Szolnok Megyei Néplap, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-18 / 65. szám

6

SZOLNOK MEGYEI NEFLAf

uaggaaz

1962. március 18.

A művészetek más tiszte- lóitól is hallottam mát olyan őszinte vallomást, hogy nem kis félszegséggel, ha nem zavarral, nézgelődtek pl a festő műtermében, ha úgynevezett absztrakt kép elé .erűitek. Láttak képet, vona- :ak kusza szövedékével kitöltve, vagy furcsa idomokat véletlenszerű csoportosításban, tetszetős vagy visszataszító színfoltokat talányos ecsettechnikával felrakva a vászonra. Álldogáltak, toporogtak, hátukban érezték a művész jóindulatú, várakozó tekintetét és törték a ’’éjükét: mit mondjanak az alkotásról, hogy ne legyen nevetséges véleményük a művész előtt? Annyit sejtettek, hogy az ilyen képeket nem lehet a „szép” hagyományos kategóriáival mérni.

Már itt megállhatunk egy pillanatra. Igazsággal, a valóság igaz ábrázolásával állunk vajon szemben, ha még azt az egyszerű tényt sem tudjuk megfogalmazni, hogy amit látunk, tetszik-e, vagy nem. Azt sem döntöttük el. mit látunk — az életnek, a valóságnak, a körülöttünk pompázó világnak egyáltalán milyen jelenségét, élményét juttatja eszünkbe a kép?

Eszembejut egyik jónevíj festő barátom merész megáit lapítása. Akkor tette ezt, mikor körülöttünk pezsgett az ezerszínű, ezerhangú élet. A május elsejét köszöntő esti tűzijátékra igyekeztünk, mellettünk asszonyaink virultak a Tavasz nagy divat- bemutatóján, lurkóink rakon- eátlankcdtak. A hangulatos későalkonyatban állította ba- rátum: — A modem festészetnek nem kell úgynevezett „Irodalmi” tartalom, tehát amit szokványosán így ki lehet fejezni, hogy „Vénusz születése” vagy „Majális”. Minden figurális ábrázolás és irodalmi tartalom nélkül, a festészet igazán tiszta elemeivel, az önállósult színekkel, azok művészi elrendezésével el tudom érni ugyanazt a hatást, mint Szí-, nyei-Merse Pál a „Majális” < e. festményével.

Meg kell vallanom, akkori íz állításnak inkább a szel*] cm ességét, jegyeztem meg ai levenyészett beszélgetésben,] mint valódi tartalmát. De aj magabiztos állítás azóta sémi hagyott nyugton. Elém tűnik] moot Velazquez bájos, tükör-] lenéző Vénusz-a, s kérde-1 wm: létezik-e olyan művész] a Földön, aki ábrázolás,] i női test csodálatos formái-s aak megjelenítése nélkül,] ausztán csak a szükséges) színekkel olyan élmény- ( jen részesít, mint Velazquez']

Ü ohó! — tiltakozik az] •* absztrakt-hívő művész.] Mi a tárgynélküli, nonfigu- < -a tív művészettel nem olyan] /ulgáris emberi érzést aka-j -unk kelteni benned, minrl »milyet az említett Vénusz! szemlélésekor átélsz, hanem] .tiszta”, absztrakt érzéseket,] emóciókat, melyeket nem za-j ■amak, szennyeznek be: »lyan külsősége? elemek, mint ] .téma”, „forma”, De vajon] gaza van? 4

A „du” című svájci knltu-" ■ális folyóirat 3.960 októberi < zárna 6 és fél oldalon át,] >zínes és szürke képekben \ zenzációs híradással szolgál ] > nyugati művészvilág egyik] 'ilághírű bálványának, a; randa Georges Mathieu fes- ] őművésznek legújabb bra-] ’árjáról. 1960. május 22-én <5 laíhieu a hires Chateau de] öurances kastély parkjában] yilvános „alkotó-bemutatót’í : rtott. Az meletes kastély] pcsős fel járata közelében- sietette a földre 6 méter? iosszú és 3 méter széles] ásznát s köréje rakta fel-? zereléseit: harminc palettát- i -uszonhét ecsetet, nyolcszáz-] isgyvenkét tubus festéket - t örül a bámulók serege, fii- í esek. fotóriporterek, mű- l észbarátok, festők, műkeres- ( edők, előkelőségek.

E

gyik képen az alkotás] első mozzanatait lát- j ok. Mathieu a lefektetett vá-j zon szélén, kissé görnyedt] - iiásból nyomkodja a tubust] abból kacskaringós ostor-} íjként lövel az olajfesték a] ászon n a k arra a -észére. 1 meic 2 művész riüanatnv'; révülete éepen irányozza. Kis ron >->-cTűkás ra«ni .'gyóvonax, gilisztáé,a»;., ve*

; Az algériai nép szabadságharcosa, amely szemű ni ■,előtt válik legendává s t ;hősies önfeláldozás jelképé \vé, megdöbbentő mártiriu- írnok és középkori sötétségei [lehelő borzalmak sorozatáigban állítja c világ elé az igas Rügyért, szabadságért küzdő és szenvedő nép hőseit ■ A becsületes emberek millió, Ima Dzsamila Bupasának, c [huszonhárom éves algéria lánynak a nevét tanulják, s ?gyöngéd, fiatal megkínzoti falakja láttán a francia haladás- és szabadságellenes történelmi erőknek egy másik :áldozatára gondolnak: Jean- ■ne D’ Arcra.

; Egy könyv borítólapjáró Inéz reánk finom vonású árié a, meleg tekintete: Pablc, Picasso rajzolta a borítólapot. A könyv mindkét szerkője nő: Simone de Beauvo- [ir, az ismert haladó francia [írónő, Sartre felesége, as lOAS sorozatos banditatáma- ]dósainak egyik célpontja — lés Gisele Halimi, Dzsamila ;védőügyvédje az algériai [francia haditörvényszék

■előtt.

) Dzsamila sorsa szimbólum ■népe harcának szimbóluma, le sors világgá kiáltása elsőrendű becsületbeli kérdés, c 'francia nép becsületének ■ügye. A Les Lettres Francai se s szerkesztőségi cikkben [„un livre d’ honneuf-nek \(a becsület könyvének) nevezi Simone de Beauvoir és Gisele Halimi könyvét, melyének címe: Dzsamila Bupasa. > „Egy huszonhárom éves [algériai lányt — írja Simone jde Beauvoir —. ű FUS (Nemzeti Felszabadító Arc- vonal) összekötőjét elfogják, rettenetesen megkínozták n francia -'•Ír. Mindez

nem újdonság. Hiszen 1954

Ha belépsz az otthonosság derűjétől zengő szobámba látod a fényt, mit a nap a varjak hátára dob, s madárzsivajt rejt egy egy fabog.

Karcsú nyakát a lámpa úgy hajtja feléd, hogy csupa ragyogás a falak fehér négyszöge. Csodás mozdulatlanságban könnyed szökkenések; mélyvíz áram fog körül: öröm,

s átjut minden téren, vüágkörön.

Jó éjt, szólnak a bútorok.

Figyelj csak: ámuló szemekkel

beszélgetsz majd a kezes tárgyakkal egyszer!

A bizalom sarokpántjain életünk lapja kitárva mind.

Jöjj Kedves, a magányt hagyd odakint!

Szegedi Fái

VALLOMÁS

Dz&CUnUfc

óta valamennyien cinkosai , vagyunk egy népgyilkosság- [ nak, amely... már több mint egymillió áldozatot követelt: I férfiakat, öregeket, nőket,

hozzájárul az emberek meggyőzéséhez... A valósággal szembe kell néznünk, nem dadoghatjuk: én nem tudtam.,.’’

Gisele Halimi, Dzsamila védőügyvédje mozzanatról mozzanatra tárja fel a szégyenletes pert: a száraz dokumentumok valósággal felgyermekeket, akiket... élve megégettek, legépfegyverez- tek, felakasztottak, megfojtottak halálra kínoztak... Remélem, hogy eg a könyv

izzanak a könyörtelenül leleplező okfejtés reflektorfényében. Dzsamüát pokol, megkínzatásj után sikerül a Hussein-Dey-i börtönbő Franciaországba szállítani. /- védőügyvéd követelte az algériai francia hatóságok barbár módszereinek felülvizs gálását s a kínzók névénél közrebocsátását. A könyvber leírja azt a szégyenletes huzavonát, amellyel a francia kormány az algériai haditörvényszék önkényeskedéséi palástolni próbálja: Dzsamila kínzóinak névsora mind a mai napig nem került a nyilvánosság elé. 1961. december 5-én Gisela Halimi a gonosztevők lepleZgetésé- vel és az alkotmány megsértésével vádolta meg a közvélemény előtt Messmer francia hadügyminisztert és Ailleret tábornokot, az algériai haderők főparancsnokát.

„Ez a könyv, ez az ügyirat, ezek a vádak nyitva maradnak” — fejezi be megrázó közleményeinek sorozatéi Gisele Halimi. S ezekkel a szavakkal zárja a Les Lettres Francaíses hasábjain a könyvet értékelő cikkét. Hubert July iS- ..Dzsámiig csupán egy példa — írja — s önmagát csapja be az. aki csupán egyetlen, elszigetelt borzalmas esetet lát benne, aki csupán őt siratía. Dzsamila? Megkínzott, már- tiromságot szenvedett fiatal lány aki a ielkév magaslatára emelkedett A könyv ? Fz az a könvv. amit el kell olvasni — nemcsak a szégyenért. amelyet ismernünk kell, de elsősorban az erőért ós el^z^nt^ígért amelyet ni inazsánárt küzdőknek sugalmaz..."

Lendvay Éva

pét sugallják az emberekbe. Azokba is, akik nem vásárolják az absztrakt festményeket, szobrokat, mert s pénzemberek kezén levő lapok művészeti rovatában ezeknek a fényképeivel, reprodukcióival tömik a polgárt. Az élet értelmetlen — jöjjön hát, aminek jönnie kell! — hirdetik e „művek’ függetlenül attól, hogy Jó- szándékú-e a művész vagy — bocsánat — szélhámos.

§ egnagyobb úr a vélet

*“ len, miért ugráljunk hát a háború, az atombomba ellen, hiszen úgy is véletlenen múlik minden, az ember értelmének, akaratának nincs szerepe a világ formálásában. A szélsőséges absztraktok hitvallása a teljes értelmetlenség. Ezért „festenek” úgy képet, hogy a pucér modellt bekenik festékkel, utána Végiggördítik a vásznon. Kész. a mű: születésébe az ész nem szól bele, csak a Véletlen: ahogyan O „elrendelte”, úgy maradt a modell popsijának lenyomata a vásznon. Ezért hallunk „konkrét Zenei” hangversenyről, melyen a „művész” különböző tárgyak, habverő, fűrész, székláb stb. rádobá- sával szólaltatja meg a Zongorát s, hogy igazán egyéni, egyedülálló, sohanem-volt és sohanem-lesz műsor hangzott, azzal is biztosítja az „alkotó művész”, hogy befejezésül kalapáccsal veri szét a zongorát. (Legalább másikat tud eladni a zongoragyáros.)

Cikkemmel nem oktatni akartam művészeinket, hanem mint a művészet élvezője tisztelője az absztrakt művészet világnézeti gyökerét próbáltam érzékeltetni. Művészeink alkotásait gyárak, intézmények, szövetkezetek, magánosok egyre növekvő mértékben vásárolják. Nincsenek tehát ráutalva arra. hogy az új kifejezési formákat ezekben a divatos nyugati irányzatokban keressék. Nincs szükségük arra, hogy botrányos értelmetlenségekkel keltsenek hatást.

Hadd fejezzem be írásomat tehetséges festő barátom egyik élményével.

Egyik vasas üzemben a légkalapácsok, porol .vök, üllők, izzó és kihűlt fémek lármájában, kemencék lángjának villogásánál keresett „figurákat’’ festményéhez. Megtetszik neki egy jellegzetes idős munkás arc. Odamegy az öreghez, szóban, gesztikulálva adná értésére, hogy le akarja rajzolni. „Engem ne fessen lé, Hagyjon! Cirkusz ez. Olyan szemfényvesztés, mint amit régen a lovaglónadrágos kisasszonyok csináltak... Azoknak se volt más dolguk..

!

f1ú barátunk nem sértődött meg. Megértette, hogy az öreg munkásnak a múltban nem volt alkalma találkozni az igazi művészettel. lehet, hogy csak a gyáros lánykáját látta festeni. Másik modellt keresett, buzgón «vors vonásokkal kezdte rajzolni. A munkások — részben az előbbi intermezzo folyamányaként kicsit hecce- "dve szurkálták tá«*"' n° mezesed a füled1 ,Ha a feleséged meglát- szerelmes lesz beléd!”. „Us» «sting a nadrásszijsd. ho«' mind járt rá lép a művi étvtárs.” — és így tovább, kép mindjobban alak’.' előbb egy, azután két munkás állt a művész mell« majd mind többen jöttél s’send 1«tt, szinte áhítat“

'■ rrvpW- hoWan s7mT„,

« rpű Munkatársuk sreőr . -njzában. a ko«m«>s izzad -i m°«rről*etéstől élénk ?’ San ők is észrevetfék azt ■rai«m!t.. amft a művész, m"

1 „ „t-1 őy-,-~«'é* pl f- *

hz an%Teg a világ átalak**« eával kf'zdő, győztes emberemét. Nem a nebéz. tért kirrerftő munkáé*, hanem « 'rte'm«s átkötését, melvn«’ mprimérivekénnen mind iok. -an fpls7ab«dijl az ember - »arbez munkátéV Cknrtd Vet*

» műbe’vhen. f,t kif“ie7te i»7 aazi művészet iránti tiszte- etet. amely segít mélyebben neet'merni az embert, a vi- ígot. Ez az igazság művé- ’zete. Ez az igazi absztrakció.

Kozák Gábor

Az igazság művészete-e

AZ ABSZTRAKT MŰVÉSZET?

az, amely az életből, a természetből csak a zagyvasá- got, káoszt emelte ki, mint lényegest? Tehet ránk kellemes, vagy kellemetlen hatást a nonfiguratív alkotásoknak olyan fajtája, melyen a színfoltok tudatos vagy véletlen elhelyezését oldotta meg a művész, a formák, megfogalmazható tartalom nélkül. De a piros vagy kék szín önmagában mit mend a valóságról? Más élményt kelt bennem, ha a piros — cseresznye színe, mást — ha lobogóé és megint mást mozgat meg bennem, ha az ábrázolt vér színeként látom.

A nonfiguratív, tárgynélküli, absztrakt művészet — tudatosan, vagy divatból gyakorolja valaki — hátatfordi- tás a valóságnak, menekülés az élet, a valóság, a társadalom igazi kérdései elől. A művészettől, azt várjuk, hogy segítse mélyebben, hívebben megismerni a világot, az emberi viszonylatokat. Legyen a műnek olyan tartalma, melyet megért az emberi közösség; adjon olyan élményt a szobor vagy festmény, mely- lyel közelebb jutunk az emberi jellemekhez, a természet jelenségeinek megértéséhez. Ez a művészet emberséges. Az absztrakt művészet embertelen, mert elfedi a valóságot, eltaszítja magától a2 embert. Az absztrakt művészet hasznos a pusztulását érző kapitalista világnak, tükrözi a zűrzavart, a2 idealista világnézet zsákutcáját, a kaotikus bizonytalanságot.

A hanyatló burzsoázia, a pénzember gálántul fizet dollárt, aranyat ilyen műalkotásokért. Hiszen ezek az élet értelmetlenségét, a véletlen mindent eldöntő szere34»OOOOOßOOOOOOOOOOOß'a tárgyról alkotott közvetlen képzetektől, eközben kiválasztja mindazt, ami a tárgyban, jelenségben lényeges. Az absztrakció alapja a gondolkodásban mindenképpen az objektív valóság, a konkrét s hogy innen kiindulva, az absztrakthoz emelkedünk, még jobban közeledünk a valósághoz, mert a fontosat, a lényegeset emeljük ki belőle Maga a művészet is absztrakció. A festő például nem fényképez, nem másol gépiesen, hanem az ember, a táj, a tárgyak legjellemzőbb vonásait „fogja meg”. Nem máshol gépiesen a szobrász sem. A művészeten belül — ha lehet így mondani — az absztrakció még mélyebb szintjeivel találkozunk. Laikus szemlélő is tapasztalja, milyen frissek, mozgással telítettek a művészek ún, vázlatai. Többször nagyobb élményt adnak, mint a ^kidolgozott” mű. Mindössze néhány érzékletes vonal milyen tökéletesen fejezi ki pl. a balettáncos bonyolult, mégis légiesen egyszerű, könnyed ugrását. A mozgás egyes fázisait jelző lényeges vonalak összessége adja számunkra az absztrakciótól a konkrétumhoz való felemelkedést. A kitűnő vázlat a táncosról már nem azonos a közvetlen érzéki konkrétummal, hanem a valóság újraalkotása a rajzművészet kifejezésmódján. A művész azonban nem vetette el a formát, tehát ábrázolt

A z absztrakt, nonfigufa" tív rajzon viszont a vonalak kusza halmaza csak önmagáért a vonalért van. Az ilyen absztrakciónak azonban semmi köze már a valósághoz. Milyen valóságlátás

rázolja”. Akad-e ember a világon, aki a fenti szín-, fes- tékcsurgás-, fröcskölés-, kenés-halmazból valóságos tájra, emberek reális létezési formáira, kapcsolataira ismerne? Hol lehet a képen XIII. Lajos? A legvalószínűbb az, hogy a mindentől független cím a2 egyetlen „konkrétum” az egész alkotásban.

Az absztraktművészet hívei gyakran hangoztatják, hogy művészetükkel azért tapasztalható szembenállás, mert a „törheg” nem elég fejlett a művészi nyelv sokrétűségéhez, megértéséhez. De! Mióta matematika vagy vegytan a művészet? Másodfokú egyenletek, vagy bonyolult kémiai folyamatok levezetése szükséges előképzettség nélkül nem sikerülhet. A művészetet, abban többek közt a festészetet és szobrászait az ember azért hozta létre, mert rajtuk keresztül az életet, az objektív valóságot jeleníti meg szemléletesen. A világ vizuális apper- cepciójának sajátos formája a festészet, szobrászat, velük, általuk teljesebbé válik bennünk a valóság megismerésén ele öröme, élvezete.

Sok fiatal művészünk „divatból” hódol a nonfiguratív, absztrakt művészet valamelyik válfajának. Nem egyszer csak azért, mert „szégyell” nem „modernnek” lenni. De tudják-e ezek a fiatalok, hogy egészséges művészi igényű, normálisan fejlett, ép idegzetű ember nem is hajlandó elfogadni az absztrakt művészetet

Mit értünk absztrakció alatt? A gondolkodás absztrakciók formájában tükrözi a valóságot, azaz eltávolodik

letten egyenes hull ide-oda. Hol így, hol úgy; Mert a művész Alkotás közben kikapcsolja az emberi értelmet hogy még „tisztább” legyen a mű, a festészet csak önmagát adja, a festmény születését ne befolyásolja az akadozó értelem. Másik képen mintegy másfél méter távolságról csapkodja a festéket Mathieu a hoss2ú ecsettel. A húsvörös háttéren szaporodnak a fehér, aranysárga, piros, villogó kék vagy fekete csurgások, vastagabb, vékonyabb oiajnyamok, „transzban” teremtett fantasztikus formák, vitézköbések, spirálok áramkapcsolási vázrajzot idéző vanalkombinációk. A már függőlegesre állított vászonra, a terpesztett lábbal magasba lendült művész egy ferde Ivet cikáztat — az ugrás adta tempóval, sőt még egy egyenest is sikerül ugyanezzel az elánnal alkotnia. Ésígytovább, ésígy tovább, amint a véletlen, illetve, a mindeneik felett való akarat, szent titok közvetíti szándékát a2 ösztöneinek a puszta mechanikus mozgásnak engedelmeskedő művészen keresztül. Aki ily- képpen magasabbrendű a közönséges halandóknál, hiszen kiválasztottja, közvetítő eszköze a nagy Láthatatlannak.

Amint a szöveg Is mondja, így lejtette „szent táncát” a zseniális Mathieu s a nézők ámulatára cseppet sem zavarta, hogy közben zápor is esett. A mű — hagyományos szemlélettel nézve — egyebeket nem mutat, minit az elmondottak bővebb változata, szeszélyes variációja. De a címe szerint XIII. Lajos Párizsba való bevonulását „áboeeqeaeoaeeoeaoeeeee