Szolnok Megyei Néplap, 1962. december (13. évfolyam, 281-304. szám)
1962-12-15 / 293. szám
1962 december 15. SZÓI,NOK MEGYEI NÉPLAP t Uj embereket formált-e az új lakóhely? Icgy élnek a tanyáról beköltözőitek MEGYÉNKBEN a lakosság jelentékeny hányada él külterületen. A termelőszövetkezetek tömeges létrejötte azonban őket sem hagyta érintetlenül: 1959 óta sokan költöztek be közülük a kulturáltabb életkörülményeket, kedvezőbb munkafeltételeket biztosító zárt településekre. Karcag környékén sok a tanya még ma is, de már sok tanyasi vásárolt vagy épített házat magának a városban. Hogyan élnek ezek a bevándoroltak, változott e életmódjuk az elmúlt néhány év alatt — ezt vizsgáltam, amikor néhány ukat felkerestem. 1. FRISSEN meszelt egyablakos ház a Madarasa úton. Labanc János a hetes kilométerkőnél épült tanyáról 1959-ben költözött ide. Választana kellett a föld és a gyár között: Labanc János lebontotta tanyáját és a vá rostban házat épített belőle Most a rizshántoló malomban dolgozik, össze is melegedett már egy-két társával a zsákok emeltetése közben. — Ott legalább előre tudom a keresetem — mondja. — Persze, azért vágyakozom a föld után is. A ház mögött jutott egy ki* kert, munka után, ahogy nyílik az idő, mindjárt oda megyek dolgozni. A tanya azonban már nem kellene. Moziba nemigen járnak, újság is — a Szabad Föld — csak hetente jön hozzájuk. Akárcsak a tanyán. A múltkoriban telefonált először életében az asszony, hogy kössék már be a villanyt, ba egyszer kifizették. — EN OTT LAKOM — torpan meg egy nagy kucs- més, pöttöm kisgyerek, amikor Kun Istvánt keresem. Míg végig megyünk a hó között nyitott keskeny ösvényen, „beszélgetünk”. — Jobb itt, mint a tanyán — vélekedik az elsőosztályos Koródá Laci. Több a hely a csúszkálásra. Meg több a játszótárs is. Kinn csak a Vadai gyerekekkel lehetett hancúrozni. Nagyapja éppen «Ssznait készül etetni. Kun Pista bácsi nősülésétől harmincöt évig egyhuzamban a cserháti határban lakott. Gyerekei naponta tíz kilométert gyalogoltak az Iskolába. Az idén októberben költöztek be. — Most már nem érzem magam egyedül — emlékezik vissza az öreg. — Legénykoromban még összejárt a fiatalság, de később nagynéha jöttünk csak ösz- sae egy-egy kártyapartira. A munka is koromhoz Illőbb: minden második éjjel örködön a szövetkezetben. Napilap azonban Ide sem jár, bár sok hetilapra fizetnek elő. A sarokban még a tanyán vásárolt telepes rádió szól, a támlás pádon Hemingway és Gorkij könyvei. Ezeket a Szolnokon dolgozó idősebb fiú rendelte meg. Árpád, a kisebbik viszont csakúgy ritkán jár be a városba, mint a szülei. Sok a kézbesíteni való, nem ér rá moziba vagy színházba menni. nappali őre. Panaszkodik, hogy nem akarnak neki nyugdíjat adni. holott nem ő lépett ki a szövetkezetből 1956-ban, hanem az oszlott fel. Aztán hirtelen váltással beszélni kezd a ködszállási tanyán töltött éveiről. A felszabadulás előtt borsos árért szántott neki Sós Endre a traktorával. Sanyi bácsi az 1951-es szövetkezeti átszervezéskor közelebb költözött a városhoz, de csak a közös gazdaságok győzelme idején adta fel a tanyáját. — Dehogy vágyom én vissza a határba! — kiáltja nevetve. — Minek is mennék vissza, amikor lassan már senki nem lakik ott. Kérdezem, hány filmet látott, mióta bent lakik. — Utoljára a háború idején voltam moziban — mosolyog huncutságán. — Inkább megittam én ahelyett egy pohár bort. Jó meleg ház, jó vacsora, ez nékem a legfontosabb. Amit leírtam, nem lehet összképnek nevezni. Egykét következtetésre azonban alkalmasnak látszanak a jóformán teljes azonosságukban Ismétlődő vonások. Feltétlen örvendetes, hogy a termelőszövetkezet vagy a gyár közössége, a szomszédok közelsége megszüntette az elzárkózottságot. Maga a városi élet is csiszolja az embereket a naponta adódó apró ügyes-bajos teendők elintézése, a kommunális szolgáltatások mozgékonyabbá, intelligensebbé teszi őket. Az utóbbi lehetőségek — autóbusz, telefon, étterem, eszpresszó — azonban már majdnem annyira kihasználatlanok, mint a kulturáló- dás közvetlen alkalmai. Pedig éppen itt segíthetnének a legtöbbet a munkahelyek, vagy a tanács. Okos, baráti szóval és megragadó szervezőmunkával. Feltétlenül hozzá kell kezdeni a tanyáról beköltözöttek művelődésének támogatásához, mert sokban ezen múlik emberi és politikai fejlődésük is. Segíteni kell rajtuk, nem lehet rábízni ezt a dolgot a lassan mozduló időre. Tompa László Négymillió forint ^©rsí A szolnoki Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat pártalap- szervezetének június végén megtartott taggyűlésén Tóth Zoltán felszólalásában elmondotta, hogy több műhelyben anyag- és alkatrészhiánnyal bajlódnak, holott a gyár raktáraiban négymillió forint értékű normafeletti és elfekvő készlet hever. Közel fél év telt eil azóta és most megnéztük, vajon mit tett a gyár vezetősége, mit tettek a párttagok, hogy a vállalati gazdálkodásra súlyos teherként nehezedő felesleges raktárkészletet megszüntessék? A jegyzőkönyvek és kimutatások jó igyekezetről tanúskodnak. A félév végén ból 3 millió 113 ezer forint normafeletti készlet maradt. Ez sem felesleges mind, azonban csak a későbbiek során lesz rá szükség. Nyolc- száznytflcvan hétezer forint értékű, azonban sem most, sem belátható időn belül nem kell. (Alumínium lemez, bordás fűtőcsövek, golyóscsapágyak, színesfémék.) A november 30-i készletkimutatás forintértéke 1 millió 604 ezer forint. Ebből 1 millió 551 ezer forint a normafeletti készlet és 53 ezer forint az elfekvő áru. Különösen örvendetes, hogy közel egytizedére csökkent a vállalatot terhelő felesleges anyagok mennyisége. Érdemes megnézni, hogyan mutatkozó 4 millió forint- i érték el a jelenlegi szintet. Kezdeti nehézségek — szigorú intézkedések helyekre, ahol szükség volt 3. GÁL Béke SANYI BÁCSI a Termelőszövetkezet Érdekes bemutatót rendezett a vízügyi igazgatóság A Középtászavidéki Vízügyi Igazgatóság több mint tízezer hold erdővel rendelkezik. A következő években la fontos feladataik a hullámtéri véderdő létesítése és felújítása. A tízéves program szerint 1400 hektár átalakított, illetve újonnan telepített erdővel növekszik a vízügyi igazgatáság erdősített területe. Innen nyerik az ár- vízvédelemhez szükséges rozsét, s emellett szerszám- és papírfát is adnak a népgazdaságnak. A hullámtéri véderdő felújítások gépesítéséért már eddig is sokat tettek az igazgatóság mérnökei, szakemberei, munkásai. Igazolta ezt az az érdekes bemutató is, mélyet tegnap délelőtt a Szolnok—Szandaszöllős közötti hullámtéri erdőben rendezték meg. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a szakaszmérnökségek, valamint nyolc társigazgatóság és az állami erdőgazdaságok képviselőinek mutatták be a hullámtéri füzesek, véderdők felújításánál alkalmazható gépeket Nagy Illés főmérnök és Mikolás Kálmán erdészeti főmérnök irányításával érdekesen, fordulatosán pergett a bemutató. A Varga- és a Magda-brigád szovjet és magyar gyártmányú motoros láncfűrésszel döntögette a fákat, a Holóczki-brigád pedig letisztogatta, feldarabolta azokat A gépesített tuskó- szedés és gödörfúrás s a többi munkafolyamat bemutatása is hasznos volt, azt bizonyította, hogy a gépek megkímélik az embereket a nehéz fizikai munkától. A bemutató megszervezéséért joggal illeti elismerés az igazgatóság vezetőit, szakembereit Mezőgazdasági szakemberek klubja alakult Törokszetntrnikl óson a népfront kezdeményezésére. A város és a járás szakemberei már a megnyitó után igen értékes előadást hallgathattak, amelyet Cse- mán Béla, a törökszentmiklósi Dózsa Tsz elnöke tartott a búza, ezen belül az intenzív fajták termesztéséről. Bihari Lajos, a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Technikum igazgatója a megye szakember ellátottságát, a szakemberek helyzetét ismertette. Az előadásokat követő élénk vita igazolta a klub megszervezésének helyességét. Bebizonyosodott, hogy egymástól is sokat tanulhatnak a szakemberek, megismerhetik a gyakorlatban bevált legújabb termelési módszereket. A Müb tervében az is szerepel, hogy két hetenként neves mezőgazdasági szakembereket kérnek meg előadások tartására. hogy a mezőgazdasági tudomány új eredményeit is figyelemmel kísérhessék, s a gyakorlatban bátrabban alkalmazzák a szakemberek. A taggyűlést követően Ambrus Imre igazgató megbeszélést tartott a főkönyvelővel, az anyag áruforgalmi osztály vezetőjével és több ez ügyben érdekelt vezetőveL Ennek eredményeként a kővetkező határozat született: Egy anyagbeszerző kizárólag e készletek élhely e- zésévél foglalkozik, piackutatást végez. Minden olyan gyárnak, amely hasonló anyagokkal dolgozik, készletükről listát küldtek és felkínálták a náluk lévő anyagot. A felügyeleti szervvel egyetértésben a meglévő anyagok egy részét a tröszt üzemeihez utalták, azokra a A határozat mellett részletes terv is készült, amelyben felosztották, hogy az év hátralévő egyes hónapjaira milyen értékű anyagot kell érték esíten Az első hónap eredményed nem sokat ígértek. A tervezettnél lényegesen kevesebb összegű árun adtak túl. Ekkor újabb szigorú intézkedésben kötelezték az anyagbeszerzőt, hogy minden héten jelentse a készletcsökkenés mérvét. Ezenkívül listát állítottak össze, amely félsorolta az esetleges átvevő vállalatokat. Sok utánjárás — csökkenő készlet A rendszeres ellenőrzés és segítségnyújtás használt. A KOHÉRT, a Berentei Vegyiművek, az állami gazdaságok megyei igazgatóságai, a Me- tallóglobus voltak az első vevők. Az alumínium lemezek, golyóscsapágyak, Csepel Diesel alkatrészek és egyéb segédanyagok sorra gazdára találtak. A harmadik negyedév végére 2 millió 732 ezer forintra csökkent a kezdeti 4 millió forintos érték. Ez azonban csak a kezdet volt, hiszen a jól megszervezett munka eredményeként november végére 1 millió 604 ezer forintra csökkent a készlet. Ebből, mint már írtuk, másfélmilliónyi értékű anyagot folyamatosain felhasználnak. Az 53 ezer forint egyetlen tételt jelent: Zetor hajtókar csapágyakat, amiket első javítású motoroknál alkalmaznak.- Hoszszabb idő alatt ezek» használják. Csökkenő kam: növekvő nyer« A sok fáradozás, és nem utolsósorban alapszervezet időbeni lása és közbenjárása ; menyeket hozott. C; a normaféletti készlet zel együtt csökkent a nak fizetendő kamat szén a szükséges any: létre adott hitel 3 s> kos, míg az elfekvő aj értékének 18 százaléka matteher. Ez a négy forint készlet megs; után több mint 700 ezi rint megtakarítást jel Mezőgazdasági Gépjav Erdélyi Gy Hirdetmény A Megyei Tanács VB . velődésügyi Osztálya érte az egyetemi előkészítő tar. lyamra jelentkezetteke a tanfolyam