Szolnok Megyei Néplap, 1962. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-20 / 16. szám

1962. január 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 cAmii i eh (hűlünk Néhány héttel ezelőtt meg­írtuk, hogy a szolnoki Fény­képész Szövetkezet kirakatai enyhén szólva elöregedtek. A menyasszonyok férjhezmen- tek, a képeken szereplő gye­rekek megnőttek, ésatöbbi. Ma újra arra vezetett utunk és örömmel állapítottuk meg, hogy ezúttal nem hánytuk tö­megméretekben a borsót a falra. Az 1-es üzlet kirakata új képekkel van tele. Jól si­került művészi felvételek, igen sok közülük jobb, mint eltávolított elődje. Nagyon örülünk, hogy a szövetkezet megértette és ma­gáévá tette elgondolásunkat. Most már csak az a szerény óhajunk, hogy nézzenek ki­csit körül a Hősök tere-sarki 2-es üzlet kirakatában is. Mert az ott található képek állítólag alig több, mint egy évesek, művészi színvonalu­kon igen sok a kivetnivaló. Cseréljék ki minél gyorsab­ban, ígérjük, azt is nagy lel­kesedéssel írjuk majd meg. — h. t. — Illést tart a Mezőtúri Városi Tanács Mezőtúr város tanácsa 1962. január 27-én szomba­ton délelőtt 9 órakor ülést tart a városi tanács nagy­termében: Napirend előtt: 1. A tanácstagok kérdései, bejelentései. 2. A VB. elnök beszámol a tanács lejárt határidejű határozatainak végrehaj­tásáról. Napirendi javaslat: 1. Jelentés a végrehajtó bi­zottság legutóbbi tanács­ülés óta végzett munká­járól. 2. A mandátum vizsgáló bi­zottság jelentése az 1961. december 3-i válasz­tásról; 3. A tanács szabályrendele­tek alkalmazásáról, vég­rehajtásáról szóló jelen­tés. 4. A családi és egyes tár­sadalmi események állan­dó bizottságának jelenté­se saját tevékenységéről. 5. Ideiglenes bizottság lét­rehozása az igazgatósági tevékenység felülvizsgá­lása érdekében. Napirend után: Válasz a tanácstagok kérdé­seire, bejelentéseire. A végrehajtó bizottság ké­ri a város lakosságát, hogy a tanács ülésén minél na­gyobb számban jelenjen meg. Csónakmotorhoz kapcsolt víztisztító berendezés Egy amerikai cég olyan készüléket talált fel, amely csónakmotorhoz kapcsolva a sós vizet édessé, a szennyes vizet tisztává és lággyá te­szi, miközben a csónakmo­tor működik. A berendezés felszerelése 795 dollárba kerül, működé­se azonban nem jár további költségekkel, mert a csónak­motor szolgáltatja hozzá az energiát. A berendezés mind­össze vagy 20 kg súlyú és óránként 10 gallon vizet tisz­tít meg és tesz ihatóvá. Nyolcvanféle magyar gyógyszer Gyógyszeriparunk képes arra, hogy a gyógyszerellá­tásban segítségükre legyen a független afrikai országoknak. Guineában már gyógyítanak magyar készít­ményekkel, Ghánában pedig a magyar szakemberek ta­pasztalatait felhasználva épül gyógyszergyár. A magyar gyógyszeripar munkájának és készítményeinek széle- sebbkörű megismertetéséért a MEDIMPEX Gyógyszer­külkereskedelmi Vállalat ja­nuár—februárban Guinea fő­városában Conakryban, és Ghana fővárosában Accrá­ban kiállítást rendez. Mint­egy 80 féle magyar gyógy­szerspecialitást mutatnak be. Fmsz küldöttgyűlés Tiszafüreden A tiszafüredi földműves* szövetkezet tagsága vasárnap délelőtt tartotta küldöttgyű­lését a járási művelődési ház­ban. Az fmsz legutóbbi években végzett munkájáról Szigeti József igazgatósági elnök számolt be. A SZÖVOSZ negyedik kongresszusa óta eltelt négy év alatt a kiskereskedelmi üzemág fejlődött a legjob­ban. Korszerűsítették és sza­kosították a 2-es és az 5-ös számú textilboltokat: méter­áru és kötött-divatáru bol­tokká alakították át. A me­zőgazdasági vasbolt helyett vas- és edényboltot nyitottak és létrehoztak KERAVILL üzletet is. A korszerű kiszolgálási formák is tért hódítottak a község boltjaiban, önkivá­lasztó cipőboltot, tejboltot nyitottak és önkiszolgálóra alakították át az üveg és por­celán, valamint a könyves­boltot. Jelentős összeget fordítot­tak a boltok technikai beren­dezéseinek korszerűsítésére. Élénk vita követte a beszá­molót, majd a felügyelő bi­zottság elnökének beszámoló­ja után megválasztották az új igazgatósági, valamint a felügyelő bizottsági tagokat és járási küldötteket. Magyari Kálmán Tiszafüred Munkaidő után A brigádtagok házat építenek Hogyan kapott prémiumot Yincze György? Ahol az asszonyok tiszteletbeli tagok Mit csinálnak munkaidő után a szocialista brigádta­gok? Ez a kérdés vezetett el a Tiszamenti Vegyiművek villamosműhelyébe. A gyár titkárságán csak azt mond­ták: Dropa Zoltánt keres­sem... Tekercsek, drótok, szigete­lők között valósággal elvész a főművezető. Kis várako­zás után megérkezik Cson­tos Lajos brigádvezető is. És lassan körülüljük már az asztalt, s akik jelen ‘van­nak, azok mind-mind fősze­replői lesznek egy későbbi történetnek. A második javaslatot már elfogadták De kezdjük az elején. — Három évvel ezelőtt még csak együtt dolgoztunk — mondta Dropa elvtárs. — És ahányan voltunk, annyi­féleképpen végeztük a fela­datainkat. A vezetőség úgy határozott, hogy alakítanunk kellene egy újrendszerű mun­kabrigádot. Meghatározták, hogy a tervév idején hány újítást kell beadnunk, kiket hívjunk ki munkaversenyre és hogy a munkákat milyen határidőre végezzük el. Technikusi szakdolgozat Hazánkban 69 ipari jellegű technikum nappali, — esti — és levelező tagozatán ötven­ezren tanulnak. A techniku­mi képesítő vizsga új rend­szerén most dolgoznak a Mű­velődésügyi Minisztérium­ban, ahol ezzel kapcsolatban a következő tájékoztatást ad­ták: — Az új rendszer azért szükséges, mert a végző tech­nikusoknak eddig a képesítő vizsgán a gyakorlatból már- már kiveszőben levő felada­tokat is meg kellett oldaniok. Az idén már a Könnyűipari Minisztérium és a Nehézipari Minisztérium felügyelete alá tartozó néhány technikum­ban — egyelőre kísérletkép­pen — első ízben változtat­nak a képesítő rendszeren. A negyedik évfolyamos hallga­tók szakdolgozatot készíte­nek, amelyre a műhelygya­korlatokon készülnek fel. A szakdolgozatnál minden ké- pesítőzőnek lesz bírálója. A bíráló figyelemmel kíséri a technikusjelölt munkáját, — hogyan végzi el az összefüg­gő feladatokat: a ruházati iparban például egy öltöny elkészítését, a ruhaanyag szilárdságtani, minőségi vizs­gálatát. A képesítővizsga új rend­szerét a kísérleti tapasztala­tok alapján dolgozzák ki és vezetik majd be a techniku­mokban. (MTI). — Mindez valahogy nem tetszett a fiúknak — foly­tatta Csontos brigádvezető Dropa elvtárs visszaemléke­zéseit. — Ekkor kidolgoztuk a „saját felajánlásunkat”. Azt írtuk: úgy dolgozunk, ahogy a becsület megkíván­ja. Mert ami a kötelessé­günk, azt nem kell külön magunkra vállalni. De el­határoztuk, hogy megjavít­juk a munkafegyelmet, min­den tagunk elvégez valami­lyen iskolát, és közösen ve­szünk részt á rendezvénye­ken. Annak idején ezt a vállalást nem fogadták el. — Ilyenformán érkeztünk el az ötvenkilences év vé­géhez. Elhatároztuk, hogy küzdeni fogunk a szocialista cím elnyeréséért. Kibővítet­tük régi vállalásunkat és nagyon örültünk, amikor azt már elfogadták... Látszatra apróságok Az első értékelésből ki­maradt a brigád, mert Vin- cze Györgyöt baleset érte. A vizsgálat kiderítette:' elke­rülhették volna a bajt. De tavaly már sikerült megsze­rezniük a kitüntető szocia­lista címet. És áprilisban Jurij Gagarin tiszteletére névadó ünnepséget tartot­tak... Beszélgettünk a brigádta­gokkal. „Eddig mindenki el­végezte az általános iskola nyolcadik osztályát. öten erőműkezelő tanfolyamra járnak, ketten pedig egyete­mi előkészítőre.” Amit nem vállaltak a brigádtagok — Nagyon összeszoktunk az utóbbi időben — hallot­tuk, de a mondat koránt sem tűnt dicsekvésnek. És felsoroltak néhány nagysze­rű példát arról, hogyan se­gítenek egymáson — munka­időn túl. Vincze György sokáig kór­házban feküdt. Minden va­sárnap más-más társuk láto­gatta meg. Az ágy mellett el­mesélték, mi minden történt az üzemben, s így a betegnek nem volt olyan nehéz elvi­selni a mozdulatlanságot... November 7-én a brigád tag­jai 100—100 forint jutalmat kaptak. De úgy gondolták, nem igazságos ez az elosztás. A rokkant Vincze Györgyöt is megilleti a pénz. s össze­adták ... Más. Pinviczki Gyula egy­szer panaszkodott, hogy se­hogy sem halad a házépítés­sel. „Miért nem szólsz ne­künk?” — kérdezték és más­nap, munkaidő után kivonult a brigád. Csontos Lajos is így „szerzett” magának szép cse­repes házat: felépítették a fiúk. És két terv a sok közül — Igen, sökmindem kima­radt a vállalások jegyzékéből. De így van ez rendjén. Vál­lalunk egyet, csinálunk szá­zat Dropa Zoltán elgondolko­dik. Aztán csak annyit mond még: — Huszonketten vagyunk így együtt. De azt hiszem, mindenki kétszer annyit ér, mint három évvel ezelőtt... A brigád hamarosan far­sangi összejövetelt rendez a Tiszában. Mindenki elviszi a feleségét is, mert mint mond­ják — és mennyire igazuk van! —: „Az asszonyok a mi tiszteletbeli brigádtagjaink. Nagyon sokat segítenek ne­künk!" És a másik terv: az a szándékunk, hogy nemsokára a színház pártszervezetéhez fordulnak és vendégségbe hívnak egy színészt és e<*v rendezőt. — Mi megmutatnánk nekik az üzemet, ők pedig a szín­házról beszélnének nekünk. Ügy véljük, hasznos lesz ez a kapcsolat. Válóban, ez "& kapcsolat hasznosnak ígérkezik. De a Vegyiművek Gagarin-brigád- ja egy másmilyen kapcsolatot már valórváltott! Benedek István s.&Wnih'Obiwm Nem voltam és nem vagyok híve annak a dogma- tizmus időszakára jellemző agitációs módszernek, hogy ha valamilyen mai eredményünk jelentőségét méltatni akarjuk, ha kell, ha nem, ha meggyőző, ha nem, unos- untalan ilyen szólammal körítsük: „Bezzeg a múlt­ban ...” Ennek túlzásbavitele vezetett olyan sületlen­ségekre, melynek egyik ékes példája valamelyik dunán­túli lapban látott napvilágot annakidején. Valahogy így: „Míg a múltban csak grófoknak, báróknak vagy ezek leszármazottainak jutott osztályrészül, hogy traktorra üljenek — addig ma már az egyszerű dolgozó ember gyereke is elérheti ezt.” Így természetesen nem lehet hivatkozni a múltra, de hogy az úri világ embertelenségére helyénvaló módon emlékeztetni kell — és kötelességünk is — a fele ltokét — ezen nem lehet vitatkozni. Jó ezt leszögezni márcsajc azért is, mert itt-ott gúnyos szenvedéllyel írott, mond­hatnánk lelkes megkönnyebbülést árasztó cikkecskékkel is találkozik az ember, körülbelül ilyen kicsengéssel: „Hálistennek, végre hanyagoljuk a múltat, amelynek a firtatása bennem kényelmetlen hangulatot keltett.” Akik — szürke szavakkal kifejezve — saját bőrükön érezték, milyen volt az úri világ, azok számára nem „unalmas” az emlékezés. Hétköznapjaink egyes apró epizódjai is kérlelhetetlenül eszünkbe juttatják hon­nan értünk el idáig. Az élet tart nem egyszer „szeminá­riumot’’. Hétfő hajnal — a Nyugati-pályaudvar nagy váróter­mében. A továbbutazásra váró, alvó, szendergő, bóbis­koló többszáz utas csendes lélegzése vagy komikus hor­kolása egyetlen nagy szervezet súlyos lélegzésévé olvad össze. Alszik az utazó nép, csupán a szomjasabbak pis- lantanak fel félálomban a söntés bejárata feletti órára, hogy konstatálják, mennyi idő van még nyitásig. Külön­ben csend van, akkora, '.ogy az egy-két óvatos csoszo- gás is csak hangsúlyozza az általános nyugalmat. Ebbe az édes hajnali békességbe csattan bele a ször­nyű kiáltás, amely úgy hat, mint mikor a hátad mögött váratlanul rásóznak valami kemény tárggyal — mondjuk egy síndarabra. — Szakmunkásokat, szakmunkásnőket, segédmun­kásokat, segédmunkásnőket, lakatosokat, fűtőket ke­resnek fővárosi és vidéki üzemek! — harsogja egy erő­teljes bariton. 'A hang bántóan dobol az álomra figyelő dobhár­tyákon s egyre többen kapják fel ijedten, meglepetten fejüket. Dörzsölik szemüket, ráncolják homlokukat, bosszúsan nyújtóznak. Mi ez?! Egszakadás-földindulás?! De már ismétli is az éneklő, érdes bariton. — Szakmunkásokat, szakmunkásnőket... Mikor már háromszor, négyszer körülszalad a szó­zat a váróteremben, akkor lehet felfedezni a kinyújtott lábak felett csetlő-botló újságárust, amint kialvatlan vagy korán nyitott szemét a falakon túlra meresztve iparkodik bejárni a padközöket. Csupán közbe-közbe reklámozza két hónaijnyi portékáját, jóval halkabban. — Itt a friss Hétfői Hírek! Megjelent a Sport! Halad, kérlelhetetlen tervszerűséggel járja a folyo­sókat, útjában majd mindenkit felzavar. — Hallja-e, szaktárs?! Az isten magát akárhová tegye! — szól rá mogorván egy csontos, tagbaszakadt munkás, akinek sisapkás feje, mint sziklából kinagyolt szobor uralkodik a pufajka alatt boltozódó mellkason. — Mi az, szakikám, nem tetszik a rendszer? — rep- likázik pesti szemtelenséggel a pénzéért loholó újság­árus és kihívó vigyorral stoppol le négy egymást tá­masztó térd között, örül, hogy lármázhat, felelevenít­heti a kuncsaftokat. — Na, ne ízetlenkedjen az elvtárs! — utasítja rendre erélyesen a munkás — ... de mit ordinal ja itt fel az alvókat? Itt keres maga munkanélkülit?! Menjen a fran­cia bányászokhoz, akik már négy hete sztrájkolnak a föld alatt, hogy a kenyerüket megtartsák... Nem olvas újságot? — Apukám, hagyjuk a dúmcsit! — változik bor­ízűre a kopott úriember benyomása. keltő rikkancs be­széde — nekem ez a kenyerem, a magáé meg a szemi­náriumvezetés. Na, akar egy Hétfői Hírek-et? Szakmunkásokat, szakmunkásnőket... — vág bele trombitazengésű kiáltványába és mind gyorsabban siklik a morgolódó felriadtak között. Annál is inkább, mert már előre ráröhögnek máshonnan is. — Siessen már, öreg, hadd aludjunk! Kinek nincs itt munkája, mit gondol? Újságot azértse vesznek tőle ... A pufajkás, jókötésű munkás körül csendes eszme­csere‘ kezdődik. — Majdnem kilencszázan vannak odalent. — A karácsonyt is a tárnákban töltötték... Négy hét óta! Barátom, kemény fiúk. — P dig nem lehet paradicsom odalent. Mondták is az újságíróknak, hogy m. gborzadnának az emberek, ha megtudnák, hogyan élnek a föld alatt. De nem akarják, hogy sajnálják őket. — Majd rájuk eresztik a katonaságot, oszt nézhetik — hallatszik keserűen. — Ha mindenki úgy gondolkozna, mint maga .. ■ Majd nem így beszélt volna, ha egy kicsit előbb szüle­tik ... Tudja, én dolgoztam bányában. Tizenöt éves vol­tam, mikor családunkat elűzték Tatabányáról — tizen­kilenc végén. Ott álltam a tömegben, mikor Rehling Konrád helyettes igazgató kitelefonálta a felvonult sztrájkolok ellen a csendőröket. Hubert csendőrfőhad­nagy csak úgy hadonászott a pisztolyával, amint ordí­tozva rohant ki az irodából. „Oszolj! Kutyák, oszolja­tok!” Aztán kétszer dördült a sortűz. Szeptember hato- dika volt. Négyen még ott meghaltak, hárman később, huszonkilencen pedig megsebesültek... Akkor énekel­tük, hogy: „A föld alatt, a föld színén, Rabszolgák sorsa a miénk, Verejtékünk csak egyre hull, S a jajszavunk közönybe fül. Rabszolgasors a bányászsors, De egyszer mindent megtorol.’’ Mindenki megnézi magának a darabos arcú, szinte búskomor tekintetű idős munkást. Szinte mérlegelik, igazat szól-e. — De én is bányász lettem, csakhogy Dorogon. Mit mondjak magának? Ott is ugyanabból állt az élet: elbo­csátás, sztrájk, egy kis munka. Huszonhatban hatszázad- magammal küldtek el; harmincegyben nyolcszázötvenen kerültünk utcára. És mindig télvíz idején. Miért? Mert nem volt szükség a mi szenünkre. Az urak porosz szén­nel árasztották el a lakosságot. Nézzék meg, azokat a francia bányászokat azért fosztanák meg kenyerüktől, mert Franciaországnak csök­kentenie kell a széntermelést. így írja elő valami kapi­talista nemzetközi konszern. Ugyanakkor 20 millió tonna szenet meg kell vásárolnia Franciaországnak a nyugat­németektől. Kapitalista ország — kapitalista ország. Egy­kutya, ha Franciaországnak hívják, ha úri Magyarország­nak nevezték... Hanem a bányász mindenütt bányász. Én már nyugdíjas vagyok, de segítenék rajtuk, ha az öklömmel kellene... Majd elfelejtettem: negyvenben is elzavartak. A katonai parancsnoksag le is tartóztatott. A családom ám nem maradt magára. Volt három bá­tor asszony, most is tudom a nevüket, Bognár Istvánná, Vízi Béláné és Bíró Sándorné, ezek élelmet gyűjtöttek a kenyérkereső nélkül maradt családoknak. Megszer­vezték, hogy az asszonyok ne engedjék munkába embe­reiket, akik meg annak ellenére munkába állnak, verjék meg a többiek ... Csendőrkézre jutottak az asszonyok, internálták őket. Vízinérek tüdővészes férje maradt otthon, meg özvegy édesanyja; Bognárnénak két kicsije. Bírónénak három apró gyereke meg a beteg ura... De csak mi győztünk... Olvashatták: a francia bányászo­kat már uz egész lakosság támogatja, még a polgármes­terek, sőt a püspök is... Azért mondom ... Ez a bolond rikkancs meg itt keres munkanélkülit! Kozák Gábor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom