Szolnok Megyei Néplap, 1962. szeptember (13. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-15 / 216. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962. szeptember 15. A Szolnoki MÁV NB n-es lab­darúgói vasárnap Salgótarjánban lépnek pályára, az ottani Kohász SE ellen. A baj hoki táblázat pil­lanatnyi állása a szolnokiak pontszerzését Ígéri. Akik azon­ban ismerik az NB U. kiegyen­lített erőviszonyait, Jól tudják, hogy a tabella állása nerh alkal­mazható mereven, mert nem egyszer kiábrándító vereség lett a reményekből. A MÁV tábor nagyobb része most Is józan bi­zakodással, de ugyanakkor tel­jes komolysággal tekint a mér­kőzés elé. A sportkedvelő kö­zönség és a csapat emlékezetébe idézzük a bár év'el ezelőtt le­zajlott méfkőzést. amikor az ak­kor már biztosán kieső kohá­szok 6:3-as vereséggel küldték haza az elbizakodott vasutasokat Tarjánból. Az együttes és közvetlen veze­tői igen komolyan készültek e találkozóra és már szombaton délben elutaznak az északi ipar­városba sportkocsival, mert sze­retnének minél pihentebben ki­állni a mérkőzésre. A jelek sze­rint most sem tudnak legjobb csapatukkal pályára lépni — mert mind Cselényi, mind Csábi sérülése fnakacsabb a vártnál. Kolláth Ferenc edző még dilem­ma előtt áll, hogy a tartaléko­kat vesse-e harcba, vagy a nem teljesen egészséges Játékosokkal próbáljon szerencsét. így a va­lószínű összeállítás: Cselényi (Molnár) — SándoT, Abonyl, Ke­gyes — Karkecz, B. Nagy — Tóth, C-orfibás, JóZöa, Csábi (Ko­vács), Dobos lesz. • Megyénk NB m-as csapatai közül a Szolnoki MTE a Szege­di Építőket fogadja otthonában. Reméljük, hogy a jő erőkből ál­ló MTE végre kilábol a hullám­völgyből és azt a játékot nyújt­ja, melyet képességeik alapján joggal várnak el szurkolóik. A , Jászberényi Vasas ugyan­csak otthonában látja vendégül a Csongrádi Petőfi együttesét. A jászberényiek legutóbb javuló játékkal — a jelenleg első he­lyen álló Békéscsabai Építőktől vitték el az egyik pontot. Remél­jük, ezúttal is folytatják jovuló formájukat és megszerzik mind­két bajnoki pontot. A Törökszentmiklósi Vasas Kecskeméten, az ottani TE ellen veszi fel a küzdelmet. A török- szentmiklósiakat képesnek tart­juk, hogy az egyik pontot haza­hozzák Kecskemétről. A Martfűi MSE Szarvason lép pályára. A cipőgyáriaktól azt Tárjuk, hogy a2 egyik pontot hazahozzák Szarvasról. A Jászberényi lehel Gyulán veszi fed a küzdelmet. A Jászbe­rényiek az elmúlt héten — hazai pályán — a Kecskeméti TE ellen értek el győzelmet. Reméljük, ezúttal idegen pályán Is jó já­tékkal örvendeztetik meg szur­kolóikat. * Vasárnap megkezdődik a me­gyei röplabda bajnokság küzdel­me. Nyolc férfi csapat a Jászbe­rényi Lehel, a Mezőtúri Honvéd. Rákőczifalva, a _ Szolnoki Vas­utas. a Szolnoki Patyolat, a Szol fioki Dózsa, á Szolnoki VtTASZ és a Szolnoki Kilián Honvéd SE küzd majd a bajnoki pontokért. • Az asztalitenisz NB íí-ben to­vább folytatódik a bajnoki küz­delem. — A Szolnoki MÁV női együttese a Bp. ERDÉRT-et fo­gadja, Szolnokon, vasárnap dél­előtt 10 órai kezdettel, az Újvá­rosi iskola tornatermében. * A Martfűi MSE NB n-es férfi kézilabda együttese haza pályán fogadja a budapesti Beloiannisz csapatát. Reméljük, hogy a cipő­gyáriak folytatják Jó szereplésü­ket és mindkét pontot otthon tartják. • A Szolnoki MÁV NB n-es ököl­vívói ma bajnoki mérkőzésen lépnek szorítőba. Igaz, még nem kezdődött meg a bajnokság küz­delme, de a tavaszról megóvott EMAG—Szolnoki MÁV mérkőzés a szövetség rendelkezése értel­mében most kerül lebonyolításra a fővárosban. Vasárnap délelőtt 10 órai kez­dettel Szolnokon, a Damjanich uszodában általános és középis­kolások részére mintegy 30 szám­ból álló versenyt bonyolítanak le. A Versenyt a Szolnoki Dózsa a megyei és városi tanács műve­lődésügyi osztályával közösen bonyolítja le. Az első nyolc he­lyezettet pontozzák. A legtöbb pontot elérő általános- és kö­zépiskolák vándorserleget kap­nak. A verseny minden év szep­temberében megrendezésre ke­rül. AZ eddigi nevezésekből ítél­ve, a rendezvény iránt város­szerte nagy érdeklődés nyilvá­nul meg. Nevezni a helyszínen tó lehet. • A Szolnok városi labdarúgó­bajnokság első fordulójában az alábbi eredmények voltak: Bútorgyár—Előre 1:1, Papír­gyár—Kórház 2:1, Olajbányász— MÁV Hl. 2:1, Szpartakusz (volt Halászok)—Vasutas II. 6:2, TI- TÁSZ—ITSK elmaradt. A bajnokság tizes létszáma idő­közben tizenkettőre emelkedett, inert a Martfűi MSE m. és az Ingatlankezelő Vállalat együttese tó benevezett. Szolnokon két csoportban folyt a szakszervezeti labdarúgó-baj­nokság. A küzdelmek most vé­get értek. Az első csoportban a Tejipari Vállalat, a másodikban pedig a Szolnökl Papírgyár együttese szerezte meg az első­séget. A két csoportelső döntő mér­kőzést Játszott az első és máso­dik hely eldöntéséért. Ezt a ta­lálkozót a papírgyár csapata nyerte meg 5:0 arányban. így Szolnok város 1962. évi szakszer­vezeti labdarúgó-bajnoka a pa­pírgyár együttese lett. A bajnokságot nyert csapat — i most a szakszervezeti bajnokság befejezésével sem tért pihenőre. Beneveztek a városi bajnokság­ba, ahol szintén Jó eredménye­ket akarnak elérni. . Szombati sportműsor VÍZILABDA OB I.: Szolnoki Dózsa—Szen^ teSi Kinizsi, Szolnok, Damjanich uszoda, 1? óra. LABDARÚGÁS Szolnok Városi bajnokság: Martfű ni.—Papírgyár Szolnok, bútorgyári pálya, 16. MÁV HL— TIT ASZ Szolnok, MÁV pálya, 15.Í5. Ingatlankezelő Vállalat— Szpartakusz Szolnok, MTE pá­lya, 15. RÖPLABDA Ma kezdődik meg Szolnokon a Röplabda Magyar Népköztársa­sági Kupa H. fordulójának küz­delme. A férfiak mérkőzését a TtTAs2 Tisza-parti pályáján bo­nyolítják le. — Ott a Szolnoki TITASZ, a Salgótarjáni BTC, a Bp. Vegyiművek és a Pénzügyőr csapata találkozik. Női vonalon a megyei kórház pályáján ren­dezik a mérkőzéseket. — Ott a Szolnok Megyei Kórház, a Sal­gótarjáni BTC, a Szegedi Ken­dergyár és a BM. Dózsa együtte­sei mérik össze tudásukat. A mérkőzéseket vasárnap folytat­ják. A Törökszentmiklósi DűhőngS-szoba a Motelben Vas- és Faipari Ktsz rövid szállítási határidővel vállal a la­kosság részére asztalos, bádogos, hűtő­gép, villanyszerelő, motorszerelő és vas­ipari javítási munkákat. Telefon: 85. A chicagói Imperial Inn motelben nemcsak színes te­levízió és úszómedence Van, haneni kívánságra házi ideg- gyógyász foglalkozik a ven­dégekkel. Még „dühöngő”- szobát is tartanak fenn, ahol a vendégek darabokra tör­hetik a bútorzatot. Felhívás a baromfitenyésztőkhöz Termelőszövetkezetek! Egyéni tenyésztők! A baromfinevelés sokkal nagyobb mint az előző években bármikor volt. Az átvétel és a feldolgozás folyamatossága miatt kérjük segítségüket. Egyéni termelők! Az eladásra szánt szerződött és szabad csirkét, tyú­kot, kakast, gyöngyöst, már most hozza be a föídmű- vesszövetkezet helyi baromfifel vásárló helyére. A liba és kacsa tömését már most kezdje meg. Pulykát november 1. után csakis a földműVesszövetkezet ér­tesítésére szállítsa le az átvevő helyre. A2 átvételt az fmsz ütemezi be és írásbeli értesítésben pontosan megjelöli az átvétel idejét. A leadás időpontját saját érdekében tartsa be. Termelőszövetkezetek! Az értékesítésre szánt megfelelő minőségű és súlyú csirkét, tyúkot, gyöngyöst, ajánlja fel átvételre a te­rületi megbízottunkon keresztül a Baromfifeldolgozó Vállalat részére. Folyamatosan fogják be a libákat tömésre és most vegyék Igénybe a szerződés szerint liba db-onként járó 10 kg kukoricát | Pulyka felvásárlást november 1. után a közös beüte­| mezés alapján végezzük. Még egy jó tanács! Sovány, gyenge minőségű baromfit, nem kihizlalt 11- ■ bát, fejletlen tokos pulykát nem lehet minőségre fel­dolgozod, ezért azokat nem tudjuk átvenni. Mielőbb gondoskodjanak a bőséges takarmányról, mert sú- j lyuk így növelhető, a tollúk Is gyorsabban fejlődik í és minőségük is így javul. A termelők részére a rá­fordított takarmány árban megtérül. Tojás felvásárlásban nincs korlátozás. Minden meny- nyiségben átveszi egyéni termelőktől a helyi főld- művesszövetkezet, a termelőszövetkezetektől a válla­lat turajárata. Törökszentmiklósi Baromfifeldolgozó Vállalat ■ -----------------­Hi rdetmény A Mezőtúri Városi Tanács az 1954. évi X. tőrvény 8. §- ának 1. bekezdésében biz­tosított jogkörénél fogva az 1962. július 2Ö-i ülésén ho­zott 30/1962. T. számú ha­tározatával megalkotta az lj/1962. számú és a 2/1962. számú tanácsrendeleteket a város egyszerűsített általá­nos rendezési terve építés­ügyi előírásainak végrehaj­tásáról, valamint a Kétgát- közi és Vágóhídkertek ház- helyoSztási terve építésügyi előírásainak végrehajtásáról, A tanácsrendeletek kihir­detésük napján a város egész igazgatási területére nézve kötelező érvénnyel bírnak; A végrehajtó bizottság ezúton hívja fel a város la­kosságának’ figyelmét arra, hogy a tanácsrendeletek dél­előtt 8—12 óráig, délután 1—5 óráig a városi Tanács VB Titkárságának hivatali helyiségében megtekinthetők és tanulmányozhatók. Mezőtúr, 1962. szept. 13. Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága KŐMVÜEST és SEGÉDMUNKÁSOKAT azonnali belépés­fel felvesz a Szolnoki Epületkarban- tartó KTSZ, Ady Endre u. 63. I 1962. szeptember 17-től 23-ig. I Állandó mü sorszámok: ? KOSSUTH RADIO: 4.26: Rákóczi induló. — 4.30: Hírek, idó­• járásjelentés, — 4.35-től 7.59-ig: Vidáman — frissen! Zenés műsor. — Közben: 5.30: Hírek, Idő járásjelentés. — 6.00: Falu­j ládió. — 6.35: Sport- és totóhí rek. — 6.59: Pontos időjelzés. — 7.00: Hírek, időjárásjelentés. — 7.10: Cj könyvek. — Kb.: \ 7.30: Színházak és mozik müso ra. — Kb.: 7.45: Hirdctőoszlop. i — 7.59: Pontos Időjelzés. — 8.00 : Műsorismertetés, idő járás je­lentés. — 8-03: Technikai szünet. — 9.59: Időjelzés. — 10 00: Hírek, lapszemle, idöjáfásjelen tés. — 16.59: Időjelzés — 17.00: { Hírek- — 19.50: Jő éjszakát, gy eretek! — 19.59: Időjelzés. — | 20.00: Esti Króftlka, idójáfíájelentés. —■ 21.59* IÖőjelrás. — • 24.00* Hírek, időjárásjelentés. — 0.30; Himnusz. — Utána: | Vízjelzőszolgálat. I PETŐFI RADIO: 5.00-tői 8 00-ig. Reggeli zene. Közben: 5.30: Hírek. — Kb.: 6.25: Színházak és hangversenyek műsora — 6.30: Torna. — 8.00: Hírek, idő járásjelentés. — 8.10: Műsor­zárás. — 13.50: Idegen nyelvű vízlejzőszolgálat. — 14.00: Idő- í járás- és vízállásjelentés. — 16.00: Hírek, időjárásjeleníés. — 18.00: Hírek, idő járás jelentés. — 23.00: Hírek, idő járásjelen­tés. — 23.15: Műsorzárás. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Reggeli hangverseny. *— 9.00: Lányok, asszonyok... — 9.20: Operettrészletek. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Zon­goramüvek. — 11.00: Más muzsi­ka kell. (Regényrészlet). — 11.20: Népi muzsika. — 11.52: Mindenki kedvére. —* 13.50: Amikor feljön az esthajnali csillag. Elbeszélés. — 14.10: Heti zenés kalendárium. — 15.10: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 15.25: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.05: Üttörőhíradó, — 10.25: Schubert műveiből. — 17.15: Ötórai tea. — 18.00: Közve­títés a súlyemelő világbajnok­ságról. — 18.05: Ifjúsági Magazin. — 18.25: Operarészletek. — 19.05: A mikrofon előtt: dr. Ortutay Gyula. — 19.20: A kaukázusi krétakör. Közvetítés a Madách Színházból. — 20.20: Közvetítés a súlyemelő világbajnokságról. — 22.40: Mario Lanza énekel. — 23.30: Klarinétnégyes. PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: Tánczene. — 14.40: A Gyermekrádió műsora. — 15.00: operafinálék. — 15.50: A világ minden tájáról. — 16.05: Könnyű­zene. — 16.40: Szerelmes kalen­dárium. Versek. — 17.15: Hajnal­tól éjfélig. — 17.25: Kamarazene. — 18.10: Népi muzsika. — 18.40: AZ Ifjúsági Rádió műsora. — 19.05: Opera részietek. — 19.40: A korszerű mezőgazdaság úttörői. — 19.55: Édes anyanyelvűnk. — 20.00: Szabó Ferenc: Concerto. — 20.25: Verbunkosok, magyar nó­ták, csárdások. — 21.10: Táncze­ne. — 21.55: Magos Déva várát, hogy felépítenék. Előadás. — 22.15: Operarészletek. KEDD 1 KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: A Gyermekrádió műsora. — 8.45: Kánonok. — 9.05: Pénte­ken este ... — 12.15: A Pénteken este című műsor folytatása. — 12.41: Híres áriák, híres éneke­sek. — 12.55: Fazekas Mihály verseibő :1. — 12.00: Híres opera­énekesek lefheZeiböl. — 14.00: Nóta csokor. — 14.40: A holnap vőlegénye. Mese. — 15.10: Dalol a falu, — 15.25: Törvénykönyv. — 15.40: A Mantovani-zenekar Ját­szik. — 16.05: Megtudtuk, el­mondjuk. — 16.25: Tánedalok. — 17.40: A Horizont. Az Ipari rovat műsora. •— 18.00: Közvetítés a súlyemelő világbajnokságról. •— 16.05: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 18.35: Százados szenzációk. — 19.07: Muszorgszkij összes dalai. — 19.25: A Szabó eSalád. — 20.25: Közvetítés a súlyemelő világbajnokságról. — 20.30: 1950-ben mutatták be. Ze­nés összeállítás. 21.20: Rózsa A VÖRÖS CSILLAG RUHÁZATI KTSZ Szolnok, Verseghy n. 3. sz. számviteli csoportvezetőt keres lehetőleg azoftnalra. Fékétől: lehetőleg mérlegké­pes könyvelői képesítés. Ipa­ri könyvelésben való jártas­ság. ... ............... , , Sz olnoki Bizományi Áruház Kossuth utca 20. sz. helyiségében irodabú­torok, pokrócok, vat­taruhák. gumicsizmák 147.— Ft-os áron, — ugyanott női. férfi ballonok, kabátok nagy választékban kaphatók. ___________ Sá ndor. Folytatásos rádiójáték. ■*- 21.50: Könnyű hangszerszólók. — 22.25: Kantáta-hangverseny. — 23.50: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Zenekari hangverseny. — 16.05: Kínai és koreai fúvőszene. [ — 16.20: A fekete arany történe­te. — 16.40: Kamarazene. — 17.15: j Időszerű nemzetközi kérdések. — 17.25: Részletek a Szelistyel asszonyok című daljátékból. — 18.10: A kovács meg a szerencsé­je. Rádiójáték. — 18.35: Táncze­ne. — 19.25: Az opera útja. Elő­adás. — 20.10: Mostan kedvem kerekedik. Zenés összeállítás. — 21.50: Egy „kacsa” története. Karcolat. — 22.00: Könnyűzene. f SZERDA KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Napirenden ... — 8.Í5: Operarészletek. — 8.55: Lányok. Regényrészlet. — 9.25: Zenés sé­ta Mohácson. — 10.10: Üttörőhír- adó. — 10.30: Zenekari muzsika. — 11.25: A Szabó család. — 12.15: Tánczene. — 13.15: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.30: Népi muzsika. — 14.00: Szeptember. — Elbeszélés. — 14.20: Palló Imre és SZecöődy Irén énekel. — 15.10: Kazinczy Spielberger. Előadás. — 15.25: Cigányszerelem. — 16.30: A barátság hullámhosszán. — 16.40: EúvOszehe. — 17.15: Zene­kari muzsika. — 17.45: Munkás­klub. — 18.05: Melódia-express. Közben: Közvetítés a Vasas— Friedrikstad (norvég) EK-mérkŐ- zésről és a súlyemelő világbaj­nokságról. — 20.30: Rózsa Sán­dor. Folytatásos rádiójáték. — 2Í.00 Ismeretterjesztő előadás. — 21.15: Éjfél előtt Párizsban. — 22.35: Firenzei tragédia. Egyfel- vonásos opera. — 23.30: Tiszta hittel. Vers. — 23.35: Verbunko­sok, népdalok. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Operettmuzsika. — 14.40: OroSz nyelvlecke. — 15.00: Köny- nyűzene. — 15.23: Chopln-zongo- raművek. — 16.40: Afrika koro­nája. Versek. — 16.55: Kórusok. 17.15: Színházi élet Békéscsabán. — 17.30: Könnyűzene. — 18.05: Orvosi tanácsok. — 18.10: Manón. Operarészletek. — 19.05: Híres prímások lemezeiből. — 19.30: Rádió-szabadegyetem, — 19.55: Zene- és előadó-művészet. — 20.25: Operettrészletek. — 21.05: Hangszerszólók. — 21.15: A test élete. — 21.30: Közvetítés Mont- reálból, a Massey Haliból. — 22.00: Tánczene. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Tánczene. — 9.00: Édes anyanyelvűnk. — 9.05: Zenekari muzsika. — 10.10: Rádió-szabad­egyetem. — 10.35: Népdalok, népi táncok. — 11.00: Napirenden . .. — 11.05: A tükrösszívű huszár. Mesejáték. — 12.15: Operarészle­tek. — 13.10: Egy falu — egy nó­ta. — 13.50: Részlet a brigádnap­lóból. — 14.00: Operarészletek. — 14.40: AZ Ifjúsági Rádió műsora. — 15.10: A Gyermekrádió ének­szakköre. — 15.30: A tizenharma­dik szűz. Rádiókomédia. — 16.10: Könnyűzene. — 16.40: Lányok, asszonyok ... — 17.10: Moszkvai tudósítónk jegyzete. — 17.20: A csokoládékatona. — 17.40: Ifjú Figyelő. — 18.00: Közvetítés a súlyemelő világbajnokságról. — 18.05: Basilides Mária énekel. — 18.30: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 19.00: Tánczene. — 20.25: Köz­vetítés a súlyemelő világbajnok­ságról. — 20.30: Bécsi ünnepi he­tek. 1962. — 21.45: Tanítók, taná­rok fóruma. — 221$: Közvetítés a súlyemelő világbanokságről. — 22.25: Népi muzsika. — 22.50: Modem legenda. — 23.00: Kama­razene. — 23.40: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Szórakoztató muzsika. — 15.10: A külföldi sajtó hasábjai­ról. — 15.20: Népi muzsika. — 16.05: Zenekari muzsika. — 16.50: Az Ifjúsári Rádió nyelvtanfolya­ma. — 17.00: A Oyermekrádló műsora. — 17.70: Szegedi Anikó és Réti József hangversenye a stdúióban. — 18.10: Könnyűzene. — 19.05- Az emberi butaság tör­ténetéből. — 19.35: Mozart mű­,-élből. — so no: Joinnda Marcu- lexdu és Dán Jordachescu éne­kei — 20.30: A fehér mészkőszik­lák meséje. Előadás. — 20.40: Elő­szóval — muzsikával. PÉNTEK KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Népek zenéje: — 9.00: Lí­rai önéletrajz — 9.10: Iskolai kó­rusok énekelnek. — 9.20: Haydn- múvek. — 10.30: Operettrészletek. — 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: A mosolygó nagy’polc — 11.30: Fúvószene. — 12.15: Min­denki kedvére“. — 14.00: Levelek Z. asszonyhoz. — 14.20-: Kórusok, hángszerszólók. — 14.45: Gazda­szemmel a nagyvilág mezőgazda­ságáról. — 15.00: Szív küldi szív­nek szívesen. — 16.20: Az Ipari rovat műsora. — 16.40: A német munkásmozgalom dalaiból. — 17.15: Ötórai tea. — 18.00: Közve­títés a súlyemelő világbajnok­ságról. — 18.05: Menyasszonyok, vőlegények iskolája. — 19.25: Ze­nekari muzsika. — 20.25: Közve­títés a súlyemelő világbajnok­ságról — 20.30: Családi körben. — 22.20: Közvetítés a súlyemelő világbajnokságról. — 22.30: 0 meg én. — 23.13: Operarészletek. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: NépdalcSókor. — 15.00: Zenekari muzsika. — 16.05: Leg­kedvesebb verseim. 16.20: Köny- nyűzene. — 16.45: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 16.55: Bellini: A kalóz. — 17.15: Argen­tínáról fiataloknak. — 19.05: Ver­bunkosok, magyar nóták, csár­dások. — 19.40: Ismeretterjesztő előadás. — 19.55: Tánczene. — 21.10: Mozart műveiből. — 22.07: A sas. Versek.*- 22.20: Dvorzsák: f-moll trió. f szombat"* KOSSUTH RÁDIÓ: 8.50: 1950-ben mutatták be. — 9.00: Menyasszonyok, vőlegények iskolája. — 9.20: Pergő ritmusok. — 11.52: Gratulálunk! — 12.15: Operarészletek. — 13.00: Részlet Jókai Mór Hétköznapok című re­gényéből. — 13.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 14.40: Mit ol­vassunk? — 15.10: Előszóval — muzsikával. — 16.60: Hét nap a külpolitikában. —• 17.10: Könnyű­zenei híradó. — 17.50: Mai embe­rek. — 18.00: Közvetítés a súly­emelő világbajnokságról. — 18.05: Gondolat. A Rádió irodalmi he­tilapja. 18.45: Üj felvételeinkből. — 19.05: Zenekari muzsika. — 20.25: Közvetítés a súlyemelő világbajnokságról. — 20.30: Hang­verseny Rodgers műveiből. — 21.00: A Rádiószínház bemutató­ja: Zűrzavaros éjszaka. — 22.15: Közvetítés a súlyemelő világbaj­nokságról, — 22.35: Táncoljunk. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Mezei csokor. — 14.55: Autósok és motorosok ötperce. — 15.00: Az Állami Orosz Ének­kar énekel. — 15.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.25: Zene­kari muzsika. — 16.05: AZ Iskola szolgája. Rádiójáték. — 16.53: Hangversenykeringő. — 17.08: A méhek bosszúja. — 17.25: Zongo- ramfivek. — 18.10: Operettrész­letek. — 18.45: Hogyan tanultak meg beszélni az állatok? — 19.05: Cantaglró, 1962. Bánki László be­számolója az olasz táncdaléneke- sek hahgversenykőrútjáról. VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Egy falu — egy nóta. — 8.50: Falusi életképek. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.50: Édes anyanyelvűnk. — 9.55: Könnyűzene futószalagon. — 10.30: Vidám félóra. — 11.00: Ké­pek a salzburgi ünnepi játékok történetéből. 11.55: Hallgatóink figyelmébe. — 12.15: Népi muzsi­ka. — 12.50: Hétvégi Jegyzetek. — 13.00: Klasszikus operettek. — 13.45: Mosolygó Tündér Ilona meséje. — 14.00: Művészlemezek. — 15.00: Nemzetközi kaleidosz­kóp. — 16.00: n. félidői Közvetí­tés bajnoki labdarúgó mérkőzé­sekről. — 17.10: Zenekari muzsi­ka. — 18.05: Díszes esküvő. Rá­diójáték. — 18.35: Tánczene. — 19.15: Plautus — magyarul. — 19.30: Népdalok. — 20.10: Amiről beszélni kell. — 20.20: Jonny Bumm! Zenés tragikomédia két részben. — 22.45: Szórakoztató magyar muzsika. — 23.13: Várok reád... Versek. — 23.25: Ke vancsina. PETŐFI RÁDIÓ: 7.30: AZ evangélikus egyház félórája. — 8.00: Öach-orgona­művek. — 8.30: Mit hallunk a jö­vő hé*en? — 9.00: Operakalauz. — 10.00: Gazdaszemmel a nagy­világ mezőgazdaságáról. — 10.15: Beethoven: D-dur hegedűver­seny. — 11.00: Tánczene. — 12.15: A kultúrrovat műsora. — 12.35: Szimfonikus zene. — 14.20: Miska bácsi lemezesládája. — 15.00: Bartók műveiből. — 15.35: Pentagőnla véres krónikája. — 16.00: Az oneraszerkesztő postá­jából. — 17.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.10: Szórakoztató néni muzsika. — 18.35: Vássza Zseleznova. Dráma. — 20.25­Rárki: Pomádé király öi ruhája. — 20.35: Tiszakerecsenytől Kana­dáig. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom