Szolnok Megyei Néplap, 1962. október (13. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-24 / 249. szám
1962. október 24. 5ZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Ö A mezőtúri közönség és a színház Pillanatkép a nemrég megnyílt törökszentmiklósi gyermekkönyvtárból A katonai szolgálatra bevonulok illetményeiről Ebben az évadban a Szigligeti Színház már második produkcióját mutatta be Mezőtúron. Először Mesterházi: „Tizenegyedik parancsolatjának, majd Baróti— Kézdi: „Mindent a mamáért” című zenés víg játékának szereplőivel gördült be az autóbusz a városi kultúr- ház udvarára. Mind a kétszer lelkes vastaps mondott búcsút az előadás végén függöny elé lépő színészeknek. De talán a tapsok mellett nem lenne érdektelen meghallgatni néhány ember véleményét, hisz a szó mégis csak többet mond, mint az összevert tenyér. A „Mindent a mamáért“ előadásának végén egy idős bácsi vonja magára a figyelmet. Olyan lelkesen tapsol, mintha meg akarná ismételteim az egész előadást. Végeredményben az ő korosztályát érdekli legjobban a darab témája. — Hogy tetszett az előadás? — kérdezem. — Nagyon tetszett. Mindenki nagyon jól játszott. Nem is tudom ki volt a legjobb. Az egész nagyon szép volt. Bemutatkozunk Fadgyas István nyugdíjas és félesége. Mikor megtudják, hogy riportot akarok készíteni és ez az újságban is megjelenik, valósággal lecsapnak rám. — Azt írja meg, hogy gyakrabban jöjjön ki a színház mihozzánk és lehetőleg vasárnap. — Bizony — mondja Fadgyas néni — mert például én is dolgozom, szövőnő vagyok és gyakran éppen akkor kell műszakba mennem, mikor itt előadás van. Pedig mi jobban szeretjük a "színházat, még a mozinál is, mert itt élő emberek mozognak a színpadon és ez olyan . hatással van ránk, afnit semmi sem pótol. — Ügy érzik, hogy amit ez a zenés vígjáték felvet, az a probléma élő és igaz? — De még mennyire kérem, bizony megtörténik az ilyesmi. Hadd lássák csak a fiatalok, talán hatással lesz rájuk. . Szóba kerül, hogy nekik is van két lányuk. — De mi nem panaszkodhatunk — mondja gyorsan Fadgyas bácsi. — És ha én ezt most megírnám? Nem járnának úgy a gyerekek, mint ott a színpadon a Láng-család? — kérdezem tréfálkozva. Nevetve tiltakoznak. — Ö, szó sincs róla. — A közönség szereti a vígjátékot — szólal meg Pabor Ilona tanácsi dolgozó. — Én is szívesen nevetek Nekem nagyon tetszett ez az előadás, jól szórakoztam és úgy érzem, kaptam valami szépet tőle. Persze az igaz, hogy a komolyabb műfaj többet ad az embernek. Láttam a „Tizenegyedik paran- csolat”-ot, és nekem az tetszett benne legjobban, hogy komolyan vette ugyan, amit mondott, éreztük, hogy milyen súlyos probléma és mégsem felejtettünk el nevetni sem. Voltak benne olyan humoros részek, hogy még a könny is kicsordult a szemünkből a nevetéstől. — Én is úgy érzem, hogy Mesterházi színműve többet adott nekem és közben nagyon jól szórakoztam —szól bele a vitába Takács Júlia. Ragó Ferenc, a Vasipari Vállalat munkaügyi élőadója a vállalatánál négy személyt alkalmazott közvetítőlap nélkül. A városi tanács szabálysértési előadója ezért 300 forint pénzbüntetésre ítélte. A fennálló rendeletek értelmében — amelyet minden vállalat munkaügyi előadójának tudnia kell — csak a városi tanács munkaügyi osztálya által kiközvetített dolgozókat lehet alkalmazni. E rendelet kiadása — már két évvel ezelőtt — azért vált szükségessé, hogy megakadályozzák a protekció és rokoni kapcsolatuk útján való elhelyezkedést. A városi tanács munkaügyi osztálya ezúton kéri a válla— Olyan dolgokról beszéltek ott a színpadon, ami mindnyájunkat érdekel. — És ez nem érdekli? — De igen, ez is nagyon fontos, de ez olyan játék- szerű. — Azért meg kéne nézni ezt minden fiatalnak — jegyzi meg egy fejkendős néni és eltűni'k a tömegbe, mire odahívhatnám... Az emberek mennek hazafelé beszélgetnek, vitatkoznak a darabról. Mindenki mosolyog, de ebben a mosolyban valami kis rezigná- ció is bújkál. Bizony vannak mécg ilyen családok és nem is mindenütt szól bele az életükbe egy-egy szerencsés véletlen, mint ott a színpadon. Búcsúzunk. Ügy látom, még mindenkinek volna mondanivalója, de nekem már indulnom kell, későre jár. Az emberek tovább vitáznak. Foglalkoztatja őket mind a két darab. A színház élmény volt számukra, tanultak belőle és ezt nem szégyellik bevallani. Már búg az autóbusz motorja, az egyik néni a társulat egy tagjától búcsúzik és sok sikert kíván a többi előadásokhoz is. (V. K. E.) latok munkaügyi előadóit a rendelet szigorú betartására, mert ellenkező esetben pénz- büntetéssel sújtják a szabálysértőket. Költők az ipari tanulók között Két tehetséges fiatal költő, Bede Anna és Baranyi Ferenc tegnap délelőtt az MTH 605. Iparitanuló Intézetének szakköreit látogatta meg. Műveikből adtak elő, utána beszélgetés és élénk vita alakult ki. A jólsikerült találkozón kilencvenhárom ipari tanuló jelent meg. Több katonai szolgálatra bevonuló dolgozó érdeklődött, milyen összegű bevonulási illetményt kaphat a munkáltatótól. E kérdésről a következőkben tájékoztató juk érdekelt olvasóinkat: Ha a dolgozó első tényleges, tehát sorkatonai szalgá- latra vonul be, akkor bevonulási segély illeti meg, amelyet a vállalatnak kell fizetnie. A bevonulási segély ösz- szege a dolgozó félhavi illetménye, illetve kétheti munkabére. Abban az esetben, ha a dolgozó legalább egy gyermek eltartásáról gondoskodik, bevonulási segélyként egyhavi illetmény jár. Előfordul, hogy a dolgozó bevonul ugyan, de valamilyen oknál fogva visszatér munkahelyére, mert a sorkatonai szolgálat alól mentesítést kap. A bevonulási segélyt ilyen esetben sem szabad visszafizettetni, vagy munkabérébe beszámítani. Ebből következik, hogy amikor legközelebb ismét behívják, a bevonulási segély ismét megilleti. A bevonulási segély nem tévesztendő össze az ugyancsak katonai szolgálattal kapcsolatos családi segéllyel. Amíg ugyanis bevonulási segély csak a sorkatonai szolgálatra bevonuló dolgozót illeti meg, és egyszeri segélynek is nevezhetnénk, addig családi segély annak a dolgozónak jár, aki tartalékos katonai szolgálatra honvédként, vagy tisztesként (őrvezető, tizedes, szakaszvezető) ypnul be és havonta rendszeresen. mindaddig kapja, amíg tartalékos katonai szolgálata tart. A családi segély összege a dolgozó havi átlagkeresetének meghatározott százaléka, amelynek nagysága attól függ, hogy a bevonult dolgozó egyedülálló-e, illetve hány eltartásra szoruló hozzátartozója van. Ennek megfelelően a családi segély összege a dolgozó átlagkeresetének 20 százalékától 70%-ig terjedhet. Több mint ezer munkás és termelőszövetkezeti akadémia indul országosan Az 1962—63. évi tudományos ismeretterjesztésben — a TIT különös gondot fordít az összefüggő ismeretanyagot nyújtó, úgynevezett tematikus sorozatok, mindenekelőtt a munkás- és tsz-aka- démiák rendszerének megszilárdítására. Az ismeretterjesztés másik jellegzetessége, hogy — a népgazdasági tervvel összhangban — a helyi termelési gazdasági feladatokat segítő akadémiai tagozatokat szerveznek. A munkásakadémiák száma az előzetes adatok szerint jóval meghaladja majd az ötszázat. Ezeket a tanfolyamokat az üzemgk oktatási -és- továbbképzési tervével összhangban dolgozzák ki. A tanterv összeállításánál nagyobb teret biztosítanak a bemutató jellegű foglalkozásoknak. Az eddigi kedvező tapasztalatok alapján szélesítik a tsz akadémiák hálózatát is. Az említetteken kívül az ország különböző . részein több mint 400 nők akadémiája és 250 ifjúsági akadémia műkdik majd. Csak közvetített dolgozókat lehet alkalmazni A vadonatúj vászonterítő - vei borított asztal roskadozott a sok ételtől. Középütt, a porcelántálban teljesen kihűlt a csigaleves, tetejére fagytak a zsírtallérok. Hasztalan kellette magát a főtttyúk. a töltött pulyka, a malacsült, hiába magasodott illatos kazlakban a szőlőslepény, az almásrétes, hájastészta, étvágytalanul hallgatott a család, amely semmivel sem látszott elevenebbnek, mint a falakról figyelő fényképek. Klári asztalfőn ült, vérte- len arccal, semmibemeredőn. Két sze nében nagyra tágult a pupilla, ajka meg egészen kicsinek látszott a halványságtól. Fekete kosztümében, fehérfodrú selyemblúzában oly egyenesen s mozdulatlanul üli, mintha festmény készült volna róla. Sáppadt öklében zsebkendőt szorongatott, hogy legyen mivel letörölni a könnyét, ha sírva- falaid, de szeme száraz volt és forró, mint aszályos nyárban a szalmavirág. Dani félrehúzódott az asztaltól, hanyagul támasztotta meg derekát a saroklóca szegletében. Fejét a falhoz hajtotta, csizmás lábai alél- tan feküdtek egymáson. — Ne emészd magad — rándított a vállán erőszakolt hányavetiséggel. — Vedd úgy. hogy itt váltak, aztán elmentek. Hiszen minden lakodalomnak ilyen a vége. Az ifjú pár magára marad... Klári tekintete egészen picit rebbent. Fakó ajkát beharapta. Nem szólt. Gyűlölte az embereket és ezt nem volt kedve kimondani. Az öreg Kincses a konyhába menekült a szomorúság elől. Ö is felvette sötétkék pantallós ruháját, ráncos, beesett arcát szépen megborotválta és még azzal is törődött, hogy maradék haját, amely rendszerint ezerfelé ágaskodott, a füle környékén, gondosan lekefélje. Egy ideig türelemmel ült a fiatalok között, aztán a konyhába som- polygott, borral telt kanosát vett az ölébe és ivott, ivott elszántan. Hamarosan meg is vidámult, bebicegett a szobába, jóságos jókedvvel pislákolt a fiatalokra, majd gondtalanul mesélni kezdett: — Lembergben vagyok én. ha jól látom. Ej, micsoda boldogság volt az! Elfoglaljuk a várost, átkutatunk minden házat... aztán az egyik szobában terített asztal vár bennünket!... Sehol egy lélek. Még az egerek is elbújtak. Hát kiderült, hogy valami orosz tábornok akart ebédelni, de a riadóra úgy otthagyta a lakomát, mintha hasmenése lett volna... Ügy ám... Belaktunk cefetül... Kuncogott, mintha csiklandozták volna, szuszogva asztalhoz ült és marokra fogott egy csirkecombot. Mielőbb beleharapott volna, a lányára nézett. Nyomban kijózanodott. Ráncai értelmes rendbe igazodtak, bajusza megnyúlt, komoly tekintetében helyreállt az egyensúly. Lassú mozdulattal visszatette a tálra a csirkecombot, ráhajolt az asztalra, homlokát a karjára támasztotta és domború hátán lúdbőrőzni kezdett a sötétkék ünneplő kabát. * Kukoricafoszt ás idején a világ közepévé változott a völgyi falu. A képzelet országútjain megérkeztek n csodálatosabbnál* csodálato. sabb emberek, királyok épp úgy, mint koldusok, és soha nem látott öltözeteikben, ámulatraméltó szokásaikkal csupa mesébeillő dolgokat vittek véghez. A pirostarso- lyos pandúr nyársonsült ökröt evett meg egy ültő helyépatkó. így is temették el szenteletlenül, százkét esztendeje, hogy a csontjait kivetette az eke a régi temető mellett. A házakhoz, ahol éppen fosztották a kukoricát a pajtában, tódult a nép, mesére szomjasan. Klári is szívesen tanyázgatott el a fiatalok között, a fogadtatással sem volt eddig még baj. Az illendőség is úgy kívánta, hogy menjen, mivel a segítség körbejárt. Megváltozott a lakodalom óta. Viselkedése zárkózot- tabb, mozdulatai félénkebbek lettek, mint aki komolynak hitte a sok-sok hátborzongaGERENCSÉR MIKLÓS ben. A teknővájó cigány parazsat nyelt és a leheletével gyújtotta fel az erdői. Még annak előtte, hogy a tengerit ismerhették volna, kínhalálra ítéltek egy boszor- kányt, de a banya csikóvá változott, a szomszéd faluban elkapták, megpatkolták, amikor pedig haldoklóit, visszaváltozott boszorkánnyá és a kezén-lábán rajtamaradt a tó históriát. Körülötte pezs- gett, ficánkolt a vidámság, u felviharzó nevetesek szinte leverték a port a pajta magasan nyújtózó gerendáiról. Karbitlámpa sugározta rájuk erős, villámszínű fényét, édeskés szaga idegenül terjengett a nyár illatait őrző lucerna, muhar közelében. Tüzesen virult a fosztott kukoricából való hegy, körülötte zörgött a háncs, amely cinkosan takarta el a legények matató kezét. Lehettek vagy húszán a kukoricafosz- tók, körbeülték a sárga gálát, mint akik melegednek és a tiszta csöveket is úgy fiaji- gálták középre, mintha óriási máglyát tápláltak volna. Egy malacképű, behízott szemű asszony vitte a szót, most éppen valami sikamlós pletykát adott elő az egyszeri kis- bíróröl, aki megleste fürdés közben a jegyző feleségét és amikor az asszony sikongani kezdett, ijedtében a kútba ugrott. Klárihoz nem szóltak bántón, nem néztek rá sandán, mégis tudta, hogy valami nincs rendjén, leszakadt egy húr a citeráról. Máskor vele is incselkedtek, egy volt a sok közül, bévül érezhette magát azon a körön, amelyet a lányok, fiatalasszonyok szőttek maguknak titkokból, rnllantásokból, névtelen, de innál édesebb érzésekből. Most meg nyoma veszett ennek az ártatlan cinkosságnak. úgy vették, mintha itt se lenne. Fájt neki az alattomosság, amelyről tudta, hogy a kertek alatt osonó pusmo. gás eredménye. De nem mutatta, hogy szorongatja a szívét a számkivetés, dolgozott serényen, néha nevetett is, de hiába nevettek vele a többiek is, a jókedvben ugyanúgy magára maradt, mint a hallgatásban. Most éppen hallgattak. Egy ösztövér, szürke réklis lány kérlelte a malacképű asszonyt: — Manci néni, meséljen még valamit. De a szerelemről. Az asszony szorosabbra húzta a csomót keszkenőjén, jóindulatúan hunyorított Klári felé, mintha előre bocsánatot kérne. Klári lehajtotta a fejét, így hallgatta a históriát: — Előfordult az is, hogy egy rossz lány nem akart a pap elé állni, aztán azzal büntette meg az Isten, hogy mindjárt az első gyerekének két feje lett. Föl is nőtt ez a szörnyeteg, az egyik szájával ugatott, a másikkal meg nyerített. Bürköt evett, meg lapulevelet, aztán már öt esztendős korában kinőtt a szakálla... Ezen senki se nevetett. Béna csönd telepedett a pajtára. Többen lopva Klárira sandítottak az orruk mögül, ő meg úgy viselkedett, mintha semmit se hallott volna. 4 kezében volt egy cső, nyugodtan a kupacra dobta, de úgy, hogy a kukorica átgurult a malacképű asszony papucsára. — Én is tudok egy történetet — mondta Klári erőtlen hangon. Alig ismert a saját szavára. — Az egyszeri asszoriy elment ugyan a templomba, de mielőtt fölvette a fátyolt, minden élelmes ember kipróbálta. Egy hónappal az esküvő után rátalált a kanász. amint a kökénybokrok alatt pucéran hentergette két csendőr. Gyereke ugyan egy se szül-tett, de hogy miért nem, annak a vajákos asszony a meg~ mondható ja... (Folytatjuk^ uhuim KISREGÉNY