tanterem . miatt csak az új Tiszt Gimnázium elkészülte azaz 1963. január 7-én Jelentkezéseket még e dunk. A jelentkezette tanfolyam helyéről és : ről írásban értesítjük; Megyei Tanács VE Művelődésügyj Osztói; Közlemény Szolnok városi günk értesíti fogj nagyfeszültségű vo rendezéseken végz; tok miatt 16-án ( gél héttől délutái alábbi területen tart: Thököly út — B? Sállal Imre út — — Kolozsvári út - valamint a Zagyva ki Irányban a vat bezárt terület. Tekintettel arra, ht kapcsolás a munkál zésétől függően a fen. nál korábban is megtör«, vagy más üzemi okok miatt áramszünetet el kell halaszt;» nunk, — ezért vezetékeink a kl» kapcsolásra jelzett Idő alatt te feszültség alatt állónak tekintendők. TITASZ Szolnoki üzletigazgatósága Lesz-e kenyere Tímár néninek ? helyről a másikra küldözgetik. Miről is van szó? Tímár István, az idős néni férje, 1959-ben hat és fél hold földdel belépett a kungyalui Űj Élet Tsz-be. A Zsigemek nevezett határrész — ahol a tanyájuk, tehát a lakásuk van — a földrendezéssel a cibakháza Vörös Csillag Tsz tábláihoz került közelebb. Tímár bácsi, az Oj Élet Tsz vezetőinek beleegyezésével átlépett a Vörös Csillag Tsz-be, oda vitte be a gazdasági félszerelést, s ott dolgozgatott, amíg csak beteg nem lett« Tavaly ősszel maradt özvegyen az idős asszony. Akkor a Vörös Csillag Tsz vezetői nemcsak jó szóval nyugtatták, vigasztalták, hanem a nyugdíj ügyét is elintézték. A kétszázhatvan forintot havonta rendszeresen megkapja Timár néni. A bonyodalom akkor kezdődött, amikor a hetvenegy éves idős asszony a földjáradékot, a kenyérnek való búzát kérte. A Vörös Csillag Tsz- ben ez volt a válasz: — Nincs itt a föld, nem fizethetünk földjáradékot. Mit tehetett a néni, elgya- iogolt a messzi tanyáról Kungyalura. De ott sem járt szerencsével. A Zöldmező rsz vezetői — ezzel a közös gazdasággal egyesült 1960 januárjában az Űj Élet Tsz — azt mondták: — Nem mi használjuk a ’öldet. tehát nem is fizethetünk érte. Hová lett a Tim írék földié ? A kungyalui községi takácsnál két bejegyzést találunk a földnyilvántartó Nem ismerem a nénit, aki a levelet küldte. A szabályos, szép betűk elárulják, hgy nem ő írta e sorokat. Valakinek lediktálta, vagy csak úgy elsorolta a panaszát. Míg olvasom a levelet, szinte látom a néni gondterhelt arcát, sírástól remegő száját, a sok munkától megtört alakját Ez a fáradt öregasszony már hónapok óta járkál, gyötrődik, keresi a maga igazát De ügyének rendezése helyett csak egyik Kibővítik a tsz-ek általános vagyonbiztosítását Termelőszövetkezeti tapasztalatok tették szükségessé az általános vagyonbiztosítás bővítését és módosítását. — A változások a tsz-ek igényeinek és gazdasági fejlődésének megfelelően elősegítik a folyamatos termelést, a tsz-ek pénzügyi gazdálkodásának megszilárdítását. Az ősszel bevezetett fagybiztosítást az általános vagyonbiztosítás keretében kalászos növényekre lehet megkötni. Sokak kívánságának tesz eleget az Állami Biztosító, mikor vállalja a szőlőgyökereztető és oltványiskolák jégbiztosítását. A január óta köthető baromfibiztosításnál változás következett be. A nagyüzemi baromfitenyésztéssel foglalkozó tsz-ek tetszés szerint dönthetnek arról, hogy az eddiginél alacsonyabb díj ellenében az általános vagyonbiztosítás keretében megkötik-e a baromfibiztosítást, vagy sem. Az önkéntes baromfibiztosítás kizárólag betegség miatt bekövetkezett elhullásokra terjed ki. Leszállították öt százalékkal a sertések biztosítási díját. Megszűnt a 2—4 és a 4—6 hónapos korcsooort beosztás: helyette a 2—6 hónapos sertésekért azonos kártérítést fizet a biztosító. Ebbe a korcsoportba tartozó sertésekért egyedenként 150 forint a kártérítés. Belőle nem vonják le azt az összeget, mely kényszervágás esetén a tsz számára megtérül. így a tsz érdekeltté vált abban, hogy az elhullást megelőzve kényszervágást alkalmazKét hír a szolnoki Lenin Tsz-bő§ A közös gazdaság KISZ- szervezete néhány nappal ezelőtt taggyűlést tartott. Arról tanácskoztak a fiatalok, hogyan segíthetik még eredményesebben a munkák elvégzését, a tsz erősítését. Tíz vagon burgonyát vermeltek el a Lenin Tsz gazdái. Ebből biztosítják majd a vetőmagot is. Annyi burgonyát akarnak termelni, hogy a tagok szükségletének kielégítése mellett nagy mennyiségű burgonyát értékesíthessenek. zon. A hathónaposnál korosabb sertések után a jövőben is élősúly szerint fizetik a kártérítést. Az elhullott sertések kilogrammonkénti kártérítési egységárát 14-ről 12 forintra szállították le. Ha azonban a tsz kényszervágással megelőzi az elhullást, a kényszervágott állat kilogrammjáért a 12 forinton felül további három, tehát összesen IS forintot térít a biztosító. Ha a tsz-nek általános vagyonbiztosítása van, s másik tsz-től állatot vásárol, arra a biztosítás folyamatosan érvényes. Előnyös a tsz-ek számára, hogy az állatbiztosításnál eltörölték a felső korhatárt, — kivéve a lovakat, öszvéreket, szamarakat. — Ezeknél továbbra is a 14 éves korhatár érvényes. Szintén a tsz-ek érdekeit szolgálja az a változás, hogy a hizlalásra lekötött szarvasmarháért az Állami Biztosító akkor is fizet kártérítést, ha a tsz-től az állatforgalmi vállalat a vételárat visz- szaköveteli, — mivel a fertözött- sége csak a vághídon derül ki, és a jószágot elkobozzák. Külön díj felszámítása nélkül fizet kártérítést a biztosító — az általános vagyonbiztosítás alapján*— az alagútrendszerű műanyagfóliás blokkban keletkezett kertészeti viharkárokért. Éppígy külön díj felszámítása nélkül érvényes a jövőben az általános vagyonbiztosítás a kalászos növények leara*ott állapotban bekövetkezett jégkárai ese téré U* könyvben, amely szerint á Tímár István és felesége tulajdonát képező 4 hald 744 négyszögöl, földet a kungyalui Zöldmező Tsz-nek ta- gosították be. Ugyanez szerepel a - tsz-ben lévő föld- nyilvántartó könyvben Is. A többi területet — újságolták a tsz-ben — a néninél lévő papírok tanúsága szerint egy nagyrévi emberrel elecserélték, s hogy a cserébe kapott föld melyik tsz táblájába esett, azt egyelőre még senki sem tudja. Bodócs István tsz-elnök azt mondta: — Most is állítom, hogy nem mi használjuk a Tímárék földjét, de ennek az ügynek a rendezése már a két tsz-re tartozik. Tímár néninek a nyilvántartásunkban lévő terület után kifizetjük a földjáradékot. Természetesen csak akkor, ha a tagjainknak is fizetjük. Sajnos, azt nem ígérhetem, hogy ke- nyémekvalót is adunk, mert csak annyi gabonát tartalékoltunk, amiből a tagjaifrk. szükségletét kielégíthetjük. Lesz-e kenyere az idős asszonynak? A cibakházi Vörös Csillag Tsz-ben a földterülettel nem rendelkező tagok állami áron vásárolták meg a kenyérgabonát. Hovodzák István, a tsz elnöke kijelentette: — Pénzért Tímár néninek is tudunk búzát adni. Megoldódik tehát a panaszos ügy. özv. Tímár István né, a kungyalui tsz-ből h pénzben kapja is meg a föld járadékot, a Vörös Csillagbi vásárolhat kenyérnekvalr Ezt a mi közbenjárásunk né kül is el intézheti e volnp két tsz vezetősége, s meg mélhette volna az idős • szonyt a sok járkálástól godalomtói. Nagy Kai