Szolnok Megyei Néplap, 1962. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-31 / 25. szám

1962, január 3^. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A borbély és ai utcaseprő Adalékok a magyar történe­lem ,.Az a régi szép világ" című fejezetéhez. Jó dolog levéltárban kutat- gatni, amolyan hasznos mu­latság. Iratok, jegyzőköny­vek, bírósági akták és a hajdani események egyéb írott tanúi hatalmas terme­ket töltenék meg. Ezt a sárgult aktacsomót, amelyet most lapozgatok, a Véletlen adta kezembe. Ne­gyedszázaddal ezelőtt keltez­ték őket. Nem is olyan r-1- giek. Nézem a címzés „Főméltóságú Asszony!” Nem régi? Dehogynem. A széthajtott paksamétá- ról lefúvom a port. Látom, kérvények. Olvasom a szöve­get: „Mint az élet elesettje, bá­torkodom a Főméltóságú Asz- szony nemes szívéhez fordul­ni, hogy részemre segélyt ki­utalni kegyeskedjék.” A kérvényező jelenleg is Szolnokon él. Megkért, ne ír­jam nevét, szégyellj ezt a hajdani írását. Valaha Fiu­me legelső üzletében dolgo­zott, de hosszas betegeske­dése következtében tönkre ment 1938-ban Szolnokra jött. Házaló fodrász lett és szűkös keresetéből családjá­val együtt nyomorgott Mint utolsó szalmaszálba, a nagy garral" meghirdetett inségak- cióba kapaszkodott Mint kérvényében írta: „Kényszerhelyzetemmel a Főméltóságú Asszonyhoz for­dulok. Ruhátlanságunk miatt és mert tüzelőt sem tudunk venni, igen nehéz télnek né­zünk elébe.” ^Kérése meghallgatást ta­lált. Kapott tizenöt pengőt De ezt egyszer s minden­korra. Állást persze már nem adhatott a nemes6závű Fő- méltósága. Egyébként az imént telefo- náltam a Fodrász Ktsz-hez. Fiatal fodrásznő vette fel a telefont Legalább is gondo­lom, hogy fiatal volt, mert mondta, hogy ő nem hallott állástalan fodrászról. És há­zaló fodrászról sem. A bor­bélyok fixfizetése egyébként eléri az ezerötszázat, van ugyan, aki kevesebbet kap. Fizet. Más kérvényt nézegetek. Szövege: „Alulírott mint ideiglenes, hetibéres utcaseprő 1929 jú­nius havától állok a város szolgálatában, 11 pengő 39 fillér hetibér mellett. Három kiskorú gyermekem van és magával is tehetetlen, beteg feleségem, akit gyógykezeltet­ni képtelen vagyok. Oda ter­jed ki alázatos kérelmem, hogy enge met rendszeres ut­caseprőnek kinevezni szíves­kedjék.” A kérvényt Szabó Máté küldte a polgármesternek 1935 szeptemberében. Az akta hátoldalára az in- tézkedők írták véleményüket. A polgármester előbb a számvevőségtől kér javasla­tot majd a városgazdához kerül az irat Az utóbbi válasza ez: „Tisztelettel jelentem, hogy Szabó Máté napibéres utca­seprő ellen semmiféle kifo­gás nem merült fel. Munká­ját szorgalmasan, tisztessége­sen végzi." Am a kérvényt ennek el­lenére is elutasítják. Nincs pénz. A legutolsó bejegyezés szerint az ügy: „tárgytalan, irattárba teendő”. A kérvényen feltüntette lakcímét is. Szolnok, Harcsa utca 8. Megkerestem a házat Huszonöt évvel ezelőtt la­kott ott A mostani lakók már alig-alig emlékeznek rá. A Köztisztasági Vállalatnál megtaláltam. Az idők során amolyan főember lett belőle: csoportvezető. Mutattam kérvényeinek másolatát. Keserves emléke­ket idéztem fel velük. — Ez volt ám a kálvária — mondja Szabó Máté. — Véglegesítették? — Felemelték a fizetésem. —• Mennyivel? — Tizenegy fillérrel. De nem véglegesítettek. Két év múlva ped'g újra kérvényez­tem, még akkor sem. — Hogyan'éltek? — Három gyerekkel és be­teg asszonnyal — egyik nap­ról a másikra. Gondolhatja, abból a kis pénzből mire mehettünk? Es csak lakbér­re tíz pengőt kellett adni. Hogy éltünk? Meghalt a fele­ségem, mert nem volt pén tünk orvosra. — A gyerekek? — Most már tanult embe­rek. A legidősebb, István, Szekszárdon, az építőiparban dolgozik. Normás. Az Erzsi férje technikus, jól vannak. A legkisebb, a Pali, aki 34- ben született, bányalakatos lett. Háromezret keres ha­vonta. — Segítik magát? — Engem? Már miért se­gítenének? Harminchárom éves szolgálatom van, és szép kis házam, benne két­szobás lakás. — Most is vannak ideigle­nes utcaseprők. — Mint én voltam? — Igen, évekig a bizony­talanságban. — Már hogy lennének? Nem olyan világ van mai * Tudom, hogy vannak en­nél izgalmasabb témák is. Ám azért jó dolog néha a levéltárban is kutatgatni, mert az ember hasznos ada­lékokra bukkan a történelem „Az a régi szép idők” című fejezetéhez. Amikről persze könnyen kiderül, hogy nem is voltak olyan szép idők. Szánté István c Ham'et, Sándor, Leicester ­a kaukatu Este tizenegy órakor talál- I koztunk a szolnoki színész- J klubban. Fáradt volt. Kabát-1 ját, kalapját a fogasra akasz­totta, s leült. Félórával eze-: lőtt még Leicestert játszotta o Stuart Máriában, pár hó-1 napja a Hamlet címszerepé­ben, utána a Pesti emberek című drámában láthattuk. Igen, a filmekről, a színpad­ról egyaránt jól ismert So- mogyvári Rudolfról írunk. Nem a színészről, s még csak nem is a színészetről. A minap ugyanis azt hal­lottam, hogy „Somogyvári karikaturista, méghozzá nem is rossz". Kollégái mesélték. Hengeralakúra összesodort rajzlapot terít ki elém, a Pesti emberek szereplőinek tehetségesen „elkapott" ka­rikatúráit. Mónika és társai néztek farkasszemet velem és egymással a rajzlapon. — Hogyan lett mégis szí­nész? A kérdés önkéntelenül sza­ladt ki a számon, s szinte már meg is bántam. Most emlékezik. Gyerek­korára. Felvidul az arca. — Hat-nyolc éves lehet­tem, amikor egyszer Budán édesanyámmal mentünk az utcán. Megláttam egy kis csacsit, s én nem törődve semmivel, elébe ugrottam, ■iW 9 »rT TcVvv egészen közelről megnéztem a csacsi csülkét,-patáját. Egy rajz ugyanis a csacsiról már kész volt odahaza. Napokkal előtte csináltam, képzeletből, de a pata, a csülök sehogy sem akart sikeredni. S egy „konzultáció” révén pótol­tam a hiányosságot. — Természetemnél fogva mindig, mindent nagyon ko­molyan vettem, csináltam, amihez hozzákezdtem. Raj­zoltam osztálytársaimat, a tanárokat, jeleneteket az is­kola életéből. De otthon is, a családot. Édesapámat pél­dául nyolc éves koromban „skicceltem” le. Érettségi előtt az utolsó pillanatban szántam rá magam, hogy színész leszek, addig úgy volt, hogy a képzőművészeti főiskolára jelentkezem. 'Vota — Mennyiben segítette a színészi munkában rajz­tehetsége? — Ezt nehéz meghatározni. Eleinte — úgy gondolom — pozitív volt a hatás. Egyes szerepekben lerajzoltam ma­gam és a színpadra is ezt az általam lerajzolt alakot kívántam állítani. Egyszer aztán Apáthi Imre felvilá­gosított. — „Ezért nem megy hát nálad a tökéletes átélés! Mert rajzolsz, már jóelőre lerögzíted a figurát, Hagyd abba." Es én abbahagytam. — Mostanában is rajzol?-— Nem. Tudja, a rajzihlet elég ritkán jön. A fziiih&z is leköt. De szándékom a soronkövetkező Csehov-dürab — a Három nővér — alak­jait is megörökíteni. A KAPOS MELLETT II. nézés idején az ide beadott negyven-féle játékkal ját- gyermekek felügyeletét, amíg szanak itt a kicsik. „ _. Két és fél hónapja műkö­me g nem szervezik a gyér- dik fl2 mfivelödési kom. megfoglalkoztatásokat. Vagy oinát. S a kaposváriak szem­mel láthatóan igen gyorsan megértették, mit jelent szá­mukra. Megértették, minden verítékes tagtoborzás nélkül. Szórakozás dolgában talán mi állunk jobban, itt Szol­nokon. A Béke Szálló, -mely­ben laktam, nagy étteremmel és egy elég nagyméretű tán­cos grillel rendelkezik. Nincs olyan szép, mint a mi Tisza Szállónk, viszont az egyet­len nagyobb szórakozóhely Kaposváron. Bizony, kevés. Vasárnap este például egy­szerűen nem lehetett beférni a grillbe, mert még az asz­talok között is álltak. Elsé­táltam hát az étterembe, a Belvárosi eszpressóba, min­denütt teltház. Az emberek csendesen szórakoztak, ran­dalírozó részeget egyet sem 'láttam. Igaz, olyat sem, aki oiszkos, olajos bekecsben, 'agy overálban ült volna be a szórakozóhelyek valamelyi­Vincze Éva hang­fejlesztő gyakor­lót vez'-t apró tanítvány álnál. kébe. Itt úgy vélem van jócskán tanulnivalónk. Olyan intézményben is jártam, amelyik egész ■ Euró­pában egyedülálló. A Süket­némák Dunántúli Központi Óvodájáról van szó. Modern, impozáns alkotás. 1958-ban nyitotta meg kapuit, ötven apróságot nevelnek itt, olya­nokat, akik nem hallhatják meg a kedves kis gyermek­dalokat, akik soha nem tud­ták eddig kimondani azt, hogy édesanyám. Vajon van-e segítség? Megtanulhat-e be­szélni a kis süketnéma? Hi­szen a pedagógusok sokszor még azt sem tudták megál­lapítani, sír-e vagy nevet a gyerek. Torkából csak értel­metlen hangok. törtek elő. S most a nagy szeretettel nevelt kis növendékek közül a legtöbb már kimondja, hogy baba, mama, pá, mire pedig is­kolába kerülnek, ötszáz szót tudnak és rövid mondatokat is elmondanak. Kiejtésük sokkal emberibb azokénál. akik nem jártak óvodába. Megakadályozzák azt, hogy kialakuljon közöttük a jel­beszéd, mert ha ez beléjük rögződik, egyáltalán nem tudnak megtanulni beszélni. Hangokra tanítják őket, száj­mozdulatokról való olvasás­ra. S mert legjobban a szín­re és fényre reagálnak,. az egész épület csupa vidám, derűs szín, hatalmas, széles, világos ablakokkal, amelye­ken gáltalanul ömlik be n fény. ötven kisfiú és kislány nevelődik itt. Az első cso-\ port ez év őszén megy isko­lába. S ha beilleszkednek az egészséges emberek közössé­gébe, azt ennek a nagyszerű intézménynek és képzett, ál­dozatkész pedagógusainak köszönhetik. HERNÁDI TIBOR II. SZÉPEN, csengő hangon szavalja Kovács Észter ál­talános iskolai tanuló Ham­burger Jenő hires Latinka- balladájának tömör, megrá­zó sorait. Amikor megkér­dezem tőle, mások is isme­rik-e, csillogó szemmel je­lenti ki: — Nagyon sokan ismer­jük. Tudjuk ki volt Latinka Sándor, meg mit tett Kapos­várért. Meg szoktuk nézni a szobrot, meg a róla elneve­zett kultúrházba is járunk. Latinka Sándor emlékmű­ve a róla elnevezett téren áll. A város legújabb szobra. Alig két és fél hónappal ez­előtt kapott helyet Kaposvár legfiatalabb terén, szemben a megyei , tanács klasszikus szépségű épületével. Együtt avatták a szakszervezeti szék­házzal. Három év alatt épült és több mint húsz millió fo­rintba került, ahol igazi ott­honra talált a kultúra is. VASAR_NAP délután van. Az épületben igen élénk a forgalom. A gyönyörű szín­házterembe éppen csak be tudok kukkantani. Ugyanis hely már nincs. Lelkes kö­zönség tapsol a Budapest Táncegyüttes műsorának. Sok számot megismételtetnek, pe­dig a kultúrház igazgatója már aggódva nézi az óráját, hiszen nemsokára kezdődik a filmklub előadása A jelek szerint bizony jó félórás ké­séssel. Igen élénk a forgalom a szakkörökben. Minden szak­körnek külön helyisége van. s '■■írhová r' ' "tünk be. tíz-tizenkét embert, zömmel fiatalokat, bizonyosan talá­lunk. Teltház van a televí­ziós klubban, ahol n kényel­mes fotelekben a fiatalok A hajómodellező szakkörben élénk munka fo­lyik. Nemsokára vízre bocsájtják az itt látható csa­tahajót. mellett a nagymamákat is megtalálhatjuk. Egy másii ajtó mögül kopácsolás, fűre szelés zaja hallatszik. Itt r, hajómodellezők dolgoznak munkájuk eredményeképpen nemsokára vízrebocsátási tin népség lesz a Kapóson. Egy­két helyiség üres, nem ta­láljuk most itt a bélyeggyűj­tőket, akik főleg hétköznap: esténként gyűlnek össze vagy a színjátszókat, akik Bálint György rendező ve­zetésével tanulják a színpa­di mozgás csinját-binját. A hét szakkörnek, a különbőz művészeti csoportoknak, klu bóknak hétszáz tagja van így érthető a szüntelen zson­gás, a nagy forgalom. Az ebédlőben, a földszinten ide­iglenes gyermek-megőrzőt lé tesítettek a szakszervezetné toldozó asszonyok, ök lát jók el a színielőadások TV I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom