Szolnok Megyei Néplap, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-02 / 51. szám

6 SZOLNOK .MEGYEI NÉPLAP 1962. március 2. Március 2 Péntek Lujza A Nap kél: 6.24 h-kor, nyugszik: 47.30 h-kor. A Hold kék 3.29 h-kor, nyűgszik: 12.43 h-kor, Időjárás jelentés: Várható időjárás pántéit estig: Jelhős, párás idő, sok helyen eső, havazás. Mérsé­kelt, helyenként élénk észa­ki. északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet plusz 2, plusz 5 Jók között. — A TISZAFÜREDI járás földművesszövetkezetei a ti- szaszentimreiek kezdeménye­zésére versenyfelhívással for­dultak a megye földműves­szövetkezeteihez. A verseny célja: az évi baromfi és to­jásfelvásárlási terv határ­időre való teljesítése, illetve túlteljesítése. A verseny leg­jobbjai értékes jutalomban részesülnek. — MEGÉRKEZETT az el­ső naposliba szállítmány az ország legnagyobb pecsenye­liba tenyészetébe, a Kun­szentmártoni Állami Gazda­ságba. Az első szállítmány­ból mintegy másfélezer li­bát helyeztek el a nevelőhá­zakba. Az idén összesen 17 ezer libát nevelnek a gazda­ságban és 11 hónapos koruk­ban átlagosan négy kilo­grammos súlyban értékesí­tik őket — AZ IDÉN lesz Gárdonyi Géza születésének 100. év­fordulója. A jubileum alkal­mából a Fejér megyei Ta­nács Végrehajtó Bizottsága helyrehozatja az Író agárdi szülőházát és környékét. Az épületben Gárdonyi Géza- emlékmúzeumot rendeznek be. — HETVEN DEKÁSAK már a rántanivaló csirkék a Sur­ján! Állami Gazdaságban. A korai csirkékből miníevy 12 ezer darabot a közeljövőben már piacra szállítanak, A gondozók jó munkáját di­cséri. hogy eddig csak 1.8 százalékos volt az elhullás, — 120 TAGJA van a kar­cagi Lenin Termelőszövetke­zet színjátszó csoportjának. Most csoporton belüli szako­sítást hajtottak végre, így külön rendelkeznek drámai, kabaré, szatirikus egységgel. _ — A FÖLDMŰVESSZÖ­VETKEZETI szerveknél is növekszik a szocialista mun­kabrigádok száma. Megye- sterte jelenleg mintegy 78 munkabrigádban közel 400 fő dolgozik. — MÁRCIUSBAN ériéke­lik a Hazafias Népfront mű­szaki akcióbizotíságának munkáját. Megállapítják, hogy a esoport milyen mér­vű segítséget adott a tsz megszilárdításához és meg­határozzák az idei felada­tokat. — KUNSZENTMÁRTON- BAN működik megyénk el­ső cigány-főiskolája. Az elő­adásoknál; jelenleg 40—45 hallgatója van. Az összejö- | veteíeken azontúl, hogy megismerik vándorlásaik történetét az . élet . minden férfi letérői szóló előadásokat hallgathatnak. — EREDMÉNYESEN gaz­dálkodtak a cibakház! Vö­rös Csillag cserkeszöllői pri- mőrtelepének dolgozói. A legutóbbi felmérés szerint minden munkaegységre 84 forint értékű megtermelt árú jutott. — SZIGLIGETI SZÍNHÁZ mai műsora (március 2-án, néntcken) este 7 órakor: Az igazság házhoz iön. Kunhe­gyesen: Nőgyfilölő. A Szolnoki Zenés üdvözlet Szanda- szöílősre. — Falusi hiradó. — Sunpé: Boccació nyitány. — Ásító termek és zsúfolt kocsmák. — A komoly zene kedvelőinek. — * 1 Nyugtalan nyugdíjasok. — Gersvin műveiből. — Legfrissebb hi- ts£v — Műsorzárás, ' 4 fagyok után rügyezik a gyümölcsfa, időpontra nyílik a virág A mezőgazdaságban, fő­ként legintenzívebb ágában, a kertészetben, mind jobban tért hódít a különböző vegy­szerek