Szolnok Megyei Néplap, 1962. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-09 / 106. szám

J9R2. május 9, SZOLNOK MEGVET NÉPLAP 5 JUBILEUM ELŐTT A MÜVÉSZTELEPEN Áz árnyas parkban meg­húzódó tágas műtermek la­kói ott kinn a Zagyva-parton nagy ünnepre készülnek. — Hatvan évvel ezelőtt egy má jus végi napon néhány festő telepedett itt meg a város s. lén. És azóta megszakítás nélkül teljesíti a telep hiva­tását, szolgál alkotó és pihe­nő helyül festőművészek, szobrászok egész sorának. Az, ünnepség során sok szó esik majd a telep történetéről, ez a kis írás amolyan bevezető­képpen két művészt szólaltat meg, legidősebb és legfiata­labb lakóját a Szolnoki Mű­vésztelepnek. Harminchét év tanúja Chiovini Ferenc műtermé­ben csend van. A falon ré­gebbi és újabb vásznak, s egy megkezdett kép az állvá­nyon. A művész tűnődve em­lékezik. Jubileumok ... Szá­mára Szolnokon ez a harma­dik. S a három között eltelt harmincöt esztendő, — egy egész emberöltő. ~ Két éve dolgoztam már itt, amikor megrendezték 1927-ben az első jubileumi kiállítást. Ez sok szempont­ból emlékezetes számomra. Mindenekelőtt: huszonhét esztendős voltam, törekvő fiatal ember, aki óriási izga­lommal készült első kiállítá­sára. Az akkori nagyokkal együtt kiállítani, ez igen nagy izgalommal töltött el. Fényes Adolf. Zádor, Vi- dovszki. Szüle, Zombori, Szlányi, a két Pólya, meg né- hányan fiatalok. Ezek közül ma mindössze én vagyok itt „forgalomban” — vált tréfá­ra. Az akkori „öregek” közül ma már csak Zádor és Vi- dovszki élnek, a kortársak is szétszóródtak. Azért nagyon szép volt — lágyul el a hangja. — És a második? — Az nem olyan jő körül­mények között zajlott le. 1952-ben még csak négy mű­terem működött, többit tönk­retette a háború. Benedek Jenő, Botos László, az azóta elhunyt Patay Mihály, meg jómagam voltunk a telep la­kói és a félszázados jubile­umra Pesten rendeztünk — részben visszatekintő, ret­rospektív jellegű — kiállí­tást. — A harmadik jubileumot két hét múlva ünnepeljük. Ez jobban hasonlít az első­höz, mint az 1952-es. És még­is más. Az ötvenkettes jubi­leum óta megfiatalodott ez a telep. Nemcsak külsőségei­ben, hanem abban is, hogy sok fiatal dolgozik az öreg falak között. Kiállítjuk leg­frissebb munkáinkat, bizo­nyítani, hogy élünk, alko­tunk; Mert a művésznek mindig újra meg újra bizo­nyítani kell: — Három évforduló. Akkor s legfiatalabb, ma a legidő­sebb kiállító vagyok: Akkor még a mai kiépített Tisza- part helyén elterülő disznó- piacot. meg a Vörös Csillag úti új városnegyed helyén a nyári jászlakat festettük. És úgy látom, Szolnoknak már azért akkor is volt lüktetése, varázsa. Ma pontházak ma­gasodnak a teleppel szemben, újjászületik a város. A témák mások, de a város vonzása örök. Mindenkinek ad mon­danivalót. A teleo leg­fiatalabb tagja Féligkész szobrok, vázlatok között dolgozik a telep leg­fiatalabb tagja: Szabó Lász­ló a főiskola után Egerbe ke­rült. Műterme nem volt és a nehéz körülmények között alkotásra alig volt módja. = Egy szép napon kezem­be került egy pályázat: Szol­noki műteremre lehetett pá­lyázni. írtam a felhívásra, így kerültem ide. Két éve élek a telepein és nyugodtan mondhatom, a legjobb körül­mények között dolgozom. Nem sokat pihentem. Büszke vagyok, hogy e hagyomá­nyokban gazdag helyen al­kothatok, formálhatom azt, amit az embereknek el aka­rtát mondani. — Szabó László sok mindent akar elmondani a világnak. Optimista művész, talán azért foglalkozik előszeretet­tel gyermektémákkal. Mos) öntik bronzba két iskolásgye- reket ábrázoló kompozícióját, amely egy székesfehérvári iskola bejáratát díszíti majd. íjazó gyerek kompozíciója csupa lendület. „Kislányfej”- ét, amelyet saját lányáról mintázott, a Művelődésügyi Minisztérium vette meg. S a telep legfiatalabb tag­ját érte az a megtiszteltetés, hogy megmintázhatta a 60. jubileum emlékplakettjét. A művész itt is hű maradt ön­magához. Kiválasztotta a te­lep egyik legnagyobbjának, Fényes Adolfnak egy festmé­nyét a „Testvérek”-et. Ezt költötte át a szobrászat nyel­vére. Munkája összeötvözi a múltat a jelennel, az öreg mester zsenijét a fiatal alko­tó lendületével A hatvan év alatt sok minden történt a világban. A művészet szolnoki otthona is sok vihart élt át. A történe­lem az árnyas park mélyén meghúzódó napfényes mű­termekben is sok-sok válto­zást érlelt, amíg kialakult a mai, gondok nélkül alkotó művészek megbecsült közös­sége, megyénk kulturális büszkesége. S a két művész megszólaltatása erről kívánt adni egy gyors, néhány vo­nással felrajzolt ceruza váz­latot. — ht — A mezőtúri fazekas népművészek 35 újvonalú vázát küldenek 0 az ipari vásárra Szállításkor érkezünk. A mezőtúri Fazekasok Népmű­vészeti Háziipari Szövetke­zetének udvarán kontinert raktak. A világ minden tá­jéra szállítanak a fazekas­mesterek szépen díszített makkás készleteiből, boros- kancsóiból, fűszertartóiból. Nézzük a szállítóleveleket. Bizony nem gondoltuk, hogy a mezőtúri bütykösök New Yorkba, a különböző kerá­mia figurák Norvégiába és Kanadába utaznak. Kacsó Benjáminnal, a szö­vetkezet elnökével beszélget­tünk, míg a rakodómunkások szorgos kezekkel, óvatosan, mint a hímes tojást, ládákba Lélektannal — az elfáradás ellen Az elfáradás: életjelenség. Amikor ébren vagyunk, min­dig többé-kevésbé működnek izmaink, érzékszerveink, ter­helés alatt áll az irányítást végző központi idegrendszer. Ha egész nap szórakozunk (pl. a Balatonon vitorlázunk, a Mátrában túrázunk, sőt, ha „semmit sem csinálunk”, szervezetünk akkor is na­ponta megkvánja az alvást. Biológiai értelemben tehát az üdülés, a „pihenés” is fárasztó, és természetes, hogy még inkább fellép ez a jelenség, ha dolgozunk. A munkalélektan egyik ága ezt vizsgálja, és olyan módsze­reket igyekszik kialakítani, amelyek a lehető legkisebb mértékűre csökkentik az el­fáradást. Mérések „Fáradtnak lenni” — szub­jektív érzés, s az okai na­gyon különbözőek lehetnek. Esetleg betegségből (alacsony vérnyomásból, lappangó fer­tőzésből) ered — ekkor az orvostudományra tartozik. A munkalélektan azt vizsgálja, hogy egészséges embereknél milyen terhelés hatására, mikor következik be a fá­radtság-érzés, hogyan válto­zik a munkaidő alatt, mikor kezd a teljesítmény rovására menni, és mikor éri el azt a pontot, amelyen túl az elfá­radás már zavart okozhat a termelésben, még inkább árt a dolgozó egészségének. (Mondanunk sem kell, hogy a kapitalista munkalélektan csak a termelést tartja szem előtt, a munkanélküliek „tar­talékhadserege” bármikor százat állít egy kidőlt mun­kás helyére.) Az elfáradás fokozatai és változásai ma már objektív módszerekkel mérhetők. Az agykéreg megterheléséről például biztos adatokat szol­gáltat az, hogy mennyi idő alatt válaszol a szervezet a különféle ingerekre, vagy mennyivel kell emelni az „ingerküszöböt”, hogy ugyan­az a hatás jöjjön létre. A bevitt inger (fény- és hő­hatás stb.) és a válaszcselék- vés között eltelt idő úgy mu­tatja az elfáradás fokát, mint a lázmérő a test hő­mérsékletét. Hasonlóképpen mérhetők a légzési, mozgási, izomösszehúzódási rendelle­nességek — az álmosság, bá- gyadtságérzés objektiv tüne­tei. Ezek a példák mutatják: a munkalélektan szilárdan megalapozott tudomány, ha gyümölcseit nem is tudjuk még naponta és az élet min­den területén learatni. Módszerek Nagy lehetőségeket ígérő tudomány, amelyben végle­ges megoldások váltakoznak egyelőre vitás, eldönthetetlen kérdésekkel. Vitás még pél­dául, hogy a rövidített mun­kaidőt kevesebb napra, vagy több napon át kevesebb órá­ra célszerű beosztani. Való­színűnek látszik, hogy heti két navnál hosszabb munka­szünetet általában nem tesz szükségessé az elfáradás mértéke, másrészt káros ha­tású kizökkenést okoz. Ter­mészetesen ez szervezési kér­dés is, de a munkalélektan­nak kétségtelenül döntő sza­va lesz a megoldásnál. Beható vizsgálatok, méré­sek tárgya, hogy a napi mun­kaidőben az egyszeri hosz- szabb, vagy ismételt rövidebb pihenővel küszöbölhető e ki inkább a fáradságérzés. Úgy látszik, hogy egyhangú (mo­noton) munkát hatásosabban old fel a többször beiktatott, rövidebb szünet. Az egyhangúság egyébként az elfáradás egyik legfőbb okozója. Munkalélektani fel­ismerésből született ez a megoldás a monotória meg­szüntetésére: ugyanolyan munkát végez két szövőnő: ha élőre megtervezett mun­kamegosztással két gépen kö­zösen dolgoznak kevésbé fá­radnak el és termelésük is eredményesebb. A munkalé­lektan arra is figyelmeztet: csak azok dolgozhatnak így együtt, akik rokonszenvesek egymásnak, s az is fontos, hogy mind a ketten egyforma színvonalon álló, gyakorlott munkások legyenek. Általá­ban: minél nagyobb a gya­korlat (rutin), annál Inkább véd a változatosság a figyel­met elenyésztő egyhangúság eller A modem gépek az izom­munka helyett mindinkább a figyelmet veszik igénybe, fontos a figyelem ébrentar­tása. Ezeken a példákon is lát­hatjuk, milyen sokrétű tudo­mány a munkalélektan és hogyan kapcsolódnak össze különböző területei. Gy. I. Divatozik a falu eDcO CT?? — A szövetkezeti boltból vettük neki... (Szegő Gizi rajza) .X Sugár Kata emlékkiállítás a íúrkevei Finta múzeumban A Magyar Fotó Művészek Szövetségének rendezésében április 30-án Sugár Kata em­lékkiállítás nyílt a túrkeve1 Finta-múzeum ban. Az 1943-as év végén fia­talon, 33 éves korában meg­halt Sugár Katát kevesen is­merik, kevesen tudnak róla. Képei 1§45 előtt — éppen n kora elleni vádaskodás miatt — nem kerülhettek képesla­pokba, könyvekbe — olvas­suk a kitűnő szociofotósról írt emléksorokat a kiállítás katalógusában. Sugár Kata munkásságá­nak, sajnos, csak kis része maradt meg — a kiállítás anyaga 91 fényképfelvételét tartalmazza —, de a magyar fotóművészet korának hala­dó szellemű képviselője — életművének fennmaradt tö­redék-anyagában Így is hű keresztmetszetet ad a pa­rasztok és munkások nyomo­rának ábrázolásával a kor. embertelen rendszeréről. Ké­pei tipikusak és kifejező ere­jűek. Portrék a falusi gyer­mekekről, parasztemberekről, bányászokról és az olasz pro­letárról, életképek az aratás­ról, kubikolásról, a rakodó- munkásokról és a munkanél­küliekről. Sugár Kata foio-kiállitásról Dési Huber István munkás­festő özvegye a budapesti Pe­tőfi Irodalmi Múzeum kiál­lításán jegyezte fel: —Meny­nyire más lenne ennek a ki­állításnak a jelentősége, ha ezt nem ma, hanem közvet­lenül a felszabadulás után mutathattuk volna meg a közönségnek. De hiszem, hogy azok, akiknek és akik­ről készült, így is a szívükbe zárják ezt a rövidéletű, fiatal kommunista asszonyt. Túrkevén a fotó emlékkiál­lítás iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. S. L rakják a valutát hozó érté­kes árut. — A mesterek nem fog­lalkoznak modern alakú és díszítésű Vázák és egyéb figurák készítésével? — Foglalkoznak azok. Az ipari vásárra is küldünk 35 féle újvonalú virágvázát, a pavilonok díszítésére meg hatalmas káspókat készítet­tek. Aztán, mivel szerényen be­váltottuk, hogy a káspót nem ismerjük, elmagyarázta, hogy ember Borsos Géza; Előtte kötény, melyen vastagon ül a száraz anyag. Fején nylon harisnyából csinált sapka, hogy a haj ne hulljon sze­mébe. Népművész. Pillantá­sunk a korongjára siklik. Az alsó hatalmas malomkő ala­kú kemény fakorongon mély kopás van. Észreveszi, job­ban mondva megérzi, hogy mire gondolok. — Több mint harminc éve taposom — mondja-és mesél­ni kezd. — 1930-ban szaba­Borsos Géza fazekas népművész az általa tervezett és készített virágvázával. az nem más, mint díszvirág- cserép (ahogy ők nevezik: virágcserépköpeny), melyet zöldre fényeznek és a felső szélét irókásan díszítik. Megtudtuk azt is, hogy az újvonalú vázákat Borsos Gé­za és Varga Gábor népmű­vész készíti, a díszítésükről meg idős Veres Lajosné gon­doskodik. — Borsos Géza? — a mű­helyajtóból rámutat, — az ott az utolsó korongnál. Meg­állunk mögötte. Nem vette észre, úgy el van foglalva munkájával. Feje felett öreg, megsárgult fénykép lóg, ol­csó fakeretben. A kép alatt aláírás: id. Badár Balázs. A mi fazekasunk elkészült a virágcseréppel, új anyagot dob a korongira, közben ránk néz és látja, hogy a képet nézegetjük. — Aranykoszorús mester volt az öreg, mert abban az időben nem úgy titulál­ták, hogy népművész — mondja. — Alacsony, vékony dúltam az öreg Csákó Lajos szentesi fazekasmestemél. Nagyon szigorú, vaskalapos ember volt. — Abban az időben mi­lyen árut csináltak? — Csak közhasználati cse­répedényeket. Vásárra dol­goztunk. Kanta, korsó, csir­keitató, lekváros és tejeskö­csög járta akkoriban. Megkértük, mutassa meg az ipari vásárra készülő mo­dern vázákat. — Három már teljesen el­készült. Ez itt, ni. ízléses, zöld színűd sárga csíkozású, szép vázákat mu­tat. Biztosan megnyerik a vásár látogatóinak tetszését is. — Sajnos, a többi még fél­kész állapotban van — men­tegetőzik. — Sok múlik az égetésen és díszítésen, mert addig rendszerint nem csú­szik be hiba. Nagyon druk­kolunk, hogy sikerüljenek — mondta Borsos Géza. B. J. Hol nyílik Nehézipari Felső fokú Technikum ? A felsőfokú technikumok­ról most kiadott kormány- rendelet a többi között négy nehézipari újtípusú oktatási intézmény megnyitásáról in­tézkedik; A Nehézipari Minisztérium Oktatási Főosztályán elmon­dották, hogy a négy újfajta iskola közül kettő Felsőfokú Vegyipari Gépészeti Techni­kum lesz. Ezekben képezik ki a vegyipar gyorsított üte­mű fejlesztéséhez szükséges gépészeti szakembereket, akik segédmémöki munkakört töl­tenek majd be az üzemek­ben; Az egyik Ilyen iskolát Esztergom—Kenyérmezőn szervezik meg, nappali és levelező tagozattal. A másik Felsőfokú Vegyipari Gépé­szeti Technikum Pécsett kez­di meg működését, egyelőre csupán nappali tagozatta l amelynek 35 hallgatója lesz. Tatabányán a jelenlegi technikumi épületben Felső­fokú Bányászgazdasági Szak- technikum kezdi meg azok­nak a hallgatóknak a képzé­sét, akik a bányák gazdasá­gos termelésének szakértői lesznek. Budapesten, az Üteg utcai Villamosenergiaipari Techni­kumban esti tagozatú Felső­fokú Villamosenergiaipari Technikum képezi ki az ipar­ág új műszaki kádereit. A tanítás az ősszel mind a négy felsőfokú iskolában megkezdődik: A nappali ta­gozaton három év a tanul­mányi idő, az estin és a le­velezőn fél évvel több. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom