Szolnok Megyei Néplap, 1962. október (13. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-31 / 255. szám

1962. október 31.

SZOLNOK MEGTFI NÉPLAP

S

Látogatás

a Bizományi Áruházban

A fiatal lány világosszürke kosztümöt terít az asztalra. A becsüs forgatja egy darabig.

Azt mondja:

— Négyszáz forint.

— Jó — s a lány meghúzza kicsit a vállát.

Megkérdezem tőle:

— Nem is kopott még. Miért adja el?

— Nem szeretem.

— Mikor vette, tetszett?

— Nem én vásároltam... Anyukám. Névnapom volt és akkor. Meglepett vele. Egyszer volt rajtam. Divatosan szeretek öltözködni. Láttam tegnap a kirakatban egy nagyon szép kardigánt. Azt szeretném megvenni.

*

Bent, az elárusító pultoknál eleven embergyűrű fog]a körül az eladókat. Szófoszlányokat hallak: azt tessék még megmutatni... ott, ez drága... szép színe van--' Ilyeneket. Ott állok közöttük. Idősebb néniket látok többségben. Szemük ott jár, ku- tatgat a megrakott, magas polcokon.

Kovács Károlymé boltvezető mondja:

— Valamikor a szegények, a kispénzű emberek jártak hozzánk eladni vagy vásárolni. Most már más a helyzet. A vásárlók sok olyan áruféleségek közt válogathatnak itt, amelyeket máshol éppen nem lehet kapni. És ez a bolt célja.

Egy svájcisapkás, erősvállú férfi lép be az ajtón.

A boltvezetőt keresi.

— Én vagyok — mondja a

kísérőm.

A férfi téli bundakabátok után érdeklődik. Valamelyik állami gazdaságból jött.

— Három bundánk van — jön vissza a boltvezető.

— Annyi is kell.

Feltűnik nekem. Egy embernek? Megkérdezem tőle. Megrázza kicsit a fejét.

— Nem. Tudja, van a gazdaságnak három traktorosa, azoknak lesz. így ősszel, tél felé haladva, éjszaka bizony hideg van már a traktoron. Átfáznak az emberek. Gondolni kell rájuk.

Szófoszlányokat hallok: azt tessék még megmutatni... ezt megveszem... kéri?... Ilyeneket.

Pedagógusnak

készülnek

Kevesen tudják, hogy a Törökszentmiklósi Bercsényi Gimnáziumban a maga nemében páratlan — legalábbis a megyében páratlan — osztály kezdett munkához az idei tanév elején. Mielőtt az osztály bemutatására térnénk, ejtsünk néhány szót létrejöttének előzményeiről.

Köztudott, hogy megyénkben még mindig nagy a pedagógus hiány. Éppen ezért az oktatási szervek elhatározták a budapesti és nyíregyházi példa alapján egy olyan osztályt szerveznek a Bercsényi Gimnáziumban, amelyben a jövő pedagógusait készítik fel hivatásukra.

A negyvenes létszámú IV/d osztályt a megye középiskoláiból verbuválták. Meghallgatták tavaly azokat a III-os diákokat, akik pedagógusok akarnak lenni, s közülük választották ki a negyven diákot. kitűnő, jeles és jó rendű tanulókat. Érettségi után a negyven diák. mint képesítés nélküli nevelő, kap katedrát a megye községeinek iskoláiban, s majd levelező úton szerzik meg a tanítói oklevelet

— A megye pedagógusban legszegényebb vidékeire valók a pedagógus osztály tagjai — kezdte a bemutatást Szász Károly igazgató. — A tiszafüredi, kunhegyes!, törökszentmiklósi és a kunszentmártoni járásba elsősorban. A huszonkilenc lány és a tizenegy fiú közül négy kitűnő, tizenöt jeles és huszonegy jó eredménnyel végezte a harmadik osztályt

Szabó Antal, a fiatal osztályfőnök vette át a szót: ,

— Sokkal hamarabb sikerült közösséggé kovácsolni a IV/d-t mintsem remélni mertük. Rendkívül szorgalmas valamennyi diák. a mozgalmi és a társadalmi munkában is a legjobbak között vannak. Emellett sportolásra, zenélésre, szórakozásra is jut idejük. — mindenkinek ahhoz, amihez kedve, tehetsége van. Anélkül hogy valami túlzottan távoli következtetést vonnék le az eddigi két hónap tapasztalataiból,

Figyelnek, jegyzetelnek a leendő pedagógusok

Kis Tóth Imre | b^csí

ma hetvenéves volna, ha élne. Sajnos nem érhette meg a hetedik X-et. Az elmúlt nyáron tüdőgyulladást kapott és itthagyta az árnyék- világot. Mikor utoljára meglátogattam, tavasz volt. Kint ült háza előtti kis kertjében, ingre vetkőzve sütkérezett és olvasott.

Már messziről észrevettem az öreget, hófehér sörénye szinte lángolt a délutáni sugárzásban. Nem akartam megzavarni, tudtam gyöngéjét: hosszú időre szótlanná vált, ha olvasmányaiból kizökkentették. Már azon voltam, visszafordulok, de sas szeme elcsípte megtorpanásomat, s a készülő mozdulatot. Bütykös ujját könyvjelzőként illesztette be a lapok közé, s felállt. Restellkedve próbáltam magyarázkodni, ő azonban motyogásomat meg sem hallgatva hellyel kínált maga mellett a kispadon.

— Beszélj, mit csinálnak a fiaim? Rég nem járt erre senki...

Lehet, hogy tévedtem, ám úgy tűnt nekem, mintha enyhe szemrehányás lett volna a hangjában. Sorra kérdezett valamennyi fiatalról. Járunk- e még a körbe. Ki mit írt közülünk? Vannak-e viták? így került ismét szóba dédelgetett álma, a Nagy Mű, amely megírásra vár, s amely tízéves barátságunk forrása és csodálatos háttere volt.

Évtizede ismerkedtünk meg. Asztaltársaságunk akkoriban szombat estéit a

Flórián kocsmában töltötte, ahol mint ifjú irodalmárok, világmegváltó tervekkel kacérkodtunk és szédítettük egymást. Mintha tegnap történt volna, oly tisztán emlékszem első találkozásunkra. Bölcsész hallgató szomszédom legfrissebb versét kritizáltuk, amikor a megyeházi levéltámok asztalunkhoz hozta és bemutatta. Mi akkor- fel sem figyeltünk rá. Megszoktuk, hogy társaságunk hétről hétre új vendéggel gyarapodott, akinek legtöbbje sznob, vagy jobb esetben tiszta szándékú irodalombarát volt.

Hazafelé menet, valaki megjegyezte:

— Azt hiszem, az öregúr titkos drámaíró. Figyeljétek meg, legközelebb egy tucat nyolcfelvonásos drámával a hóna alatt fog beállítani.

Egy hét múlva Kis Tóth Imre valóban hozott valamit. Nem, nem drámákat, csupán egy pepitakockás füzetet, s benne megsárgult, szakadozott szélű újságot.

— Fiatal koromban írtam egynéhány történetet... Ez az egy véletlenül megmaradt. Olvassátok el...

Én vettem át a rojtos újságpéldányt. Valamelyik vidéki napilap egyik májusi számát. Felolvastam. A történet egy öreg kőfaragó segédről szólt, akire iszákos mestere rágyújtotta a házat, hogy a biztosítást megkaphassa. Az elbeszélés belső szerkezete kissé kuszáit volt, mondatai is csikorogtak. Ennek: ellenére éreztük, hogy

A MESTER

a tragikus sorsú kőfaragó históriája nem szokványos írásmű, hanem olyan, amely mögött hagyománytalan s éppen ezért ritka erejű tehetség húzódik meg. Mondtuk is neki, de ő szerényen elhárította az elismerést.

Ettől az időtől kezdve, Kis Tóth Imrét számon tartottuk, s lassan-lassan központi alakja lett társaságunknak. Ha valamit felolvastunk, félszemmel az ő arcát lestük, tetszik-e? ítéletében sohasem csalódtunk.

Egyetlen befűt I ne_,

láttunk tőle. Ehelyett régi- régi történeteket mesélt ifjúságáról, apjáról és nagyapjáról, akik — mint ő is — mészégetők voltak. Derűs és nyomasztó históriákban vallott viszontagságos férfikoráról, egyszóval gazdag élete regényének lapjait szórta szét köztünk tékozlóan és nagyvonalúan.

Egyszer aztán elővettük az öreget. Kérleltük, írjon lapunkba.

— Amit elmondtam eddig, az semmi. Nem érdemes megírni... Talán egyet. Egyet. Az nagy történet lesz. Húsz éve hurcolom magamban... Lehet, hogy regényt csinálok belőle, ezer oldalasnál is nagyobbat... De meglehet, hogy csak ösztövér

novellát. Még nem tudom. Nem szabad elsietni...

'Többé szóba sem hoztuk a dolgot. Ö azonban újabb és újabb történeteket mbn- dott el. Lassan megismertük életútjának összes szereplőjét, akik, mint a karsztvizek, a szombat esték hosszú soréiban fel-felbukkantak és eltűntek, barátainkká vagy ellenségeinkké lettek. Valamelyikünk elhatározta, hogy gyorsírásba veszi a hallottakat. Hozzá is fogott egy alkalommal, de az öreg szelíden leintette.

— Hagyd, fiam. Ez csak férc, ami a művet összefogja. Ha összefogja... Az igazival még vámom kell!

Évekig vártunk rá mi is. Hiába. Nem teljesült az ígéret. Kis Tóth Imre néha elelmaradozott, majd megint előkerült. Megesett, hogy nem győztük kivárni jelentkezését, négyen-öten is fel- rándultunk hozzá a Hegyalja utcába. Legtöbbször betegágyban találtuk. Fakó családi fényképet nézegetett, vagy írt valamit pepitafedelű füzetébe, de azt érkéz- tünkre nyomban párnája alá rejtette.

Amikor utoljára nála jártam, 5 maga hozakodott elő vele. Nem tért rá rögtön, eleinte csak példálózott. Valahogy így:

— A héten temettük. Egy legénykori cimborámat, itt lakott a szomszédban. Göthös volt szegény... Minek is élt volna nyomorultul? De minek is él az ember? Minek? Mit ér az egész, ha lábnyomát nem írja bele az út porába?

Meghökkentett [ félre_

érthetetlen célzása. öreg cimborája sorsában a magáét siratta. A magáét, amelynek megmaradó emléket hetven esztendő alatt sem tudort állítani. .

0 azonban folytatta:

— Hamarosan én is kiállók a sorból... Na, ne tiltakozz én ehhez jobban értek! Nem bántana, ha addig meg tudnám írni. Ha volna még rá időm. Eh, elkéstem vele!...

Keményen megragadta a kezem.

— Fiam, vesd papírra helyettem... ha úgy gondolod. Te, egy kivételével valamennyi történetemet ismered...

Kabátja belső zsebéből előhalászta a jól ismert irkát. Ott mindjárt olvasni kezdtem. Mindössze egy fejezet- nyi gyöngybetűs írás volt. Az anyjáról szólt, aki a nevet sem kapott kései öccse világrahozásába belehalt. Ezt írta meg cikomyátlan egyszerűséggel és félelmetes hűséggel. Kezem is reszketett, amikor a füzetet a zsebembe csúsztattam.

— Megírod?

Válasz helyett bólintottam. Nem mertem kinyitni a számat, gránitból faragott arcára nem mertem felemelni tekintetem, nehogy meglássa könnyeimet. Gyökerestől kitépett faóriás láttán rendül meg az ember úgy, ahogy akkor én.

Búcsúzáskor már ismét vidám volt és magabiztos. Erőltette-e irántam való tapintatból, vagy korábbi vallomása csak múló balsejtelem volt-e, nem tudom. A kertajtóból még sokáig elkísért tekintete, aztán a megszokott kézlengetés után sarkon- fordult és eltűnt virágzó gyümölcsfái között.

HaIáíárÓl| csak a temetés után egy héttel értesültem. Azóta is kínzó lelki- ismeretfurdalást érzek ősz mesterünk, Kis Tóth Imre iránt. Tudom, megkönnyebbülnék, ha elengedhetetlen tartozásom kiegyenlíthetném valaha, ha volna olyan erős toliam, amellyel méltóképpen megírhatnám helyette az ő nagy művét. Az éppen megkezdettet. A torzót. De nincs. Ahogy távolodom időben együtt töltött gazdag óráinktól, egyre szorongatóbban érzem saját töprengésemet, s egyre bizonyosabban tudom: Imre bácsi így is nagy író volt, emléke előtt tisztelettel kellett fejet hajtanom.

Teremtőm, mi válhatott volna belőle, ha harmincnegyven évvel később születik!...

András Ends*

Az 5+1-es IV. D. osztály. — Országos jelentőségű pe dagógiai kísérlet 1 örökszentmiklóson — Szorgalma, diákok, áldozatkész tanárok

Művészeti ifjúsági akadémia Szolnokon

Kéthetenként előadás — Tár sas kirándulás az akadémia keretében — Nagy az érdek lődés

gatást is beiktattak, ezt követően pedig vitát rendeznek a darabról. A téli tárlaton látott műveikről „Miért szép?” címmel beszélgetnek majd a fiatalok. A továbbiakban hangverseny, író- olvasó találkozó és filmankét is szerepel.

Az előadásokat kéthetenként tartják, a mai naptól április végéig terjedő időben. A nagy érdeklődés miatt a Ságvári Endre Művelődési Ház nagytermében (Ságvári Endre utca 14—16) rendezik meg az ifjúsági akadémiát, amelynek hallgatói látogatási jegyet kapnak.

Az előadások, viták, ankétok közötti időben . ingyenes kollektív színház-, mozi- és tárlatlátogatáson, zenekari hangversenyen vesznek részt. Zárófoglalkozásként pedig közös egri autóbuszkirándulást szerveznek. Az ingyenes túrán azonban csak annak jut hely, aki legalább 12 előadáson megjelent.

A KISZ városi bizottsága és a Ságvári Endre Művelődési Ház vezetősége közösen indít egy nagyszabású előadás-sorozatot a szolnoki fiatalok részére. A rendezők igen színes programot állítottak össze. A gondos témaválogatás eredménye, hogy a vártnál nagyobb érdeklődés nyilvánult meg az akadémia iránt. A tematika nyilvánosságra hozása óta több mint félezren jelentkeztek az eddig szokásos egy vagy kétszáz érdeklődő helyett.

Ä művészeti ifjúsági akadémia nyitóelőadása ma. délután öt órakor lesz. Űrkutatás katonai szemmel címmel Verbal Lajos, a KISZ megyebizottság ágit. prop. titkára tart előadást. Kísérőfilm: Irány a kozmosz. A következő előadás — két hét múlva — a Szolnoki Művésztelep fél évszázados életét ismerteti.

A programba színházlátoéppen élethivatásul választott?

Ügy tűnik: a pedagógus osztály tanulóinál a tanítás már most. az iskolapadban* az élethivatást jelenti.

Akárcsak majd a katedrán.—

— bubor —

irodalmi színpad létrehozásában.

Nemcsak tanulnak tehát a törökszentmiklósi pedagógus osztály tagjai. Terveznek is. S ez érthető: kinek ne lennének éppen azzal a foglalkozással kapcsolatban elgondolásai, vágyai, tervei, amit

magyar és orosz nyelvet a diákok, mert az osztály már most két szakosított csoportból áll: matematika—fizika és magyar—orosz nyelvi csoportból; A két csoportnak külön reál. illetve humán óratervet dolgoztak ki. Emellett fakultatív nyelvoktatás is folyik a pedagógus osztályban.

Ki, hol szeretne majd tanítani? Ezt a kérdést is feltettük néhány diáknak.

Szarka Mária:

— Kunmadarason, vagy Berekfürdőn, hiszen karcagi vagyok; Még zenére is szeretném oktatni a gyerekeket-..

A törökszentmiklósi Fónagy Piroska ezt válaszolta:

— Ahol szükség lesz rám...

Oláh Vince, aki Tiszafüredről jött Törökszentmik- lósra:

— Abádszalókra. Itt nagyon 'kevés a pedagógus. Seller Magdolna:

— Én még nem választottam*

Soós Kálmán:

— Én Kengyelre szeretnék »enni, s nemcsak tantervi anyagra, hanem zenére, táncra, bábjátékra is oktatni a tanulóimat, s ha lehetséges, közreműködni a helyi

»v.vx

Tóth Gyula, a Jászberényi Felsőfokú Tanítóképző Főiskola tanára, hajnali négykor indult útnak, hogy előadást tartson a pedagógus- osztálynak. Képünkön a neveléselméleti éra anyagát foglalja össze szorgalmas diákjainak

Ez természetesen nemcsak a diákokon múlik, hanem a tanárokon is. Illetve rajtuk sem, hiszen a szaktárgyak előadói a megye legjobb szakfelügyelői és szaktanárai a pedagógus osztályban;

Amikor ott jártunk, éppen Tóth Gyula „Kiváló Tanár” címmel kitüntetett pedagógus, a Jászberényi Felsőfokú Tanítóképző Főiskola pedagógia-szakos tanára tartott nevelés-elméleti órát. A didaktikai alapfogalmakkal, a szakmódszertan kérdéseivel ismerkedtek meg eddig a diákok többek között. A pedagógiai tárgyak mellett magas színvonalon tanulnak matematikát, fizikát, illetve

úgy érzem, az eddigi előjelek biztatóak a jövőre nézve. Vagyis: jó pedagógusok lesznek diákjainkból