Szolnok Megyei Néplap, 1962. június (13. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-10 / 134. szám
IMS. június 10. SY0LN0K MEGYEI NÉPLAP tIEGYZETEK a cukorgyári művész—munkás találkozóról Várta őket egész üzem. Jóval a vendégek előtt érkeztem, így tanúja lehet tem, amint a házigazdák mégegyszer összeegyeztették a programot: „tehát először megnézik a gyárat, utána kimegyünk a gazdaságba délután ankét a klubszobában és este hangverseny a művelődési házban”. Állítólag a program hallatára Deák Pista bácsi, az építőbrigád vezetője zsörtölődött egy kicsit, mondván: „pont ilyenkor mutatjuk meg, amikor „tepsiben van a gyár”! Célozva arra, hogy ilyenkor a nagyjavítások folynak. Mások viszont így vigasztalták: — Nem baj! Ilyet még úgyse láttak a pestiek! Nem bizony, s a vendégek — számszerint több mint húszán — olyan érdeklődést tanúsítottak a cukorgyári rekonstrukciós tervek iránt, mintha át akarnák képezni magukat műszaki pályára. Már a megérkezés után, kisebb-nagyobb csoportokban indultak a Magyar Rádió és Televízió Zenei Főosztályának munkatársai a Szolnoki Cukorgyár megtekintésére. A vendéglátók igyekeztek kitenni magukért Igazgató, szakszervezeti titkár, műszaki vezetők, brigádvezetők, s még a szerelő brigádok tagjai is felcsaptak ezen a napon idegenvezetőnek. — Tizenegy cukorgyár dolgozik az országban, ezek közül a legnagyobbak közé tartozik a szolnoki, Bbben az évben kezdődött meg üzemünk korszerűsítése, kapacitásának bővítése. — A répa beszállításától, egészen a cukorraktárba történő szállításáig mindent a gépek végeznek majd. A legnagyobb sikert a gyárlátogatás során a hatalmas cukorraktárak aratták. Énekesek, zenészek, a rádió elnökségének tagjai egyforma kíváncsisággal kapaszr kodtak fel a keskeny lépcsőkön, hogy szemügyre vegyék, miként tárolnak sok száz vagon cukrot Szolnokon. — Egy hétig csak keserűn iszom a feketét! — fejtette ki véleményét Freymann Magda, a rádió szólistája.— Ennyi cukrot egy helyen, mintha hóborította hegycsúcsok volnának. Már a látásától is megcsömörlik az ember... hát még a kóstolásától! — Mennyi tehén... — Ezek hízómarhák — helyesbítette a hozzá nem értőket a cukorgyári gazdaság vezetője. — A szarvas- marhahízlalás a mi fő profilunk. Nyugat-Németország- ba, Olaszországba szállítjuk ezeket a jószágokat. — És mit kapnak enni ezek a szarvasmarhák? — érdeklődött a fiatal énekesnő: Rappai Ilona. Mike Gyula, a rádió gazdasági igazgatója viszont arra volt kíváncsi, milyen súlyúra hizlalják fel az állatokat, mennyire hasznosítják a hízalásnál a gyár melléktermékeit. A vendéglátók csodálkoztak: ennyire érdekli a pestieket a gazdaság munkája? Éppen ezért szíwel-lélekkel magyarázni kezdtek. Később, amikor autóbusszal a gazdaság híres juhászaiéba tartottak, még mindig a „rostélyosnak valókat” dicsérték a zenei főosztály munkatársai. A juhászaihoz kicsit rosszkor érkeztek a vendégek. Sebella Pali bácsi, a híres juhász, éppen ..szóbeli eligazítást” tartott élete páriának. Nehezen lehetett megvigasztalni az öreget. Amikor azonban megtudtat, hogy a pesti vendégek feltétlenül meg akarják ismerni az ő munkáját, s mi több. még fényképet is készítenek róla. kötélnek állt. S még ruhát is cserélt. Magúra vette ünneplő gúnyáját, s úgy köszöntötte illendőképpen a látogatókat Aztán megcsodálhatták a vendégek, Pali bácsi tudományát és két segítőtársának, Satyinak—Legénynek (a két terelő kutyának) bemutatóját. Közben tréfa csattant, vidám nevetés hallatszott. Nem aikármilyen ember Pali bácsi, érti ő a módját, miről kell beszélni. Kit ne érdekelne az, hogy az ő Sutyi nevű kosa, — amivel nagydíjat nyert egy mezőgazda- sági kiállításon — reggelente elkísérte őt a sarki csárdába, s még „koccintott is vele” egy íéldeciveh — Aztán nem rúgott be a Sutyi, Pali bácsi? — kérdezték vagy huszadszor a rádió népizenekarának tagjai. — Nem, jobban bírta mint én... csak egy kicsit tüsszö- gött. Ankétnak mondták, de helyesebb, ha úgy emlékezem meg róla: baráti beszélgetés. Nem volt ennek a délutáni programnak hivatalos jellege egy kicsit sem. Baráti társaságok alakultak az asztalok körül az üzem klubszobájában, s úgy beszélgettek gyári munkások — művészek a Magyar Rádió és Televízió zenei műsorairól. Az egyik asztalnál Szentkúti Pált, a rádió könnyűzenei műsorának szerkesztőjét vették körül a fiatalok, s pár perc múlva már nagy vita kezdődött a tánczene- műsorok összeállításáról. Az idősebbek Decsényi János zeneszerzővel, a szimfonikus zenei műsor szerkesztőjével, Fischer Sándor dramaturggal és Lázár Eszterrel, a kórusműsorok szerkesztőjével beszélgettek. — Jó dolog a zened csere, — így fogalmazta meg véleményét Tabák Lajos, a Szolnoki Cukorgyár igazgatója. — Nagyszerű az, hogy több külföldi rádióállomással tart kapcsolatot a Magyar Rádió, így eredeti felvételekben hallhatjuk a külföld új zeneszámait. Az egyik fiatalasszony így foglalta össze mondanivalóját: — A rádió olyan mint egy nagy közkönyvtár! Sok-sok zeneszám között válogathat a hallgató. Viszont nem mindegy az, hogy a zenei műsorok szerkesztői milyen számokat tálalnak a hallgatók elé. — Az igazság az, hogy nálunk is van selejt. És ezt legtöbbször a műfajon belüli igénytelenségnek köszönhetjük — ismerték el a vendégek. — Viszont az is igaz, hogy a Magyar Rádió nagyon sokat tett eddig az emberek zenei tudásának, zenei intelligenciájának fejlesztéséért, — így a házigazdák. A találkozó rendezői, — mint utóbb kiderült — féltek attól, hogy az esti hangversenyre kevesen jönnek el az üzem munkásai közül. Nos. ez az aggodalom hiábavalónak bizonyult. A művelődési ház színházterme megtelt ezen az estén, s nagy taps kísérte a rádió szólistáinak az üzem szocialista brigádjainak tiszteletére adott ajándékhangversenyét Sorra szólaltak meg a legszebb operaáriák, hegedű, gordonka, zongoraszólók az üzem lakatosainak, hegesztőinek tiszteletére. Eltelt egy nap, amely minden bizonnyal emlékezetes marad mind a rádiósoknak. mind pedig a gyár dolgozóinak. S ha ezután megszólal a rádióban Hidi Péter hegedűje, vagy Kovács Péter mélyen zengő baritonja; akkor majd tudják a cukorgyáriak, hogy azok a fiatalemberek tolmácsolják a zeneirodalom gyögyszemeit, akik oly melegen érdeklődtek az ő munkájuk, a gyár élete iránt S talán nem múlik el nyomtalanul a műsorszerkesztők emlékezetében sem ez a szolnoki látogatás, mert ha ezután tánczene vagy szimfónikus műsor összeállításán dolgoznak, talán eszükbe jut a szolnokiak véleménye is: „mi ezt a számot szeretnénk hallani a rádió műsorában...” Varga Viktória Fehér ing és sötétkék ruha Az ember úgy érzi, hogy huszonegy évvel előbbi önmagával találkozik itt a nagy fizika-teremben. Ismerős táblák, különböző idomok, kísérleti eszközök, de még az a jellegzetes szag is ismerős, amely kiirthatatlanul beleissza magát minden tanterembe. Hát még itt, a sokévtizedes öreg épületben, a mezőtúri fiúgimnázium első emeletén. Igen, jómagam is így ültem Pesten a Tavaszmező utcai gimnázium fizikatantermében huszonegy évvel ezelőtt, sötétkék ruhában, hófehér ingben, fekete nyakkendővel, mint ezek a fiúk,- akik arcukon a rosz- szul palástolt vizsgadrukk izgalmával figyelik a nagy asztal mögött ülőket, az igazgatót, a tanárokat, az őszülőhajú érettségi elnököt, egy másik nagy gimnázium igazgatóját. Egyikük, Király Gyula éppen Móricz Zsig- mondról beszél. Kerek, szabályos mondatokban, magabiztosan. S a magyar tanárnő aprókat bólint, mintha biztatná, hogy még, még, csak így tovább... A hangulat fesztelen, könnyed, mindenki igyekszik, hogy a felelők minél kevesebb gátlással minél többet adhassanak önmagukból. Amíg a feleletek peregnek, belepislogok az érettségi tételekbe. Bizony a mai gyerekeknek jóval többet kell tudniuk. A fény kettős természete, a Kvantum-elmélet alapgondolata, a Bohr-féle atom-modell — mind olyan dolgok, amelyek a ma éleiéhez elválaszthatatlanul hozzátartoznak. Be bizony zavarban lenne nemzedékünk akárhány tagja, ha hirtelen újra a vizsgaasztal mögé kellene ülnie és ezekből a kérdésekből felelnie. Ezeket a fiúkat azonban nem kell félteni. Nagyjában és egészében tisztában vannak ezekkel a fogalmakkal, olyik egész kiemelkedő felelettel örvendezteti meg a tanárokat. Hiszen az érettségi a tanárok vizsgája is egyúttal. Persze, vannak gyengébb képességűek is, mint például K. P., aki még Arany János Toldijáról sem volt képes kielégítő feleletet adni. Annál inkább felragyogott a vizsgáztatók szeme, amikor Latorcai Jánost hallgatták. Ez a nyurga fiatalember olyan irodalomtörténeti készséggel felelt arra a tételre, amely József Attila és Radnóti Miklós anti- fasizmus elleni harcáról szólott, hogy az érettségi elnök, amikor a beszámolást úgy a tétel háromnegyed részében megszakította, sajnálkozva mondta: sajnos, nincs több időnk, pedig szívesen tovább hallgatnánk. De az endrődi kőműves fia hasonló biztonsággal oldotta meg nehéz matematika és fizika feladatát is. Kinn a folyosón ácsorgó diákcsoportok. Aki még nem került sorra, az « tételekről kérdezősködik a kijövőktől, aki már érettségizett, az a kihirdetendő eredmény esélyeit latolgatja. Egy ilyen csoportba vegyülök én is, hogy megkérdezzem, mi a tervük. Négy jóbaráttal beszélgetek. Mind a négy kollégista, mind a négy arról beszél, hogy nagyon fáj otthagyni a nagyszerű kis közösséget, » vele együtt talán az egész gondtalan ifjúságot is. Az élet különböző helyekre sodorja őket. Azaz, dehogy is sodorja, hiszen maguk választották az utat. Bazsik Pál mezőgazdasági főiskolára, Vithelm Zoltán közgazdasági egyetemre, Gu- buc László az állatorvosi főiskolára, Paul Lajos a székesfehérvári televíziógyárba készül műszerésznek. Június közepén járunk, néhány nap múlva üres lesz az iskola. S mire újra benépesül, a negyedik osztályosok már nem lesznek itt. Elnyeli őket az egyetemek kapuja, nagy gyárak, műhelyek, vállalati irodák. S a hétfői érettségi banketten meghatottan koccintanak velük tanáraik. Aztán e fiatal hangok kórusán felcsengenek a régi diákdalok. Hiszen nem történik semmi különös. A 462 éves öreg iskola, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével kitüntetett gimnázium újból kiküld az életbe jónéhány reménnyel teli, boldog fiatalt. Hernádi Tibor VASFÜGGÖNY és- dusdsciika Nem mindegy, milyen a hírünk a világban. Mindig kíváncsian böngészem a külföldi sajtóorgánumokat hol akadok magyar vonatkozású anyagra. Érthetően fokozottabb ez az érdeklődés, ha Szolnok megyei hírrel találkozik az ember egy Amerikában megjelenő újság hasábjain. „Ez csak a „vasfüggöny’' mögött eshetett meg” címmel az Amerikai Magyar Szó terjedelmes cikket közöl. F5- szerplője Dr. D. J. szolnoki orvos. Az amerikai újságíró az Egészségügyi Dolgozó című lapra hivatkozva ismerteti az ügyet. Leírja, hogy egy amerikai orvos a szakfolyóiratokból értesült magyar kollégája új gyógyeljá- rásáról. Ennek tanulmányozására Magyarországra jött. De néhány napi Ittléte után Dr. D. J. kijelentette, csak akikor hajlandó néki a műtéteket bemutatni, ha 1800 dollár értékben gépkocsit vásárol számára a bécsi Opel ügynökségnél. Az amerikai orvos az ajánlatot felháborodva elutasította és elutazott Magyarországról. Ugyanakkor panasszal élt az Egészségügyi Minisztériumban. És most jön, ami az amerikai újságíró szerint csak a -,vasfüggöny” mögött eshetett meg: A Szolnok megyei orvosetikai bizottság megvizsgálta az ügyet és Dr. D. J.-t etikailag elmarasztalta. Állásfoglalásában hangsúlyozta, hogy „szocialista államban nem szokásos kurzusdíjat fizetni. Nálunk csak tapasztalatcseréről, a tapasztalatok átadásáról, a tudományos ismeretek továbbadásáról lehet sző, amelyeket a világ valamennyi népe számára szívesen adunk”. Az ügyet arra használja fel amerikai kollégánk, hogy a szocialista erkölcs maga- sabbrendűségéről győzze meg olvasóit. Tiszteletre \méltó a szándék — bár nem' jó dolog az, hogy éppen egy megyénkben orvos etikai vétsége szolgáltat hozzá apropót Érdemes az amerikai újságíró okfejtését nyomon követni. Leírja, hogy az Amerikában, vagy bármely más nyugati országban levő felfogás szerint semmi kivetni való nincs abban, ha egy orvos az ő különleges tudását csak megfelelő ellenszolgáltatásért hajlandó átadni. Ott ez a dolog rendje. Ilyen annak a társadalomnak az erkölcse. A szocialista országokban magasabb rendű erkölcsi normák érvényesülnek. Ezt magyarázza a cikkíró is. Igaz, okfejtésével nem mindenben értünk egyet, de maradéktalanul elfogadjuk ezt a megállapítását: „Szocialista ország orvosa nem húzhat egyéni sápot abból, hogy akár a saját tudománya, vagy ügyessége, akár pedig szerencséje révén olyan ismeret birtokába jutott, amely szenvedő embertársa javát szolgálhatja akár Amerikában. akár Tanganyikában...” Cikke befejező részében arról ir, hogy a Szolnok megyei orvosetikai bizottság ítélete akkor sem lehet erkölcsi szempontból tisztább és magasztosabb, ha történetesen a döntés meghozatala előtt magából a bibliából merített volna útbaigazítást. Tudjuk, hogy nem a biblia, hanem a szocialista erkölcsi normák íratlan kódexe sugallta a döntést — de, ha ez a valláserkölcs alapján álló emberek együttérzésével is talákozik, nem tiltakozunk ellene. Csak annyit teszünk hozzá, hogy az ilyenfajta ma- gataitás a burzsoá erkölcs maradványaiból táplálkozik. És igaza van az amerikai újságírónak, amikor úgy véli: ,.Ha az orvosi etikának ilyen magas szinten való megnyilvánulását látjuk a magyar orvostársadalom vezetőségében (A Szolnok negyei orvosetikai bizottság döntésére vtal — a szerk.), akkor megnyugvással vehetjük tudomásul, hogy ez az orvosi kar hamarosan ki fogja tisztogatni a maga szakmájából a fonákságokat...’’ ▼. s. 0 Jóra, szépre, emberségre tanít ÚJSÁGBÓL kivágott, kemény lapra ragasztott cikket tesz elém a csipketerí- tős asztalkára, s mondja, hogy olvassam el. A rövid írás címe: Búcsúzik az ágói tanító. Az ismeretlen cikkíró — egy ágói lakos az aláírás — meleg szavakkal köszöni meg a tanítónak és feleségének, aki tanítótársa, mindazt, amit a jászágói tanyavilág lakóiért tettek. A cikk fölött a dátum: 1935. A TANlTÖ bácsi még korábbi dátumot emlit: 1924-et. Ekkor lépte át először a jászágói tanyai iskola küszöbét. — Én voltam az első tanító Jászágón. Az elődöm, egy írni-olvasni tudó ember, a betűvetésre, olvasásra úgy- ahogy megtanította a gyerekeket, de többre már nem futotta a képessége. Pedig mennyire szomjazták, s hogy szívták magukba a tudást ezek a nyílteszű tanyai gyerekek, meg a felnőttek is. Mert ők szintén eljártak az iskolába felolvasásra, kultúr- előadásra — idézi szavaival a múltat. AZ EDDIG elmondottakból is érezni lehetett, hogy az ágóiak szívéhez nőttek első tanítójuknak. De ő még mást is „megvallott”: álmában gyakran ott járt a régi tanyai iskolában. Tavaly nyáron pedig valóban ellátogatott oda, s nagy örömmel látta Jászágó fejlődését, volt tanítványainak megváltozott, szép életét. MINDEZT elmesélte a beszélgetés során, s én szívesen hallgattam szavait, mert így jobban megértettem: mi fűti, sarkallja most, idősebb korában is arra, hogy ne csak a kicsinyeknek, hanem a felnőtteknek is tanítója, segítője legyen. Az, hogy szereti az embereket. Érdekli sorsuk alakulása, osztozni tud örömeikben, gondjaikban. ILYENNEK ismerték meg Túrkevén is, ahol 1949 óta tanít. Ezért szavaztak neki bizalmat az 1954-es tanács- választáskor. S hogy azóta mi mindent tett, számontar- tani is sok lenne. Sokáig „hadakozott” például azért, hogy a Kálmán király úton, ahol iskola és óvoda is van — tehát sok gyermek jár — a kőlapokból készült járdát betonnal cseréljék fel. Máskor annak érdekében fáradozott, hogy az egyik, nehéz helyzetbe került család gyermekeit állami gondozásba vegyék. A tanácsadás, a kisebb ügyek intézése any- nyira a megszokott, mindennapi tennivalók közé tartozik, hogy azt szóra sem méltatja. Pedig az emerek jól tudják, milyen sokat számít a jó szó, a hasznos tanács s hogy ehhez is szív kell, csakúgy, mint a nagyobb, az egész várost érintő dolgok intézéséhez. ILYEN feladata is van a tanító bácsinak, aki a városi tanács pénzügyi állandó bizottságának elnöke. Ennek a megbízatásnak ugyancsak sikeresen tesz eleget, mert annak is érti a módját, hogy miként „aktivizálja” az állandó bizottság tagjait és az aktivistákat. Jenei Antal, Farkas Dániel, Csik Ferenc állandó bftiottsági tagok, Kiss Imre, Balogh Kálmán, Pető Sándor, Csordás Imre és Füleki Sándor nevét említi, mint' olyanokat, akik oda- adőan, lelkesen dolgoznak. A TANlTÖ bácsi ért az emberek nyelvén. Megtörténik. hogy tréfásan megkérdezi valamelyik állaadó bizottsági tagtól vagy aktivistától: talán meg is haragudott, amiért nem kapott munkát. S hogy bizonyítsa: senkit sem mellőznek, elsorolja, mi mindent kell el- végezniök, s mi jut ebből az illetőre. Az állandó bizottság minden hónapban ülésezik, megbeszélik a munkát, s azt, hogy legközelebb mit ellenőriznek, miben segítenek a pénzügyi osztálynak. A közelmúltban együtt vizsgálták meg a bölcsőde pénzgazdálkodását. Sorra kerül majd a napközi, a szociális otthon, s a tanácshoz tartozó más intézmény is. ÉVEK hosszú sora pergett le azóta, hogy a már említett újságcikk megjelent. A tanító-házaspár négy kislánya is felnőtt, s közülük három választotta élethivatásának a pedagógus pályát, követve édesapjuk példáját, aki még most Is tanít Túrkevén. — Lótos Ferenc nemcsak mint tanító, de mint tanácstag is a jóra, szépre, emberségre tanít mindenkit. N. K. A Tiszaföldvári Földművesszövetkezet vegyes boltjába szakképzett boltvezetőt keres. Erkölcsi bizonyítvány és működési bizonyítvány szükséges. .Jelentkezni lehet személyesen az fmsz központi irodájában. Útiköltséget csak felvétel esetén térít.
