Szolnok Megyei Néplap, 1962. július (13. évfolyam, 154-177. szám)

1962-07-13 / 162. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962. július 13. A Nap kél: 3.59 h-kor„ nyugszik: 19.39 h-kor. A Hold kél: 15.37 H-kor, nyugszik: 0,51 h-kor! IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: kisebb felhőátpomulások többfelé eső­vel, helyenként zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk nyugati szél. Fülledt idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 26—29 fok kö­zött. — KÍSÉRLETI célra két új adapter _ gyártását kezdték meg a törökszentmiklósi Me­zőgazdasági Gépgyárban. Az Orkán járvaszecskázőra sze­relhető berendezések segítsé­gével egyszerre két sor kuko­rica betakarítását tudják el­végezni. — EGYRE NÉPSZERŰB­BEK a hajókirándulások, A Csongrád gőzös eddig kétezer embert vitt sétahajózásra, Legújabban már Jászberény­ből is jelentkeztek ilyen vízi- kirándulásra. A jászberényi vasútállomás dolgozói vonat­tal jönnek Szolnokra és ha­jóval látogatnak él Vezseny- re, — ÖT ELŐADÁSBÓL álló sorozat indul a Tisza-tánc- együttes tagjai részére, akik a közeljövőben Franciaor­szágba utaznak vendégszerep­lésre. A TIT előadóinak se­gítségével tanulmányozzák Franciaország földrajzát, po­litikai, gazdasági és kulturá­lis helyzetét. — TEGNAP este az OTP Szolnok megyei Fiókja taka­rékossággal kapcsolatos szel­lemi fejtörőt rendezett a Karcag-pusztai Lékai János KISZ építőtáborban: A fej­törő legjobb eredményt elért versenyzői között értékes ju­talmakat osztottak szét. — SZABOLCS mégyében az idén 270 millió dohánypa­lántát ültettek el, összesen 12 500 holdon. Ekkora terü­leten Szabolcsban még soha­sem termeltek dohányt. A legntóbbi határszemléken megállapították, hogy a nö­vény szépen fejlődik — a dohányosoknak a következő időben Is bőven lesz füstölni­való. Mai műsor MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Ha velem tarta­nál. Tisza: Az elmaradt találkozó Kert: Cj barázdát szánt az eke. TORÖKSZENTMIKLOS Dózsa: Apát keresünk. Kert: Az istenek tanácsa TURKEVE Nagykim: A torpedó visszaírj MEZŐTÚR Szabadság; Ferrara hosszú éj­szakája Dózsa: Dal volt a fegyvere. Béke; Afrikai képeskönyv: JÁSZBERÉNY Déryné: A királyasszony lo­vagja. Letel: Az utolsó tanú: KI3CJSZALLAS Ady: Két 3zoba, összkomfort. Szolnoki Rádió műsora a 222 méteres középhullámon 1S.OO—19-00-íg Lakodalom van a mi utcánk­ban .:. — Falusi híradó. — So­rompó? — Operettrészletek. — Szól a pitypaiaty ... Zenés ösz- szeállítás — Bemutatjuk ... Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Varga József Szerkesztőség: Szolnok, Irodaház. I. emelet Telefon: 20—93. 23—20. 20—69 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok. Irodaház, földszint S. Telefon: 20—94 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter­jesztik. A lap előfizetési dija egy hóra 11.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor JÚLIUS 13 Péntek Jenő Ünnepélyes névadást rendeznek Túrkevén Tizenegy kisfiú és egy kis­leány névadó ünnepségét rendezik meg szombat dél­után 3 órakor Túrkevén, a városi tanács épületében. Az ünnepségre, —1 tapasztalat- csere látogatásként — Diós­győrből, Bajáról és több du­nántúli városból is érkeznek vendégek. A névadó ünnepséget szí­nes műsorral teszik még em­lékezetesebbé. Többek között a szülők, a vendégek és nem utolsósorban a gyermekek köszöntésére fellép a város úttörő zenekara is. „Boldogok9 akik hisznek — DE ráfizetnek^ akik könnyen hisznek A felső-kereskedelmi érett­ségivel, műszaki rajzolói és bányász képesítéssel bíró Majoros István eddig csalás, társadalmi rend ellen elkö­vetett izgatás, a társadalmi tulajdon megkárosítása miatt ötször — összesen tíz évre — került börtönbe. Jelenleg is­mét nincs szabadlábon: a jászberényi rendőrkapitány­ság dolgozói fáradoznak azon, hogy újabb bűneinek lajstromát összeállítsák. — (Azok, akiket Majoros meg­károsított, ugyanott jelent­kezhetnek személyesen, vagy írásban.) Majoros ez év elején du­nántúli munkahelyéről be­tegszabadságra ment. Nádas- ladányon felkereste volt bör­töntársát, K. Bélát. Annak társaságában előbb nyilvá­nos helyen botrányt okozott, majd cimborájától száz fo­rintot lopva Velence község­ben W. Istvánt kereste fel.— Néhány napi vendégeskedés utárf tőle kétszáz forintot csalt ki. Nyíregyházán N. Bé- lánétól és fiától kért kölcsön egy-egy karórát; mindkettőt eladta. Jászkiséren Cs. Sándorhoz, egykori rabtársához látoga­tott el Majoros. Ott szép me­sét mondott arról, hogy jó útra tért, családjával is ösz- szebékülőben van. A nyakán függő keresztet áhítattal meg­csókolva megható imát mon­dott a háziasszony betegen fekvő húga fölött. A maga száz forintját Kiséren is ki­csalva Vecsésre távozott Cs.- né leányához, Zs. Józsefné- hez. Vecsésen beszámolt a be­teg állapotáról, majd „kollé­gájára”, egy budapesti or­vosra hivatkozva háromszáz forintot vágott zsebre orvosi előleg címén. Majoros ké­sőbb — szintén álorvosi mi­nőségben — bemerészkedett a szolnoki kórházba; hol a Jászkisérről beszállított be­tegnek megígérte, hogy dél­után a fővárosba viteti. Eb­ből persze semmi sem lett, a kalandor hirtelen elhatáro­zással Hatvanba utazott. Hatvanban megismerkedett a traktoros tanfolyamról — Jászfényszaruba igyekvő K. Sándorral. Mikor újdonsült ismerőse — kinek a Kohó és Gépipari Minisztérium ve­zető tisztviselőjeként mutat­kozott be — elaludt, óráját, aktatáskáját lopta el tőle. Jászszentandráson egykori katonatársát: B. Rudolfot tisztelte meg látogatásával a szélhámos. Néhány napi ven­dégeskedés után csirkét, to­jást kunyorált ki B. Rudolf- nétól, majd a családtól ezer­kétszáz forintot ellopott. A sima modorú, rendkívül megnyerő fellépésű tolvaj Jászfényszarura érve fejezte be — valószínűleg hosszabb időre — kalandozását. — A vendéglőben egy szolgálaton kívüli, rendőr gyanúsnak ta­lálta, igazoltatta. Az izgatás bűntette miatt körözött Ma­joros István mihamar ismét őrizetben találta magát. Bi­zonyos, hogy megkapja mél­tó büntetését; de az sem két­séges, hogy hiszékeny áldo­zatainak jóidéig kell vár- niok, míg káruk megtérül. Hogy takarékosabban éljünk... Sokan nem ismerik még a takarékoskodás előnyeit. Idegenkednek a takarékbe­tét elhelyezésétől és azt sem tudják, hogy az otthon tar­tott pénz milyen kamatbevé­teltől fosztja meg a pénz tulajdonosát. Ezért fordul most a Szolnok megyei Ta­nács végrehajtó bizottsága és pénzügyi állandó bizottsága versenyfelhívással a megye járási, városi s ezeken ke­resztül valamennyi községi tanács végrehajtó bizottságá­hoz. Népszerűsítsék, terjesz- szék a takarékossági eszmét. A verseny hosszúlejáratú, 11962. június 1-től 1963. jú- |nius 30-ig tart. Térmészete- isen fél év eltelte után, s az 1 esztendő végeztével ismét ’értékelik az eredményeket. A takarékossági verseny­ben résztvevő községek, vá­rosok a pénzügyi állandó bizottságokon belül takaré­kossági albizottságokat hoz­nak létre. Ezek tagjai, úgy­szintén a tanácstagok, is, a lakosságot részletesen tájé­koztatják az OTP hitelezési munkájáról, különösképpen az építési kölcsönök igény- bevételéről, hogy ezzel is meggyorsítsák a lakásépítke­zések ütemét. Az albizottságok eredmé­nyes működéséhez állandó segítséget nyújtanak a terü­letileg illetékes takarékpénz­tári egységek és postahivata­lok.­— túri — Vasúti szerencsétlen­ség Mezőtúron Csütörtök éjjel 0.08 órakor a mezőtúri állomásra Szarvas felől behaladó tehervonatot egy Szolnok felől érkező te­hervonat utolérte. Az össze­ütközés következtében Pán- tya János, a Szarvas felől közlekedő tehervonat 35 éves zárófékezője a helyszínen szörnyethalt. Négy vasúti ko­csi súlyosán megrongálódott, de forgalmi akadály nem ke­letkezett. A mentési munká­latok folynak. A vizsgálat megkezdődött. (apróhirdetések) ÁLLAS VIZSGÁVAL és hosszú gyakor­lattal rendelkező férfi szakácsot felvesz a Tiszamenti Vegyimű­vek, Szolnok. — Jelentkezés a munkaügyi osztályon. MELY ÉPÍTŐIPARI GYAKORLAT­TAL RENDELKEZŐ ADM. ÜGYVI TELI DOLGOZÓKAT SZOLNOK KÖRNYÉKI MUNKÁRA FELVE­SZÜNK. JELENTKEZES: BETON- ÜTÉP1TO VÁLLALAT ELLEN­ŐRZÉSI OSZTÁLY. BUDAPEST, NÉPKÖZTÁRSASÁG ÜTJA 9. — ÚTIKÖLTSÉGET FELVÉTEL ESETÉN TÉRÍTÜNK. JOKEPESSEGÜ, — gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót azonnali belépéssel felveszünk. Tisza Cipőgyár, Műszaki Osz­tály. A MEGYEI TÜDÖBETEG- GYÖGYINTEZET AZONNALI BELÉPÉSRE FELVESZ KÉT SZAKKÉPZETT APOLONOT. — ÖNÉLETRAJZZAL ELLÁTOTT PÁLYÁZATOK FOLYO HO 17-IG AZ INTÉZET GAZDASÁGI HI­VATALÁBA NYÚJTANDÓK BE, A JASZJÁKOHALMAI Földmű­vesszövetkezet Igazgatósága — szakképzett cukrászt keres Jász- cukrászdájába. Erkölcsi és mű­ködési bizonyítvány szükséges. Házaspár előnyben. Jelentkezni lehet a föld mű vesszővé1 kezet irodájában személyesen. Felvé­tel esetén útiköltséget térít. HÍRADÁSTECHNIKAI mŰst<9- részt azonnali belépésre alkal­maz a Posta Központos Üzeme Szolnok. Érdeklődni lehet Kiss István üzemvezetőnél. T.: 19—46. AZ EM. 44. sz. Építőipari Válla­lat fBudapest. V„ Kossuth Lajos tér 13—15) budapesti munkahe­lyekre azonnali belépésre fel­vesz kubikosokat vegyes mun­kára. Tanács-igazolás és mun­karuha szükséges. Munkásszál­lást biztosít. AZ ABADSZALOKI Földműves- szövetkezet 75 000.— Ft vegyes önkiszolgáló boltjába boltvezetőt keres. Erkölcsi bizonyítvány és működési bizonyítvány szüksé­ges. Útiköltséget felvétel esetén térít. ADÁS—VÉTEL 120x160-as redőnytokos ablak, — 80x135-ös ajtó új állapotban, — szekrények, asztalok, székek használt állapotban, szárny — vízszivattyú, — eladók. Szolnok, Hubay F. u. 3. Érdeklődni: hét­köznap délelőtt. ELADÓ gépek, szerszámok: Egy üzemképes áramfejlesztő agre- gátor 220 Volt 13,6 amper 3 KW 1500 ford. — egy Favorit szelek­tor Trlőrrel egybeépítve, — egy öntött házú D—12 kalapácsos daráló ventillátorral, egy lemez házú D—12 kalapácsos daráié magas állványú, 2—FK 4—12 fo- gatos fűkasza, 2—500-as „Grenő” daráló. Karcag, Május I Terme­lőszövetkezet. LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM törökszentmik­lósi három, — Illetve kétszobás összkomfortos lakásomat hason­ló szolnoki lakásért. Cím a ki­adóban, GÉPJÁRMŰ OPEL-Kadett eladó jő állapot­ban. Szabó Lajos, Jászapáti. PIROS Danuvia motorkerékpár sürgősen eladó. — Tiszaföldvár, Vlrághegy szőlő, m. út 13 szám. LENGOVILLÄS 125-ös Csepel 5000-ért eladó. Törökszentmlklós, Kossuth u. 134. KITŰNŐ álapotban lévő Moszk­vics 402-es személygépkocsi sür­gősen eladó bármikor. János Im­re Jászfényszaru, Fürst S. u. 8­EGYÉB MEGVASROLJUK — kiolvasott könyvelt július 18-án a szolnoki könyvesboltban. Vásárolunk ré­gi és új kiadású szépirolalml, tu­dományos és Ifjúsági könyveket. Figyelem! Csak egy napig vásá­rolunk, készpénzzel fizetünk. Ápolónőképző tanfolyam indul Megfelelő számú jelentke­ző esetén a Megyei Tüdőbe- teggyőgyintézetben (Szolnok, Vöröscsillag út 4.) munka melletti ápolónőképző tanfo­lyam indul. Felvételt nyer­hetnek 18—33 év közötti gyógyult tbc-sek, akik leg­alább a VIII. általános isko­lát jó eredménnyel elvégez­ték. Érettségizettek előnyben részesülnek. önéletrajzzal, iskolai igazolvánnyal és gon­dozóintézeti igazolással ellá­tott pályázatokat augusztus 15-ig kell a TBC Gyógyinté­zethez benyújtani. A JÁSZBERÉNYI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET Jászb erényben, boldogbázi és pórtelki részlegein OTP és magánerőből építendő kislakásépítést vállal Részlegei: Bádogos, villanyszerelő, ács szobafestő, asztalos és vízvezeték szerelő, kútfúró és ce­mentgyártó részleg, kályhás, kádár. Azonkívül mindenféle kisebb építési munkákat kifogásta­lanul és rövid határidőre végez. Kérjük, keresse fel bizalommal szövetkezetünket. Központi iroda: Jászberény, Lehel u. 1. T: 24. A mag határán van. elismerem, hogy a Föld foglyai vagyunk. De még ko­rai lenne megadni magun­kat. Élünk, ép a hajó, s gya­korlatilag időtlen-időkig üzemképes. — Nos, hát mit javasolsz? — Az ördögbe is! Ne he­verjünk és ne csüggedjünk! — kiáltja Jegorov. — Ébresz­tő! A nekitüzesedett Jegorovra pillantva mi is felkeltünk az ágyról. 10. Az utóbbi napokban Jego­rov a szó szoros értelmében le sem tette jegyzetfüzetét. Lám, ez az egy irányba össz­pontosított értelem munká­ja... Az átlátszó földgömbben megdermedt a pontozott vo­nal... Kimerültén, borostás kép­pel fekszünk ágyunkban. — Nem hinném, hogy az egész Földet körülfogná ez az akadály — mondja vég,re Jegorov. félretéve naplóját. — Feltétlenül vannak benne „ablakok”. — Hasztalan kerestük... — válaszolja Talanyin a földgömbre pillantva. — Éppen az a baj, hogy nem túlságosan kerestük. Rö­viden szólva: bele-bele üt­jük az orrunkat az akadály­| ba, mint a vak macska, ez laz egész. Elvtársak! — mondom, s megpróbálok felemelkedni az ágyról. — A mi esetünk világosan megmutatta, hogy az akadályt képező anyag változtatja a helyét... — A lehető legvilágosab­ban... — jegyzi meg keserű tréfával Talanyin. — ... De ha egyszer ennek az anyagnak a helyváltozta­tása az akadály megvasta- godására vezetett, vajon kö­vetkező alkalommal nem tisztítja-e meg előttünk az utat? — Nekünk azonban hal­vány fogalmunk sincs e fo­lyamat ciklikusságáról. Az, amiről beszélsz, bekövetkez­het holnap is, de ezer esz­tendő múlva is. — Mi pedig üljünk és vár­junk? — pattant fel ágyáról Jegorov. Röviden szólva: egy­szerűen ostobaság így. ölhe­tett kézzel ülni. Rendben — No, és most mitévők le­gyünk? — Mitévők legyünk? Kap­csold be a hajtóművet! Gyerünk mélyebbre, a Föld magja felé! Jegorov javaslata egészen váratlanul ért bennünket: — Igen. igen... gyerünk a mag felé... — Jegorov ezzel átöleli az átlátszó földgöm­böt. — Áthatolunk a magon és körülbelül, itt, a déli fél­tekén jutunk ki a felszínre. — S mi lesz, ha ott is aka­dályba ütközünk? — kérdezi Talanyin. — Akkor... akkor sem vesztünk semmit, de legalább feltárjuk a Föld magjának titkát. „S ez a titok velünk pusz­tul él” — szeretném megje­gyezni. De hallgatok... Hajónk vöröses-kékes anyagban halad előre. Jegorov a számítógépből kiemel egy számoszíopo’kkal teli szalagot és Taianyinnak nyújtja; — No, találd ki, hogy most milyen közegben vagyunk... — Fém. — Röviden szólva: ennek a fémnek a. neve hidrogén... fémes fázisában. Hosszú napokig tart utunk az ismeretlenben. Hajónkat sokszor megtáncoltatják még földalatti viharok. Olykor úgy tűnik, hogy a hánykolő- dásnak sohasem lesz vége. Ám a közeg minden ' alka­lommal lecsendesedik körü­löttünk. Hajónk tovább ha­lad. Ismét urai lettünk; A videoszkóp széles , ernyő­jén fényes sávok jelennek meg. Úgy hullámzanak ezek a sávok, mint amikor a te­levízió ernyőjén megbomlik a sorfrekvencia. — Mi ez? — kérdezem. — Elektromos áramlatok a Föld magjának határán válaszolja Jegorov. — Ez a Föld mágneses mezeje. Mi­lyen a mag külső burkának Összetétele — ezt Jegorov már Talanyintól kérdi, aki bonyolult számításokba me­rül.----Főleg vas. nikkel, hid­rogén... válaszolja kisvár­tatva. Én az átlátszó gömböt né­zem. Belsejében egy másik, kisebb gömb jelent meg, amelynek felületét éppen most érte el a hajónk útját jelző pontozott vonal; <*— Nos, milyen is Vagy hát, te titokzatos mag! — tör fel belőlem önkéntelenül is a gondolat. — Talán jobban ráülene ..a Föld belső holdja” elnevezés — jegyzi meg elgondolkodva Jegorov. — Miért éppen hold? —•’ Azért, mert a Föld magjának méretei csaknem ugyanolyanok, mint a holdé. Persze ezzel véget is ér a ha­sonlóság. Röviden szólva: a Holdtól eltérőleg a Föld fém­magja a felső rétegek min­den oldalú nyomása alatt áll. Itt a mag felületén ezek az erők ugyanolyan nagyok, mint a Hold központjában. Am a mag mélyén a nyomás olyan óriási, hogy az anyag atomjainak elektronhéját de­formálja. Éppen ezért vált a Föld magja irdatlan nagy elektromágnessé. A Holdon is meretlen az ilyen óriási nyo­más. Éppen ezért a Holdnak’ nincs mágneses tere. A viliódzó sávok lassan tö­mör, fényes folttá olvadnak össze. Mi pedig behatolunk a Föld magjába. Következik: Jegorov halála |BK Y3TJJ[12 rrffiren UTAZÍS #833®

Next

/
Oldalképek
Tartalom