Szolnok Megyei Néplap, 1962. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-15 / 190. szám

1*62. augusztus 15.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

NYÁR gTn MINDENÜTT

Ez aztán a kánikula. Harminc fok árnyékban. Szerencsére kellemes vizű strandok vannak Szolnokon — s szerte a megyéből —, van hol felüdülni a tikkasztó nap után. S hogy Szolnok város lakói igyekeznek kihasználni a nyarat, azt bizonyítja az is, hogy a szolnoki illatszer- boltban csak az utóbbi két hét alatt hatszáz üveg napolajat adtak el.

500 fürdőruha — 500 csinos nő

A szolnoki Állami Áruházban a múlt héten még ezer női fürdőruha volt raktáron. Ma? Csak ötszáz van már. De az is lehet, hogy ennél is kevesebb. A strandokon pedig megszaporodott a divatos fürdőruhás nők száma.

Az áruház vezetői, elárusítói szerint az idei szezonvégi kiárusítás hozta ezt a nagy forgalmat, öt nap alatt 570 ezer forint értéket árultak. A női fürdőruhákon kívül 200 női strandtáska, többszáz lánykafürdőruha talált gazdára. S az érdeklődés csak fokozódik. Ezen a héten any- nyit árultak, mint tavaly a kiárusítás két hete alatt.

Viszont a férfiak lassan felveszik a versenyt a nőkkel. Bár a férfi fürdőruháknál nincs szezonvégi kiárusítás, jócskán fogyott ebből a cikkből is.

Minden embernek két adag fagylalt

Igen, pontosan ennyi jutna, ha mindenki vásárolna. A város cukrászdáiban, eszpresszóiban, mozgó fagylaltKivégezték

a sósavas merénylő asszonyt

Mint ismeretes, a Legfelsőbb Bíróság ez év július 30- án jogerőre emelte Szabó Imréné, született Simon Teréz halálos ítéletét, aki 1962. március 20-án sósavval meg akarta ölni a 17 éves Makkó

Tibort és a 9 éves Makkó Évát. Az Elnöki Tanács az elvetemült Szabó Imrénét nem tartotta kegyelemre érdemesnek, a halálos ítéletet végrehajtották. (MTI)

Mezei emeletráépítés---- " (Szegő Gizi rajza)

ár

usainál naponta több mint százezer adag fagylaltot vásárolnak meg a város lakói.

Csupán egy hiba van: a Vasipari Vállalat nem tudja idejében kijavítani a meghibásodott fagylaltgépeke;. így azután előfordul, hogy pont csúcsidőben — a déli órákban — nem lehet fagylaltot kapni például a Tiszavirág cukrászdában.

Itt a szóda, hol a szóda ?

Ezt a társasjátékot játsszák ezekben a napokban a szolnoki emberek. Ugyanis a városnak hol az egyik, hol a másik pontján fogy ki a szikvíz. Ilyenkor azután „zarándokok” serege indul a maszek szódagyárakhoz. Bővíteni kellene a szolnoki szikvízgyártó vállalat kapacitását.

Viszont sörből — szerencsére — van elegendő. Csak a vendéglátóipari vállalat 80—100 hektó sört hoz forgalomba naponta.

Egy szerződés, melyet soha nem tartanak be

Ilyennel büszkélkednek a Szolnoki Vendéglátóipari Vállalatnál. Ugyanis a szolnoki jéggyárral még annakidején megkötötték a megállapodást, napi 20 métermázsa jég szállítására. Ezzel szemben a jéggyár, csak 6—7 mázsát küld számukra. Ha egyszer nincs az üzemnek elegendő kapacitása, miért szerződik ilyen mennyiségre? Ha meg van, miért nem szállítanak? Hisz az emberek szívesen isznak ebben a hőségben egy pohár hideg sört, bambit, málnaszörpöt.

— v. v. —

Vasúti baleset Tószegen

Mozgó vonatra akart felszállni Tószeg megállónál Perdik József. A lépcsőn megcsúszott, lezuhant. Oly szerencsétlenül esett, hogy agyrázkódást és koponya- csonttörést szenvedett. Percüket a szolnoki kórházba szállították.

