Szolnok Megyei Néplap, 1962. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-27 / 48. szám
\ SZOLNOK MEGíEI NEPLAT 1962. február 27 Birkózóink Debrecenben Debrecenben öt csapat részvételével országos m. osztályú birkózó csapatbajnokságot bonyolítottak le. Megyénkből Jászberényi Lehel és a Karcagi MEDOSZ versenyzői léptek szőnyegre. A Jászberényi Lehel szereplését határtalan balszerencse kísérte és mérsékelt teljesítményt nyújtottak. Hiba volt, Hatalmas sikere volt 0 a tornabemutatőnak Vasárnap déleiért több mint négyázás érdeklődő gyűlt egybe a martfűi Tissa Cipőgyár művelődési otthonának színháztér* méhen, hogy szemtanúja legyen az akrobatikus torna magyar Ságvárí művelődési ház nagy* termét töltötték meg zsúfolásig az érdeklődők. Itt Polgár István, a megyei TST Sajtó- és Propaganda Bizottság titkára, a megyei TST és a város sport- társadalma nevében köszöntötte a tornászokat, melyre szintén Havas László válaszolt Ezután kezdetét vette a látványos, sZlnpompás bemutató. Hogy mindkét helyen nagy sikert arattak az egyes számok, azt legjobban bizonyította az időnként fel-felcsattanó hatalmas taps. Nehéz volna eldönteni, hogy a művészi- és az akrobatikus toraacsapat, vagy a szerművészi torna bajnok és Makrai Katalin mesterfokú válogatott gerenda- és feiemáskorlát száma váltotta ki a legnagyobb tetszést. Egy bizonyos, hogy sokáig felejthetetlen élményt Jelentett mindazoknak, akik láthatták. Bizonyára jó hírverése volt a tomasportnak és az olimpiai gondolatnak. A rendezésben való önzetlen segítségért elsősorban Hontl Gyulát, a Martfűi MSE elnökségi tagját. Molnár István testnevelőt, Biber Pál testnevelőt, a megyei torna szövetség elnökét Illeti dicséret. Szöveg: Yincze Foto: Csikós Makrai Katalin mesterfoké bajnok, magyar válogatott, művészi gerenda gyakorlata. bosook Sp. vasas SC, a művészi torna magyar bajnok B> L kerületi Táncművészeti iskola csapata. Makrai Katalin mesterfokú válogatott, Pálinkás Hr dlkó válogatott, Csányl Ray- ínund háromszoros magyar bajnok, az Burópa-bajnokság második helyezettje és «atmtfn József válogatott tornász bemar totójának. Amikor felgördült « függöny és a színpadon megjelentek a mezbe öltözött női és fern tor* nászok, Sdcoattant a taps. a Himnusz akkordjainak elhangzása után Molnár fctván a Martfűi MSE nevében köszöntötte a résztvevőket, melyre Havas László, az MTSH sajtó- és Propaganda Csoport tagja, az MTST és a Magyar Olimpiai Bizottság nevében Válaszolt. « Szolnokon ifi órai kezdettel a Bokor Edit a művészt tornában I, kerületi táncművészeti iskola tornászok számainak volt-e nagyot síkéra Ezt különben a műsor végén a közönség sem tudta eldönteni. Mint a kiszivárgott véleményekből megítéltük, talán egy árnyalattal mégis a művészi tornászok íátyoltán- ea> Vártady Eszter háromszoros magyar bajnokságot nyert csapatának tagja. Csányi Raymond többszörös magyar bajnok, az Európa RíjrwUraáy helyezettjének korlátgyakorlata» Lilienthál Andor nemzetközi sakk nagymester 1 örökszent miklóson Nem kedvesebb vendéget üdvözölhettek itt, mint Li- lienthal Andor, nemzetközi sakk nagymestert. Az igen szépszámú érdeklődé nagy figyelemmel hallgatta végig előadását Ezután pedig 35 helyi sakkozóval szimultánt játszott, * JCaftardlii MOZAIK A jól sikerült „Űj írásiéit után a közeljövőben ismét népes íróküldöttség jön megyénkbe. Március 8—9-én Szabó Pál, Kossuth-díjas író, Cseres Tibor, Galabárdi Zoltán írók, Sipos Gyula, Vihar Béla, Ténagy Sándor és Vasvári István költők vesznek részt író-olvasó találkozókon. Az első napon a mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezetbe, a martfűi Tisza Cipőgyárba és Törökszentmiklósra mennek; Az utóbbi helyen rendezett irodalmi esten fellép a helybeli költő, Lukács Miklós is. Másnap délelőtt a négy szolnoki középiskola érettségi előtt álló tanulóival találkoznak az íróik. Délben a Verseghy Könyvtárban dedikálják műveiket és beszélgetnek a könyvtár olvasóival Ebéd után a cukorgyárba és a vegyiművekbe mennek ki, bogy a két üzem dolgozóival, azok életével ismerkedjenek. Este 19.30-kor a TIT Kossuth tér 4. szám alatti előadótermében lesz irodalmi est, mélynek keretében az írók és költők saját műveikből olvasnak fél * Jelentős kulturális megmozdulásra került sor február 21-én Tisza püspökiben. A Noszty fiú esete Tóth Marival című film vetítése alkalmává!, az egyik főszereplő, a Tóth Marit alakító Petényi Ilona is megjelent. A film levetítése után a mintegy 200 főnyi nézőközönség hosszasan elbeszélgetett a látottakról, számos érdekes kérdést tették fel a művésznőnek és az ankétot vezető Vfiúr kó Mihály tanárnak, * A nemrégiben bemutatásra került új magyar filmről a „Májusi fiagy”-ról március 5- én ankétot rendeznek Túrke- véa. A városi és falusi fiatalok problémáival foglalkozó film vitáján résztvesznek az alkotók is, Kiss József rendező, Csurka István forgatókönyvíró, valamint Moór Mariann, Petényi Hona és Csurka László filmszínésziék. A Budapest Filmstúdió vezetői és Nemeskürty István dramaturg — akik szintén éljönné íc Túrkevére — nagy érdeklődéssel várják a közönség véleményét a filmről melyei a hivatalos kritika eléggé elmarasztalt * Ä függetlenített népmüve* lök részére indított egyéves továbbképzés következő foglalkozását március 1-én 6a 2-án tartja Szolnokon a megyei tanács művelődésügyi osztálya és a aé&rafivsJéai nácsadó. Mérsékelt formát mutatott a két szolnoki csapat Szolnoki MTE—Szolnoki MÁV 1:0 (1:0). MÁV salakpálya, 500 néző. — Vezette: Csák n. (Bállá Gy.—Ozs- vár L.) Szó. MTE: Sárkány — Sári, Makai, Zalai — Karakas, Török — Pattal, Bánhidi, Papp L, Wffllsch, Pusztai — Edző: Szántó József. Szó. MÁV; Cse- lényl — Tamás, Sándor, kegyes — B. Nagy, Jőzsa — Tóth, Csábi, Sülé, Korkecz, Dobos. Edzó: Fazekas László. (Abonyi sérülése miatt nem játszhatott.) Betonkeményre fagyott talajon a* MTE kezdte a játékot és már az eteó támadásnál Willsch fölé lőtt. Pár perces bizonytalankodás után a vasutasok több formás támadással közelítették meg Sárkány kapuját. A 14. percben Csábi fejesével Tóth ragyogóan elhúzott, éles szögből leadott lövését Sárkány kiütötte. A válasznál Bánhldl faképnél hagyta a MÁV védelmet — a kifutó Cselén yit is kicselezve, a balsarokba emelte a labdát. 1Ä. Szünet után as MTE-nél Cs. Farkas és Englert került a csatársorba. A MAV-nál a sérült Karkecz helyett Kiss M. Jött be. Az 54. percben a kitörő Bánhl- dit Sándor és Kegyes szabálytalanul választotta el a labdá- tóL A játékvezető 11-est ítélt, amelyet Willisch a kapu mellé helyezett. Visszaesett az Iram, egymás hibáiból éltek a csapatok. A 60. percben B. Nagy átcselezte magát az MTE védelmen, már a lü-oson bélül lövésre szánta el magát, amikor ellökték. A 75. percben Cb. Farkas ugrott la és miközben a kifutó Cselényivel összecsapott — a kapu fölé emelte a labdát. A bajnoki Idény küszöbén mutatott forma mindkét táborban vegyes érzelmeket váltott kL A védelmek munkája nagyjából megfelelőnek látszik, de a két csatársor — különösen az NB H-es MAV-é —i nagy csalódás: keltett. EL Gy. Export férfi öltöny szövetek * érkeztek nagy választékban a SZOLNOKI „VÖRÖS CSILLAG” RUHÁZATI K SZ Csarnok utca 2.* Beloiannisz utca 12., Ságvári E. a. 10. és csarnok tér II. részlegébe. Nem hozott meglepetést a labdarúgó NB I. rajtja Szokatlanul hideg időben játszották le a labdarúgó NB L tavaszi idényének első fordulóját Ez igen befolyásolta a mérkőzések látpga- tottságát Az első tavaszi fordulónak mindössze 78 000 nézője akadt A bajnoki tabella vezető csapatai a vártnál gyengébb teljesítmény* nyel lepték meg híveiket ÁH ez elsősorban a Budapesti Vasas bajnokcsapatára. A kiesési zónában a Szeged, az Ózd és a Komló szerzett értékes pontokat Az első forduló eredményei: Vasas—Csepel 2d) (1:0), Csepel, 8000 néző, góllövő: Berendi, Farkas. Dorog— MTK 2:1 (1:1), Dorog, 6000 néző, góllövő: Csőri, Kertes, illetve: Pallcskó. Szeged— Pécs 3d (2:1), Szeged, 12 000 néző, góllövő: Haj ős (2), Reményig illetve; Dunai XL CaPRÓHIR PETES E~iT) ALLAS KÖZÉPFOKÚ képesítéssel rendelkező agronómus munkahelyet változtatna, Állami Gazdaságba, vagy termelőszövetkezetbe. Bármilyen üzemágban alkalmas. Címeket: „Megbízható 09893” jeligére a szolnoki hirdetőbe. TTSZAJENO ES VIDÉKÉ Körzeti Földművesszövetkezet Vezseny községben lévő 5. sz. Vegyes iparcikk boltjába vezetőt vesz fel azonnali belépéssel, 400 000 Ft-os raktárkészlet. Vas, ruházati szakmában jártas, legalább 5 évi gyakorlattal. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. — Bére: 1250 Ft + a forgalom után 0 28 százalék. Lakást nem tud adni- Útiköltséget csak felvétel esetén térít. GEPES2ETI munkakörbe azonnali belépéssel keres a szolnoki posta központos üzeme (Szolnok, Beloiannisz u. 14.) gépésztechnikus oklevéllel rendelkező — lehetőleg katona viselt — munka- vállalót. Bérezés a postavezér* Igazgatóság 131 400/1957. sz. utasítás alapján. Jelentkezés a fenti címen Kiss István üzemvezetőnél. A SZOLNOKI Földművesszövet- kezet szakképzettséggel rendelkező vásári mozgóárusokat keres felvételre (ruházati, divat-, bizsuáruk árusítására). Jelentkezés: Szolnok, Beloiannisz u. 34., kereskedelmi osztály. Útiköltséget felvétel esetén térítünk, A JÁSZAPÁTI és Vidék» Körzeti Pöldművess2övetfcezet azonnali belépéssel szabadfejváaárlót keres. Fizetés a kollektív szerint történik. Tiszta erkölcsi bizonyítvány szükséges. Felvétel sso- tén útiköltségeit térít, RAKTÁROST keres szolnoki szövetkezet azonnaU belépésre. Helybeli Jelentkezők a Magyar Hirdetőnek küldjék részletes írásbeli ajánlatukat „Jó sdmft- níagtráror: jeligére. INGATLAN BEKÖLTÖZHETŐ egysZobe, konyháé há2 eladó. SaotooJL Medve utca L KISÚJSZÁLLÁSON Nyár a. 8S, S2. ház és a Korona-kertben 248 n-öl szölÖSkert eladó. BEKÖLTÖZHETŐ ház átadó, Szolnok, Farkas utca 2ELADÓ Kunszentmárton Bacsó Béla út 20. számú ház, S szobs, 15 n-öl telek és melléképülettel. Azonnal beköltözhető. CbsmS Imre Kunszentmárton. EGYEB 1961-ES TRABANT eladó. Cfe deklődni Mezőhék 3. telefonon. A JÁSZAPÁTI és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet megvételre felkínál egy középkora, elsőosz'ályú lgáslovat. Fiait á» ám megegyezés • hogy Risei nem Jelent meg a i mérlegelésen, Kun. Mihály pedig- az első fordulóban lesérült, így t a csapat nyolc helyett csak hat 1 fővel volt kénytelen kiállni. Ez . eleve irreálissá tette az ered- 1 ményt. Helytelen volt az is,- hogy a csapatbajnokságot egy- nap alatt egy szőnyegen bonyo- , htptták le. Szép tejesltményt nyújtott a jászberényi Mizsel, aki minden ellenfelét legyőzte. Rajta kívül Vass István is dicséretet érdemei. A Jászberényi Lehel eredményei: Jszberényi Lehel—Karcag 6:2, Kaba—Jászberényi Lehel 5.5-2,5, Nagykőrös—Jászberényi Lehel 6:3, Dunakeszi— Jászberényi Lehel 6í Az összesített pontverseny alapján a Jászberényi Lehel t együttese a negyedik, a Karcagi . MEDOSZ pedig ötödik lett. Vívóink Szegeden A szolnoki MÁV vívói Szege- t den n. osztályú kardversenyen . léptek pástra. Igen erős mezőny gyűlt egybe. Ml sem bizonyítja " ezt Jobban, mint az, hogy a hu- , szonegy résztvevő között nem . kevesebb mint 9 másodosztályú volt, Budapest, Szeged, Hódmezővásárhely és Szolnok vívói vetélkedtek, az elődöntőbe négy szolnoki vívó verekedte be magát. A döntőbe viszont csak Mészáros Rudolfnak sikerült bekerülnie. A rendkívüli erős mezőnyben Jő vívással a második helyet szerezte meg. Sporthírek POETISCH GYŐZÖTT BILEK DÖNTETLENÜL JÁTSZOTT Stockholmban a sakkvilágbajnoki zónaközi döntő 18. fordulójában a magyarok közül Por- tisch győzött, Bflek pedig döntetlenül játszott. Barcza mérkőzése függőben maradt. A versenyben Fischer vezet 13 ponttal (l), utána következik ,-Gel- lar 1LS 0) és Petroezjan IDE (WAZ ÜTOLSŐ HELYEKEN VÉGEZTEK A M AGYAK SÍUGRÓK Jelentés érkeze« a magyar síugrók zakopánei szerepléséről. A három versenyző a mezőny végén végzett. Helyezésük: 67. Kiss, 58- Oeaér, 69. Csáván, (MTD A Totó 8. heti eredménye L Ferencváros—U. Dózsa a 12 2. Csepel—Vasas 2 02 3. Dorog—MTX 1 2:1 4. Ózd—Tatabánya x in 5. Komló—Salgótarján a Őrt) S. Szeged—Pécs 1 sn t. mterwuventts x 12 8. Róma—Milán g on 8. tfdinese—Sampdona / a 0:0 10. Torino—Atalanta a m VL Toulouse—Reims 2 12 *3. Näznea-irc Farm « an Komló — Salgótarján 010, Komló, 4000 nézft. 02Ő—Tatabánya 1:1 (0:0), Ö2d 8000 nézó, góllövő: SzilasI, iilstwi Bíró.»Újpesti Dózsa—í'areao* város 2-J. (0:0), Népstadion, 25 000 nézó, góllövó: Sólyma si (11-esból), Metre: Orosz (öngól), Albert Mátrait a 78. percben kiállították. Bp. Honvéd—Győr 3:0 (1:0), Kispest, Honvéd pálya, 15000 Hátú, góllövó: Tichy (3)» A bajnokság állása aa L forduló utáni L Vasas 77 12 2 5 ««* » %. U. Dózsa K 11 3 3 36hí » 3. Tatabánya M 13 S »3* «. 4. Bp. Honv. 17 8 4 8 3633 20 6. Dorog « 83 8 2332 19 6. Ferencváros « 8 8 8 22dS 18 7. MTK 17 7 3 7 3338 « 8. Pécs 17 7 3 8 2438 16 9. Salgótarján 17 6 6 7 2337 IS 10. Ózd « 7 1 9 27:44 IS 1L Komié « 49 8 *138 IS B. Szeged « 44 9 1939 12 13. Győr «17 8 »34 U 14. Csepel U S « 19 »SS W ESS* ^BSí&SBBESSSBSBr