Szolnok Megyei Néplap, 1962. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-08 / 32. szám
Befejezéshez közelednek a zárszámadások 9 a rrrrrrrrmtm » mnrm»«rrwrn Bejáró munkások, között .ALKOHOL A2.ÜZEMBEN?, ZSUZSANNA Tudomány, technika % A tiszafüredi járás tizen- .tilenc termelőszövetkezete közül eddig 12 közös gazdaságban tartották meg az évvégi számadást. A járási tanács mezőgazdasági osztálya pedig 15 szövetkezetben erősítette meg a zárszámadást. Előreláthatólag e hét végéig a járás valamennyi gazdaságában megtartják a zárszámadó közgyűlést Eddig Tiszafüred körzetében a legnagyobb eredménynyel a tiszaderzsi Űj Barázda Tsz zárta az évet. Egy munkaegységre 37 forintot fizettek ki, tíz forinttal többet, mint tavaly. A tagok átlagos jövedelme meghaladja a 13 ezer forintot. — Ugyanakkor 300 ezer forintot meghaladó összeget biztonsági célra 1962. évre tartalékoltak. Hasonló jó eredményeket értek el a múlt gazdasági évben a tiszaszöllősi Petőfi Tsz tagjai is. Egy munkaegység 28,02 forintot ért ebben a gazdaságban. A szövetkezet tiszta vagyona pedig 6 millió 701 ezer forintra emelkedett. Sajnos a jövedelem emelkedés nem általánosítható a tiszafüredi 'járás területén. A szövetkezetek nagyobb része ugyanis nem osztotta a tervezett munkaegység értékét. így a múlt évi 8200 forintos járási átlagkeresettel szemben, az idén — a mező- gazdasági osztály vezetője és Tizennégyezer Az állami gazdaságok vil- lamosenergia gazdálkodása rendkívül sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben. Tizen- két évvel ezelőtt a gazdaságok évi fogyasztása mindösz- sze kétmillió, az elmúlt évben hetvenmillió kilowattóra Volt, erre az évre pedig már százmillió kilowattórát terveztek. Amellett, hogy a majorságok mintegy 98 százalékát villamosították és tizennégyezer villanymotort állítottak munkába, megnövekedett a mezőgazdasági gyárak száma is. Főleg a magas hőfokú szénaszárítóknál, a hib- ndüzemeknél, a baromfikeltető és nevelő telepeknél használnak fel nagymennyiségű elektromos áramot — (.MTI) főkönyvelője szerint — csak a 6500 forintot éri el a szövetkezeti gazdák jövedelme. Ez a nagy jövedelemkiesés csak részben múlott a tavalyi rossz időjáráson. — Ugyanis már kezdetben rossz gazdasági alappal indult legtöbb közös gazdaság. A járás területén 8 ezer hold maradt szántatlan. S a járási 12 métermázsás kukorica és 65 métermózsás cukorrépa termelési átlag is azt mutatja, hogy a legtöbb szövetkezetben nem végeztek elegendő és jó minőségű munkát. Az alacsony termésátlagokhoz az öntözés hiánya is hozzájárult, hiszen az öntözésre tervezett 5000 holdból mindössze 2900 holdat locsoltak rendszeresen. Az idei gazdasági évben nagy feladat vár a tiszafüredi járás termelőszövetkezeteire, hisz be kell hozniok a mulasztottakat, jövedelmezőbbé kell tenni gazdaságaikat Üzemeinkből jelentik: Az új munkarend 6—8 százalékkal növeli a papírgyár termelését — Létszámnövelés sei megalakítják a negyedik műszakot A papírhiány bizonyosmérvű csökkentése érdekében a papíriparban — következésként a Szolnoki Papírgyárban is átállnak a folyamatos üzemre. — Ez előreláthatóan 6—8 százalékkal növeli az üzem termelését. Nagy feladatot jelent ez a vállalat vezetői számára, mivel a létszámot kb. 25 százaA SZERTÁRBAN A Karcagi Mezőgazdasági Technikum diákjai befejezték az első félévet, s már az évvégi vizsgákra készülnek. Képünk azt a pillanatot örökítette meg, amikor Koródi Gyula igazgatóhelyettes, az állattenyésztés tanára, a ló anatómiáját magyarázza Gyetvai Ferenc, Kucze- ra Miklós, Földes László és Páll! Antal III. éves tanulóknak. a 17 ezer szövetkezeti gazda a Szigligeti Színház tájelőadásain A szolnoki Szigligeti Színház tájelőadásai új színt jelentenek a termelőszövetkezeti megye községeinek, városainak életében. Általában minden olyan darabbal megjelennek a falusi művelődési házakban, a nagyobb termelőszövetkezeti és állami gazdasági központokban, amelyeket a megyeszékhelyen bemutattak. Az 1961/62-es évadban eddig ötvenhat táj előadást tartottak, amelyeket csaknem 17 ezren tekintettek meg. A múlt év végén a hagyományoktól eltérően nem Szolnokon, hanem Karcagon tartották Csizmarek Mátyás: Görbeháti. perpatvar című művének ősbemutatóját. — Január óta a kisebb községekben is, — mint például Fegyverneken, Zagyvarékason, Jászladányban, Tisza- földváron Siller drámáját, a Stuart Máriá-t játsszák. A mezőhéki Táncsics /Termelőszövetkezet vezetősége minden darab egy előadásé' ra szerződést kötött a színház igazgatóságával. Ilyenkor a tsz korszerű művelődési házában 5—600 tsz tag foglal helyet. Egyre több szövetkezeti gazda keresi fel a szolnoki színházat is. Cserkészöllőről; Kőtelekről, Tószegről, Zagv- varékasról, Besenyszögről Szandaszöllősről, — százan, százötvenen látogatnak megyeszékhelyre. A színház igazgatóságának tervei szerint a tavaszig még Goldini: Fogadósné című darabját is bemutatják a termelőszövetkezeti községekben, városokban. Bármerről közeledünk Szolnok felé, a leghamarabb — a Tisza és Zagyva találkozásánál épült olajbányász lakásokat láthat- luk. A modern oontházak a város újabb büszkeségei lettek. Százhat fanezer naposcsibe A Szolnok megyei állami gazdaságok keltetőiből 160 ezer naposcsibét vittek eddig ki továbbnevelésre a gazdaságok. Az elmúlt napokban a Jászsági Gazdaság 10 000 darabot szállított el. Ogy tervezik, hogy ezévben már március végén megkezdik az első rántanivaló csirkék eladását. Hatezer holddal növelik a termőterületet Megyénk termelőszövetkezetei, állami gazdaságai, az elmúlt esztendőben 1900 hold szántóterületet minősítettek át legelővé. Ezek főként szikesek és a korábbi években feltört legelők voltak. Ugyanakkor több közös gazdaságban olyan földeket is át akartak minősíteni, amelyeket talajjavítással még hosszú évekre termővé lehet tenni. Éppen ezért a párt és a tanácsi szervek rendeletét hoztak a szántóföldek védelmére. Az idén már az Országos Minőségvizsgáló Intézet hozzájárulásával lehet csak a szántóföldeket átminősíteni. Ugyanakkor a jászsági és a tiszamenti homokon átminősítés után szőlőt telepítenek. A termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok a szántóföld védelmén túlmenően tovább növelik a termőterületeket. Régi használaton ki-; vül helyezett dűlőutak féltő-; résével, elhagyott tanya he- ; lyek lebontásával és a máso- 1 dik világháború nyomainak! fe1 számolásával az idén. mintegy hatezer holdat vannak be a termelésbe. lékkai növelni kell. A nagymérvű létszámemelést egyrészt az teszi szükségessé, hogy a folyamatos üzemmenetkor meg kell szüntetni a túlórákat, másrészt á kormány által nyújtott kedvezmények is több munkás foglalkoztatását teszik indokolttá. A2 új munkarend szerint ugyanis a heti munkaidő átlagosan 42 óra lesz, ezért negyedik műszakot kell szervezni. A folyamatos üzemre való áttérés á munkaidő csökkentése mellett azért is kedvező a munkásoknak, mert keresetük változatlan marad. Az új munkarend bevezetését április 1-re tervezik. Ennek megfelelően megkezdték az új munkások felvételét és betanítását. Széndioxid-gázhegesztés az Aprítógépgyárban A jászberényi Aprítógépgyárban már hagyománya van a hegesztés korszerűsítésének. A közelmúlt években ott állították például munkába megyénkben az első hegesztő automatát, s működését tapasztalatcserén ismertették más vállalatok szakembereivel. Az, idén ismét új módszert alkalmaznak. Még- az* első félévben bevezetik a. széndioxid-gázhegesztést. Űj fúrószakmunkások at képeznek az alföldi olajmezőkre A Kőolajipari Tröszt Alföldi Kőolajfúrási Üzeme az idén 225 000 méter kutatófúrást vett tervbe. Ez az előirányzat a tavalyi .teljesítménynek csaknem a kétszeresét jelenti. A megnöveké- dett feladatok jó megoldásához tervszerűvé ' tették a szak efnbef képzést. A múlt éy végén háromhónapos alap-' fokú fúró-szakmunkástanfo- iyarn fejeződött be, amelyen tizenhármán szerezték meg a Szakmához szükséges ismereteket. Jelenleg harmincán tanulnák az üzem fúrós2akmun- kásképzó tanfolyamán. ‘ A márciusban végződő háromhónapos tanfolyamon a volt segédmunkások napi nyolc órás foglalkozás keretében ismerkednek a geológia, geofizika, gépészet, a korszerű turbinafúrás szakmai; fogásaival': ’ .' A hallgatók a tanfolyam befejezése után kőolajipari szakrtirmkSs-bizonyíú ányt kapnak és a nagy fúróberendezésekhez kerülnek.- Ebben az évben még tíz iparitanüló is megszerzi a szakmunkás képesítést. Munkaverseny a- • VIT tiszteleteié........... A martfűi Tisza Cipőgyárban egyre szélesebb körben bontakozik ki az ifjú munkások versenye a VIT tiszteletére. Sok brigád már megtette a vállalását, — nem csak a termelő —, hanem a ^•/vwwv *vv«,ivv'tvy»\\iywr»wrrv« szolgáltató üzemrészekben is. A kazánfűtők például vállalták, hogy 25000 forintot takarítanak meg hulladékanyagok feihasználásával Szocialista címért küzdő brigádok alakítása is szerepel az ifik. felajánlásában. Újságírói túlzásnak látszik és bizonyára sokan hihetetlennek tartják. Magam is így voltam vele először, s azután meggyőztek a tények. A tiszapüspöki földműves szövet kezet és a Szövetkezetek Szolnok megyei Értékesítő Központja levelezéséből kitűnik, hogy valóban így van. A MÉK 1152 forinttal terhelte meg a tiszapüspöki fmsz egyszámláját árudiszpozíció címén. Mindjárt hozzátehe- tem, hogy törvényesen tette, mert felhatalmazza erre a SZÖVERT igazgatóság rendelkezése. A közvetített, áru értékének megfelelően kétszázalékos diszpozíciós költséget számolhat fel. De ez esetben — enyhén szólva — mégis csak túlzás: két levél költségéért 1152 forintot felvenni. De menjünk sorjában a dolgokon. A rizsaratás után a tiszapüspöki fmsz levelet kapott a MÉK-től: jelentsék, mennyi rizst tudnak felvásárolni. Az fmsz válaszolt, hogy 40 mázsát tud szállítani. A MÉK második levelében közölte a tisza- püspökiekkel, hogy a rizst három jászsági földműves- szövetkezet fogja megvásárolni: a dózsai ét az alsószentgyörgyi 10—10 mázsái az apáti pedig 20-át. Á felvásárlás és az e (szállítói megtörtént annak rendje- módja szerint, amikor ismét megérkezett a MÉK. levele, hogy felszámította a nem éppen ki'sössZegű járandóságot. Köztudomású,- hogy a MÉK monopóliumot élvez a mezőgazdasági termékek felvásárlásánál és továbbításánál. Esetenként ez sok utánjárással, levelezéssel, telefonköltséggel bonyolódik. Szerződni kell a- tsz- ekkel és a kereskedelmi vállalatokkal. Gyakran szállítási és raktározás’ költségek merülnek fel. A MÉK apparátusát is fizetni kell.., Előfordul azonban, hogy csupán két üzletfél közöl* kell közvetítenie. Ilyenkor csupán filléres költségek lehetnek — mint az említett rizsszállítási üzletnél is. Azt hiszem, joggal tiltakozunk a túlzott költségek miatt, mert nem áll mögötte fáradtság és munka. S ha az árudiszpozíciő olcsóbb lebonyolítását felsőbb rendelkezések akadályozzák. azokon is lehet változtatni. M. U 4VTűAQ PROLETÁRJAI EGzESuLJzTE&l SZOLNOK Jk / m gj megyei JttLéÉk jSB JűNfá á ill évfolyam, ZZ, szám. Ára nö fii lép 1983. február S„ csütörtök. Két levél — 11&2- forintért 1 város büszkesége