Szolnok Megyei Néplap, 1962. július (13. évfolyam, 154-177. szám)
1962-07-14 / 163. szám
1MB. Július 34. SZOLNOK MEGVEl NÉPLAP « Elszegődtek aratásra a keviek 1963-at másként kell kezdeni A beruházók nem állnak hivatásuk magaslatán A túrkevei múzeumban találkoztam tavaly a hajdani kevi aratások emlékével. Még rá emlékezni is hálátlanságnak tűnik. Ha valahol embertelen munka volt az aratás, Túrkevén kétszeresen az. Itt mindig terített rendre vágták a gabonát. Aki valaha is bekötött néhány kévét, tudja, mi a különbség az álló rendre, vagy a teritre vágott gabona felszedése között. Nem is a kaszálás a gör- nyesztő, hanem a maroksze- dés; Napkeltétől napestig hajlonghat kétrét görnyedve a marokszedő a fekvő búzarend után. A férfigőg, a szegénységgel járó sötétség kétesértékű büszkesége műveltette ezt Túrkevén,- Az itteni" asszonyok igazán megszenvedtek a marokverő bérért. Megszenvedtette őket a gazda és a kaszás férfi. De tavaszonta hogy keresték mégis a munkaalkalmat. Hogy járták a tanyákat, hová szegődhetnének el részes- aratónak. És gabonaéréskor — vállon a kaszával, háton a batyuval (benne szárított lebbencs, cikóriakávé, ütött- kopott lábas, háromlábú vas- állóka) vonultak ki a városból az elszegődött részesaratók. Még örült, aki itthon kaBalogh László, a kunhe- gyesi gépállomás kombájno- sa tavaly hétszáznyolcvan hold kalászost vágott le és erről a területről összesen kilencszáznyolcvanöt tonna gabonát takarított be. Ezzel ,a ■ teljesítményével tartja a megyei rekordot és a legjobb kombájnos címet. Tavaly Szabó Ferenc, Balogh László segéd vezető je volt. Az idén a tanítvány Sz. K. 3-as gépet kapott és önállóan látott az aratáshoz. Elsőként a kunhegyesi Táncsics Tsz-ben kezdte meg az árpa vágását. Szabó a mesterétől tanult módszerekkel dolgozik és napról napra javítja teljesítményét. A lelki- ismeretes tanítvány legjobb pott valamelyik gazdától pár holdat. De mindenkinek az se jutott. Eljártak innen „fejkótát” keresni Kisújszállásra. Kuncsorbára és máshová. Arattak a túrkeveiek Dévaványán és szinte minden környező településben. Dehát ez már múzeális emlék. jómagam is Dr. Győrffy Lajostól, a Kunság néprajzának jeles ismerőjétől hallottam esztendeje. Még hozzátette: nemcsak hogy részesaratás nincs már, de a fiataloknak nemrégen tartottak előadást a régi kevi aratási módról. A Vörös Csillag ifjai már nem tudják a kaszát megverni, nem tudnak aratnii Ám úgy látszik, a részes- aratás tovább kisérti a túrke- veieket. A napokban jött a hire, hogy ismét elszegődtek aratásra a Vörös Csillag Tsz gazdái. S méghozzá ismét faluhatáron túlra. Kisújszálláson. a Nagykunsági Állami Gazdaságban vállaltak aratást. Tizenkét gazda kelt útra nemrégiben, vágni az őszi árpát Kisújszálláson. Tizenkét gazda — tizenkét kombájnos. Túrkevén ugyanis később érett a gabona, s a Vörös Csillag — kihasználva a lehetőséget — aratást napi teljesítményét a múlt héten érte el, amikor tizenhét óra alatt harmincöt hold árpát vágott le. . A fiatal kombájnos a gépét „Balogh-módszer” szerint mindennap tüzetesen átvizsgálja és naponta többször is elvégzi a karbantartását. így elérte, hogy gépe meghibásodás miatt egyetlen órát sem állt. Szabó Ferenc eddig százhetven holdról húsz vagon gabonát