Szolnok Megyei Néplap, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-02 / 51. szám
4 SZÓI,NOK MEGYEI NÉPI,AtiSe?.- március 2. Magyar verseny- és sport lótenyészet a A mezőgazdaság szocialista átszervezése, a gépesített nagyüzemi gazdaságok kialakulása szükségessé tette a magyar lótenyésztés átszervezését Mint a földművelésügyi Minisztérium Üdvözöljük az ifjúsági ökölvívó bajnokság résztvevőit Ma délután fél ötkor kezdődik meg Szolnokon a Közgazdasági TeAnikum tornatermében az országos ’ vidéki ifjúsági ökölvívó bajnokság selejtezőinek küzdelme: B napon mintegy negyvennégy mérkőzést bonyolítanak lé, s előreláthatólag 22 óráig tartanak majd a küzdelmek. Ha Végignézünk a beérkezett nevezéseken, az egyes súlycsoportokban a következő legesélyesebb versenyzőket találjuk: Papírsúly: Madarász (Dorogi Bányász), Farkas (Egri ITSK), BaZsó (Ceglédi VSK), Dénes (Bonyhádi Vasas), Rózsa (Hajdú megye). Közülük is a jóképességű egri Farkast várjuk csoportelsőnek. Légsúly: Itt a Soproni VSE Rácz nevű, tehetséges fiatalja Ígérkezik a legesélyesebbnek a bajnoki cím elnyerésére. Rajta kívül Gaál (Gyöngyösi Honvéd), Molnár (Kiskunfélegyházi Építők), Dorogi (Szegedi Dózsa) és Zafcar (Törökszentmiklósi Vasas) indul még nagy esély- lyeh Eanhatsúly: Magda (Székesfehérvári MÁV Előre) Tenyerei (Borsodi Bányász), Paliaga (Gödöllői Vasas), és Arató (Pécsi VSK) esélyes. Pehelysúly: Magyar (Székesfehérvárt MÁV Előre), D ancsi (Salgótarjáni BiC), Perei (Gyulai MEDOS7), Vi- nai (Pécsi VSK) és Mincsik (Nyíregyházi ITSK) között dől majd el minden valószínűség szerint a bajnoki cím. Könnyűsűlyban elsősorban a győri’ Tóthot tippeljük a bajnoki cím' várományosának. Rajta kívül Ökrös (Salgótarjáni BTC), Gyű ha (Makói Vasas), Szentgyörgyvári (Pécsi Dózsa) és nem utolsó Sorban a Szolnoki MTE Téglása küzd majd nagy eséllyel. Kisválíősúlyban a kiskun- halasi Oberdörfer a legtehetségesebb az eddigi eredményei alapján. Rajta kívül Tauzer (Székesfehérvári MÁV Előre), Zakar (Özdi Kohász), Szabó (Debreceni ITSK) és Berencz (Bonyhádi Vasas) is igen jóképességű. Váltósúly: Itt a Szolnoki MÁV Bevizét tippeljük a súlycsoport bajnokának. Rajta kívül Kertész (Pápai Textiles), Csányi (Salgótarjáni Építők), Báli (Nagykanizsai Bányász) és Rabi (Ceglédi VSE) is igen jóképes ségíL Nagyváivósüly: Gallai (Győrt Dózsa). Csikó (Borsodi Bányász), Sajben L (Békéscsaba), Pataki (Pécsi VSK) és Papp (Debreceni ITSK) között dől el minden bizonnyal az elsőség jaőzépsúlyban az Egri ITSK válogatott kerettagjának, Stahimayemek elsősége SAKK A megyei csapatbajnokságban az alábbi mérkőzéseket játszották le: _ . „ .. Tiszasflly «* Spartacus 3-5A5 (Bercsényi—Kiss Ofl, Elés—Toldi 0.1, Boné—Sánhidí 0:1, Végb— Kecskés 0:1, Pereces—Sipos 1/2, Katona—Bárány 6 1:0) — Martfű— Fegyvernek 5.5:0.S (Maküla Szász 1», Kachlik—Deme 1:0, ■Tóth—Pál 1:0, Tömeg—Balogh 1:0, Grósz—Balogh S. l*, Bartis —Ollés 1/2) — Mezőtúr—Karcag 3.5:2.5 (Fabó—Fodor 1/2, Illés— Pocsajl 1:0, Kun—dr. Varga 1:0, Szilágyi—vál 0:1, Papp-Wolf 1:0, Poroszlal—Juhász 0:1) — regy- vemek—Tiszsflly 3:2 (Szász—Csörögi 1D, Deme—Illés 1:0, Pál— Bóné 0:1, Balogh J.—Végh 0:1, Balogh S.—Pereces függő, Öllé- Katona 1:0). MEGYEI CSaPATBAJNOKSAR 3 -f •*= — potttar. T. 6 e ------ 28.5: 9.5 4 1 2 28.5:15.5 3 4 3 3 1. Mezőtúr 2. Karcag 3. Martfű 4. Spartac. 5. 'ítnlklós c. Jberény 7. Fegyv. 8. MTF. H. 9 Beseny. 10, Tsttly 1 3 25 :« 1 1 22 Ű4 2 2 20.5:21.5 1 2 18.5:11.5 2 4 11.5:23.5 (1) 1 2 18.5:18.5 1—5 10.5:25.5 í — — 1 1.5:38.5 (1) *. Korábban már hírt adtunk arról, hogy a Szolnok várost Sakkszövetség 12 csapat részvételével indította be az 1962. évi bajnokságot, A verseny állasa: 1. csoport: 1. Papírgyár 18.5, 2. Vasutas 15.5, 3. 51. AKÖV 9.5, 4. Allamt Aruház 7.5, 5. Kisker V. 4 pont. Elrharadt mérkőzés: Kisker V.— 31. sz. AKÖV. II. csoport: 1. Olajbányász 22, 2. MTE Itt. 21, 3. Vegyiművek 17.5, 4. Vízügy 14.5, 5. TITASZ 14, 6. Spartacus 12.5, 7. AUaml Biztosító 0 pont. — Elmaradt mérkőzések: MTE m.— Vízügy, TITASZ—Olajbnáyász, Spartacus—TITASZ. Az Igen izgalmas Dunaújvárosi Kohász—Szolnoki MTE Maróozy- csapatbnjnokl mérkőzésről az alábbi két játszmát mutatjuk bv Hadállás sötét 65. lépése után: S z e n d i (Dunaújváros) : b e d © f g h Bessenyei (MTE) E játszma érdekessége, hogy a szolnoki játékos a megnyitásban túljátszottá ellenfelét, de a középjátékot rosszul folytatta és 8—10 lépés alatt vesztett állásba került. Sötétnek 3 gyalogja van kettő ellenében, emellett a h2 gyalog bemenetellel fenyeget. — Világos megpróbálta még a lehetetlent, amely ezúttal sötét mohósága miatt sikerrel Járt. Következett: 88. Bdl+ Kc5:?? 67. Bd5+1! és a játszma elméletidöntetlen. (A világos bástya mindig a sötét király mellett áll, -*■ amelyet patt miatt nem lehet ütni.), A másik Játszmában Nagy Lajos sötéttel pillanatok alatt lelépte ellenfelét. A dunaújvárosi Játékos valószínűleg nem ismerte a Dalkő—Ericson levelezési Játszmát, így a rejtett csapdákba beleesett, ezenkívül nem tudta elhárítani a szolnoki Játékos kényszerítő áldozatát sem. ELFOGADOTT VEZERCSEL. — Marton (Dunaújváros)—Nagy Lajos (MTE). 1. d4 d5, 2. P4 08, S. Hc3? cd: (jobb 3. HI3 az e5 akadályozására.) 4. a4 Fd7, 5. 04 b5. 6. ab: eb: 7. Ff4 e6. 8. d5 Vb®, 9. Fe3 Fc5! 10. Fde: Fe6: 11. Fc5 Vc5: 12. ttíS Hc6, 13. Fe2 I7Í6. 14. 0—0 0—0, 15. Vc2 Bfd8, 16. Bfdl Hg4, 17. Bfl Bd7 18. h3 Hge5, 19. He5: HeS: 20. Kh2 Bad8, 21. f4? Bd2. 23. Vbl HdS. 23. Fd3: B8d3: 24. f5 Ve5+, 25. rail Bb3:+ll feladta. — B. S. — látszik biztosnak. Utána Hegedűs (Pécsi Dózsa) és Oláh (Nyíregyháza) ifidül még a súlycsoportban eséllyel Félnehézsúlyban a Szolnoki MTE tehetséges ifjúsági válogatott és félnehézsúlyú ifjúsági bajnok versenyzőjét, Dobó Gyulát tippeljük a legesélyesebbnek, Rajta kívül Molnár (Özdi Kohász) és Fehér (Kaposvári Dózsa) is elég jó képességekkel rendelkezik. Nehézsúlyban valószínű Holti (Székesfehérvári Építők), Erdélyi (Egri ITSK), Zornbor (Szolnoki MÁV) Paku (Makói Vasas) és Kósa (Pécsi VSK) között dől el az elsőség. Meleg isportbaráti szeretettel köszöntjük a városunkba érkező fiatal ökölvívókat és vezetőiket, a bajnokság valamennyi résztvevőjét. Kívánjuk, érezzék jód magukat városunkban és nemes, sportszerű küzdelemben érjenek el minél jobb eredményeket. Lótenyésztési Igazgatóságán 'Pál János igazgató tájékoztatásul elmondotta egyre kevesebb, de minőségileg jobb munkalóra van szüksége a mezőgazdaságnak, továbbá egyes Ipari üzemeknek, az erdészetnek és néhány fuvarozóvállalatnak, ugyanakkor a sport- és versenylótenyésztés gazdaságossága nagy mértékben megnövekedett. Ez késztette arra a szakembereket, hogy összpontosítsák a magyar sport-lótenyésztést: a sárvári, a dal- mandi, továbbá a nagykunsági, a mezőhegyesi állami gazdaság, valamint a füzesabonyi állami gazdaság poroszlói üzemegységét jelölték ki az ugrólovak, dijlo- vak tenyésztésére. Ugyanakkor ide összpontosították a legjobb lótenyésztési szakembereiket, itt alakították ki a tenyésztés legjobb feltételeit: Ezen kívül ügető versenylovakat tenyésztenek a baki állami gazdaság rádiházai ménesében, valamint a kutas! állami gazdaság somogy- sárdi ménesében. Angol telivérek tenyésztésére a bábolnai állami gazdaságot specializálták: a gazdaság dióspusztai, tatarem eteségi, a kisbéri, a keresfői és a por- vaszéphalmi méneseiben nevelik a legkiválóbb telivér- csikókati ifjúsági labdarúgó válogatottunk terveiből A minap a megyei labdarúgó szövetség ifjúsági bizottságánál: az elnökével, Németh Mihály eivtárssal beszélgettünk a megyei ifjúsági labdarúgó válogatott ez évi felkészülési terveiről. Mint Németh Mihály elmondotta. a bizottság a közelmúltban megbeszélést tartott é3 elkészítette 1962. évi elsó félévi tervét Határozatot hoztak, hogy a válogatott keret tagjai részére nem tartanak közös alapozást, mivel a játékosok zöme szakképzett edzővel rendelkező csapathoz tartozik és igy sportkörükben is megfelelő lehetőség nyűik az alapozásra. A 18-n'v keret első közös edzésére március második felében kerül sor. E hónapban előreláthatólag két alkalommal tartanak közös triált. Áprilisban ugyancsak kettő, vagy három alkalommal találkoznak majd a válogatottak. Az első, megyék közötti válogatott mérkőzésre április 29- én kerül sor Szolnokon, amikor Is Nógrád megye csapata lesz megyénk fiataljainak ellenfele. A következő mérkőzés Júhius 24-én ugyancsak Szolnokon lesz, az UFA m. kerete ellen. Július l-én pedig Egerben Heves megye válogatottja ellen Játszanak majd fiataljaink. A megyei válogatott májusban is tart majd két közös edzést. Az ifjúsági bizottság a formába- hozás Időszakában tervbe vette két barátságos mérkőzés megrendezését Is. Az első április 4-én lenne, eddig ismeretlen ellenféllel, a másodikat április , 25-én rendeznék meg Békéscsabán, Békés megye ifjúsági együttese ellen. Ez lenne a visszavágója a tavaly Szolnokon megrendezett mérkőzésnek. A válogatott kenet összetételére vonatkozólag Németh sport- társ a következőket mondotta: — A kenet nagyjából a már tavaly is szerepelt játékosokból áiL Természetesen változás lehet. Ki is lehet kerülni a keretből. de a bajnoki mérkőzéseken kiemelkedő formát mutatók be is kerülhetnek. — Tehát a mindenkori. forfnák lesznek a mérvadóak- Az ifjúsági bizottság tagjai Járják a megyét és a bajnoki mérkőzéseken figyelemmel kísérli; a keret tagjainak fejlődését, s egyben kutatnak új tehetségek után, akik az elkövetkezendő években a csapat összeállításánál számításba jöhetnek. Mint az ifjúsági bizottság elnöke mondotta, szeretnének csoportjukban tisztes eredményt elérni. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a válogatott mérkőzéseken pályára lépő Játékosok tudásuk legjavát nyújtsák. Az edzők és a sportköri, illetve szakosztályi vezetők is az eddiginél Jobban segítsék az Ifjúsági bizottság, valamint a válogatott edzőjének munkáját. A legtehetségesebb és mindenkort legjobb formát mutató Ifjúsági Játékosaikat minden esetben bocsássák a megyei válogatott rendelkezésére. Csakis közös összefogással lehet kialakítani egy olyan együttest, mely méltóan képviseli majd a megyék közötti ifjúsági tornán (Szolnok labdarúgását. Reméljük, hogy az egyesületi edzők és vezetők, valamint a megyei ifjúsági bizottság között az elkövetkezendő időben az eddiginél sokkal jobb kapcsolat alakul ki » Vifiqs» Munkában a Szolnoki Dózsa tekézők A Szolnoki Dózsa tekézői a .bajnokságra való felkészülés során barátságos mérkőzésen látták vendégül. az Olajbányász tekézőit. Mint az előkészületekből Ss kitű- fiik, megyénk csapatai jó eredményt akarnak elérni a tavaszi bajnokságban. Az alapozás befejezése után a bajnoki rajtig fnég minél több formábahozó mérkőzést. akarnak rendezni. Szolnoki Dózsa—Olajbányász 5,5:2,5 (2417:2320) A csapatok az alábbi párosításban szerepeltek: Dóma Olajbányász Kalics 435 Bartuez 376 Lovász 383 Molnár 394 Kátai 406 Magyart 373 Kerekes 393 Tóth 411 Csekő 386 Bálint 386 B. Kiss 414 Madarasi 380 LEVELEZŐINK Ufók A ross? tervezés megbosszulta magát — Vasárnapi kép a mezőtúri állomáson — Jő volna egy busz-váróterem — ötven fillér A túrkevei Vörös Csillag Tsz-ben is megyolt a zárszámadó közgyűlés. Bár értünk el eredményeket, mégis többet Vár a tagság^ Mint a beszámolóból megtudtuk, a tsz gazdák ez évben is becsülettel dolgoztak. Jóval előbb végeztek az időszerű munkáikkal, mint a korábbi években, Jelenleg a szövetkezet oszthatatlan alapja ?0 millió forint és 1961-ben ? millió volt az emelkedés., Ez szép eredmény, csak az a baj, hogy a munkaegység értéke jóval alacsonyabb lett a tervezettnél. Iá beszámoló nem rejtette véka alá a hiányosságokat sem. Sok volt a terményki- esés, így például 40 vagon búza, 3 vagon lucemamag, 45 vagon silókukorica stb. esett ki a tervezettből. Az egyes termeléái területeken, mutatkozó hiányok következtében a Vörös Csillag 21,60 forintot fizetett munkaegységenként. A hozzászólásokban a tsz- tagok elmondották, hogy nemcsal: az aszály, hanem a rossz tervezés is hozzájárult a gyenge záráshoz, Csótó Gézá levelező 4» A dél körül induló vonatokhoz gyülekeztek ez utasok a mezőtúri állomáson. Vasárnap ellenére az állomás dolgozói úgy mint máskor, fegyelmezetten, po. tosan látták el szolgálatukat Deme István külső forgalmi szolgálattevő éberen őrködik a Sínen mozgó vonatok rendje felett. Bár nehéz a munkája, hiszen a kis állomásnak Sok vonatot kell befogadnia. Mint a Gubusz Máté által szervezett szocialista brigád tagja, nem ismer akadályt Bárki kérdéssel fordul hozzá, készséggel válaszol. Ha problémája akad, a brigádtagokkal beszéli meg. A segítség soha nem késik. Megmozdul az állomáson összegyűlt utazók tömege. A vonat elnyeli őkét és pontosan indul. A szocialista brigád tagjainak vizsgáló szeme kíséri és megnyugodva folytatják munkájukat, aítiely p antes. fegyelmezett embert kíván. Boldizsár Gyula levelező » Cserkeszöllőn nap mint nap Sok ember utazik autóbuszon. Szerencsétlenségére a községnek, minden egy helyen csoportosul, így a posta, élelmiszer, ruházati és vasüzlet, továbbá az autó- buszmegálló is. Jó volna, ha áz autóközlekedési vállalat egy busz-várótermet építene, hogy az utasoknak ne a szabad ég alatt kelljen vámíok esőben-szélben. Előnyös lenne azért is, mert tudvalevő: Cserekszöllő fürdőközség és sokheiyről járnak ide. Fin ez és Fái levelező v Olvad a hó, de azért a pajkos szellő kipirosítja a jászapáti járókelők arcát. Aki ezen a délutánom a 12. számú vegyesbolt környékén sétált megható,. kedves látványban gyönyörködhetett. A boltból egy 30 év körüli asszony lépett ki a kisfiával. Már-már eltűntek az utca kanyarulatában, mikor csengő fiatal hang állította meg. őket. Mikor visszafog dúlt a bolt fiatal szőke ei- adónője szaladt feléje. Meglepődve vette át az ottfelejtett 50 fillért. Mire felocsúdott, az eladónő mögött becsukódott a boltajtó. Köszönet a figyeűxaességérti Marsi János levelező (apróhirdetések) ÁLLAS HEKI Állami Gazdaság alcslszl- geti laboratóriuma azonnali belépéssel gépírónőt keres. SZAKKÉPZETT dohánykertészt keresünk 3 kh dohánykertészethez. Lakást biztosítunk. Javadalmazás megállapodás szerint. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. „Lehelkürt” Mg. Termelőszövetkezet, Jászfényszaru. GYAKORLOTT épület és szerkezeti lakatosokat felvesz a Szolnok megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalat, Szolnok, Dózsa György út 5. TÖBBÉVES gyakorlattal rendelkező gyors- és géplrónöt keresünk lelvételre. Jelentkezés Szolnokon a Rendelőintézet Gondnokságán naponként 8—15 óra között. A JASZAPATT és Vidéke Kör- zeti Földművesszövetkezet azonnali belépéssel szabadfelvásáriót keres. Fizetés a kollektív szerint történik. Tiszta erkölcsi bizonyítvány szükséges. Felvételeseién útiköltséget térit. AZ F.M. 6. sz. Épületanyagíuva- rozó V. szolnoki kirendeltségére patkoló kovácsot azonnal feltesznek. ADÁS—VÉTED. KEVESET használt hálószoba bútor sötétbarna színű, eíadó- Megtekinthető; Tiszaföldvár, O- szölő. Árpád út 84 szám alatt, Á JAS2ABATI és Vidéke Körzeti Eöldművesszövetkeeet megvételre felkínál egy középkorú, elsőosztályu igáslovat. Eladási ám megegyezés szerint. GÉPJÁRMŰ ZÖLD Pannónia Igényesnek eladó. Kengyel, Saljai Imre út 15. szám. 407-es jó állapotban lévő Moszkvics eladó. Mezőhékl Állami Gazdaság. Dr. Tímár. Telefon- Tiszaföldvár 102. EGYÉB EGYEDÜLÁLLÓ személy 'eltartását vállalnám lakásért. Címeket a szolnoki hirdetőbe kérek, TOROKSZETMIKLOS DüHŐ lapos 2. sz. alatti tanya (Surján szélén) azonnali lébontásra eladó Export férfi öltöny szövetek érkeztek nagy választékban a SZOLNOKI „VÖRÖS CSILLAG” RUHÁZATI F SZ Csarnok utca 2.. Beloiannisz utca 12., Ságvári E. u. 10. és csarnok tér IT. részlegeibe A mezőgazdaság legújabb ismereteit módszereit tartalmazó hetilap a Magyar Mezőgazdasá Az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, gépállo- Előfizetési díja 1 hónapra 8 forint, mások szakembereinek hasznos segítője. Előfizethető a postás kézbe5» főknél és a postahivataloknál. «SS*