Szolnok Megyei Néplap, 1962. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-09 / 185. szám
\ Sail, évfolyam, 185, szám, Ara: SO fillér 1962. augusztus 9., csütörtök. Népünnepélyek lesznek, művelődési otthonokat aratnak augusztus 20«án — MA»— 0 oldal ANYAGI ÖSZTÖNZÉS CSORBÁN ★ ELKÍSÉRTEM a JÁRÁSI PÁRTTITKÁRT 0 Nagy érdeklődés a horgászverseny iránt m oldal Egy jól működő klubról HÉT HELYETT KILENC DIÁKCSOPORT 0 oldal. BÍRÓSÁGI KRÓNIKA Hírek — Mai műsor Szolnok megyei községeiben, városaiban az idén is színpompás népünnepélyeken köszöntik az emberek augusztus húszadikát. Jász- aisószentgyörgyön, Zagyva- rékasan és Nagyréven, valamint a Középtiszai Állami Gazdaság központjában ezen a napon avatják fél az új művelődési házat. A termelőszövetkezetek országos versenyében kiváló helyezést elért jászboldoghá- zi Aranykalász, a tiszaföld- vári Lenin és a mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezetnek akkor adják át ünnepélyes keretek között a jutalmakat. A jászboldogházi ünnepséget szín pompás felvonulás előzi meg. A szövetkezeti tagok népes seregének felvonulását az autó- és motorkerékpártulajdonos tsz-ta- gok sora nyitja meg. Ott lesznek a menetben a hagyományos lovasbandériumok és a korszerű mezőgazdasági gépek is. Túrkevén színes ünnepség keretében szegik meg az új lisztből sütött kenyeret. A megye tizenkét helységében — többek között Tiszafüreden, Karcagon — kiállításon mutatják be a községfejlesztési eredményeket a termelőszövetkezetek fejlődését Alkotmányunk törvénybe iktatásának 15. évfordulóján túri napokat tartanak Mezőtúron. Az ünnepségeket a VIII. pártkongresszusra való készülődés keretében rendezik meg. A kongresszusi ver- senyváUalásdk teljesítéséről negyven kisgyűlésen beszélgetnek még addig a város szövetkezeteiben, üzemeiben. A program háromnapos. Augusztus 18-án reggel katonazenére ébrednek a város lakói. Délután 6 órakor Csabai Wagner József festőnek Szójabab-kísérletet végeznek a Palotási Állami Gazdaságban Több mint 150 holdon termelnek szójababot kísérleti célra. A fejlődés különböző fázisaiban néhány holdat lekaszálnak, a forrólevegős szárítóüzemben megszárítják. Képünkön Vad Károly agronömus és Csák Miklós műszakvezetö gépész a szójabab lisztjének színváltozását nézi. Milliós forgalom külföldi bútorokból, háztartási gépekből Ebben az évben megyénk földművesszövetkezetei hat helyen — többek között Bánhalmán, Cibakházán, Túrkevén — rendeztek szaktanács- adással egybekötött modern lakberendezési kiállítást. — Ugyanakkor négy termelőszövetkezeti központban az asszonyok második műszakját megkönnyítő háztartási gépeket mutatták be. A bánhalmai tanyaközpontban rendezett bútor- és lakberendezési kiállításon és vásáron néhány óra leforgása alatt nyolcvanezer forint értékű bútor — köztük tizenhétezer forintos lengyel Varia-beren- dezés — talált gazdára. A falusi. földművesszövetkezetek néhány hónap alatt tizenkétmillió forint értékű bútort adtak el az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek tagjainak. Háztartási gépekből; mosógépekből, hűtőszekrényből, porszívóból pedig kétmillió forintnál nagyobb érték talált gazdára. A földművesszövetkezetek menöken-csoportja a női konfekció legszebb termékeit mutatja be a községekben. Az idén már ötven helyen rendeztek vásárral egybekötött divatbemutatót ŐSSZEL MÁR . A KATEDRÁN ÁLLNAK A tetovált görögdinnye előnye Előjegyzés alapján is rendelhető paradicsom MENNYIT bosszankodunk, amikor nyelvünket csettint- ve szeljük fel otthon a nagy- ranőtt görögdinnyét, s kiderül róla, hogy az tök még. Ha meg a piacon, a boltban léket vágatunk rajta, nem tudjuk lehűteni. A dinnye- vásár Ilyenformán a zsákbamacska elven alapul. Erre gondolt Berényi László, a Szövetkezetek Szolnok megyei Értékesítő Központjának szakembere, amikor a tavaszon a következőt javasolta a megye öt legnagyobb dinnyetermesztő szövetkezeti gazdaságának — a jászfény- Bzarui Zöld Mezőnek, a ti- ezaörvényi Dózsának, a tisza- Crsi Búzakalásznak és Rákóczinak, a tiszaszöllősl Szarvas Sándor Termelőszövetkezetnek —, hogy azok dinnyekertészei megfelelő fejlődés után kaparják bele a gyümölcs héjába a szövetkezet nevét. Valahogy így: r.Jászfényszaru, Zöld Mező Tsz”. Igaz, hogy ez plusz munkával jár, de előnye nagy. A bélyegzett tökdinnyét nyugodtan vissza- vihetjük az üzletbe, ahonnan továbbítják az értékesítő szervnek, s az visszárúzza a termelőszövetkezeteknek. A DINNYE „MEO”-val a szövetkezetek is jól járnak. Eddig ugyanis a dinnyevásárláskor tök-százalékot vontak le tőlük. A MÉK átvevői felmetszettek tíz diny- nyét, s ahány ebből éretlen volt, ennek megfelelő arányban százalékolták le a teljes mennyiséget. Az idei kísérleteket figyelemmel kísérik az országos és a megyei kereskedelmi szervek. Ha a termelőnek és vásárlónak egyaránt ínyére lesz az új módszer, jövőre széles körben elterjesztik. A dinnyéről szólva bizonyára érdekli olvasóinkat, lesz-e elegendő kedvenc gyümölcsünkből az idei nyáron. A kereskedelmi szakemberek szerint augusztus 20-a után dinnyedömping várható. A tenyészidő, s így az érés is az idei sajátos időjárás miatt eltolódott, de a terméskilátások jók. Megyénkben V mintegy négyezerkétszáz holdon termesztik a sárga- és görögdinnyét, s így több száz vagon kerül majd piacra. Már ezideig is több mint 20 vagon sárgadinnyét fogyasztottunk el, pedig még csak a premiernél tartunk. MEGTUDTUK, hogy paradicsomból is jó termést várnak. Ötszáz vagon paradicsom terem az idén a megyében. A kereskedelem felkészült a paradicsom értékesítésére. Nagyrészét exportálni szeretnék, hiszen a magyar paradicsomért jó pénzt adnak ■ a külföldi vásárlók. S hogy a szükségesnél nagyobb mennyiség ne kerüljön a boltokba, ott ne pangjon, ne romoljon el, a paradicsomértékesítésben is új módszert alkalmaz a kereskedelem. A földművesszövetkezeti és állami boltok, szaküzletek augusztus 25-től kezdve felmérik az igényt. A vásárlóktól, a háziasszonyoktól megkérdezik, mennyi paradicsomot szándékoznak megvenni. Az előjegyzést összegezik és mindenki megkapja a befőzéshez szükséges mennyiséget. B. L. Az afgán király látogatása Nylkfta Hruscsov núl Jalta (TASZSZ). Muham- medzahir sah, a Szovjetunió minisztertanácsa elnökénél, látogatást tett, aki a Krim déli partján üdül. Hruscsov megismertette az afgán királyt feleségével és családja tagjaival, majd villásreggelit adott a magasrangú vendég tiszteletére. A királlyal együtt kíséretének tagiai is részt vettek a villásreggelin. Szovjet részről Leo- nyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke és a Hruscsov család tagjai voltak jelen. — (MTI). és a város képzőművészeti szakköreinek kiállítását nyitják meg a városi művelődési házban. Másnap délelőtt 10 órakor a művelődési ház kultúrtermében a város történetéről előadást tart dr. Bíró Lajos. Másfél órával később a művelődési ház udvari épületében a múzeumbarátok körének régészeti kiállítása nyílik. Délután sport- és tánc- műsorok lesznek, este pedig a városi tanács székházának tornyából tárogató búcsúztatja az ünneplőket. Az alkotmány napján délelőtt a különböző munkahelyekről zászlókkal vonulnak fel a dolgozók a ligeti nagygyűlésre. E nap délutánját is dallal, tánccal, szórakozással tölthetik majd a város lakói és vendégei. A jászberényi Lehel Vezér Gimnázium nagyterme telve van. A padokban 18— 20 éves fiatalok, a zöme nő. Tóth Gyula a felsőfokú tanítóképző intézet tanára tart előadást a kisdiákok lélektanáról, arról, hogy mi játszódik le egy-egy gyermekfejben a feleltetés ideje alatt, hogyan feleltessünk, hogy he á drukkot, á feszengést^ a semmit sem * tudok érzését keltsük a tanulóban. Színesen, érdekesen beszél, saját tapasztalatkincsét adja át röviden, érthetően száztíz fiatalnak, a képesítés nélküli nevelők tanfolyama hallgatóinak. — Ezek a fiatalok nagy feladatra vállalkoztak. Arra, hogy egy háromhetes kurzuson elsajátítják a legszükségesebb tudnivalókat, aztán katedrára ülnek és napi munkájuk mellett, levelező úton elvégzik a tanító-, illetőleg a tanárképző főiskolát. LÉLEKTAN, LOGIKA, DIDAKTIKA Rápolthy Viktor, a tanfolyam vezetője már teszi is elénk a programot. Szinte minden perce foglalt a hallgatóknak. öt óra lélektan- ugyanannyi logika, tizenegy óra didaktika, tizenkét óra bemutató tanítás, tizennégy óra gyakorlati tanítás, úttörő munka, a falusi népművelés kérdései szerepelnek a tanfolyam napirendjén. Az előadók szaktanárok, aztán Fodor Mihály vb-el- nökhelyettes, Bárdi Imre művelődésügyi osztályvezető és még néhány megyei-, illetőleg járási vezető is tart előadást a tanfolyamon. A tíz perc szünetében három fiatallal beszélgettünk. Találomra választottuk ki őket. Kettő közülük tanár lesz, egy tanító. A szolnoki Víz- és Csatornaművek Tisza-partl telep-' helyén az első félévben több mint 2600 vízmérőt javítottak ki Képünkön Szabó Jenő és Vitóris János műszerész, a vízmérők összeszerelésén dolgozik. HÁRMAN A NEVELŐJELÖLTEK KÖZÜL Kemenes Emese tavaly érettségizett. A pedagógiai főiskola hallgatója szeretett volna lenni, de a létszám már betelt. Egy palackgyár csomagolójaként dolgozott Pesten, de egy pillanatra sem adta fel álmát, tanítani akart. Így került most a tanfolyamra. Talpraesett, kedves kislány. Azok közé a ritka kivételek közé tartozik, akik nem szeretik a várost. Nem ejtette rabul Budapest varázsa, ám annak örül, hogy megismerte a munkások világát is. Tiszakürtre megy tanítani, oda, ahol szülei is élnek. — Én egy olyan kis faluba kerülök, ahol még nem voltam soha. Mesterszállásra — mondja őze Julia. — Már gyermekkoromban otthon is mindig tanítani akartam. Most aztán alkalmam lesz rá. Ahogy vége a tanfolyamnak, azonnal utazom Mesterszállásra, hogy megismerjem a környezetet, meg az embereket, még mielőtt a tanítás megkezdődne. — Jó szellemű itt a társaság — ezt Bódi Margit mondja, aki a tanfolyam bizalmija is. — Nincs torzsalkodás, megértik egymást az alig pár napja összekerült hallgatók. Azon igyekszünk, hogy jól érezzék magukat. Lesz szalonnasütés, strandolás, csónakázás, kultúrműsor. A TANFOLYAM CÉLJA Már a harmadik ilyen tanfolyamot vezeti Rápolthy Viktor. Mint mondja, ennek a rövid alapozónak az a legfontosabb . célkitűzése, hogy a hivatásszeretetet és a pedagógus-munka mélységes tiszteletét beleplántálja a képesítés nélküliekbe. — Nagyon szeretem ezeket a lelkes gyermekeket. Nem csinálok titkot belőle, hogy mint tanfelügyelő, elsősorban ezeket segítem, instruálom ellenőrző útjaimon. Megérdemlik. Kezdődik a következő óra, telnek a jegyzetfüzetek. Felkészülnek a nehéz, felelősségteljes hivatásra, ők száztízen, ifjú nevelőjelöltek. — ht — Az alkotmány ünnepére készülnek a martfűiek Operatív bizottságot hoztak létre a martfűi Tisza Cipőgyárban az idei alkotmány napi ünnepségek megszervezésére és lebonyolítására. A tervek, elképzelések szerint az ünnepségek már augusztus 18-án, szombaton megkezdődnek. A kora délutáni órákban munkás nagygyűlésen emlékeznek meg a Tisza Cipőgyár dolgozói az alkotmány évfordulójáról és a kenyér ünnepéről. A korábbi évektől eltérően ezt a nagygyűlést a gyár területén, pontosabban: a cipőgyár előtti nagy térségen rendezik meg. Az ünnepségre meghívták a tiszaföldvá- ri Lenin és a cibakház! Vörös Csillag Termelőszövetkezetek gazdáit. Vasárnap, augusztus 19-én sportvetélkedők lesznek. A gyár kultúrcsoportjának tagjai ezen a napon Cibakházára hivatalosak, ahol részt- ‘ vesznek a termelőszövetkezetek vidám népünnepélyét « \ * % PRO&ET4JU4I SGTESÜhJEJEKi' SZ01N0K Mg* m ___