Szolnok Megyei Néplap, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-22 / 68. szám
1962,' március 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s c Kengyeli nyolcadikosok ü ' ’‘Ts*”""8“11 £wete,A.tM néhány sorban A kis község egyetlen emeletes épülete az általános iskoláé. Mostanában építhették, szép és új. A folyosókon gyermekzsivaj: a földszinten vékonyabbak a hangok, az emeleten egy terccel már mélyebbek. Itt helyezték el a felső osztályokat A nyolcadikos lányok tanterme a folyosó végén. Becsengetnek. A padok előtt két lány, egyikük kissé éles hangon jelent: ■ -— ... osztálylétszám huszonkettő ... Leülnek, csend van, néznek komolyan és kíváncsian. Tizennégy évesek. — Beszélgettetek már arról, hogy mik lesztek? — Igen — mondja t álamé - lyik. Másik hozzáteszi: — Az osztályfőnöki órán is... — Hányán tanultok tovább? Nyolc kéz emelkedik a levegőbe: középiskolában eny- nyien. Közülük hatan egyetemre, főiskolára, illetve felsőfokú iskolába szeretnének menni. Az érettségi után ketten munkába állanák. Egyik könyvelő lesz a szövetkezetben, a másik még nem tudja hód. — Iparitanuló iskolába W* mennek? Hatan jelentkeznek. Másik hat kislány előbb a tsz-ben dolgozik, majd valamelyik város üzemébe jár, ha nem tetszik a falusi élet. Ez eddig húsz. A hátralévő kettő még nem döntött. Egyelőre mindenképpen otthon maradnak. Nézem, figyelem a lányokat. Nem most találják ki, nem tanakodnak. Komolyak és megfontoltak. Látszik mindegyik döntött már. Tizennégy évesek pedig. Valami kis keserű szájízt érzek. Minket még nem így neveltek, az én generációmat, sajnos, rosszabbul tanították. Városban jártam gimnáziumba, jóhírű iskolába. & gmíg élek, ha .álmomból ébresztenek akkor is elfújom R-tatin könyvből magolt versikéket és a többi memoritert -i. De... A negyedik gimnázium után — tizennégy éves voltam én is — amikor az ötödik osztályba kellett beiratkozni, az utolsó nap utolsó órájában még fogalmunk sem volt, hogy mit tegyünk. Álltunk az utcán és tépelőd- tünk talán négyen is egyra- káson, hogy tanítóképzőben próbálj únk-e szerencsét, vagy a kereskedelmibe iratkozz zunk Végül persze mégis maradtunk a gimnáziumban, de a világért sem olyan megoko- lássai, hogy a jövőbeli terveinknek ez fedél meg leginkább. Kicsinyes és gyerekes indokok döntöttek. Pedig mi is tizennégy évesek voltunk. Tervek helyett álmokat melengettünk belül. Tervek és álmok? Erről jut az eszembe ... Papírt és ceruzát vesznek elő a lányok és írják. Felülre azt a foglalkozást, hivatást, amelyet megálmodtak maguknak, alá pedig azt, amelyiket a körülmények, tehetségük rendel számukra. Amíg írnak türelmetlenül várom az eredményt. Gondolom, őszinték lesznek a lányok, hiszen a nevet nem kell ímiok, most kitárulkozhatnak ... ...Ki tudja, hányadszor olvasom el ennek a huszonkét füzetlapnak a szövegét. És még most sem tértem magamhoz a megleptésből. Egy vagy két kivétellel egészen egybeesik a két válasz. Sokan csak egyet írtak. És alá valami magyarázatot. Például: „Pedagógus. Ha így tanulok, mint eddig, lehetek”■ Egy másik: „Két évig dolgozom a Dózsa György Termelőszövetkezetben. Ha jól megy a munka, akkor mezőgazdasági technikumban tanulok tovább. Agronómus szeretnék lenni.” Persze van másfajta példa is, de csak egy: „Énekesnő”, alatta „fodrásztanuló”. A huszonkettő közül nyolcán tanulnak tovább középiskolában. Eredményeik olyanok, hogy joggal kérték felvételüket: bizonyára sikerül majd; És a többiek is. Már tudják, érzik, hogy. megtalálj ált helyüket. De — mint mondják — ideje is, hiszen „már” tizennégy évesék. Szántó István A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata ‘ újabb értékes kiadványokkal gazdagítja a művészettörténeti tanulmányok sorát. Második, bővített kiadásban jelentette meg „A magyarországi művészet a honfoglalástól a tizenkilencedik századig” című művet. A tanulmányt' 400, részben színes illusztrá-! ció egészíti ki. A művészet kiskönyvtára | sorozatában jelent meg Lyka Károly tollából a Raffaello- ■ tanulmány. Munkácsy és kora címmel jelent meg Vég-] vári Lajos kiskönyve a művészettörténet sorozatban. Tanterem után a gyakorlatban Seller István levelezőnk, a szolnoki Lenin Tsz tavaszi készülődéséről számol be levelében. Mint írja, a felkészülésben nincs hiány és ahogy az idő engedi, megkezdik a tavaszi vetést. * Életemben először fordul elő, hogy újságnak írok — így T. I.-né Jászdózsáról. — Mint írja, nem nagy. dolgot akar. Csupán annyit, hogy községükbén a nőtanácsi és a kulturális munkában élenjáró, példamutató Kovács Gá- bornét ezúton is köszöntse. Gabiné — mint ahogy őt a faluban becézik — 70 éves kora ellenére is minden munkában példát mutat a fiataloknak, Immár hagyományossá vált a szolnoki postások körében a nőtanács és a szakszervezet által megrendezett kézimunkakiállítás — írja Szombati László levelező. Igen szép volt az idei kiállítás, ahol szobrok, csipketerítők, gobelinek dicsérték az ügyeskezű postásokat. « Dömötör Albert cserkeszé!- löd levelezőnk arról számolt be, hogy a Magyar—Román Barátság Tsz-ben hogyan haladtak előre a tavasai munkával. A körülbelül 600 hold szőlőből ezidáig mintegy 300 holdat szórtak le istállótrá- gyával. A budapesti Jahn Ferenc Csecsemő és Gyermekápolónő- képző Iskola 3S másodéves növendéke, tanulmányi idejük befejező szakaszában az iskolában folytatott elméleti és gyakorlati oktatás uán most a Hein Pál Gyermekkórházban gyakorolnak. Munkájukat az orvosok és az oktató ápolónők irányítják. A képen Szőcs Mária növendék és Mezei Tiborné oktatónővér méri a gyermekek súlyát. (MTI Foto — Friedmann Endre felv.) Pályázat mezőgazdasági gépszerelő szakmára j A Mü. M. 601. sz. Iparita- l nulő Intézet (Makó VörÖs- j csillag u. 2—4 sz.) Szolnok | megyéből mezőgazdasági gépszerelő szakmára felvételt hirdet. Felvételre azok a fiatalok kerülhetnek, akik az általános iskola VIII. osztályát legalább közepes eredménynyel elvégezték és 1962. szeptember 1-ig «15. életévüket betöltik, de a 16 évüket még nem haladták túl. A felvételhez szükséges: iskolai félévi bizonyítvány másolat, születési anyakönyvi kivonat, szülői beleegyezési nyilatkozat, gépállomás állami gazdaság, vagy termelőszövetkezet Írásbeli kötelezvénye, hogy sikeres szakmunkásvizsga után a fiatalt szakmádban alkalmazza, részére a béralapot biztosítja. A pályázati levél és okmányok beérkezése után a pályázóknak megküldjük az egészségügyi törzslapot, amelyet a megyei SZTK Rendelőintézetben kitöltve a felvételi vizsgára behívás alkalmával minden pályázó köteles magával hozni. Sikeres felvételi vizsga után közölni fogjuk a szülőkkel, hogy a tanuló a kollégiumi ellátás mellett milyen felszerelést köteles magával hozni; Dr. Kocsis Ferenc igazgató Hasznos előadások Tiszaföldváron szinte már hagyományossá vált, hogy a népfront bizottság mezőgazdasági programjában előadások megtartása is szerepeb Legutóbb március 15-én a homoki moziban a borkezelésről és gyümölcstermesztésről tartott előadást Kádár Gyula, a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola adjunktusa, valamint Sz. Nagy László tanársegéd. Az érdeklődést tanúsítja, hogy az ítéletidő ellenére is mintegy ötvenen jelentek meg, és sok kérdést tettek fel a helyes borkezeléssel s az új védőszerek használatával kapcsolatban. KAZ4KOV: áz a meredély alatt ív. — Teázik? — szólt ki egy perc múltán a szobából. —. Nem, köszönöm... ■— Blohinnak erőfeszítésébe került a válasz. Furcsamód összeszorult a szíve. A beszélgetés valamiféle keserűséget, feszélyezettséget és szégyent hagyott benne. A leány többé nem nézett rá, sietős mozdulatokkal húzogatta át a fonalat a hímzővásznon, s a hidegben végzett munkától eldurvult kicsiny keze remegett. Blohin nem tudta tovább nézni ezt a remegő kezet, felállt és a szobája felé indult. — Várjon! — szólalt meg ijedten a lány. Blohin megfordult. A lány mellére szorított kézzel felállt az asztaltól és odament hozzá. Arca tüzelt, füle is piros volt, szemén látszott, hogy ő is szégyenkezik valami miatt. — Miért megy el? — kérdezte csöndesen, s úgy nézett Blohinra, hogy a férfi már-már megijedt. — Én azért beszéltem magamról, mert... — Tanya! — csattant fel a másik szobában a háziasszony hangja. — Mert én már olyan régen senkivel sem... — Tánya! Ide gyere! Mit sugdosol ott, te szégyentelen! — Mindjárt — kiáltotta haragosan, szenvedőn a leány és toppantott. — Micsoda? Nem hallod, mit mondtam? — Az asz- szony határozott léptei koppantak. A leány fájdalmas szégyennel pillantott Blohinra. — Még beszélgetünk, jó? — súgta oda gyorsan, hogy meleg gyermeki lélegzete megérintette a férfit és kisietett. Blohin bement a szobájába, zajtalanul becsukta maga mögött az ajtót, és lélegzetvisszafojtva hallgatózott. Kisvártatva óvatos kopogtatás hallatszott, és bejött a háziasszony. Megpiszkálta a kályhát, megigazította az asztalterítőt, aztán leült, és panaszkodni kezdett az életre, az özvegységre, meg arra, hogy a fűszerüzletekben hébe-hóba lehet cukrot kapni. Szavai siváran, egyhangúan peregtek, hangja kellemetlen volt. Blohin feszengett, összeráncolta szemöldökét ég hallgatott. Később az asszony kérdezősködni kezdett Blohin családja, foglalkozása felöl... — Szóval maga Moszkvában lakik? — Moszkvában. — Nagy lakása van? — Kicsi. Egy szoba. — Ügy... Szóval csak egy. Maga sem él valami nagyszerűen. Nős? — Még nem. — Jó keresetre számít? — Nem tudom. — Hogyhogy? Hogyhogy nem tudja? — Hát..* Ügy nyolc-kilencszáz rubelt kapok. — Nyolcszázat. Hm.... — A háziasszony szemebem megvillant valami, arcán alig észrevehető lenézés tükröződött, hunyorított, abbahagyta a faggatást, és ' nesztelenül kiment. Blohin gyorsan levetkőzött, eloltotta a lámpát és lefeküdt. Elkerülte az álom, csak forgolódott a kemény, hideg ágyon. Felkelt, odaült a sötét ablakhoz, cigarettázott. A másik szobából suttogás, szipogás hallatszott... Blohin másnap főfájással ébredt. A szoba kihűlt az éj folyamán, takarója vékony volt, nem melegített, alaposan átfázott a lába. A matrac is vékony volt, érezte alatta az ágydeszkákat, sajgott az oldala. Jégkéreg vonta be az ablaküveget. A házban csend. volt. Felöltözött és kiment a konyhába. Főtt krumplihéj émelyítő szaga csapta meg az orrát. Víz nem volt a mosdótálban, a szamovárt sem gyújtották be. Blohin kilépett a folyosóra, megpróbálta az egyik ajtót: zárva. Megrántotta a másikat: azt is bezárták. A harmadik ajtó kinyílt. Blohin benézett a fészerbe, és meglátta a háziasszonyát: a malac füle tövét vakargatta. Amikor az asszony megpillantotta Biohint, elkomorult és követte a férfit a konyhába. — Vízhordásra nem kötöttünk egyezséget — mondta. — Meg aztán gondolkoztam a dolgon, összeszámoltam... Kétszázötvenet kell kérnem a szobáért. — Aztán mért? — csodálkozott Blohin. ■— Hogyhogy mért? Mosni kell az ágyneműt, vizét kell cipelni magának, aztán a fűtés... Méghogy mért! Égeti a villanyt, erős a körte, százwattos, mennyibe kerül ez nekem? Nem lopom én a pénzt! — Melegítene nekem teát? — kérdezte BJohin és elvörösödött. — Aztán mért égessem a szenet? Hisz az is pénzbe kerül. Nekem korábban kell kelnem, maga meg csak alszik, lustálkodik, tízszer kéne begyújtanom a szamovárt. Özvegyasszony vagyok, nem szerezhetek sehonnan, énrajtam nem segít senki. Már bánom, hogy kiadtam magának a szobát, nagyon izgága lakó maga, az ég áldja meg... Blohin szó nélkül megfordult, bement a szobájába, és kezdte rakosgatni holmiját a bőröndbe. A háziasz- szony besündörgött utána, hosszasan nézte, aztán megszólalt. — Szóval akkor elmegy a háztól? > Blohin hallgatott, s még jobban összeszorította a száját. — Én biz nem is tartóztatom. Engem maga nem ijeszt meg, mindig találok lakót a szobámra, csak tegye le a pénzt az éjszakai szállásért, aztán menjen isten hírével. Professzor lakott nálam, igen hálás volt a szobáért, még meg is toldotta a fizetséget... Mérnökök is laktak itt, kicsit több kultúra szorult beléjük, mint egyik-másik emberbe. — Nohát. — Blohin lezárta a bőröndöt, és felvette a kabátját. — Ide hallgasson. Nem fogok vitatkozni magával. Egy éjszakát töltöttem itt. Mennyi jár érte? Hét rubel? Nyolc? — Aztán mért éppen hét? — sápadt el az asszony — Mért éppen annyi? Tudtommal tegnap vette ki a lakást! Tehát két napért jár fizetség. Meg lepedőt is kell mosnom maga 'után... Hét rubel? És a párna- ciha ... Huszonöt rubelt adjon! — Fogja —• mondta és elnevette magát. — Ez meg mi? — A háziasszony összeszorította a száját. — Visszaél a jóságommal! Kell is nekem a maga pénze, tartsa meg! Rajtam élősködik, az özvegyasszonyon ... — Ahogy akarja — mondta Blohin, kezdte visszacsúsztatni a bankjegyet a tárcájába, és lopva az asz- szonyra nézett. A piszkos körmű, száraz, barna kéz abban a pillanatban kinyúlt, elkapta a pénzt, és markába szorította. ■— Most boldog? Még hozzá tanult ember! Mit fecsegett össze tegnap a lányomnak? Jó bolondra talált? El akarja szakítani az anyjától? — A lányának? ■-— kiáltotta Blohin. — Nem lánya az magának! — Művelt embernek képzeli magát, egyetemet végez! — Az asszony nem is hederített a szavára, egyre sápadtabban rikácsolt. — Nem szégyellt magát, hogy nem sül ki a szeme! A maga módján akar rendet csinálni a más portáján? Előbb a sajátjával törődjön: Ágrólszakadt csavargója... 6, bocsáss meg, egek királynője! Beszennyezted a házamat, átkozott istentelenje, takarodj innét, takarodj!... Blohin gyorsan kiment a folyosóra, onnan a tornácra. Odakinn hangosan csikorgott lába alatt a hó. a fagy friss illata szállt, szemébe csapott a februári nap vakító fénye, de lelkét csömör nyomasztotta, mintha valamiféle vétkes dolgon kapták volna rajta. Az utcán sorakozó házak, a hóba süppedt apró fürdőházak vidáman csillogtak ablakaikkal a napsugárban, és éles körvonalú kék árnyékot vetettek az útra. A szántalpak fényesítette úton, melyen borostyánszínű trágyafoltok látszottak, varjak sétáltak. Fenn a hóbuc- kás meredek szakadék oldalán, csodával határos módon kapaszkodott egy-egy szürkés törzsű fenyő... De Blohin mindezt nem látta: nem érdekelte a fénylő téli nap megannyi szépsége. Lihegve kapaszkodott felfelé a jeges, meredek ösvényen, el-elesett, bőröndje mély nyomot hagyott a hóban. Felérve lenézett a házra, melyben az éjszakát töltötte, s a vakítóan fehérlő, széles folyóra. „Most aztán hol láthatnám újra Tányát? Hogy találkozom vele? Mindent elmondok Balajevnek — döntött végül —, ő majd segít. Tenni kell valamit!” Szíve hevesen dobogott szégyenében, haragjában s e kedves, finom lelkű leány iránt érzett vonzalmában. Hirtelen eszébe jutott, amiért voltaképpen ebbe a városba érkezett: a gyakorlat — és düh, keserűség öntötte el. „Szép dolog a gyakorlat! — gondolta ingerülten. — Ülni a könyvtárban, katalógusokat meg ajánlójegyzeteket készíteni, olvasónyilvántartást vezetni... A közvetlen közelben pedig elsorvad egy ember, egy egész utca óhitű! És bizonyára ők is olvasók! Cyakorlat! Itt kell a gyakorlat, ezekben a házakban!” Még utoljára gyűlölettel lepillantott, aztán megfordult és a szálló felé vette útját. Többé nem fordult hátra, de hiába is nézett volna vissza: a ház eltűnt a meredély alatt, — Vége — /
