Szolnok Megyei Néplap, 1962. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-24 / 197. szám
MA: EZER EMBER VÁLLALÁSA AZ ECSEGPUSZTAI KISBOJTÁR CSODALATOS TÖRTÉNETE JOGI TANÁCSADÓ xtll, évfolyam, 197. szám. Ara: 50 fillér Sorozatban készül a „kaméleon“ Megindult a Tisza Bútorgyár szinvariációs újtipusú konyhabútorának gyártása — Nehéz szülés volt — töröl geti homlokát Németh Károly, a Tisza Bútorgyár igazgatója. — De végre sikerült. Szinte kiáltani volna kedvünk: hurrá, apák vagyunk! Megszületett az ár- jóváhagyás. — Pontosan kilenc hónapra — toldja meg viccesen az igazgatói irodában tartózkodó főmérnök. Gyorsan utána számolunk. Tényleg. Novemberben kezdődött az árvita. — Nem is tudom, mi lesz velem, hogy most már nem kell a mintadarabokkal szaladgálni Budapesten, egyik fórumtól a másikig. — Engedjék meg, hogy azonnal a lényegre térjek, mennyibe fog kerülni? — Kétezerötszázharminc forint a fogyasztói ára. — Mit kap ezért a vásárló? — öt darabból álló garnitúrát. A konyhaszekrény 140 centiméter hosszú. A konyhaasztal fiókkal és gyúródeszkával van felszerelve. Két ülőke — az egyik felnyitható tetővel — és egy kis tálaló szekrény tartozik a garnitúrához; A fent említett. konyhagarnitúra fő alkatrészei ken- derpozdorja lapokból állnak, műanyag réteggel két oldalról hőprésben impregnálva és nitrófestékkel selyemfényűre festve kerülnek forgalomba. A lapok élei PVC élzáró lécekkel vannak lekötve. Iparművészek közreműködésével négyféle ízléses szín- kombir 'dóban és modem, tetszetős formában készülnek az új bútorok. — Az új konyhagárnitura különleges érdekessége az — mesélte boldogan, még mindig az árjóváhagyás okozta izgalomtól fűtött hangon az igazgató, — hogy a bútor ajtói mindkét oldalon _más színűre vannak festve, tigyik szín a bútor alapszíne, a másik pedig az alapszínnel harmóniát alkotó más szín. Így a gazdaasszony az ajtók megforgatásával új színű konyhabútort varázsolhat a lakásba. Látni akartam, hogyan lehet ezt megcsinálni. Németh Károly készségesen megmutatta. Az ajtók nincsenek rögzítve, hanem egy vályat- ban jobbra, balra tologatha- tók. Remek konstrukció, amely remélhetőleg egy csaOrvos-napokat rendeznek Érdekes, a gyógyító munka tekintetében hasznosnak ígérkező találkozóra készül megyénk orvostársadalma. Október közepén a közelgő VIII. pártkongresszus tiszteletére orvos-napokat rendeznek. Az előkészítésben agilisán résztvevő dr. Schlam- madinger József egyetemi magántanárt, kórházi főorvost kérdeztük meg a tervezett programról. —- Az egy, esetleg másfélhónapos találkozón szívesen látunk megyénk területén kívül dolgozó kollégákat is — említette. — Hallanivaló bőségesen kínálkozik; kereken negyven előadást terveztünk. — Egy, esetleg másfél napra? ; — Az előadásokat a bélés tüdőgyógyászat, a sebészet és rokon ágazataik köréből tartjuk. A résztvevők mindegyike jóelőre megtudja az előadások idejét. így az őt leginkább érdeklőre siethet el. Mondom, siethet, mert a program igen gazdag. — Tanár úr miről kíván beszélni? — A hólyagos bőrbetegségek címmel tartok majd előadást. Több fiatal kollégám az ez évi orvos-napon lép először pódiumra. — Ügy tudjuk, megyénk főorvosa, dr. Tóth Lajos a nyáron Bulgáriában járt.;. — ... hói a csecsemővédelemmel foglalkozott. Tapasztalatairól beszámol az orvosnapon. Dr. Schlammadinger József hangsúlyozta, hogy sokat vár a találkozótól. A szak- és körzeti orvosok annak során olyan tapasztalataikról is frissiben számolhatnak be, melyek máskülönben talán csak hónapok múlva — orvosi folyóiratok révén —válhattak volna közkinccsé, újabb eszközeivé a gyógyításnak. pásra meghódítja a vásárlók szivét. — Mikor lehet kapni e konyhabútorokból Németh elvtárs? — Szeptember elsejére tíz garnitúrából álló nullszériát készítünk. Ezek segítségével állítjuk be a célgépeket, szorító és fúrószerszámokat. — Ezt a tíz garnitúrát valószínű pillanatok alatt széjjel kapkodják a bútorüzletek. A szolnoki üzletben is szeretnénk egy mintadarabot kiállítani, , — Szeptember 22-én kerül a fogyasztókhoz az első tizenkét garnitúra. Huszonkét nap az átfutási idő. Ezután minden nap tizenkét konyhabútort gyártunk. A következő évrői beszélve Németh Károly igazgató elmondotta, hogy 1963-ban a 140-es garnitúrából 6500-at gyártanak. A második félévben már végleg abbahagyják a ■ hagyományos konyhabútor gyártását és kenderpozdorja lapokból tizenegyféleképpen variálható és darabonként vásárolható szép. színes konyhabútor gyártását kezdik el. (B. J.) Országos vegyészkonferencia kezdődött Vésze rémben A Magyar Kémikusok Egyesületének hagyományos évi vegyészkonferenciáját csütörtökön, Veszprémbeh, a Vegyipari Egyetem előadótermében nyitották meg. A konferencián a kutató kémikusok és a kivitelező vegyész szakemberek 110 előadásában ismertették a legújabb elméleti és gyakorlati eljárásokat, megvitatják tapasztalataikat. (MTI). Ijabb jelentések az olaszországi földrengésekről Nápoly (AP— Reuter). A keddi és szerdai dél-olaszországi földrengések áldozatainak száma a legfrissebb jelentések szerint 16 — a sebesülteké 200. A hatóságok megfeszített munkával mérik föl a károkat. A földrengés számos helységben óriási Az Állami Déryné Színház társulatai megkezdték az új évadot Az ország színházai között elsőként az Állami Déryné Színház társulatai kezdték meg az 1962—1963-as színházi évadot. A művészek — tíz „truppban” — ismét járják az országot, hogy a falvak népeinek eljuttassák a klasz- szikus és modern színjátszás legértékesebb alkotásait. A színház az idén — többek között — bemutatja Szofok- lész Antigone-ját, — Gáspár Margit: Hamletnek nincs igaza című drámáját és — a fiatal nézőknek az Egri csillagok színpadi változatát. — Azokról sem feldkeztek meg a színházvezetők, akik az operetteket kedvelik: műsorra tűzik a Csárdáskirálynőt, a Denevért és bemutatják Dietl: Disznótor című vígjátékát. A színház a napokban egy sor jubileumot tartott a Valahol délen című operett 150-szer, az Aranylakodalom című színmű század- szőr, a Kőszívű ember fiai és az Egy szem kislány című színpadi alkotás pedig ötvenedszer került a nézők elé. (MTI), anyagi pusztítást vitt végbe. A Nápolytól keletre fekvő 4000 lakosú Molinara község házainak 80 százaléka lakhatatlanná vált — másutt ez az arány 50—60 százalékos. A földrengés körzetében a heves viharok és a zuhogó eső ellenére a csütörtökre virradó éjszaka ismét tízezrek aludtak a szabad ég alatt, rögtönzött sátrakban és tábori ágyakon, vagy a nedves földön, mert otthonuk lakhatatlanná vált, vagy az újabb földlökésektől való félelmükben hagyták el lakásukat. Nápoly nagy terei különösen népesek: az aggódó lakosok azt vitatják, vajon a következő éjszakát is az utcán töltsék-e. Rómában összeült a kormány, hogy Fanfani elnökletével megvitassa a szükséges rendkívüli intézkedéseket. A Minisztertanács elhatározta, hogy 400 millió lírás gyorssegélyt szavaz meg a károsultaknak, a továbbiakban pedig kétmilliárd lírát nyújt a földrengés sújtotta őzségek helyreállítására. Ez az összeg mintegy négymillió dollárnak felel meg, (MTI) Koszorúzások a Román Nép- köztársaság nemzeti ünnepén A Román Népköztársaság nemzeti ünnepe, Románia felszabadulásának 18. évfordulója alkalmából Mihaii Rosianu, a Román Népköz- társaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a nagykövetség tagjaival együtt csütörtökön délelőtt megkoszorúzta a Szabadságtéri szovjet hősi emlékművet. A román nagykövetség képviselői csütörtökön délelőtt koszorút helyeztek el a Rákosligeti temetőben nyugvó román hősök emlékművére is. (MTI) Mi van a kosárban? Kennedy elnök sajtóértekezletén elismerte a Szovjetunió fölényét a rakétatechnikában és az űrkutatásban Washington (MTI). — Kennedy elnök szerdai sajtóértekezletén kijelentette: az Egyesült Államok a legnagyobb erőfeszítéssel is csak hét-nyolc év múlva számíthat arra, hogy behozza a Szovjetunió előnyét az űrkutatásban, — illetőleg a hosszútávú rakéták hajtóereje tekintetében. Az elnöknek a kővetkező kérdést tették fel: a Szovjetunió legutóbbi teljesítménye — t. i. a páros űrrepülés — nagyfokú pesszimizmust váltott ki az Egyesült Államokban. Az emberek azt mondják, az Egyesült Államok most gyenge második a Szovjetunió mögött. Hogyan méri fel elnök úr a helyzetet a jelenben és a jövőben? Az elnök a következőket válaszolta: másodikok vagyunk a Szovjetunió mögött a hosszútávú rakéták hajtóereje tekintetében. — Későn kezdtük el az erre irányuló munkát és kezdettől fogva a Szovjetunió mögött voltunk. Hatalmas erőfeszítésbe kerül olyan hajtóerőt létrehozni, amilyen a Szovjetunió birtokában van és olyan nagyméretű űrhajókat alkotni, mint amilyeneket a Szovjetunióban felbocsátanak. — Hátrább vagyunk tehát és egy ideig még hátrább leszünk. Azt hiszem, ennek az évtizednek az elején a Szovjetunió fog elől járni. Az elnök hozzátette: mindenki, aki azt állítja, hogy nem vagyunk a Szovjetunió mögött, félrevezeti az amerikai népet. Az elnök harmadszor is megismételte: el kell ismernünk, hogy a Szovjetunió mögött vagyunk és mögötte is maradunk egy ideig. Az elnök kifejtette, hogy a Szovjetuniót két területen kell behozni: 1. Az Egyesült Államoknak olyan hajtóerőt kell alkotnia, amely nagyobb űrhajót, képes az atmoszférába emelni, 2. Be kell hozni a Szovjetuniót az irányító rendszer és a navigációs rendszer területén is. Megkérdezték a elnököt: vajon olyan esetben, — ha Hruscsov szovjet miniszterelnök az Egyesült Államokba jönne ősszel az ENSZ közgyűlése alkalmából, hasznosnak tartaná-e, hogy találkozzék vele. Az elnök azt válaszolta: még nincs értesülése arról, hogy Hruscsov miniszterelnök az Egyesült Államokba szándékozik jönni, ha azonban jönne — mondotta Kennedy —, reméli alkalma lesz beszélni vele. Kennedy elnök rendkívül óvatosan nyilatkozott , a Szovjetunió legutóbbi berlini lépéséről, arról, hogy időlegesen megszüntette a berlini szovjet parancsnokságot. — Azt mondotta, az Egyesült Államok véleménye szerint a Szovjetunió lépése nem érintheti a nyugati jogokat Berlinben. Az Egyesült Államok ilyen értelmű választ fog adni a Szovjetuniónak. Fő a helyes fogalmazás Magyar szakemberek munkája a moszkvai rádió úi palotájában Moszkva (MTI). A moszkvai rádió kilencemeletes új palotájának stúdióit jórészt magyar üzemek gyártmá- nyáival szerelték fel. A keverőasztalok, a lehallgató hangszórók, a bemondóaszta- loik, mind ma,gyár exporttermékek. A berendezések szerelésén öt magyar szakember dolgozik Széli Józsefnek, a budapesti Elektroakusztikai Gyár laboratóriumvezető mérnökének irányításával. A mérnök elmondotta az MTI tudósítójának, hogy munkájukat nemsokára befejezik. Ma már a magyar elektroakusztikai berendezések legnagyobb része rendesen működik, s a 39 nyelven megszólaló moszkvai rádió munkatársai megelégedéssel nyilatkoznak gépeink minőségéről; Kennedy tanár úr: — Na, de Gaulle, hogy mondjak ezt helyesen? De Gaulle: — „Atombombát szeretnék!” (Gerő Sándor rajza) A nyugati hatalmak megbízottai tanácskoztak a berlini szovjet városparancsnokság megszüntetésével kapcsolatban Washington (DPA, AFP), A nyugati hatalmak munka- csoportja — amelynek tagjai a washingtoni angol, francia és nyugatnémet, diplomáciai képviseletek vezetői, valamint Tyler, európai ügyekkel megbízott amerikai külügyi államtitkár — szerdán dél- itán tanácskozásra ült össze az amerikai külügyminisztériumban a berlini szovjet városparancsnokság megszüntetéséről szőlő bejelentés megvitatása- céljából. A többórás ülésen kidolgoztak egv közös nyilatkozat-tervezetet e kérdéssel kapcsolatban. A tervezetet azonnal továbbították a nyugateurópai fővárosokba. Washingtonban nem tartják kizártnak, hogy ez a nyilatkozat egyben a nyugati hatalmak válasza lesz a Berlinre vonatkozó legutóbbi szovjet jegyzékre amelyet ez év augusztus 10-én juttattak el a három nyugati nagyhatalom kormányának; (MTI) / VILÁG PPG! FTÁRJ AI EGYESÜLJETEK!-Vili, évfolyam, 197. szám. A TUS 50 fillér 1962. augusztus 24., péntek.