Szolnok Megyei Néplap, 1962. szeptember (13. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-23 / 223. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962. szeptember a. Ismerkedés a tudománnyal Szőnyi István hagyatékából 96 rézkarc jelenik meg A Képcsarnok Vállalat értékes újdonságot készít Szőnyi István művészete csodáiéinak, művei gyűjtőinek! Az 1960-ban elhunyt mester hagyatékából 96 rézkarcot jelentet meg ötven számozott példányban. (MTI) Serfőző Simon: SZÜLŐFÖLD, tárogató-rikoltású puszták, egeket megsdrattató vadlibák, melyeket lecsalnak énekelve a kökénybokros egekb ől a libapásztor-lányok, és a dűlők mellé letérdepelt tanyák, csend, s a csigaház-tü ndöklő falvak, és a falvak mellett a hűvös csorda-legelők, hol a tavaszok meleg ártézivíz-kútjai nál a legkorábban kizöldellnek a robogó nyárfák, és most azt mondom: igen itt éltem én, a nyomorúságok és a szegénységek nehéz barázdáiban le hasalva, a szerencsétlenségek iszonyú baltacsapásai alatt megrokkant parasztok forró szívére szorítva az arcomat, barátaim a zokogó szekerek voltak, ángyikáim a pacsirták, szerettek engem s hívtak, mennyek, merre fészket raktak nekem az egek megható gémesikútjai mellett, itthon vagyok, és tudom, hogy minden sóhaj, doromboló kazlak, szó bák, mind-mind várták vissza jöttömet már, a járomtól elnyomorodott-vállú csámpás tehénkék, vonatok, dűlők, lányok, kiket elfeledt em, pedig hogy szerettem őket, gondolkodom, vajon majd megismernek-e, szülőföld, öregasszony-galagonyabokros tarlók, lángoló búzarendekre kimerülve összeroggyant marokszedők, folyók, hol a fények vöröslő, nagy görögdinnyét világéinak, — és hallom, felnyerít nagyapám hét megdöglött lova a förtelmes trágyadombok alatt. Bemutatkoztak a színház új művészei MINDENT A MAMÁÉRT — A Szigligeti Színház bemutatója Karcagon Zsúfolásig telt nézőtér előtt mutatta be a karcagi közönségnek a színház társulata Bart os—Baróti—Dalos —Kézdi: „Mindent a mamáért’’ című zenés vígjáté- kát. A „Mindent a mamáért” története nem mai, csak köntöse új. Mottója az a bizonyos régi mondás: „Egy anya felnevel három gyereket is, de három gyerek sem tud eltartani egy anyát”. Ugyanez a konfliktus bontakozik ki egy angyalföldi munkásasszony — özv. Láng- né — és három gyermeke között is. Lángné fia és két lánya jól keres, ámde édesanyjukkal nem törődnek. A véletlen a düledező Láng- portára sodorja Bojtor újságírót, aki a mama elfogult elbeszélésed alapján idilli riportot jelentet meg az Esti Híradóban. A cikk nagy port ver fel, még a legidősebb Láng fiú is ennek köszönheti főmérnöki kinevezését. Részben a felébredt lelkiisimeret, részben a televízió fenyegető látogatása azonban arra sarkallja a hálátlan Láng-gyerekeket, hogy feláldozva dédelgetett álmaikat tatarozhassák az elaggott angyalföldi házat Ki a külföldi útról, ki a küszöbön álló gép kocsi vásári ás - ról mond le, csakhogy mindent megtegyen a mamáért és a szerzők honoráriumáért. A bemutatott művet Men- sáros László Jászai-díjas művész rendezte. Minden helyzetben igyekezett az emberi kapcsolatokat hangsúlyozni, idegen ötleteket nem tűrt, a minden áron való nevettetés olcsó eszközeinek használatát kizárta. Egyszóval: a színjátszás megkövetelte összjátókra épített. A rendezői munkáról örömmel állapíthatom meg, hogy jó irányban indult el a szolnoki hagyományos zenés vígjátékjátszás stílusának megváltoztatásában. A szereplők közül a megye közönsége előtt még ismeretlen művészek játékával foglalkozom először. A Láng család tagjai közül Edit szerepében Egervári Klára mutatkozott be. A szereposztási tévedés ellenére is bebizonyította tehetségét és kulturáltságát. Igazolva látjuk ezt a második felvonástól kezdődően. Erzsit Hegedős Györgyi formázta, meg. Érti a műfajt igényességét, tehetségét dicséri, hogy embert akart és tudott ábrázolni anélkül, hogy Erzsi alakja bármit is veszített volna szatirikus voltából. Apró ötletei, gesztusai mindig a helyén voltak. A színésznő fantáziája ezen az úton vált csillogóvá, igazzá. özvegy Lángnét Kaszab Anna vitte színre. Alakítása élmény marad számomra, bár a régi iskola néhány jellegzetes stílusjegyét nem tudta levetkőzni. Ennek ellenére őszintesége igen megható volt. Talán a Dobos— Lángné jelenetet mérsékelhette volna, mert annak pa- tetikus hangfelvétele elrontotta a szituáció hitelét. Vukics bácsit Forgács Kálmán ábrázolta. Igazán nagyszerű volt, amit csinált. Nélküle nincs első felvonás. A továbbiakban is egyenletesen, jó alakítást nyújtott. Meleg embersége, egyszerű játéka átütött a rivaldán. Gálfy Lászlót még ilyen jónak nem láttam. Ezen az előadáson nyújtott színjátszása azt bizonyítja, hogy Hegedős—Forgács—Egervári —Kiszely—Mensáros társaságában nagyszerűen megértették egymást. Kiszely Tibor Kardos doktora nagyon jó alakítás volt. Humora, kedélye, őszintesége megnyerő, de a szerep teljességét, a figura nem teljes kidolgozottsága miatt, nem adhatta. Kenessy Zoltán Bojtor Gá- bora nem sikeres alakítás. A darab, és a rendezői koncepció ellen játszott. Jó volt még Tatai Károly Lenvai-ja, Hollósi Frigyes Schaffer-je és Szabolcsi József rikkancsa. Tetszett Krasznói Klára üde, hasznos játéka is. Sebestyén Éva Jámbomé-ja. A többiek bántóan nem tévedtek. A zenekar nagyon gyenge teljesítménnyel szólaltatta meg Kézi Zoltán Pál hasonlóan gyenge muzsikáját. Az eddig látott tájdíszletek közül a jelenlegi — Sos- tarich Zsuzsa munkája — rangos. Vágó Nelly jelmezei ezúttal nem keltettek feltűnést. Fábián Péter Akszjonov fiatal szó vjet írő, első nagysikrű regénye a „Kollégák”. Fiat al orvosok az egyetem elvégzése után az élet sűrűj ébe induló három jó barát sorsán keres az író f eleletet az egyéni és a társadalmi élet fontos kér déseire. Hősei problémákkal vívódó, egymással vitázó, lelkesedő, ambícióktól fűtött, élő emberek, akik a „miért élünk” és ^hogyan éljünk” — az egész regényen végighúzódó — forró vitájában a mai szovjet fiatalság érdeklődését, életérzését tükrözik, Akszjonov három ifjú hőse közül ketten az „Izgalmas életet”, a kalandokat vagy könnyű érvényesülést ígérő hajóorvosi állást választják, harmadik társuk, Zeljonyin azonban a vidéki orvos felelősségteljes életének csendesebb romantikáját vállalja. Alább a regényből közlünk részletet. A dobogóról észrevették, hogy már az egész terem a keringő forgatagában viharzik. Mint a part s a folyót a vadul rohanó, 1 Eggyé tartozunk mi kettenr. örökké, szívem! 1 Alekszandr hallgatta a keringőt, és eszébe jutott valamelyik főiskolai bál, a tömegből kacsingató barátai, a szerpentinszalagok, a konfetti tarka hóvihara... Ez az emlék azonban nem ébresztett szomorúságot benne, és a kruglogorjei klub kicsiny terme, ahol a tejhozamot és a malacozást átlagot feltüntető grafikonok borították a falakat, nem keltett szánalmat. Mert ez a terem most éppoly hívogatóan pillantott feléje. Hiszen a tömegben ott keringenek az Üveg-fokról, a famegmunkáló üzemből, a kikötőből ismerős fiúk. E néhány hónap alatt Zeljonyin majdnem valamennyiükkel találkozott. Egyeseket névről, másokat arcról ismert, megint másokat viszont a mellkasukban hallott zörejről. Hogy ez a terem kicsiny és komor? Nos hát, már lefektették a leendő Kruglogorszk város új klubjának alapjait. Dúsa keze a vállán simult. Alekszandr átfogta a derekát, a keringő azonban véget ért. — Milyen kár — mondta Dúsa —, úgy szeretem ezt a keringőt. — Sebaji játsszák még. Ekkor röhögés hallatszott a tömegből, az ajtó felől. Dúsa összerezzent, és gyorsan karonfogta Zeljonyint. Ujjai görcsösen kapaszkodtak belé. Fegyka Bugrov tört utat a tömegben és társai kíséretében a terem közepére lépett. Szétterpesztette harmonikaszárú krómbőrcsiz- máját és végighordozta zavaros tekintetét a fal mentén. Mélyen szemébe húzott sportsapkája alól oldalt egy aranyszínű hajtincs csüngött le. Simára borotvált, fiatalosan gömbölyű álla lassan mozgott, fogai között nyálas cigaretta fityegett. Fegykán kitűnő bosztonszövet-öltöny volt; kék ingének nyitott zipzára alól kilátszott Jculcs- csontja és meglehetősen piszkos trikója. Mindezeket a részleteket Zeljonyin pontosan megfigyelte, mivel Fegyka elég sokáig állt egy helyben; a tömeget mustrálta, és himbálta magát. Már régen szólt a zene, de _ senki sem táncolt. Végül Fegyka elmosolyodott, és lassú léptekkel egyenest Zeljonyin felé indult. Adjisten, doki — mondta, g két ujjúval sapkája ellenzőjéhez bökött rég nem láttuk egymást. Azóta, hogy a te utasításodra a lógósok közé sorolták. Zeljonyin hallgatott, g rémülten eszmélt rá, hogy megint az az utálatos érzés fogja el, amit a hóhér előtt reszkető áldozat érezhet. — Látom, csudára kicsípted magad — kacagott Fegyka, és egy ujjal könnyedén felpöckölte Zeljonyin nyakkendőjét. Azután rámosolygott Dúsára. — Dasutjai, parié vu franszé — csörgünk egyet? — Nem — felelte Dása, és még erősebben be lekapaszkodott Zeljonyin karjába. — Ugyan már! — ordított Fegyka, vállon. ragadta a lányt, elrántotta Zeljonyintól, és a terem közepére hurcolta. Itt jobb kezével átnyalábolta a lány hátát, a balt pedig mélyen hátrahúzta, és nyegle, apró léptekkel tipegett fel-alá. A huligánok tácőlnak így a leningráái és városkörnyéki tánchelyeken. A lány szabadulni próbált, Fegyka azonban erősen tartotta. Hajlott, óriási alakjával, öles vállával és szemérmetlenül szétterpesztett lábával, szinte pókhoz hasonlított, amely véletlenül lepkét fogott. Zeljonyin döbbenten nézett körül; tekintete sok szempárral találkozott. Ott áll Viktor, Petya Isanyin, Petyka sofőr, Tyimosa, Borisz... Minden szem rászegeződik. Egy-kettőre rendet tudnak teremteni, és kivethetik Bugrov bandáját, de egyelőre pem moccannak. Mert ők Zeljonyin barátai, mert ők bíznak benne. Fegyka a padlóra köpte a cigarettacsutkát, és vidáman felüvöttött: Odalenn messzi Uruguaybcn Szuroksötét az éj — És benne papagáj rikoltoz És majom bőgicsél. — Dasutka, szerelmem! Drágalátos virágszálam! Zeljonyin megigazította szemüvegét, határozott léptekkel átment a termen, és erősen rácsapott Fegyka Bugrov vállára. Az egy szempillantás alatt eleresztette a lányt, g hirtelen megfordult. — Kérem, azonnal távozzék — mondta Zeljonyin. — Maga részeg, és otrombán viselkedik. Fegyka egy lépést tett előre. Alekszandr önkéntelenül hátrált. — Nem verlek meg, te dög! — sziszegte Fegyka. — Minek verjelek? Még belegebedsz. Csak szétlapítom a pofádat. Uramisten, hát ez meg micsoda? Miféle szörnyűség? Olyan, mint egy rossz álom. Zeljonyin a szörnyű megaláztatástól rettegve, fejvesztetten hátrált. Fegyka szétterpesztett öt ujja az arcához közeledett, nyomult. A másodperc törtrészei alatt, amelyek szinte kalapácsként lüktettek Alekszandr agyában, a legaprólékosabb részletességgel idézte fel a távoli múlt egyik epizódját. Az evakuáció alatt történt, Vljanovszkban. Szása, a sovány, hálkszavú kisfiú kiment a jégpályára, úgy be volt bugyolálva édesanyja kendőjébe, hogy nemigen lehetett megállapítani, fiú-e vagy lány. Kezében hajlított orrú korcsolyát vitt. Egyszerre csak, korcsolyája élén csikorogva, ott termett egy cserzett bekecset viselő kamasz; azok közül való, akik mahorkát és Jáva cigarettát árultak az utcasarkon, darabját két rubelért. A süvölvény pirospozsgás arcából úgy kidülledt a szeme, mint két ólomgomb, fogai között újságpapírból sodort cigaretta villogott — akár egy nagy autó lámpája. Szó nélkül elvette Szása korcsolyáját, belecsípett az orrába, és zegzugosan kanyarogva, tovasiklott. Amikor pedig Szása utánaszaladt és sírva könyörgött, hogy adja vissza apja ajándékát, a drága korcsolyát, a jcarnasz egy vaspálcával fürgén az arcába csapott. Azután ott állt a földre esett fiúcska előtt, g várta az ellenreakciót. Ilyen azonban nem következett. Szása a jégen feküdt, g rémületében kis gomolyaggá húzódzkodott össze. Nem mert felkelni, hátha megint rásújt az a vaspálca. Nem merte felemelni a fejét, nehogy eltapossa a csillogó korcsolya. —• Bitang! Zeljonyin izmai megfeszültek. Ahogyan valamikor Ljoska Makszimov tanította, félreugrott, alábukott, és jobb horoggal állón vágta Fegykát. Erre a fejleményre nem számított senki. Bugrov a földre roskadt. Hatalmas, tetovált karja és krömbör- csizmás lába tehetetlenül szétvetve nyúlt el a deszkapadlón. Sapkája mellette hevert, alaktalanul összegyűrt, nyomorúságos csomóban. A lesújtott ellenség fölött pedig igazi ökölvívó-állásban magaslott a hórihorgas leningrádi doktor. Bugrop cimborái felocsúdtak s elörerontottak, ót'3 nyomban beleavatkozott Tyimosa társasága. Vigyázva, tréfás megjegyzések közepette kitették a br zeszelt su- hancok szűrét. Ugyanide, a tornácra vitték ki az összecsukott, kuszán mormogó Fegykát is. Zeljonyint embergyűrű fogta körül. Odaszaladt a sugárzó Dása. Ügy látszott mindjárt a nyakába ugrik. Megszólalt a tömegből az ismerős basszushang: — Szabályos knockaut. Bár különböző súlycsoporthoz tartoznak. Valaki felrikoltott; — Hányadik osztályú sportoló vagy, doktor? No lám, micsoda bokszoló akad nálunk, gyerekek... Zeljonyin elmosolyodott. Szerénykedett, de ujjongása nőtt önnőtt. A mama kendőjébe bugyölált lény, úgy látszik, igazi férfivá érett. A férfi helyt tud állni önmagáért és bárki másért, gazda módjára jár a földön, táncol, énekel, s vidáman vállon veregeti a körülötte levő magafajta, életerős férfiakat. — Menjünk. Dasenukai Keringőt VASZ1LIJ A KSZJONOV: HOLLéen«