alkalmazása. A mű­trágyák és növényvédőszerek mellett kezdenek szerepet kapni az egyéb - összetételű és rendeltetésű kémiai anya gok is. A Kertészeti és Sző­lészeti Főiskolán most egy növendékszabályozó készít mény előállításával és alkal­mazásával kísérleteznek. A vegyület sajátossága, hogy kóncentrációjának foka sze­rint serkenti vagy lassítja a növény fejlődését. A növekedést-serkentő ha­tást elsősorban a szőlőter­mesztésben hasznosítják. Az ötéves terv nagyarányú sző­lőtelepítési programjához kö­rülbelül egymilliárd gyöke­res szőlővesszőre van szük­ség. Ennek előállítását na­gyon megnehezíti, hogy a sima vesszőknek csak vi­szonylag kis része gyökere­sedik meg. A főiskola tan­gazdaságában az idén újsze­rű kísérleteket kezdenek: 25 miiiiMiiiiHiiiiiiimiiiiiiiifiHiiiiimjiiiiiiiiiii Videlíé nyilÉílják a századok műszaki emlékeit Az elmúlt időszakban ki­bontakozott széleskörű mun­kával lerakták a leendő Magyar Műszaki Múzeum gyűjteményének alapjait. A műszaki emlékek gyűj­tése közben érdekes dolgok­ra bukkantak a szakembe rek. A magyar feltalálók sza badalmai alapján készített gépek első példányai eljutot­tak nagyon sok országba és ezeket többek között Mün­chen, Bécs, London, Prága technikai-műszaki múzeumai­nak gyűjteményében őrzik. Előfordult, hogy egy-egy ki­tűnő magyar találmányt kü­lönféle tőkés , érdekeltségek vásároltak meg és süllyesz­tettek el. Erre a sorsfa jutott például a Fejes-féle motor. A Magyarországon maradt és ma már védetté nyilvání­tott műszaki emlékek között is számos érdekes példányra akadtak a szakemberek. Szá- montartják a XVIII. századi nagyhírű debreceni kísérle­tezőnek. Hatvani professzor­nak fizikai kísérletekre hasz­nált eszközeit, — amelyeket maga tervezett. Az eredeti tervrajzok alap­ján elkészítették az Asbóth- féle helikopter kicsinyített mását. Gondosan őrzik a vi­lág első dinamóját, amelyet Jedlik Ányos, a dinamó-elv kimondója készített el, vala­mint a világviszonylatban szintén első Bánki—Csonka­féle karburátort. A műszaki emlékek között találjuk az első Eötvös-ingát. A műszaki emlékeket gyűj­tő csoport évente több ván­dorkiállítást rendez ezekből az értékes műszaki emlékek­ből. (MTI). ezer dugványt kezelnek az új vegyianyaggal, amitől a gyökeresedési arány jelentős növekedését várják. Á kísér­letek során azt is megvizs­gálják, hogy a szer oldat-, por- vagy egyéb formában alkalmazható-e a legjobban. Bármilyen meglepően is hangzik az új vegyianyag növekedést fékező hatásának még nagyobb a jelentősége. Gyümölcstermésünket min­den évben többé-kevésbé csökkenti, hogy a tavaszi fa­gyok elpusztítják a korán kifakadt rügyeket Ezért ké­miai beavatkozással akarják késleltetni, a tavaszi fagyok utánra „kitolni” a rügyfaka- dás idejét. A dísznövénytermesztésben a növekedést serkentő és lassító hatást egyszerre akar­ják alkalmazni. A cél itt az, hogy a növények egy része „megadott időpontra”: bizo­nyos ünnepekre, névnapokra bontsa ki virágait. Ennek megfelelően a növény fejlő­dési stádiumától függően, gyorsítják vagy lassítják a vegetációt. (MTI) 4 fáraók sohasem nyugodhattak Steffen Vénig keletnémet régész a napokban előadást tartott, amelyben elmondot­ta, hogy alig van olyan egyip­tomi királysír, amelyet az idők folyamán többször is ne raboltak volna ki. Már az ókorban gyakran előfordult, hogy a nyomorgó lakosság feltörte a királysírokat és el­rabolta a bennük talált aranyékszert, hogy javítson nyomorúságos sorsán. Nem ritkán „bosszúból” történtek a sírrablások az egyiptomi királyok kegyetlensége miatt elszenvedett gyötrelmek — megtorlásaképpen. Még a sí­rok hivatalból kirendelt őr­zői, a papok is résztvettek ilyen sírrablásokban. Amikor Keopsz fáraó fel­fedezte, hogy a régebbi ki­rálysírokat fosztogatják, át­fogó intézkedéseket tett, hogy megóvja ettől előre megépített saját sírhelyét. A híres Keopsz piramisba bo­nyolult és rafinált csapdákat építtetett be, de ez sem hasz­nált. Keopsz sírját csakúgy kirabolták, mint elődeik sír­helyét. HhlHlVUDé AZ ÉN NAGY BARÁTOM (Szovjet film.) Miskolcon rendezik az V. országos kamarazenei fesztivált Az V. országos kamarazenei fesztivált az idén Miskolcon rendezik április 7-én és 8-án. A zenei vetélkedés elődöntői, amelyen 48 zeneiskola nö­vendékei vesznek részt — már országszerte megkezdőd­tek. E jelentős zenei esemé­nyen a zeneiskolák 7—15 éves kon! legtehetségesebb növen­dékei mutatkoznak be és a kamarazene-irodalom leg­szebb műveiből adnak aiő. Az ifjúsági hangversenyeken a hagyományos hangszerek mellett mind többször csen­dülnek majd fel a fúvós és fafúvós hangszerel: ist (MTI)* A film egy kisfiú egyet­len, különös napjáról me­sél. Ezen a napon fedez fel a kis Szása sok csodálatos dolgot, amit eddig nem vett észre, pe nemcsak c. kisfiú fedezi fel ezen a napon a világot, hanem felnőtt ba­rátja, Szergej is. Szergej út­kij, fiatal rendező diploma- munkája, első önálló alko­tása, amely finom ízlésről és mértéktartásról tanúsko­dik. Sokszor használja fel az olasz és francia filmek esz­közeit, de a néző nem gon­dol utánérzésre, önálló, te­hetséges alkotó, egyénisége hengerlő munkás, és most, először tudja meg, hogy a hegedülés sem szórakozás, hanem komoly munka, hi­vatás. Olyan csodálatos do­log, amely más világba re­píti gz embert. A film szerzői Szása és Szergej szemével nézik az eseményeket, és így mutat­ják ezt be a nézőnek is. „Az én nagy barátom” Tarkovsz­l AZ ALVILÁG MEGFENYE­GETTE MARTIN GOSCH FILMPRODUCERT Martin • Gosch madridi filmproducer filmet készül forgatni a nemrég Nápoly­ban elhunyt Lucky Luciano nevű hires gengszter életéből. A filmproducert „figyelmez­tette” az amerikai alvilág, hogy helyesebben tenné, ha elállna ettől a tervétől. Gosch kijelenette, hogy nem hagyja megfélemlíteni ma­gát, júniusban megkezdi a „Lucky Luciano-sztori” for­gatását; A forgatókönyv már 1960. októbere óta készül és maga a volt gengszter szolgáltatta hozzá az adatokat érződik a film minden egyes jelenetében. Nagyon szerencsés a sze­replők kiválasztása, különö­sen a kisfiúé. Ügy érzi az ember, hogy a gyereknek sejtelme sincs arról, hogy felvevőgép követi minden mozdulatát, olyan fesztele­nül, természetesen,* 1 közvet­lenül él a vásznon. VÁLTOZNAK AZ IDŐK... A némafilmek egykori kö­rülrajongott bálványát, Ra­mon Novarrot február 20-án letartóztatták, amiért részeg állapotban autót vezetett. A 63 esztendős filmszínész a rendőrségen kijelentette, hogy „öreg vagyok, meg akartam halni”. Novarro már 1960-ban is ült egyszer öt napot szintén részegeskedés miatt. AZ ERKÖLCSI FELHÁBO­RODÁS ALKOTOK!,EMEI Egy ismert olasz filmren­dező találóan jegyezte meg, hogyr az úgynevezett „erköl­csi felháborodás” többnyire 3 százalék erkölcsből 47 szá-. zaiék felháborodásból és 50 százalék irigységből álL 1. Eddig csak elbeszélésből ismertem Egy szülő leve If Kérem a szerkesztősé­get, hogy közöljék íráso­mat, Szeretném azért is, mert remélem, hogy az általam végighallgatott szülői értekezleten részt vett helytelen nézetet val­ló szülők magukra ismer­nek és elgondolkoznak. * \Meqhiv6t kaptam az IS62 LVM február 21-én tartott szülői értekezletre, amelyen az új iskolai törvényt ismer­tették. Eddig nem hanyag­ságból mulasztottam el az értekezleteket, hanem azért, mert vidéki munkahelyen dolgozom. Most éppen sza­badságon voltam. ezért sike­rült eljutnom, és nem bán­tam meg, hogy résztvettem rajta. örült a szivem, amikor lát­tam a tanulók által készített eszközökből álló kiállítás* Gyönyörű csipkék, szőnye­gek, konyhakerti kéziszer­számok , sorakoztak egymás mellett. Megnéztük a poli­technikai gépeket, am’elyek a tanulókat segítik a gyakor­lati munkában. Mint később megtudtam. százezer forin­tot érnek ezek a szép mun­kagépek. Az értekezleten a Szabad­ság téri iskola igazgatója, Czakő Jenő ismertette a tör­vényt. Amit elmondott, min­denki helyesnek tartotta. Ki­fogásolták viszont, a túlko­ros ismétlő gyerekek helyze­tét. Ezek a visszamaradt ta­nulók legtöbb esetben rossz magatartásukkal gátolják a jó kollektív szellem kialaku­lását. A felszólalók többsége amellett foglalt állást, hogy az ilyen tanulókat külön osz­tályba kellene tömöríteni. Az én véleményem is ez, mert ezeknek a tanulóknak a többsége nem részesül kellő nevelésben. Helyes volna, ha ezt a problémát a felsőbb szervek napirenden tartanák. A felszólalásokból kitűnt, hogy ifiuságunk jövő­je a tanulástól függ. Termé­szetesen a tanult, művelt if­júság csak úgy képzelhető el, ha a pedagógusokon kívül a szülők is résztvesznek a gyermekek tanításában, ne­velésében. Az értekezleten ezzel kapcsolatban néhány helytelen felszólalás is el­hangzott. Ezek szerint a gyermekek tanítása csak a pedagógus kötelessége. Ezzel a nézettel érdemes foglalkoz­ni. A tanuló az iskolában a napnak csak negyed részét tölti el. Ezenfelül egy neve­lőre 35—40 gyerek is jut, a szülőkre viszont csak a saját egy-két, esetleg három gyer­meke. Egyes szülők azzal próbálnak, kibújni a gyer­mekek nevelése alól. hogy nincs rá idejük. Na mindkét szülő dolgozik, a napközi a gyermekek rendelkezésére áll. Ha az anya nem dolgo­zik, feltétlenül van ideje De a dolgozó szülőknek is kell a gyermekek számára időt szakítaniuk. A nevelés csak akkor eredményes, ha a szülő ál­landó kapcsolatot tart az is­kola nevelőivel. Emellett arra neveli gyermekét, hogy tisztelje tanárát, tanítóját A bizonyítvány nemcsak n tanuló eredményeit tükrözi, hanem a tanítók és szülők közös nevelési munkájával eredményeit is. A szülőknek nemcsak az értekezleteken, henem az értekezletek kö­zötti időben is érdeklődni kell gyermekük előmenetelé­ről és magatartásáról. Az ér­tekezleten pedig valamelyik szülőnek feltétlenül meg kell jelenni. Általános jelenség, hogy a szülői értekezleteken pontosan azok nem jelennek meg, akiknek gyermekei gyenge eredményt érnek el. és magaviseletük kifogásol­ható. ok szülő csak akkor ke- resi meg a nevelőt, ha „ég a ház,” ha hullanak a rovások. Akkor vedig jön a számonkérés, a szülő a pe­dagógust vonja felelősségre és csökkenti tekintélyét a gyermek előtt. Az ilyen szü­lő vizsgálja meg a saját lel- kiismeretét és gondolkozzon azon, milyen hatást váltott ki ezzel a fellépésével. Néz­ze meg gyermeke tanköny­veit, van-e benne olyasmi, amely a szülő ellen szól. Ilyen nincs, tehát mi se lép­jünk fel az iskolával szemben helytelen módon. • Aztán van egv pár olyan hiba, amely nehezíti a gyer­mekek beleilleszkedését az iskola közösségébe. Egyes szülők mindent megengednek a gyermeküknek. Káros ha­tással van a fiatalra a szü­lők rendezetlen életmódja, a civódások. Az ilyen gyermek nem tanul, nem illeszkedik bele a gyermekközösségbe és teher számára az iskola. Nincs recept a jó nevelés­re. Csak általános elképzelé­sek vannak, amelyeken be­lül minden szülő gyermeke jelleméhez igazodva kell, hogy cselekedjen. Csak a helyes neveléssel biztosíthatjuk, hogy szakmai­lag jő) képzett, müveit, hűsé­ges, hazáját, népét szerető dolgozó embereket adjunk az országnak. Az ilyen embe­rek azután támaszává lesz­nek szüleiknek is. Benedek Finns Mezőtúr. Babits Mihály u, 6 24 éves korában tanuSt meg újra beszélni Papp László 24 éves Sza­bolcs megyei kubikos a múlt év deeemerében rokoni láto­gatásra Győrbe utazott. A tervezett látogatást tragikus szerencsétlenség hiúsította meg: Papp László a város közelében olyan szerencsét­lenül esett ki a mozgó vo­natból, hogy nyílt koponya­alap! törést szenvedett és az agya is megsérült. A hetekig eszméletlenül fekvő fiatalember a gondos orvosi ápolás eredményeként visszanyerte egészségét, de beszélni nem tudott. A Győr megyei kórház orvosai vál­„Adám és F.va utódai A demográfiai tanulmá­nyokkal foglalkozó washing­toni „Papulation Reference Bureau’"’ kiszámította, hogy „Ádámnak és Évának” ed­dig 77 milliárd utóda volt. Ez a szám magában foglalja földünk mindezidáig élt ösz- szes lakóit, beleértve a most élő 3 milliárd embert is. (A „Basler Nachríchten”- ból) lalkoztäk arra. hogy Papp Lászlót ismét megtanítják beszélni. Eleinte csak egyes szavak kiejtését gyakoroltat­ták a beteggel, később ráve­zették a szavak mondattá fű­zésére is. A fiatalembert a szó szoros értelmében újra tanították beszélni és járni. (MTI)). Esői nők megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás pán Szolnok megyei Bizottsági és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Varga J6z.net SzerkesztőséR: Szolnok, irodaház. I. emelet Telefon: 20—93. 23—20. 20—69 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Sz-olnok. Irodaház, földszint S. Telefon: 20—94. A lapot előfizetésben es árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták tor. leszttk. A lap előfizetési egy hóra 11-— Ft. Előfizethető bármely posta ntvatalnál és kézbesítőnél Szolnoki Nyomda Vállai« Felelős vezető: Mészáros Sándo r Uisfeb

Next

/
Oldalképek
Tartalom