Szolnok Megyei Néplap, 1962. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-16 / 112. szám
VILÁG rfíOL'T/iRj/U EGYESÜLJETEK! «W4»! a SZOLNOK Mi®* ɧ A MEGYÉI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA Xin. évfolyam, 112. szám. Ara: SO fillér -1962. május 16,, szerda. c Kiállítás a szocialista brigádok életéről SZOLNOKON, a Ságvári művelődési házban a szocialista brigádok életéről kiállítás nyílt tegnap. Lázár Mi- hályné elvtársnő megnyitó szavai után a megjelentek érdeklődéssel szemlélték a tagadhatatlanul impozáns kiállítást A rendező gárda dicséretére szolgál, hogy nemcsak külsőségeivel hat a kiállított anyag, hanem tartalmilag is sokatmondó. A rendezőknek nem álltak rendelkezésükre olyan lehetőségek, mint — mondjuk — egy újítókiállítás anyagának összeállításában, ahol a makettek önmagukért beszélnek, mégis sikerült be- mutatniok a szocialista britöltött órákon igazi barátság erősödik. A Szolnoki Fűtőház olyan brigádokat mutat be, mint a Barcsik Józsefé, amely 13 tonna szenet takarított meg. A Szolnoki Papírgyár egyik tablóján kétszobás családi házról készült felvétel áll. A ház építésében Dobós János szocialista brigádja segédkezett Nagy Lajosnak. MINDEGYIK tabló pezsgő életről, figyelemreméltó eredményekről ad számot. A 7. sz. Autóközlekedési Vállalat például hírül adja: a Kerekes brigád a II. számú műszaki szemlénél 25 százalékos időcsökkentést ért eL Az egyik képen kedves jelenet: Pálinkás Lajos, a vállalat egyik dolgozója a KRESZ-re oktatja az általános iskolásokat. Az önképzéstől kezdve a letéti könyvtár és a becsületbolt megteremtéséig sok mindennek tanúi lehetünk ezen a kiállításon, ha gondosan megnézzük a Vízügyi Igazgatóság, a Szolnoki Cukorgyár, a bútorgyár, az Aprítógépgyár, a járműjavító és a többi üzem tablóit Sajnos, néhány vállalatunk, — köztük az igen jelentős Tisza- menti Vegyiművek — nem képviseltette magát ezen a kiállításon, — pedig az tóre fordított munka megérte volna a fáradságot. (S. B.) FALU VÉGI PILLANATKÉP Megkezdődött a tervszerű munka évi 50 millió köbméter termőtalaj megmentésére ! Ágason szárad a lucerna X —■ a Surjáni Állami Gazdaságban gádok sokoldalú életét. A tablókon sorakozó fényképek elsősorban a különböző munkaműveleteket tükrözik. Érthető is ez, hiszen a szocialista brigádok éltető eleme a munka. Sajnos, néhány tabló, — így például a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyáré — úgyszólván ki Is merül egy-egy munkaművelet ismertetésében. A látogató azt sem tudja, kiket ábrázol a kép, s milyen eredményt értek eL , SZERENCSÉRE nem ez a jellemző a kiállított , anyagokra. Sokoldalú, váítozatos képet kapunk a brigádok életéről ha megtekintjük a kiállítást, s a látottak gondolatokat is ébresztenek bennünk. A brigádmozgalomban résztvevőknek utat mutat arra: miként lehet valóra- váltani a Jelszót: szocialista módon élni, dolgozni, tanulni. Ä rendezők válogathattak az anyagban, hiszen ma már a Szocialista brigádok tagjainak létszáma megközelíti a kétezret, az őket követők tábora több, mint tízezer főt számlál megyénkben. Ezer- nvl követendő példával szolgálnak ezek az emberek. Életüket, munkájukat talán a Tisza Cipőgyár tablói mutatják be legszembetűnőbben. A termelő munkát ábrázoló képek mellett látjuk az egyik felvételen, hogy a Gagarin- brigád készül a nyárra. A telep lakóinak örömére rendbehozzák a kosáruszodát, lehet majd strandolni. Tudomást Szerzünk arról is, hogy a kaZánházbeliek két gyógypedagógiai intézetből kikerült fiatalt vettek gondjaik alá. Az energia-osztály kezdeményezésére pedig „önki- szolgáló” fizetési rendszert vezettek be. Az egyik tablón a 39/B műhely lányait láthatjuk szalonnasütés közben Munka után, vidáman együtt Viták az új általános iskolai tankönyvekről Ä Pedagógusok Szakszervezetének rendezésében vitatják országszerte az oktatási reform irányelveinek megfelelően az általános Iskolák részére készülő új tankönyvek tervezetét. A megbeszélésen jő vélemény alakult ki a legkisebb iskolásoknak készülő új tankönyvről. Fő érdemének tudják be, hogy segíti a gondolkodást. A felszólalók javasoltak néhány kisebb változtatást, amit a végleges kidolgozásnál az illetékesek figye1 orr. Ha mmalr rMVb Ä szekszárdi borvidék hegy- és domboldalain az utóbbi 50 év alatt körülbelül félméter vastag termőtalaj-réteg pusztult C&f s több mint 30 nagyobb vízmosás alakult kt Ha az emberi erő nem avatkozna bele, további fél évszázad alatt a vízmosások annyira felszabdalnák a területet, hogy lehetetlenné válna a nagyüzemi szőlőművelés, s a termőtalaj rétege is minimálisra csökkenne. Hazánkban egyébként 3,5 millió hold terület van kitéve a lefolyó csapadékvíz pusztító hatásának, azaz az erózióinak. Ezeken a területeken a víz évente mintegy 50 millió köbméternyi termőtalajt mos le a völgyekbe, folyókba, vízmosásokba, s ezzel több mint 40 millió tonna istállótrágyának megfelelő szervesanyag vész kárba. Az ország területének több mint egyharmadán az erózió hozzávetőleges becslések szerint — több mint 30 százalékos terméscsökkenést oíkoz. A múlt század közepén megindult árvízvédelem, az ezt követő belvízrendezések, majd a han.iincaa évek végén kezdődött vízhasznosítás mellett most került előtérbe a vízgazdálkodás talajvédelmi ága. Késése azon is múlott, hogy az erózió nem okoz olyan kézzel fogható károkat, mint például az árvíz és leküzdése nem hoz olyan gyorsan hasznot, mint az öntözés, de elhanyagolásának más okai is voltak. Az egyik, hogy a talajvédelem csak komplex módon, a vízgazdálkodás többi ágával együtt, sőt csak különböző népgazdasági ágak összefogásával oldható meg, a másik, hogy hazánkban az eredményes talajvédelemnek feltétele volt a szocialista nagyüzemi gazdálkodás létrejötte, hiszen a víz nincsen tekintettel a birtokhatárokra. A mezőgazdasági rendeltetésű földek védelméről néhány hónappal ezelőtt hozott törvény értelmében a Vízügyi Tervező Irodában megkezdődött a talajvédelmi iránytervek kidolgozása, amelyelmek megvalósítása a mezőgazdaság, a vízügy és az erdészet közös feladata lesz. Az első irányterv a szekszárdi borvidék részére, már elkészült. Eszerint 4400 hektárt rendeznek majd be, jórészt korszerű nagyüzemi szőlő- gazdálkodásra, oly módon, hogy a talajpusztulás az eddiginek negyedére csökken. A Vízügyi Tervező Iroda az idén öt nagyobb vízgyűjtő- területre, összesen csaknem 240 000 holdra dolgoz ki talajvédelmi írányterveket. A Rakaca-patak völgyében a talajvédelemmel előzik meg a közelmúltban létesült nagy víztároló íszapolódását is, A Torna patak és a Marcal folyó vidékén ugyancsak többrétű a feladat: az erózió megállításával oldják meg. hogy az ajkai iparmedence üzemei hordalékmentes vizet kapjanak, s a talajvédelmi rendezés során ezer hold öntözését is lehetővé teszik. (MTI) Szófia, (jMTI) Mint jelentettük, kedden délelőtt a szófiai repülőtérről elindult vidéki kőrútjára a Hruscsov vezette szovjet párt és kormányküldöttség: A szovjet küldöttséget Dimitrovgrádban, a küldöttség vidéki kőrútjának első állomásán a város lakossága lelkes fogadtatásban részesítette. A vendégek megtekintették a Szovjetunió segítségével felépített vegyi kombinátot és a várost. Dimitrovgrádból a szovjet párt ás kormányküldöttség a Marica íztok hőerőmű, valamint a S7.tara Zagorában épülő vegyikombinát megtekintésére utzott, délután peBuenos Aires (MTI) Az Argentin Polgári Népi Radikális Párt viharos hétvégi kongresszusán megvonta a bizalmat a katonatisztek által létrehozott és támogatott Guido-féle kormányzattól. A Reuter hírügynökség jelentéséből kitűnik, hogy a párt több tagja jelentős szerepet foglalt el a kormányban, sőt két párttagnak kulcsfontosságú pozíciója is volt; a Polgári Népi Radikális Párt tagjai ugyanis Perkins belügyminiszter és Can- tillo hadügyminiszter, most arra kényszerülnek, hogy kilépjenek a pártból. Ennek ellenére a kongresszuson hozott határozat — a Reuter iroda szerint — rendkívül ki- nos helyzetbe hozta Guido kormányzatát, amely komoly válság elébe néz. Ehhez hozzájárul, hogy az országban Az eredményes állattenyésztéshez megfelelő meny- nyiségű és minőségű takarmányra van szükség. A szemestakarmányok mellett a jószágok egyik fő tápláléka a lucerna. A Surjáni Állami Gazdaságban ebben az évben 451 holdon termesztenek ebből az értékes szálastakarmányból. Ennek nagyobb részét — mintegy 380 hold termését — már ágasokon szárítják ebben az esztendőben. dig repülőgépen Sztara Zago- rából Várnába ment. Hétfőn a Nyikita Hruscsov vezette szovjet párt- és kormányküldöttség tagjai felkeresték Todor Zsivkovot, Di- mitr Ganevet és Anton Ju- govot, A találkozón bolgár részről jelen voltak: a Bolgár KP Politikai Bizottságának több tagja és póttagja, a Központi Bizottság titkára, valamint Zsivkov miniszterelnökhe- jettes, Karlo Lukanov., kfll- ügvminiszter és sokan mások: N; Sz. Hruscsov, a szovjet párt- és kormányküldöttség vezetője Todor Zsivkovnak átadta a Holdra juttatott embléma mását. fokozódik a munkástömegek ellenállása, és válságos a gazdasági helyzet (Reuter) összesen több mint 1500 rából Várnába ment, A lucerna első kaszálását még az elmúlt héten megkezdték, úgyszintén hozzáfogtak a takarmány ágasra rakásához is. Nagyobb részben már szépen szárad a lucerna, s ha jelentősebb esőzés nem jön közbe, a hét végén hozzáfoghatnak a kazla- záshoz is. Holdanként 4—6 ágast számolnak a termés szárításához. azonban ha szerencséjük van, akkor a műtrágyázással és öntözéssel 60 métermázsa zöldlucemát is kaszálnak egy-^gy holdról — és akkor még további állványokat kell készíteniük, holdanként még további kettőt A gazdaság vezetőinek számítása szerint ebben az évben háromszori kaszálással több mint 112 vagon szénaértékű lucernát biztosítanak állattenyésztésünknek.- Ugyanakkor 100 holdon magfogást is tervbe vettek, holdanként 150 kilogrammos átlagterméssel számolva. Gagarin hazautazott Ausztriából Bécs, (TASZSZ Jurij Gagarin, szovjet űrhajós ötnapos ausztriai látogatása után kedden Becsből hazautazol., Az uchwehati repülőtéren Hugo Glaser, az Osztrák— ’ Szovjet társaság elnöke és a társaság vezetőségi tagjai, Avilov bécsi szovjet nagykövet és a nagykövetség munkatársai, valamint az osztrák főváros lakosságának képviselői búcsúztatták a világ első űrhajósát, (MTI) A fiatalok százai készítik az ajándékokat A fiatalok megyénkben is készülnek a közelgő 1 Isínki Világifjúsági Találkozóra. A. megye több mint busz városában, járási székhelyén fesztiválnapokat rendeznek, amelyeken a megyei művészeti seregszemlén legjobb eredményt elért együttesek adnak színvonalas műsort. A megye csaknem valamennyi részén ügyes kezek készítik a szebbnél szebb ajándékokat. A vezsenyi Tisza, menti Termelőszövetkezet fiataljai híres tiszazugi esi. kóbőrös kulacsot küldenek a találkozó résztvevőinek. A karcagi Ifjúsági Ház kézimunka szakkörének tagjai kunsági motívumokkal hímzett térítőkét küldenek Helsinkibe. A '..xartfűi Tisza Cipőgyár népes ifjúsági szervezetének tagjai az üzem kicsinyített mását, paráA nyi clpőmodellc- ket, asztali lámpákat készítettek. A mezőtúri KISZ szervezetek tagjai ugyancsak sok ajándékkal, dísz- terítőkkel, csipkékkel kedveskednek majd a nagy seregszemle külföldi résztvevőinek. Nem akarnak kimaradni az ajándékozók közül a karcagi Szerelő KTSZ ifjú* munkásai sem. Egy ventillátort készítenek « VIX tiszteletére. A szovjet párt- és kormányküldöttség Dimitrovgrádban Újabb válság fenyegeti az argentin kormányt