Országúton

A martfűi cipőipari szakiskola tanulói két csoportban két-két- hetes kerékpáros Balaton körüli utat tettek. Képünkön pihenő Tihanyban

Eszperant isták

Vezető: „a város tolmácsa" — A legérdekesebb levelező partner — Bélyeggyűjtő és pedagógus jelentkezők

Tizennyolcán vannak.

Minden héten összegyűlnek a törökszentmiklósi művelődési házban, immár közel két esztendő óta. Van közöttük munkás, tisztviselő, tsz tag, diák. Közös szenvedélyük, egy nyelv, az eszperantó köti össze őket, s mi velük ismerkedtünk egyik szakköri foglalkozásuk alkalmával.

Az előzmények

I960, őszén történt. Etlényi Zoltán, a törökszentmiklósi művelődési ház művészeti előadója egy eszperantó nyelvű könyvet olvasgatott. Valamikor tanulta ezt a nyelvet;

— Te ilyesmivel is foglalkozol? — kérdezte Pató László, a helyi cipész ktsz raktárosa. — Ez nagyszerű, én is tanulom a nyelvet, folytassuk kettesben!

A következő lépcsőfok egy felhívás volt: akinek van kedve, jelentkezzék eszperantó tanfolyamra. Rövid idő alatt összeverbuválódott egy harminc fős gárda. A tanfolyam vezetője Pató László, „a város tolmácsa” az idegen nyelvek szerelmese lett. A „város tolmácsa kitétel nem túlzás, a Török- szentmiklósra érkező külföldiek helyi kalauza legtöbbször Pató László. Legutóbb az augusztus 5-i szenttamási ifjúsági találkozó kenyai

diák vendégeinek volt a tolmácsa.

A tanfolyam sikerrel zárult. Bizonyos lemorzsolódás után kialakult a 18 fős törzsgárda. amely mostmár több mint egy éve heti egyszeri szakköri foglalkozáson gyarapítja tudását. Ma már kb. kétezerötszázas szókinccsel rendelkeznek átlagban, ami szép teljesítményj

A foglalkozás

Csend van a művelődési ház folyosóján, szobáiban, vakon ásít a sötétség az ajtók mögött. E sötétség a „kis klubban” azonban csak látszat. Halkan búg a diavetítő, izzik a lencséje, s a vásznon megjelenő házból egy férfi lép ki. Siet, majd megáll egy kirakat előtt, nézi a rövidárukat, hirtelen belép az üzletbe. Nyakkendőt vásárol. Az eseményeket eszperantó nyelven magyarázza Pató László, s a többiek is így mondják él a látottakat, s bizony így nem is egyszerű kísérőszöveget rögtönözni a filmhez;

— Több filmünk is van, — magyarázza hozzámfordulva Etlényi Zoltán — körülbelül ilyen címekkel: Az utcán. A kertben. Az üzletben, Á strandon stb. Kitűnő lehetőség a nyelvgyakorláshoz a diafilm;

Egyetértőén bólogatnak a többiek: Farkas Lajos mezőgépgyári esztergályos, akárcsak két szaktársa Sípos János és Kiss András.

Szavalat és hangverseny

Tóth Zsuzsa, a szakkör egyik diák tagja lépett ezután a publikum elé, osztatlan sikert aratva Petőfi: Falu végén kurta kocsma című versének eszperantó nyelven való elmondásával;

A szakkör már régen kilépett a város hatósugarából, — mindenkinek van hat— nyolc külföldi levelező partnere is. — S vajon ki tudná eldönteni, hogy ki a legérdekesebb partner? Inkább soroljunk fel néhányat. Van köztük: brazil kőműves, do- nyeci bányász, holland dokkmunkás, francia műszaki rajzoló, bolgár tanár, német gyógyszerész, cseh mezőgazdász, angol fényképész, lengyel banktisztviselő, osztrák hordár, belga portás, kínai diák, vietnami kalauz, görög, építész indonéz nyelvtanár, finn jogászügy hírlik, hogy a törökszentmiklósi bélyeggyűjtő szakkör, és több pedagógus is érdeklődik a, szakkör iránt; őket is, mint bárkit, szívesen látnának mielőbb körükben a törökszentmiklósi eszperantisták, kik így köszöntek el az újságírótól: Gis revido! Magyarul: Viszontlátásra! —! bubor —

p epita megy az úton, lóbálja kezében az étel- hordó kosarat és fürdeti magát a fényben. Az üres fazékban csörömpöl a kanál, a térítőnek szolgáló szalvéta meg félrecsúszik és úgy lobog a szélben, mint egy lekókkadt zászló. Szemben, a major felől egy kocsi közeledik és a lovak patája klaffog a nehéz, sűrű porban. A gyeplő a lőcsre van akasztva, Szikra bácsi, az öreg kocsis meg szunyókál a derékban. Pepita illedelmesen kitér a jószágok elől. egy bodzabokor mögé lép és oldalról sandít a közeledőkre. Amint azonban mellé ér a kocsi, kanál csördül, szalvéta lendül, fehéren lobban, mint a villám és a lovak rémülten felhorkannak. Hátrahőkölnek aztán oldalt ugranak, rántják a kocsit az árakba, majd a sík mezőre és mire Szikra bácsi feleszmél, a tarlón úszik az elragadott szekér, mint egy alantszálló óriási madár. Az út mellett pedig nem mozdul semmi.

Pepita fekszik a fűben, a végtelen kék eget nézi és még csak nem is mosolyog. A tűző nap sugara bukfencet vet meleg kék szemében és olyan nagy a békesség, mintha nem is történt volna semmi. A kocsi az öreg Szikrával már messze jár és a nyugalom unalommá sűrűsödik. Pepita felkel, füvet rágcsál és megint lóbálja a kosarat, hátra se néz, úgy tűnik elfelejtett mindent.

Távolabb, a csatorna mellett azonban hirtelen megáll. A nagy szomorúfűz árnyékában egy szekér áll és a szekér mellett egy ember alszik. Gulyás Imre bácsi, aki itt boronáit délelőtt. Most szundít a melegben és rőt bajuszán könnyű harmatként csillog a verejték. Pepita nézi, aztán közelebb surran, mint a gyík. A csatorna partról egy kövér víztől hízott fűszálat tép és az ember arca fölé, a szekérpadló hasadékába tűzi. Aztán óvatosan odább rebben, a tengelyvégről egy kicsi fa- darabkával fekete kocsikenőcsöt csen és óvatos, puha mozdulattal Imre bácsi nyitott markába cseppenti a csúnya fekete masszát.

A fülledt melegben gyorsan hervad a deszka közé tűzött kövér fű és meghajolva csiklandozni kezdi _ az alvó ember arcát. Tétován, félálomban az arcot simítja a kérges kéz és... szörnyű rossz gyerek ez a Pepita, hogy az ördög vinné el;

De az ördög nem viszi el, inkább benne ver tanyát. Lám, most is távol a csúffá tett embertől újabb im- posztorságot művel. Odafönn guggol már a vasút tetején és jókora kavicsokat rak a sínre. Aztán beszökken a sűrű bokrok közé és onnan nézi, hogy a robogó te- hervonat óriási mozdonya mint őrli könnyű porrá a kemény köveket. Ám a vonat gyorsan tovadübörög és

PITA

nyomába megint a csend az úr a tájon. A csenddel pedig együtt jár az unalom.

Pepita félig hunyt szemmel, unott pillantással fürkészi a tájat, de egyszerre megint tágra nyílik huncutságtól szivárványos kék szeme. Messze benn a vetések között, a major felől egy kocsi poroszkál a falu felé és már van megint szórakozás. Mint menyét a törzs között, úgy surran Pepita elnyúlt, meghajolt testtel a jármű felé és pár perc múlva némán', hangtalanul már kapaszkodik is fel a saroglyába.

A bakon Arbók Dezső, az egyik sertésgondozó ü! és észre se vesz semmit. Pepita viszont annál jobban kinyitja a szemét. Lenn a kocsiderékban, a szalma között egy zsák van és amint megtapogatja, érzi a frissen darált kukoricaliszt langyos melegét.

Arbók rosszarcú, rosszhírű ember, azt beszélik, valamikor kupec volt. Vajon hova viszi most ezt a zsák darát, ágaskodik Pepitában a kíváncsiság és ettől any- nyira figyelmetlen lesz, hogy csontos térde hozzáütó- dik a kocsioldalhoz. Dobban egyet a deszka, Arbók hirtelen hátrafordul és szája elnyílik a meglepetéstől. Ám amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlik a rémülete. Keze az ostor után nyúl, megragadja és már suhintana is vele végig a gyereken, de a keze mégis megáll félúton a levegőben. Pepita rémületében magához öleli a szalmát és az aló) csaknem teljes egészében kibukkan a darás zsák. A tanácstalanság, az ijedtség egyforma mind a két arcon, de végül Arbók tér előbb észhez.

— Takarodj a kocsiról, te vakarcs — sziszegi dühös fenyegetéssel, de arcáról nem tűnik el a félelem. Pepita farkasszemet néz a férfival, mozdulni se tud a meglepetéstől, meg az ijedtségtől, de azért jól látja Arbók pillanatnyi tétovázását.

— Nem megyek — feszíti meg hirtelen a hátát és még akkor sem kapja összébb magát, amikor megint a magasba lendül az ostor. Csak a hangja vékonyodik el.

— Ha megüt, beárulom — visítja fenyegetően.

Kifut Arbók arcából a vér, az ostort megint leereszti és nézi gyilkos szándékkal Pepitát.

— Megfojtalak té.:; te moslék — lihegi és valóban hátra is lendül az ülés mellé.

Pepita már menekül. Mint a megriadt pocok négykézláb iszkól a tágas kocsiderék legtávolabbi sarkába és visít megint kétségbesetten.

— Megmondom az apámnak. Ha hozzámnyúl, megmondom az elnöknek.

F rre megáll megint Arbók. Arca kigyúl a tehe■ tétlenségtől, a szeme furcsán bevéresedik és keze a zsebében matat. Pepita azt hiszi, a bicskáját keresi és a legszívesebben megsemmisülne, felszívódna a csendes tájba. A nagy veres ember azonban bicska helyett a dózniját veszi elő és nagy idegességében cigarettára gyújt. Valamennyire megnyugszik, háttal a lovaknak visszaül az ülésre és onnan nézi Pepitát.

— No, ne félj, nem bántalak — szól hirtelen barátságosra váló hanggal. — Ha akarsz, eljöhetsz velem a falu széléig. De ott aztán sipirc. Érted? Eltűnsz és nem szólsz senkinek, mert akkor tényleg agyonütlek.

Pepita hallgatja az elcsendesülő beszédet, nézi a nagy veres embert és a szívében hirtelen mérhetetlen megvetéssé változik a félelem. Ez az ember lop. Viszi a szövetkezet daráját valahová. Az ő szemeláttára tol- vajkodik és ő ezt nem nézheti tétlenül. Igaz, az úttörők közül kicsapták, a KISZ-be se vették még be, de azért nem rongy ember ő. Nem ezt tanulta az apjától se. Azért mert szeret bolondozni, nem gyáva és nem becstelen gyerek ő.

Az arcából kifut a vér a gondolkodástól és sápadt. mint egy halott, de már tudja, hogy valami nagy, valami szép és hősies dolgot fog elkövetni.

— Ha viszamegyünk a tanyára, soha senkinek nem szólok egy szót se — mondja és egyenesen szembenéz megint a nagy és félelmetes emberrel. De nem úgy, mint az előbb. Nagy kék szemében nincs se félelem, se játékosság, csak nagyos elszántság. Arbók nézi, csak nézi ezeket a hirtelen furcsán és érthetetlenül megváltozó, megemberesedő szemeket és lassan ráeszmél, hogy nincs mit tennie. Lassan a gyeplő után nyúl, húzni kezdi az egyik szárát és a lovak lassan engedelmeskednek az érintésnek.

A kocsi visszafordul a dűlőúton, Csendesen ha- lad vissza a tanyafelé és amikor befordulnak, az emberek csak nézik a jövevényeket. El se tudják képzelni, miért jött vissza a kocsi a tanyára.

1 Ballagó Lásd#