Szolnok Megyei Néplap, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-25 / 95. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962, április 25. Országos vasutas mezei futóbajnokságot nyert a női serdülő csapat Brandt Mária második lett A Vasutas Szakszervezet sportosztálya vasárnap a kora déli órákban rendezte meg a hagyományos onszágos vasutas mezei futóbajnokságát, serdülő, líjú- sági, felnőtt, férfi, női versenyzők, csapatok részére Bpesten a Népligetben. A most lebonyolított bajnokság a hosszúra nyúlt mezei idény utolsó felvonása volt. Az idén a kitűnő idő hozzájárulásával még változatosabbak, Jobbak voltak az egyes korcsoportok eredményei, mint bármelyik más esztendőben. A MÁV atlétái közül a legeredményesebben a női serdülők szerepeltek. A 44 induló közül Brandt Mária a második. Hasznos Júlia a nyolcadik, Cs. Farkas Mária pedig a tizedik helyen végzett. Az ,,A’i csapat a bajnokságot is megnyerte. A „B” csapat a negyedik helyet szerezte meg. A serdülő fiúk a szokatlanul hosszú távon mérsékelt teljesítményt nyújtottak. Blazsek István 24., Üj György 31. Kő István 32. lett az 52 befutó közül. A férfi felnőttek hétezer méteres versenyében Orovecz Elemér 18 befutó közül a hatodikVáltozatos mérkőzések a megyei bajnokságban A megyei bajnokság április 22-i fordulójában nagy meglepetésnek számít a Törökszentmiklósi Vasas otthonában elszenvedett veresége á kunszentmártoniaktól. — Ugyancsak vereséget szenvedett otthonában a Szolnoki Vasutas és az egész fordulóban a Mezőtúri Honvéd—Karcag mérkőzésen osztozkodtak csak a pontokon. Többnyire a pályaválasztóknak kedvezett a szerencse, s azok közül is különösen ' a’ jászárokszállásiaknak, akik nagy gólaránnyal győzedelmeskedtek az újszászi csapat felett. Kunszentmártoni Vörös Meteor—Törökszentmiklósi Vasas 3:1 (1:0) Törökszentmiklós, 1000 néző, vezette: Homyák (Debrecen). A2 első félidő Vasas rohamokkal kezdődött, majd Kunszent- raárton Is többször veszélyeztetett. A 44, percben Czakó, a kunszentmártoni balszélső beadásából Hegedűs megszerezte a vezetést. A második félidőben az állandó Vasas támadás a kunszentmártoniakat teljesen kapujukhoz szorította, Fekete révén sikerült egyenlíteni. Az egyenlítés után némi zavar keletkezett: Fekete ugyanis a lövés után a földön fetrengett, Kunszentmárton kilenc emberrel védekezett, az eredmény tartására törekedve. A Vasas védelem túlságosan előre húzódott. Ez a könnyel- műsködés a kunszentmártoniaknak hozta meg a szerencsét. Elfutásból két alkalommal Is sikerült a Vasas kapuját bevenniök Szabó középcsatár révén, — így 3:l-re alakúit az eredmény. Jók: Szabó K. (kapus), Papp (a mezőny legjobbja), Révész, Pintér I,, Illetve: Balázs és Ba- na. Jászárokszállás—Üjszász 5:0 (2:0) Jászárokszállás, 800 néző, vezette: Hamar. Kezdés után rögtön a hazai csapat támadott és már az 5. percben egy kapu előtti kavarodásnál Szaka a hálóba talált. 1:0. Egy perccel később a cselező középhátvédet Bagl leszerelte és a vetődő kapus mellett a hálóba lőtt. 2:0. Az 53. percben Czagány a balszélen elfutott és a tétovázó védők mellett a balsarokba lőtt. 3:0. Továbbra is a hazai együttes támadott. A 05. percben Bagl talált a hálóba, majd. egy perccel a befejezés előtt Cservölgyi állította be V végeredményt. 5:0. A végig támadó hazai együttes ilyen arányban is megérdemelten nyerte az alacsony színvonalú mérkőzést. Az igen erőtlen újszászi támadásokat a jászárokszállási védelem — Győző vezetésével — rendre hárította. Jók: Bagl, Győző, Cservölgyi. Illetve: Három. Nagy. Tóth. A iátékvezetől hármas Jól látta el feladatát. Üjszász ifi—Jászárokszállás ifi 10. — némő — Tiszaföldvár—Nagykunsági MEDOSZ 3:0 (2:0) Tiszaföldvár, 900 néző, vezette : Mihályi. A nagyszámú közönség előtt lejátszott mérkőzésen a hazai csapat támadott többet. Akcióik azonban erőtlenek voltak. Az első gől a 23. percben esett. — Sági tört előre. Jő beadásából C.azső mintegy 10 méterről lőtt kapura és lövése Bálintot érintve a bal alsó sarokba jutott. 1:0. A 27. percben Ismét a baloldalon futott a földváriak támadása. Diós elől D. Kiss hazaadással akart tisztázni, labdája azonban a közben kifutó kanus mellett a kapu közepébe gurult. — öngól. 2:0. A második félidőben sem javult a játék. Kávás! próbálko. zott távoli lövésekkel, — ezek azonban elkerülték a kaput. A harmadik gől a 84. percben esett irVnéi öngólból, Fgy élesen kapu “lé lőtt labdát D. Kiss csukafe- <essel akart menteni, azonban oly szerencsétlenül, hogy a labda saját kapujának jobb alsó sarkában kötött ki. 3:0. Gyenge iramú, alacsony színvonalú mérkőzést vívott a két csapat. A tavaszi szezonban formába lendült földvári együttes játéka csalódást okozott, s hogy Idei leggyengébb játékával Is ilyen tekintélyes gólarányú győzelmet ért el, azt részben a még nálánál is gyengébb teljesítményt nyújtó ellenfelének köszönheti. Jó; Kovács, Kiss, Kávási, illetve: Lakó vies, Dávid, Fodor, Mihályi jól vezette a játékvezetői szempontból könnyű mérkőzést. Tiszaföldvár ifi—Nagykunsági MEDOSZ ifi 1:1. Verbók Attila Jászapáti—Szolnoki MÁV n. 1:0 (1:0) Jászapáti, 300 néző, vezette: Tátrai. A jászapátiak kezdeményeztek a mérkőzés elején, s már az 5. percben Kökény H. kapás lövése a hálóba talált. 1:0. Továbbra Is az apátiak voltak fölényben. Szebbnél-szebb lefutásokkal veszélyeztették az ellenfél kapuját, de a csatárok még sem értek el gólt. Szirze két hatalmas helyzetben is mellé lőtt. A szolnokiak csak szórványosan jutottak át a hazaiak térfelére. A második félidő ellenkező képet mutatott. A szolnokiak sokkal többet támadtak. Azonban a csatárok ezeket a támadásokat nem tudták befejezni. Az utolsó percben Bolyosnak volt nagy gólhelyzete. Az eredmény Igazságos. A játékvezetők jól működtek. Jók: Horváth, Meleghegyi, Bolyős, illetve: a középhátvéd és középcsatár. Szolnoki MAv H. ifi—Jászapáti ifi 7:3. K. M. Jászjákőhalmi Szpartakusz— Kunhegyes! MEDOSZ 2:0 (0:0) Jászjákóhalma, 500 néző, vezette: Molnár (Fehér—Bállá n.). Sorozatos támadásokkal kezdett a vendégcsapat és a helyiek csak a félidő közepétől támadtak. Fordulásig gól nem esett, bár mindkét félnek adódtak jó helyzetei. Fordulás után a helyiek rohamoztak és az 54. percben Lukácsi nagyerejű lovagé a hálóba talált. 1:0, A 62. percben a gyorsan kitörő Lukácsi beállította a végeredményt. 2:0. A mérkőzés hátralévő részében a vendégcsapat szívósan védekezett és sikeresen rombolta a helyi csatárok jó helyzeteit. Jók: Nagy I., Kovács, Lukácsi, Farkas, illetve: <*fiss, Lukács, Szabó ITT. A játékvezetői hármas jól látta el feladatát a helyenként nagyiramú mérkőzésen. Jászjákóhalma ifi—Kunhegyes ifi 3:3. — sass — Mezőtúri Honvéd—Karcag 1:1 (1:0) Mezőtúr A nagy tét rányomta bélyegét a mérkőzésre. A csatárok idegesen játszottak és sok gólhelyzetet kihagytak. Az első félidőben a Honvéd lesgóllal jutott vezetéshez. Fordulás után Bóta szabadrúgása az egyik Honvéd védőn Irányt változtatva jutott a hálóba. A hátralévő Idő kiegyenlített játékot hozott. Az eredmény már nem változott. Sz. I. Jászkisér—Törökszentmiklósi Fáklya 1:0 Jászkisér, 700 néző, — vezette: Kálmán. Alacsony színvonalú mérkőzésen gyenge játékkal győzött a hazai együttes. — A mérkőzés egyetlen gólját a 35. percben Ragály szerezte. Szecsel a 65. percben 11-est hagyott ki. Jók: Bánlaki, Kovács n., — illetve: Nyeső, Csortos, Szecsel. Jászkisér Ifi—T.Fáklya Ifi 8:0. — Tan — Mezőtúri MAFC — Szolnoki Vasutas 2:L nak, Eülöp Ferenc pedig a tizenkettediknek ért célba. — Az összesített pontversenyben a Szolnoki MAV a hatodik helyet szerezte meg 6 ponttal. (A Szolnoki MAV atlétikai szakosztálya valódi középtávfutóval nem rendelkezik.) A MAV atlétái a pályaversenyek során az első helyezett szakosztály 38 pontos előnyét ebben az évben köny- nyebben be tudják hozni, mint a múlt évi közel 90 pontos különbséget. Ugyanis az 'elmúlt évben a Vasutas Szakszervezet sportosztálya által kitűzött vándorserleget a MAV atlétái nyerték el. A pályaversenyeken és a váltó bajnokságon behozták a 90 pontos hátrányt — Szabó — Elemi védelmi hiba miatt vesztett a MÁV Budapesti Előre—Szolnoki MÁV 1:0 (0:0) Sport utca, 800 néző. Vezette; Hernádi (Temesvári—Postai). Bp. Előre: Szőke — Német II., Szalai, Lazaridesz — Korona, Egervári — Burányi, Széles, Marton, Német I. Kamrás, Edző: Lázár Gy. Szolnok; Cselényi — Sándor, Abonyi, Kegyes — Jóssá, B. Nagy — Tóth, Csábi, Sülé, Tamás, Dobos. Edző: Fazekas László. Az előzetes jelek alapján a szolnokiak nem sok reményt tűztek ehhez a mérkőzéshez. Csak a fanatikusok egy kis csoportja várta titokban, hogy sikerül a pontszerzés. A játék alapján nyugodtan elmondhatjuk, hogy ezúttal is a szurkolóknak volt igazuk, mert csak a balszerencse fosztotta meg a vasutasokat az egyik ponttól. Nagy melegben, tűző nappal szemben az Előre kezdett és Cselényinek volt dolga. A válasznál Sülé—Dobos akció Nagy hajrá az NB III. Dél-Keleti csoport íjában A Szolnok megyei NB m-as csapatok számára nem volt kedvező a forduló. Az MTE otthonában kis góiaránnyal vereséget szenvedett, míg a Martfű és a Szolnoki Kinizsi idegenben hagyta a két bajnoki pontot, A két NB m-as jászberényi csapat otthonában vetélkedett és a jászberényi helyi rangadót egy góllal a Jászberényi Vasas nyerte, Gyenge erőnlét miatt vesztett az MTE Szegedi VSE—Szolnoki MTE 1:0 (1:0) Szolnok, MTE pálya,- 1500 néző. Vezette: Penez (Pálinkás, Szarka). Szegedi VSE: Uhrln — Juhász, Réti, Mőszmer — Balázs, Batki — Halász, Rábai, Bischof, Karsai, Majzik. Edző: Veress László. Szolnoki MTE: Sárkány — Makai, Karakas, Zalai — Török, Sári — Englert, Bánhidi, Papp, Wiliseh, Cs. Farkas. Edző: Szántó József. Nappal szemben az MTE kezdte a játékot. Váltakozó támadások során, hol az egyik, hol a másik kapu került veszélybe. A védelmek azonban mindkét oldalon jól hárítottak. Egy veszélyes MTE támadás végén Wiliseh beadásszerű lövése kapu mögé szállt. Ezután szögletet harcolt ki az MTE, de a beívelt labdát Réti biztosan küldte a mezőnybe. A másik oldalon Majzik vezetett támadást. Lövését Sárkány sarokra hárította. Ezután Papp — Bánhidi' — Wiliseh volt a labda útja, de utóbbi elől Rétsági Ismét biztosan szabadított fel. A másik oldalon pedig Karsal labdája szállt kapu mellé. A szegediek keményen és jól játszottak. Az MTE Játékosokon erőnléti hiány látszott. A 32. perctől fokozatosan fölénybe került a Szeged és több veszélyes támadás után a 38. percben Majzik elfutott a balszélen. Makai szabadon hagyta és így közéiről, biztosan lőtt a hálóba. 1:0. Sárkány nem védhette. A hátralévő Idő Is jobbára szegedi fölény Je- gyében telt el. Fordulás után azonnal Bischof fejese adott munkát Sárkánynak, majd pedig a remekül Játszó Rábai lövését kellett védenie. Ezután veszélyes jobboldali támadások következtek, melyeket az MTE védők csak üggyel- bajjal hárítottak. Az MTE ebben a játékrészben teljesen visszaesett. A gyenge erőnlét most már az egész csapaton kiütközött. Egy-két alkalommal nyílott csak gólszerzés! lehetőségük, de erőtlen próbálkozásaikat a jól játszó szegedi védelem Rétivel az élen biztosan tette ártalmatlanná. A szegediek továbbra is fölényben játszottak és helyzeteik alapján nagyobb arányban Is győzhettek volna. Jók: Juhász, Réti, Rábai, Majzik. Az MTE-ből úgyszólván senkit sem lehet kiemelni, kivéve talán a védelemben Zalait és a csatársorban az első félidőben Wilis eh t— amíg birta erő vél. — v. J. “ Jó iramú helyi rangadó Jászberényi Vasas—Jászberényi Lehel 1:0 (1:0) Jászberény, 2500 néző, vezette: Gyöngyösi dr. (Debrecen), Almás!, Kümon. Jb. vasas: Csikós Dányi, Túri, Helle — Rétsági, Pintér — Iványl, Hering, Szántai, Bíró, Szigeti. — Jb. Lehel: Sándor — Fortuna, Páncslcs. Novák — Nagy A., Pecha — Fülöp, Józsa, Nagymajdon, Lugosi, Tóth. Edző: Kolláth Ferenc. Kánikulai melegben és igen nagy érdeklődés mellett került sor a herényi rangadóra. Kezdés után azonnal nagy iram alakult M, percekig a Lehel kezdeményezett, majd lassan feljött a Vasas és több formás akciót vezettek csatárai. A 10. percben Szántai 18 méteres nagy lövését Sándor a léc alól ütötte szögletre. A 16. percben Szántai megsérült és balszélre húzódott ki, helyébe Szigeti lépett. A 25. percben Bíró ugrott ki a védők közül és 14 méterről leadott nagy lövését Sándor parádés védéssel a levegőben úszva mentette. Csak a 35. percben jött fel a Lehel és ekkor a Vasas kapu előtt volt narázs helyzet. de Lugosl lövését Csíkos védte. A 40. bércben szén adó. gatás után Szántai elé került a labda és a csatár a kimozduló Sándor felett & jobb sarokba helyezte, 1:0. A gól után Is a Vasas támadott többet. Fordulás után a negyedórás Vasas fölényt legyűrte a Lehel és egészen a 70. percig támadott. A Vasas védelem azonban Jól zárt és így a Lehel csatárok nem jutottak helyzethez. Lanyhult az Iram, a nagy meleg sokat kivett mindkét csapatból. A 77. percben egyenlítési alkalma volt a Lehelnek, de Nagy A. lövése 8 méterről a kapu mellett ment el. A 80. percben Szántai elhúzott Fortuna mellett, a hátvéd felvágta a 16-oson belül, a játékvezető 11-est ítélt, — ezt Szántai nagy erővel kapufának lőtte. A hátralévő Időben eseménytelen Játék folyt. Főleg az első félidőben volt igen hevesiramú küzdelmes a játék, — mindkét csapat nagy becsvággyal küzdött. Fordulás után sokat esett az Iram. ami részben a nagy melegnek tudható be. A Vasas megérdemelten nyerte a mérkőzést, helyzetei alapján a gólarány nagyobb is lehetett volna. Egyénileg a Vasasban Csikós nem kapott elég feladatot, — a hátvédhármas minden tagja jól Játszott, a két fedezet kitűnően küzdött, a csatársor és a csapat legjobbja Bíró volt. Szántai sérülése után nem volt teljes értékű harcos, Szigeti bemutatkozása sikerült. A Lehelben Sándor kapus kitűnően védett, a hátvédek sokat bizonytalankodtak, legjobbjuk Páncslcs volt, a fedezetek közül Nagy A. játszott kitűnően, a csatársorban Józsa jeleskedett, Nagymajdon nem. bírt .Túrival, a többiek szürkén játszottak. Gyöngyösi dr. végig igén Jól vézette a mérkőzést. Vasas Ifi—Lehel Ifi 3:3 (1:1). G. J. Alacsony színvonalú mérkőzés Szegedi Szpartakusz—Martfűi MSE 2:1 (2:1) Szeged, 400 néző. Szeged: Kollár — Dudás, Apró, Gerendásl Csóli, Jóját — Kiss, Somogyfal- vi, Bélák, ördög, Veszprémi. — Martfű: Csendes — Papp R., Seres, Sagát — Sütő, Molnár — Pálinkás, Szűcs, Hontl, Mészáros, Mezőteleki. Mindkét csapat Igen gyenge teljesítményt nyújtott. — A 3. percben gólt hagyott ki a Szpartakusz, a tétovázó martfűi védelem mellett az üres kapu mellé gurított. Általában a két tizenhatos között folyt a játék. A 10. percben Martfű — Seres révén — 20 méterről rúgott egy szabadrúgást, amit a kapus beljebb segített és ezzel az eredmény 1:0 lett, Martfű javára. Továbbra is unalmas, csapkodó volt a játék. A 20. percben Apró egyenlített, 1:1. A 35. percben a cipőgyári Sagát feleslegesen cselezett a tizenhatos vonalánál, a Jobbszélső leszerelte és máris 2:1 lett az eredmény — a Szapartakusz javára, A félidő befejezése, előtt még Mezőtelekinek volt egy említésre méltó fejese, amit a kapus biztosan fogott. A második félidő első negyedórájában úgy nézett ki, hogy a vendégek megfordítják az eredményt. Lényegesen jobban játszottak, mint az első félidőben. Honfinak volt két nagy lövése. Mindkettőt a kapus szögletre hárította; a szögleteket tisztázta mindkét esetben a hazai védelem. Utána újból ellaposodott a játék és ilyen is maradt végig. Mindkét csapat nagyon gven- gén játszott, ez inkább a martfűieknél érthetetlen. — Kiss János — Potya gólokkal vesztett a Kinizsi Gyulái MEDOSZ—Szolnoki Kinizsi 5:1 (2:0) Gyula, 2000 néző, vezette: Szeghő. Kinizsi: Kórodl — Szabó, Kolláth, Mátyus — Germán, Sokvári — Lévai, Géczi II., Felgl, Munkácsi, Géczi I. Már az első percekben nagy kapushibából vezetést szerzett Gyula, majd a 9. percben újabb gólhoz jutott a hazai csapat, mível a szolnoki kapus egy ártatlannak látszó lövést a kapuba ütött. A két gól letörte a szolnokiakat és ebben a félidőben nem is tudtak kibontakozni. A második félidő gyors szolnoki góllal kezdődött, amikoris Géczi n. labdáiéval Lévai elfutott, s a kifutó kapus mellett után a pesti kapusnak kellett bemutatkoznia. Utána Tóth futott el reménytkel- tően, de kivitte a labdát az alapvonalon. Az 5. perctől növekvő hazai fölény után több sarokrúgás volt a szolnoki kapu előtt és Cselényi néhányszor bravúrosan avatkozott közbe. Mintegy tízperces nyomás után Csábi a jobbszélen elhúzott, lefutotta a védelmet, már az ötös sarka körül járt, amikor egy lökéssel elválasztották a labdától. Ez bizony tizenegyesgyanús volt, de Hernádi nem így látta. A 30. percben a MÁV-kapu előtt zavar támadt és majdnem öngól lett. A 40. percben viszont Szőke kiejtett egy lövést és Tóth nagy helyzetben lyukat ' rúgott, közben a szolnokiak szabálytalankodtak, Szünet után nagy küzdelem volt a két tizenhatos között, a jól működő védelmek mellett azonban nem tudtak igazi gólhelyzetet teremteni a csatárok. Az 54. -ercben mintegy 30 méterről szabadrúgáshoz jutattak a hazaiak. A szolnokiak nem állítottak tömör sorfalat és Egervári nagyerejű lapos lövése az ol- dalléc tövéről a vetődő Cselényi mellett a hálóba perdült. 1:0; Szolnok erősített, de a megnyugodott hazai védelem ellen nem tudtak í&í~ zi gólhelyzetet teremteni. Sőt a 74. percben egy váratlan Előre-támadásnál már a kifutó Cselényi is verve volt, de a guruló labda az oldallécen kívül hagyta el a játékteret. Bár az utolsó percekben Szolnok támadott, de a csatársorban nem volt átütő erő és maradt az 1:0. gólt szerzett. Ezután állandó támadásban volt a Kinizsi, Munkácsi, majd Fedgl lövése már gólnak látszott, de egy ízben a kapus, egy ízben pedig a kapufa mentett. A 75. percben Sokvárit faultolták, de a bíró tovább engedte a játékot. A szolnoki védelem leállt és a gyulai csapat megszerezte a harmadik gólt. Még egyszer-kétszer fellángolt a Kinizsi csatársora, de az akkor már igen durván játszó gyulai védelemmel nem boldogultak. Géczi L hagyott ki óriási helyzetet, ezzel el Is lőtte a Kinizsi a puskaporát és a hazai együttes még további két gólhoz Jutott. A látottak alapján az eredmény túlzott. — A két első gól letörte a csapatot.. A Kinizsi nem játszott alárendelt szerepet. Kiemelhető a gyulai belső hármas, a két fedezet játéka. A Kinizsiből Szabó, Sokván és Géczi n. játéka tetszett. A játékvezetői hármas a harmadik gól megadásával hibázott, ettől eltekintve körültekintően működött. A forduló további eredményei Békéscsabai Építők—Szarvasi SC 1:0 (1:0), Kecskeméti TE— Hódmezővásárhelyi MEDOSZ 2:0 (1:0), Szentesi Kinizsi—Orosházi Kinizsi 1:1 (1:1), Csongrádi Petőfi—Békéscsabai MAV Bocskai 3:0 (2:0), Az NB ÜL Dél-Keleti csoport állása 1. BCS. Ep. 22 13 7 2 463.3 33 2. Sze. VSE 23 16 1 6 54:30 33 3. Jb. Vasas 23 13 3 7 46:28 29 4. Szó. MTE 23 11 6 6 47:26 28 5. Gyula 23 11 6 6 46:28 28 6. Jb. Lehel 23 10 6 7 43:29 26 7. Hm. M. 22 10 5 7 38:27 23. 8. Csongrád 23 9 7 7 46:37 25 9. Martfű 23 8 7 8 42:33 23 10. Szarvas 23 9 2 12 35 S55 20 11. Bős. Máv 22 7 5 10 28:48 19 12. Orosháza 23 6 6 11 39:46 18 13. Kecském. 23 6 5 12 34:42 17 14. SZÓ. Kin. 23 5 6 12 33:57 16 15. Szentes 23 6 1 18 21:56 13 16. Sze. Szp. 22 5 1 16 21:59 11 IVTa: a Szolnoki MTE labdarúgói és a Vörös Meteor női kosarasai vendégszerepeinek Kun- szentmártonban Ma nagyszabású sportdélutánra kerül sor Kunszent- mártonban. A község sportéletének fellendítése érdekében a Szolnoki MTE NB. Ill.-as labdarugói és a Szolnoki Vörös Meteor NB. II.-es női kosárlabdázói vendégszerepeinek a községben; A sportdélután programja a következőképpen alakul: Szolnoki MTE—Kunszentmártoni Vörös Meteor labdarúgó mérkőzés 16 órakor lesz a községi sporttelepen. 18 órakor pedig a gimnázium tornatermében játszák le a Szolnoki Vörös Meteor— Kunszentmártoni Vörös Meteor női kosárlabda mérkőzést; A nagy meleg miatt nem alakult ki színvonalas játék. Mindkét részről inkább a védelmek jeleskedtek. A mérkőzést Egervári távoli bomba szabadrúgása döntötte el, amely ellen a szolnokiak — könnyelműen — nem állítottak fel sorfalat A MÁV csapata ezen a mérkőzésen is derekasan küzdött. Cselényi néhányszor jól avatkozott be. A gólnál, érzésünk szerint, nem volt elég óvatos. A hátvédhármas csaknem hibátlanul játszott. A közismerten nagy lövőerejű Egervárival szemben feltétlenül meg kellett volna ragadni a védekezés minden formáját. A fedezetsorban B. Nagynak volt a legnehezebb feladata, az Előre legjobb csatárának — Szélesnek — semlegesítése. Sajnos, ezt nem tudta maradéktalanul megoldani. Józsa és a védő-feladatokat ellátó Tamás csak a rombolásban ért el eredményt. A támadásépítésre nem volt erejük. A négytagú támadósorban Dobos vállalkozó kedve említhető. Csábi helyenként, Tóth és Sülé mindvégig mérsékelt teljesítményt nyújtott. Az ellenfél kapujára nem jelentettek igazi veszélyt. Az Előre a mezőnyben jól harcolt, de csatársora szintén gyengélkedett, Széles a legjobb csatáruk. J Az NB II. Keleti csoport állása 1. DVSC 23 16 3 4 57:25 35 2. Egyetért. 23 12 5 6 32:17 29 3 Bp. Előre 23 10 8 5 46:32 28 4. Láng 23 12 4 7 42:30 28 5. Diósgyőr 22 11 5 6 31:24 27 a Ganz-M. 23 11 4 8 36:34 26 7. Borsod 23 11 3 9 33:27 25 8. DEAC 23 10 4 9 25:28 24 9. Miskolc 23 8 7 8 33:29 23 10. Szolnok 23 7 7 9 25:22 21 11. Kecském. 23 6 9 8 33:37 2! 12. Bp. Szp. 23 8 4 11 28:44 20 13. Cegléd 23 7 5 11 30:32 19 14. Nyíregyh 22 4 10 8 16:26 18 15. Sze. Ep. 23 2 7 14 17,42 11 16. KISTEXT 23 2 7 14 21:56 11 A JÁSZBERÉNYI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET Jászberényben, boldogházi és pórtelki részlegein OTP és magánerőből építendő kislakást vállal Részlegei: Bádogos, villanyszerelő, ács szobafestő, asztalos és vízvezeték szerelő, kútfúró és cementgyártó részleg, kályhás, kádár. Azonkívül mindenféle‘kisebb építési munkákat kifogástalanul és rövid batáridőre végez. Kérjük, keresse fel bizalommal szövetkezetünket. Központi iroda: Jászberény, Lehel o. 1. Telefon: 24, |III 11 |J|||pniiii|i»^ I I ^ II íj |J 8lflllllll|Ul|||||||||||||||iU||ü|f|[||J[jjj|||j § íj «lilfltl j[ pip1^ j ftllllllll(llihiiiínimiiHlUlfl|J|(jJ|[|| [ 1 iK'l IliiinuUOWM I | I 1111 liUiUiHliUüiUfliiUlilfllulll I I i II