Szolnok Megyei Néplap, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-17 / 89. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962. április 17. Bravúros győzelem a jobb csapat teleti Fuchs Géza (ITSK) második helyen végzett az országos mezei futóbajnokságon Idénynyitó a Szolnoki MÁV pályán Negyedszer nyertek mesterfokú tornászbajnokságot Tamás biztatóan játszott. Abonyinak inkább erőteljes tejesei voltak §?épek; né­hányszor zavarba jött. Ke­gyes csak nehezen birt jó el­lenfelével, de gyorsasága ki­segítette, A fedezetsor óriási munkát végzett. A legnehe­zebb feladatot B. Nagy kap­ta és Molnár, a pestiek gól­zsákja nem tudott mellette érvénysülni. Józsa méltó pár­ja volt, támadásban, védeke­zésben egyaránt. A csatársor ebben az ösz- szetételben még nem szere­pelt. Dobos sokat vállalt ma­gára, olykor védekezésből hozta fel a labdát. Sülé ne­hezen lendült játékba, ké­sőbb azonban már voltak fi­gyelemreméltó megmozdulá­sai. Gólja értékes két pontot jelentett. Csábira nagyon vi­gyáztak; küzdőkedve dicsé­retes. Karkecz főleg a véde­kezésből vette ki részét. Kiss Mihályt a technikája sok­szor segítette. Körülményes labdaátadásai és felesleges cselezései ártottak teljesítmé­nyének. A Láng bebizonyította, hogy nem véletlenül van­nak az előkelő második he­lyem Jó erőben, kitűnő for­mában, sportszerűen küzdöt­tek mindvégig. Szolnoki be­mutatkozásuk rokonszenves volt Szegedi Barna és társai kitűnően „kézben tartották” a mérkőzést H. Gy. Ságot Dueza Anikó ás Csányl Raymund. így a fára összetett mesterfokú tornászbajnok Csá­nyl Raymund (Budapesti Hon­véd) 112.80. A nők közül Düeza Anikó (Budapesti Honvéd) 75,834 pontot ért el. Szolnoki siker Vasárnap reggel ünnepé­lyes külsőségek között ke­rült sor a hivatalos évadnyi­tó országúti kerékpárver­senyre. Az Újpesti Dózsa ha­gyományos Osztapenkó em­lékversenyére. Az emlékmű- előtt bensőséges ünnepség után közel ötszáz versenyző állt rajthoz a különböző fu­tamokban. Az I. osztályú csa­patversenyt az Újpesti Dózsa nyerte, a második helyezést a Tipográfia érte el. Az Osztapenkó emlékver­seny kiegészítő futamaiban a nők 20 km-es számában első helyezést ért el Bujdosó (Szolnoki Kinizsi) 37:10 ered­ménnyel. A szolnoki lány nagyszerű kerekezéssel biz­tosította klubjának a győzel­met. Rendkívül értékes győzelem Kosárlabda D/B 11. Szolnoki MÁV—Budapesti HSC 65:54 (36:32) Közgazdasági Technikum, 100 néző, vezette: Mogyorósi —Kassai. MÁV: Lőrincné (16), Biró (2), Tóth P. (9), Katona (11), Szilágyiné (19), csere: Szurmai (6), Kiss K, Szilágyi M. (2), Tóth I, Takó, Baranyi, Gaál. Helyiipar: Bauer (12), Morvái, Fazekas (8), Józsa (18), Witíe (16), csere: Géczi, Simon, Iványi, Löwei, Marti. Az első félidőben kiegyen­lített küzdelem folyt, hazai vezetés mellett, sok helyzet­kihagyással. A második félidő kezdetén ideges kapkodás jellemezte a játékot. A HSC egy időre a vezetést is átvette, de a MÁV lányok egyenlítettek, majd néhány ponttal a ve­zetést is visszavették, 43:40. Ezután lépés és átadási hi­bák sorozata következett, újabb kihagyott helyzetekkel. Elhúztak a vendégek ismét 43:47, majd 45:50 volt az eredmény. A befejezés előtt mintegy tíz perccel egy tak­tikai húzással remekül haj­ráztak a MÁV lányok, hal­latlan lelkesedéssel Játszot­tak, kihasználták az ellenfél megingását és pillanatok alatt egyenlítettek, azután elhúztak 55:50, 57:50, majd 60:52 arányban és ezután megnyugodva biztosan győz­tek. A legjobb teljesítményt Lőrincné, Biró és Szilágyiné nyújtotta, de a véghajráért az egész csapat dicséretet érdemel. A vasárnapi Kilián kézi­labda villámtornán veretle­nül lett első a törökszent­miklósi technikum csapata. Másodiknak Martfű, harma­diknak a Törökszentmiklósi Fáklya végzett. Törökszent­miklósi technikum—Martfű 2:1. A technikum nehéz, küz­delmes mérkőzésen szerezte A bajnokság állása KB II. KELETI CSOPORT 1. DVSC 22 IS 3 S 58:23 35 2. Egyetért. 22 12 4 6 31:16 28 3. Láng 22 12 4 6 41:28 28 4. Diósgyőr 22 U 5 8 31:24 27 5. Bp. Előre 22 8 8 S 45:32 26 6. Garw-M. 22 10 4 8 34:33 24 7. Borsod 22 10 3 9 29:26 23 8. DEAC 22 9 4 9 23:27 22 8. Szolnok 22 7 7 8 25:21 21 10. Miskolc 22 7 7 8 30:27 21 11. Kecském. z2 8 8 8 32:36 20 12. Cegléd 22 7 5 10 29:29 19 13. Nylregyh. 22 4 10 8 16:26 18 14. Bp. Szp. 22 7 4 11 25:43 18 15. Sze. Ép. 22 2 7 13 16:38 11 16. KISTEXT 22 2 í 13 19:53 11 NB in. DÉLKELETI CSOPORT 1. ÖCS. Ép. 21 12 7 2 45:18 Sl 2. Sze. VSE 22 15 1 l 63:30 31 3. Szó. MTE 22 11 6 5 47:25 28 4. Jb. Vasas 22 12 3 7 45:28 27 5. Gyulk 22 10 E 3 41:21 26 6. Jb. Lehel 22 10 1 t 43:28 26 7. Hm. Med. 22 10 d 7 38:25 25 8. Martfű 22 8 7 7 41:31 13 9. Csongrád 22 8 7 7 43:37 23 10. Szarvas 22 9 2 11 35:54 20 11. Bcs. Máv 21 7 o 9 28:45 19 12. Orosháza 22 6 5 11 38:45 17 13. Szó. Kin. 11 t C 11 32:52 16 11. Kecském. 2" •' t 12 32:42 15 15. Szentes 22 S - 18 20:55 12 .« sze. Szó 21 4 1 16 19:58 9 Szolnoki MÁV—Láng Vasas SK 1:0 (1:0) MÁV-sporttelep, 3000 néző. Vezette: Szegedi B. (Szigeti— Temóczki). A szolnoki táborban némi szorongással várták ezt a mérkőzést. Az ellenfél — a Láng Vasas — még nem ját­szott Szolnokon, de jó ered­ményei alapján ők voltak a favoritok. A . nézők közül azok, akik nem tudják elvi­selni a vereséget — távol is maradtak. A szolnoki csapat azonban most ismét bebizo­nyította, hogy még tartaléko­sán is méltó ellenfele lehet akár a legjobbaknak is. A két együttes a következő ösz- szeállításban lépett pályára: SZOLNOK: Cselényi — Ta­más, Abonyi, Kegyes — Jó­zsa, B. Nagy — Dobos, Csábi, Sülé, Karkecz, Kiss M. Edző: Fazekas L« BP. LÁNG SK: Gulyás — Mészáros, Hruby, Juhos — Simon, Fischer — Tolonics, Szűcs, Tímár, Molnár, Balog. Edző: Készéi László. A piros-fehér meze,4 ven­dégek kezdtek és azonnal tervszerűen támadta^ A MÁV ellenakciói nem lát­szottak veszélyeseknek. Az első félórát a szolnoki véde­lem és a Láng dsatársor har­ca jellemezte. A 30; percben Cselé- nyi a kapu előtt csak nagy szerencsével szerezte meg az ide-oda pattogó labdát A 32. percben egy egészen ártatlan­nak látszó szolnoki előretö­résnél Sülé átcselezte a Láng­védelmet, jól eltalált lövése nyomán megszerezte a veze­tést 1:0. Megzavarodott a Láng-védelem és Sülé 25 mé­teres bombáját csak a felső léc mentette. Ebben az idő­szakban a MÁV sok formás támadást vezetett, néhány A Magyar Atlétikai Szö­vetség Budapesten, az új- lóversenytéren rendezte meg az 1962. évi serdülő, ifjúsági, férfi és női országos mezei- futóbajnokságot Megyénkből a Martfűi MSE, Szolnoki 605 ITSK és a Szolnoki MÁV versenyzői álltak rajthoz. meg a győzelmet a martfűiek csapata ellen. Ezen a mér­kőzésen a szerencse is a miklósiak mellé állt. Ugyan­is a sokat támadó martfűi csatárok tömeges kapufát dobtak. A mérkőzés színvo­nala közepesnek mondható, bár mindkét csapatról lát­szott, hogy alaposan készül­tek erre a versenyre. A kö­zönség igen élvezetes kézi­labda-mérkőzésnek lehetett tanúja. A bajnokság kezdete előtt jő felkészülési lehető­ség volt e torna a részve­vőknek. Martfűi MSE—Debreceni VSC 25:13 (15:7) Martfű. 600 néző; vezette: Pusztai. Martfű: Varga, Csa­bai, Horváth, Kerti, Kesjár Tóth, Gellért. Csere: Rácz, Farkas. Debrecen; Horváth Makádi, Szatmári. Zádori. Hamza. Ocsanás. Csere: Er­délyi, Lantos. Az első 1 azai bajnoki mér kőzésre nagyon készültek a martfűi játékosok. Vissza akartak vágni a múlt évi debreceni vereségért; A csa­pat be akarta bizonyítani, hogy az első fordulóban el szenvedett vereségnek csak pillanatnyi megingás volt az jólsikerult egyéni teljesít­ményt is láthattunk. A második félidő is jól kezdődött. Kegyes szabadrú­gása azonban a kapu fölött suhant el. A 49. percben Sü­lé jól indította el Dobost, akifiek beadását a tisztán ál­ló Csábi lekezelte és abszolút jó helyzetből kapu fölé lőtte. A Láng-gyáriak minden erővel a támadásra töreked­tek. A MÁV-védelem itt-ott könnyelműsködött és Abonyi az 53. percben csak nehezen tisztázhatott. Válaszul Csábi kiugratta Sülét és Gulyás csak messze kifutva lábbal mentett a fiatal csatár elől. Nagyon változatos, izgal­mas, hullámzó lett a játék. A 60. percben egy irányt vál­toztatott lövés a vetődő Cse­lényi mellett az olda''écen csattant. Ez bizony szeren­cse! A pestiek a 16-osra ívelt labdákkal és zavarkeltéssel próbálkoztak; Beszorult a MÁV. Szabadrúgások, sarok­rúgások jelezték a nagy Láng fölényt. A védelem azonban — a ragyogóan védő Cselé­nyi vei az élen — . állta a rohamokat, a csatársor pedig néhány rajtaütésszerű táma­dással igyekezett tehermente­síteni. A MÁV teljesítményét ér­tékelve — elsősorban most is a fáradhatatlan küzdőszel­lemet dicsérhetjük. Egyéni­leg: Cselényi hibátlanul lát­ta el feladatát. Jó ütemű le­húzásai élményt jelentettek. Vasárnap került sor Magyar- ország 1962. évi egyéni, összetett mesterfokú férfi és nCl tornász- bajnokságára. Hazánk legjobb tornászai közül Immár negyed­szer nyert mesterfokú bajnok­Néhány versenyzőnk a ha­talmas létszámú mezőnyök­ben is igen jó eredményt ért el. Kiemelkedik Fuchs Géza teljesítménye, aid már a me­gyei és városi bajnokságok során is bebizonyította, hogy igen jól használja ki a fel­készülés nehéz időszakát. Serdülő fiúk 2000 méteres versenyében 119 futó közül egészen kis különbséggel, a debreceni Aradi mögött a második helyen végzett 6.18.4 perces eredménnyel. Ugyan­csak jó eredményt ért el a Martfűi MSE versenyzője: Száraz Irén, aki a serdülők 600 méteres versenyében 98 futó közül a negyedik lett 1,56 perces idejével. A Szolnoki MÁV SE atlé­tikai szakosztálya tájékozta­tó jellegű idénynyitó pálya­versenyt rendezett vasárnap délelőtt a MÁV sporttelepen, férfiaknál 4, a nőknél pedig 3 versenyszámban. A nők közül Cseh Katalin érte el a legjobb erdményt. Császi Gizella és Csikós Katalin 400 méteren elért eredménye is oka. A mérkőzés igen nagy­iramú volt, és helyenként színvonalas játékot hozott Már az első percekben meg­mutatkozott, hogy a hazaiak gyorsan felismerik a helyze­teket és azokat legtöbbször szép bejátszásokkal, átlövé- sekkei gólokká tudják érté­kesíteni. Kesjár és Horváth góljaival 7:2-re elhúztak a martfűiek. Majd kissé visz- szaesett az iram és ebben az időszakban a DVSC Makádi révén 7:4-re felzárkózott. A martfűiek azonban ismét rá­kapcsoltak és így sikerült a félidőt 15:7-tel zárniuk. A második félidő elején figyelemre méltó. A fiúk kö­zül a két magasugró: Szarka és Pintér szerepelt jól, azon­ban a 180 em-rel nem tud­tak megbirkózni. A serdülő Blazsek István jól felkészült, sokoldalúságról tett tanúbi­zonyságot. Három verseny­számban is jól megállta a helyét. EREDMÉNYEK; 400 méter, férfi: 1. Oros Ferenc 54,7 mp, 2. Tárnái István 56,9 mp. 400 m ser­dülők: 1. Blazsek István 61,2 mp, 2. Kálmán Jenő 61,4 mp. 2000 méter: 1. Oravecz Ele­mér 6,41,5 p, 2. Juhász Imre 6,44,5 p. Magasugrás: 1. Pin­tér Mihály 175 cm, 2. Szarka Albert 175 cm. Súlylökés: 1. Juhász Imre 9,80 m, 2. Tárnái István 9,18 m. Súly­lökés, sérd. (4 kg.): 1. Blazsek István 18,10 m, 2. Kálmán Jenő 11,34 m. 40C méter, női: 1. Császi Gizella 67,4 mp, 2. Csikós Katalin 70,4 mp. Ma­gasugrás: 1. Cseh Katalin 150 cm, 2. Császi Gizella 135 cm. Súlylökés: 1. Cseh Ka­talin 10,81 m, 2. Császi Gi­zella 10,28 m. — szabó — már úgy nézett ki, hogy szo­ros mérkőzésre kerül sor, mert a DVSC 15:ll-re szépí­tett az eredményen. A cipő­gyáriak azonban újra ma­gukra találtak. Gyors indítá­sokkal és szép bejátszásokkal elhúztak 20:13-ra, majd az utolsó percekben Horváth góljaival 25:13-ra győztek. A martfűi csapat minden játékosát dicséret illeti, mié a DVSC-ből Makádi ú Ham­za játéka emelhető ki. Góllö­vők: Horváth 11. Kesjár 7 Tóth 3, Csabai 3, Kerti 1. illetve: Makádi 6, Hamza 1 Szatmári 2, Ocsanás 1. — H. J. — A törökszentmiklósi technikum női csapata nyerte a Kilián kézilabda villámtornát Jó játékkal győztek a martfűi NB Il-es kézilabdázók Ismét győzött a magyar röplabda válogatott Magyarország és Szovjetunió válogatottjai között folyó röp­labda vetélkedésben Ismételten a magyarok eredményeskedtek. — Rendkívül Idegesen kezdett mindkét csapat, ami érthető is, hiszen nagy volt á tét. A ma­gyar válogatott be akarta bizo­nyítani, hogy a keddi nagyszerű győzelem nem volt véletlen. A szovjet csapat szeretett volna visszavágni. Ennek az lett a kö­vetkezménye, hogy a mérkőzés színvonala egyes időszakokban nem volt magas. Igen izgalma­san kezdődött' a mérkőzést el­döntő ötödik játszma. Először a szovjet csapat. kezdett Jól. Mégis mikor 5:4-nél a magyar váloga­tott megszerezte a mérkőzést, már nem volt vitás a győzelme, A magyar válogatott nemcsak Jól ütött és nagyszerűen küzdött a mezőnyben, hanem fizikailag és főleg idegekkel sokkal job­ban birta az ötödik Játszmát, így 3:2 arányban győzte le im­már másodszor a szovjet röp­labda válogatottat. Izgalmas küzdelem — szép győzelem Zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők vasárnap dél­előtt Szolnokon a Járműja­vító művelődési otthona mo- zítermét, hogy szemtanúi le­gyenek a Szolnoki MÁV és az Özdi Kohász NB Il-es ökölvívó mérkőzésnek. Akik eljöttek nem is csalódtak, mert egy szép, izgalmas mér­kőzéssorozatnak lehettek szemtanúi. Szolnoki MÁV—Özdi Kohász 14:6. Vezette: Kiss L.„ Sárközi L. Légsúlyban az Özdi Ko­hászból Jóbi ellenfél nél­kül győzött. 0:2. Harmatsúly: Vincze (Özd) minimális pontkülönbséggel, de meg­érdemelten győzött a szolno­ki Sütő ellen. 0:4. Pehely­súly: Mátyus (Szó. MÁV) el­len az ózdi Oláh a második menetben feladta a küzdel­met. Mátyus ragyogó formá­ban öklözött. 2:4. Könnyű- súly: Balázs (Szó. MÁV) pontozásos győzelmet szer­zett Berki (Özd) ellen. Ba­lázs kezdi visszanyerni régi formáját. Eredménye reális. 4:4. Kisváltósúly: Az NB I-es rutinnal rendelkező ózdi Énekes hárommenetes nagy­szerű küzdelemben győzött a szolnoki Pintér ellen. Pin­tér minden elismerést meg­érdemel lelkes küzdgniaka­' Ismét ( az NB I. Vasárnap befejeződött a labdarúgó NB I. 1961—62. évi küzdelme. A legnagyobb érdeklődés a Vasas—Özd mérkőzést kísérte. A Fáy- utcában dőlt el a bajnokság sorsa. A Vasas együttesének szinte egyetlen gyenge pont­ja sem Volt. Az élcsoportban nem változott a helyzet. A hajrában visszaesett Újpesti Dózsa lett a második. A ki­tűnően hajrázó Ferencváros a harmadik helyet foglalta el. Vasas—Özd 4:0 (3:0). Fáy- utca, 14 000 néző. Góllövő: Machos, Farkas, Mathesz, rásáért. 4:6. Váltósúly: Beviz (Szó. MÁV) ellen Pataki (Ózd) a második menetben feladta a küzdelmet. A szol­noki fiú már a mérkőzés kezdetén fölénybe került. Az ózdi versenyző nem késztet­te nagyobb erőkifejtésre. 6:6. Nagy váltósúly: Miklós (Szó. MÁV) pontozásos győzelmet szerzett az ózdi Holló ellen. 8:6. Középsúly: Ecsédi pon­tozásos győzelmet aratott az ózdi Fábián ellen. Ecsédi (Szó. MÁV) ragyogó formá­ban „sima” győzelmet szer­zett. 10:6. Félnehézsúly: Do­bos (Szó. MÁV) megérde­melten szerzett pontozásos győzelmet Osztó (Özd ellen. Dobos nagy kondíció hiány­nyal küzdött és ez rányom­ta bélyegét munkájára. 12:6. Nehézsúlyban Vígh (Szol­noki MÁV) ellen — az ózdi Kozák — sérülés miatt a második menetben feladta a küzdelmet. Már ekkor fs ha­talmas horogcsatábán 'Vígh állt két ponttal közéleöb a győzelemhez. 14.6. A látottak alapján megál­lapíthatjuk, hogy a szolnoki öklözök még most kezdenek formába lendülni. A csapat­szellem és a küzdeniakarás máris jónak mondható és ígv bizakodással tekinthetünk a következő mérkőzések elé. — Vincze — i Vasas bajnoka Kékesi. MTK—Újpesti Dózsa 3:3 (2:2), Megyeri út, 10 000 néző. Góllövő: Bödör, Soly- mosi, Göröcs, Kuti, Göröcs, Sándor. Komló—Csepel 3:1 (1:0), Komló, 7000 néző. Gól­lövő: Rózsa, Iván, Rózsa. Solti. Dorog—Tatabánya 2:2 (2:0), Tatabánya, 12 000 néző. Góllövő: Csőri, Csőri, Rapai, Kazinczi. Győr—Pécs 1:1 (1:1), Győr, 8000 néző. Gól­lövő: Orbán, Török. Salgó­tarján—Szeged 0:0, Salgótar­ján, 6000 nézi'. Ferencváros— Budapesti Honvéd 2:1 (1:0), Népstadion, 50 000 néző. Gól­lövő: Albert, Albert, Bozsí k. A Jászberényi Lehel birkózók az élen Kislétszámú nézősereg je­lenlétében bonyolították le Jászapátin a gimnázium tor­natermében Szolnok megye 1962. évi serdülő szabadfo­gású birkózó bajnokságát. A legtöbb első helyezést a Jászberényi Lehel birkózói érték el. Tíz súlycsoportból hetet ók nyertek. RÉSZLETES eredmények Lepkesúly: 1. Csoszánszki (Jb. Lehel), 2. Tóth (Jász­apáti KSK), 3. Bányai (Jb. Lehel). Légsúly: 1. Loor (Jb Lehel), 2. Olajos (Karcagi Medosz), 3. Kolip (Jb. Lehel! Pehelysúly: 1. Mészáros (Jb Lehel), 2. Tiger (Szó. MÁV). 3. Béres (Jászapáti KSK). KönnyűsúTy: 1. Farkas János (Jb. Lehel), 2. Litkei (Jász­apáti KSK), 3. Kiss (Karcagi MEDOSZ). Váltősúly: 1. Szá­raz (Jb. Lehel), 2. Sándor (Jb. Lehel), 3. Urbán (Szó. MÁV). Nagy váltósúly: 1. Ba­lázs 'Szó. MÁV), 2. Sas (Jb. Lehel), 3. Tóth (Szó. MÁV). Kisközépsúly: 1. Gyárfás (Jászapáti KSK), 2. Katona 'Szó. MÁV), Nagyközépsúly: 1. Nagy (Jb. Lehel), 2. Kiss (Jb. Lehel). Félnehézsúly: 1. Halgat (Jb. Lehel). Nehéz­súly: 1. Boros (Szó. MÁV). Csapatban: i. Jászberényi Lehel 46, 2. Szolnoki MÁV 18, 3. Jászapáti KSK 12, 4. Karcagi MEDOSZ 4 conttal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom