Szolnok Megyei Néplap, 1962. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-27 / 122. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962. május 27. As ünnepi könyvhétre jelenik meg TH1ÍRY ZSUZSA: A TŰZPIROS ÜVEGGOMB Kábái Erzsi sudárnövésű, ■zép lány, szőke haja vörös- oe játszik, keskeny metszésű zöld szemének édes pillantását nehéz elfeledni. Nevetése magával ragadja a leányszállás legmogorvább lakóit is: ha szomorú, nyomasztó csend ül a sokágyas szobán. Néha olyan ez a lány, mint a vadmacska. máskor meg magába roskadva töpreng, szavát sem hallani. Amióta eszmél, apátlan-anyátlan árva, a háború utáni években idegenek közt hányódott. Csak néha bukkant fel álmaiban az édes gyerekkori emlék, arcok, hangok színek, amelyek sosem állnak össze egésszé, hogy megfejtsék származása titkát. Egy kertes házra emlékszik — mellette különös pirosvízű tó — s egy fiúra, akit gyerekkorában kimond- hatalanul szeretett, de ezt, hogy hol lehet ez a ház pirosvízű tóval, és ki volt ez a fiú — azt nem tudja Kábái Erzsébet. Sok minden történik Thu- ry Zsuzsa kitűnő regényében, sok véletlen játszik közre és sok félreértés oldódik meg, mig egy tavaszi vasárnapon ugyanaz a fiú kézenfogja Erzsit, hogy elvezesse abba az álombéli házba, ahol fellelheti elvesztett gyermekkorát és jövendő boldogságát. r»t/niWw6li KÉT SZOBA Összkomfort A mozilátogató közönség régóta vágyik igazi, derűs vígjátékra, amely mai életünkről szól, s hősei hozzánk való kisemberek. Júniusban alkalma lesz nézőinknek szívből kacagni ön- magukon, és ismerőseiken, mert biztosak vagyunk benne, hogy a KÉT SZOBA ÖSSZKOMFORT című szovjet filmvígjáték megtekintésekor mindenki magára, vagy barátaira ismer. Villen Azarov fiatal rendező, új név a szovjet filmművészetben, de ez az első munkája is igen bíztató. A KÉT SZOBA ÖSSZKOMFORT című filmjéből azt érezzük, szereti az embereket, főleg a fiatalokat. Gyengéd malíciával szól hibáikról, humorosan a modern élet más megnyilvánulásairól. Érdeme, hogy a vígjáték egyenletes humorú, sehol sem fullad ki, s szinte majdnem minden kockáját derűs kacagás kíséri. JÚNIUSI RÖVIDFILMBEMUTATÓK Június hónapban 9 kis- ?ilm és két világhíradó ke- ; ül a közönség elé. Az ELLESETT PERCEK című magyar rövidfilm, Kolonits Ilona rendező és Herskó Anna operatőr alkotása, a III. magyar rövidfilmszemle fődíját nyerte el. Ez a művészi, megkapóan közvetlen hangulatú film néhány villanásnyi képpel, elkapott beszédfoszlánnyal elénk állítja az Orion-gyár munkásnőinek egy hétköznapját, és közben azt is meemutoHs. ,n töltik napjukat gyermekeik a bölcsődében. A HOGYAN RENDEZZÜK BE A LAKÁST? c. színes csehszlovák bábfilm mulatságos jelenetek során figyelmeztet arra, milyen következményekkel jár, ha lakásunkat nem ésszerűen, kényelmesen rendezzük be, és bútorokkal torlaszoljuk el az utat. A technikát az emberi élet és a gyógyulás szolgálatába állító orvosi berendezéseket mutatja be az ÉLETMENTŐ GÉPEK című magyar rövidfilm. Az emberiség és a technika sok évezredes fejlődés után jutott el a tűz megismerésétől a villamos és gázizzólámpa, ma is legfontosabb fényforrásunk felfedezéséig. Ezt az utat mutatja meg A JÖVŐ FÉNYEI című színes csehszlovák film. Nepp József alkotása a rövidfilmszemlén második díjat nyert SZENVEDÉLY című színes rajzfilm, amely egy megrögzött dohányos történetét mondja el fordulatosán és szellemesen. A nikotin rabja az orvos figyelmeztetésére sem képes lemondani káros szenvedélyéről, míg végül, bár kissé különös formában, beteljesül végzete. Három meggondolatlan horgász és egy okos kutya kalandjáról szól a BARBOSZ KUTYA című színes szovjet rövidfilm. Különleges szépségű felvételeket örökít meg a dolgozó embert és hatalmas alkotását az EGY HAJÖ SZÜLETÉSE című művészi lenrrvr«1 i’ötr’ rlf í 1 mV>orÄ megújulás jegyében ünneplő C műüéssfelep rM íz évvel ezelőtt könyv M jelent meg a Szolnoki Művészlelepről. Utolsó fejezetében a megújhódott Szolnokról beszél. Kikről? — kérdezhetnénk, és hiába olvassuk a gyéren felsorakoztatott neveket, messzire kellene utánuk mennünk. Pedig a telep valóban megújhódott azóta. S ez a fiatalodás elsősorban azok nevéhez fűződik, akik nem sokkal főiskolájuk elvégzése után leköltöztek, mert adott a város nemcsak alkotáshoz szükséges csendet, fényt, s fedelet a vásznak és család fölé, de a fiatalodáshoz szükséges nekilendülő, jövőt teremteni akaró környezetet is. Bár hadd mondjuk meg mindjárt elöljáróban: Miskolc több szenvedélyes érdeklődőt és egyéni vásárlót, Hódmezővásárhely több értőt küld művészei mellé, ha vidéki művésztelepeinkre gondolunk, s e tekintetben alapos szükség van a vásárlók lelkiismeretének éh- resztgetésére is. Ha kifogásolhatta idézett könyvünk, hogy a két háború közti szolnoki piktúrát a közömbösség irányította, s a „művésztelep a konzervatív szemlélet bástyájává lett”, érezhetjük ott ma azt a kultúrára szomjas embert, aki a földek és gyárak után a művészetet is birtokba kívánja venni. Ha van egy-egy miskolci kiállításnak tíz- tizenötezer látogatója, mi mentséget találhatunk Szolnok hat-nyolcszáz érdeklődőjén kívül az elmaradtak számára? Mert nem a mindennapoktól elvonatkoztatott, vagy közelebbről: művésztelepi problémáról van most szó, hanem közvetlen emberiről. Az ember azért fordul a művészethez, mert attól is választ vár a minduntalan visszatérő kérdésre: mi értelme van életének? Ha pedig a múlt kitérő választ adott s a természetre, népviseletre, vásárok tarkaságára utalt (menynyi felfedezni való is maradt még számunkra August von Pettenkof éntől kezdve Bihari Sándoron át Fényes Adolfig, mennyi elintézetlen társadalmi és művészi gond.'), vagy pedig egyenesen nem val gazdag élettel találkozunk, világos színek játékos melegével, a szobrokban egészséges fiatal lányaktok üde szépségével, a másikban viszont — a világba csodálkozó Palicz Józsefre gondolunk, vagy a fanyar mosolyú Gácsi Mihályra — a háború iszonyú látomásai várnak, rémületet hordó sötét színek piszkos kékjének és halott sárgáinak ellentétében, pusztult városok, groteszk pöf- feszkedők, gúnyos fintorok — lírának, békének, derűnek kritikusan láttatott ellentétjei. A művészi kifejezés formáit illetően pedig az eddig alárendelt illusztrációs szerepet játszó, de most önálló rangra emelkedő grafika köszönheti egyik eredetin őszinte alkotóját (Gácsi), míg Simon Ferenc rézdomborításaiban a korszerű épületdekoráció (a szegedi új megyei tanács épületén, a balatonfüredi szívkórháznál), hogy csak kiragadott jellemző példákkal éljünk. Ellentmondás ez vajon: a már-már elvont lemezdomborítás és görcsökbe sűrűit tusrajz vagy linómetszet technikai megoldása, s tartalmilag a líra egyik oldalon s a dráma a másikon? Nagy István szobrászt lírája, nőalakjainak harmónikus zárt megfogalmazása ellentétben lenne Palicz József apokaliptikus háborús képeivel, Antal Ilona röneszánsz nyugalmú szép portréi s Fazekas Magda biztos rajztudásra építő halkszavú, de erőteljes kői- tőisége kizárnák Baranyó Sándor szókimondó drámai lendületét, Szabó László kemény márványba faragott egyiptomias nyugalma ellentétben lenne Medgyes László cséplésben, építésben megformált mozgalmas munkatémáival? Hozzuk el válaszunkat a múltból, más művészetek világából, mert ez a múlt sok tekintetben közel áll a mához, s a művészek maguk is érzik, vállalják, ki ösztönösen, ki tudatosan. Talán jellemző az, hogy az ország más vidékeinek műtermeiben a festőállványok mellett gondosan válogatott könyvtárak fogadnak, a szolnokiakban ti s ahogy Monteverdi mu*J zsikája hajlik az idillikus hangulat felé, de a romantikára nem, ugyanúgy hiába keresnénk a valóban jellemzőn szolnoki pikturá- ban a romantikus pátoszt, fellengzős szélsőséget. Idill- jeiben hű ez a festészet a hagyományokhoz, a Fényes Adolféhoz, Pólya Tiboréhoz, s mintha még a fontosnak tartott szerkesztési elvekben is folytonosságot láthatnánk. Könnyen hozhatnánk ismét hasonlatot a praeklasszikus zene röneszánsz-örökségű törekvéseiből, mely mindig inkább az egységet, a nagy egész művészi szándékát tartotta szem előtt, mint a részleteket, jóllehet a részletek tökéletes ismeretére épített. Mai igyekezet ebben találkozik a múlttal: a lírai játékosságban, derűben. A praeklasszikus zene a melódikus festőiségre, az ő, mai festészetük a festői zeneiségre helyezi a hangsúlyt, a világos szerkezetre, mindig a nagyobb egész átfogó kifejezésére, s nem a részletek elaprózó elemzésére. Lehetetlen arra nem gondolni, mennyire kinőtt ez a mai szolnoki művészet a helyi kuriózumokból. Fiatal alkotói az ország távoli vidékeiről származtak ide, s képeik már megjárták nemcsak szűkebb hazánk kiállító termeit, de Párizstól Moszkváig, Varsótól Szófiáig a nagyobb világot is. Szolnok épp úgy, mint Vásárhely vagy Miskolc, beletartozik abba a generációba, mellyel külföldi reprezentáns kiállításokon kívánjuk dokumentálni, hogy van művészi mondanivalónk a világ számára, ahogy megvolt a megelőző nemzedékeknek is, melyekből már csak Chio- vini Ferenc él közöttük, átörökítve az alföldi festészet hagyományait egy erejét nem vesztő, de mindinkább egyszerűsödő, nagy színfoltokban gondolkodó formavilágba. A mai szolnokiak művé- szí mondanivalóját természetesen már nem a ku- riózitás teszi, mint Petten- kofen idejében, s mégis — anélkül, hogy a tájnak valamiféle szoros determináló A művésztelep alapítása után néhány mel válaszolt (lettlégyen az az átmenetileg itt tartózkodó sok kiábrándulással terhes Koszta József, vagy a legyin- tő mosolyra hajló Aba-Novák Vilmos), akkor különösen megbecsüléssel fordulhatunk a művésztelep mai fiatal lakóihoz, mert először ők próbálnak túl lépni a vásárok, tiszai füzesek, gémeskutak és szélmalmok romantikáján, s teljes feleletet adni a nagy kérdésre. ihetünk a válaszaiknak, mert kinek-kinek egyéni meggyőződése diktálja azt, s ez a meggyőződés egybe esik művészetünk egyetemes fejlődésével. Egyik műteremben, gondoljunk a festő Bokros Lászlóéra, vagy a szob- Nagy Istvánéra, a líráviszont nem annyira a könyvek vonják magukra figyelmünket, hanem hangszerek, gitárok, furulyák, klarinétok, a praeklasszikus zene kedvelt hangszerei. Nem véletlen, hogy alkotóik hangszerüket pengetve, a húrok csengésével összevetve ellenőrzik képük harmóniáját; ember, kép, muzsika közös rezonanciáját. Nem csupán Monteverdi végletei, de a praeklasszikus zene passióinak, oratóriumainak drámai- sága, s ugyanakkor a madrigálok önfeledt, felszabadult mámorral telt derűje is megvan bennük: az élethez, örömhöz ragaszkodó emberség és a kor sarkukba lopakodó pusztító fenyegetése együtt. évvel hatásában hinnénk — azt kell látnunk, hogy nyoma van benne a Tiszavidék atmoszférájának, valami sajátos líraíságnakj s ez teszi éppen mássá, mint amilyenek északibb vagy délibb tájaink művészi megnyilatkozásai. Aligha vannak máshol műtermek, melyeket úgy elönt a fény, mint a Tiszáról, a sarjuerdők zöldjéről visszaverődve a szolnokiakat és alig van magyar város, melyet oly közel egymásutánban úgy megtépett volna a háború. Ha tehát egyfelől a madrigálok lírája (vagy ha Bokros László Gyermekeknek c. sorozatára gondolunk, ezekre a színélményekből tematikusba forduló harmatos naívságú kis képekre, akkor nyugodtan hívatkozhatun Bartók Mikrokozmoszára is, másfelől érthető és indokol, az apokalipszis rémének fel idézése, a drámaiságra kii- lönbenis hajló alföldi környezetben. Ahogy az ország valameny nyi tájáról gyűltek ide alkotók, úgy szórják szét ér tékeiket is más vidékre. Le hetetlen ehhez nem fűzű észrevételünket. Pécsi mu vészeink elérték, hogy jelen tős helyi, úgynevezett kél ezrelékes megbízatásokat kap nak, szocialista társadé munknak azt a vívmánya mely törvénnyel biztosit), hogy az új építkezési ben házások kétezrelékét művés díszítésre fordíthassuk. Szánok még hátra van abban hogy ezeket a megbízásokú elsősorban saját művésze nek adja. Ha megfelelt u mozaikosnak induló Alészáro. Lajos annak, hogy a buda pesti Nagy Lajos király-út új lakótelep központi épületének bejáratához tíz alakos kompozíciót készítsen, bizo nyosan nagy lendületet adna alkotó kedvének egy-egy helyi megbízatás és jó iránybe segítené tovább fejlődni. S amennyire örvendetes, hogy Simon Ferenc az egészség- ügyi szakiskolához tervezi gyermeket vezető nőalakját, olyan szívesen látnánk a debreceni vasútállomás és szegedi diákszálló elé dolgozó Nagy István kitűnő kút- figuráját Szolnokon is (hány kivitelezetten terv áll a polcain!), nem beszélve az újabb munkáiban klasszikussá érett Szabó Lászlóról, aki Egernek (szüretet jelképező Nőalak,)> Pécsnek (Róka), Kiskőrösnek (ljazó) is adott már szobrot, de Szolnoknak még nem. Pedig mily nagyszerűen ösztönző városra, művészre egyformán, ha magáénak tudhat egy köztéri szobrot helybeli alkotótól, szobrot, mozaikot, szgraffitót. freskót, hiszen minden műfajra van képzett alkotója, s nem kevésbé illusztrációkra, plakát, Gácsi Mihály személyében! Ezek a megrendelések jelenthetnék azt n többletet, mellyel a szállás adó gazda érzelmileg is mélyíthetné egyébként megbecsült vendégeivel a kapcsolatot, s nagy lépést tehető a város lakóinak művészi nevelésében. ftj evelésben, mely immár 1 ’ a feleletet is megértetné az érdeklődővel. S ez e felelet, bár külön-külön han gozzék el, úgy teljes, ha n művésztelep minden tagjának hangjára figyelünk ben ne. Az optimizmus erősebben cseng ki belőle, mint n kérdések sötétebb árnyalata a világkép újszerű megformálása hangsúlyosabb, mim a hagyományos. Országosan is kitűnő művészeket nőttet fel országos rangra ez a telep. Múlt esztendei műcsar noki szereplésük s az els. miskolci grafikai biennálér való részvételük pedig meg mutatta., hogy sikeresen élnem részvétlenúl. Hónapról hónapra frissebb hangon szóló művészetünk természetesen figyelmeztető is a telep számára: nem szabad meq- állniok. At kell hassa mind nyájunkat a kísérletező kedv a teremtő bátorság, ha neru akarnak megállapodni abbn>- a halk középszerűségben mely a múlt szolnoki müv® szert oly gyakran bénította Abban a nagyszerű művész' megújulásban, mely vidék- városainkat áthatja, Szolnol máris önálló, sajátos és fontos helyet vívott ki magának. Titka a tehetségeken túl: alkotóinak őszinte emberségében is rejlik. Koczogh Ákos- ura* ÚiTI&S?? r-rt
