Szolnok Megyei Néplap, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-27 / 97. szám
1962. április 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ii Nem lehet mindenki jogász, de... c Nem lehet mindenki jogász, annyi bizonyos, de azért mégis sok, hogy tizenháromezer munkajogi vitát kelljen lebonyolítani az országban egyetlen év alatt. Egy kicsit megfontoltabb itlézkedésekkel, a rendeletek betartásával csökkenthetnétk a viták, perek számát, — erre vallott a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, Ság- vári Endre Művelődési Házában tegnap lezajlott jogügyi ankét. A megjelentek kérdései, s az általuk ismertetett esetek arról tanúskodnak: nagyon sok vállalatunknál könnyen érthető jogszabályokon is morfondíroznak, vagy nem is törődnek azokkal. Ha nem így lenne, akkor nem fordulna elő olyan eset, mint a közelmúltban a mezőgazdasági gépjavítóban, ahol a késők előtt bezárták a gyárkaput, hazaküldtek őket, s igazolatlan távollétként könyvelték el azt a munkanapot. Ilyent nem lehet csinálni, más módon kell elejét venni a késésnek. A gyakori késés miatt érthető az igazgató felháborodása, intézkedése viszont egyáltalán nem. Vállalataink vezetőinek arra kell gondolniok, hogy intézkedéseik befolyásolják a munkamorált, ezért is meg kell fontolni minden cselekedetüket. Az ankét vitavezetői tisztére vállalkozó dr. Sebők elvtársnak sok kérdésre kellett válaszolnia, esetenként nagyon egyszerű ügyekben is tanácsot adnia. Megkérdezték például: mit csináljanak egy olyan szakmunkással, aki hosszú ideje nem teljesíti előirányzatát? Segédmunkásnak nem akarják besorolni, mert akkor nőne a keresete, s ők inkább büntetni szeretnék. — Legyen csak segédmunkás, akkor is kölcsönös lesz az öröm, — hangzott a válasz. — A malomiparban nyolc órát dolgozunk, járna a fizetett ebédszünet, de a gépek három műszakban dolgoznak, nem állhatunk le enni. Mit ír elő ilyenkor a munkajog? — kérdezte egy részvevő. — Ki kell fizetni a nyolc és fél órára járó bért, — volt a felelet. S így peregtek tovább a kérdések, — visszhangoztak a feleletek. Néhányat megemlítünk közülük: — Megszüntethetö-e olyan ember munkaviszonya, aki epilepsziás, s ez a felvétele előtti orvosi vizsgálaton nem derült ki? — kíváncsiskodott az egyik részvevő. — Alkalmatlanság címén bármikor. A jogi formulák mellett azonban emberi kötelesség is van, s ha adódik olyan munkakör, melyet a beteg saját testi épsége veszélyeztetése nélkül be tud tölteni (rohamaira gondolva), akkor alkalmazzák. — Ha egy segédmunkást esetenként kocsikísérőnek osztanak be, jár-e neki külön díjazás? — kérdezték. — A napidíj mellett Újabb 250 vagon melaszt kaptak a termelőszövetkezetek a szükség- takarmányok pácolásához Az utóbbi napokban beköszöntött nyárias meleg sérti tudja pó- lolni a megkésett tavasz mulasztásait: legalább 3—4 héttel eltolódott a zöldtakarmányozási idény kezdete. A Földművelésügyi Minisztérium takarmánygazdálkodási szakemberei fokozott takarékosságra, a rendelkezésre álló készletek szakszerű felhasználására intik a gazdákat és a gazdaságok vezetőit, nehogy a zöldta- karmányozási idény kezdete előtt leromoljon az állatállomány. Hangsúlyozottan felhívják a figyelmet a szalmafélék, továbbá a törek és egyéb hulladéktakarmányok melasszal tör- lénő párolására, amelyekkel az állatállományt átsegíthetik a legnehezebb heteken. — Amíg nem feltétlenül szükséges, egyelőre ne kezdjék meg a legeltetést, — egyrészt mert a zsenge fű korai legeltetése nem gazdaságos, és a legelőt a tipratással tönkretehetik, másrészt a fűrekapott jószág már nem szívesen fogyasztja a gyengébb minőségű teleltető takarmányt. Az állatállomány veszteség- mentes átteleltetésére a Földművelésügyi Minisztérium eddig több mint fiOO vagon cukorgyári melaszt adott át a termelőszövetkezeteknek. Ebből 250 vagonnyit a legutóbbi napokban kaptak a közös gazdaságok. (MTI). ha munkaideje az úton töltött időt leszámítva meghaladja a nyolc órát — túlóra is megilleti. Amennyiben felelőssé teszik a szállított áruért, az úton töltött idő is beszámít munkaidejébe. — Ha valamelyik segédmunkást az éjjeliőr akadályoztatása esetén éjjeliőrnek állítják, milyen fizetés illeti meg? A válasz így hangzott: Ha rövid ideig látja el ezt a feladatot, s keresete ekkor nem éri el segédmunkási fizetését, fizetéskiegészítést kell adni neki. Huzamosabb időre viszont csak az éjjeliőrnek megállapított díjazás illeti. — S hogyan könyveljük el az orvosnál töltött időt, ha az nem írja ki betegnek a munkást? — hangzott az újabb kérdés.- Igazolt távollétként, amelyre nem jár fizetés.- Mikor adható ki a tanulmányi szabadság?- Vizsga után semmi esetre. Előtte bármikor. — Ha valaki nem szoptatja gyermekét, szülés után jár-e neki szabadság? — Természetesen. Sőt, ta- ! ián még jobban megilleti, I mint azt, aki szoptat, hiszen az ő gyermeke könnyebben j megbetegedhet. Az egyik részvevő arra volt kíváncsi: a határozott időre szóló szerződést hányszor lehet meghosszabbítani? Gyakori eset vállalatainknál az ilyen, mert betegség és egyéb okok miatt sokszor kerül helyettesítésre sor, s a legtöbbször pontosan nem lehet tudni, mennyi időre. — Nincs szabály arra, hányszor lehet meghosszabbítani az ilyen szerződést, — volt a felelet, — de üres státuszok betöltésénél — megfelelő alany megjelenésére várva — nem lehet így manőverezni. Ezernyi téma felmerült a vitában, — az említettek csak ízelítőül szolgálnak. Tanulságként azonban levonható: a jogszabályok alaposabb ismeretére volna szükség. S mentségül az sem szogál. hogy a munkajogi ügyeket intéző vállalati vezető embereknek ezernyi más — termelési, beruházási, stb. — feladata is van. (S. B.) f így készülünk május 1-re Kocsiosztályunk, mint minden évben, úgy az idén is a termelés fokozásával és a minőség javításával készül a világ dolgozóinak nagy ünnepére. A zord időjárás és a különböző anyagok hiánya ellenére is időarányosság szempontjából az elmúlt negyedévben 12 teherkocsi fővizsgával teljesítettünk többet az előírtnál. A szocialista brigádmozgalomban a szekrénylakatos részlegnél Fancsali és Bódi, a bognároknál Básthy és, Fábián, a mázolóknál Pintér György és Balogh Sándor brigádja jó munkával segíti az ünnep sikerét. Az ócska, használható anyag feldolgozásában a facserejavító is derekasan kiveszi részét. A kiszabott köbméter fa meny- nyiséget túlszárnyalták. Ebben az üzemrészben Kasza elvtárs végez kiváló munkát. A negyedévben leadott OH vasanyagot több tonnával túlteljesítettük. A kocsiosztály dolgozói a tiszai árvízvédelmi munkából is derekasan kivették a részüket. Cseh Zoltán Járműjavító A postamester Az április 28-án a Műcsarnokban megnyíló IX. Magyar Képzőművészeti Kiállításon néhány nagyméretű szobrot a Műcsarnok mögött, a Vorosilov úti parkrészletben helyeznek el. A képen: Elhelyezik a talapzatra Palotai Gyula: ..Fésülködö nő” című kőszobrát. (MTI Foto — Bojár Sándor felv.) * Tavaszi kirepülésen a mezőtúri „méhecske“ ajándéka Kenderesen az idei tavaszon nagyarányú parkosítás kezdődött. A tereken és az utcákon több száz négyzetméternyi területen telepítenek évelős dísznövényeket és virágokat. A község lakói sok száz óra társadalmi munkával segítik lakóhelyük szépítését és a virágokat, a virággumókat gondos kezek telepítik át a házvégi kiskertekből az' utcákra, terekre. A kenderesi postamester Németh József például udvarának ékét, a 20 éves „Agavét” ajánlotta fel a községnek. Németh József hatalmas, kaktuszféle dísznövénye azóta már a tanácsháza előtti téren díszük a többi virág között. K. Nagy István fiatal pedagógus büszkén kalauzolja végig a vendéget a jól felszerelt politechnikai műhelyeken, s szinte végigsímítja tekintetével a különböző szerszámokat, a gyalupadot, a famegmunkáló asztalokat, a varrógépeket és a tűzhelyeket. Mivel tudvalevő, hogy a méhecske név ez esetben egy falusi ifjúsági szövetkezetét rejt, amely a mezőtúri Újvárosi iskolában működik. — Csak egy példa — mondja K. Nagy István. — Itt készítik az ifjúsági szövetkezet tagjai nyúltenyésze- tük számára a szükséges ketreceket. Figyelemreméltó állatállományuk van az ifjú szövetkezeti gazdáknak. Harminc nyúl, ugyanannyi tyúk, és galamb. A kertben a virágot bontó fák között pedig hat méhcsalád döngicsél. A MÉSZÖV és a megyei tanács juttatta hozzá az ifjúsági szövetkezetek Ilyenkor, tavasszal nem csupán a kertre és az állatokra van gondja a ■ „méhecskének”. Szántóföldjük is munkára hívja a dolgos kezeket. Harminc holdon termelnek kukoricát. A mező- gazdasági technikum támogatásával pedig öntözőrendszert létesítettek kukoricaföldjükön, Nem ír hinné az ember, hogy ezek a 10—14 éves gyermekek- milyén komolyán veszik a közös gazdálkodást. Az állatok gondozását, felügyeletét egymást váltva végzik. Földjeiken közösen dolgoznak. S a felnőttekhez hasonlóan vetésforgót alkalmaznak és pontos könyvelést vezetnek. Ha felnőnek, minden bizonnyal ügyes szövetkezeti gazdák lesznek. Varjú Balázs malacai A szövetkezetben az a hír járta, hogy Varjú Balázs meggazdagodott. Akadt olyan asszony, aki tanúja volt, amikor Varjú Balázsné, a vékony, sápadt kis teremtés megvásárolta a fűszerüzletben található áruk felét. A dologban az volt az érdekes, hogy semmi irigység nem csendült ki az asz- szonyok szavaiból, sőt olyan örömmel beszéltek az eseményről, mintha nekik is jutott volna a gazdagságból; Az emberekből nem véletlenül váltott ki örömet a Varjú családdal történt eset. Ez volt a tanyavilágban a legnépesebb família. Tizenegy gyerek, mint az orgonasípok úgy sorakoztak egymás mellett, ha az anyjuk összegyűjtötte őket. A legidősebb nyolcadik osztályba járt. A legkisebb még alig totyogott. Egy nád- fedeles, sárból vert házban laktak a pusztaligeti major szélén, két parányi szobába összezsúfolva. Leggyakrabban babot, paprikáskrumplit meg galuskát ettek, de sokszor még ebből se jutott elegendő. A Varjú gyerekek hiába tallózták végig minden ősszel a krumpliföldeket, annyit nem bírtak összeszedni, hogy újig elég lett volna. Gabona fejadagjuk elfogyott már tavaszra, hiszen naponta ötször is vágni kellett a kenyérből, s mindig tizenhárom karéjt; Varjú Balázs, aki beszédhibás, dadogó ember volt, sokszor már azt hitte, megbolondul a gondoktól. Ha már nagyon elkeseredett és nem bírta hallgatni a ricsajt, így kiáltott a mindig éhes, veszekedő gyerekhadra: — Ne... ne üvöltszetek .. ? me.;. megsiketülök. Anyátok;. -. mind ... mindjárt főz.., daluszkát. Ezzel lehetett legjobban lecsendesíteni a zsibongó apróságokat. Ilyenkor 3 felesége egy hatalmas lábosban galuskát kavart, aztán fél óra múlva kitette az asztal közepére a gőzölgő ételt. Ö már nem csudálkozott azon, hogy tíz percen belül még mutatóba se maradt a galuskából eevetlen darab sem. Amikor jóllakott a család, az apjuk legtöbbször magához intette legidősebb fiát: — Gye... gyere Szanyi... meg... megetetjük a disz... disznókat. — A termelő- szövetkezet huszonhét anyakocája ugyanis Varjú Balázs gondjaira volt bízva. Azelőtt sok panasz hangzott el a munkájára, nem is alaptalanul. Az ólban pókhálók csüngtek, a trágyát nem hordta ki időben, bűz és piszok nyomta bélyegét a sertésólra. Hiába szólták meg érte, Balázs nem izgatta magát. Lecserélni pedig nem lehetett, mert senki sem akarta vállalni a kanászságot. Hanem az utóbbi időben, mióta minden tizedik felnevelt malacot neki ígérte az űj vezetőség, Varjú Balázs egészen megváltozott. Nem csak az ólakat tartotta tisztán, de még éjjel is gyakran kiszaladt megnézni, hogy valamelyik koca nem nyomta-e agyon a malacokat. Sőt mi több, a takarmányos kamrában fekhelyet készített magának, és nem egyszer ott aludt, hogy kéznél legyen, ha valamelyik anya alatt nagyon sivalkodik a megszorított kismalac. így történt meg — ami azelőtt sohasem —, hogy kétszáztizenöt szaporulatból kétszáz megmaradt és szépen fejlődött. Micsoda zene-bonát csaptak a rózsaszínű, apró jószágok, ha gondozójuk csak néhány perccel is megkésett az etetéssel! Visításuk betöltötte az egész majort, elnyomva minden más hangot. Varjú Balázs, miután valamelyik gyereke segítségével kiöntötte a vályúkba a moslékot, nem hagyta el a kifutó területét Éber szemmel őrködött, hogy e gyengébben fejlődő malacokat ne nyomhassák el a nagyok, hogy egy se maradjon éhes. Néhány ökölnyi kis guzorinak elkülönítve adott minden etetésnél, valósággal dajkálta őket. — Csak erőre kapnak ezek is — mondogatta ilyenkor magában elégedetten — lesz ezekből még kétmázsás hízó. És egyik napon elkövetkezett a vár- va-várt pillanat. Az öreg brigádvezető, Várnagy Géza megjelent az agronómus- sal és azt mondta: — Balázs, részeljük a malacokat! Jött ám a segítség, több, mint kellett volna. Az asszony négy gyerekkel futott oda a hírre. Izgatottan mutogattak a kifutó kerítése mellett: — Az is a miénk lesz! Az a kajlafülű is. — Apám, azt én választottam ki! Nekem ígérte..; ruhára ... Várnagy bácsi szólt rájuk, mert az agronómusnak nem volt ereje megszakítani örömüket. Elszoruló torokkal figyelte a dadogó embert és családját. Mintha most látta volna őket először, megrendülve nézte rongyosságukat, a gyerekek arcán a vérszegénységtől támadt sápadtságot. — Balázs, hajtsd akkor őket — adta ki az utasítást a brigádvezető, és oda- állt a kifutót ketté osztó ajtóhoz. Sivalkodtak a malacok, de a gyerekek is az ól előtt. Azután odakint elcsendesedtek, számolni kezdtek: — ... hét... nyolc... kilenc... ez a miénk! a tizedik! — Egyem meg a szívét, hogy meg van ijedve. Kis kani. Betuszkolták a rózsaszínű jószágot egy üres rekeszbe, és már folytatták is tovább: — Egy..; kettő... hadd jöjjenek, hajtsd őket, Balázs... kapd: él, gyerek, vidd a tietekhez. Ez a tizedik most koca lett. Várnagy bácsi észrevette, hogy a tizedik számnál, Varjú a nagyobbacska malacokat tolja előre. Néhányszor sikerült is terve, s ilyenkor nagy volt az öröm. Talán szólni kellett volna, hogy csak sorjában, ahogy a szerencse hozza- De úgy tett, mintha nem venné észre a csalafintaságot. — Tizennégy! Már tizennégy van — kiáltotta a legnagyobb lány, s szinte muzsikált a szó az ajkán. — Ez a tizennyolcadik a legnagyobb! — mondta Sanyi gyerek boldogsággal a hangjában. Oda óvatoskodott a kis süldőkhöz, szeretettel megsímogatta a hátát. Képzelete már hófehér inggé, ragyogó fényes cipővé változtatta a kunkori farkú malackát. És a jószágok szaporodtak a kutricá- ban. Egészen húszig. Valóságos falka volt már. Az agronómus ekkor így szólt: — Varjú bátyám, úgy viselje gondját a kocáknak, hogy a legközelebbi választásnál ezt megint folytatjuk. A sertésgotndozó a kezét kereste, hogy megszorítsa. — Kő... köszönöm ve... vezető kartárs. — Ne nekem köszönje — szégyenkezett az agronómus. — Megérdemli, megdolgozott érte. — Apám, itt van a kajlafülű is! — kiáltotta Sanyi tele torokkal, és megfogta az apja karját, odahúzta az elre- kesztett jószágokhoz. Az asszony és a gyerekek egymás szavába vágtak, alig lehetett érteni, melyik, mit mond. A fiatal agronómus sokáig nézte őket mozdulatlan. Szívét melegség járta át, mint amikor az anyja megdicsérte valami jól végzett munka után. Fülének valóságos muzsika volt. Varjú Balázs malacainak visítása... Gerő János