Szolnok Megyei Néplap, 1962. november (13. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-11 / 264. szám

i962. november U. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Csodálatos művészi élmény — kirobbanó siker Lev Oborin szovjet zongoraművész szólóestje Karcagon vagy a taxisofőr közhelyével összehasonlítva érzékelhet­jük. A mértéktartó finomság különbenis használt volna Kálik — Gyerbenyev opera­tőrnek jóformán korlátlan lehetőségeket biztosító — filmjének. A rendezés nem tud azonosulni a kisfiú szem­léletével, nem Szandu sze­mével látja a világot, hanem csak láttatja vele azt. Kálik nyilvánvalóan nem is töre­kedett erre a megoldásra, hi­szen képeit végeredményben nem a hős természetes előre­haladása, hanem a rendező ötleteivel teremtett helyze­tek mozgatják. Sajnálatos azonban, hogy a humanista elképzelés rezdülésnyi érzel­meit nem a legelőnyösebben bontja ki sem a zsúfoltság, sem a harsányság. Különö­sen sokat nyert volna a film, ha kimarad belőle az álom­látás mindent újra meglova­goló, erőltetetten absztraháló színorgiája. Mindezt elsősor­ban az operatőr kordában tartásával lehetett volna megakadályozni. Tarivergyijev zenéje friss, vidám, jóütemű muzsika, kár, hogy a jazzelemeket néha túlzóan alkalmazza. Külön hangsúlyozni kell a rendező egyéni elképzeléseket tükrö­ző szereplőválogatásának ei nyeit; a színészek valameny- nyien típusuk jellegzetes megtestesítői. A film termé­szetéből következően nagy igényeket támaszt szereplői arcjátékával és mozgáskultú­rájával szemben. A színészek képességeinek elismerése, hogy a kisfiú útjában elénk kerülő alakok márvány szí­nei megmaradnak a néző­ben. A kisfiút megszemélye­sítő Nika Krimhusz kedves játékát néhoK'-sajnálatosan háttérbe szorítják a képek. Érthetetlen, hogy ezt a kevés szövegű — ám a mondatok zeneiségét annyira hangsú­lyozó — filmet miért nem szinkronizálták, amikor jó- néhány olyan olasz és francia filmet tettek tönkre a magyar hanggal, amelyben a gyorsan pergő párbeszédeket közve­títő feliratok száma a kétez­ret is eléri. Tompa László A SVÉD NŐK ÉS AZ ALKOHOL Svédországban olyan ijesz­tően emelkedik a női alko­holisták száma, hogy a jelen­leg működő alkoholelvonó intézetek képtelenek vala­mennyi rászorulót kezelés­ben részesíteni. A svéd nép­jóléti minisztérium most másfél millió koronás beru­házással új intézetet óhajt létesíteni, kizárólag női al­koholisták kezelésére. A VAK EMBER ze tővel is. Pedig jó ember. Reggel majd itt marad to­vább. Míg nem kezdődik a műszak, lehet velük beszél­getni. Bejönnek hozzá. Mele­gednek a kis vaskályha mel­lett. Nagy halom fát vág ad­dig. Jó meleg lesz. Csak a feje fáj. Mintha szét akarna szakadni. Nem lehet kibimi ezt a csendet, amely. ben hallgatnak az állványok. ... és akkor fojtott reccse- nés omlik a levegőbe! A te­tőn? Hol? ... Csend win .. ■ Iszonyú ez!... Kezét a sze­mére szorítja. Csend. Igen a reccsevés... Az agyában? A tetőn? Az állványokon? A kályhában ég a tűz. Pár lépést előre megy. Mi ez a sötétség? Miért nem lát? Hói vannak a fa­lak? A kőrakások? A téglák? Mondta egyszer az orvos ... magas vérnyomása van, vi­gyázzon! — Nem szabad ha­jolnia. Kitántorog az udvarra. A ruhájába belekapaszkodik a szél, mintha el akarná dobni. Nem hallatszana: már az éles baltacsapások ... Éjszaka van. Es azután mindig éjszaka lesz. Nincs többé hajnal. Nem látja az állványokat... A tiszta eget, a csillagokat. Serf ózó Simon a feje. Nem szokott pedig. Miért fáj? Becsukja a kály­ha ajtaját. Fázik. Rossz fűz van. Tegnap jobban égett. Kormos a cső? Tenyerébe fekteti az arcát. Most nincs szél. Ki kell gombolni a kabát­ját. Melege van. Az előbb fázott. Nem. Melege van. Iz­zad. Végighúzza tenyerét a homlokán. Jó volna hazamenni. Mi­lyen csendesek ősszel a ta­báni kis utcák. Soká lesz reqqel. Majd átmegy a piactéren. Megnézi a hosszú padok s a kis kosárkák előtt álldogáló öregasszonyokat. Különös gondolata támad. összehúzza a szemöldökét is. Nézi a nehéz göcsörtös fatus. kőt. Kicsit szomorú. Mennyi embert ismert, szeretett már életében! Jó volt velük élni. Talán most nem él közöttük? Nem találkoznak már? Ho­vá lettek? Igaz. amikor ö jön, már hazamegy minden ki. Sietnek a vonatokra. Nem állnak meg. Milyen régen beszélgetett már az építésve­Az öregember megfordul. Oda kell. hogy menjen a kályha mellé. Melegedni, mert megfagy. Vágni kell a fát és megrakni újra a tü­zet. Vágja a fát. Éles baltaüté­sek visszhangzanak. Arasznyi apró darabolva vágja. Szülőfalujára gondol. Jász­apátira. A hosszú, poros ut­cákra. Milyen messze van­nak most azok a házak, azok a kerítések. Aztán a háború. Lágerek. Négy évig tartó fogság. Látja maga előtt az állomás épületénél egyik ré­gi ismerősét. Duzzadt, fehér arca volt Azt mcmd.la: — No, Kalmár Vince, hát hazajöttél? Nem látta azóta sem. Hideg mészport kotor nya­kába a szél. Káromkodni sze­retve. Minek? Most tüzelnie kell. Ez a dolga, hogy meg ne fagyjon. Éjjeli őr. Vigyáz az épületekre, a szerszámok­ra. Talán éjfél van. Megpiszkálja kicsit a tä­te'. Vörös árnyékok futkos­nak az arcán. Mintha fájna Kalmár Vince bácsinak ajánlom, aki 1955-ben egy éjszaka elvesztette a sze­me világát Éles baltaütések visszhangzanak. Rideg, hosz- szú állványok meredeznek fagyottan. Éjszaka van. Lát­ni a csillagokat, Az öregember leteszi a bal­tát. Odafekteti a száraz, gö­csörtös fatuskó mellé. Ki­egyenesedik, megropogtatja n derekát. Holnapután — azt mondra az építész — már berakjilk az ablakkereteket. Beüvege­zik. De úgy sem lehet beto­nozni. A fagy szét. szívná. Alig jár már ide dolgozni pár ember.. legalább esne a hó! Ak­kor mindjárt enyhülne kicsit a levegő. így kegyetlen hideg van. Néz kifelé. Téglaraká­sok. malterosládák állnak a- udvaron. 1 Nincsen hó. Felhők sincsenek. Csak hideg van. Akkora hideg, hogy alig lehet tőle mozdulni. Fekete, alacsony kályha roskadozik a sarokban. A tű; kiviláglik a keskeny ajtón Pár perc, s kialszanak a lán­gok. Imre Lajos novellája — de róluk egyaránt elmondható, hogy bizonyára több és gaz­dagabb terméssel büszkél­kedhetnek, mint amennyivel a megyei irodalmi életben eddig jelentkeztek. Rajtuk kívül még számos nevet fel­sorolhatnánk. Mire képes ez a kicsiny sereg? lényegesen többre, mint amikor még az irodal­mi életet nagyítóval keres­tük Szolnok megyében. An­nál is többre, mint ameny- n y üi ez a további fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges publikációs lehetőséget a Néplap és a szolnoki rádió biztosítani tud. Színvonala­sabbat és többet tudnak nyújtani, mint amiről egy három évvel ezelőtt kiadott és nagyrészt eladatlanul a zúzdába került antológia ké­pet adott. Ennyit léptünk előre. Most, hogy a viták a jelenlegi helyzet értékelése körül fel­lángoltak, azt is el kell mon­dani, ami még hátra van. Először talán azokról, akik­nek a nevét nem tudjuk felsorolni, mert nem ismerjük őket. Az utóbbi hónapok egyik legszebb írása Imre Lajos: A pillangó feltáma­dása című novellája volt lapunkban. Véletlenül került hozzánk. Tudjuk, hogy a megyében él Békési Gábor, a kitűnő spanyol műfordító, K. Tóth Lenke, aki remek szatirikus verseivel jelen tke- z'k hétről hétre a Ludas Matyiben. És ki tudja há­nyán vannak hozzájuk ha­sonlók? A példák azt bizo­nyítják, hogy sem a szolnoki irodalmi kör, sem a Néplap, sem a rádió nem tudott olyan vonzási központtá válni, amely a megyében élő írókat, költőket, műfordító­kat, irodalomtörténészeket, kritikusokat maga körül ösz- szegyüjtené. Az ország irodalmi életé­ben mindinkább érvényesül a „művek beszélnek” — egyedül elfogadható mércéje. Mind kevesebb az irodalmi ügyeskedők, jó] helyezkedő kontárok érvényesülési lehe­tősége. Ezt tudva, értékmé­rőként fogadhatjuk el azt a tényt is, hogy a megyei írók, költők közül csak egyesek­nek és elvétve sikerült he­lyet kiverekedni az ország irodalmi életében. Színvonal kérdése hogy nem tudtak bekapcsolódni az irodalom áramkörébe. Előbbre kelj lépnünk — de mi legyen a következő lépés? Bízva abban, hogy az eddig tapasztalt egészséges fejlődés a jövőben is mind több és színvonalasabb mű­vet jelent; ugyancsak bízva abban, hogy mind több új név tűnik fel a megye Iro­dalmi életében — sürgető szükségletként jelentkezik az irodalom fejlődésénél? fő fel­tétele: a nagyobb publiká­ciós lehetőség Hurrá! — mondják egyesek, indítsunk irodalmi lapot. Nyugalom — válaszolják mindazok, akik józanabbui és tárgyilagosab- ban ítélik meg az erőket; ott még nem tartunk Egye­lőre talán azt kellene célul tűzni, hogy használjunk ki minden jelenleg meglévő le­hetőséget az eddiginél gaz­daságosabban. Gondolunk itt a Néplapra és a rádióra, vagy a Tiszatáj. Napjaink, Alföld című lapokra, ame­lyek szívesen közölnek Szol­nok megyében élő íróktól is — ha műveik egy bizonyos színvonalat elérne'; De kér­dezzük: az örvendetesen ■ szaporodó irodalmi színpadok nyújtotta lehetőségekei fel­, fedeztük már’ A iövö év közepétől la­punk vasárnapi száma négy oldallal bővül Ez az irodal­mi rovat jelenlegi terjedel- i mének legalább duplájára emelését teszi lehetővé Ta­lán lehetőség van a rádió- műsoridejének esetleges meg­hosszabbítására is. A további ’ publikációs lehetőségek tehát- adottak. ■ És ha mindez kevés ese­- 'énként a Jászkunság is neg­- leientethetne irodaim' mel- f lékletet. Ha még több <ó mű i követel nyilvánosságot, újból , gondolhatunk arra, hogy Az Alföld című irodalmi és művészeti folyóirat meg­jegyzéseket közöl két me­gyei lap irodalmi rovatáról. Az egyik a Szolnok megyei Néplap. A cikk szerzője Krecsmári László, megálla­pítja, írásának címéül is ezt adja: Van kinek írni. Helye­sen írja, hogy az irodalmi, művészeti jellegű lapok, fo­lyóiratok igen kis példány­ban jutnak el az olvasóhoz. A Népszabadság és a Szabad Föld mellett a megyei lapot olvassák a legtöbben. Ebből következik annak jelentős szerepe az irodalmi-esztéti­kai nevelésben. Igaza van a cikk szerzőjének abban, hogy ,.Bizonyára többet várnak és érdemelnek a Szolnok me­gyei újságolvasók a laptól irodalmi, művészeti ponatko- zásban mint amennyit eddig kaptak'’. A címet adó megállapítás, mely szerint van kinek írni, csak félmondat. A mondat másik felét is ki kellene mondani. Krecsmári erre nem vállalkozik — teljesen érthetően, hisz nem ismeri a helyzetet. Megállapítja, hogy vannak Szolnok me­gyében is tehetséges tolifor­gatók. de nincsenek össze­fogva. Ebben elmarasztalja a Néplapot is. (Tegyük hoz­zá: nem alaptalanul). A mon­dat tehát az egyik variáció szerint így szól: Van kinek írni, és az is van, aki írjon. Megfogalmaz Krecsmári egy másik variációt is: „De ha úgy van, ahogyan a lap­ból kivehető: ha nincsen közlésre érett helyi szerzői gárda, vajon nem volna-e helyes, ha a lap még széle­sebb körben kutatna írók, szerzők után. ha képet adna — mondjuk — az élő magyar irodalom munkásságáról... “ Mi a valóság Szolnok me­gyében? Érdemes a kérdés­sel foglalkozni, hisz nemcsak az Alföld ciíkike foglalkozik az üggyel, hanem más jelek szerint is „valami megmoz­dult”. Sok terv, közte egé­szen merész elképzelések is­meretesek. Kezdve olyan ja­vaslatoktól, hogy jelentes­sünk meg egy antológiát, egészen a havi irodalmi fo­lyóirat indításáig, sőt egy közép-magyarországi írói al­kotóközösség szolnoki szék­hellyel való létrehozásáig. E cikk szerzője nem kíván semmilyen nagyot akaró lel­kes törekvést lehűteni, de fő mondanivalóul mégis azt tűri ki. hogy olyan szám­vetést adjon, amely segít ahhoz, hogy a nagyszerű ál­modozások közben marad­junk meg a realitások tala­ján. Mintegy három évvel ez­előtt vita folyt lapunk ha­sábjain arról, miért nincs irodalmi élet Szolnokon. Vi­tazáró cikkünk legfontosabb megállapítása az volt, hogy nem is az „irodalmi élet” hiányzik elsősorban, hanem maga az irodalom. Azt mondtuk, beszéljenek a mű­vek. Azóta a helyzet javult Ezt a javulást elsősorban a művekkel mérjük, de az sem elhallgatható eredmény, hogy közben létrejött Szolnokon egy irodalmi kör, amely vé­leményünk szerint az iro­dalmi élet további egészsé­ges fejlődésének alapját ké­pezheti. Hd a művekben megmu­tatkozó fejlődést összegez­zük, efső hely a költőké Lukács Miklós. Boros Zoltán. Szabó Zoltán Donkó Tászló. Szegedi Pál mellé újak sora­koztak fel. Első helyen a nagyon tehetséges Serfőző Simont kell említenünk, aki­nek verseit már „jegyzik” az irodalmi értéktőzsdén. Szol­nokot választotta otthonául Kópiás Sándor. Űj neveket is megismertünk: Fábián Péter. Mészáros Julia. Boros István és mások, mind fiatal, lehetséges költők. Kevésbé biztató a sereg­szemle a prózaírók között A régiek közül Gyomai György. Papp Péter. Császt- vai István mind ritkábban jelentkezik. Érdekes és érté­kes színfoltját adják a me­gyei irodalomnak Hortobágyi László finn műfordításai, a karcagi Szűcs Sándor írásai, évenként vagy félévenként a megyei tanács gondozásá­ban megjelenjen egy-egy fü­zet. Ez az út vezet ahhoz, hogy egyszer majd Szolno­kon is legyen egy irodalmi folyóirat, vagy újság Ami pedig a szervezeti élet továbbfejlődését illeti: véleményünk szerint tovább kellene bővíteni és vonzóbbá kellene tenni a Szolnokon működő Irodalmi kör mun­káját. Meg kellene találni annak a módját, hogy mind­azok bekapcsolódjanak, akik a megye iradalmi életében helyet érdemelnek. Igaz, en­nek egyik feltétele az *s, hogy mindazon állami és tár­sadalmi szervek. amelyek eddig is tudomásulvették egy ilyen irodalmi kör létezését, a jövőben tekintsék azt _ a megyei irodalmi élet köz­pontjának. Találjuk meg a helyét az irodalmi körnek a megye társadalmi életében, nyújtsunk ahhoz segítséget, hogy a jelenlegi színvonalról feljebb emelkedjenek. Az irodalmi körben dol­gozó íróknak, költőknek pe­dig javítani keli kapcsolatu­kat az olvasókkal, sűrűbben kell érintkezni író-olvasó ta­lálkozó keretében, irodalmi estéken. Kísérletet kellene tenniük arra is, hogy az or­szág irodalmi életébe szer­vezett formában bekapcso­lódjanak. legalizálják műkö­désüket. Csak a főbb és jobb mű lehet azonban az alapja a szervezeti élet továbbfejlesz­tésének is, mert ne feledjük: a művek beszélnek- Ha ^a Szolnok megyei írók. költők sok jó művet tesznek az asztalra, könnyebb lesz az irodalmi élet továbbfejlesz­téséről is. a publikációs le­hetőségek bővítéséről is tár­gyalni. Addig azonban csak egv bizonyos: van kinek írni... Varga József Van kinek írni, de.„ Felejthetetlen élményben volt része azoknak a zene­kedvelőknek, akik november 3-án, este 7 órakor, a karcagi Déryné művelődési ház hangversenytermében meg­hallgatták Ley Oborin, a vi­lághírű szovjet zongoramű­vész koncertjét, A nagy művész óriási si­kert arató műsora a színek káprázatos szépségét mutat­ta. Művészetét virtuóz játék, és csodálatos színek jelle­mezték, és műsorát is ebben a szellemben állította össze. Előadásában hallhattuk Bach: c moll partita, Chopin: h moll szonáta. Rachmani­nov. 4 prelüd, Debussy: 3 pre- lüd, Hacsa turján; Toccata című kompozícióit. A közönség hálás szere­tettel köszöntötte a Szovjet­unió népművészét, a kiváló zongoraművészt, akinek el­ragadó játéka maradandó él­ményt nyújtott a Karcagon immár hagyományossá vált hangversenysorozat egyre szaporodó hallgatóságának. V. Nagy Bálint a karcagi zeneiskola igazgatója nalban egy katonatiszt ölé­ben ébredve búsong Szandu, hogy elvesztette a Napot. A házak tetejét fénnyel elárasz­tó izzás közepette foszlik szét bánata. Kálik rendező — bár eszkö­zeiben még kevés az eredeti­ség — önálló felfogással kö­veti a kisfiú útját. Miközben Szandu bejárja a várost, a mai szovjet élet egy-egy jel­legzetes pillanatát állítja a kis hős útjába. Párbeszédei lekerekítettek, tömörek, zenei hatásuk sem vitatható és köz­helyeseknek sem nevezhető, mégis a film legszebb jelene­tei azok, ahol a hangulatot pusztán a szociológiát és portré rajzot egyaránt nélkü­löző látvány költészete hor­dozza. Ezért maradnak meg a nézőben a léggömböt köve­tő kisfiú és a nő után igyekvő férfi játékos ritmusú lépései, vagy a luzsnyiki stadionban a hangszóró szétáradó zenéjé­re szertelen örömmel táncoló lányok kidolgozott mozdula­tai. Hogy mennyivel többet hordoz magában a háborús rokkantat néma szánalommal nézegető kisfiú, azt a rendőr Gyermekek művészi meg­jelenítése mindigis nagy le­hetőségeket nyitott. Az élet teljességére korláttalanul rá­csodálkozó kisember érzel­meiben az eléje bukkanó vi­lág mélységei tárulhatnak fel. A film látszik legalkalma­sabbnak arra, hogy képeiben a költészetet a valóság logi­kájával összekötve a gyerme­ki tisztaságot kibontsa. Ezt ai elképzelést a közelmúltban eredeti és finom ötletekkel valósította meg Műnk lengyel rendező, a varsói Övárosban őgyelgő copfos kislány szemé­vel felidézett furcsa világ já­tékos bemutatásakor. Hasonló a most látott film kiindulása is: egy kisfiú — megtudva, hogy aki elindul t Nap nyomában, az mindig hazajut —, követni kezdi a2 égitest el-eltünedező ízze gömbjét. Karikáját kergetv« bejárja Moszkvát, különböze embereket ismer meg. Az éj­szaka egy kőbe merevített oroszlán mancsai közötl szunnyasztja el a kifáradt vi­lágutazót. Álmában végigpe­reg benne a zsúfolt nap meg­annyi színe és mozgása. Haj­Elmentem a Nap után

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom