Szolnok Megyei Néplap, 1962. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-19 / 15. szám

196?. Januär 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP n Miért van még kinn százezernél több q árubaromfi a Szolnok megyei termelőszövetkezetekben! Meghallgattuk a Baromfifeldolgozó Vállalatot az éremnek Két oldala van Egy hónapja folyamatosan érkeznek panaszok megyénk szövetkezeti gazdaságaiból. A panaszok témája: a török­szentmiklósi Baromfifeldol­gozó Vállalat nem szállította el a termelőszövetkezetekből év végén az árubaromfit. Kü­lönösképpen akunhegyesi- és kunszentmártoni járást érin­tette érzékenyen a csibeszál- litás eltolódása. Érthető a panasz, mert a múlt esztendőben nevelt ba­romfi — amely még mindig ott van a szövetkezetekben — csökkentheti a munkaegy­ségértéket, éppen a zár­számadás előtti napokban. S az, hogy a baromfiakat egy­két héttel tovább kell etetni a tervezettnél, az amúgy is szűkös takarmány­mennyiség nem számított felhasználásá­hoz vezet. A kárt tetézi, hogy a hideg időben nagyobb az elhullás. Volt olyan termelő- szövetkezet, ahol naponta százával hullott el a baromfi. A törökszentmiklósi Baromfi- feldolgozó Vállalat nem két- tizedesnyi pontossággal fel­mért adatai szerint megköze­lítőleg kétszázezer baromfi hullott el a megye termelő- szövetkezeteiben. Az elhullásért persze ko­rántsem lehet egyedül a Ba­romfifeldolgozó Vállalatot okolni. — Ez a mennyiség ugyanis egész évi elhullást jelent és csak egy részét ké­pezi az év végi baromfipusz­tulás, amikoris a vállalat nem vette át a szerződött árucsir­két. De olyan esetekben a lu- dak feldolgozásával foglalko­zó törökszentmiklósi élelme­zési üzem is ludas, mint a kunhegyesi járás egyik ter­melőszövetkezetének esete. A Baromfifeldolgozó Vállalat arról értesítette a gazdasá­got, hogy megkezdi a csibe­felvásárlást. A szövetkezeti gazdák a távollevő főúthoz szállították csibéiket, majd onnan késő este vissza, s a hidegben megbetegedés, el­hullás következett be. Mit mondanak a vállalat vezetői? Az üzem főmérnökét és a vállalat párttitkárát kerestük meg, tájékoztassanak arról bennünket: mi az igazság. Az üzem vezetői elmondották, hogy jóval több baromfit le­szerződtek a termelőszövet­kezetek, mint amennyit le­szállítottak. A megyében ez- ideig tizenhét vagon áruba­romfinak kellene még lennie a szerződési ügyletek szerint, ezzel szemben mint felmér­ték, csak két és fél vagonnyi van kinn. Ugyancsak tizenöt­ezer pulykára számíthatnánk még a szerződés szerint, a valóságban viszont már csak háromezer pulyka van a ter­melőszövetkezetek birtoká­ban. Igaz, hogy legalább húsz­ezer baromfit tartanak a szö­vetkezeti gazdaságok 50—60 dekás súlyban, amelyek meg­közelítik, de nem érik el a kí­vánt minőséget. Ezzel a csir­kemennyiséggel csak két-há- rom hét múlva tud mit kez­deni a vállalat. Akkor is úgy, hogy Budapesten árusítanak mintegy nyolcezret. További tizenötezret (miután a feldol­gozási minőséget nem érik el) a budafoki társüzemnek ad­nak át feljavításra. Százezer csökött, mindössze húsz—öt­ven dekás súlyú csibével nem tudnak mit csinálni. Ezek ál­lapota, minősége olyan, hogy a vállalat nem tudja feldol­gozni, értékesíteni. Ezért fel­szabadították a szerződési kö­töttségüket, s az a javasla­tuk: értékesítsék szabadpia­con a termelőszövetkezetek. A vállalat vezetői szerint (és ezt a véleményt el kell fogadnunk) három tényező iánílt. hozzá az árubaromfi gyenge minőségéhez. Az, hogy a termelőszövetkezetekben még mindig nem szakszerű a gondozás, nem megfelelő a takarmányozás, s nem kor­szerű az elhelyezés. Ez évtől kezdve a vállalat ragaszko­dik ahhoz, hogy megfelelően előkészített férőhelyekre kap­janak csak naposcsibét a szö­vetkezetek. Ami pedig az évvégi torló­dásokat illeti. A vállalat szer­ződéses munkásokat alkalma­zott a feldolgozási időszak hónapjaira, akiknek szerző­dése lejárt, s tovább tartani nem tudták őket. Mint mon­dották, a még kintiévé ba­romfimennyiséget állandó al­kalmazottaik is fel tudják dolgozni. Mi hát az igazság? Az, hogy a múlt évhez mér­ten sokat javult a megye ter­melőszövetkezeteinek barom­fiállománya minőségben is. De igen sok termelőszövetke­zet még mindig a mennyiség­re törekszik, s kevés gondöt fordít a minőségre. Viszont az is igaz, hogy a jelzett idő­szakban a kunhegyesi járás­ban például még mintegy harmincötezer baromfi volt a szövetkezeti csibefarmokon. S a harmincötezerből leg­alább húszezer megfelelt a követelményeknek. így telje­sen nem fogadható el a Ba­romfifeldolgozó Vállalat vé­dekezése. Említett módszereikre pe­dig egyáltalán nincs indok. Sőt. Kötelességük, lett volna emberségesen fevilágosítást adni a szövetkezeteknek, — megnyugtatni őket. Enélkül a dolgoknak olyan színezete van, mintha könnyen venné a törökszentmiklósi üzem a baromfitenyésztést, hiszen van miben válogatnia. Szolnok megyében fellen­dült a baromfitenyésztési kedv. Ebben az évben négy­millió naposcsibét nevelnek fel a megye szövetkezetei. A múlt évi vitának az idén már nem szabad megismétlődnie. Tanuljanak belőle a termelő- szövetkezetek, s tanuljon /a Baromfifeldolgozó Vállalat is. Mert az igazság az, hogy a szövetkezetek is, s a Baromfi- feldolgozó Vállalat is egy- aránh részes ^bban, hogy százezernyi árubaromfi kinn van a szövetkezetekben, s hogy e mennyiség többsége hasznavehetetlen. B. L. A Megtanulnak maid összefogni, egymásért önmagukért Az elnök azzal kezdte: Ezen a taggyűlésen a hibá­kat mondom el elsősorban, mert azok állnak utunkban. És már hulltak is a kímé­letlen szavak: 1959-ben alakult ez a szö­vetkezet. 1960-ban kezdtük igazán a közöst. Szakember, hozzáértő vezetők nélkül. Mindenki azt csinált jófor­mán, amit akart. Mindenki oda ment dolgozni, ahol gon­dolta, hogy a legtöbb mun­kaegységet írhatja be. Ösz- szel aztán meg volt a baj. A kukoricát, kapálták is, nem is. Letörték, de be már nem takarították. Fel sem lehet mérni, mennyi maradt kint a nagy esőzések idején. Mind megpenészedett. Ami aztán legjobban fájt a tagok­nak, a vezetők azt mérték szét földjáradék fejében. Az 1961-es év sem kezdő­dött jobban. A legnagyobb munkaidőben is állt bent négy-öt pár ló az istállók­ban. Senki nem fogott be. A vetőmagokkal se takaré­koskodtak. Lucernából tizen­hat kiló helyett huszonkettőt tettek egy hold földbe. Hu­szonöt hold földön harminc holdba való borsómag is csak ötmázsás átlagtermést adott, ötvennyolc helyett csak öt­venöt holdba vetettek nap­raforgót. S hét mázsa helyett 2,7 mázsát takarítottak le holdjáról. A kapálást is más­sal végeztették kétszáz hol­don. Csak a nyári betakarí­tásért ötszázharmincnyolc Közepesen zártak ^ ., - ., . f Jobban is oszthatnának ** jaszladaiiyiak Nagy Károly a ’ Szabadság Termelőszövetkezet elnöke már megkezdte az éves mun­káról szóló beszámplóját, amikor még mindig érkeztek szövetkezeti gazdák a köz­gyűlésre. Amint hallottam, a legtávolabbi tanyáról is 'eljöttek meghallgatni: ho­gyan értékeli a vezetőség az elmúlt esztendőben végzett munkájukat. A múlt évet tulajdonkép­pen azzal kezdték, hogy EGYESÜLT A JÄSZLADÄ- NYI BÉKE ÉS KOSSUTH TERMELŐSZÖVETKEZET _ s az így létrejött nagy közös } gazdaság felvette a Szabad­ság nevet. Az egyesített gaz­daság tagsága — bár voltak kisebb szervezési problémák — közösen látott munkához, s a jó talajadottságokat ki­használva, számottevő ered­ményeket ért el 1961-ben. A