Szolnok Megyei Néplap, 1962. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-01 / 26. szám

1962. február 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 I így látja a szolnoki böllér... ”** A szalonna csak „strafolva“ jó — A kolbász a sztár — X Egy nagy, vagy két kis sonka... — A gyakorlat 0 istenítőihez A böllért Hanti Józsefnek hívják. Kilenc éve böllérke- dik, kilenc esztendeje dolgo­zója a szolnoki vágóhídnak. — Vagyis én nem amatőr-, hanem hivatásos böllér va­gyok — jellemzi önmagát be­vezetőül. Mástól, a vágóhíd igazga­tójától tudtam meg, hogy Hanti József neve márkát je­lent nemcsak a hentes-, ha­nem a böllér-szakmában is. így hát ez utóbbi minőségé­ben tettünk fel számára né­hány kérdést. — Hány disznó köszönheti az idén utolsó nyikkanását a késénejc? — Körülbelül harminc. A legnagyobb a Gál Mártoné volt — 260 kilós. Szép pél­dány. angolfajta volt, nekem a kedvencem. — Hogy-hogy kedvence? — Én ugyanis csak az an­gol fajtát kedvelem. Könnyű a tisztítása, a pörzsölése, hisz ennek van a legvékonyabb koszhártyája.., — Hány meghívása van még? — Egy se. Sajnos, már nincs időm. Tudja a törzs- igénylők sertéseit levágtam, többet már nem vállalok. — Ha már höüérkedésére nem lehet számítani a továb­biakban, azt árulja el, szük­ségszerű-e a munkát hajnal­ban egy féldecivel kezdeni? — A kérdés nem elég pre­cíz. Sem a szükségszerűség, sem a hajnal, Ha hiszi, ha nem, én nem szeretem a rö­viditalt, de még a bort se nagyon. Munka közben meg egyáltalán nem iszom. Eset­leg, ha nagyon hideg van, néhány korty forralt bort Ami a hajnalt illeti, ebből a szempontból jól ismerik vé­lekedésemet az ügyfeleim. Nem szeretek korán kelni. Általában félhétkor kezdek. Vagy amikor délutáni vágás is van — hat órakor. — Eszerint nem sok időbe telik egy sertés feldolgozása... — Ahogy vesszük. Ha sie­tek, délre kész van, de egy, legfeljebb félkettőre biztos. De nemcsak az idő rövidült le, hanem a feldolgozás módja is. A húsipar forra­dalmi fejlődése akármilyen hihetetlennek is tűnik, a böl- lér-munkában is érezteti ha­tását. Illetve abban, ahogy a sertésvágatók kérik a fel­dolgozást. Az emberek ma már kevésbé „szalonnásak”, mint régen. Nem cél az sem, hogy másfél-kéttenyémyi vastagságú szalonnát hagy­janak meg. Inkább „stráfol- tatják”, vágás hosszában nyesetik a szalonnát, mert így könnyebb a kezelése, füstölése, tárolása. A sonka helyett pedig a kolbász lett a sztár. Nagy átlagban egy hátsó, vagy a két első sonka marad meg csupán. A többi­ből kolbász lesz. Vagyis sok­kal több kolbász készül a mostani disznóvágásokon, mint régebben. — S mi a helyzet a ropo­gós-piros alföldi tepertővel ? — Ez ma is nagyon ked­velt maradt. Az elkészítése már eléggé közismert. Vagyis külön kell sötni az apró hul­ladéktepertőtől, csak így le­het biztosítani az ideális ízt és átsülést. Az is változás még a böllér-munkával szem­ben, hogy ma már sokkal ke­vesebb a füstölthús, mint né­hány évtizeddel ezelőtt. Ahol már a tavaszra készülnek Ágas lucernaszárítási előkészületek a mezőtúri Sallai Tsz-ben Kedden a megyei tanács mezőgazdasági osztálya és o mezőtúri Sallai Tsz vezetősége ankétot rendezett a lucer­naszárításról. Erre meghívták megyénk huszonkét bemu­tató- és szaktanácsadó gazdaságának szakembereit. Rédúú István, a tsz elnöke nyitotta meg a tanácskozást, majd Magas László, a megyei tanács VB mezőgazdasági osztá­lyának helyettes vezetője ismertette az összejövetel cél­ját. Elmondotta, hogy náluk je­lenleg is, de a második öt­éves terv során is a szálas- takarmányok zömét a lucer­na adja. A lucerna termesz­tésénél három fontos ténye­ző szerepel: a jó telepítés, a megfejelő növényvédelem, a helyes és veszteségmentes be­takarítás. Eddig hagyomá­nyos módon végezték a beta­karítást szinte minden közös gazdaságban. Ez a módszer már nem alkalmas a nagy­üzemi gazdálkodásban. Ezért már az elmúlt évben né­hány termelőszövetkezetben kísérletképpen bevezették az újfajta szárítási módokat. így többek között a mezőtúri Magyar—Mongol Barátság Tsz-ben a hideglevegős szé­naszárítást. a Sallai Tsz-ben pedig az ágas szárítási mó­dot alkal. rázták. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy helyes úton járunk, amikor ezeket a módszereket javasoljuk. Ezt az ankétot pedig azért rendeztük, hogy még legyen idő felkészülni a tavaszra. Dr. Kuraletz Viktor neves szakember arról tartott érté­kes előadást, hogy milyen veszteségek érhetik a lucer­nát a szárítástól kezdve ad­dig, amíg a jászolba kerül. Előadása után Takács La­jos, a Sallai Tsz üzemegység­vezetője szólott arról, ho­gyan végezték az elmúlt év­ben az ágas lucernaszárítást. — Brigádvezetőinkkel — mondotta — megismertettük a feladatot, a végrehajtás módszerét. Azt tanácsoltuk nekik, hogy kutassák fel a VAriilfi t-Pnvah#*­lyek fáit, erősebb suhángo- kat, a brigádtanyákon fellel­hető, másra nem használható faanyagokat. Ezután megálla­pítottuk, hogy brigádonként 15—20 kh-on meg tudjuk va­lósítani az állványos szárí­tást. Erre kiválasztottuk a legjobb lucernásunkat brigá­donként. Egy-egy kh. ter­mésének felrakásához 8—10 állványt használtunk fel (2,2 m—2,4 m rúdmagasságban). Ezzel a módszerrel 80 kh-ról takarítottuk be a szénát. Az idén azt terveztük, hogy leg­alább 180 kh-ról szárítjuk be új módszerrel a lucernát. A tanácskozás után a meg­jelent szakemberek megte­kintették a tsz állványkészí- tésének munkálatait. A he­lyiek elmagyarázták, hogy ho­gyan kell felrakni az áll­ványra a lucernát. A részt­vevők egyöntetű véleménye volt, hogy jó és gazdaságos ez a módszer. ' A bemutató üzemek vál­lalták, hogy már a tavasszal ilyen bemutatókat rendeznek és elsősorban saját gazdasá­gaikban megvalósítják meg­határozott területeken az új­fajta szárítási mód valame­lyik formáját. Milliós értéket takaríthat­nak meg így a közös gazda­ságok minden különösebb be­ruházás nélkül. El kell ér­nünk a megyében, hogy a lucerna tápanyagtartalma, el­sősorban az emészthető fe­hérjetartalma a jelenlegi 6 százalékról legalább 10—12 százalékra növekedjék. En­nek pedig egyetlen módja a gondos betakarítás, kezelés Vágási Kálmán — Mi a véleménye arról, a hagyományos felfogásról, hogy a szalmaperzselés jobb, mint a benzin-, gáz-, vagy faperzselés? — Én ebben nem hiszek. A mi nyelvünkön szólva, a magam részéről falámpával, vagy benzinlámpával perzse­lek. Ez jobb. Egyenletesebb a hőelosztás, nem sérül meg a bőr, lehet szabályozni a per­zselést. Nincs égetés és nincs nyersbőr. És azt sem tapasz­taltam, hogy a szalmától, il­letve a szalmaperzseléstől jobb minőségű lett volna a szalonna. S aki úgy érzi, hogy lépést kell tartania a szakma fejlődésével, az a böllér, ugyancsak ezt a néze­tet vallja... — bubor — Megyénk egyik üzemé­ben a legnagyobb gyárrész­leg vezetője közel kétezer munkást irányit, intézi mun­kahelye minden gondját, ba­ját. Önkéntelenül arra gon­dol az ember, hogy milyen magas képzettséget kellelt neki megszerezni a pozíció betöltéséhez. A valóság pe­dig egészen más. Most vá­gott neki — immár ötödször vagy hatodszor — a techni­kum első évfolyamának. A statisztikai adatok ta­núsága szerint megyénk üze­meiben a műszaki irányí­tó poszton dolgozóknak kö­rülbelül a fele nem rendel­kezik középiskolai végzett­séggel. Az igazsághoz termé­szetesen hozzátartozik, hogy jó szakemberek ők, s nem mai gyerekek a szakmában. Mégis felvetődik a kérdés: jól van ez így? Annakidején, a fordulat évében a vezető tisztségek betöltésénél úgyszólván egye­düli szempont volt a megbíz­hatóság. A képzettséggel úgy voltak, hogy „majd megszer­zik a káderek”. S nagyrésze meg is szerezte. Nagyon so­kan becsülettel megbirkóztak a nehézségekkel, tisztelettel övezett vezető vált belőlük. Ma mar más a helyzet, sokkal kedvezőbb. Egyre na­gyobb számban vannak üze­meinkben olyan munkások, akiket nemcsak emberi ma­gatartásuk, a szocializmus ügyéhez való hűségük, ha­nem gyakorlati tapasztala­tokkal párosult szakmai kép­zettségük szerint is kisebb- nagyobb vezető posztra lehet helyezni. Sok olyan munkás van, aki elvégezte, vagy most végzi a technikumot, s az egyetemek levelező tagozatán is jónéhány megyénkbeli munkás tanul. Három gyár leállítása után is 0 könnyen tel esíthe.ö a terv löbbre is képes lenne a Téglagyári Vállalat A Szolnok megyei Tégla­gyári Vállalat tavaly jóval többet produkált, mint az előző években — pedig a vállalat kapacitásának 25 százalékát jeléntő török­szentmiklósi telepet a ke­mence átépítése miatt le kel­lett állítani. Idei tervük — lehet, hogy változik még — 28 millió tégla. Ugyanakkor 38—40 millió tégla gyártására vol­nának képesek. Joggal véle­kednek tehát úgy a vállalat vezetői, hogy előirányzatukat játszva valóraváltják — még három gyár leállítása után is. A nagy elfekvő készlét miatt ugyanis sor kerül a jászberényi, a jászkiséri te­lep felszámolására és a ti­szafüredi kényszerű pihenő­jére. Arra számítanak, hogy a közeljövőben a tsz-ek erő­södésével együtt nagyarányú építkezés lesz ismét, s hátha akkor több tégla kell. Ezért a tiszafüredi gyárat üzem­képes állapotban hagyják — csak munkások nem lesznek egyelőre hozzá. Ráfizetésből éltek eszközölnek. Csépai telepük kap egy kotrógépet, a kun- madarasi meg egy — az ed­diginél nagyobb — finom­hengert, mely javítja termé­keik minőségét. Folytatják a félig kész tö­rökszentmiklósi kemence épí­tését is. Ez a munka azért sürgős, mert a telepen lévő, nagymennyiségű nyerstégla gátolja a gyártás megkezdé­sét. A tárolóhellyel máshol is gondok vannak. Karcagon például mintegy hárommillió téglán kell túladni a gyár­tási idény kezdetére, hogy legyen elég szabad helyük. Tőlük telhetőén gondolnak a fizikai munka csökkenté­sére is. A törökszentmiklósi telepen például eddig hu­szonnyolc lány tolta a csil­léket — most majd lovakkal húzatják azokat. Mozaik üze­mükbe pedig házilag készí­tenek egy csőverő gépet, s üzembeállítanak egy beton­keverőt. Kinek kell tégla ? A helyzetet mérlegelve tet­tük fel a kérdést a vállalat vezetőinek: — Ha a kismé­retű tágla ennyire nem ke­lendő, miért nem gyártanak üreges árut? — Azért — hangzott a vá­lasz —, mert egy bizonyos mennyiségű üreges árut már gyártottunk, de nem kell senkinek. Magunk sem ta­láljuk rendbenlévőnek, hogy kisméretű téglát szállítunk több megyébe — így Borsod, Hajdú, Bács megyébe —, esetenként olyan helyekre is, ahol van téglagyár, ugyan­akkor olyan üreges árut, amit mi is elő tudnánk ál­lítani, máshonnan szállítanak Szolnokra. A munka jobb összehangolására volna szük­ség, s akkor talán vállala­tunk is intenzívebben dol­gozhatna. A szállítási költ­ségek csökkentésével is je­lentős összeget takaríthat­nánk meg. Ez már viszont vállalaton kívüli probléma. Megoldása felettes szerveikre tartozik. Ami rájuk vár: a termékek minőségének nagymérvű ja­vítása. Ebben az idényben nagy hajráról, kapkodásról nem lesz szó, jut idő a mi­nőség javítására, S. B. Mondani sem kell: széle­sebb látókörűek ők, előrébb látnak azoknál, akiknek csak gyakorlati ismereteik van nak. Belőlük válhat csak jó szakember, akiknek számára sem az elmélet, sem a gya­korlat nem ismeretlen. Saj­nos, manapság, még sokan vannak olyanok, akik a gya­korlat mindenhatóságára es­küsznek. Arra hivatkoznak hogy gyártanak ők olyan jó­minőségű terméket, mint az iskolázottak. Ez eddig hagyján, ebben van is esetenként igazság, hiszen régi mondás szerint is „gyakorlat teszi a mestert” Üzemeinkben azonban nem­csak a jó minőség tartozik, a fő követelmények közé. Leg­alább olyan fontos az, hogy minél olcsóbban, minél ter­melékenyebben állítsuk elő cikkeinket. S ehhez már nem elég a gyakorlat. A műszaki fej­lesztéshez elméleti képzett­ségre is szükség van. Ezért jó, ha fiatal, magas szakmai tudással rendelkező embere­ket állítunk vezető posztra. A fiatal szakemberek — telve ambícióval, megannyi valóraváltásra váró elképze­léssel — általában beváltják a hozzájuk fűződő reménye­ket. Pesti elvtárs, a Tisza- menti Vegyiművek szuper- foszfátgyárának húszegyné­hány éves üzemvezetője pél­dául sikerrel vezette le a gé­pek kipróbálását, s kezdte meg a hét elején az egy hó­napig tartó üzempróbát. Az ilyen példák arra in­tenek: legyünk merészebbek, kezdeményezők a káderpoliti­kában, az arra érdemesek magasabb tisztséggel való megbízatásában. S mivel a szakmai képzés lehetősége megvan, szorgalmazzuk a műszaki munkakörben dol­gozók tanulását.­Természetesen az sem Vol­na helyes, ha most — mond­juk — minden művezetőtől egyszerre a technikum elvég­zését követelnénk. Mindenütt és minden szin­ten lehetséges a vezetés ja­vítása. S ez képezi az egyik legnagyobb tartalékot — irta Csáki elvtárs, a megyei párt- bizottság első titkára kará­csonyi cikkében. Üzemeinkre is áll ez a megállapítás. S a feladat megoldásának egyik módja a tanulás, a magasabb szakképzettség megszerzésé­nek becsülete. Simon Béla A jászberényi telep leállí­tását nem is nagyon sajnál­ják, hiszen az elfekvő kész­letektől függetlenül foglal­koztak a gyár leállításának gondolatával. Ebben az üzem­ben ezer tégla előállítása a berendezés elavultsága, s a kedvezőtlen bányaviszony miatt 620 forintba került, ugyanakkor csak 580 forin­tért tudták értékesíteni. Így minél kevesebbet termeltek, annál jobb volt, kisebb lé­vén a ráfizetés. A leállított gyárakból a síneket, szállítóeszközöket, s a még használható alkatré­szeket más üzemekbe vi­szik át. S hogy mi lesz az emberekkel? A jászberényi gépészek Karcagra kerülnek, az egyéb beosztású munká­sok egy részét átveszi a szol­noki téglagyár. Valamennyi- ök elhelyezéséről nem tud gondoskodni a vállalat. A termelőszövetkezetekben azonban még elkél a mun­káskéz. így a jászkiséri te­lepről a kemence három hó­napos üzemeltetése után va­lószínűleg a tsz-ben helyez­kednek el a munkások. Jász- kiséren még kb. egymillió nyerstégla van, a gyár le­állása előtt még kiégetik azokat. Nem gond a tavaszi felkészülés Ilyen előzmények után mondani sem kell, hogy a tavaszra való felkészülés nem okoz különösebb gondot. Ja­vítgatják a berendezéseket, s előreláthatóan március vé­gén üzempróbát tartanak. Nagyobb beruházást nem MAMÁM Fagyos szél dermeszti a fákat, majd hatalmas hófelhőt kavarva tovarohan. Jól­esik ilyenkor odabújni a búboskemence mellé, melengetni az öreg csontokat. Soványka öregasszony üldögél a , konyhában a padkán, öreg már.,. na­gyon öreg! Ö a falu legidősebb asszonya. Hány esztendős? Ezt biz’ senki sem tudja pontosan megmondani. A háború alatt elégtek a községházán az iratok és be­mondás alapján állították ki annakidején a személyazonossági igazolványokat. A néne pedig akkor oda azt diktálta be, hogy Hajdú Józsefné, született Csépán 1867-ben. A rokonok azonban váltig azt állítják, jóval meghaladta már örzsi néni a száz esztendőt is. No de hát nem is firtatták volna korát, ha az újságíró nem érdeklődik felőle. Életéről nem lehet mondani semmi különöset. Fiatal lány volt még, amikor férjhez ment egy derék gazdálkodó le­gényhez. Gyermekük nem született, így hát örökbe fogadtak egy kis árvát: Sa­nyikét. A legényke megnőtt, s ma már ő is az ötvenharmadik telet tapossa. Ura régen meghalt. Akkor egyedül maradt. De nem ment mégegyszer férj­hez. Hogy miért? — Jó ember volt. szegény, az isten nyugtassa! — motyogja kérdésemre. — Ügyse kaptam volna olyant mégegyszer. Hej, pedig de sok kérőm volt azután. . S már sorolja is bámulatos pontos­sággal a régi kérők neveit. Hiába múl­tak el az évek, az emlékeket nem tudták befödni az élet legnagyobb hóviharai sem. Tulajdonképpen egész életét itt élte le Csépán. Egy párszor ugyan járt Kun- szentmártonban — még fiatal korában, amikor hajnalban útrakelt, hogy gyalo­gosan bemenjen a piacra (akkor még nem volt arrafelé autóbuszjárat, sem vo­nat) — egyébként a falu határán soha nem jutott túl. Hallotta ugyan, hogy léte­zik egy nagy város, amit Budapestnek hívnak, de el sem tudja képzelni, hogy milyen lehet. — Tán Kunszentmártonnál is na­gyobb? — kérdezi hitetetlenkedve. Beszélgetni azonban nagyon szeret. Átjárogat a szomszédba Horváth nénihez, meg az idős Oberna Erzsihez egy kis szó­váltásra. Tán nékik újságolta el először a nagy eseményt, hogy az Alkotmány Termelőszövetkezet nyugdíjat biztosított a számára. Kétszázhatvan forintot kap minden hónapban, meg a fejadagot. Ami­óta nyugdíjas, minden hónap végén tü­relmetlenül várja a pénzespostást. Gyűjti a forintokat — sírkeresztre. Mert 6 akarja azt megvenni sajátmagának. A fiatalok­nak arra se legyen gondjuk. — Az öreg csak nyűg a háznál! — mondogatja. Pedig jól tudia, hogy nem így van. Menye, fia mindennel ellátja. Dehát az ő korában így volt, s nem akarja elhinni, hogy azóta sokat, válto­zott a világ. Amikor teheti, segít a háztartásban. Még most is befüti a kemencét, segít a főzésnél. Reggel maga mosdik a konyha vízvezetékénél, s úgy eljátszik a csappal, mint egy gyermek. Nem is olyan régen, még az újságokat is átböngészte. Mégis akkor a legboldogabb, ha az unokája — Rozmis Sándor — ellátogat hozzá. (Az unoka is nős ember már. egyébként ő a falu párttitkára.) De ha Örzsi néni meghallja a hangját, amikor így szól hozzá: Mamám ... úgy szól hozzá, mint kicsi gyerekhez. Megsímogatja a fe­jéi, süteménnyel kínálja és pénzt ad néki — cukorra! A falu megbecsüli, szereti a Marná* S amikor meghallották, hogy újságíró jár a faluban, hát a lelkére kötötték, feltét­lenül írjon örzsi néniről. Hadd tudja a világ, milyen asszony él Csépán! Varga Viktória

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom