Szolnok Megyei Néplap, 1963. január (14. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-26 / 21. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. január 26. — HARMINC HEKTÁRRAL bővítik a tiszaszöliősi Petőfi Tsz területén lévő erdőgazdasági csemetekertet. A folyamatos és tervszerű csemete ellátás biztosítása érdekében a kijelölt területet öntözésre rendezik be. — AZ IDÉN IS LESZ érdekes színfoltja a mező- gazdasági könyvhónapnak megyénkben. Harminc nagyobb községben és városban megrendezik a könyv- bálát, ahol belépődíj fejében egy-egy szak, vagy szépirodalmi könyvet kell vásárolni a fiataloknak. A tombolákon is értékes könyvék kerülnék kisorsolásra. — ÖTMILLIÓ FORINTOT irányoztak elő megyénkben a mezőgazdasági tanulóképzés központosítására, Ebből a* összegből három helyen korszerű intézetet. szállást építenek, illetve újítanak fék Az első tanulóképző szakiskola Jászberényben kezdi meg működését. — VASÁRNAP TARTJA első közös összejövetelét a szolnoki helyőrségi klub ifjúsági köre. A katonai alakulatok kiszesei és az iskolák, intézmények fiataljai ezentúl minden héten találkoznak, teadélutánokon, szellemi fejtörőkön szórakoznak. AZ ÜJ HAMLET FILMRŐL Ez év tavaszán a Baltitenger partján, Tallin városától 30 kilométerre valóságos várkastély épül: — olyan 18 „objektumból” álló díszlet, amelyben egy kétrészes Hamlet-filmet forgatnak majd Grigorij Ko- zincev rendezésében. — Az építkezések színhelye több hektárnyi terület. A szovjet „Lenfilm” stúdió történetében még soha sem építettek ilyen hatalmas díszletet; tervezője G. Kropa- csev. íff'ifszeri felhúzással hat évig járó óra A Lenin Kohászati Művek műszerüzemétől néhány hete nyugdíjba ment Poschner Pál diósgyőri lakos mintegy negyven éve foglalkozik az órás szakmával. A diósgyőri gyárban ő volt az időelemzők A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a dunaújvárosi Bartók Béla kultúrházban megtartott lottósorsoláson a 4. játékhéten az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 2, 3, Í2? 78, 88 A január havi szelvények közül a második hét szelvényed vesznek részt az 1963. január 28-i tárgynyeremény sorsoláson. (MTI) rrmres IDŐJÁRÁS jelentés Várható időjárás: felhős, párás idő. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában mínusz 1—5, délkeleten mínusz 5— 9 fok között. — NÉGY ÉS FÉLMILLIÓ forintot költenek Szolnok egyik legszebb épületének az 1927-ben épült Tisza Szállónak és gyógyfürdőnek a rekonstrukciójára. A korszerűsítési munkálatokat a tervek szerint I965-re fejezik be. — A SZAKSZERVEZETI klubokban 30 felnőtt és 11 gyermek szakkör gondos- kodik a látogatók téli el- foglaltáságárói. Ezernél többen ismerkednek a fotózással, műszaki és természettudományokkal, szabás- varrással és egyéb hasznos munkákkal megyénkben. — AZ ORSZÁGOS tanulmányi versenyre készülő diákok a téli szünetet is jól hasznosítják a szolnoki Verseghy Ferenc gimnáziumban. Délelőttönként korrepetálásokon vesznek részt és mélyítik ismereteiket a kijelölt anyagokból, — KEVÉS HÍJÁN ötezer beadvány érkezett az utóbkilenc hónap alatt a Megyei Tanács különböző osztályaira. A dolgozók kérelmeit minden esetben körültekintsen elintézték. Az ügyiratok csaknem felét nyolc imp alatt vizsgálták meg. — JÁSZLADANYBAN a hónap utolsó napján rendezi meg a hagyományos farsangi karnevált a Szabadság Termelőszövetkezet vezetősége és KISZ szervezete. A színpompásnak ígérkező karneválra több mint háromszáz vendéget hívnak meg. Téli állatvédelem Es mit csinálunk, ha márciusban ezek nem lesznek hajlan dók kiköltözni? ... Szegő Gizi rajza RA'DIÖ • TV* MOZ I • S Z ÍN HjűCZ JANÜÄR 26 Szombat Vanda A Nap kél: 7.19 h-kor, nyugszik: 16.34 h-kor. A Hold kél: 7.58 bt h-kor, nyugszik: 17.41 h-kor. stopperóráinak szakavatott mestere. Szakmájának többszörös kiváló dolgozója. Nyugdíjas napjaiban régi alkatrésziekből olyan órát készített, amely egyszeri felhúzással legalább hat évig működik. A szép kivitelű, 15 centiméter magas, 8 centiméter szélességű asztali óra készítési módját újításnak is benyújtja. (MTI) MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Egyiptomi történet. Tisza: A szív labirintusa. MÁV Kultúrotthon: Elveszett paradicsom. MEZOTVR Béke: A kápó. Dózsa: Bing-blng fegyház foglyai. Szabadság: Édes élet. KISCJSZALLÁS Ady: Egy csepp méz. Móricz Zs.: Feltámadás. TÖROKSZENTMIKLOS Dózsa: A forrongó város. Hunyadi: Aki átmegy a falon. IASZBEREN1 Lehel: Senki sem tud semmit. Déryné: Két élet II. rész. KARCAG Déryné: 49 nap. MEDOSZ: Cjra reggel van. TCRKEVE Nagykun; Az lmok és az írógép. SZÍNHÁZ: Szolnoki Szigligeti Színház: 19 ó. Karcag: Tartuffe. 19 6. Túrke- ve: Szókimondó asszonyság. MŰVELŐDÉSI HAZAK Karcag: Déryné: 18 ó. Mopresso. Kisújszállás: József Attila: 19 ó. össztánc. A SZOLNOKI RADIO MŰSORA a 222 méteres középhüllámon 18.00—19.00 óráig. Szombat esti jegyzet. Varga József Írása. — Faluról — falura. Riportműsor. — Operettrészletek. — Hétvégi krónika. — Esti turmix. T E L E V I Z 10: 10,00: Funtyik és az uborka. Szovjet rajzfilm. — 10,15: Ragadozó növények. Magyar kisfilm. — 10.30: Közlekedj baleset nélkül (ism.) — 10,40: Hegyen-völgyön. Magyar film. — 17,35: Hírek. — 17,40: Ml újság a Futrinka utcában? Kolbász helyett korcsolya. Bábjelenet (Ism.) — 18,25: Ewégl Hajrá. Vidám filmbeszámoló (ismétlés). — 19,00: Mai vendégünk . . . Kállai Gyula. a Minisztertanács elnök- helyettesének, az Afrikában járt magyar kormánydelegáció vezetőjének beszámolója a küldöttség útjáról. Utána: Fllmriport az afrikai útról. — 19,40: Tv híradó. — 19,55: A tv mesekönyve. — 20,00: Slágertól. Közvetítés a SZOT Egressy Gábor kultúrterméből. — 21,30: Makrancos hölgv. Magyarul beszélő szovjet tv film. — 22,55: Hírek. / tv híradó ismétlése. A Tiszai Vegyi kombinát tiszaszederkényi Nitrogénműtrágyagyára üzemeltetéséhez legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező MŰVEZETŐKET és SZAKMUNKASOKAT keres levegőszétválasztó készülékek, nagynyomású és nagyteljesítményű gázkompresszorok, szivattyúk, turbinák. nagy- és kisnyomású reaktorok, konvertek kezelésére és felügyeletére. NITROGÉNIPARI GYAKORLATTAL RENDELKEZŐK előnyben Megkívánt képesítés: lakatos, (géplakatos) és vegyipari szakmunkás; művezetőknél vegyipari művezetési tanfolyam, vagy technikusi végzettség. Jelentkezés: levélben, vagy személyesen. — Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Cím: TVK Személyzeti és Munkaügyi Főosztálya, Tiszaszederkénv, Központi Irodaház, Brrr de hideg van! „Még nem sok a remény a fagyhuliám csökkenésére — Egész Európában tovább dühöng a tél..." Csak az orrahegye látszik ki a babának, úgy becsomagolta anyukája vastag plédbe, meleg takaróba, így indultak reggeli útjukra — a bölcsődébe. Mert ott most sincs szénszünet. Kellemes meleg fogad a Vöröshadsereg úti bölcsődében, s a vezetőnő. Koszik Erzsébet megnyugtat bennünket: — Eddig még nem volt bajunk a hideggel. Igaz, most már csak szűkösen van szenünk, de reméljük, idejében jön az utánpótlás. — Hiányzik-e sok baba? — Most harminchat gyerek van bent, ötöt tart vissza a hideg. Nem, nem betegek, csak nagyon messze laknak. A Vegyiművektől, a vásártérről most nem hozzák be a mamák a kicsiket. Míg a hideg tart, kerestek valami szükségmegoldást. Beteg gyerekünk egyáltalán nincs, a kicsik jól bírják ezt az időt, ami alapjában véve, ha jól fel vannak öltöztetve, nem egészségtelen... Hódítsunk-e — vagy melegen öltözzünk? Ugye sokszor lebeg a nők előtt most ez a kérdés? — az is pantallóba búvik, s nem szégyelljük felvenni a... — Még egy szezonban sem adtunk el annyi bundanadrágot, mint most, januárban — kapjuk a felvilágosítást az Alföldi Állami Áruházban. — S elárulunk egy titkot; jó meleg a habselyem bundanadrág is és sok hölgyvásárlónk felfedezte már, hogy nem is kövérít, mert szorosan a testhez simul. Az árát is leszállították • nemrég. Ebből is sokat eladunk naponta... Háttérbe került egy időre a nylon harisnya is. Kétszer annyi pamut és flórharisnyát vásároltak a szolnoki nők a hideg beállta óta, mint tavaly egész télen. És Hogy kibeszéljem a férfiakat is, ugyancsak az Áruházban hallottam: — Ügy viszik a teniszflanel alsónadrágot, mintha ingyen adnánk! Néhány napig nem volt jéger alsónk, s amikor megkaptuk az új szállítmányt, egy óra alatt több mint ötven kelt el... Citrommal a hideg elien Középkorú férfi áll a Csemegebolt zöldséges pultja előtt. Kiló citromot csomagolta! — Ezzel küzdünk a hideg, a meghűlés ellen — jegyzi meg tréfásan. —- Citromot eszünk cukorral és cukor nélkül, s teát, sok-sok citrommal. Nem rummal! Mert a szesznek csak pillanatnyilag van melegítő hatása, később annál rosszabb. Aki sok szeszt iszik, meg is fagyhat! De a citrom... a vitamin a legjobb fegyver nátha ellen. Pedig, mint kiderült, nem is orvos a vásárló, bútorgyári munkás. De... — Olvastam róla. s amióta ehhez alkalmazkodunk, nem volt náthás a családban senki Nemcsak a hideg, de néha a is... érdeklődött egyik férfi kollégám a napokban, mikor dideregve húzódtam a kályha mellé. Nos, mi inkább melegen öltözünk, a hódítást meg elhalasztjuk jobb időkre. Hajai! Aki eddig ellenezte a nadrág divatot, bizony most Válaszol az illetékes Tavaly december 20-i számunkban „A nyugdíjas halott” című írásunkban rosz- szallottuk, hogy U. P.-né huzamos időn keresztül nélkülözni volt kénytelen megérdemelt nyugdíját. Cikkünkre a Debreceni Postaigazgatóság válaszolt. Közölte, hogy a hanyagságot tanúsító postai kézbesítő ellen eljárt; továbbá levelében olvasónk elnézését kérte. Közlemény A 7-es számú Autóközlekedési Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy folyó hó 28-tól kezdve a Szabadság térről 6.25 órakor 5/A jelzésű és az új bérházaktól ugyancsak 6.25 órakor 5-ös jelzéssel új autóbusz járatot indít az ÉRDÉRT Vállalathoz. A cukorgyártás ideje alatt a Szabadság térről 6 30 órakor piros C jelzéssel a cukorgyárhoz közlekedő járat forgalmát megszünteti. Az elmúlt napokban a kemény hideg alaposan próbára tette a tűzoltókat is. Ez a tény első pillantásra furcsán hangzik ugyan, de az alaposan megrakott kályhák, kemencék körül a gondatlanság több helyütt is tüzet lobbantott lángra. Jásztelken, az Alkotmány Termelőszövetkezet öreg irodaházában meggyulladt a kéménybe beépített födémgerenda. Még szerencse, hogy a jászberén.-i tűzoltók hamar végeztek a tűzzel, Különben az ósdi építkezési megoldás nagy kárt okozott volna. A tüzért nem is lehet senkit felelősségre vonni, hiszen csak akkor derült ki, hogy a fagerenda érintkezik a kéménnyel, amikor az már égett. Nagy Sándomé Rákócziúj- falun jól megrakta a tűzhelyet Petőfi utcai portáján, majd elindult szomszédolni. Arról azonban elfeledkezett, hogy egy méteren belül nem szabad semmit sem elhelyezni a kályha körül. Szórakozottságának maga látta kárát: amíg a szomszédokkal csevegett, szalmazsákja ki- I gyulladt és a hazatérő Nagy ! Sándorné a sűrű füstben el- 1 ájult. Szerencsére szomszédai i kimentették, így Nagyné í megúszta a dolgot egy kis i füstméregzéssel — és a kö- 1 vető szabálysértési eljárással. A tüzet a szolnoki tűzoltóság lokalizálta. Mezei Balázs, a jászágói Rákóczi Tsz tagja viszont kemencéjét hagyta gazdátlanul. A kipattanó szikráktól előbb a tüzelő, majd a konyhabútor fogott lángot. Mezei Balázs tanyájáról lovasfutár nyargalt a községbe a vészhírrel, majd a jászágói és a jászberényi tűzoltók vették elejét a nagyobb bajnak. Mezei Balázs ellen szabálysértési eljárás indult. 4U JöfvMicjje+i fái 'tneqoidja Wépictf\t>a*\ ÉPÍTÉSVEZETŐT, munkavezetőt, technikust és gépelni tudó adminisztrátort felvesz a Debreceni Közúti Üzemi Vállalat a mezőtúri építésvezetőségre, a környékben folyó munkák levezetésére. Jelentkezni a központban. — Debrecen, Vöröshádsereg útja 54. IX. emelet. Útiköltségét felvétel esetén térít. Szolnok megyei NÉPLAP a Magyai Szocialista Munkásod rt Szolnok megyei Bizottsága és 9 Megyei Tanács lapia Főszerkesztő: Varga József Kiadta a SzolnoK megyei Néplap Lapkiadó Vállalat igazgat6: Fülemen La os Szerkesztőség e? Kiadóhivatal: Szolnok, i sz Irodaház. Telefon: Szerkesztőség • 20—93. ’3—'20 20—69 Kiadóhivatal- 20—94 | rndex-szftm: 25.068 | a tápot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei dos- I ra hivatalok és fiókposták teresztik. A iap előfizetési di)a j ■*gy hóra ti.— Ft Előfizethető oármely CKistahivatainái és kézbesítőnél Szolnoki Nyomda vállalat Felelős vezető- Mészáros Sándor Garanciában és garancia időn túli javítások az ország egész területén. WéAlan\-----; rrrigrws . ■