kilenc mázsára tervezett át­lag búzaterméssel szdUiben az intenzív fajták 15 méter­mázsás átlaggal fizettek. Ugyanakkor a hazai fajták termése is meghaladta a tervezettet. Burgonyájuk az előirányzott 40 métermázsá­val szemben majd hetvenötöt fizetett holdanként. Növény- termesztésben legnagyobb ki­esésük a kukoricánál volt. Több mint négy métermázsa veszteségük lett holdanként. Miért? — A tavaszi esőzé­sek miatt öt hétig még a közelébe sem mehettek ku­koricaföldjüknek. Aztán meg, amikor a munka sürgetett, nem volt elég kapa, nem volt elég munkáskéz a gaz­daságban. A munkáshiány egyébként már évek óta szinte megold­hatatlannak látszó probléma a községben. A családtagok közül csak kevesen vesznek részt a közös munkában. Sajnos az asszonyok közül is többen ülnek otthon a konyhában, és közülük csak kevesen járnak ki rendsze­resen dolgozni a szövetkezet földjeire. Azok azonban, akik dolgoznak, becsülettel helytállnak. Azok az asszo­nyok, akik itt a zárszáma­dási közgyűlésen is szinte teljes számban megjelentek. Ókét érdekelte mindaz, amit a szövetkezet elnöke eként fogalmazott meg: — Állattenyésztésünk is fejlődött 1961-ben. Közel há­romszáz szarvasmarha mel­lett sertésállományunk is majdnem megduplázódott, s < a tervezett 138 métermázsa baromfihús helyett 140 mé­termázsát értékesítettünk. Viszont az is igaz, hogy a hizlalásra szánt, illetve érté­kesítésre szerződött sertés­mennyiséget nem tudtuk át­adni. — ÉVI BEVÉTELÜNK a következőképpen alakult, A növénytermesztés 2 millió 85 ezer forintot, az állatte­nyésztés 2 millió 274 ezer forintot hozott a szövetke­zetnek. A már említett esős időjá­rás és kevés munkaerő kö­vetkeztében 531 ezer forint kieséssel kellett most zár­számadáskor számolniok. Vi­szont az is igaz, hogy a ki­esések ellenére is elérték a 32 forintos munkaegység ér­téket — valamivel többet a betervezettnél. NŐTT A GAZDASÄG KÖZÖS VAGYONA is. Az elmúlt gazdasági év­ben 1 millió 786 ezer forint­tal gyarapodott a tiszta va­gyonuk. A Szabadság Terme­lőszövetkezét tagjai 606 ezer forint értékű kedvezmény­ben részesültek megérdemel­ten. Hisz sajáterős beruházá­suk keretében 3 ezres tojó­házat építettek, téliesítették a szerfás istállókat, motoro­kat vásároltak, hogy ebben az évben már 200 holdat öntözhetnek. Az egy tagra eső évi jö­vedelem eléri a tizenkétezer forintot. A családtagok be­vonásával ennél magasabb is lehetett volna a jövedel­mük. Talán egy szépséghibája a Szabadság Tsz közgyűlésé­nek: nagyon egyhangúan fo­gadta el a tagság a vezető­ség beszámolóját, a gazda­sági mérleget. Nem volt vi­ta, vélemény és javaslat. Ez talán annak tudható, hogy a tagság valóban elégedett az esztendővel s magukban döntötték el: Az idén még jobban össze kell fognunk, hogy a számadás eredménye­sebb legyen, mint 1961-ben. — v. v. — mázsa kenyérgabonát mértek ki idegeneknek. Hull a szó. S a taggyűlés résztvevői csak ülnek, hall­gatnak. Szemük se rebben. Miért? Azt én is csak ké­sőbb értettem meg... Tavaly nyáron, amikor hozzáértő és felelősséggel dolgozó vezetők kerültek a szövetkezet élé­re, új világ kezdődött itt. Ügy fogadták őket sokan: Na, ezek elviszik még azt is, amink maradt. De hamaro­san csak azok szóltak így, akiknek megszűnt az arany­kor, nem hordhatták, her­dálhatták tovább a közöst. Akik egy kicsit is boldo­gulni akartak, az új vezetők mellé álltak. A -tsz rövid múltra tekint vissza. Nem csontosodott itt meg semmi­féle 'rossz szokás az embe­rekben. De arra sem volt még mód, hogy a jó szoká­sokat kialakítsák. Pedig kevés jó szóra is feléled bennük az évtizedes munkaszeretet, a föld iránti vonzalom, dol­goznak fáradhatatlanul. Az első nehéz hetek után elvált: ki akarja, hogy az egykori káptalani birto­kon végérvényesen úrrá le­gyenek a tiszapüspöki örö­kösök. S akkor szorgalmas munkához kezdtek. Azt sem lehet mondani, hogy csak a kommunisták, ök is, mások is. Mindazok, akik a réginél jobbat akartak. Ez derült ki a beszámoló­ból. S ami hiányzott még a teljes képhez, azt megadták a felszólalók. Farkas István: — 1960-ban „kivonultunk” egy kopár gyepre azzal, hogy szövetkezetét alakítunk. Ott jöttünk rá, hogy nem elég az „öt holdas” tudás, nem elég az ósdi felszerelés. Ta­valy tavasszal is szakember nélkül vesződtünk. De akar­tunk boldogulni. S ez az akarat most is megvan. Az ősszel, mikor nem tudtunk vetni az eső1 miatt, szinte hí­vás nélkül jöttek az embe­rek. Zsákot vettek a nya­kukba. Ahol a gép nem me­hetett, szórtuk kézzel. B. Benedek István: — Ta­valyra nehéz visszagondolni. De meg kell tennünk, ha nem akarunk mégegyszer úgy járni. Januárban, feb­ruárban törtük a kukorica egyrészét. Szántatlan volt szinte minden földünk. Azt hiszem, éppen a bajok lát tán rettentünk meg, abból tudtuk: a kenyerünkről van szó, s azt itt is csak a műn ka teremtheti meg. Így ér­tünk idáig. Azt hiszem, jó lesz arra is vigyázni, hogy jövőre ne legyen munkaegy­séghígítás. Idén kilencszáz- zal túlléptük a tervezett ke­retet. Most ráérünk, dolgoz­zunk ki valami nagyon szi­gorú, pontos mérőrendszert magunknak. (j Harmadszor is kiváló vállalat? Az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat szakszervezeti vezetőségválasztó küldöttértekezletéről A legutóbbi szakszervezeti választás óta eltelt időszak munkáját elemezték szerdán délután a megyei Élelmi­szer Kiskereskedelmi Vállalatnál. Volt is miről számot adni Ludányi Istvánná SZB-titkárnak, aki a szakszerve­zeti bizottság nevében értékes beszámolót tartott. Egymás után kétszer nyer­ték el a KiváUó Vállalat cí­met, s 1961. második félévé­ben elért eredmények alap­ján újbóli megszerzését re­mélik. Évi áruforgalmi ter­vüket 9 millió 993 ezer fo­rinttal teljesítették túl. Tért hódit a szocialista verseny­mozgalom is. Ma már tíz brigád harcol a szocialista cím megszerzéséért. A vállalat dolgozóinak munkája más vonatkozásban is eredményesnek mondható — például tavaly 630 ezer fo­rintot takarítottak meg. A jó eredmények ismerte­tése mellett különböző fel­adatokat is megvitattak ezen a szakszervezeti vezetőség­választó küldöttértekezleten, így például a kereskedelmi tanulók nevelését. Ügy le­hetne summázni az elhang- j zottakat, hogy olyan bolto-l sokat kell nevelni belőlük, I akiktől mindig elégedetten 1 távozik a vevő. Elismeréssel szóltak a középiskolások 4 plusz 2-es oktatásáról is. Ez a tanulási forma jó szak­mai képzést biztosít, — álla­pították meg. A felnőtt szakoktatásról is szó esett. Az egyik kül­dött kifogásolta, hogy ez már korántsem olyan széles­körű, mint kellene; Nem mindenki számára válik le­hetővé a szakoktatás. Érde­mes lenne fontolóra venni szavait, mégha kevés ember képzéséről van szó, akkor is. S akik járnak a tanfo­lyamokra, azoknak meg sokszor az érdeklődése nem kielégítő. Ezen a tanácskozáson töb­ben foglalkoztak a munka- védelemmel. Hangoztatták, hogy az utóbbi időkben ta­pasztalható javulás ellenén sok még a hiba. Több he­lyen nincs öltöző, s megfe­lelő raktári Az új rendszerű boltok is napirendre kerültek, — az­zal a tanulsággal, hogy azok sem automaták, azokban is foglalkozni kell a vevőkkel, figyelmükbe ajánlani az új árúkat. A vásárlók iránti kedvességet, figyelmességet többen felvetették. Az árúellátásról, a szállí­tásról is sok szó esett. Volt, aki megkérdezte: miért jár­nak csizmában a húst szállí­tó kocsik gyékényein, miért nem adnak erre a célra a rakodáshoz papucsokat? Fel­vetették azt is; az még ért­hető, hogy a kereskedelmi alkalmazottak nem kapnak szövetkezeti lakásokat, mert csak munkásoknak jár a rendelet szerint. — De ak­kor üzemi gépírónő milyen jogcímen kaphat? A tanácskozáson a dolgo­zók érdekeinek védelme mel­lett sokminden szóbakerült. Mindez azt bizonyítja, hogy az Élelmiszer Kiskereskedel­mi Vállalat szakszervezete sokoldalú munkát végez, s betölti hivatását. I— sb —* Kiss Gábor: — Azt, hogy a hibák ellenére idén közel tíz forinttal többet osztunk, mint tavaly — vagyis 16 he­lyett 26 forintot —, annak tudhatjuk be, hogy az őszi betakarításnál már nagyon szorgalmasan dolgozott min­denki. így közel 300 ezer fo­rinttal fölöztük a növény- termesztés bevételi tervét, A jövőről? Ha akarjuk, szé­pet teremthetünk itt ma­gunknak. Major Bertalan: — Nagy nálunk a sertéshullás. Néz­zük csak. A sertésgondozók prémiumként vittek haza malacokat. Érdeklődtem, az mind megmaradt. Nem kí­vánom én, hogy azok is el­hulljanak. De a közösben miért ne lehetne keresni a gyógymódot, jobb gondozás­sal, szakmai hozzáértéssel, akár tanulással, tapasztalat- cserékkel is? Sziráki János: — No, csak nem hisszük azt, hogy most már minden rendben? A munkaszervezés még mindig nem elég jó. Ma is van még tagtársunk, aki ha nem tet­szik neki egy munkahely, nem szól ugyan senkinek, mert tudja, úgy sem mehet máshová. De inkább nem megy dolgozni. Vagy: Most hordanánk a szerves trágyát. Gép nincs, ami széthordja. Nekünk meg nem nagyon smakkol, mert keveset írha­tunk be érte. Aztán meg „szagos” is lesz nekünk las­san az ilyen munka. Vagy mondjam a silót? Maholnap elfogy, ami van, s nem töl­töttük még utána a gödrö­ket. Miért nem sietünk?! Az a tíz forintos eredményjavu­lás csak nem veszi el a sze­münk fényét?! Pólyák Miklós István: — Tavaly nyáron én is az­zal álltam az új elnök elé: „Aztán hogy gondolja elnök elvtárs a másik féleszten­dőt?” Fási elvtárs is kér­déssel válaszolt: „Maga ho­gyan, bátyám?” Jó volt, hogy nem Ígérgetett, de annál többet cselekedett. Eddig ne­héz volt a helyzetünk. Most már majd könnyebb lesz. Ha a hibákat megmondjuk, az csak gyorsítja utunkat. Én is mondok valamit. A nyáron az egyik anya isko­lahagyott gyerekét kivitte kévét hordani. Egy másik tagtúrsunk azt mondta: ha a gyerek ott marad, ő más­felé megy dolgozni. Kérde­zem: neki nem volt apró gyereke? S úgy fájhat az, ha egy gyerek tíz kévével kevesebbet visz oda, mint egy felnőtt? Hát jó az, hogy most csak három fiatal van a termelőszövetkezetünkben? így nem is tudjuk őket itt tartani. S ha mi megöreg­szünk, ki marad itt helyet­tünk? ... Végétért a vita. Az el­nök megadta a választ. Úgy volt, hogy először megegyez­tek, csak a hibákat említet­ték. Az eredményről beszél a tíz forintos javulás. Mire e sorok megjelennek, a közgyűlést is megtartják a tiszapüspöki Győzelem Tsz- ben. A vita azonban nem két napra szólt. S az út. amelyen megtanulnak majd összefogni egymásért, igazán még csak most kezdődik. Ez csak a kezdeti siker a Győ­zelem győzelmében. Borsi Eszter Ötmillió kiló ehető gomba terem ertleinkben Kertészeti szakemberek felmé­rést végeztek annak megállapítá­sára, hogy hozzávetőlegesen — mennyi ehető gomba terem er- deinkben. Az erdei gomba ugyan­is a külföldi és belföldi piacokon egyaránt keresett. A felmérések és becslések alapján megállapí­tották, hogy kedvező időjárás esetén mintegy ötmillió kiló gomba terem erdeinkben, ezt azonban harminc gombafaj adja, amelynek egy részét nem gyűj­tik még. Az idén több mint négy­száz gyűjtőállomás dolgozik, hogy az erdők „ajándékából’? minél kevesebb menjen veszen­dőbe. (MTI).

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom