Szolnok Megyei Néplap, 1963. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-25 / 20. szám

* SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1963. január 25. Húsz százalékkal főbb.. • Kora reggel elindult a kéz­besítő a postáról, tömött tás­kájában levelek, újságok, — pénz. Ma hosszabb lesz az útja: a nyugdíjat is viszi. Hegedűs Pál körzetében is jónéhányan várják türelmet­lenül, vajon mennyivel szá­mol le többét az asztalra. Hi­szen életbe lépett a kor­mányrendelet, amely fel­emelte az özvegyi nyugdíjat. 0 A nagymama nyit ajtót a Tófenék utca 2/a-ban, özv. Kovács Sándomé. Betessékel a meleg szobába, ahol kis- unokája, Gabika éppen ebé­dek — Finomat főzött nagyma­ma — állapítja meg és jó­ízűen nyalogatja a kanalat. — Velük lakom tizenhat esztendeje, hogy özvegyen maradtam. Az uram pályaőr volt, több mint harminc évig. Mikor meghalt, mondta a lá­nyom; anyukám, míg ne­künk van mit enni, addig ma­gának is. Ok dolgoznak mind a ketten, a kislány meg már iskolás, — jól megvagyunk együtt Meleg étellel várja a családot, % meg szeretettel veszik körül... A nyugdíj? Kétszáznegyvenkét forintot kaptam eddig, bizony, az na­gyon jó, hogy felemelték! Mennyivel? Húsz százalék­kal? Még nem kaptam meg, most van itt az ideje... Egy harisnyára valóval talán több lesz... Megköszönöm ezt is. Mert van még három lányom, de egy pár haris­nyát se kaptam tőlük. Az ál­lamtól igen. Fodrász vizsga Megtartottak a -- -• szolnoki Állami Fodrászat tanuló-- nak félévi vizsgr- ! ját. A korábbiak­kal ellentétbe i j most egyenkért ] bírálták el a vizs­ga frizurákat. A hat legjobb ered­ményt elért tani-- I ló rész tv esz a feb­ruár közepén Szolnokon meg- ay ^ rendezésre kerülő Ír „ *­megyei fodrászbe. Iff # | mutatón. Képür- f kön: Cs. Farkos Margit másodévrs 2 í tanuló szépen si & I került frizura mo- delije * ♦ 0 1*45 óta özvegy Kovács Fo­ren cné, férje után 6 is kis nyugdíjat élvez. Hozzá is be­kopogtatunk. — Jaj, nem számoltunk Ilyen hideggel, alig van sze­nünk. Hetvenhét esztendőt megértem, de nem emlék­szem ilyen télre. — Pedig az újság azt írta, hogy feledékenyek vagyunk, inert tíz évvel ezelőtt is ilyen kemény hideg volt, —- vág közbe unokája. — Hatvannégy forinttal kaptam több nyugdíjat, mint eddig. Ahogy megkaptam a pénzt, mindjárt vittem a TÜZÉP-hez. Kaptam két má­zsa szenet, igaz, csak 29-én adják ki. de addig kihúzzuk valahogy... Rajos Alma másodéves tanul ó borotva hajvágásiról vizs­gázik Meg nem sok a remény a fagyhullám csökkenésére 0 — Számoltam előre, per­sze, hogy kiszámoltam. Szét is osztottam, hogy mi min­denre kell a pénz — magya­rázza Tass! néni, a Tisza An­tal út 15 szám alatt. — Eddig 270-et kaptam, épp a2 előbb hozták meg, most hatvannal több. ötvenet fizetek a lak­bérért. Most olyan, mintha ingyen laknék, s kapom a nyugdíjat is... Néha a fiam Is segít egy-egy kicsit, meg míg bírok, dolgozgatok. Tar­honyát, levestésztát csinálok házaknál, meg piacon is áru­lom. Csak egészség legyen ... Mert akkor még egy ilyen öregasszonynak is szép az éiet — túri — Az új hideghulláin, amely I kedden érte el az Egyesült , Államokat, tovább terjed. \ Chikágóban szerdán mínusz 26 fokot és a közép-nyugaton csaknem mindenütt mínusz 30 fokot mértek. Csaknem teljesen leállt ezeken a te­rületeken a közúti forgalom, az iskolákat bezárták. A Mis­sissippin a hajózás lehetősé­ge megszűnt Egész Európában tovább dühöng a tél. Angliában a brit hatóságok sok utasszál­lító járatot leállítottak, hogy lehetővé tegyék a szénszállí­tó tehervonatok eljutását a hidegtől leginkább szenvedő vidékekre. Az országutakon, mintegy kétszáz távolsági autóbusz vesztegel az utak j árhatatlansága miatt. Belgium szén- és gáz- hiánnyal küzd. Ausztriában és Németországban hajozha- tafanok a folyók. Az NDK kormánya a kitartó hidegre tekintettel átmenetileg kor­látozta a különböző üzemek­ben folyó munkát és egy-két üzemrészleget február ele­jéig leállítottak. Tovább tart a rendkívüli hideg Európa déli részében is. Jugoszláviában 25-re emelkedett a fagyokozta ha­lálozások száma. Isztanbulbói duplamozdo- nyos mentő vonatok futottak ki, mintegy kétszáz katoná­val, hogy kimentsék a kö­zel ötszáz utassal a hóban elrekedt vonatokat Sokat szenved Olaszország a hidegtől. Az Appeninekben több mint kétszáz falu szige- telődött el. Jeges bóra der­meszt] meg az atlanti part­vidéket, Olaszország keleti kikötőit. Velence csatornáit három nap óta jégkéreg bo­rítja. Egy motorhajó 192 utassal egész éjszaka meddő kísérleteket folytatott, hogy az Olaszországból Szardíniá­ba utazó emberekkel kiköt­hessen. A kikötőket jégpán­cél borítja. Elérte a fagy Tunéziát is. Kef térségében a hóréteg mintegy 20 centiméter. Tokiói jelentés/ szerint óránkint 60 kilométeres se­bességű szélvihar és havazás bénította meg a japán part­vidék vasúti forgalmát. Amíg egész Európa fázik, Izlandon plusz hét fokot mértek, verőfényes az idő és további melegedést jósolnak (AP. Reuter. ADN. AFP) — ISMÉT ÜZLETIKBE kerül a jelenleg hiánycikk­nek számító bakfis téli­kabát. A szolnoki Ruházati Vállalat üzemeiben jelen­leg hatszázhúsz darab ké­szül belőle. Az üzletekbe már a jövő hét elején ki­szállítják. A kabátok két­fajta minőségben 5—600, illetve 6—700 forintot áron kerülnek forgalomba. — A KARCAGI Üttörő- ház rendezésében a klsku- lacsosi iskolában szerdán délután a tanyavilág úttö­rői néphadseregünk egyik alakulatának katonáival találkoztak. A jól sikerült baráti találkozó után ünne­pélyes zászlóavató csapat­gyűlést tartottak. — A JÁSZBERÉNYI múzeumban már rendezik az állandó jellegű helytör­téneti, néprajzi és régésze­ti kiállítás anyagát. Az értékes gyűjtemény bemu­tatása igénybeveszi a mú­zeum összes helyiségeit. A tervek szerint április ele­ién megnyitják a látoga­tók előtt — TERVEN FELÜL há­romszáz fogolyt kerítenek hálóba a jászberényi va­dásztársaság tagjai. Ezzel együtt 1500 élő fogolyt ad­nak át külföldi szállításra a MAVAD-nak. A dara­bonként ötven forintot érő élővadért mintegy hetven­ötezer forintot kap a társa­ság. — SZÁLLÁSHELYI ön­kormányzatot alakítanak megyénk ötveti főnél na­gyobb létszámot viselő munkásszállásain. A bizott­ság elősegíti a dolgozók ne­velését, szórakozását, poli­tikai és szakmai műveltsé­gük emelését. Kialakítják a tzobabizalnú-hálózatot it. — NÉPSZERŰEK az üzemekben, tsz-ekben, vál­lalatoknál rendezett ifjú­sági akadémiák. A megyei KISZ bizottság felmérése szerint a téli időben há­romezer fiatal szerez Itt újabb ismereteket a politi­kai és gazdasági élet kü­lönböző területeiről — MÁR A TAVASZI szezonra készül a KM Ci- pómagy keres kedelmi Válla­latának szolnoki lerakató A legújabb modellekből, a megyetzerte keresett fazo­nokból március végéig több mint 290 ezer párat hoz­nak forgalomba. Nem lesz hiány a korábban keresett gyermekcipőkből sem, mert harminc-féle fazonból, mé­retből kilencvenhét és fél­ezer párat szállítanak az üzletekbe. — EBBEN AZ ÉVBEN befejezik a Kisújszállás ha­tárában korábban megkez­dett mintafásítást. Újabb száz katasztrális hold me­zőgazdaságilag kevésbé hasznosítható területen lé­tesítenek jó levegőt bizto­sító városkörüli zöldöveze­tek trónra JANUAR 25 Péntek Pál A Nap kél: 7.20 h-kor, nyugszik: 16.34 h-kor. A Hold kél 7.15 h-kor, nyugszik: 16,30 h-kor] IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: párás, helyenként ködös idő. Többfelé kisebb havazás. Mérsékelt nyugati, észak- nyugati szél. Várható leg­magasabb nappali hőmér­séklet keleten mínusz 7-» mínusz 12, nyugaton mí­nusz 6 fok között. — A BÁCS MEGYEI földművesszövetkezeti szak­emberek karcagi látogatá­sának viszonzásaként de­koratőrök, grafikusok, szakelőadók utaznak két napos tanulmányútra a Duna-Tisza közére. A szomszédos megye nagyobb városaiban, községeiben a kulturált kereskedelmi for­mákat veszik vizsgálat alá. Érdekes szakértői vallomás a ealiforniai Káplány-perben SAN JÓSÉ (California MTI.) Napok óta folyik a tanúk és az elmeszakértők kihall­gatása egy ealiforniai eskü­bizottság előtt a budapesti származású dr. Káplány Gé­za orvos bűnperében. Káp­lány 1962 augusztus 28-án féltékenységből sósavas me­rényletet követett el rendid vüli szépségű menyasszonya, a volt magyar olimpiai kard­vívóbajnok, Jekelfalussy Pillér György, Hajnal nevű lánya éllen. Káplány, aki késsel is összeszurkálta a nőt, menyasszonyának 33 nappal később belkövetkezett halálát okozta. A vádlott ügyvédje most azt akarja bebizonyítani, hogy Káplány Géza őrült. A szakértői nyilatkozatok azon­ban erre sorra rácáfolnak. Szerdán hallgatták ki szak­értőként dr. John B. Peschau ealiforniai elmeorvost, aki­nek az a véleménye, hogy Káplány Géza képes volt tudatosan előkészíteni tettét, s a vizsgálatok során az el­mebetegségnek jelei nem mutatkoztak rajta. A bíróság előtt visszahall­gatták azt a magnetofonfel­vételt, amelyet Káplány egyik kihallgatásáról készí­tettek. Káplány ügyvédje utasítására, az elkövetett bűncselekményről egy szót sem beszélt, s mindvégig szigorúan tartotta magát a védő instrukcióihoz. Lehet­séges. hogy ez lesz a perdön­tő bizonyíték, a szakértő ugyanis kimutatta, hogy az, aki ilyen fegyelmezetten és hideg fejjel képes megta­gadni a válaszadást ebben a helyzetben, aki képes kike­rülni a keresztkérdéseket nem lehet sem pszichopata, sem paranoiás őrült. Letar­tóztatása után tanúsított megtévesztő viselkedése csu­pán tetetés lehetett — han­goztatta a kihallgatott elme­gyógyász. — ÖTVENNÉL TÖBB irodalmj ankétot, szak elő­adás t tartanak a február 2- án kezdődő mezőgazdasági könyvhéten megyénk fal­vaiban. Egy-egy szakirodal­mi ankétra a helyi szak­embereken kívül, országos hírű tudósokat, szerkesztő­ket is meghívnak. ROBOTEMBER A MÚZEUMBAN A Moszkvai Politechni­kai Múzeumban a látoga­tókat ezentúl robotember vezeti végig. A vörös-fehér színű műanyagfigura 173 centi magas, s a 45 perces körséta alatt a múzeum valamennyi látnivalójáról részletes felvilágosítást ad. TÖBB MINT SZÁZ EVE HÁZASOK Az azerbajdzsáni Sahba- dov házaspár megkezdte házaséletének második év­századát. Az idős házaspár nemrég ünnepelte házas­ságkötésük 101. évforduló­ját. Mindketten 117 évesek és 16 éves korukban kötöt­tek házasságot. Összesen 11 gyermekük és majdnem 100 unokájuk és dédunoká­juk van, BOHÉMÉLET, MINT MUSICAL Michael Jary és Ernst Nebhut a Bohémélet témá­ját feldolgozta és Musicalt készített belőle. A zenés darabot Nürnbergben mu­tatták be. VIGASZTALAN KÉP A török egészségügymi- niszter egyik beszámolójá­ban kijelentette; az ország­ban 5500 emberre jut egy orvos, 120 kerületben egy­általán nincsenek orvosok és csupán 17 kórházi ágy jut 10 000 lakosra. ezerhéts/Azéves bor Nyugat-Ciprusban az ősi Paphos város ásatásainál feltártak egy i. u. It. szá­zadból származó épületét amelynek mozaikpadlóján egy széttörött boros amfora hevert Az amfora belsejé­ben a régészek 1700 éves bor üledékét találták, tel­jesen szilárd, majdnem El­szenesedett állapotban, PÁRIZSI MATUZSÁLEMEK Franciaországban körül­belül 300 olyan ember él, aki már betöltötte 100. élet­évét Közülük csaknem 50- en Párizsban laknak. A „Lemonde” című lap Jelen­tése szerint a százéves párizsiak 75 százaléka OŐ. RA'DIÓ • TV* MOZI * SZÍNHÁZ MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag; Egyiptomi tör­ténet. Tisza; A szív labirintusa. MÁV Kultúrotthon; Elveszett paradicsom. MEZOTCB Béke; A kápó. Dózsa; Blng-bing fegyház foglyai. Szabadság; Édes élet. KISÚJSZÁLLÁS Ady: Egy csepp méz. Móricz Zs.: Nincs előadás. torokszentmxklOs Dózsa: A forrongó város. TŰKKÉ VE Nagykun: Súlyos döntés. KARCAG Déryné: 49 nap. MEDOSZ: Újra reggel van. JÁSZBERÉNY Lehel; Senki sem tud semmit. Déryné: Két élet. SZÍNHÁZ: Szolnok Szigligeti Színház; Ci­bakháza 19 ó. Szókimondó asz- szenyság. MŰVELŐDÉSI HAZAK 3zolnok, Ság vári Endre Műve- iöáé&i Héz: Atx>nyi úti iskolában 18- ó. kezdettel „Mit akarnak a világ asszonyai" címmel. Mezőtúr Művelődési Ház: 13 6, Tsz akadémia A SZOLNOKI RADIO MŰSORA a 223 méteres középhullámon 18.00—19.00 óráig. A Zagyvától a Körösökig Ze­nés riportműsor. TELEVÍZIÓ: 10.00: TV Híradó. — 10,15: Tele­sport. — 10.35: Nyomorultak H. rész. Francia film. 12.20: A jövő hét műsora. Hírek. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és s Megyei ranace lapis Főszerkesztő: Varos József Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó vállalat Igazgató: Fülemen karos Szerkesztőséé es kiadóhivatal: Szolnok. L sz. Irodaház. Telefon: Szerkesztőse*: to—»5 22—20. 20—69 Kiadóhivatal' 20—94. I Index-szám: 25.068 | A lapot előfizetésben és árus' tásban a Szolnok megyei oo- »hivatalok es fiókposták te' tesztlk A tap előfizetési dl egy hóra 11.— Ft Előfizetne oármely oostanivatalBái és kézbesítőnél Szolnoki Nyomda Vállal*- Felelős vezető: Mészáros Sanda. I I I I '^AÍééUan

Next

/
Oldalképek
Tartalom