Szolnok Megyei Néplap, 1962. július (13. évfolyam, 154-177. szám)

1962-07-17 / 165. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKi SZOLNOK Mi m - ­A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA CTl évfolyam, 165. szám. Ara: 50 fillér 1962. július 17., kedd. Okos gazdálkodással pótolják a kieséseket Verseny a kunmadarasi Új Barázda Tsz-ben A kunmadarasi Üj Baráz­da Tsz gazdái hónapokkal ezelőtt — amikor a kong­resszusi versenyhez csatla­koztak — az állattenyésztés bevételének 200—250 ezer, a növénytermesztés hozamának pedig 550—600 ezer forinttal való túlteljesítését vállalták. Akkor minden előfeltételük meg volt erre, hisz jól telel­tek a kalászosaik. Az aszá­lyos tavasz azonban módosí­totta a terméskilátásokat,’ az előzetes becslés szerint a búzából 500 ezer forint ki­esésük lesz. Őszi árpából el­érik a tervezett 13 mázsát, de búzából csak tíz mázsára számíthatnak. A szövetkezeti gazdák örömmel fogadták a veze­tőség kezdeményezését: „rost­lenből, káposztából és mag­lucernából pótoljuk a bűza- termés-ki esést. ” Számításaik reálisak, mert az 50 hold rostlenünk 75 centiméter magas és a tervezett 25 mázsa helyett 32 mázsát ad. Ezzel 100— 150 ezer forint többlet be­vételük lesz. . az egy főre eső termelési ér­téket és csökkenteni az ön­költséget A közgyűlés .16 ezer forint célprémiumot tűzött ki a legjobb munkacsapatok jutalmazására, melyet év végén osztanak ki. A tsz versenybizottsága havonként értékeli az ered­ményeket. Május elsején Vé- berczi Sándor tíz fős nö­vénytermesztési munkacsa­pata, a tehenészek között Kémeséi Miklós lett az első. Június elsején ifj. Szívós Bá- lintné 16 fős növénytermesz­tői munkacsapata — az áp­rilisi utolsó — és Juhász Fe­renc tehenész — utolsó előt­tiből — lett az első. A jú­niusi teljesítményeket most értékelik. A csapatok eredményeinek mérlegelésekor figyelembe veszik a munka minőségét, a fegyelmet, az állattenyész­tésnél a hozamokat, a súly­A verseny nyilvánossága ösztönzi az elmaradókat a jobb eredmények elérésére. Májusban az asszonyok tör­tek az élre, most az utolsó helyen álló ifik törekednek az elsőségre. A szövetkezeti tagok tudják, hogy azok szá­míthatnak a célprémiumra, akik a legtöbbször voltak az elsők között. Az Üj Barázda Tsz veze­tői a versenymozgalommal magyarázzák, hogy jő ered­ményeket értek el a növény­ápolásban. Földjeik tiszták és gazmen­tesek. Kukoricájukat meg­kapálták, vegyszerezték és tábláik 35 mázsás termést ígérnek májusi morzsolt- ban. A cukorrépát ötször kapálták meg. Betakarították a borsót, s egy hét alatt lekaszálták és kazalba rakták 140 hold lu­cerna termését. VASÁRNAP SEM SZÜNETELT AZ ARATÁS A vasárnap délelőtti borús idő ellenére is arattak a jászladányi Aranyaklász Terme­lőszövetkezet gazdái. A múlt hétről darabban maradt egy 80 holdas őszi árpa tábla. Nyolcas Aladár traktorista Lázár József aratógépkezelővel délig az utolját is levágta. A legtöbb gazdaságban va­sárnap reggel is munkába in­dultak az aratógépek, a kom­bájnok. . Estig a megyében több mint háromezer holdat vágtak le. A kunszentmártoni Zalka Máté Tsz-ben tizenegy rend- revágó dolgozott vasárnap. Nyolcszáz holdas táblájukról az árpát már betakarították, most vágják a Bezosztája 4- es búzát. Közel háromezer hold gabonájukat egy héten beiül learatják. A járásban elsőként a kungyalui gazdák kezdték meg a betakarítást és való­színűleg ők is fejezik be elő­ször — tudósít a kunszent­mártoni tanács mezőgazdasá­gi osztályvezetője. Jászdózsán kevés a gép, ezért vasárnap nép kombájn mellett kétszáz kiskaszás ara­tott a Petőfi Tsz búzaföldjén. Dolgoztak az ünnepen a törökszentmiklósi Petőfi Tsz gazdái is — jelenti Fehér Károlyné. Közel száz kézika­szás vágta a rendet a gépe­ken kívül. Jó munkájuknak köszönhető, hogy már szer­dán befejezik a betakarítást. Hamarosan végeznek az aratással a pusztamonostori Búzakalász Tsz földjein is. Rendre került hatszáz hold- nyi búzájuknak több mint a fele tegnap estig. Az aratással egyidőben fo­lyamatosan végzik a tarló­hántást is a tsz-ekben. Több helyen már azt is fel mérték, mennyi lesz a tarlóvetés. így Mezőtúron 800, Karcagon 500 és Tiszafüreden 400 hold. A kunszentmártoniak pedig már munkához, is láttak. Vasár­nap estig 150 hold kukoricát vetettek el a gabonafélék után. Első félév: 102,781 tonna olaj, 6,160,000 köbméter födgás, 8,4V0 garnitúra konyhabútor A búza után tíz hold ká­posztát ültetnek, melyet — csak úgy, mint a lent — ön­tözni fognak. A káposzta kere­sett cikk volt tavaly ősszel a pjacon, s minden bizonnyal az idén is az lesz. A tagok szükségleteinek kielégítésén túl 40—50 ezer forint jöve­delmet várnak belőle. Eredetileg 30 hold lucernán akartak magot fogni a szö­vetkezetben. Az aszály arra késztette őket, hogy ezt a területet 70—80 holdra nö­veljék. Az Űj Barázdában Jó termésre számítanak belőle, mert öntözik a heretábláikat. Bíznak benne,, hogy a ter­ven felüli mennyiség .£00 ezer forintot pótol majd. Az Űj Barázda Tsz tagjai nem szeretnének kölcsön ta­karmányért kopogtatni. — Ezért 13} hold kukoricát, 60 hold silókukoricát és 100 hold lucernát már öntöztek. A tarlóba 200—250 hold má­sodvetést — főként takar­mányféléket — készítenek elő. Dicséret illeti őket, hogy ebben az évben 400 helyett 800 holdat, területük 40 szá­zalékát megöntözik. A kunmadarasi tsz-ben öt növénytermesztési munka­csapat, egy öntözési és egy állattenyésztési brigád kap­csolódott be a kongresszusi versenybe. Vállalásaik célja a termelési tervek túlteljesí­tése, vagyis . a hozamok nö­velése. Gyarapítani akarják IlllllllllllllliililililliiiiliiliílllUiililiililillllii Elutazott a Szovjetunióba a Fővárosi Operett­színház társulata A Fővárosi Operettszínház társulata hétfőn kéthetes ven­dégszereplésre indult a Szov­jetunióba. A színészek, a mű­szaki dolgozók, az énekkar és a zenekar tagjai, a színház vezetői, összesen száznyolcva­nán, két külőnrepülőgépen utaztak a Ferihegyi repülő­térről Moszkvába. A társu­lat a szovjet fővárosban, a Moszkvai Operettszínházban tartja előadásait. A magyar művészek a Csárdáskíráiynő, a Leány vásár és a Hölgyvá­lasz című operettekkel előre­láthatólag 10 előadáson tép­nek a szovjet közönség elé. (MTI/ gyarapodást. Legutóbb pél­dául bírálták a süldőnevelő-, két, mert elégtelen volt a gyarapodás. — Ugyanakkor megdicsérték a legjobbakat, köztük az öntöző brigád tag­jait, akik két műszakban éj­jel-nappal öntöztek. Ha a búza terméskilátásai csökkentek is, azért bizakod­va fogtak hozzá a 920 hold kalászos aratásához. Okos gazdálkodással, öntözéssel, tarlóvetéssel pótolják a ki­eséseket. M. L. A Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalat, a Tiszamenti Vegyiművek, a jász­berényi Aprítógépgyár, a Tisza Bútorgyár túlteljesítette első féléves ter­vét, a papírgyár lemaradt Gyomirtás repülőgépről A Nagyalföldi Kőolajter-1 évet. Kőolajtermelési tervét meló Vállalat jelentős túltel- 101.3, földgáz termelését pe­jesítéssel zárta az első fél- * teljesí­tette. így 102,781 tonna ola­jat, 6 160 000 köbméter föld­gázt termelt. A Tisza Bútorgyár 8140 garnitúra konyhabútort ké­szített, a tervezettnél 20 gar­nitúrával többet. Ebből az első félévben 900 konyhabú­tor festve hagyta el az üze­met. A harmadik negyedév­ben jelentősen növekszik a festett garnitúrák száma — (1100 festett konyhabútor), tehát három hónapban két­százzal többet festenek be, mint az év első hat hónap­jában. A Tiszamenti Vegyiművek 105.4 százalékra teljesítette összes termelési tervét. Leg­jelentősebb gyártmányaiból, — a kénsavból 102, a szuper­A karcagi termelőszövetkezetek ezer noiüas rizsföíajére a repülőgépes aovóajr- rédő állomás két gépe szórja a gromiríészert, A iermelcszoveikszsí íáSsscc tagjai ismexkoiaek a repülőgéppel. foszfátból 115 százalékos tervteljesítést értek el. A jászberényi Aprítógép­gyárban is sikerült túltelje­síteni a féléves tervet 101,1 százalékra. Az exportszállítás 136.2 százalékos volt. A Szolnoki Papírgyár há­rom százalékkal maradt el az előirányzattól. Azért nem tudták tervüket teljesíteni, mert programmódosítás tör­tént. A jól gyártható papír helyett' kevésbé jól gyártha- tót kellett készíteni. — Más­részt a folyamatos munkára való átállás miatt 130 dol­gozó betanítása okozott ki­sebb zökkenőt. Áprilisban az árvízvédelem is egy napos kiesést okozott a termelés­ben. Ezért a papírtermelés 96, a cellulózé gyártás 98.9 és a zacskógyártás 101.9 szá­zalékából adódik a vállalati 97 százalékos tervteljesítés. A moszkvai leszerelési és béke- világkongresszus küldöttei közül néháoyan ellátogatnak Magyarországra Moszkva (MTI) A moszkvai leszerelési és béke-világkongresszus ázsiai, afrikai. latin-amerikai és európai küldöttei közül csak­nem másfél ezren tesznek körutat a Szovjetunió külön­böző köztársaságaiban; . Más szocialista országok is sok kongresszusi küldöttet látnak vendégül. A magyar küldöttség vezetői közölték, hogy hazánkban mintegy 40 ország negyvennél több béke­küldötte látogat el íme né­hány ország a ‘sok közül, amelyeknek fiai és leányai Budapestre érkeznek a közel­jövőben. Japán, Laosz, Uruguay, Spanyolország, Franciaország, Anglia, Egye­sült Államok, Angola, EAK. Ausztrália. Irak. Ceylon. A hétfőn délután hazaindu­ló magyar békedelegációval már hat meghívott vendég együtt utazik. Ezek közül öten Brazíliát képviselték a békekongresszuson, a hatodik pedig egy fiatal kongói diák. A magyar küldöttség repü­lőgépével együtt érkezik ha­za az 1937-ben Kanadába szakadt Kovács Lőrinc, ö a Kanadában élő békeharcos magyarokat képviselte a moszkvai kaagresszusoe- (MTIj

Next

/
Oldalképek
Tartalom