takarított be és ezzel mesterének jelenlegi teljesítményét messze túlszárnyalva a megyében az első helyen áll. Munkájának nagy része van abban, hogy a kunhegyesi Táncsics Tsz már befejezte az őszi árpa aratását. vállalt Kisújszálláson. Elküldte kombájnjait, kombáj- noslegényeit a szomszédos városba. így hát a fúrkeveiek nem tudnak megmaradni saját határukon belül. A felszabadulás előtt sem — és úgy látszik most sem. De azért van egy kis különbség az akkori aratásvál- lalás és a mostani között. — borzák — A Szolnok megyei tanács építési osztályán Király Sándor a vele folytatott beszélgetés során elmondotta, hogy milyen munkát végez az építő vállalat, a beruházó és a tanács építési osztálya, a minden tervszerűséget és megfontoltságot mellőző beruházási kijelölések következtében. Ahogyan csinálni kellene — Már 1961 utolsó negyedévében építményjegyzéken kellett szerepelnie az ez évi összes beruházásoknak, — kezdte sorolni a tervszerű munka követelményeit Király Sándor. — Ez megtörtént. A mintegy 50 millió forint értékű beruházási kijelölést annak rendje és módja szerint aláírták a beruházók, valamint a kivitelezők felügyeleti hatóságai is. Mindezek a munkák december 16-án befejeződtek. A tanácsiak mellett a különböző minisztériumi tárcákhoz tartozó munkák 16 millió forintot . jelentettek. Látszólag minden rendben volt. — Hogy-hogy látszólag? — Ki tudhatta azt, hogy az építtetőknek vagy a terv, vagy a hitelfedezet, vagy az építési engedély, vágj’ egyik sincs birtokában? Huszonöt millió forint értékű beruházást törölni kell * — Akkor derült ki mindez, mikor az építőipari vállalat kérte a beruházókat, hogy szolgáltassák be a tervdokumentációt, a hitelfedezetet és az építési engedélyt. Nagyrészük nem rendelkezett a kért engedélyekkel, így a kijelölésből 25 millió forintot a mai napig törölni kellett. Ilyen volt például: a gépipari technikum felújítására tervezett 1 200 000 forint, a kisújszállási, jászberényi, jászárokszállási és törökszentmiklósi OTP-fiókok építésére tervezett 1 050 000 forint, a szolnoki gáztöltő állomásra fordítandó félmillió forint. ■ — A törölt 25 millió forint milyen zavart okozott az építőipari vállalatnál? — Az év elején nagyon kevés munkalehetőség volt az építők foglalkoztatására. Az előző évről jelentéktelen áthúzódó építkezés volt és már-már a kapun belüli munkanélküliség veszélye fenyegetett. A másik bosszantó dolog az, hogy felülvizsgálták a beruházók terveit. Erre a munkára a vállalatnak 30 nap állt rendelkezésére. Ezután került volna sor a szerződéskötésre. Ekkor derült ki, hogy nincs hitelfedezet vagy építési engedély. Rengeteg munka és energia veszett így kárba. — A törölt beruházások helyett azonban mindegyik vállalat igyekezett valami mást tervezni. Az eredeti kijelölés nyomán, megrendelt egyes szakipari anyagokból, — amelyet az építőipari vállalat is a kivitelezés előtt 120 nappal köteles rendelni — a beruházásváltozások következtében többlet vagy hiány mutatkozik. Egyszóval a tervszerű' anyaggazdálkodásról így szó sem lehet. Kijelölni — törölni, kijelölni — törölni — Ügy gondolom, a beruházások tervszerűségét az alábbi példa hűen tükrözi. Az első kijelölésnél Tápió- szecső 956 000 forintot kért villanyhálózat építésére és bővítésére. Megadtuk a községnek ezt az összeget. Valamilyen oknál fogva. töröltették. Utána megint kérte az összeg felhasználását. Engedélyeztük. Most utoljára 600 000 forintot töröltetett. — Hogyan lehet így dolgozni? — így tervszerű munkát végezni' lehetetlen. Már jómagam sem tudok eligazodni, hogy melyik beruházást jelöltük ki és melyiket töröltük. Naponta változik a helyzet. Képzelje, július 6-án kettő és félmillió forint új kijelölés történt. Oj beruházásként'lépett be az 1‘200 000 forint értékű tiszakürti szőlőfeldolgozó és a Héki Állami Gazdaság útépítése, mely 1 300 000 forintba kerül. — Hogyan történhetnek meg ilyen dolgok? — Egyetlen beruházó sem áll hivatása magaslatán. Nincsen megfelelően előkészítve sem a beruházás, sem a felújítás. Kapkodás, tervszerűt- lenség tapasztalható. Felelős0 Nincs ilyen. Ez az év már így ér véget. Bővítik a tanácsházát Jászberényben a járási tanács székhaza már az elmúlt években is kicsinek bizonyult. A két jászsági járás egyesülése után pedig égetően szükségessé vált a járási tanács épületének megnagyobbítása. A tavasszal megkezdett építkezés a képen láthatóan jó ütemben halad SZAKTANÁCS Védekezzünk a mocskospajor kártétele ellen A tanítvány megelőzte rekorder mesterét Minden perc drága A jászkiséri Táncsics Tsz székházának udvarán a betonozott kombájnszérűn egyre gyűlik az árpa. Vontatók hordják a határból a kom- bájn-aratta gabonát, amit a szérűn egy cséplőgéppel tisztítanak. Ez a munka is sürgős, hiszen a magtárakba csak tisztított termény kerülhet. Mégis, — amikor ott jártam — két órahosszás ebédidőt tartottak a magtiszítás- hoz beosztott tsz-tagok. A kombájnosok a déli órákban is dolgoztak. Bizonyára — mint sok helyen máshol — felváltva tartottak ebédidőt, hogy a gép ne álljon. Egy kis akarattal, jobb szervezéssel, talán a szérűn is megoldható a „váltott műszakos’’ ebédelés. Vagy legalább az, hogy ebédidőben is legyen, aki a vontatóról lehányja a gabonát. Ne kelljen ott vesztegelni a járműnek, a kom- bájnosnak pedig azért állni, mert nem tudja kiüríteni a tartályt. Aratás idején minden percet jól ki kell használni. Ez azonban nemcsak a földeken, dolgozókra vonatkozik, hanem azokra is, akik megengedhetőnek tartják a két órahosszás ebédidőt. A megye több részén a tömegesen fellépő mocskospajor igen jelentős kárt okoz. Különösen az ártéri szántóföldeken, de a Jászság több termelőszövetkezetének területén is található. A mocskospajor kártétele sok esetben ijesztő arányokat ölthet. Ezért fontos a kártevő életmódjának, kártételének, az ellene való védekezésnek ismerete. A mocskospajor, másnéven földihemyó, porkukac, zsír- kukac a vetési bagolypillék hernyója. A lepke sötét vagy világosbarna, sötétrajzolatos szárnyú. Éjjel repül; tojásait a legkülönfélébb növényekre rakja. A közönséges vetési bagolypille és a fésűs bagoly- pille hernyója csupasz, zsírfényű és tapintató, színe szürkéssárga, vagy szürkés- barna. A cirmoshernyójú bagolypille olajzöld, vagy barnás, két oldalán ferde vonalakkal. A közönséges bagoly- pille kifejlett hernyó alakjában, a fésűs és cirmos pedig tojás, vagy apró hernyó alakjában telel át. A mocskospajor elleni védekezésben fontos megelőző rendszabály az állandó gyomirtás, mert a fertőzések a gyomnövényekről indulnak ki, s ezen kívül a rajzó lepkék megtermékenyüléséhez virágnektár szükséges. Arcvonalszerű támadás esetén a még épen maradt terület szélén 30—40 centiméter mély, egy ásónyom szélességű, függőleges falú árkot húzunk. — nk — Termelőszövetkezetek, terme lók! Megkezdődött a kajszibarack felvásárlása az egész szezonra biztosított áron. Molymentes áruért a felvásárló földművesszövetkezetek a biztosítottnál magasabb árat fizetnek. 41 milliméter feletti nagyságú barack kilójáért termelőszövetkezeteknek 6,70, egyénieknek 6.40 forintot fizetnek sorolva szerződésesen, ha árujuk molymentes. Molyos áruért 41 milliméter nagyságrend felett sorolva, szerződésesen — termelőszövetkezeteknek 6,— — egyéni termelőknek 5,70 forint fizethető. M. É. K. Szolnok Az árkokban 10—15 lépésenként 60—70 centiméter mély aknákat ásunk, hogy az éjszaka mászkáló hernyók abba belehulljanak. Az árkokban éjszaka összegyűlt kártevőket reggel összeszedjük és elpusztítjuk. Csalogatás céljából az árokba este friss lucerna- vagy lóherecsomókat is rakhatunk. Pusztíthatjuk még úgy is a mocskospajort, hogy a megtámadott növények tövénél a földet kikaparjuk és a hernyókat összeszedve, elpusztítjuk. A fiatal hernyók ellen Hungária DL 5-ös porozással (kát. holdanként 20 kg), DDT 10 százalékos porozással (kát. holdanként 15 kg) és l^DT 20 százalékos porozással (kát. holdanként 10 leg) is védekezhetünk. A kétcen- timétemél nagyobb hernyókat csalétkes mérgezéssel irthatjuk eredményesen, mert a porozás a fejlettebb hernyók eHen nem hatásos. Holdanként 30—40 kg csalétket kell kiszórni, amelyet a következőképpen készítünk: 1 kg DDT 10 százalékos poro- zót, 20 kg korpát, vagy lu- cemalisztet, szénamurvát, darált, szárított répaszeletet 5 kg melasszal és a nedvesítéshez szükséges vízzel összegyúrjuk, úgy, hogy nedves, fűrészporszerűen morzsálódó legyen. Ha az egész tábla fertőzött, a csalétket műtrá- gyaszerűen az egész táblára egyenletesen szórjuk szét. Arcvonalszerű támadás esetén védősávszerűen két méter szélességben a kártevő elé szórjuk ki. Ács Sándor AGROKER Felhívás A Szolnok megyei Tűzrendészeti Osztályparancsnok- ság az állami tűzoltóság személyi állományában mezőtúri szolgálati helyre felvételt hirdet. FEI.TÉTELEK: Jelentkezhetnek 23 életévüket betöltött VIII. általános iskolai végzettséggel és tényleges katonai szolgálattal rendelkező, legalább 160 cm testmagasságú, egészséges férfiak. A felvételt a mezőtúri tűzrendészeti alosztályparancsnokságra kell kérni. SZÜKSÉGES: Felvételi kérelem — részletes önéletrajz és iskolai bizonyítvány bemutatása. A felvételnél helybeli lakosokat előnyben részesítünk. Bővebb felvilágosítást a helyszínen adunk. BM. Szolnok megyei Tűzrendészeti Osztályparancsnokság. Sajnos, ez az igazság. De bűnös könnyelműség volna a jövő évet is így kezdeni. Egy dolog lehetséges csak. Olyan beruházásokat kell tervezni 1963-ra, amelynek kivitelezésére minden feltétel biztosított. A tervszerű munkáról nem elég beszélni, annak érdekében mindent él is kell követni. — bognár —■ Sportuszoda kisvendéglő nyílt Szolnokon a MÁV SE Véső utcai strandján. Meleg ételek, frissen sültek, fagylalt, gyümölcslé, italok 10 — 22 óráig fogyaszthatok. LEGYEN A VENDÉGÜNK! ttotvesv. CUTÖV ^ A