Szolnok Megyei Néplap, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-02 / 51. szám

2 ' 11 I SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1962. március 2/ Külföldi jelentések Országszerte megünneplik Lengyelországban a „Könyv és Tudás” Könyvkiadó Vál­lalat megalakulásának 40. év­fordulóját. Ez a kiadó négy évtizeddel ezelőtt, a lengyel forradalmi mozgalom kebelé­ben alakult meg és azóta a marxista-leninista tanok élenjáró propagandistája. Hatalmas hólavina zúdult egy perui városra A Dél-Koreában uralmon lévő katonai junta bejelen­tette, hogy kétszeresére eme­lik az úgynevezett kommu­nista ügynökök, fejére kitű­zött vérdíjat. Mint ismeretes, a dél-ko­reai hatóságok „kommunista ügynököknek” nevezik mind­azokat, akik síkraszállnak Korea békés egyesítéséért, a! militarizélás és a fegyverke­zési verseny politikája, az amerikai imperialistákat ki­szolgáló népellenes kormány- politika ellen. * , Glenn ezredes szerdán meg­jelent a szenátus űrhajózási bizottsága előtt, hogv beszá­moljon tapasztalatairól. El­mondotta, hogy a Mercury- űrhajók — amilyennel ő is megtette útját — a rajtuk levő kisteljesítményű — hid- rogénperoxidos — segédhaj­tóművek működtetésével nem képesek pályájuk megváltoz­tatására. E hajtóművek legfel­jebb az űrhajó dőlésére vagy lengésére gyakorolhatnak be­folyást, de a pilóta nem kényszerítheti égi járművét útvonalának lényeges meg­változtatására; Az éSyik szenátor meg­kérdezte az űrhajóst, vallá sos-e. Glenn rövid gondolko­dás után azt válaszolta, űr­utazása közben túlságosan el- fogialtnak érezte magát ah­hoz, hogy imádkozhassék. • Az izraeli kormány kedden a parlament elé terjesztette az 1962.—63. pénzügyi év költségvetését. Az új költ­ségvetésben a tavalyinál jó­val nagyobb összegeket irá­nyoznak elő katonai célokra. A katonai kiadások 410 mil­lió izraeli fontot tesznek ki a múlt évi 315 millió fonttal szemben. * A kormányon lévő négy török párt vezetői Inönü mi niszterelnök vezetésével ülést tartott, s megegyeztek abban, hogy eljárást kell in- I ditani mindazok ellen, akik birálják az 1960. május 27-én végbement politikai fordu­latot, vagy akik ellenvéle­ményt hangoztatnak Kende­res volt miniszterelnök halá­los ítéletét kimondó bíróság döntéseivel kapcsolatban. A négy párt vezetői erre vonat­kozó törvényjavaslatot ter­jesztenek be. • A szovjet külügyminiszté­rium kedden jegyzéket jut­tatott el az NSZK moszkvai nagykövetségéhez. Ebben megismételte azt a követe­lést, hogy bocsássák szaba­don V. Pripolcevet. a Szov­jetunió NSZK-ban működő kereskedelmi képviseletének letartóztatott munkatársát. Mint a jegyzék rámutat, a Karlsruheban lefolytatott bírósági tárgyalás megmu­tatta, hogy előre megfontolt provokációról van szó, amely elitélendő politikai cé­lokat követ. * Mint az AP jelenti, Dél- Vietnamban visszavonták az összes érvényben lévő kiuta­zási engedélyeket. Az intéz­kedés célja feltehetően az, hogy megakadályozza a Diem elnök palotája elleni keddi repülőtámadássál kap­csolatban álló személyek tá­vozását az országból. (MTI) Lima (MTI). Az AP je­lenti, hogy csütörtökre vir­radó éjszaka hatalmas hóla­vina zúdult a perui Conchu- cos városára. A szerencsét­lenségnek — az eddigi je­lentések szerint — hatvan halálos áldozata van. Az óriá­si hógörgeteg eltorlaszolta a városba vezető fő közlekedé­si útvonalát, tönkretette a te­lefonhálózatot. A hatóságok orvosokat és mentöosztago- kat vezényeltek a helyszínre. Valószínű, hogy a napok óta zuhogó eső indította el a la­vinát a várost környező he­gyekről. Port Louis. — Az In­diai-óceáni Mauriüus-sziget fölött pusztító orkán söpört végig. A Madagaszkár-sziget közelében lévő brit gyarmati területen — Reuter-tudósítás szerint — az ítéletidő 1300 házat tett tönkre és több mint nyolcezer embert haj­léktalanná. Nagy pusztítást okozott a vihar a sziget cu- komádültetvényein is. Csak­nem teljesen tönkrement a telefon- és áramvezeték há­lózat. A viharnak 125 sebe­sült áldozata van. Nagy viharkárokat jelen­tenek Reunion szigetéről is. KÖZGAZDASÁG Moszkva, (MTI) Alekszandr Vlaszov, a Szov­jet Építészek szövetségének első titkára szerdán Moszk­vában sajtóértekezleten ta­lálkozott a külföldi sajtó képviselőivel. Ismertette a szovjet építőművészet jelen­legi helyzetét és problémá­it, majd válaszolt az újság­írók kérdéseire. Vlaszov elmondta, hogy az építészek legfőbb feladata a hatalmas húszéves lakásépí­tési terv végrehajtása. Je­lenleg az országban naponta több mint nyolcezer új la­kás készül el, s a Szovjet­unió a lakásépítés ütemét és méreteit tekintve, szilárdan tartja Európában az első he­lyet; — Az építőművészek vég­leg szakítottak a Sztalin- kultusz éveiben mestersége­sen elterjesztett klasszioizá- ló, régies, eklektikus stílus­sal. Fő elvük a célszerűség, a kényelem, a társadalmi és egyéni szükségletek tökéletes kielégítése. Ezért az új épü­letek derűsek, napfényesek, korszerűek. Mindenütt alkal­mazzák a . modern ipari módszereket. Berlin Mint az ADN berlini Hír- szolgálati Iroda jelentette, a Német Demokratikus Köz­társaság kormánya javasol­ta, hogy a két német állam külkereskedelmi minisztere üljön össze és vizsgálja meg az egymásközti kereskedel­mi egyezmény megkötésének kérdését. A közelgő szovjet választásokról Moszkva, (TASZSZ) A Pravda csütörtöki száma a közelgő választásokkal kapcsolatban vezércikkben foglalkozik az SZKP szervező szerepével, a párt és a nép összef orrottságával. A közelgő választások sa­játossága — mutat rá a ve­zércikk — a valóban népi szocialista demokrácia to­vábbi kibontakazása. A párt feladatul tűzte ki, hogy a vá­rosi és falusi dolgozók mind újabb és újabb milliói jár­ják ki az államigazgatás is­koláját. Minden tanácsvá­lasztás alkalmával legalább a küldöttek egyharmada ere­jéig új emberek kerülnek a tanácsokba. A Szovjetunió ' Legfelsőbb Tanácsának mostani válasz­tásánál, akárcsak az előző években, a párt szoros egy­ségben, megbonthatatlan szövetségben indul a párton- kívüli munkásokkal, parasz­tokkal, értelmiséggel. A kommunisták és pártonkívti- liek tömbje, amely országunk­ban az államhatalmi szer­vek választására alakul, pá­ratlan erő, — zárja vezér­cikkét a Pravda. (MTI) l Ülésezik az algériai kormány A Kongresszus Párt már megszerezte az abszolút többséget az indiai képviselőházban jobboldali Hindu Jan Szang- Párt következik 13 képviselő­vel, majd a Népi (Prazsda) Szocialista Párt India 13 áll'rr "ban ugyan­csak megválasztották a he­lyi törvényhozó testületeket. A Kongresszus Part 10 ál­lamban biztosította az ab- szulut többséget, — viszont többhelyütt komoly veresé­get szenvedett. A kommunisták több ál­lamban a második legna­gyobb párt szerepét töltik be. Andhra Pradesh államban, ahol a 300 tagú parlament­ben a Kongresszus Pártnak 176 képviselője van, a kom­munisták száma 51. Nyugat- Bengália államban a kom­munisták 44 mandátumot szerezték meg 252-ből, míg a Kongresszus Pártnak 138 képviselője van. A jobboldali Szvatantra Párt három államban értei jelentősebb sikert, Biharban, Rajasthanban és Gujeratban. .A Szvatantra Párt elnöke, Nj G. Ranga azonban meg­bukott a választásokon; Uj Delhi, (MTI). Indiában eddig a választó­kerületek kétharmadában fe­jezték be munkájukat a szava­zat-számlálók és ennek nyo­mán ismeretessé vált, hogy Nehru pártja a Kongresszus Part már megszerezte az abszolút többséget a képvi­selőházban. (A képviselőház 494 tagját választják, ezen­kívül 13 képviselői helyet ki­nevezés útján töltenek be. Az eddig nyilvánosságra hozott eredményekből kitű­nik, .hogy a már megválasz­tott kongresszuspárti képvi­selők száma 252. Nehru mi­niszterelnök választókerüle­tében 64.000 szavazattal ka­pott többet, mint ellenfele. Megválasztottnak tekinthető már Krisna Menőn hadügy­miniszter is, aki ellen a vá­lasztókerületében, — Észak Bombayban összefoglak a reakciós erők. A többi párt közül eddig a legtöbb mandátumot a Kommunista Párt szerezte: 19-et. Utánuk a soviniszta Tunisz. (MTI) Az Algériai Köztársaság ide­iglenes kormánya csütörtö­kön délelőtt összeült Tu­niszban, hogy az Algériai Nemzeti Forradalmi Tanács­tól kapott megbízás alapján előkészítse a Franciaország­gal folytatandó tárgyalások következő szakaszát. A Reuter értesülése sze­rint a kormány két-három napos folytatólagos ülés ke­M ashington közvetlen ga sdasági ben vntko zásra készül Washington (MTI). A központi szerződés szerveze­tének — a nyugati imperia­lizmus közép-keleti agresz- sziós tömbjének — gazdasá­gi bizottsága szerdán befe­jezte Washingtonban tartott háromnapos értekezletét. A záróközlemény bejelen­ti, hogy a tanácskozáson ho­zott határozatot, valamint több javaslatot jóváhagyásra a CENTO április 30-án Lon­donban összeülő miniszteri tanácsa elé terjeszti. Az is kiderült a záróközle­ményből, hogy elkészítették illllllllllHMIIIIIIIIMIIIItMlllltlIlllllltlIllllllin Eichmann védője „munkában“ Jeruzsálem, (MTI) halálra ítélt Eichmann vé­dője, dr. Servatius szerdán 61 oldalas beadványt intézett az izraeli Legfelsőbb Bíró­sághoz. Követelte, ’hogy a bíróság — egyebek közt — döntő bizonyítéknak fogadja el a náci tömeggyilkos bör­tönben írt „belső érzelme­ket vetítő” emlékiratait, va­lamint hogy hallgassák meg védencének pótlólagos „ta­núvallomását”. A kölni ügy­véd egyébként 15 tanú to­vábbi kihallgatását kéri. A kért tanuk listájának érde­kessége. hogy ezen a magyar származású Joel Brand — aki Eichmann és az angol­szász hatóságok között a ^so­ha létre nem jött, hírhedt „teherautót—életért” üzletet közvetítette — valamint az izraeli igazségiipvminiszter neve is szerepel. Servatius — a bizonyítási eljárás ki­egészítésével — utóbbi ki hallgatásakor ismét vissza akar térni Eichmann Ar­gentínában történt kézreke- rítésének körülményeire. A védőügyvéd abban remény­kedik. hogy a Legfelsőbb Bíróság az Eichmnnn-per újrgfelvéielére utasítin a ie- ru2Sál«mi bíróságot a CENTO három „ázsiai” tagja — Törökország. Irán és Pakisztán — gyorsabbütemű „gazdaságfejlesztésének” ter­vét is. E terv szerint ugyanis az Egyesült Államok, — amely névlegesen nem tagja a CENTO-nak, hanem csupán „társulás” címén tartja kezé­ben az irányítást, elhatároz­ta, hogy a jövőben nem az említett három ország kor­mányára bízza az úgyneve­zett gazdasági segítség fel- sználását, hanem az ame­rikai tőke bekapcsolódik a gazdaságfejlesztési tervek végrehajtásába — tehát a Törökországba, Iránba és Pa­kisztánba exportált amerikai tőke kívánja magához ragad­ni ezekben az országokban a gazdasági tevékenység irá­nyítását. az rétében tanulmányozza algériai küldöttségnek adan dó utasításokat. Ben Khedda algériai tni- niszterelnök csütörtökön az esti órákban Burgiba elnök­kel folytatta tanácskozását, il­letve tájékoztatta őt a Tripo- liban lefolyt tárgyalások részleteiről. A Maghreb hírügynökség „Tripoli után” címmel rész­letesen foglalkozik az algé­riai kérdés legújabb fejle­ményeivel. Az Algériai Nem­zeti Forradalmi Tanács — írja — igen komoly és be­ható tanulmányozás után felelőssége teljes tudatában jóváhagyta az általános irányvonalat, amelyet az al­gériai kormány megbízottai az eddigi tárgyalások során követtek. Ez nem jelenti azt, hogy minden nehézség meg­szűnt, s számítani kell rá, hogy az elkövetkező napok­ban még heves vitákra ke­lül sor a tárgyaló feleli közt. Az Algériai Köztársaság ideiglenes kormánya a nép szilárd támogatásával az Algéria jövőjébe vetett meg­ingathatatlan hittel néz szembe a tűzszünet előtti utolsó akadályokkal. Az al­gériai forradalom erejét a hétéves háború csak fokoz­ta. Rosszul számítanak azok, akik abban reménykednek, hogy a béke kilátásai eltérí­tik az algériai népet célki­tűzésedtől. Algéria független­sége csak az első állomás, lehet hogy a háború végét­én de a forradalom folyta­tódik. Harminc kilométer magas „hullámverés“ a levegőben Robert Kennedy hazaérkezett Washington, (MTI) Robert Kennedy, amerikai igazságügyminiszter világkö­rüli útjáról hazaérkezett és jelentést tett bátyjának, az elnöknek. Az igazságügyminiszter ut­jának tanulságait összefog­lalva az újságírók előtt ki­jelentette: „az Egyesült Ál­lamoknak többet kell tennie a főképpen ázs’ai diákok kö­rében uralkodó azon hiede­lem eloszlatására, hogy ame- rika kanttal ista ország”. Ro­bert Kennedy elismerte, hogy útja során számos olyan jelenséggel is találkozott, amely egyáltalán nem ked­vező az Egyestilt Államok számár'1 Külön"1 1-7 ázsia diákolt körélten uralkodik az a felfogás, hogy az Egye­sült Államok a gyarmattar­tókat támogatja. Rober Kenndy, ezután azt ajánlotta, hogy több ameri­kai vezető személyiség lá­togasson el az ázsiai orszá­gokba és ismertesse ott az Egyesült Államok politikáját. Az illetékeseknek rövidesen néhány javaslatot tessz az amerika hangja rádióadás és az Egyesült Államok tá­jékoztató szolgálata műkö­désének megjavítására. A Reuter hirügynökség je­lenti Washingtonból, hogy a Fehér Ház szóvivőjének be- ielentése szerint Kennedy elnök fn'epége útban India és Pa'-'sztán felé március '0 ón Rómába érkezik. — (AP- MTI) A légi közlekedés szem­pontjából jelentős kutatások­ról számolt be a Magyar Me­teorológiai Társaság ülésén Ádámy László, az Országos Meteorológiai Intézet tudo­mányos munkatársa. Az úgy­nevezett levegőhullámokról tartott előadást. Amikor ugyanis a szél át­bukik az útját keresztező hegygerinc felett, utána — bizonyos időjárási körülmé­nyek között — jódarabig még sik terület felett sem jut vissza eredeti vízszintes út­jára, hanem szabályszerű hul­lámzással halad tova, olykor többszáz kilométernyire is. Nálunk például Kecskemét felett is sikerült megtalálni olyan hullámokat, amely a Kárpát-medence peremhegy­ségei felett, tehát legalább 150—200 kilométerrel távo­labb keletkezett. Egy-egy ilyen hullám hossza 8 és 40 kilométer között van, s a hullámmozgás olykor felér egészen 30 kilométeres ma­gasságig is. E hullámzás közben meg­lepően gyors a levegő füg­gőleges irányú mozgása. A Sierra Nevada mögött pél­dául megfigyeltek már má­sodpercenként körülbelül 40 méteres emelkedést is, de a magyarországi „rekord” is*' eléri ennek a sebességnek kö-. rülbelül a felét. Igen nagy veszély a repü­lőgépek számára, hogy a hul­lámhegyről hullámvölgy fele csúszó levegőtömeg gyakran sokkal gyorsabban süllyed, mint amennyit a gépek emel­kedő képessége ki tud egyen­líteni. De — amint az előadó elmondotta — a meteorológia ma már megfelelő tanácsot tud adni a pilótának, hogy néhány órán belül hol, mi­lyen szélviszonyokkal szá­molhat, milyen útvonalon kell tehát vezetnie gépét, hogy elkerülje a levegő hul­lámzásában rejlő veszélyeket. Ez a néhány óra pedig a mai gyors gépeknél már ele­gendő is a repülés biztonsá­gához. (MTI) Kik jelentkezhetnek ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági tanulónak ? A Művelődésügyi Közlöny legutóbbi számában tájékoz­tató jelent meg az ipari, ke­reskedelmi és mezőgazdasági tanulók 1962—1963 tanévi felvételéről. E szerint azok a 14—16 éves (érettségizett 17—18 éves) fiatalok jelent­kezhetnek, akik legalább az általános iskola nyolcadik osztályát eredményesen el­végezték, s egészségileg meg­felelnek a választott szakma követelményeinek. Az érettségizett fiatalok részére minden szakmában rövidebb — általában más­fél-két év — a tanulóidő, mint az általános iskolát végzetteké. A helyiiparban — a taná­csi vállalatok, kisipari és me­zőgazdasági termelőszövetke­zetek és magánkisiparosok a következő szakmákban szerződtetnek tanulókat: vas­es fémipari, szerelő- és javí­tóipari villamos- és műszer­ipari, nemesfémipari, építő­ipari. faipari, textilipari, ru­házati ipari, bőripari, nyom daipari, szolgáltatói ipari, vegyes ipari. Mezőgazdasági szakmunkás , tanulónak az alábbi szak­mákban lehet jelentkezni: erdőgazdasági szakmunkás, szántóföldi növénytermesztő gépész, öntözéses növényter­mesztő gépész, növényvédő gépész, komlótermelő, mag­tárt*, szar vasmarh aten yésztő. sertéstenyésztő, juhtenyésztő baromfitenyésztő, vadász (vadőr), halász, méhész, tej- gazdasági szakmunkás, disz- növénytermelő és kertépítő, zöldségtermelő és, zöldséghaj­tató, gyümölcstermelő és fa­iskola kezelő, szőlőtermelő és borkezelő, kertimag és kertészeti ipari növényter­melő. A képzési idő az erdőgaz­dasági szakmunkásoknál két év. a többi szakmákban há­rom év. A jelentkezések alapján a tanulókat a terme­lőszövetkezetek és állami gazdaságok május 1. és jú­nius 15. között hívják be szerződéskötésre. MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom