1961. évi 152 millió forintos érték 1962-ben 177 millióra emelkedett. Különösen értékes és szembeszökő az egy főre jutó termelési érték alakulása. Amíg 1961- ben 523 ezer forint értéket termelt egy dolgozó, addig ez a szám 1962-ben 549 ezer forintra nőtt és 1963-ban eléri az évi 590 ezer forint értéket. Cs’zmadia elvtárs ismertetőjében elmondotta, hogy a most befejeződött rekonstrukció is nagy mértékben segíti a vállalat további fejlődését. Búcsúzáékor Z. Nagy élvtárs elismerően szólt a látottakról, és hangsúlyozta, hogy ez a tisztelgő látogatása egy ezentúl gyakrabban történő összejövetelnek és megbeszélésnek lese az alapja, olyannak, ami a végzendő munkában a vállalatnak segítséget ad. Halló ITT néPLDP... — Turcsányi István pék beszél, a' Szolnok Ságvári úti sütőüzemből. — A szokásos kérdést tesz- szük fél... — Ismerem ezt a rovatot, így hát nyomban válaszolok. Sajnos, örömről nem beszélhetek, hiszen az édesapám nemrégen halt meg. A mai napomat mégis alapjában derűsebbnek mondhatom, mint a többit, megtudtam ugyanis, hogy "'felemelték az órabéremet, megnövekedik a keresetem, többet juttathatok n családomnak. — Bosszúság érte-e? — Tüzelő gondjaim nincsenek. A mai átlagos bosz- szúságoktól így hát az enyém kissé eltér. Arról van szó, hogy itt az üzemben tizennyolcunknak csak három öltözőszekrényt biztosítanak. Amikor a másik műszak munkába áll, elkerülhetetlen. hogy a munkaruhák be ne piszkítsák „a civil öltözékünket” Megoldaná ezt a problémánkat az, ha a vállalat még négy-öt öltözőszekrényt adna nekünk. A másik bosszúságom nap, mint nap visszatér. Besenyszögről járok be dolgozni. Az autóbuszt nem fűtik, az ablakokat talán még az ősszel nem jól zárták be, azóta befagyott, s bizony negyven perceket dermesztő hidegben utazunk. Nagyofo kellemetlen. Hozzá keli tennem, hogy a járat, nem tudom, milyen okokból, nap mint nap később indul. Ez sem tartozik a „kellemes” reggeli megle petések közé. pontosan 72 594 takarékszövetkezeti, postai és takarékpénztárnál váltott betétkönyv tulajdonosról adhatunk számot. De jelentősen fellendült a KST-mozgalom is. A bérből és fizetésből élő dolgozók üzemi bankjainak taglétszáma 1400 fővél növekedett, ÍJ új KST alakult a takarékossági napok idején. Az év végén 144 KST tizennégy és félezer tagot számlált megyénkben, s már az új évben létrehoztak egy házi bankot a száj öli Göngyölegellátó Vállalat dolgozói, másikat a mezőtúrt Szőnyegszövő HTSZ tagjai, s most van alakulóban a Karcagi Üveggyárban, a mezőtúri Asztalosipari KTSZ-ben, a megyei kórházban, a túr- kevei pedagógusok között és sorolhatnám tovább, tovább... — A KST lcőlcsönt is ad a tagoknak. Vajon hányán vették ezt igénybe az elmúlt évben? — A KST betétállománya 17 millió forint volt, 10 470 fő kapott kölcsönt, hozzávetőlegesen 11 millió forintot. 3 ha már a kölcsönöknél tartunk, had említsem meg: 3 részletakció keretében 9758 személy részére tettük lehe- :ővé, hogy az általunk fo- yósított 25 610 000 forint kölcsön segítségével 37 millió 'orint értékű iparcikket vásárolhasson meg. — Szép példája az élet- •zínvonal emelkedésének. No ;s hogyan állunk az építkezőkkel? őket mennyiben sejtette a Takarékpénztár? — Míg 1961-ben 659 esa- ádi ház építéséhez 29 700 000 örint kölcsönt juttattunk. 962-ben már 38 és félmillió orintot vettek igénybe az pftbe7Ők. Ebből 855 ház kézült eL — Legelőször talán azt mondanám él, hogy a betétállományunk több, mint 66 miüió forinttal emelkedett, s így év végére elérte a 252 millió forintot — kezdi tájékoztatóját Tóth János, a megyed fiók főnöke. — Csak a takarékossági napok alatt, november 15-től december 15-ig 11 és félmillió forintot helyeztek el a dolgozók, részint a már meglévő betétkönyvekben, s mintegy négy és fél ezer ember váltott ez idő alatt új betétkönyvet. — E szerint hány takarékos ember él megyénkben? — Egész évben csaknem nyolcezrei# csatlakoztak a takarékoskodók táborához, s — Hogyan alakul ez a szám az idén? — Hasonló keret áll rendelkezésünkre, mint tavaly. — S a családi ház építésen kívül, milyen segítséget kapnak az új otthont áhítók? — Ez évben 31 két- és háromszobás lakás készül el a sorház akció keretében a Rákóczi úton. Az OTP mentesíteni kívánja az építeni szándékozókat az építkezések gondjaitól, mert a kertes lakásokat teljesen készen, beköltözhető állapotban, kulcscsal adja át... Hozzáfogunk az idén az ifjúsági lakótelep építéséhez is. Egyébként a sorházépítési akció népszerűségnek örvend vidéken is, Jászberényben, Törökszent- mildóson, Kisújszálláson, Karcagon is hozzákezdünk a sorház építéshez 1963-ban. Ugyanitt és persze Szolnokom is, társasházak építésére is van lehetőség. — Hallhatnánk valamit a szövetkezeti lakásokról is7 — Az ősz folyamán ISO szövetkezeti lakást adunk át. Egy-, két-, és két és félszobásak lesznek... — Köszönjük a felvilágosítást. Talán szegődjünk a szerencse nyomába. ' — Hét gépkocsitulajdonost üdvözölhetünk, kiket gépkocsi nyereménybetétkönyv sorsoláson ért a szerencse. Lottón kerek nyolcmillió forintot tesz ki az a több kisebb- nagyobb összeg, mit 121 ISI lottózó készpénzben nyert. Tavaly adtunk át Ujszászon és Szandaszöllősön egy-egy kétszoba-összkomfortos lottóházat Szabó Bélának és Nyeső Menyhértnek. Kóródi Sándor, Debreczeni Sándorrá öröklakást, Juhász Sán- dorné berendezett öröklakást nyert, Kőrös Pál Volga személygépkocsit Majdnem esren vettek réssí a népi ellenőwsés munkájában Beszámolt az elmúlt félévi munkáról a megyei NEB egészségügyi terület került szóba: a tejkezelésnél nemcsak a tisztasági követelményeket hagyják figyelmen kívül gyakran, de a tbc-* tehenek tejét sem mindenütt különítik el. ember működött közre megyénk lakosai Jcözül a különböző vizsgálatokban. Hangsúlyozta Juhász Im- réné azt is, hogy a feltárt hiányosságok megszüntetésére a legtöbb helyen megfelelő intézkedések születtek. Foglalkozott a beszámoló az ipar éf, a mezőgazdaság területén végzett ellenőrzések tapasztalataival is. Amíg a műszaki fejlesztést egyes helyeken elhanyagolják, addig a termelékenység növekedésével kapcsolatos intézeke- dések szép eredményeket hoztak. A termelőszövetkezetekben pedig nemcsak kialakult a brigádok és a munkacsapatok rendszere, de 182 vezető mezőgazdász szerzett szak- képzettséget Befejezésül az Tegnap délelőtt összeült a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A megjelentek első napirendi pontként Juhász Imréné dr„ a bizottság elnöke beszámolóját hallgatták meg az elmúlt félévben végzett munkáról. Ebben az időszakban a népi ellenőrzés kapcsolata a mozgalmi szervekkel tovább erősödött — Csökkent a további években tapasztalható személyváltozások száma is a népi ellenőrzés szervezetén belüL A szakcsoportok szintén jó munkát végeztek, különösen a mezőgazdaságban és a kereskedelemben tartott vizsgálatok során értek el szép eredményeket. Az ellenőrzési rendszer társadalmi voltára jellemző, hogy majd ezer