Szolnok Megyei Néplap, 1962. október (13. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-14 / 241. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962. október 14. A MOZDULATOK KÖLTÉSZETE Gondolatok a pécsi balett előadásáról Szirt Oszkár festőművész emlékkiállítása Szírt Oszkár festőművész emlékkiállítása ma délelőtt 11 órakor nyílik a szolnoki múzeum I. emeleti kiállítótermeiben. Nehéz és fájdalmas feladat egy ilyen emlékkiállításnak a rendezése, hiszen ez a tárlat egy fiatal művész lezárt, de ígéretes életművét mutatja be. Ifjúsága virágában, 25 éves korában az I. világháború poklában veszett el 1915-ben. Róla, és a vele elhunyt többi fiatalról írta Lyka Károly Kossuth-díjas művészettörténész: „...Ez az ifjúság nagyon megérdemli a külön megemlékezést. Keserves balsors sújtotta elsősorban azt a részét, amely éppen akkor jutott katonasorba. Ezeket kivitték a harcterekre, ahonnan sokuk nem is tért visz- sza. Egy részük idegen földön alussza örök álmát, korhadó fakeresztek alatt...” Szirt Oszkár festőművész 1889 december 22-én született Budapesten. Különleges rajztehetségére már a Bar- csay gimnáziumban felfigyeltek. Érettségi után a Képző- művészeti Főiskolára iratkozott be. Balló Ede és Fe- renczy Károly voltak a mesterei. A kiállításon bemutatott főiskolai tanulmányai, saénrajzai, portréi mutatják, hogy milyen biztos kézzel karakterizál, típusai mennyire emberiek. Festészetére igen erős hatással volt Ferenczy Károly stílusa. A Favágó című markáns férfi ábrázolás jó példa erre. De a szabadban való festés, a plein air gyakorlatával a szolnoki művésztelepen, a főiskolai hallgaA pécsi balettegyüttes alig kétéves múltra tekinthet vissza és népszerűvé válásának gyorsaságát csak az űrrakétáéhoz lehet hasonlítani. Eck Imre, a kiváló koreográfus új stílust teremtett, a mai ifjúság hangulatát, problémáit, jellemét költötte át a tánc nemzetközi nyelvére. Hogy ez a „fordítás” menynyire sikerült, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a táncosok keleten és nyugaton egyaránt gyorsan tettek szert népszerűségre. Nyugat- Németországban éppenolyan lelkesen ünnepelték őket, mint Lengyelországban, vagy a helsinki VIT-en, ahol vagy harminc nemzetben fiatalság tapsolt játékuknak, Bayreuth- ban a balett-fesztiválon, a lapok, mint a fesztivál csúcs, pontját emlegették fellépésüket és Pécs neve belekerült a köztudatba. Jövő héten pedig Bécsbe indulnak az ottani közönség meghódítására. Ennyi előzmény elég volt ahhoz, hogy felcsigázott érdeklődéssel üljek be a Petőfi Színház nézőterére. Amit láttam, vem okozott csalódást, sőt ... A balett maga a vibráló és tüzes, tévelygő és cinikus, komoly és vidám ifjúság. Nem csoda ez« hiszen az a tizenhat fiú és lány, akikből az együttes áll, maga is innen van a húszon. Nem véletlen, hogy a közönségük is a fiatalságból regrutálódik. Zsúfolásig megtöltik estéről estére a színházat és zúgó vastapssal hívják újra és újra a függöny elé kedvenceiket. Kevés díszlettel operálnak. Két karosszék és egy fakeret a fekete háttér előtt, vagy két óriási pókháló, majd egy bányaácsolatot imitáló állvány. Ez minden és eköré teremtik meg a realitást, néha irreális eszközökkel, a képi asszociációk bonyolult szimbolikájával, de mindig feszültségben tartva a nézőt. Az első bemutatott táncköltemény: „Változatok egy találkozásra” arról beszél, hogy a mai élet lármás és lüktető kavargásában valami szomjas keresés irányít bennünket. A találkozásokat várjuk, amik életünket szebbé teszik. A Fiú és a Lány is sok csalódáson, hazugságon, félreértésen keresztül éri meg saját találkozását, hogy aztán diadalmasan zendüljön fel bennük a boldogság, elhomályosítva az emlékeket, jókat és rosszakat egyaránt. A „Pókháló" a magányosság, a szenvedély, a kegyetlenség különös lüktető drámája. Előadásmódja a balett, az akrobatika, a mozdulatművészet csodálatos, mégis harmonikus keveréke. A harmadik mű, a i,Bányászballada” a küzdő, a közösségi, a teremtő embernek állít emléket. Lenyűgöző a játék, s én két fiatal nevét jegyeztem meg, akiknek művészete különösen megragadott: Árva Eszter és Csifó Ferenc, ihletett művészek. Csifó Ferenc az előadás szünetében megkérdezte: önnek, mint a.z idősebb generáció képviselőjének, hogy tetszik az, amit mi csinálunk? Nem mondom, nyeltem egyet, de hát ez is a mai fiatalok jellemvonása: a kíméletlen őszinteség. Nos, kérdeztek: felelek: — Nagyon tetszik. Bátor, újsze. tű és őszinte. Mindent el kell követnünk, hogy a megnyíló új színházépületben legalább egy estére vendégül láthassuk a pécsi balett ifjú, tehetséges művészeit. Hernádi Tibor fctó tci>ii a fnaűt{úi iiadaitni dúttfiad? A Tisza Cipőgyár művelődési házának irodalmi színpada a munkásakadémia martfűi megnyitója után mutatta be új műsorát. Az együttes művészeti vezetője Móra Sándor — aki a műsorközlő feladatát is ellátta — kabarénak nevezte összeállítását. Heltai Jenő és Kiss József pajzán versei mellett mai életünk fonákságain ütő jelenetek kerültek előadásra. A martfűi előadáson az előadókat rendkívül nehéz helyzetbe hozta, hogy a termet jóformán csak a szakiskola művészi ismeretekkel és élettapasztalatokkal alig rendelkező hallgatói töltötték meg. Ráadásul különböző okok az együttest két erőssége nélkülözésére kény- szerítettók. Mindez valamelyest magyarázza a Heltai- versek túltengését, de nem a költeményeket egymás mellé zsúfoló ügyetlen műsorösszeállítást. S itt elérkeztünk a szereplőgondokhoz. A legtöbb szövegmondás ugyanis nem terjedt túl a feszengő iskolásbeszéden. Az énekesek közül is csak Krizsán Katalinnál találkozhattunk hanggal és jellemformáló készséggel. A finom fanyarságra érzékeny Krizsán Györggyel és az ideges szenvelgést jól közvetítő Krizsán Katalinnal érdemes lenne alaposabban is foglalkozni. Móra Sándor műsorközlése hol bonyolult, hol — a sokat mocorgó közönségtől érthetően — elfogódott volt. beugrásában azonban fesztelen szertelenségével az előadás legmulatságosabb perceit szerezte. A martfűiek választás elé kerültek; Vagy megmaradnak irodalmi színpadnak, és nem engednek elképzeléseikből még ha — amint legutóbb is történt — csak hatvanötén jönnek is el egy bemutatójukra, vagy pedig belenyugodva az adottságokba, megelégednek a könnyed szórakoztatással. A művészet azonban sohasem keresi a kisebb ellenállást; Reméljük; Martfűn sen* Tompa László Kiss János a Csipeki díjas Csipeki D. Balázs „festőművész” szerepében aratott szép sikert. tók részére rendezett nyári tanfolyamokon ismerkedett meg, ahol Fényes Adolf az emberábrázolásra, Szlányi Lajos a tájképfestésre és Zombory Lajos az állatfestésre oktatta a főiskolai növendékeket 1911-től 1914 nyaráig. Művészettörténetileg érdekes és értékes korabeli fényképfelvételek mutáljál: be a kiállításon a főiskolai hallgatókat festés közben. A tárlaton szereplő Férfi ásóval című állókép is a szolnoki művésztelep parkjában készült. Ragyogó napsütés csillog át, a iák lombja alatt álló, meztelen felsőtestű férfira. Egy fényképes levelezőlapon, amely 1911 augusztus 7-én kelt, ezt olvashatjuk: „...Üdvözletem küldöm a plein air műteremből... Tűrhetetlen meleg van, azért vagyok ilyen kellemes, köny- nyed öltözetben”. S a fényképen látszik, hogy Szírt Oszkár és egy másik fiatal festő éppen ezt a képet festi. Más fotón Szlányi Lajos látszik a fiatal festőkkel, amint a Tisza-partján „témakeresést” végeznek. Szolnokról minden nyáron kirándultak festeni Cibakházára is, ahol a cibakházi templom című képét festette, amely jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. Szírt Oszkár reményteljes pályája lezárult még a kezdés időszakában. A testvére tulajdonában maradt számtalan rajz és olajfestmény, amelynek csak töredékét tudjuk kiállítani, mutatja« hogy milyen tehetség tört derékba. Hiszen képed 1913— 14-ben már feltűntek a Nemzeti Szalon és a Műcsarnok tárlatain. 1914 júniusában a főváros archdtektónikus szépségednek megörökítésére kitűzött Alpár Ignác dijat nyerte el. Ugyanabban az *■ évben egyéves olaszországi tanulmányútra készült állami ösztöndíjjal. 1923-ban az Ernst Múzeumban mutatják be néhány munkáját. A szolnoki ki állítás munkásságának teljes keresztmetszetét igyekszik bemutatni. Az Országos Múzeumi Hónap keretében megnyíló új kiállításunkra szeretettel várjuk Szolnok város és megye művészetszerető közönségét. Kaposvári Gyula I. Az öreg hanglemez olykor megreccsen, de még így is nagyon ünnepélyesek a nászinduló akkordjai. A násznép: hat ember. Az apa magas és szép férfi, felesége korán öregedett, megtört asszony. Lányuk ringyó. A vőlegény? Nos, mindegy. Fontos, hogy elveszi. A tanúk megható- dottak, az anyakönywezető- nő közönyösen, beidegződött mozdulatokkal ölti magára a széles szalagot: Az egész öt perc. Gratulál az anyakönywe- zetőnő. ( Legutoljára az apával fog kezet, aki mélyen, ga- valiérosan szemébe néz, meghajol, valami alig érthető közhelyet mormol. Azután szempillantás alatt lehervad arcáról a ráerőltetett udvarias mosoly. Felcsattan: — Siessünk már! — Menjünk templomba is! — kéri az ajtón kívül felesége. — Anyuskám, te nem vagy normális. Hazamegyünk. II. A szülők tőrölmetszett úriemberek; Anyagi gondokat nem ismertek, az előkelő bank a harmincas években is jól fizette igazgatóját. Akkor kerültek össze. Éltek, mint megannyi úri család: a férfi szeretőt tartott; naponta járt templomba az asszony. És vallásosan nevelte később leányát, Lilikét is. Szerette az istent a kislány. Fiatalabb korában fiúkkal is csak templomban ismerkedett. Olyankor pedig, amikor „bűnbeesésének’' kellemetlen következményétől orvos szabadította meg, anyja karján a kórházból egyenesen a gyóntatószékhez vonult. A környéken lakók sokszor derültek rajtuk. Kérdezték az anyát, miért nem ügyel jobban lányára. Ezt válaszolta: — Minden reggel imádkozom érte.— Az nem elég! — Ezentúl este is — szólt és alázatosan lehajtotta fejét; III. Lilikét húszéves korában vitték be először a rendőrök. Városszéli italboltban találtak rá. Eszméletlenségig részeg volt. Hazakerült. Kiló kenyérért küldték a sarki boltba. Két hónap múL va hozták vissza. Lesoványodott testén lógott a foszlott, ócska ruha. Egyre mélyebbre 'üllyedt. Hazatoloncolták Szolnokról. Legutóbb Hatvan környékén élt együtt valakivel, aki megharagudott rá és éjnek idején kitette a szűrét. Ruha nélkül, cipőtlenül rohan az LILIKÉ FERJHEZMENETELE országúton Liliké. Világos ablakot lát, bezörget A bámuló háziak bolondnak nézik, vagy gyilkosnak? Bevezetik a belső szobába, udvariaskodnak vele. És Liliké hálás. Szinte könnyeket ejt, amiért a szebbik szobát kapja. Dermedt testére már húzná a nehéz dunnát, de nyílik az ajtó. Rendőr lép be. — ö az? A háziak bólogatnak:- Ö, IV. Ez Liliké egyik arca. A másik megnyerőbb. Szeret dolgozni. Kitűnő gépírónő, szorgalmas, megbízható munkaerő. Már persze csak abban az időszakban, amikor... Sőt, halk és szolid. Kettős arc, kettős élet. Mondják: terheltség nyomai. Periodikusan, ha az egyikbe beleutál, jön a másik. Amennyire erkölcsi nihilista egyszer, annyira tisztességes máskor. Jenő ezt az utóbbi Lilikét ismerte meg. És ebbe lett szerelmes. Megkérte a kezét. — Azelőtt pincér voltam, csak egy éve dolgozom gyárban. Nem szerettem azt az életet: ital, részegek, magam is, bizony még jómagam is elégszer.;; Ez jobb. Kosarat kapott. Azt hitte, azért, mert „csak” munkás. Elmaradt. A gyengeelméjű lány újra megszökik, csatangol, ismét a régi galeri. És persze a rendőrség, eljárás indul ellene. Most már Jenő előtt sem titok a másik élet; És érdekes, Jenő még ezután is szereti, persze, szerelméhez sajnálat is párosul. Segíteni akar. A lány most nagy bajba kerül, kitiltás vár rá. Ha csak... Igen, megmenekül, hä férjhez megy, s ez biztosíték lesz az újabb visz- szaesés ellen. V. Lenyalt frizurás, jólöltözört férfi kopog Az apa fogadja. Bemutatkoznak, bevezeti 9 nappaliba, s kérdi: — Parancsoljon?! — Uram. szeretném megkérni Liliké kezét. — Uram, maga nem ismeri az én lányomat. — De ismerem. — És mégis? Foglaljon helyet, uram. De miért is ma- gázódunk. Szervusz, kérlek, ugye Jenő a neved?.;, Gyújts rá, parancsolj... Mohdd, kérlek, de ne haragudj, normális vagy? — Szeretem Lilikét. — Az egyre megy. Jenő kényszeredetten nevet, Az apának agyán átvillan, Jenő a polgári miliő miatt akar benősülni. A fürdőszobás nagy lakás, a kényelmes otthon vonzza! Elvégre művelt család, úriemberek ... — Ez lesz a ti szobátok, de ha a másik jobban tetszik... És ekkor okozta Jenő a meglepetést: — Ha megbocsát, hozzám költözünk. Jobb lesz. Most én nem akarom megsérteni, de ez nem jó környezet... — No, de Jenő, hát kell ennél jobb? — mutat körbe az apa. — Nem a lakás miatt gondolom. — Kérlek, ahogy gondoljátok — nagyon hidegen csengenek a szavak. — Azért mégis csak furcsa, hogy így beszélsz... VI. Esküvő után otthon; A szülők lakásában együtt a násznép. Az ebéd kész, terítenek. Az asszony a tálaló aljából a családi ezüstöt veszi elő. — Az apa szólna: — Miért ez a cirkusz? Essünk túl rajta minél előbb — de jólnevelt úriember és hallgat. Bort töltöget, s közben adomákat mond. A fiatal pár szótlanul ül a kereve- ten. Kényszeredetten mosolyognak a tanúk, az apa magában dühöng: még engem hibáztat... Az asztalnál az anyáé az első szó: házi áldást rebeg. Sebtében esznek, s indulnak a fiatalok. Kenetteljes jótanácsok hangzanak. Búcsúzkodnak. A hangulat fanyarságát talán egyedül az új asszonyka nem érzi. Elmélázva néz, szájaszeg- letében pedig valami különös, eddig sohasem látott finom kis mosoly vibrál. Az örömszülők a kapuban állnak, taxiba ülnek a fiatalok, az öregek integetnek, amíg csak nyoma nem vész a kocsinak. Beballagnak. A kapu a lat: félreteszi jólne- veltségét az apa. Köp. — Szemetek — mondja. Szántó István
