Szolnok Megyei Néplap, 1962. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-04 / 102. szám
I SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982: május 4, A napokban levél érkezett a Szovjetunióból az Országos Béketanácshoz. M. Kotov, a Szovjet Rékebizottság titkára írta. — Beszámolt arról, hogy a Moszkvai Leszerelési és Béke-Világkongresszus előkészítésének programjában a Békéért és Barátságért elnevezéssel autóturát rendeznek az európai országokban. A szovjet békeharcosok, köztük munkások, írók, művészek, a tudomány és technika kiválóságai körutat tesznek Lengyelországban, Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban, a Német Szövetségi Köztársaságban, a Német Demokratikus Köztársaságban és Magyarországon. A tervek szerint június 6-án érkeznek hazánkba és három napot töltenek nálunk. Évadnyitó verseny a MÁV uszodában Május elsején nagyszabású uszodanyitó ünnepi úszóversenyt rendezett a Szolnoki MÁV. Ez volt a szépen rendbehozott uszoda hivatalos idénynyitója. A Hódmezővásárhelyi MEDOSZ, a Szolnoki Dózsa és a Szolnoki MÁV versenyzői mérték össze tudásukat. EREDMÉNYEK 50 m gyermek leány mell: 1. Petrányi A. (MÁV) 52, 2. K. Nagy J. (MÁV) 1:03.3. 50 m gyermek fiú gyors: 1. Kiss J. (MEDOSZ) 37.3, 2. Ponyokai I. (MÁV) 40.9. 50 m újonc leány pillangó: 1. Ipolyszegi A. (Dózsa) 51.2. 50 m újonc fiú hát: 1. Perényi A. (Dózsa) 38.3, 2. Szabó G. (Dózsa) 42.5, 3. Szalóczki ,T. (Dózsa) 43.6. 800 m serdülő leány mell: 1. Kuti M. (Dózsa) 3:26.2, 2. Imre J. (MEDOSZ) 3:26.7, 3. Bódi J. (Dózsa) 3:30.3. 100 m serdülő fiú gyors: 1. Becsei B. (MEDOSZ) 1:06.9, 2. Halász O. (Dózsa) 1:09.7, 3. Máté A, (MEDOSZ) 1:11.5. 50 m újonc leány gyors: i. Varga J. (MEDOSZ) 37.5, 2. Ipolyszegi A. (Dózsa) 41,5, 3. Kelemen I. (MÁV) 43.2. lOo m ifi fiú mell: i. Szabó L, (Dózsa) 1:25.2, 2. Katona G. (Dózsa) 1:29.3, 3. Ignácz B. (Dózsa) 1:30.4. 50 m újonc fiú piliangő: I. Szalóczky J. (Dózsa) 43.0, 2, Kiss J. (MEDOSZ) 43.8, 3. Szabó G. (Dózsa) 46.3, 20o m Ifi leány mell; i. cs. Farkas M (MÁV) 3:19.4, 2. Kiss M. (Dózsa) 3:45.9. too m serdülő leány gyors: l. Kúti M. (Dózsa) 1:23.0, 2. Varga K. (MEDOSZ) 1:24.9, 3. Deák E. Dózsa) 1:34.0, 200 m serdülő fiú vegyes; 1. Becsei B. (MEDOSZ) 2:50.1. 2. Halász G. (Dózsa) 2:54.9, 3. Nemes Gy. (Dózsa) 3:05.6. 50 m újonc fiú gyors: 1 Kiss J. (MEDOSZ) 33.0, 2. Peréi nyl A. (Dózsa) 33.2, 3. Kosztolányi t. (MEDOSZ) 35.0. 200 m Ifi re?yes: 1- Katona G. (Dózsa) Kurzora Gy. (Dózsa) 2:o2.8, 3. Szabó L. (Dózsa) 2:58.8. 50 m újonc leány hát: 1. Kele- T. (MÁV) 45.2, 2. Ipolyszegi •y- 45.8, 3. Varga J.' (MEDOSZ) 46>.l. 50 m újonc fiú mell: 1. Kosztolányi L. (MEDOSZ) 43 6, 2. Boros Z. (Dózsa) 44.8, 3. Balogh S. (MÁV) 45.6. , vízilabda OB II. állása 1. Csepel 11----9-o 2 2. OSC 1 l-_ g* 2 3. Budai Sp. 1 1 — _ 4;i 2 s ^J°ráfIa 11----53 2 5. Vörös M. 11__4 .s , 6. Tatabánya I-------i 3';4 0 7. Szó. HSE 1-------i 2-5 0 8. MTK 1-------i J.4 “ 9. Szeged 1 - - i 5:5 n 10. Hmvhely -------{ ” Papt> L ászló csütörtökön Becsbe utazott A bécsi Stadthalléban má- ius 16-án sorrakerülő Papp— Christensen középsúlyú Eu- rópa-bajnoki döntő mérkőzésére a magyar háromszoros olimpiai bajnok, csütörtökön reggel elutazott Budapestről. A Jászberényi Előre akrobatikus tornászai között A Jászberényi Előre sportkör fiataljai három évvel ezelőtt, 1959-ben honosították meg az akrobatikus torna- sportot. Azóta már sok szép siker vám a tarsolyukban. Az akrobatikus gúlatomáról tudni kell, hogy nem kevesebb, mint 24 különböző gyakorlatból tevődik össze. Hogy csak néhányat említsünk: négyes férfi gúla, hármas gúla, vegyespáros, ugrás stb. Ezek közül nem egyben országos elsőséget is szereztek már a csapat tagjai. Edzés közben látogattuk meg a csoportot a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban. Itt jönnek össze minden héten kedden és csütörtökön mintegy húsz-huszonöten. Szántai József testnevelő tanár edző szakszerű irányításával készülődnek az elkövetkezendő feladatokra. Harmincöt tagja van a szakosztálynak. Ezek közül huszonkettő versenytomász II—III. osztályú minősítéssel. A többiek még kezdők, gimnáziumi és általános iskolai tanulók. Mozgásukból máris látszik, hogy foglalkoznak velük, nagy gondot fordítanak az utánpótlásra. Különösen tehetségesek Nemes Judit, Bathó Katalin, Tóth Gabriella, Gulyás Gizella, Toldi Miklós, Kispál Sándor, Amblóczky János, Bodrogi Ferenc. No meg a mindössze tizenegy éves Kovács Kornél, a „B” csapat tagja, aki ügyesen szaltózik, kézen áll. Az idősebbek közül Czigány István már több országos versenyen is ért el több jelentős sikert. A szakosztály vezetősége Bárkányi Donáttal az élen nagy gondot fordít a tagdíj- fizetésre és a tagszervezésre is. Mintegy ötszáz sportoló taggal rendelkeznek, akik a versenyzőkkel együtt rendszeresen fizetik a tagdíjat. A versenyzők zöme jelenleg III. o. minősítésű. Ügy tervezik, hogy rövidesen elérik a II. o. szintet A fiatal tornászok képességei bizonyítják, tervüket valóra is tudják váltani. Az edzéseken látottakból arról győződtünk meg, hogy az elkövetkezendő időkben még sokat hallatnak majd magukról a Jászberényi Előre tehetséges akrobatikus tornászai. Julika, a papírgyár technikusa A fotoriporter az edzés közben Tóth Gabriella egyik szép mozdulatát örökítette meg. Áramszünet lesz Szolnokon A TITÁSZ szolnoki üzem- vezetősége értesíti a város lakóit, hogy a nagyfeszültségű vonalakon, illetve a berendezéseken javításokat végeznek és emiatt holnap, május 5-én 12 órától 15 óráig több helyen áramszünet lesz. Szünetel az áramszolgáltatás a Vár, Tabán, Szabadság 'ér, Kossuth Lajos utca Irodaházig terjedő szakaszának jobboldalán, valamint a Szabadság tértől a megyei tanúsig terjedő szakaszának baloldalán, a Damjanich és a .engyel Légió utcákkal gyütt. Ugyancsak áramszünet lesz a Kisgyepen is. A visszakapcsolás a munkálatok befejezésétől függően a fenti időpontnál ko- .'óbban is megtörténhet, vagy más okok miatt az áramszünetet eű kell halasztani, ezért íz esetleges balesetek elkerü- r ülése érdekében a vezetékeket a jelzett időben is feszültség alatt állónak kell mkinteni. A középiskolai sportkörök ^ feladatairól A középiskolás Ifjúság nevelésében évről évre nagyobb feladat hárul az iskolai sportkörökre. A tanulóifjúságot mind nagyobb számban kell bevonni a rendszeres testnevelési és sport- munkába. A középiskolai sportkörök munkája az elmúlt évekhez viszonyítva tartalmilag gazdagabb lett. Feladatuk is nagy; mozgó- sitanlok kell a sportoló fiatalokat a KISZ és az iskola előtt álló sport célkitűzések elérésére. Munkájuk terjedjen ki a közép- iskolás tanulóifjúság sokoldalú testi felkészítésére, s egyben segítse a helyes politikai és erkölcsi arculatuk kialakítását is. A középiskolai sportkörök segítsék a KISZ alapszervezetek munkáját az Ifjúság a szocializmusért mozgalom követelményeinek teljesítésében. A játék- délutánokon keresztül igyekezzenek a diákok minél szélesebb tömegeit bevonni a rendszeres sportolásba. Érjék el, hogy a tanulók minél nagyobb számban kapcsolódjanak be a Kilián testnevelést mozgalomba. Rendezzenek minél több versenyt, bajnokságot, ahol lehetőségük nyílik a pontok szerzésére. Megyénk középiskolai sportköreinek munkája az Iskola és a város, vagy község sportélete adottságainak, valamint a hagyományoknak megfelelően különbözőképpen alakult ki. Emellett azonban általános jelenség, hogy valamennyi helyen a már fentebb említett célkitűzések megvalósítására törekednek. Az Ifjúság a szocializmusért mozgalom és a Kilián testnevelési mozgalom célkitűzéseinek megvalósítása mellett még számos új feladat Is hárul a középiskolás sportkörökre. Szervezzenek minél több új szakosztályt. Töltsék meg azokat minél több tartalommal. Népes mezőnyükkel rendezzenek a különböző sportágakban iskolai, házi bajnokságokat. Ezenkívül az egyes sportágak szövetségi bajnokságába való bekapcsolásával is tegyék még élénkebbé tevékenységüket. A feladatok sokaságában szükséges, hogy a sportkörvezető testnevelő tanárok megtalálják a helyes munkamódszert, a tanulók foglalkoztatásának helyes Irányát. A kiemelkedő tehetséges versenyzőket engedjék a társadalmi aoortkörökfc*. t- Ké-: szüljenek fel megfelelően a középiskolai verseneykre, de emellett oldják meg a reájuk háruló mozgalmi feladatokat Is. Az Idei tanévben labdajátékokban már nincsenek középiskolai bajnokságok. Éppen ezért kapcsolódjanak be a városi, községi, megyei bajnokságokba. A testnevelő tanároknak világosan látnlok kell, hogy az Iskola legjobb, legtehetségesebb tanulóinak a társadalmi egyesületekben van a helye. Emellett természetesen részt kell venni az iskoláknak a középiskolai versenyeken Is. Nem szabad hiúsági kérdést csinálni abból, ha éppen nem a legjobb sportolók képviselik Iskolájukat ezeken a versenyeken. E feladatok minél eredményesebb megvalósítása érdekében meg kell szüntetni azt a helytelen álláspontot, hogy egy-egy iskola sportköre csak annyiban vesz részt egy vagy több sportág bajnokságain, — amennyiben azt a testnevelő tanár ereje, ideje lehetővé teszi. Ha ezen a nézeten a jövőben nem változtatunk, akkor nem indulhat meg az egészséges fejlődés. *- A kiképzett sportaktivákból, a KISZ-szervezetek aktíváiból segítőtársat kell munkába állítani. Rendszeres megbízatásokat kell adni számukra és ezáltal olyan aktivahálőzatot kiépíteni, mely jelentősen erősiti az Iskolai eportmunkát, segiti a mozgalmi feladatok megvalósítását és a későbbiekben jelentős támasza lesz az egész magyar sportmozgalomnak Is. A gyakorló edzőkké kiképzett fiúk és lányok el tudják látni az egyes sportfoglalkozások vezetését, a testnevelő tanár felügyelete mellett. Napjaink feladata a középiskolai sportmunka minél szélesebb kőiben való társadalmasítása. Eddig is vállaltak nem testnevelőszakos tanárok — rendszeres munkát a sportkörökben, A Jövőben igényeljük ezt a segítséget fokozottabban és rendszeresebben. Keresni kell a minél jobb munkamódszereket. Igényelni kell a KISZ támogatását és előbbre kell lépni a megye középiskolai sportköreinek eddigi egy helyben topogásból. — Meg kell mondani azt is, hogy a középiskolai versenyek, bajnokságok évszakokra való elosztása sem a legszerencsésebb. Amíg őszre egyetlen középiskolai bajnokságot sem irt ki a diák sportközpont, addig tavaszra túlzsúfolt a program. Pedig tavasszal a szövetségi versenyék is több lehetőséget kínálnak. A felsorolt feladatok Is azt blzonylták, hogy nem könnyű az a munka, mely középiskolai sportköreinkre hárul. Különösen azért nem, mert a sporttevékenységnek összhangban kell lennie az Iskola más nevelési feladataival is. Ha azonban sportkörök élnek azokkal a lehetőségekkel, melyeket az Ifjúsági szervezet a tanulók és nevelők sport iránti szeretete nyújt, meg lehet mindezeket a célkitűzéseket valósítani. Akkor pedig örömét leli majd ebben a sportolni vágyó középiskolás fiatalság és a társadalom egyaránt. Porcsalmi Lajos Szolnok megyei Tanács VB. műv. oszt. Az első percek feszélye- zettségét szinte elsöpri az a kedves mosoly, amely átsuhan Julika arcán. Szép szemeiből, egész lényéből nyíltság és derű árad. Közvetlensége elfeledteti, hogy csak most ismertem meg. Ügy hallgatom szavait, mintha kishugom mesélné: mi minden történt vele, amióta nem találkoztunk. Szinte látom a Debrecenbe futó sínpár mellett a kis vasúti őrházat, a meleg családi otthont, ahonnan elsőnek Julika röppent ki. Az ebesi általános iskola kitűnő tanulója ugyanis Budapesten a könnyűipari és vegyészeti technikumban készült fel az életre, a munkára; Papíripari technikus lett. — A technikumban csak azért választottam a papíripari szakot, mert a barátnőim is erre jelentkeztek. De egy percig sem bántam meg akkori döntésemet. Nagyon szeretem a munkámat, nem cserélném fel semmiért, mondja a helyes kislány. Aztán kis szünet után mosolyogva folytatja: — Az iskolapadból kerültem ide, tele szorongással, hogy vajon miként vizsgázom majd az életben, hogyan fogadnak első munkahelyemen. Nagyon hamar itthon éreztem magam, mert a vezetők, s a munkások Is bíztak bennem. A fiatalok meg rögtön hívtak a színjátszócsoportba és én örömmel mentem közéjük. Nemsokára újabb meglepetés ért. Beválasztottak a KISZ vezetőségébe, 1961.-től kezdve pedig KISZ városi végrehajtó bizottságának Is tagja vagyok. — A gyakorló idő után a laboratóriumba kerültem. Munkánk érdekes, nagy figyelmet igényel. Ml vizsgáljuk a nyersanyagok és a késztermék minőségét. Például a cellulóz-tartalmat, a papír fehérségét, szakítószilárdságát; Nagyon gondosan végezzük a vizsgálatokat, hogy ne érjen bennünket szemrehányás. Türelmesen foglalkozunk a laboratóriumba kerülő fiatalokkal is, hogy ne csak megszokják, hanem meg is szeressék ezt a szép munkát. Március óta én Vass Erzsit — illetve most már Vadkerti Gyuláné- nak hívják — tanítgattam. — Mit mondhatnék még? Talán azt, hogy milyen gondjaink vannak? Mert az Is adódik. Most, hogy folyamatosan dolgozik az üzem nehezebb lesz egy-egy rendezvényre összehozni a fiatalokat. De megtaláljuk ennek is módját s áthidaljuk a pillanatnyi nehézséget. Minden bizonnyal sikerül ez, ha a többi fiatal is olyan lelkes, talpraesett, mint Török Julika, a Szolnoki Papírgyár ifjú technikusa. N. K. Új emlékbélyeget és bélyegsorozatot ad ki a posta A posta az idei évfordulók események elnevezésű bélyegsorozatnak újabb értékét adja kJ. A 14. Nemzetközi Vasutas Eszperantó kongresszus alkalmából május 5- én — a kongresszus megnyitásának napján — egy forint névértékű emlékbélyeget hoz forgalomba: Május 9-én bocsájtják ki a tíz értékből, álló akváriumi díszhalakat ábrázoló bélyegsorozatot. Az emlékbélyeg és a bélyegsorozat egyes értékel 1963, június 30-ig használható fel postai küldemények bérmentesítésére, (MTI) Pénteken Budapesten sorsolják a lottót A hónap első lottósorsolását a fővárosban rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság; A 18, játékhét nyerőszámait és az áprilisi tárgyjutalmakat május 4-én, pénteken délelőtt lo órai kezdettel a hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár Művelődési Házában (IX. kerület Soroksári út 166. sz.) húzzák. A sorsolást a Lottó Áruház divat- bemutatója előzi meg. A tárgynyereményhűzáson a 16. játékhét szelvényei vesznek részt. Kulcskérdés Ä KULCS /He JöfVikwjje+i 'Meacídja Uh Valahogy elkallódott kultúrtermünk kulcsa. Azóta mindent elkövetünk, hogy új kulcsot szerezzünk, de nem sikerült. Hiába próbálkoztunk kulcsvétellel, nyerskulcs beszerzésével, sehogy sem jutunk hozzá egy 20-as és egy 23-as számú ajtókulcshoz. Azt kérjük a kulcsgyártó vállalatoktól, ne legyen kulcskérdés a . kulcs beszerzése. Bizonyára nemcsak egy darab készült a 20-asból, 23- asból, s ha tán mégis, gondoljanak arra, hátha eltörik, vagy elvesztik. Korszerűen felszerelt műhelyeinknek kissé költséges volna kulcs-öntésre berendezkedni. De bízunk abban, hogy erre nem is kerül sor, mert az illetékes vállalat megoldja a kulcs-kérdést. S. I. Karcag, Lenin Tsz ^apróhirdetések) ÁLLÁS A TISZAMENTI Vegyiművek Vállalat vizsgázott kazánfűtőket: hegesztőket és segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezni lehet a váí lalat munkaügyi osztályán. FELVÉTELRE keresünk mérlegképes oklevéllel és legalább évi gyakorlattal rendelkező főkönyvelőt június 1-re. Szolgálati lakás biztosítva. Jelentkezés: Állami Mezőgazdasági Gépállomás, Fegyvernek. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. o ~/VéfUttf\6a KÖTELEK és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet Hunyad- falván lévő kétszemélyes vegyesboltjába boltvezetőt keres. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet Írásban vagy személyesen a Kőteleki Földművesszövetkezet irodahelyiségében. Útiköltséget felvétel esetén térit. INGATLAN KARCAGON, központi két szoba konyhás szép kertes ház eladó. Érdeklődni: Karsal Lajos, Karcag, Csokonai út 55. BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladd, Szolnok, Ady Endre öt 53, BEKÖLTÖZHETŐ kétszer egy- szoba konyhás ház, 85 ezerért eladó. Szolnok, Katona út 7, MÁV fürdő mellett. CIBAKHAZÁN, Kossuth Lajos u. 1. sz. alatti 14 méteres épület lebontásra eladó. Érdeklődni lehet a Vasboltban. GÉPJÁRMŰ SOROS kapcsolásos fekete Pannónia motorkerékpár eladó. — Kunszentmárton, Radlcs út 18. szám. 250-es nagykerekű Jawa eladó. Jászladány, Táncsics út 2. sz. 125-ős Danuvia motorkerékpár eladó. Tiszaföldvár, Kinizsi kőrút 15/c. ÚJSZERŰ lengővázas 125-ös Csepel motor sürgősen eladó. Szájai, Vorosllov u. 35. EGYÉB JÖKARBAN lévő csónak eladó. Szolnok, Dunst János út 31. sz. HULLA DEKZSIR begyűjtés, — szappancsere (6.— Ft főzési díj ellenében) minden hétfőn és csütörtökön délelőtt a Tempó Kéznél, Szolnok, Jászkürt utca S,